Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-26 / 261. szám

4 NÉPÚJSÁG 1958. november 28., Stert» Emlékexéti. . . A napokban Bélapátfalván jártam, ott ismerkedtem meg Sáfrány Józsefnéval. Azok­ban a napokban készültünk a part megalakításának évfor­dulójára, s ő elmesélte egyik élményét a Tanácsköztársaság felejthetetlen napjaiból. ... 17 éves, fiatal lány vol­tam akkor. Tudtam már, mi az élet, hiszen 12 éves korom óta eljártam summásnak a fa­luból. 1917-ben a Fehér me­gyei PötölU; "usztán voltam, ott kezdeti akkor 150 fiatal sztrájkot. Nem mentünk ki dolgozni. A sztrájkot letörték a kihívott csendőrök, de az emléke élt bennem. S akkor már sokat beszéltek az időseb­bek arról, hogy nem mehet ez így tovább. 1919-ben otthon voltam, Bél­apátfalván. Nem sokat értet­tem meg meg, csak azt, hogy most már jobb lesz a szegény ember gyerekének. Házhelye­ket osztottak, törődtek a sze­gény ember bajával. De akko­riban már szervezkedett az ellenség is. Kisebb csatározá­sok voltak felénk ' is, aztán május közepén hatalmas ösz- szecsapás színhelye lett a falu. Utcáról utcára, házról házra küzdöttek a mi vöröskato­náink, de a túlerő győzött. A mi udvarunkba is betért két vöröskatona. Kérdezték, nem láttam-e arra cseheket. Mene­déket kértek, de a lakásba nem volt idő bevinni őket, mert az utcán már a csehek voltak az urak. Kertünk alatt húzódott a Harsas nevű víz­mosás, azt mutattam meg ne­kik, hogy ott rejtőzzenek el. Mikor megcsendesedett dél­után a csatazaj, kimentem a Harsasba, de a két katonának sikerült tovább jutnia. Csak egy fiatal, alig 17 éves fiú fe­küdt ott halálos sebbel. Ott maradtam mellette, az utolsó perceiben. Sokan haltak meg abban a csatában. Egész nap temettük a vöröskatonákat, akik az éle­tüket adták a szebb, jobb, igazságosabb életért. A Tanácsköztársaságot meg­döntötték. Szomorú esztendők következtek. Néha már nem is bíztunk abban, hogy lesz még egyszer másképp is. De a vö­röskatonák emlékét nem felej­tettük el. Akármilyen veszély- lyel is járt, soha sem hervadt el a virág a vöröskatonák sír­ján. Az asszonyok 25 éven át ígu emlékeztek meg arról az időről, amikor a munkások elő­ször voltak hatalmon. J-né. A nőianács hírei- FELNÉMETEN jól sike­rült a nőtanács által rendezett nyúlvacsora. A vendégek meg­dicsérték a finom ételt, s di­cséretet érdemel a nőtanács azért is, mert a bevételből az iskolás gyerekeket lepik meg kis ajándékcsomagokkal a Tél­apó ünnepen. é- ERKEN gazdasszony szakkört szervezett a nőtanács. A szakkör részvevői szabás­varrás tanfolyamon vesznek részt, s kiegészítik a főzés tu­dományában is ismereteiket. Mivel helyiség nincs, a főzést úgy oldják meg, hogy mindig egy-egy asszony lakásán jön­nek össze. •- EGERBAKTAN minden szerdán pontosan megtartják a szülők iskoláját. A pedagógu­sok alapos felkészültséggel az A heti étrendhez GYORS SÜTEMÉNY 30 deka lisztet. 15 deka zsiradé­kot (fele zsír, fele margarin) 10 deka tuhtúrót, ízlés szerint sót és annyi tejfelt gyúrunk össze, amennyit a tészta felvesz. A luh- túró felét, a lisztet és a zsírt tej­fellel összegyúrjuk. A tésztát vé­konyra nyú'itva tepsibe tesszük A maradék juhtúrót kis csomókban a tésztára rakjuk és kisütiük. Ha kisült, kézzel darabokra tördeltük. Ugyanezt a tésztát juhtúró nélkül, köménymaggal is megcsinálhat­juk Igen ízletes sós sütemény, bor. vagy sör mellé adhatjuk a vendé­geknek. ifjúság neveléséről, a szülői ház és az iskola kapcsolatánál tartottak eddig előadásokat. «- SZILVÁSVÁRADON ked­ves esti beszélgetés színhelye minden kedden este a tanács egyik szobája. A nőtanács itt tartja a szabás-varrás és kézi­munka tanfolyamokat felvált­va Az utóbbi időben az a szo­kás alakult ki, hogy ezeken az estéken nemcsak ázok jönnek el, akik a tanfolyamra járnak, hanem elhozzák a rokkákat, a stoppolni valót, s kedélyes be­szélgetéssel, felolvasások meg­hallgatásával töltik együtt az estéket az asszonyok.- NAGYTÁLYÁN nagy fá­ba vágták a fejszét az asszo­nyok. A következő napokban — előreláthatóan 3ő-án — nagy­szabású disznótoros vacsorát rendeznek, Elhatározták, hogy a vacsora bevételét — s később más rendezvények bevételének egy részét is - arra használ­ják fel. hogy lehetővé tegyék az iskolás gyerekek egy cso­portjának külföldi útját. • — DORMÁNDON a rendbe­hozott kultúrházban helyet kap a nőtanács is. Az asszo­nyok már el is határozták, hogy szabás-varrás tanfolya­mot szerveznek. A tanfolya­mot a kultúrházban tartják majd meg. Az érdeklődés itt is nagy a nőtanács kezdemé­nyezése iránt. Szép, fekete, sima szövetből var­rathatjuk meg a szoknyát. Fehér, vagy egész világos színű selyem, nylon blúzzal/ vágy vékony, kivá­gott pullóverrel színházba, szóra­kozóhelyen elegáns öltözék. műsora: Egerben este fél 8 órakor: Bástyasétány 77 (Bérlefcszünet) Szűcsiben este 7 órakór: Szélvihar 1958. november 26, szerda: 1948. A magyar országgyűlés megszavazta a nők egyenlogúsítá- sáról szóló törvényjavaslatot. Iő83-ban született Babits Mihály költő. 1924-ben alakult meg a Mongol Népköztársaság. V Névnap Ne feledjük, csütörtökön: VIRGIL — A GYÖNGYÖSI Város­gazdálkodási Vállalatnál ed- dig 55 ezer forintot költöttek a dolgozók munkaruháinak beszerzésére. — A HEVESI járásban no­vember 28—december 4-ig tart­ják meg az alakuló tanácsülé­seket. Így 28-án lesz Tiszaná- nán, Hevesen, Tarnamérán, ahová a környező községek VB-elnökeit is meghívják. — A PARÄDI szüléi mun­kaközösség szombaton este Katalin-bált rendezett Pa- radfürdön. Az est bevételé­ből az általános iskolások­nak televíziós készüléket vá­sárolnak. — EGERBEN pénteken este 6 órai kezdettel a Szakszerve­zeti Székház olvasótermében „A serdülőkor problémái" cím­mel Somos Lajos tanár tart előadást szülőknek — AZ EGERCSEH1 szén­bányához közelfekvő közsé­gekben 23 helyen, melegedő helyiségeket rendeztek be a bányászoknak. — A HATVANI járás terü­letén tegnap kezdték meg a tervjavaslatok felülvizsgálását. Rövidesen eljuttatják a közsé­gekbe is, ahol n község dolgo­zóival ismertetik és az 6 észre­vételeiket és javaslataikat fi­gyelembe véve, tanácsülés elé terjesztik. — A SZÄZTAGÜ Heves megyei énekkar is szerepel a kisipari szövetkezeti moz­galom Kultúr Fesztiválján Budapesten, november 29-én — HOLNAP a hevesi járási tanács VB-ülést tart. Az ülé­sen a hevesi járási kultúrház és a Sütőipari Vállalat mun­káját beszélik meg. Jaj, de Hséles az az út.*. Szilvásváradról utaztam ha­zafelé. Három — igen jó han­gulatú és hangú — ózdi bá­nyász ült abban a vasúti ko­csiban, amelyikben magam is helyet foglaltam. Hogy a hosz- szú éjszakai utazás unalmát el­űzzem, lapozgatni kezdtem a magammal hozott könyvet. „Népünk hagyományaiból” — a Népművészeti Intézet Nép­rajzi Osztályának és a Nép­rajzi Múzeum Adattárának megbízásából összeállított gyűjtemény volt nálam, ami a tárgyi és szellemi néprajz né­hány érdekes, 1955-ben közzé- adott értekét tartalmazza. Nemrégen magam is tevékeny részese voltam annak a mun­kának, ami a régi Szatmár megyei Szabadművelődési (ma Népművelési) Felügyelőség irányításával folyt. Nehányan — akkor még fiatal — falusi pedagógusok összegyűltünk éppen 10 éve a túristvándi Kende-kastélyban, hogy a fel- szabadulás adta lehetőségek jobb felhasználásának kérdé­seit megvitassuk. Abban az időben még nem mindenki látta tisztán, merre vezet a fejlődés útja, s akadt, aki a napi eseményekből borús ké­pet rajzolt meg, jő előre — ok nélkül — elsiratta néphagyo­mányunk kincseit Mások a rádió és a civilizáció egyéb vívmányai által látták veszé­lyeztetve népművészetünk tisz­taságát. Az a falusi ember, aki oly könnyen eldobja a nagy­apjától örökölt pörgeszélű ka­lapot, hosszúszárú pipát és la­pos szárú csizmát, — könnyen megválik ősei szokásaitól, da­laitól és egyéb hagyományai­tól is. Ennek a féltésnek 1948-ban még megvoltak a reális alap­jai. Jogos volt a félelem egy­részt azért, mert előzőleg mintegy három évtizeden át elárasztotta a. falut is a városi giccs, a dilettantizmus, a koz- mopolitizmus. Bár abban az időben alig volt rádió, s lénye­gesen lazább volt a kapcsolat falu és város között, a falu mégis meptelítődött a városból ■áradó hulladékkal: ■ a távoli divatcikkektől kezdve az ér­zelgős „magyar” nótáig, az émelyítő filléres renényektől a foxtrott-slágerig. És amikor mi. falusi pedagógusok, a Ko­dály és Bartók, valamint ta­nítványaik által megmentett népdalokkal jöttünk, az a nép. amelyiknek gazdag, színes lel­kivilágából fakadtak, megta­gadta, nem akarta visszafo­gadni. ósdinak, sőt szégyellni- valónak minősítette azokat. Amikor az iskolások néoitán- cokból, népdalokból, népi játé­kokból álló műsorral jöttek, puszta előítéletekből nem vol­tak hajlandók egyesek eljönni az előadásokra, mondván, hogy az ilyen avasszavú ócskaságok nem érdeklik őket. Mondom, mindez tíz évvel ezelőtt, a felszabadulás után alig három évvel történt. A pillanatnyi helyzet látszólag ezeket a pesszimista kartársa­kat igazolta. Ügy tűnt, hogy az előző huszonöt év sajnála­tos eredményeit nem lesz ké­pes az a kicsiny gárda meg­változtatni. És mi történt az azóta el­telt tíz év alatt? Az 1955-ben kiadott gyűjte­ményt lapozgattam a vonat­ban. Egyszer csak csodálkozva kaptam fel a fejemet. Vajon jól hallok? Nem csupán kifá­radt agyam játszik velem? Nem! Ott ült előttem a há­rom bányász, egymást átka­rolva és szépen csengőn szállt ajkukról a kedves, jól ismert népdal: — Amott legel, amott legel, amott legel hat pej csikó magában!... Olyan magamféle korú lehe­tett mindhárom, tehát abban a korban nevelkedett, amikor ezt a dalt még nem ismerték széltében-hosszában. Honnan szedték hát elő? Honnan? Hát tanulták! A munkásszálláson. Egymástól, meg a rádióból. Aztán jött a másik: ..Debrecennek van egy vize, kinek Hortobágy a neve...” És egymást követi a sok-sok népdal. Na, de ez talán ma már még­sem annyira szokatlan jelen­ség, hogy érdemes szóvá ten­ni! Nem, egyáltalán nem rend­kívüli. Hiszen ma már nem­csak az a néhány szakmabeli „megszállott”, nemcsak a kó­rustagok kincse a népdalkincs. Éneklik újra és most már tu­datosan és büszkén az egész országban. De nemcsak ének­lik, hanem újra alkotják is, gyarapítják is! Ez is az élet által adott válasz a tiz évvel ezelőtti pesszimistáknak. A bányász-szakik megújított, saját életükhöz formált nép­dala: — Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út, améken egy ózdi bányász elindút... Hosszú, valóban hosszú az út, amit megtettünk idáig és ami még előttünk áll, de szé­les, egyre szélesedő, hiszen a felszabadult nép felszabadult lelke tárja szét, egyre széle­sebbre minden szép és jó felé, Halasy László FINOM VESEPECSENYE A megtisztított vesepecsenyéi minden oldalról jól kiverjük, be­sózzuk finom olajjal jól beken­jük. tetejére karikára vágott, ki- tnagvazott citromszeleteket te­szünk és egész borssal meghint­jük Az így előkészített húst ess napra jégszekrénybe, vagy hides helyre tesszük. Másnap zsírt for- rősitunk a húst beletesszük, tej­fellel meglocsoljuk, és pirosra süt­jük Csak saját levével öntözzük. Ha szépen megsült, kivesszük, vé­konyra szeleteljük, levét két deci tejfellel felforralva ráöntjük. Ma­karónit, vagy rizst adunk hozzá. ej Hfe? ... hogy az olaszországi Pi­acenzábar. különös meglepetés ért egy háziasszonyt, aki a vasárnapi ebédhez megvásá­rolt tyúkocskát bontotta fel. A tyúk beleiben aranyrögöt talált. Az eset természetesen nagy port vert fel az egész környéken és vállalakozószel- lemű „aranyásók" kutatják fel á vidéket. — elsősorban a hegyipatakok medrét — ke­resve a búzaszem nagyságú aranyrög lelőhelyét. .,, hogy három francia fér­fi és egy nő elhatározta, hogy rövidesen léggömbbel fogja át­szelni az Atlanti-óceánt. A merész vállalkozásra Tenerif- fából, a Kanári-szigetek fővá­rosából indulnak. A léggöm­böt k’zárólag a szél hajtja es a három francia azt reméli, hogv ennek ellenére épségben kikötnek majd Amerika part­jain. Igaz kép Egerről, mint iskolavárosról — 1931-ben II. : az Érseki fiű felső­kereskedelmi iskola kö­; rüli említésre méltónak talált ! tényekkel bőven foglalkozott a ’■ riport. Itt sem volt valami ró- • zsásnak mondható a pedagó­gusok helyzete: „Az érseki fiú felsőkereskedelmi iskola 170 ’ lövendékét három rendes és •négy helyettes óraadó tanár tanítja. Ezek a helyettes óra­iadók természetesen okleveles ;tanárok és mégis átlag 72 pen- ,gő a havi fizetésük. Egyikük már hat esztendeje óraadó. Jogi viszonyuk írásban szabá­lyozva nincsen. Akkor bocsát­hatják el, amikor tetszik." A kereskedelmivel kapcsolatban megjegyezte az újságíró, hogy : ..itt már valamivel jobb a ta- ; nulók előmenetele, mert itt kél ; százalék a jelesrendű.” De érdekes képet nyerünk ; az érseki iskolák „szociális” is­kolapolitikájáról is: „A 60 pen­gős beiratási díjon kívül éven­te 160 pengő a tandíj az érseki ,kereskedelmiben. A tanárnak '.a tandíj 16 pengős részleteit ■ irgalmatlanul be kell hajtani." ;Hogy kellően tudjuk értékelni ; ezeket a nem kis pengős téte­leket, tudnunk kell, hogy eb­iben az évben a bor ára lite- •jenként 12 fillér, a búza má- izsája 8 pengő volt, boldog volt '.az a cipész, várói asztalos ipa- '.ros, aki hetente 10—15 pengőt ■ tudott keresni, a tisztviselők ■ pedig a 10 százalékos fizetés­■ csökkentés terhe alat* nyög- 1 tek. Elképzelhető, hogy ilyen :oagy anyagi áldozatot csak a ; jobbmódú szülők tudtak hozni '•te, a szegény iparos, vagy pa­rasztgyerekek kívülrékedtek az iskola falain. így festett tehát a valóság­ban — egy riport hű tükrében — az •' '^nevezett „régi jó vi­lág” iskolapolitikája! De hogy az egri érseki isko­lák fenntartásában az oly sok­szor hangoztatott önzetlenség­nek szépen csengő szólama mögött mi lapult meg valójá­ban, imigyen tárta fel a pesti újságíró: „Az érseki fiú felső­kereskedelmi iskola „a 25 szá­zalék tandíjkedvezmény levo­nása mellett is évente majd­nem 20 000 pengőt szed be. Én­nek az összegnek a fele tfsztán megmarad. De a kereskedelmi­ben legalább fűtenek. A taní­tóképzőben ebben az évben egyetlen tanteremben sem voJt egyetlen egyszer sem befűtve (október 30-án készült a ri­port!) Amíg a kereskedelmiben a tanárok fizetésének 50 száza­lékát az állam adja, a képző­ben 75 százalékos az állami segély". Tehát e két érseki fel­sőbb iskola személyi kiadásai­nak csak 50, illetve 25 százalé­kát viselte az egri érsekség, amellett azonban még a keres­kedelmi iskolai beiratkozási és tandíjaikból — leszámítva a tanárok fizetésének vonatkozó 50 százalékát — nem kevesebb mint 10 000 pengő tiszta nye­reségre tett szert! NAGYON SZOMORÜ volt a körkép Égerről, mint iskola- vároeról, pedig „csak szemel­vényeket adott a pesti újság­író a „Magyar Athén” kultu­rális életéről.” Egyet még ok­vetlenül meg kell említeni. A2 egri városházán kerestük a kultúrtanácsnokot. Kultúrta- nácsnok? Ilyen állást soha nem ismertek az egri polgárok." A riport végén szerényen megjegyezte az Egerben járt idegen riporter: „Újságírói ta­risznyánknak Eperben telesze­dett egyéb terhével senkinek egyetlen rossz percet sem kí­vánunk okozni.” É rideg és való tények hosz- szú sorát, az ország nagy nyil­vánossága elé táró riportot, az egri érsekségi aula protektorá­tusa alatt megjelent „Eger” c. lap „összehordott badarság"- nak titulálta. A budapesti lap felvilágosító jellegű cikkére így írt a klérus lapja: „...a köznek hozzájárulása nélkül tartja fenn az érsekfőpásztor és a főkáptalan az itteni iskolá­kat." Hogy ezen, pedig hivata­los egyházi helyről iövő állítás nem fedi a valóságot, bizonyít­ja a fiú felsőkereskedelmi is­kolának és tanítóképzőnek nyújtott 50, illetve 75 százalé­kos államsegélyezés, amely az érsekség 40 000 és a káptalan 90 000 hold földbirtoka melleit — minden elfogultság nélkü1 állíthatjuk — kissé furcsán hat. A cikk ugyan mentegeti magát, kijelentvén: „...minden­ki ismeri a káptalannak súlyos anyagi helyzetét.” Ez a kije­lentés viszont kimagaslóan bi­zonyítja azt, hogy a főkáDtalan 14 kanonokjának birtokában levő 90 000 hold földbirtok, ilyen formában életképtelen. AZ EGRI KLÉRUS lapjá­nak cikke kifejtette, hogy mily veszélyekkel járnak az efféle szemnyitogató, felvilágosító jellegű írások: ..Mindenki puri- fikálni (tiszta életet teremteni) akar, mindenki kritikát akar gyakorolni, a tisztogatáshoz és bírálathoz szükséges érettség nélkül... A régi időkből ismert eszközökkel akarja itt aláak­názni és robbantani a város bé­kéjét, sötétből próbálja a kriti- kátlan tömeget nekiuszítani a még érintetlen tisztaságban ál­ló intézményeknek és sarat akar dobni tisztes emberek közéleti tógájára." Az igazság tárgyilagos közlését tehát már aknamunkának bélyegezte, a magyar nép józan széles töme­geit pedig a „kritikátlan tö­meg” nem éppen megtisztelő jelzőjével illette. A leleplező célzatú cikk nyo­mán megindult a hajtóvadá­szat a budapesti újságíró infor­mátorai után. Dövényi Nagy Lajos —■ (aki akkor még a klé­rus „Eger” című lapjánál kezdte bontogatni újságírói szárnyait, hóm.- azután 1944-re a nyilas sajtó hangadója és a Szálasi-féle rádió főkommen­tátorává fejlődjék) — imigyen fenyegetődzött és középkori inquizíciós eljárást követeit azon személy, személyek ellen, akik meg merték mondani a budapesti lap kiküldött mun­katársának az igazat: ,,...a tár­sadalomnak magának kell megkeresnie önmagában ezeket a beteg egvedeket és könyör­telenül ki kell üldözni őket abból a közösségből, melynek életét megbolygatták. Ugyan­azzal a módszerrel, mint aho­gyan a gonosztevő ellen véde­kezünk. Városunk külön infor­mátorával is ezt kell csele­kedni. Az az ember, aki eb­ben a városban kenyeret kap. hajlékot talál, kultúráját és biztonságát élvezi, nem vete- medhetik arra, hogy csóvát dugjon a saját háza ereszébe. Ha pedig megtette: pusztulnia kell... ügy kell cselekedni ve­le, mint a középkori bűnösök­kel: ki kell korbácsolni a vá­ros kapuján és megbélyegezni ezzel a bélyeggel: nem becsű-, letes szolga az, aki kenyér­adója ellen támad," E BEFEJEZŐ SOROK hűen fejezik ki e korszak erkölcsi züllöttségét, amely „beteg”, lelkileg-idegileg beteg egyén­nek bélyegzi azt, azokat, akik meg merték mondani az iga­zat. És mindezt csak azért, mert egy lap arra a hallatlan merészségre vetemedett, hogy végre meg merte írni az iga­zat Egerről, az iskolavárosról: E korszakot, annak sötét ár- r'vaiva) elfúita örökre a törté­nelem irgalmat nem ismerő szele, de jó em'ébpzíe^ni azo­kat, akik ma fiatalok és nem ismerték személyes tapaszta­latból e viszonyokat de azokat is, akik könnyen felejtenek.- rí —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom