Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)
1958-10-24 / 233. szám
6 NfiPÜJSAG 1958. október 24., péntek. SS-altábornagyból nyugatnémet képviselő Hogyan került Varsó hóhéra a Schleswig-holsteini parlamentbe? A FLENSBURGI államügyészség a napokban beszüntette a Heinz Reinefarht, Westerland polgármestere ellen augusztus 3-án megindított eljárást, amelyet annak idején azért indítottak, mert „fennállt a gyanú, hogy 1944 nyarán, a varsói felkelés leverésekor részt vett magán- személyek törvénytelen megölésében." Az eljárást azért kellett beszüntetni, mert a nyugatnémet Menekültek Pártja (BHE) a schleswig- holsteini parlamentbe beválasztotta Reinefarthot, a volt SS — csoportvezetőt, rendőr- altábornagyot és jogászt. Rei- nefarth szeptember 28-án bevonult a kiéli parlamentbe és így elnyerte a képviselők sértetlenségét. A kiéli igazságügyminisztérium alapos vizsgálatot, indított, de a sehleswig-holsteini választási törvényben nem talált olyan záradékot, amellyel meg lehetett volna akadályozni Reinefarht jelölését és megválasztását. Teljesen kilátástalannak látszott az is, hogy Reinefarth politikai tapintatára apelláljanak, mert a BHE „Egész Németország” című 8. számú információs közlönye leszögezi, hogy Reinefarth „teljes mértékben bírja bizalmukat, éspedig azért, mert az elmúlt hónapokban.:, támadták.” Reinefarth tehát, mint a jobboldali irányzatú menekültek Pártjának aktivistája, fa- luról-falura járt és elmesélte, a hallgatóságnak „esetét." A Frankfurter Rundschau szeptember 25-i számában közli Reinefarht agitációs beszédeit, amelyek általában egy kaptafára vannak szabva: „Mivel nevemet végighurcolták a sajtóban — mondja Reinefarth *— kötelességemnek tartam, hogy honfitársaimnak bemutatkozzam. Becsületből nem kívánok bővebben nyilatkozni a flasburgi . államügyészség részéről ellenem intézett eljárásról, viszont szabad legyen megjegyeznem: semmi sem igaz az egész vádaskodásból. A JOGTUDOR Himmler- veterán ezután 40 percen át magyarázgatja ügyét és emlékezteti a hallgatóságot, hogy „1946-tól 1948-ig' több ízben több hónapig a nürnbergi fogházban ült. Aki emlékszik az ottani gyakorlatra, az tudja, hogy az embereket ott minden esetben szabályszerűen megvizsgáltak. Az amerikaiak engem és az egész varsói kérdést — arról volt szó, hogy kiadnak engem a lengyeleleknek — alaposan átvilágították és semmiféle büntethető cselekményt nem találtak, 1950-ben a Hamburg—Berge- dorf-i bíróság szintén eljárást indított ellenem. A kilenchó- napos eljárás eredménye: felTYIPTYtiP'C Az NDK-beli DEFA film- társaság producere, Thorndike, régi híradókból filmet készített „Vakáció Sylt-szigetén” címmel. A film ez év elején arra késztette dr. Hans Thie- me professzort, az ismert frei- burgi jogtudóst, hogy néhány levelet intézzen a sajtóhoz, amelyek újból szóbahozták a BHE, CDU és SPD által egyhangúlag 12 évre megválasztott westerlandi polgármestert. Thieme Varsóban annak idején bevetett egyik tüzérségi osztag szárnysegéde volt, s leírja azt a borzalmas látványt, amikor a németek hosszú sorokban kergették Ki Varsóból a lengyeleket. „Keserves látvány volt. Könnyeink kicsordultak, Reinefarth viszont így nyilatkozott parancsnokomnak: „Látja, ez a legnagyobb problémánk — nincs annyi lőszerünk, \ hogy valamennyit kivégezzük!” REINEFARTH erre azt válaszolja: „No és, ha mondtam is akkor, hogy lőszer hiányában nem tudjuk kivégezni az embereket, mi van abban büntetendő?" FELTŰNŐ, hogy atartomáJUBILEU MI ŐSZI VÁSÁR HATVANBAN 1958. október 25—26-án JÖJJÖN EL ÉS VÁSÁROLJON az állami és szövetkezeti sátrakban Bőséges választék Új áruk őszi - téli ruházati cikkek, méteráru, konfekció, lakástextil, motorkerékpárok, rádiók, zenegépek, mosógépek, magnetofon, mezőgazdasági kisgépek Fogyasszon a vendéglátó sátrakban! ételek, italok, borkóstoló ALLAT- ÉS TERMÉNYVÁSÁR 25-ÉN ÉS 26-AN MENETDÍJKEDVEZMÉNY VASÚTON 50%-0S Az Eger és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazgatósága a felnémeti mészüzem telepén DÍJMENTESEN rendelkezésre bocsátja az ott tárolt SALAKOT. Érdeklődni lehet az FMS7 központi irodájában. Eger. Árnyékszala utca 2. A Gyöngyös és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága keres számviteli képzettséggel rendelkező könyvelőt belső ellenőrnek; imremmmsfmsmmmwmmm * VASÁRNAP elveszett Kiskocs zöld kútnál egy karóra. Megtalálója 500 forint jutalom ellenében adja le a Kiadóba. NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács napilapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A Pusztaszikszói Állami Gazdaság mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező KONTÍROZÓ, LEIRÖ KÖNYVELŐT KERES azonnali felvételre. Jelentkezés a gazdaság központjában mindennap 8-tól 12 óráig. Fizetés megállapodás szerint. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 8. Telefon 56—74, 56—78, sz. Felelős kiadó: az MSZMP Heves megyei bizottsága Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky a. i. ez. Telefon: 84—44, Posta fiók: 23. Heves megyei Nyomda V.. Eger. Fv.: Mandula Ernő Eger Kéziratokat nem őrzür.k meg és nem küldünk vissza! A lapot árusításban és előfizetésben a megyei postahivatalok ter- >eeztik Előfizetési díj egy hónapra 11 forint. — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, nyi parlament képviselője egyetlen egy szóval sem tért ki a varsói felkelés leverésére és az azt követő tömegirtásra. 1944 augusztus 1. és október 2.-a között mintegy 40 000 civilkatona (az Armija Krajowa földalatti hadsereg tagjai) és több mint 200 000 polgári lakos lelte halálát és az SS-csoportvezető és rendőrtábornok, Reinefarth, a „gyilkos bevetésért” a tölgyfalombot kapta a lovagkereszthez. Vajon ki ez a Heinz Reinefarth? A Frankfurter Rundschau szeptember 26-i számában olvasható, hogy Reinefarth 1903. december 26-án született, Gnesenben. 1940 június 30-án — a franciaországi hadjárat idején, mint őrmester, megkapta a lovagkeresztet. Reinefarth volt az első SS-tag, aki elnyerte ezt a .magas kitüntetést. 1942 április 20-án SS- dandárparancsnok lett és 1942 nyarától Prágában működött, mint az akkori protektorátusi rendészeti rendőrség főfelügyelője. 1944 április 20-án Himmler poseni székhellyel kinevezte a Warthegau felső SS-szaka- szának „magasabb SS- és rendőrfőnökévé,” majd 1944 július 30-án Hitler SS-cso- portfőnökké és rendőraltábor- naggyá nevezte ki. „Az SS birodalmi vezetőjének, személyesen! — írja Reinefarth Í944 augusztus 19- én Varsóból. — Birodalmi vezető! Engedje meg, hogy Varsói zsákmányunkból két csomag teát küldjék, a legszívesebb üdvözletem mellett. Heil Hitler! Legalázatosabb tisztelettel, Reinefarth.” 1944. szeptember 30-án Hitler a tölgyfalombot adományozza neki, a lovagkereszthez. Az „Ostdeutscher Beobachter" a nemzeti szocialista pártwarthegraui lapja október 1-én méltatja Reinefarth működését, s megállapítja: „Tehát itt, Keleten megtalálta életcélját, amelyre származásánál fogva predesztinálva volt." 1944 november 5-én Reinefarth maga megszólal az „Ostdeutscher Beobachterben: — „Akár katona, akár SSember, akár rendőr — mindannyian gondoskodtak arról, hogy Lengyelország fővárosa, ahonnan évszázadok óta any- nyi rossz zúdult reánk, németekre, mint veszélyfészekre, örökre eltűnjön. A lengyelek Varsóban összevonták legfiatalabb és legjobb tisztjeiket és fiaikat... ezt az ellenséget is legyűrtük és körülbelül negyedmilliónyi veszteséget okoztunk...” A varsói Trybuna Ludu a Reinefarth-üggyel kapcsolatban ezeket írja: „Csak provokációnak lehet nevezni a hírhedt SS-tábornoknak és Varsó hóhérának és leromboló já- nak megválasztását a schles- wig-holsteini parlamentbe ... A háború után Reinefarth addig bujkált, amíg a Szövetségi Köztársaságban a megváltozott légkörben emelt fővel folyamodhatott Westerland fürdőváros polgármesteri állásáért. Amikor forgatni kezdték a „Vakáció Sylt-szigetén“ című filmet, amely lerántja az álarcot Reinefarth- ról, az SS-tábomok barátai közbeléptek. Megszerezték számára a képviselőket megillető mentelmi jogot. Az a tény, hogy á választások során megkapta a szükséges szavazatokat, jellemző arra a hangulatra, amely a Szövetségi Köztársság közvéleményének egy bizonyos részében uralkodik, ha felmerül Hitler kelet-európai háborús bűneinek és a Lengyelországhoz való német viszonynak a kérdése." A FRANKFURTER Allgemeine Zeitung nyugatnémet lap október 9-én maga is .botrányosnak" találja a Reinefarth elleni eljárás beszüntetését. Olvasd! Terjeszd! a NÉPÖISÍG01 A Magyar tí-válogatottnak sokat kell javulnia Magyar B-válogatott—Hatvani járási válogatott 6:1 (2:1) Hatvan, 1300 néző. V: Körtvélyesi. Magyar B-válogatott: Tóth — Kárpáti, Szigeti, Kóczián H. — Pál, Kleibán — Iván, Kazinci, Bö- dör, Bodon, Fenyvesi. Járási válogatott: Bacsa (H. Kinizsi) — Alföldi (PetŐfibánya), Fá- czán (Apc), Juhász (PetŐfibánya) — Gubola (Lőrinci), Imre (PetŐfibánya) — Zámbó (HVSE), Takács ^PetŐfibánya), Kristyán (H. Kinizsi), Kiss (Lőrinci), Opovszki (PetŐfibánya). Aránylag jó talajú pályán került sor a románok ellen készülődő Magyar B-válogatott hatvani vendégjátékára. A hatvani járási válogatottat fiatal, tehetséges játékosokból állították össze. Az első negyedóra elteltével a közönség meglepetéssel látta, hogy a B-válogatott nem tud tartós fölényt kiharcolni a lelkesen és jól játszó járási válogatott ellen. A második és a harmadik negyedórában annyiban változott a helyzet, hogy a ^árápi válogatott mindjobban belelendült és olykor egyenlő ellenfele volt a B-váloga- tottnak. Az első félidő góljait Kazinci és Pál (ll-esből), illetve Takács szerezte. A második félidőben mindkét csapat összeállítása megváltozott, a B-válogatottban Tóth helyett IIku, Bodon helyett Orosz játszott, a járási válogatottban pedig helyet kapott Mátra (Rózsaszentmárton), Kazi (Rózsaszentmárton), Udvari (Apc) és Imre (Rózsaszentmárton). A járási válogatott az új összetételben egy darabig jól tartotta magát, később azonban a fiatalok kifulladtak, s a B-válogatott csak ekkor tudott komolyabban felülkerekedni, bár játéka ekkor is sok kívánnivalót hagyott maga után. A harmadik gól Iván lövéséből esett, majd a játékvezető indokolatlan 11-est ítélt a B-válogatott javára. Iván a büntetőt magasan a kapu fölé lőtte. Ezután egy szép Fenyvesi gól következett, majd a lelkesen harcoló Kazinczi két góljával beállította a 6:l-es végeredményt. A románok ellen készülő B-válogatott a játék egyes szakaszaiban igen gyenge . teljesítményt nyújtott. A támadósorbői egyetlen korszerű, helycserés támadást sem lehetett látni, s ebből a sorból jóformán csak a nagy küzdőképességgel rendelkező Kazinczi volt a kapuz-a veszélyes. Bodor egy-két lendületes kitöréssel hívta fel magára a figyelmet, de a befejezésekkel ezúttal adós maradt. Fenyvesit néhány villámgyors elfutás dicséri, Iván alig-alig vétette magát észre. Igaz — különösen az első félidőben — nagyon kevés labdát kapott. Bodon nyújtotta a leggyengébb teljesítményt. A fedezetpár volt a csapat legjobb része, megbízhatóan látták el feladatukat. A védelem többször is zavarba jött. A gyors Zámbó például i^gy ment el Kóczián II. és Szigeti mellett, ahogy akart. Mindketten lassúnak bizonyultak, s nehézkesen fordultak. Kárpáti főleg kemény bele- menéseivel vétette magát észre. A két kapusnak nem sok dolga akadt. A Hatvani Járási válogatott fiataljai minden dicséretet megérdemelnek. Bacsának több bravúros védése akadt, a védelemben Fá- czán és Alföldi egymást múlták felül, de Juhász is kielégített. Kár, hogy a félidő végefelé már elfáradt. Gubola jól sakkban tartotta Bodont, de leadásai rendre ellenfélhez szálltak. Imre végig hasznosan játszott. A támadósorban elsősorban a gyors Zámbót kell kiemelnünk. aki — bár sok hibát vétett — mégis többször „megkeverte’* a B-válogatott védelmét. Ugyanúgy a fiatal Opovszki, akinek néhány jól sikerült cselét megtapsolta a közönség Kristyán jól kezdett, de aztán fokozatosan elfáradt. Takács tartózkodóan mozgott. Kissben tehetséges labdarúgót ismertünk meg, neki is az erőnlétét kell fokozni. A második félidőben beállt Mátra jól védett, a gólokról nem tehet. Kazi higgadt. körültekintő játékával tűnt ki. Udvari jól rombolt, Imre kevés labdát kapott. Ä magyar sport fejlődéséről in. sportlétesítményeink FEJLŐDÉSE A sport fejlődése elsősorban attól függ, hogy a sportolni vágyók számára állnak-e kellő számban rendelkezésre sportpályák. A felszabadul ás előtt sportlétesítmények dolgában meglehetősen szegényesen állott az ország. Már az MKP 1947. évi sportprogramja feladatként tűzte ki sok új, korszerű sportlétesítmény építését, főként a falu megfelelő ellátását sportpályákkal. Döntés történt a nemzeti stadion több mint két évtizede húzódó építésének ügyében is és a 3 éves terv már magában foglalta a Népstadion építésének a megkezdését. Hogy államunk és kormányunk mennyire látta a sportpályák építésének a fontosságát, azt legjobban bizonyítják a oályaénítésre fordított összegek rendelkezésünkre álló adatai. Ezek a következők: 1947—48: 1949: 1950: 1951: 1952: 1953: 1954: 7 094 000 Ft 12 764 000 Ft 28 000 000 Ft 35 000 000 Ft 52 000 000 Ft 75 000 000 Ft 24 000 000 Ft A hároméves terv 6orán tehát összesen 20 millió forintot, az 5 éves terv során pedig 214 millió forintot fordított államunk sportpályák építésére. Az eredmény nem is maradt el. 1941-ben a hivatalos statisztika 3655 sportpályát tartott számon, de ezekről megállapította, hogy csupán 38 százalék AZ NB in. ÉSZAKI CSOPORT ÄLLASA: 1. Bp. Petőfi 8 5 1 2 31:12 11 2. Gázművek 8 5 1 2 12:12 11 3. Nagybátony 8 4 2 2 15:10 10 4. Eger 8 4 2 2 17:13 10 5. Transvill 8 4 2 2 17:20 10 6. VKSE 8 4 1 3 18: 9 9 7. Baglyasalja 8 4 1 3 12: 7 9 8. Putnok 8 3 3 2 17:15 9 9. Egercsehi 8 3 3 2 12:11 9 10. Goldberger 8 2 4 2 13:16 8 11. Kisterenye 7 3 1 3 12:13 7 12. K. Lombik 8 2 2 4 11:14, 6 13. M-kövesd 8 1 3 4 5: 8 5 14. PetŐfibánya 7 2 1 4 9:16 5 15. Ganzvagon 8 1 2 5 14:17 4 16. K-barcika 8 — 3 5 7:19 3 A Transvill—K. Lombik eredményét a Népsport téves információja alapján helytelenül közöltük, helyesen:.2:1 a Transvill javára. A félbeszakadt PetŐfibánya—Kistere- nye mérkőzés eredményét nem számítottuk be a táblázatba. AZ NB m. ÉSZAK-KÖZÉP CSOPORT ALLAS A: 1. EVTK 8 6 1 1 18: 3 13 2. HVSE 8 6 1 1 13: 8 13 3. Kerámia 7 3 4 — 10: 4 10 4. Tokod 8 4 2 2 15: 8 10 5. Autótaxi 8 4 1 3 10:15 9 A MEGYI I O. Állasa : 1. Egri Spart. 8 6 — 2 26: 8 12 2. Heves 8 6 — 2 25: 9 12 3. Gy. Spart. 8 5 2 1 23:10 i2 4. R-szt-márton 8 6 — 2 13: 6 12 5. Verpelét 8 5 1 2 13: 8 11 6. Recsk 8 4 2 2 14:12 10 7. Gy. Bányász 8 4 2 2 15:22 10 8. Lőrinci 8 4 1 3 24:15 9 9. Apc 8 4 — 4 16:13 8 10. B-falva 8 3 2 3 12:13 8 11. H. Kinizsi 8 3 1 4 14:17 7 12. Gy. Honvéd 8 1 2 5 9:12 4 13. Selyp 8 1 2 5 12:17 4 14. F-abony 8 2 — 6 9:17 4 15. Adáce 8 1 1 6 8:24 3 16. T-füred 8 —« 2 6 6:36 2 van olyan állapotban, hogy mérkőzéseket, versenyeket lehet rajtuk rendezni. A felszabadulás óta a sprtpályák száma megtízszereződött, s bár az ellenforradalom során igen sok sportpályát megrongáltak és tönkre tettek, a szövetségi versenyekre alkalmas, tehát hitelesített pályák száma az egész országban jóval túlhaladja az ötezret. Az elmúlt tíz év tehát nagyszabású pályaépítési program teljesítésének a jegyében zajlott le. Ehhez az időszakhoz fűződik Európa- szerte közismert és a legkiválóbb szakemberek által sokszor megcsodált sportlétesítményünknek, a Népstadionnak a felépítése. E korszerű, 91 000 nézőt befogadó stadion építése 1948-ban kezdődött és 1953-ban ért véget. Felavatása 1955. augusztus 20-án nagyszabású sportünnepség keretében történt, építése 146 308 000 forintba került. A Népstadion azonban csak egyike az elmúlt tíz esztendő alatt felépített nagyszabású sportlétesítményeknek. Erre az időszakra esik még a tatai edzőtábor kiépítése, a Testnevelési Főiskola sporttelepének és új tornacsarnokának, a Bp. Vasutas sporttelepének, a margitszigeti ÜttörŐ sporttelepnek, az MTK pályának, a Bp. Honvéd pályáinak és tornacsarnokának, a salgótarjáni, nyíregyházi, az egri, az ózdi, a hódmezővásárhelyi, a komlói, a fűzfői, a sztálinvárosi pályáknak a megteremtése, sok más kisebb jellegű létesítmények mellett. Magyarországon összesen 462 ezernél több nézőt befogadó korszerű sporttelep van, A MAGYAR SPORTOLOK A VILÁGVERSENYEKEN A magyar sport értékes hagyományai kézé tartozik, hogy versenyzőink: egy kivételével (1920. Antverpen. A központi hatalmak országait nem hívták meg), valamennyi olimpiai játékon megjelentek és többnyire sikeresen megállták a helyüket. Szereplésünk eredménye66ége azonban a fel- szabadulás után ugrásszerűen fokozódott. A felszabadulásig 8 olimpián vettek részt a magyar sportolók és összesen 34 első helyet, 26 második helyet és 23 harmadik helyet szereztek. Ezzel szemben a felszabadulás után három olimpiai játékokon, Londonban, Helsinkiben és Melbourne- ben 35 első helyezést, 25 második és 36 harmadik helyezést értek el* tehát többet, mint a felszabadulást megelőző valamennyi olimpián. A nemzetek nem hivatalos pontversenyében hazánk Londonban és Helsinkiben egyformán a harmadik helyre került, s csupán Melbourne- ben volt k^nvtelen megelégedni az ötödik hellyel. Rendszeresen részt vesznek sportolóink a különböző sportágak vi- ’ágbainokságain és Euró pa-baj nők- ságain. Szereplésük a legtöbb sportágban e versenyek eseményei közé tartoznak. (Folytatjuk.) @ Sporthírek |jj) — Recski ifi—Lőrinci ifi 1:1 (1:1) Recsk. Góllövő: Holló, illetve Kincs. A két ifi-csapat nagyiramú mérkőzést vívott egymással, a helyiekre az eredmény hízelgő a jó- képességű lőrinciek ellen. — Recsk II.—Várasszó 4:1 (1:1) G: Földi, Bódi, Botos, Holló, illetve Tóth. Színvonalas mérkőzés. Kár, hogy a várasszóiak néha túl keményen játszottak, ennek a következménye többek között a recski kapus megsérülése volt. — Boldog—Csány 4:1 (1:1) Csány, 100 néző. V: Biczi. Az orkánszerű szélben Csány kezdett jobban és megszerezte a vezetést, a gólra fokozatosan jöttek fel a boldogiak és Nagy jó elfutása után szép gólt lőtt. A szünet után folytatódott a boldogiak fölénye és — noha betegség miatt csak 10 emberrel látszottak — még három gólt sikerült elérniök, Dudás, Kovács és Med- veczki révén. A csányiak gólját Szőke szerezte. Jó: Nagy, Med- veczki, Kovács,* Katona és Ro- hács. — A hatvani Bajza József Gimnázium női röplabda-csapata bajnoki mérkőzést játszott a Selypi Kinizsi csapatával. A gimnazisták ió játék után 3:0 arányban győztek. A röplabdások mellett a kézilabda-csapatok is elkezdték az előkészületeket a kétfordulós bajnokságra. — Egri SC II.—Pereces n. 4:1 (2:0* Eger, Tartalék bajnoki mérkőzés. A két csapat találkozója mindvégig színvonal alatti játékot hozott, az egriek csapatában Ma daras és Hidasi két-két gólt szerzett. s ezzel el is döntötték a mérkőzés sorsát. A mezőnyben a pe- recesiek nyújtottak jobb teljesítményt. — Az MHS hatvani járási elnöksége október 26-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel vezetóségvV lasztó taggyűlést tart Hatvanban, a Horváth Mihály u. 22. ez. alatti Tiszti Klubban. — Szerkesztőségünkhöz több reklamáció érkezett a megyei gól- lövő-lista állását illetően. Tekintettel arra, hogy a góllövő-lista összeállítása — melyet Skocsovszkl Tibor sporttárs gyöngyösi sportlevelezőnk állít össze hetenként — nehézségekbe ütközik, a jövőben ezt a listát nem közöljük. — A Füzesabonyi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága helyt adott a Besenyőtelki FSK óvásának és a Poroszló—Besenyő- telek mérkőzés 2 pontját 0:0 gólaránnyal a besenyőtelkiek javára igazolta. A fegyelmi bizottság ugyancsak helyt adott a mezősze- meriek óvásának is és az Aldebrő —Mezőszemere két bajnoki pontját 0:0 aránnyal Mezőszemere javára igazolta. — Az MLSZ igazoló bizottsága Horváti! Lajos (Mezőszemere) iá- tékost 1959. március 29-ig eltiltja a játéktól, mert mint igazolt játékos a Honvéd SK-hoz szűz igazolólapot írt alá. ... hogy egy amerikai ágyneműgyár újabban dobozba csomagolt ágyneműt hoz forgalomba, hogy az árut a moly ellen megvédje. Ha a háziasszonynak új ágyneműre van szüksége, a konzervnyitóhoz kell folyamodnia. ... hogy Beddin Yelkut török asszony a közelmúltban sorsjegyével főnyereményt, 20 millió franknak megfelelő ösz- szeget nvert? Nem is igen ért rá örülni a nagy nyereségnek, amikor bankja — ahol szerény folyószámlája van, — értesítette, hogy a bank által rendezett sorshúzáson Ankara egyik legszebb negyedében házat nyert. De hogy teljes legyen öröme, a vöröskereszt sorsjátékán hozzányert a nénzhez és a házhoz «gy Cadillac autót isi