Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-27 / 262. szám

1958. november 27., csütörtök népújság •» Régen urasági kastély Ma a kultúra hajléka KÖDÖS NOVEMBERVÉGI este van. A sűrű ködben alig tud tájékozódni az ember és akaratlanul is arra indul, amer­re fényt, világosságot lát. Az utcán erpberek sietnek fázósan, behúzott nyakkal, valamennyi­en egy irányba, a kultúrház felé. Nyomukba szegődünk. Tud­ni, látni szeretnénk, hogy egy őszvégi estén mit csinálnak, mivel foglalkoznak a kará- esondi emberek? A színpadon felvillannak a reflektorok és színes népvise­letben megkezdődik a próba. A húsztagú községi kultúrcso- port próbálja a Pillangót. Dán Gyula kultúrigazgató az utol­só „simításokat” végzi a da­rabon, hisz mindnyájan a leg­többet, a legszebbet szeretnék nyújtani a közönségnek. Szü­netben egy kis időnk akad. hegy Dán Gyulával beszélges­sünk a karácsondi kultúráiéi­ról. Mint megtudjuk tőle, a községi, úgynevezett felnőtt csoporton kívül a KlSZ-szer- vezetnek is van egy külön ífultúrcsoportja. A kultúrcso- portok működése jelentős mértékben elősegíti a kultúr­otthon anyagi helyzetét, hisz a vidéki szereplések komoly jövedelmet hoznak. Az Ár­mány és szerelem, az Arany­ember, a Figaro házassága, a Pillangó mind, mind sok szép sikert aratott már. Nemcsak itthon, de a szomszédos, sőt távolabbi községekben is be­mutatták. Most az a tervünk. — mondja a kultúrotthon igazgatója, — hogy egy tele­víziót 1 vásárolunk meglevő pénzünkből, és ezzel kultúr­csoportjainknak. fiatalságunk­nak egyik leghöbb vágyát tel­jesítjük. Itt nálunk. Karúcsondon nemcsak színdarabpróbákkal telnek a téli esték, — magya­rázza tovább a fiatal pedagó­gus. A napokban indul egy kézimunka-szakkör a lányok, asszonyok részére, ők szintén itt a kultúrházban találnak majd otthonra. Eddig 16 je­lentkező van és a feleségem tanítja majd a szakkör tag­jait kézimunkázni a hosszú téli estéken. A SZOMSZÉDÖS SZOBÁ­BAN előadást hallgatnak a község gazdái. Ide negyvenen járnak, ezüstkalászos tanfo­lyamra. Most éppen Popovies tanár elvtárs tart előadást, Gyöngyösről jár ki hozzánk a tanfolyamot vezetni. Esténként nemcsak a fel­nőttektől, de a gyerekektől is hangosait itt a szobák. Hol a tánccsopcrt, hol az úttörő ze­nekar próbál és örömmel mondhatom, hogy a mi kul- túrotthonunk ma már nagyon sok karácsondi ember máso­dik otthona. Táncolni, szóra­kozni, olvasni, tanulni, rádiót hallgatni jár ide a falu és nem egyszer kedves, meghitt, mondhatni baráti estéket ts töltünk el együtt. De talán látogassa meg a könyvtárun­kat is, — tessékel máris odébb egy szobával. Az előszobában Szücsilc János bácsival aka­dunk össze, aki a karácsondi termelőszövetkezet tagja és az ezüstkalászos tanfolyam egyik lelkes hallgatója. — Most szünet van, — mondja — János bácsi. Be­szaladtam, gondoltam, kérek egy jó könyvet. Tudja mit ? Most a betyárokról szeretnék olvasni! — magyarázza és né­hány perc múlva máris kezé­ben a könyv, szíve vágya sze­rint éppen a betyárokról. Be kell vallani, hogy a karácson­di könyvtár láttára bizony na­gyot néz az, aki először látja. Ez a könyvtár nemcsak egy négyezres faluba, de egy já­rási székhelyre is beillene. — A mi falunkban szeret­nek olvasni az emberek, — mosolyog Dán Gyula igazga­tó. 1951-ben még csupán lőü könyvünk volt, most már 3800 a könyvek száma, önel­látó, független könyvtár va­gyunk és meg is élünk a ma­gunk lábán. A karácsondiak megszerették a könyvet és adataink szerint a téli hóna­pokban havonta 1800 darab könyv kerül ki az olvasókhoz. Ehhez még hozzá kell tennem azt is. hogy iskolánknak, ne­velőinknek külön könyvtáruk van, ami mindenben függet­len ettől a könyvtártól. SZÉP SZAMOK, gyönyörű eredmények, és nem csodál­kozunk azon sem, amikor megtud iuk, hogy a karácson­di népkönyvtárt országos vi­szonylatban is, mint „minta­könyvtárt” tartják nyilván. Eljárt az idő, elbúcsúzunk egymástól. Kint, amikor min­den ajtó becsukódott már mö­göttünk, még megállunk és visszanézünk egy pillanatra a villanyfényben ragyogó abla­kokra, amelyek mögött olvas, tanul, szórakozik egy egész falu ... Egy idős nénike ész­revesz, megszólít. — Látják ezt a szép, nagy kultúrházat? — mondja csendesen. . Vala­mikor urasági kastély volt, most a falué. Mind a tizen­három szobáját birtokba vet­ték a fiatalok, a gyerekek. JMert a mi tanítóink ám olyan emberek, akik törődnek a néppel. — Bán Gyula, Marko- vics Gyula, Tóth Bertalan, La­katos Gyöngyi, meg a többiek szabad idejükben törődnek ve­lünk. Higgye el, híves már messzi , vidéken a Karácsondi kultúrcsoport. Régen egy ivó­szoba volt csak, ahová estén- kint eljártak iszogatni, dali- kózni a fiatalok. V A NÉNIKE ELMENT. Nem mondta meg a nevét, de úgy gondoljuk egy egész falu iga­zát mondotta. (Sz. I.) Dicséret ax assxonyohnak Tegnapelőtt tartották meg értekezletüket a hevesi járás községi nőtanácsainak titkárai és a szülői munkaközösség el­nökei. Az értekezleten megvi­tatták a választási munka so­rán szerzett tapasztalatokat. „Talpra állt, megerősödött szövetkezetünk...“- Zárszámadás a mezőtárkányi Búzakalász Tsz-ben — HÉT FALURA SZÓLÓ nagy lakodalom volt az elmúlt héten Mezőtárkányban. A vidám ze­neszó, a mulatozó emberek ke­délyes hangja messzire kiszű­rődött a helybeli Búzakalász Tsz irodájából. Ekkor tartotta ugyanis évvégi zárszámadó közgyűlését a szövetkezet, s az egész évi jó munka, a szép eredmények jutalmául méltán megérdemelték ezt a kis lako­mát. A zárszámadás napján már ko­ra reggel együtt volt a kis cso­port. Egymás után érkeztek a járási és megyei vendégek, a meghívottak, s a kora délelőtti órákban kezdetét vette a zár- számadási gyűlés. A közgyűlé­kedvezmény formájában a kö­zös kasszában maradt. A gépi' munkák után, s a különféle szerződéses növények termesz­téséért szaporodott fel ilyen szépen a kedvezmény összege Szépen gyarapodott a közös jószágállomány is. Jelenleg négy ló, 11 tehén, öt üsző, ki­lenc növendékborjú és egy fal­ka sertés boldog tulajdonosa a Búzakalász Tsz. Az idén már saját erőből vásároltak 25 hí­zónak való sertést, amelyet nemsokára vágásra kész álla­potban adnak át az Állatfor­galmi Vállalatnak. Az átadott sertések ára természetesen még a szövetkezet idei jövedel­mét gyarapítja. ezek is meggondolják magukat nemsokára és 1959-re a taglét­számunk csaknem megduplá­zódik. VAN OK A DERŰLÁTÁS­RA, a vidám mulatozásra. A bőséges ebédet víg poharazga- tás, majd est« nagy vacsora követi. Levágtak két malacot, rengeteg baromfit, úgyhogy a friss hurkától kezdve a jó tyúkpecsenyéig minden meg­található volt a zárszámadási ünnepségen. A jól sikerült esz­tendő, a bőség méltó kifejezé­se volt ez a nap, amelv sokáig emlékezetes marad a tsz-tagok és a meghívott vendégek szá­mára. Értekezletükön részt vett a já­rási pártbizottság egyik mun­katársa is, aki a párt köszö­netét, dicséretét tolmácsolta az asszonyoknak a választási munkákért. Megbeszélték az asszonyok a téli oktatás terveit is, s ezen­kívül elhatározták, hogy sza­bás-varrás, kézimunka és főző tanfolyamokat szerveznek. Az idei tanfolyamok egyik érde­kessége lesz, hogy több lányt akarnak majd bevonni a tan­folyamok munkájába. Beszá­moltak a szülői munkaközös­ségek elnökei arról is, hogy minden község'hen megszer­vezték már a szülők iskoláját, ahol a nevelési problémákról tartanak előadásokat a szülők­nek. Baráti találkozó Szombaton este kedves ba­ráti találkozó színhelye lesz a gyöngyösi Városi Kultúrház. A járási és városi pártbizottság dolgozói és a munkásőrök ta­lálkozóját rendezik meg itt. A találkozó vacsorával, tánccal lesz egybekötve. ÖzjpMtL(L&teyek Mint annyi más iskolában, az egri III. számú ál­talános iskolában is ez évben bevezetik a politechnikai oktatást. Aki az elmúlt héten járt ennek az iskolának a környékén, az utcára kihallatszó hangos kopácsolásra le­hetett figyelmes. Az iskola egyik pincéjében az úttörő szakcsoport tagjai vésik a falat. Németh Tibor tanár ope­ráiban, mint igazi mester „dirigál”, jelöli a helyeket, ahol vésni kell. Az úttörök kavarják a gipszet, helyezik a berg- mann-csöveket, vagy éppen húzzák bele a vezetéket... De hadd mondjuk el, mit is csinálnak ezek a kis úttörők iskolájukban. Az iskola megkapta a politechnikai oktatáshoz szükséges gépeket, szerszámokat, azonban he­lyiségük nem volt. Az alagsorban találtak megfelelő he­lyiséget, ebben azonban nem volt bevezetve a villany, s a kis úttörők most ezt a hiányt pótolják. Talán már a beinduló gépek zakatolása zúg a fü­lükben, amikor porosán, verejtékezve, szerszámmal a ke­zükben végzik munkájukat, hogy mielőbb bevezessék az áramot és munkába állíthassák a kapott gépeket. A III. számú általános iskola tanulói maguk teremtik meg a mű­helyt a politechnikai oktatás biztosításához. Képünkön: Németh Tibor tanár, a szorgalmas úttörőkkel. (Kiss) Szombaton tartja első ülését Atkáé új tanáesa Á rendelet értelmében az új tanácsok a közeljövőben meg­tartják első ülésüket, ahol megbeszélik a tanácsokra váró nagy feladatok végrehajtását. A gyöngyösi járásban még e héten megkezdik a tanácsülé­seket. Elsőnek Atkáron tartják meg szombaton e nagy jelen­tőségű tanácsülést. Még, 60 vagon cukorrépa vár elszállításra Füzesabony­ból a cukorgyárak részére. Az idei jó termés megnehezítette a cukorrépa-szállításokat, s legtöbb állomáson igen ko­moly problémát jelent még mindig a szállítás lebonyolí­tása A füzesabonyi állomáson az őszi idényben még hatvan vagon cukorrépát szállítanak el, s ebből novemberben 20 vagon, decemberben pedig 10 vagon cukorrépa vár elszállí­tásra. sen Boda Sándor tsz-elnök egy­szerű, keresetlen szavakkal vá­zolta a 28 szövetkezeti tag egész évi áldozatos, nehéz munkáját, majd az eredménye­ket ismertette. — A nagy igyekezet, a sok fáradtság nem volt hiábavaló. Munkánk szépen gyümölcsö­zött, ezt mutatja az a tény is. hogy két fillér híján 52.— fo­rintot osztunk szét munkaegy­ségenként. A közös vagyon ér­téke csaknem elérte a félmil­lió forintot. Különösen szem­betűnő ez a fejlődés, ha arra gondolunk, hogy ez a lelkes kis csoport 1957. februárjában, az ellenforradalom nagy vihara után kovácsolódott össze, sze­gény, de munkára kész, dol­gos parasztemberekből. Mind­össze tíz alapító tag hozta lét­re a csoportot, méghozzá úgy, hogy belépéskor minden tag 1000 forintot fizetett be a meg­indulás költségeire. Ezt a pénz­összeget most a zárszámadó közgyűlésen már vissza is fi­zetjük az alapító tagoknak. A belépők száma azóta is állan­dóan gyarapszik, de most már nincs szükség ezer forintokra. Talpra állt, anyagilag, gazda­ságilag megerősödött a szövet­kezet úgyannyira, hogy ma már minden adósságunkat tör-, lesztettük és sehová nem tar­tozunk egyetlen fillérrel sem. De nézzük meg, mit mutat az évi munka mérlege, mennyit is fejlődött a szövetkezet eb­ben a gazdasági évben! AZ IDÉN HÉT ŰJ TAGGAL gyarapodott a csoport, s föld­területük is 275 holdra növe­kedett. Pénzben kifejezve 78 ezer forintot tesz ki az az ösz- ftzeg, amely különböző állami A jövedelmek alakulása azt bizonyítja, hogy a szövetkezet minden tagja elégedett ember. Itt van például Mélri Lajos bácsi, aki 64 éves létére a szö­vetkezet egyik legdolgosabb embere. Most, a zárszámadás napján kap kézhez 3700 forin­tot, de a végelszámolás után körülbelül hatezer forintra rúg a pénzbeli jövedelme. Termé­szetesen ez az összeg csak kis része annak, amelyet már az idén búzában, kukoricában és egyéb terményekben meg­kapott. MÉHI LAJOS BÁCSI elége­dett ezzel a jövedelemmel. Őszintén elmondja, hogy évi jövedelme körülbelül más- félszerese annak, amelyet ezek előtt az I-es típusú csoportban keresett. Jólét és megelége­dettség, ez látszik a zárszáma­dáson mulatozó társaság arc- kifejezésén. A szövetkezet taglétszámá­nak állandó gyarapodása is folyamatos. A tíz alapító tag­ból 12 lett. az idén 26-ra növe­kedett a létszám, most pedig a zárszámadó közgyűlésen két új tagot vettek fel. Az egyik Balogh Miklós, a másik Jacsó Zsigmondné. A tagság öröm­mel látja ezt a két új tagot, és a jövőben sokat számít be­csületes, szorgalmas munká­jukra. Most ők is együtt vígad­nak a töbiekkel, s talán már el is felejtették, hogy új tagok a szövetkezetben. A tagszervezés azért még nem fejeződött be — mondja a szövetkezet elnöke. — Je­lenleg tizenkét belépési nyilat­kozat van kinn a faluban a gazdáknál. Minden bizonnyal Szememből sós-keserű könnyek buggyantak elő, s végigcsorogtak az arcomon. Mintha vastag nagyítóval néz­tem volna, elmosódott előttem minden: a fiúk, lányok, a ta­nítókisasszony és — Mikulás bécsi alakja. Zokogás rázta testemet, szivemben nyilallott fájdalmasan: nem kaptam semmit! Pedig, hogy vártam ezt a napot. Már hetek óta izgatot­tan számolgattam, hányszor kell még lefeküdnöm Mikulás napjáig. Gyerekes kíváncsiság csiklandozta szívemet. Egyre csak rá gondoltam: a nyájas szavú, hegyes süvegű öregre, aki aranyfonallal átkötött cso­magot ad a jó gyerekeknek. Egy percig sem volt kétséges előttem, hogy jó vagyok: mep- érdemlem a Mikulás bácsi ajándékát.. Füzeteim tiszták, betűim olyan szépek voltak, mint megannyi gyöngy. Olvas­ni úgy tudtam, mint a pap, ahogy édesanyám szokta mon­dogatni. A szenténekeket úgy énekeltem, hogy az angyalok sem különben a mennyország­ban. Esténként unatkozva, ke­sernyés kukoricakása elede­lünk előtt mind-ig elmondtam áhitatosan: édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit ad­tál nekünk, ámen. Hányszor végiggondoltam I magamban, hogy fogom ösz- szevágni előtte a bokámat, hogy fogok a szemébe nézni bátran. Mert édesapám mindig arra tanított, hogy a. becsüle­tes ember szemébe mer nézni még az istennek is. Végre .elérkezett a Mikulás napja. Csizmácskámat fényes­re keféltem, simára fésültem a hajam, hogy méltóképpen tudjak a Mikulás bácsi előtt megjelenni. Hogy dobogott a szívem, hogy csillogott a sze­mem, amikor öreges léptekkel, puttonnyal a hátán bebaktatott az ajtón! Hogy vártam, hogy szólítsa a nevemet! Képzele­temben már össze is csaptam előtte a bokámat, szemébe néztem merészen úgy, ahogy azt már oly sokszor elképzel­tem. S én nem kaptam semmit! Mindenki kapott, csak én nem! — Nem vagyok becsületes? — dobbant meg ijedten a szí­vem. Ügy éreztem, mindenki én­rám néz kajánul, vigyorogva. Még Formás Jóska is kapott csomagot, pedig ő rossz tanu­ló. A füzetei mindig szamár­fülesek, olvasni sem tud fo­lyékonyan. Ügy láttam, tár­saim ijedten csomagolták ösz- sse ajándékaikat, hogy ki ne kapjam kezükből. Meg voltak győződve, hogy gonoszságom miatt nem kaptam csomagot a Mikulás bácsitól. Szerettem volna felordítani fájdalmamban, de csak néma zokogás rázta testemet. For­gott velem a terem, s hullt, egyre hullt a könnyem. — Miért sírsz, kisfiam? — kérdezte a Mikulás bácsi. — Ne-e-em! — Csak ennyit tudtam mondani. A tanítókis­asszony megsimogatta hűs ke­zével forró fejemet. De jól esett volna máskor! Akkor csak fokozta fájdalmamat. Ki­kaptam a pádból táskámat. Kirohantam a teremből. Meg sem álltam hazáig. Édesanyám az ablaknál var- rogatott. Hozzárohantam, ölé­be fúrtam a fejem, és zokog­tam, zokogtam sokáig. — Mi van veled, kisfiam? Ki bántott? — kérdezte két­ségbeesetten. — Mindenki kapott csoma­got a Mikulás bácsitól, csak én nem! — zokogtam el fáj­dalmasan. — A szegényt még az isten sem szereti! Sokáig hallgattunk. Ha fel­néztem volna anyám arcára, láttam volna, hogy könnyes a szeme. Beszélt nekem a gaz­dagokról és a szegényekről, a kalácsról és a görbéről. Nem értettem meg. Csak azt érez­tem, hogy szörnyű igazságta­lanság történt velem. Hogy tudtam azelőtt örülni az életnek! Gyermeki lelkem derűjét fekete felhők takarták el. Megérintette tudatomat: nincs kegyetlenebb az emberi igazságtalanságnál! E naptól kezdve sokáig nem tudtam olyan önfeledten nevetni, mint azelőtt. Délután, kosárral a karján, a tanítókisasszony kopogtatott ajtónkon. — Miért szaladtál haza, kis buta? — kérdezte, s finom uj- jacskájával megemelte álla­mat. Nem ■ feleltem, semmit. A könnyek ismét ott duzzadtak szememben. — Nézd csak, mit hoztam neked... — s kosarából min­denféle ajándékot, süteményt: almát, diót és egy szép mesés­könyvet szedett elő. Képek is voltak benne. — Könyvet senkinek sem ho­zott a Mikulás bácsi, csak ne­ked. Te megérdemled, jó kis­fiú vagy. — Miért fáradozik, kisasz- szonyka? — kérdezte anyám.— Nem tudtam semmit sem ösz- szecsomagolni neki. Nézzen szét, kisasszonyka, milyen nyo­morban élünk! Azt gondoltam, az esperes úr szeretetcsomagot ad neki. Szegény kisfiam! Nem adott. Nem tudjuk mi ezt meghálálni sohasem, kisasz- szonyka... — Nem marad ez így so­káig. — Gondolja, kisasszonyka? — Igen. Így gondolom ... — felelte határozottan a tanító­kisasszony. Amikor elment, sokáig csendben voltunk. A sok édes­ség, a tanítókisasszony Miku­lás-csomagja ott feküdt az asz­talon. — Egyél, kisfiam! — biztatott anyám. Egy kekszbe haraptam. Édes volt, mégis keserűséget érez­tem torkomon. Nem volt ez igazi Mikulás-csomag. A szá­nalom ízét éreztem rajta. Édesanyám elmélyülten var- rogatott. Gondolkodott. Mire gondolt? Talán arra, hogy lesz idő, amikor mindenki érdemei szerint kap csomagot a Miku­lástól? Ki tudja? TAKÁCS IMIIM A Mikulás-csomag

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom