Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-23 / 259. szám

1958. november 23., vasárnap NÉPÚJSÁG 5 Egy új tanácstag terveiből BEFEJEZŐDTEK a válasz­tások. A nép megválasztotta azokat az embereket, akik ügyeit négy esztendőn keresz­tül a tanácsban képviselni fog­ják. A választóknak a jelölő­gyűléseken és a választásod alkalmával módjuk volt arra, hogy a legrátermettebbeket, a legodavalóbbakat állítsák e fon­tos helyre, jelöljék, válasszák őket tanácstaggá. Tanácstag­jaink most már tele ambíció­val láthatnak munkához, hisz ismerik a választók kívánsá­gait, akaratát és általában mindazt, aminek megvalósítá­sát elsősorban tőle, a tanács­tagtól várják a dolgozók. Felkerestük Szecskó András káli tanácstagot, akit a jelölő­gyűlésen egyhangúlag jelöltés választott meg a 43-as körzet. Szecskó András bácsi ötven körüli ember, aki kellő józan­sággal ítéli meg körzete kí­vánságait, és veszi számba azokat a lehetőségeket, ame­lyek előttük állnak. — Min­denekelőtt azt akarom, hogy bizalommal legyenek irántam választóim, — mondja Szecskó András tanácstag. — Bizalmat kértem és ezt a bizalmat a választás napján meg is kap­tam, tudom, hogy most már rajtam a sor. Nagy és jelen­tős terveink vannak. Hogy mindjárt a íontosabbján kezd­jem, hamarosan egy szivaty- tyús kutat kell létesíteni, amely teljes egészében meg­oldja majd a negyvenhármas körzet vízproblémáját. MÁSIK IGEN fontos prob­lémánk a járdaépítés, hisz Kál sem kivétel a többi köz­ség közül és ha esik az eső, itt is feneketlen a sár. Szeret­ném elérni, hogy az elkövet­kezendő két-három év alatt körzetem minden utcájában járda legyen és mindent el fogok követni, hogy ezt az el­határozásunkat a tanács és a körzetben lakók segítségévei keresztül is vigyem. Itt emlí­tem meg az artézi kút kérdé­sét. Arról van ugyanis szó, hogy 1912-ben az akkori ma­lomtulajdonos egy artézi Kutat fúratott a malma mellett, ami azonban valamilyen okból so­hasem üzemelt. Ebben a kút- ban jelenleg is 240 méter hosszúságú cső fekszik és ilyen mély a fúrás is. Már érintkezésbe is léptem az ;1- letékes szervekkel, hogy en­nek a kútnak helyzetét meg­vizsgálják és amennyiben az eddig; munkákat hasznosítani tudnák, úgy arról is lehetne szó, hogy artézi kút legyen itt, amely állandóan friss és egészséges ivóvízzel látná el még a környező körzeteket is. Ilyen nagy tervek, problé­mák mellett természetesen nem feledkeztem el olyan kérdésekről sem, mint példá­ul az öregekről való gondos­kodás. Körzetünkben több, öreg, idős ember lakik, akik számára adókedvezményt kell kérni az illetékes szervektől. Akad olyan is, akinek nyug­díj vagy öregségi díja ügyé­ben kell majd intézkedni ta­nácstagságom ideje alatt. Az öregek már ' közölték velem kí­vánságukat és én megígértem nekik, hogy mindenben segí­teni, támogatni fogom őket. A FIATALOKKAL arról beszélgettünk, hogy utcáinkat, körzetünket szépíteni, fásítani kellene. A községi tanácson keresztül igyekszem majd megfelelő mennyiségű és féle­ségű fát szerezni és már a közeljövőben megkezdjük az utcafásítást. Ahhoz, hogy ezeket a ter­veket végrehajthassuk, min­denekelőtt arra van szükség, hogy választóim továbbra is, tehát a választás utáni idő­ben is segítsenek és támogas­sanak munkámban. Rendsze­resen tartók majd fogadóórá­kat és tanácstagi beszámoló­kat, ahol tájékoztatni fogom választóimat arról, hogy a reámbízott feladatot hogyan és miképpen sikerült megol­dani. Bízom benne, hogy az előttünk álló négy esztendő eredményekben gazdag lesz és munkámat mindvégig kísérni fogja majd választóim szere- tete és bizalma. SZECSKÓ ANDRÁS káli tanácstag tervei ezek. Hozzá hasonlóan minden tanácstag teli van tervekkel, gondolatok­kal, szép és nemes szándékkal. Hisszük, hogy a tervek foko­zatosan valóra válnak és min­den tanácstag felelőssége teljes tudatában — együtt vá­lasztóival — valóra váltja a szép elgondolásokat. SZALAY ISTVÁN Új adatok közép­ázsiai gleccserekről Kirgiz tudósok nemrégiben kimutatták, hogy a közép­ázsiai hegyekben az eljege­sedett részek 17 000 négyziet- kilométernyi területet foglal­nak el, vagyis 6000-rel többet, mint amennyit a korábbi szá­mítások alapján feltételeztek. Legalább 6000 különböző nagyságú gleccsert számoltak össze. A kutatások alapján megállapították, hogy a kö­zép-ázsiai gleccserek annyi vizet tartalmaznak, mint az Arai- és a Michigan-tó víz­tömege együttvéve. — AZ EGRI FAIPARI Vállalat ez évi beruházási hiteléből 16 800 forintot a szabász-szín és az üzemi épü­let tervezésére használt fel. A Szűcsi X«8S akna bányászainak válasza a XZI-es aknaiak országos rekordjára A Szűcsi’ X-es aknánál az elmúlt hónapokban országos rekord javítási kísérletet tettek az F—4-es kombájnoknál dol­gozó bányászok s a verseny eredménye az új 607 folyómé­teres rekord lett. A legjobb eredményt L ehóczki Lajos kombájn-vezető érte el, de nagy szerepe volt Molnár La­josnak és Nagy Istvánnak is e kitűnő eredmény elérésében, valamint, a műszaki és párt­vezetők jó szervezőmunkájá­nak, az iparosok önfeláldozó tevékenységének. E rekord megdöntésére az elmúlt hónapban a gyöngyösi XII-es akna dolgozói tettek kísérletet. Erőfeszítésük siker­rel járt és 50 méterrel túl­szárnyalták a mi rekordunkat. A X-es alma üzemvezetősége megtárgyalta az érdekelt dol­gozókkal az újabb rekord megjavításának lehetőségét. Elhatározták, hogy a gyöngyö­siek eredményét 100 folyómé­terrel túlszárnyalják, ha ezt a geológiai és műszaki feltételek megengedik. VARGA LÁSZLÓ. Újabb vöröskeresztes csoportok alakultak Hevesen Az utóbbi időben három újabb vöröskeresztes csoport alakult Hevesen: az Állami Gazdaságban, az Újtelepi ré­szen és egy a külterületen. Ezeknek a csoportoknak az a feladatuk, hogy a járványos betegségek megelőzését szol­gáló oltásoknál elősegítsék a szervezési munkákat és ezen­kívül ismertessék a lakosság­gal az egészségügyi óvórend­szabályokat. Nyugdíjas bányászok beszélgetnek A BÁNYÁK mélyének titok­zatos világa sok embert von­zott a föld alá, de a tűzke­resztség, az első bányaomlás igen megritkította a bányába kívánkozók létszámát. De akik továbbra is lent maradtak, azokból igazi bányászokat csi­nált a csillogó fekete szén, az örök éjszaka varázsa. Erről beszélt, mert így járt három Egercsehiben élő, nyug­díjas bányász is. Életüket fia­tal koruk óta a bányával je­gyezték el. Bejárták a romá­niai meleg bányákat, amely szerintük egy fok Celsiussal forróbb, mint a papok által hirdetett pokol. Ezekről, az Aninózán töltött napokról így emlékezik a hetvenegy éves Szeisten Ferenc: — A szénfal mellett olyan volt a hőség, hogy ruha nélkül dolgoztunk, de még úgy is ki­bírhatatlan volt a forróság. Ott voltam egy esetben, ami­kor az egyik vágatban két testvér megégett. A hirtelen begyulladó szén gáza perceken belül végzett velük. Nem se­gíthettünk rajtuk, mert nem volt mivel. Kezdetleges felsze­relésekkel dolgoztunk abban az időben. A mostani bánya szanatórium ahhoz képest. — Igaz-e, Sándor? — szó­lítja meg a. szomszéd öreg­bányászt, Ivádi b. Sándort. — Ha nem is szanatórium, de a két bánya között nagy a különbség, annyi bizonyos. Ne­künk még tálakkal kellett sze­neim, kilométerekről húztuk- vonszoltuk az ácsoló stompo- kat a fejtésekre, most meg, be­kapcsolnak egy gombot, bele­szólnak a telefonba, s máris jön a fa. SOROLJAK érveiket, ész­revételeiket és beszélgetés köz­ben újabb vendéget hoz az es­te, Horváth Lajos bácsi szemé­lyében. Nyugdíjas bányász ó is,® itt lakik az új lakótelepen, a lejtős-akna fölött. Még nyu­galmukban sem tudnak elsza­kadni a föld alatti élettől, pe­dig hármat együttvéve, más­fél évszázadot töltöttek a mélyben. Ha így összeül a ve­terán társaság, miről is foly­hat a beszélgetés, mint a bá nyákban töltött évek emlékei­ről? Sorolják, kinek hol volt a legizgalmasabb, legveszélye­sebb. Százötven év a föld* alatt, még kimondani is sok. Horváth Lajos bácsi humo­rosan így jegyzi meg: — Még akkor is hosszú len­ne ez az idő, ha állandóan te­rített asztalhoz kellett volna nekünk menni. Pedig sokszor még odahaza is nehezen lett meg az asz­talra való. Most már csak sóvár pil­lantásuk kíséri a munkába le­szálló bányászokat és a föld mélyéről érkezőket. Ha na­gyon sarkallja őket a kíván­csiság, lemennek, szétnézni az ő világukba, le, jó mélyre, a szénhez. Ziháló, öreg tüdejük már tiltakozik az ilyen kirán­dulások ellen, de hajtja őket a/saa/'Aaaa/wn^aaaaaaa/vva^\aaaA^aaaaaaaaaaaa/vaaaaaaa/vna^aaaaa^v\aaaaaaaa/>aaaaaaaaa/vvvvvs^ nyugtalan vérük, a bányászvér. — De hiába — a nyugdíjas az nyugdíjas. Pihenjen, dolgo­zott már eleget. — Hej, könnyű ezt kimon­dani — sóhajt Ivádi bácsi — csak betartani nehéz. Nem tu­dunk mi egy helyben meg­maradni úgy, hogy ne dolgoz­nánk. Idegesít, ha nincs mun­ka a kezemben. Fát aprítok, vagy szenet hordok, mindegy az, csak csináljak valamit. A hegyoldalra szoktam kimenni unalmamban, nézni, figyelni a természet haldoklását, a zord tél érkezését. HA LESZÁLL az ólamszí­nű este és halványan kigyúl- nak a csillogó fények, a há­rom nyugdíjas bányász össze­néz, elindul, mintha ők is sik­tába mennének le a bejárat­hoz. Beszélgetnek egy kicsit a fiatal vitlakezelővel és meg­indulnak haza pihenni. A úton még megemlítik: ki mit csi­nál holnap, merre megy, hol üti el az idejét. Ilyenkor elő­jön a nyugdíj ügye is. — Beszámíthatnák az éveket is — panaszkodnak jogosan az öregek. Aztán arra terelődik a szó, hogy most, amikor a kormá­nyunk a ledolgozott évek sze­rint fogja rendezni a nyug­díjakat, sor kerül a három öreg, egercsehi bányász nyug­díjának rendezésére is. Szá­molják, mennyit fognak kap­ni, hogyan jön ki belőle a csa­lád. Örülnek, megelégedettek. KOVÁCS JÁNOS MHkábafl a gyöngyösi HÜV (Képes riport folytatása az 1. oldalról) Színdarabot írok ...pontosabban már nem is írok, már csak néhány lényeg­telen rész van hátra, a mű lé­nyege készen áll a bemutatóra. ;Készen van az első felvonás, készen a második, s kész a harmadik eleje. Annyi • az 'egész hogy... Várjunk csak! Aki az életét írja, aki élő em­berekről ír, az forduljon a '.végső igazságtétel ügyében az emberekhez. A nő megcsalta a férjét, igaz, hogy a férj ki- • csit iszákos volt, de az is igaz, hogy az anyós miatt volt iszá­kos. Ugye, ez volna a dráma, mai téma, társadalmi problé- •ma... s ha még hozzávesszük, 'hogy az anyósnak volt egy rosszlelkű barátnője, akinek a ;férje azelőtt miniszteri osz­tálytanácsos volt, akkor, ugye, teljes nagyszerűségben előt­tünk áll a ma társadalmának keresztmetszete, minden prob­lémája... Na de! Kit büntessek, ki pusztuljon el a drámában, :mert mit ér egy olyan dráma, amely nem tragédia. Shakes­peare se adta négy-öt, sőt a ' Hamletben nyolc halottnál alább... Valakinek meg kell halnia. De kinek? Megkérdeztem Fuszulyka ■Kázmért, miután elmondtam neki a darab történetét. Fu­szulyka rámnézett és határo- .zottan mondta: — Pusztuljon a csalfa asz- szony, aki nem tudott férje mellett kitartani, aki újból és ismét Éva anyánk méltó utóda lett. A drámát befejeztem, az asszonyt megöltem. Annyi idő alatt, amíg a toliamról leszá­radt a tinta. Könnyen ment. Csöbölye meghallotta, hogy drámát írok, megkért, mond­jam el a tartalmát. Örömmel tettem kérésének eleget. Csö­bölye sziszegett a végén: — Szép... szép, de megha­misítod végül is az igazságot .. Igen ... igen, ne csodálkozz. ...Megint a nőt tesszük fele­lőssé akkor, amikor a férj ma­gára hagyja, iszik, dorbézol... Ez olyan feudalista befejezés... Ez a szó, hogy feudalista, rendkívül módon megrázott. Feltámasztottam sürgősen a nőt és azon nyomban megöl­tem a férfit. Mi az nekem! Kócza is meghallotta drá­mám hírét, elmondatta tartal­mát és felháborodva követel­te az anyós elpusztítását, mert ... Érvei meggyőzőek voltak, a férjet feltámasztottam, az anyóst megöltem, megtöröltem véres kezemet is... És meg­hallgattam Czibolyát, aki sze­rint mindenért az anyós ba­rátnője és annak férje a fele­Nehéz feladat hárul a vállalat szerelőire is. Ök bizto­sítják, hogy zavartalanul induljanak az autóbuszé; és a teherszállító kocsik. Az egyik szerelőcsoport vezetője, Ko­vács József, 1953 óta dolgozik a vállalatnál. Jó munkájáért kiváló dolgozó jelvénnyel tüntették ki. Öt örökítette meg felvételünk, munkatársaival együtt, szerelés közben. 240 autóbusz érkezését fogadja és ugyanennyit indít na­ponként Deák Ferenc, a gyöngyösi autóbuszállomás forgal­mi szolgálattevője. lös. Én meg vak és opportu­nista vagyok, aki elkeni az< osztályharcot,• s nem látom meg az ellenség kezét... Igaza* van Czibolyának: feltámasz-* tottam az anyóst, megöltem a\ barátnét, annak férjét, ami-> kor... Amikor Kecegi, aki< ugyancsak elolvasta drámám,< kifejtette, hogy szűk szektaria-i nizmus volt megölni az anyós< barátnéját és férjét, már me-< gint mindenütt az ellenség ke-i zét keressük, s ez lebecsülései is a mi társadalmi életünknek,' mert annak már ilyen anyós < barátnéféle úgysem árthat, j< hibás az italboltvezető, aki...< Aki ugyan nem szerepelt a< drámámban, de nem baj, be-* levettem, hogy megölhessem,; feltámasztottam az anyós ba­rátnéját és a feleséget, izé... a.} férjet és az anyóst... Azaz-} hogy az anyós férjének a ba-\ rátnőjét... Nem tudom, kit öltem megi és azt sem, kit támasztottam< fel! Na, ha az a jó úristen is; így jár majd a végítélet nap­ján, a feltámadáskor, ha ítélni< akar, kezdheti elölről ezt az\ egész tragédiát. Ö teheti, mert* úristen, de én nem kezdem; elölről. írok egy drámát, amelybeni csak halottak szerepelnek* majd! (egri) Mongyj And­rás, a közleke­dés kiváló dol­gozója, a ga­rázsmesteri te­endőket látja el. Ö ellenőrzi a telephelyről kiinduló kocsi­kat, hogy meg­felelnek-e a műszaki köve­telményeknek, s a biztonságos közlekedésnek. flz elektromos távvezetékek újszerű értése A sztálingrádi vízierőmű tel­jes üzem behelyezése után évente mintegy 14 milliárd ki­lowattóra elektromos energiát fog termelni. Ezt a nagy mennyiségű áramot a Szovjet­unió leghosszabb - ..Sztálingrá­di vízierőmű — Moszkva” . •— távvezetéke szállítja több mint 1000 kilométeren át. A vezeték 500 kilovoltos feszültségű lesz. A távvezeték építésénél úgy­nevezett bontott vezetéket használnak. Ez azt jelenti, hogy a 3 fázisú áramot nem a szokásos módon szállítják. Minden fázis három vezetéken fut keresztül. A tartóoszlopok­hoz 9 áramot szállító vezeték kapcsolódik. A drótoikat acél- mag teszi tartóssá, míg az ára­mot az alumíniumból készült borítás vezeti. Az új módszer előnye: 1. nagyarányú fémmegtakarítás, 2. az energiaveszteség csökke­nése, 3. az ellenállás csökke­nése, tehát a vezetőképessé® növekedésé. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom