Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-23 / 259. szám

1958. november 23., vasárnap NÉPÜJSAG 7 Csehszlovák magasépítők rendkívül elmés szerkezettel óvják életük biztonsagát ve­szélyes munkahelyükön. A szerkezetnek, amely tu­lajdonképpen mentőöv, az a lé­nyege, hogy a különböző hely­zeteknek megfelelően átído- mul és tartja a munkást. Fé­kezőövnek nevezik, mert zu­hanás esetén surlódó fékezés­sel siklásba tudja átvinni a kő módjára zuhanó ember; testet. A szerkezet acél csökeretből áll, melynek két végére egy- egy szabályozó gyűrű van forrasztva, közepét pedig egy szabályozó csavarral ellátott pánt öleli át. A keret két vé­gén és a pánton keresztül 20 milliméter keresztmetszetű A “fékező öv“ kendeirkötél van átcsúsztatva, amelynek megfelelő súrlódása van. A munkás övére két ka­pocs, . van ..erősítve, amelyhez á” fék felső hurka kapcsolódik. Ha á munkásnak meg Kell változtatnia helyzetét, vagy helyet kell cserélnie, a fék azonnal érezteti hatását: visz- szatartja, „fékezi” a munkás mozdulatait, zuhanás esetén pedig, mint már mondottuk, lehetővé teszi a lesiklást. A kereten és a pánton átesúsz- tatott kötél a munkás hely- változtatásának megfelelően változtatja a súrlódás erejét. Minél nagyobb a fék-berende­zés hajlásszöge, annál na­gyobb a kötél súrlódási ereje. Az új szerkezetnek az az előnye, hogy helyváltoztatás­kor a munkásnak szükségte­len odakötnie magát valami­lyen szilárd ponthoz. A mentő­övet Csehszlovákiában minden magasépítkezésnél, vagy egyéb veszélyes munkánál használ­ják.- A FELNÉMET1 SZŐLŐ­TERMELŐ GAZDÁK kívánsá­gának megfelelően korábban peronoszpóra-jelzőállomás lé­tesült a községben. Az idei községfejlesztési alapból az állomás számára műszert sze­reztek be. As öreg tölgy és a padocska Egy szép zöld parkban élt az ősrégi tölgyfa. Alatta alig látszott a nevekkel teli vésett kis pad. A tölgyfa törzse vas­tag volt és nagyon büszke volt éveire. Gőgösségében sohasem beszélt a kicsi, szerény padocs- kával. Gyakran járt a parkba egy fiatal költő. Sűrű haja volt és foltos kabátja. Verseket köl­tött. A verseket néhányszor hangosan elismételte. A tölgy­fa nagyon meghökkent, mert a versek ártottak az ő idegei­nek. Egy napon a költő híres­sé vált, és azon az este új ka­bátban jött a parkba. Karon­fogva sétált egy szép kisasz- szonnyal. Leültek a padocs- Icára és a költő a következőket mondta: — Legszebb verseimet ez alatt az öreg tölgy alatt írtam. A tölgyet büszkeség töltötte el ennek hallatára. Fontoskod­va széttárta ágait, úgyhogy még a. gyökerei is megreccsen­tek. Életében először megszólí­totta a kicsi padocskát: — Te biztosan úgy véleked­tél, hogy a költő rólad írta a verseket, de most hallhattad, hogy azt az én tiszteletemre írta. A pad szerénységében nem válaszolt. A kisasszony halkan mondta: — Óh, milyen különösen su­sog a tölgyfa lombja, mintha valam.it mondana. — A költő így válaszolt: — Felejtsük most az öreg tölgyet, hiszen felettünk ra­gyog a holdvilág. A tölgy meglepődött és na­gyon megsértődött. Megrázta ágait, susogtak levelei, de a szerelmesek nem tartották azt most fontosnak. Csak a nevek­kel teli vésett kis padocska sóhajtott fel a tölgynek: — Óh, te már nagyon öreg vagy és jobban kellene törőd­nöd magaddal Nem kellene annyit fáradoznod. ., Az öreg tölgy rákiáltott a kicsi vadra. — Én nagyon jól érzem ma­gam. Teli vagyok életerővel és te hozzám képest csak egy törpe vagy. Nemsokára azonban a tölgy szúró fájdalmat érzett a dere­kában és a törzse megreccsent. Azután valamelyik reggel em­berek jöttek a parkba. Emlék- művesek és favágók. Az em­lékművesek a kicsi padocskára márvány emléktáblát szegez­tek a következő felírással: ..Ezen a pádon szerezte leg­szebb verseit a híres költő'..." A favágók azért jöttek, hogy kivágják ezt a nagyon öreg fát, mert az ö ideje már el­múlt. Fejszéjükkel ki is dön­tötték az öreg tölgyet. Az öreg tölgy törzse szomorúan feküdt a földön. így gondolkodott: va­jon már itt az idő és meg kell halnom? A kicsi pad eképpen vigasztalta. — Na* szomorkodjál, öreg! Az emberek még sok hasznos dol­got tudnak belőled, készíteni. Valamikor én is tölgyfa vol­tam és most pad vagyok, már­vány emléktáblával díszítve. labbi perspektívái (folytatása a vízszintes 26. függőleges 1. és víz­szintes U-ben). 12. AF. 14. Római üdvözlet, 15, Óriáskígyó, 16. Kötő­szó. 17. Katonai egység. .20. Érte­lem. 21. Forma. 23. Folytonossági hiány. 25. Derék — németül. 26. Az idézet folytatása. 29. Polgári meg­szólítás, 21 Ilyen zár is van. 62. Tagadószó. 33. Mennybolt. 34. Ókori nép. 37. Az értelem szerve. 3*. Csehszlovák motorkerékpár típus. 40. Pestkörnyéki község (róla dal is készült). 42. DohányzósJÍerszám. 46. Cipészszerszám. 48. Súlyát ál­lapítja meg. 49. Vissza: angol főúri méltóság, fonetikusan. 50. Tegnap után. 51. Dél-európai folyó. 53. Csí­pős virsli kellék, fölös ékezettel. 55. Énekesek nagyobb csoportja. Függőleges: 2, Csont, latinul. S>._ Láz betűi keverve. 4. Erdélyi hely,’ de majdnem pajkos Is (!) 5. Vajon uraság? 6. Táv mássalhangzói. 7. Rázd le könnyeidet és légy bá­tor, mint ahogy egy öreg tölgy­höz illik. Emlékezzél, hogy te még sokáig létezel, hiszen ki tudja, lehet még belőled talán pad is. A nagyon öreg tölgy bele­nyugodott sorsába. Még az is lehet, hogy valamelyik sűrű- hajú költő gondolatában szü­letik majd egy szép vers a kivágott öreg tölgyfáról. Eszperantóból fordította: ZAKAR JANOS Vissza: Becézett Beats. 8. Ozon betűi keverve. 9. Görög íosztö- képző. 10. Karddal hadakozik — kissé régiesen. 13. Ház oldala. 16. A haliocti beszéd egyik jellegzetes szava. 18. Tibeti állat. 19. Feltú- pászkodik — költöiesen, 20. R&n betűi keverve. 22. Intervallum mrgyar értelemben. 23. Elfed. 24. Folyékony anyagot dörzsöl rá. 25. A szabadságharc egyik híres tá­bornoka. 27. Fehér fém (k-hiány- nyal a végén). 28 ... Húr _ híres regény címe. 30. Ételt aprít fel szájában. 33. Gép betűi keverve. 35. Fenn az ernyő, nincsen ... 36. Ételt ízesít. 37. így szólt — latinul. 39, Epületomladék, 40. Tengelye körüli mozgást végez. 41. Nem va­lódi. 42. Angolszász költő volt. 44. Füves területe. 45. Majdnem ganaj (utolsó kockában kettős betű). 47. Kelet-ázsiai szigetcsoport nevének része. 50. Vajon ma? 52 Sej más­salhangzói. 54. RF. 55. ICcl mással­hangzói. As ítr lmJásásról ív. 1 2 3 4 s ó 7 8 * !iu 1 ­íií11 ISI Y 12 13 (4 m 15 mr L7 13 1© m19 m @l 20 21 22 mr 24 BT m 26 27 28 m 29 30 m 31 sir cc§ 33 31 * m ^f36 * * * ISI m 37 38 39 |(§340 « mr­m 43 44 45 i m tó 17 ]§F m 49 S! 50 51 i 52 ISI 53 54 m 55 HH 1 56 Vízszintes: 1. Az űrhajózás tava­EGÉSZ HETI RÁDIÓMŰSOR 1958. NOVEMBER 24-TÖL NOVEMBER 30-IG. Í ALLAXUO MÜSORSZAMO« Kossuth-rádió: 4.25:—7.59* ig; \ Vidáman — frissen. Zenés mü- | sor. — Közben; 4.30; Hireü. < Idojarasjelentes. 5.30; Hírek. Í Időjárás jelent és. 6.QÜ: falurá­dió. 0.59: Időjelzés. 7.00: Hí* cek. Idő járás jelentés. 710: tij könyvek. Ib35í Naptár. 7.55; Mit főzzünk? 7.59: Időjelzés. 8.00; Műsorismertetés. íiőja­Í rásjelentés. 10.00: Hírek. Lap­szemle. Idöjárásjelentís 11.5;): Időjelzés. 12.00: Déli harang- szó. Utána: Hírek, időjárás- jelentés. 15.59: Időjárás jelen­tés. 16.00: Hírek 16.08: Idő já­rás jeleutés. 16.47: Műsorismer­tetés. 17.59: Időjelzés. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés, 19.54: Jóéjszafat, gyerekek! 19.59: Időjelzés. 20.00: Esti krónika. I Időjárás jelentés. 21.59: Időjel­zés. 22.00; Hírek idöjarásjeleo- tés. 24.00: Hírek. Időjárásjclen* tes, 0.30: Himnusz. Utána: Víz- jelzöszolgálat. Petöfi-rádio: 6.00—8.00-ig: Keg­yeli zene. Közben: 6.20: Szín­hazak, mozik és tárlatok mű­sora. 6.50: Torna. 7.40: Falu­rádió. 8.00: Műsorzárás. 14.00: Hírek, időjárás- és vízállás­jelentés. 19.00: Hírek, idöiárás- ielentés. 23.00: Műsorzárás. Hétfő, november 24 Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9-00 Riportműsor. — 9-15: Filmdalok. — 9.45: Lá­nyok, asszonyok. . . — 10-10: Óvo­dások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk ... — 11.30: Ezüstkalá­szos gazda-taniolyam. — 12.10: Népdallal a világ körül. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: Pygmalyon — részletek Loe- we operettjéből. — 15.00: A Gyer- mekrádió műsora. — 15-20: Par lépés a határ. Mesterházi Lajos regénye folytatásokban. — -15.10; Népdalok Észak-Am erika déli vi­dékéről. — 16.10: Nagy mesterek muzsikájából. — 16.40: Napiren­den - . * 16.45: Johann Strauss-míi- vek. — 17.00: Hazai körkép... — 17.20: ötórai tea. — 18.15: Az Ál­lami Népi Együttes zenekara ját­szik. Csapó Károly énekel. — 18.40: Negyven éve történt... — 19.10: Könnyű zene. — 20.10: A Magyar Zene Hónapja. 21.10: Magyar költők versei. — 22.20. Tánczene. — 23.20: Irmgard See- fried és Dietrich Fischer-Diskeau énekel. — 0.10: Népdalok és csár­dások. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermek- rádió műsora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: Hogyan mondjunk verset? — 16.00: Szív küldi ••. — 16.30: Külpolitikai ka­lauz. — 16.40: R' szedek Mas' goi operáiból. — 17.20: Kis lakások — nagy gondok. — 17,30: Bach és a népzene. Előadás. — 18.25: A ba­rátság hullámhosszán. — 18.35: Népszerű szórakoztató muzsika. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. — 19.3Ö: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20-00: Klasszi­kus operettek. — 20.40: Magyar nóták. — 21.05: Tánczene. — 21.40: Beszélgetés irodalmunkról. — 22.00: Orosz operákból. Kedd. november, 25 Kossut h-rádió: 8.10: A Fényes Elek Közgazdasági Technikum énekkara énekel. — 8.40: A mun­kásmozgalom dalaiból. — 9.00: Gyermeknevelés. — 9.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 9.40: A Csá­szár—Groll harmonikakettős ját­szik. — 10.10: Válaszolunk hallga­tóinknak. _ 10.25: Szimfonikus táncok. — 11.00: A planétás ember. Regény folytatásokban. — 11.17: Verbunkosok, magyar nóták, csár­dások. — 12.10: Könnyű zene. — 12:00: Békés Virág és Székely Ma­ria versei. — 13.10: Operarészletek. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15-05: Operettrészletek. — 15.25: Napirenden... — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.00: Politikai aprószentek. Előadás. 17.15: Operahangverseny. — 18.15: Szív küldi... — 18.40: Gyári sziréna... — 19.00: A Lengyel Rádió táncze­nekara játszik. — 19.15: Kerékasz­tal .. . — 19.35: Magyar népdalok. — 20.25: Erzsébetek — Katalinok. Társasjáték. — 21.45: Tudományos híradó, — 22-15: Mai szemmel -: •: — 22.25: Könnyű dalest. — 23.03: Zenekari hangverseny. — 0.10: Ma­gyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Kórusok. — 14.40: Filmzene. — 15.00: Elbeszé­lés. _ 15.16: Váczi Károly hang­versenye a stúdióban. — 15.50: Re­formkori hétköznapok. — 16.05: Operettrészletek. — 16.45: Flotow operáiból. — 17.15: Rádió szabad- egyetem. — 17.45: Népi muzsika. — 18.10: 75 éve született Babits Mihály. — 18.40: Gigli énekel. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. — 19-15: Mai nótaszer­zők. — 19.40: Falurádió. — 20.00: A Magyar Zene Hónapja. — 20.45: Uj elméletek a Naprendszer kialaku­lásáról. — 21.30: Részletek szovjet szerzők operettjeiből. —■ 22-10: Mű vészlemezek. Szerda, november 26. Kossuth-rádió: 8.lü: Népszerű operarészletek. __ 9.00: Rádió sza­badegyetem. _ 9.30: Lett, finn és spanyol népdalok _ 10.10: A Gy ermekrádió műsora. _ 10.30: Op erettmelódiák. _ 11.00: Gyári sziréna ... _ 11.20: Verbunkos muzsika. — 11.40: Mozart-művek. 12.10: Tánczene. __ 13.15: Mai szer­zők operettjeiből. _ 14 00: Zenei mű szavak nyomában. Előadás. — 14.45: A moszkvai VIT hangverse­nyeiből. — 15.10: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 15.30: Georg Otsz énekel. _ 15.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. _ 16.10: Napirenden... — 16 15: Szív küldi ... _ 16.45: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. _ 17.00: Élő szóval _mu­zs ikával. 13.50: Menyasszonyok _ vőlegények iskolája. _ 19.10: Köz­vetítés a Jókai Színházból. A má­sodik kakasszó. _ 21.ifi): Chopin- kei ingók. _ 22.25: A Magyar Zene Hónapja. _ 0.15: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz nyelv­lecke az általános iskolásoknak. _ 14.40: Zenekari hangverseny. _ 16.02: Kedves dalaink. __ 16.30: Részlet Hunya István ..Kubikusok' c. kötetéből. _ 16.45: Részletek francia operákból. — 17.30: A kő­olaj felhasználásának új módsze­rei. — 17.45: Az Albán Rádió Népi Együttesének műsorából. _ 18.10: Gyermeknevelés. _ 18.30: Rádió­egyetem. — 19 05 : Déri Pál és Ko­sa György hangversenye a stúdió­ban. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Népszerű szórakoztató muzsika. — 21.05: Az Udvardy-kamarakórus hangversenye. 21.35: Moszkvai tu­dósítónk jegyzete. — 21.35: Tánc­zene. — 22.35: Népek zenéje. Csütörtök, november 27. Kossuth-rádió: 8.10: Albán ze­neszerzők műveiből. _ 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Menyasszo- nyok — vőlegények iskolája. 9.20: Magyar szerzők hegedűdarabjai. 9.40: Zenei műsor: 10.10: Rádió- egyetem. 10.40: Handel: Három német ária. 11.00: A planétás em­ber. Regény folytatásokban. 11.16: Béres János furulyázik 11.30: Ezüstkalászos gazda-tanfolyam. _ 12 .10: Könnyű melódiák. 13.00: Al­bán népballadák. 13.12: Operarész­letek. 14.20: Egy falu — egy nó­ta. 14.50: A munkásmozgalom da­laiból. 15.10: Fiatalok sakkiskolá­ja. 15.20: A Gyermekrádió műsora. 15.35: Ifjúsági riportműsor. 16.10: Künn eke szerzeményeiből. 16.45: Michelangelo: Márványtömb-szo­nett. IC.50: Lányok, asszonyok . . . 17.05: Népi muzsika. 17.44: József Attila szerelmes verseiből. 18.15: Könnyűzenei híradó. 18.45: Fórum. Munkások és parasztok 19.00: _ Puccini: Pillangókisasszony. Há- romíeivönásos opera. 22.15: Tánc­zene. 23.10: A Magyar Zene Hó­napja. o.io: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene­15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. .15.30: Operettrészletek. 16.10: Ha­zafelé: Elbeszélés. 16.35: Ifjúsági műsor 17.10: Tallózás a nyugati sajtó hasábjain. 17.25: A Magyar Zene Hónapja. 18.00: Népi muzsi­ka. 18.10: Rádióegyetem. 19.05 Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Részletek Ljatosinszkij film­zenéjéből. 19.30: Ezüstkalászos gazda-tanfolyam. 20.00: Judy Gar­land és Frankie Laine énekel. _ 20 45: 1000 hetes vagvok. _Riport. 21 .05: Behár György népdalfeldol­gozásaiból. 21.25: Fúvószene. 21.50: Könyvismertetés. 22.00: Szórakoz­tató zenekari hangverseny világ­hírű művészek közreműködésével. 22.45: Rabindranath Tagore versei. Péntek, november 28. Kossuth-rádió: 8.10: Operett­részletek. 8.55: A kristályváza. El­beszélés. 9.10: Zenekari hangver­seny 9.50: A/. Ifjúsági Rádió mű­sora. 10.10: Látogatás a baranyai sokácoknál. J0.30: A Határőrség Fúvószenekara játszik, ii.oo: Rá­dióegyetem, 12.10: Tánczene. 13.00; Gazda-szemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 13.15: Operarészle­tek. 14.10: Úttörő-híradó. 14 35: Napirenden . . . 14.40: Színes népi muzsika. 15.15: A' Gyermekrádió műsora. 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.10: Klasszikus operet­tek. 16.45: Albán ünnepi műsor. — 17.10: A Magyar Zene Hónapja. — 18.15: Szív küldi... 18.40: Ifjú Fi­gyelő. 19.00: ./Fortuna háza...’4 — 20.30: Népdalok. 20.55: A Rádió irodalmi hetilapja. 21.25: Táncze­ne. 22.20: Salzburgi Ünnepi Játé­kok, 1958. 23.20: Könnyű zene. — 0.10: Borodin: Zongoraötös. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.00: Zárszámadás a Szolnok megyei termelőszövet­kezetben. 15.15: Könnyű zene. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16-30: .,04..." Riportműsor. 16.40: Fúvószene. — 17.10: A harag napja. Sándor Kát- mán színművének rádió változata. 19-15: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. 19.25: Tánczene. 19.40. Falurádió. 20.00: Heti hangverseny- kalauz. 21.05: Operettrészletek. 21.25: Salzburgi Ünnepi Játékok, 1958. 22.00: Tánczene. 22.20: Arc­képek rivaldafényben. 22.55: Vers. Szombat, november 29. Kossuth-rádió: 8-lü: Lányok, asszonyok... 8.25: Népi muzsika. — 9.00: Úttörő híradó. 9-25: A Gyer­mekrádió műsora. 9.40: Óvodások műsora. 10.10: Riportműsor. 10.30: Farkas Ferenc operettdalaiból. — 10.50: A planétás eitiber. Regény folytatásokban. 11.20: Bramhs: h- moll klarinétötös. 12.10: Népi mu­zsika. 12.45: Mi újság a könyves­boltokban? 13.00: Operarészletek. 13-40: Válaszolunk hallgatóin Írnak. 13.50: Szív küldi... 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.10: A Szvjesnyi- kov-kőrus énekel. 15.30: A nemzet­közi munkásmozgalom időszerű kérdései. 15.45: Martiny Lajos zon­gorázik. 16.10: Élőszóval — muzsi­kával. 13.15: A Magyar Zene Hó­napja. 19.00: Csehov két novellája. 19.13: Régi kedvelt melódiák. 20.oj Vidám est. 22.15: Juhász Gyula: Anna örök. 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Operakalauz. Beethoven: Fidelio. 15.20: Foto- amatőrök ötperce. 15.25: Könnyű űivósmuzsika 15.45: Krizantémok Rádiójáték. 16.35: Magyar nóták. 16.50: Amíg a Tunandot eljutott a színpadig. Előadás. 17.30: Műszaki Baedecker. összeállítás. 17.50: Nép­szerű operettekből. 18.15: A járási művelődési otthonban. 18.25: köny- nyű zene. 19.05: Szerelmi kettősök operákból. 19.40: Falurádió. 20.00; Glinka: Változatok egy Mozart- témára. 20.10: A Magyar Zene Hó­napja. 21.20: Versek. 22.25: Vidéki Népi Zenekarok muzsikálnak. Vasárnap, november 30. Kossuth-rádió: 8-10: Falusi élet­képek. 8.20: Egy falit — egy nóta. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Fi­gyeljük a zenét! 10.00: Vasárnapi versek, lü-10: A Gyermekrádió mű­sora. 11.00: Muzsikáló képeslapok. 11.30: Magyar tájak. 12.15: jó ebéd­hez szól a nóta. 12.50: Hétvégi .jegyzetek. 13.00: Szív küldi... 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Hanglemezpa- rádé. 14:30 II. félidő. 15.20: Csaj­kovszkij műveiből. 16.10: Hét nap a külpolitikában. 16.25: Könnyű melódiák. 16.45: Festők ihletője: a Balaton. 17.10: Kincses Kalendári­um 18.03: 10 éves a Magyar Rádió tánczenekara. 19.00: Emberek kö­zött. 2D. 10: Népi muzsika. 20.43: Ka- lálláltánc. Bognár Károly rádiójá- téka. 22.35: Közvetítés a Várke ii- Kioszkból. 23.20: Beethoven mü­veiből 0-10: Shorty Rogers és ze­nekara játszik. Petőfi-rádió: 8-00: Peskó György orgonái. 8.30: A római katolikus egyház félórája. 9.00: Szulzsenkó énekel, Alfons Bauer és együttese játszik, 9.30: Miska bácsi lemezes- ládája. 10.10: Szív küldi... 11.00: Közvetítés a pradesi Fesztiválról. 12.20: Petőfi Sándor prózai Írásaí- 5 ól. 12.50: Művészlemezek. 14.15: A Gyermekrádió műsora. 15.00: Tápéi zenés játék. 15-25: Jézus ta­nítványai. Regényismertetés. 15.55: Operettrészletek. 16.25: Haydn: B- dur vonósnégyes. 16-45: Tánczene. 17.40: Bramhs-kórusok. 1G.00: Féja Géza-áj könyvéről. 18.15: Preklísz- •zikus operákból. 1.9.10: Szenvedé­lyük y munka. 19.20: Szántóéi Margit és Karsai Zsigmond énekel. 19.40: A múlt és a jövő városa. — .10-00: Zenekari hangverseny. ~ ‘0*50: Filmzene. 21.10: Tánczene. — •1.31: Gondolatok a könyvtárban. -■•40: A Magyar Zene Hónapja. (A Magyar Rádió » müsorváitoz- tatás jogát fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom