Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-21 / 230. szám

1958. október 21., kedd NÉPÚJSÁG Ä magyar kommunista mozgalom nagyértékű dokumentuma patoktól az ellenforradalom le­verésére. Ebben a harcban a magyar munkásság és paraszt­ság legjobbjai is részt vettek. Az irányelv ezután részlete­sen ismerteti a konszolidáció tényeit is, azokat a sikereket, amelyeket a dolgozók, a párt vezetésével az elmúlt két esz­tendőben elértek. S a doku­mentum megállapítja: az MSZ­MP kétesztendős harca, e küzdelem minden várakozást felülmúló eredményei, politi­kájának helyességéről tanús­kodnak, bizonyságul szolgál­nak az egész nemzet előtt, hogy pártunk helyes irányban vezeti az ország fejlődését. „Ez a párt — fejeződik be a dokumentum —, amely diadal­ra vitte a tőkés- és földbirto­kos hatalmat felszámoló for­radalmat, az ellenforradalom elleni kemény harcban szer­vezte újjá és zárta szorosabbra sorait és testvérpártjaival szo­ros egységben győzelemre vi­szi a szocializmust Magyaror­szágon”. Napirenden: ... a vicc, amelyen napokig nevetünk, s amely annyit ér. ahányszor csak elmondhatjuk mi magunk is minél több embernek ét minél több helyen. Az anekdotázó világ eltűnt nálunk, he­lyébe lépett a „vicc-korszak”. amikor mindenki és mindenütt tud egy jó viccet, amikor ismeretlen embereknek elég né­hány percet együtt töltenie, hogy mint ió ismerősök váljanak el: az elmondott viccek alapján. S ez még nem is baj, sőt nagyonis jó dolog. Aki szereti a viccet, aki szeret nevetni, az rossz ember nem lehet, a jó kedély fontos kovásza életünknek. De miért van az, hogy sokan, nagyon sokan elvet, világnézetet feladnak, egy úgy­mond jó viccért. Miért van az, hogy amint vicc, máris lehet gúnyolni, ócsárolni a fennálló társadalmi rendszert, a kom­munistákat, korunk leghaladóbb világnézetét. — s mindezt nevető szájak lelkes egyetértésével. Nem valamiféle szektás köldöknézés, elfordulás a hu­mortól a vicctől, ha megállapítjuk: így is lehet és így lehet tán legkönnyebben ellenforradalmi propagandát terjeszteni. Tegnap. Budapesten, a belvárosban kitalál valaki valami kedves kis szójátékot, amelynek éle, dehogyis az emberi hi­bák ellen irányul, hanem sokkal inkább a jelen és jövő el­len, — s azt holnap, sőt talán még ma lelkesen mesélik már Gyöngyösön. Egerben, mesélik és hallgatják egyébként osz­tályhű, becsületes emberek. Ha a vicc lényegét, a vicc kön­töse nélkül bocsátana közre valaki, akkor ezek az emberek lennének az elsők, akik nagyon keményen fellépnének az ilyen szellemi dezorganizáció ellen. De ugye a vicc az más! De miért volna más? Még egy-egy csattanóis poénért se legyünk hajlandók feláldozni elveinket, céljainkat, még egy viccnek se engedjük meg. hogy mocskolja azt, amin tíz­millió ember fárad. Ehhez sem a viccnek, sem a viccmondónak nincs jogai (gyurkó) A magyar kommunista moz­galom nagyértékű, a mozga­lom történetét elvekben ösz- szefoglaló dokumentuma jelent meg az elmúlt napokban: az irányelvek a kommunista párt megalakulásának 40. évfordu­lójára. A dokumentumot a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának agitá- ciós és propaganda osztálya, az MSZMP Központi Bizottságá­nak Párttörténeti Intézete dol­gozta ki és tette közzé. Az irányelvek arra adnak választ: a' kommunizmus esz­méi hogyan adták meg az ösztönösen harcba induló ma­gyar munkásoknak is a for­radalmi tudatosságot, amely a forradalmi párt megteremtésé­hez vezetett; hogyan váltak a kommunizmus eszméi a fel- szabadulásért harcoló, majd a felszabadult és a szocializmust építő dolgozók legjobbjaiban olyan anyagi erővé, amely a pártot, a nép hivatott és biz­toskezű vezetőjévé tette. A kérdések nagyok, s hogyha az irányelvek választ adnak rá­juk — s igen! —, akkor e do­kumentum valóban több negy­ven. év történetének egyszerű összefoglalójánál. Hosszú, nehéz és kemény harcokban elmúlt negyven esztendő történetéről olvasunk a párt megalakulásának évfor­dulójára kiadott irányelvek­ben. Kibontakozik előttünk a kommunista világmozgalom kialakulása, a mozgalom sza­kadatlan harca a reformizmus ellen — amíg végül a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelmével megkezdő­dik az emberi társadalom tör­ténetének új korszaka: az új, szocialista rendszer megterem­tésének és fejlődésének kor­szaka. Hosszú évek telnek el, amíg az első magyarországi szocialista szervezetek, az Álta­lános Munkáspárt, majd a Szo­ciáldemokrata Párt után — ha­zánkban is felmerül egy olyan újtípusú forradalmi párt meg­teremtésének szükségessége, amilyet Lenin vezetésével az orosz munkásosztály magának akkor már megteremtett.' Ezt a szükségességet a történelem eseményei vetették fel: a dol­gozó magyar nép — hasonlóan orosz munkástestvéreihez — forradalmi harcban akart meg­szabadulni elnyomóitól. A harchoz forradalmi vezető erő­re volt szükség. S ez az erő — a Kommunisták Magyarországi Pártja — 1918. november 20-án, a hatalom forradalmi meghó­dításának marxi—lenini eszmé­KRUDY GYULA (1878-1933.) SŐTÉR ISTVÁN 1954-ben írta Krúdy Gyula művészetét, írói egyéniségét, írói szemléle­tét elemezve a következő soro­kat: „Krúdy műve egy olyan szemléletet szólaltat meg, mely visszahoztatlanul a múlté. Krúdy műve a régit, a vissza- hozhatatlant próbálja feleleve­níteni — mivel nem tud kibé­külni a maga jelenével. Ellen­téte a korviszonyokkal, a Horthy-Magyarország jelené­vel: íme Krúdy néha oly kü­lönc .területenkívüliségének’ magyarázata.” És valóban, ez az igazság. S amilyen magános, kései jelenség romantikus­színezetű életműve, olyan ma­gános ő maga -is. az író, akit mégis ismer mindenki, s aki megfordult „az Üllői úti Arabs Szürkében”, vagy „az óbudai”, s „aquincumi kiskocs­mákban” egyaránt. 1878-ban született Nyíregy­házán. Olyan ősökre tekinthet vissza, akik méltón kivették ré­szüket az 1848-as szabadság­harcból. Olyanokra, mint Krú­dy Kálmán, az egykori „úri betyár”, áld Klapka György adjutánsa volt, s tizenhét al­kalommal tört ki az ostromlott komáromi erődből, aki a sza­badságharc bukása után a fel­vidéken, az Ipolyság erdőségei­be vonul, hogy szegénylegény módjára csapjon le a gyűlölt osztrákságra, a népnyúzó föld- birtokosokra, s aki tulajdon unokafivérének az áruló Pa- czolay Endrének golyójától költözött a másvilágra. Édesapja jómódú nyíregyhá­zi ügyvéd, akiben még él a 48-as szellem. Egész életén át magyaros ruhában jár, sőt két ízben fellép 48-as programmal képviselőjelöltnek is. Csak ’ természetes, hogy e hagyo­mányok nyomot hagytak az író lelkében, aki már gimna­zista korában úgy jegyzi el magát az irodalommal, hogy Debrencenbe szökik, majd Vá­radra megy újságírónak, végül Budapesten találjuk, mint ne­ves írót, aki egykori őse. Krú­dy Kálmán módjára veti ma­gát a „pesti éjszakák” világá­ba; olyasféleképpen, mint amaz egykor az Ipolysági er­dőkbe. S bár Ady mulató paj­tása, Móricz és Kaffka Margit prózájának témaválasztásban rokona, mégsem csatlakozik egyikhez sem, megmarad ma­gános, kései romantikus jelen­ségnek. És ez a sajátos, Krúdy- féle romantika a századvégből ered, abból a századvégből, amelyben még Jókai és Mik­száth világának regényalakjai divatosak, s amelyben maga Krúdy is kezdi pályáját. Ez a századvég az, amely a dzsent­rinek olyan figuráit termeli százával, mint Mikszáth Ká­té nghy Menyhértje, Noszt.y Fe­rije. vaev Iványi Ödön dzsent­ri alakjai, s amely réteghez tu­lajdonképpen maga Krúdy is tartozik, de sohasem „idomult” hozzá, hogy egy másik Her- czeg Ferenc, „a Gyurkovics fiúk és leányok életének meg- éneklője” legyen. írói pályáját vizs­gálva talán így vonhatnánk meg fejlődése vonalát: A Hét bagoly, amelyben saját pálya­kezdését, írói ifjúkorát mutat­ja be Jőzsiás személyén ke­resztül, aki tipikusan a „szá­zadvégi szemlélet” képviselő­je; aki vitatkozik Szomjas Gusztival, az idősebb generáció képviselőjével: „Ó. ti csúf, bölcs öreg emberek, akik fá­sult szivetekkel már nem ér­titek meg az érzők fájdalmát és szenvedését... Mit tudjátok ti már az ifjúság csapongásait, kedvteléseit, a szerelem derű­jét — borúját, változását! Mit tudjátok ti már a mai emberek fájdalmas szeszélyeit, gyötrel- mes idegességét, századvégi boldogtalanságát! Ti születte­tek és éltetek egy álmos, ki- , merült, szenvedélyeit kiélt [korszakban... Nem ismertétek ;a fájdalmakat és nyugtalansá­gokat többé, miután Ferenci ;Józsefet megkoronáztátok.” | Folytatnánk a sort A víg I ember bús meséi. Az arany- jsarkantyús vitéz legendája,vagy ;A poldini takácsné, amely ;művekben a realizmus és drá- [maiság nagyszerűsége ötlik [szemünkbe. Színbád ifjúsága, ;amely líraisága mellett is kö­nyörtelen, kíméletlen a lelep­lezésben; A vörös postakocsi, [Palotai álmok. Arany golyó; a [Három király című trilógia, [amely kissé talán méltatlanul [meglehetősen háttérbe szorult, [amely pedig Krúdy írásrnűvé- [szetének csúcspontját jelente­tné, s amelynek egyes jelenetei í„a shakespeare-i királydrá- [mák tragikumát... komor nagy- [szerűségét idézi...” [ VÉGÜL VESSÜNK EGY [pillantást Krúdyra, a szén ve- [délyes újságíróra, aki 1918-ban [nagy lelkesedéssel köszönti a [forradalmat, s amelynek íejlő- [désével következetesen lépést [tart egész 1919. augusztusáig. >A rajzó lomb, Tíz napig vaká­ció, Divatlevél, A gyalogúton, >Régi és új regényhősök, hogy [csak néhány jelentősebb írás [címet idézzük. Cikkeit mind­végig tisztánlátás jellemzi, bi­zonyos optimizmus, amellyel [egy szebb jövő eljövetele felé [tekint, s amely jövőben egy új [irodalmat kell teremteni, mint [1919. március 25-én írja Régi [és új regényhősök c. írásában, [amely irodalom megmutatja [majd, „... hogy mindenki'meg- ! értse, hogy mi történt itt: cso­rda, vagy emberi akarás?” LOKOS ISTVÁN t a TIT tagi» TISZA ISTVÁN vasmarkú, Bécsből sugallt, erőszakos po­litikája és módszerei nehezed­tek a népre és a parlamentre. A sokszínű és árnyalatú pol­gári ellenzéki pártok ellen­állásba vonultak. Az egyik 1904. novemberi ülésén, a par­lamenti házszabály revíziójá­val kapcsolatban — hogy egy időre elnémítsák Tiszáék az egyre hangosabb ellenzéki han­gokat — a következő ülésszak­ra kívánták eltolni e fontos kérdés . megtárgyalását, majd amikor a helyzet kiéleződött, királyi kézirattal az ország- gyűlés ülésszakát berekesztet­ték. A botrányos eset országos hullámokat keltett. „Tisza Ist­ván rettenetes tévedésben van a maga személyét illetően — írja az ellenzéki Heves megyei Hírlap. — Ez a gőgös fiatal­ember a hatalom széfében ül­ve, azt gondolja, hogy ö képvi­seli Magyarország törekvéseit és lelkiismeretét. Azt gondolja, hogy ö egymaga mindent tud, mindent lát és mindent elin­tézhet. Azt gondolja, hogy amint szerencsésen beleült ap­ja örökségébe, a miniszterelnö­ki székbe, átveheti apja szelle­mi hatalmát és azt a szinte megfogható,tlan állapotot, ami­kor az óriási mameluk (kor­mánypárti) tábor, beletörődve sorsába, megadással hirdette: „De minek is gondolkodjunk, itt van Tisza) elvégez ő min­dent helyettünk.” Az idő azon­ban nagyot fordult. Ha Tisza ezt meg nem érti... a nem­zeti törekvés elsöpri őket, mint a szél a polyvát.” A december 1-i számában a lap már azt is írja, hogy az ország közvéle­ménye mind hangosabban és SUGÁR ISTVÁN: Az 1905-ös választás gyár Nemzeti Függetlenségi Front, s e frontba tömörült erők képviselőiként ült össze Debrecenben, az ideiglenes nemzetgyűlés, amely megala­kította az ország ideiglenes kormányát. A párt vezette a harcot a koalíciós kormány jobbszárnya ellen. A kommu­nisták mozgósították a mun­kás- és szegényparaszt töme­geket a jobboldal ellen, s irá­nyították a történelmi jelen­tőségű földreformot, a „máso­dik honfoglalást”. A kommu­nista párt dolgozta ki a hábo-. rú sújtotta ország újjáépíté­sének hároméves tervét, s ez a párt kezdeményezte a ban­kok, s a gyárak nemzeti tulaj­donba vételét. A párt harcai­nak, győztes küzdelmeinek eredményeként győzött végül is Magyarországon a szocialis­ta forradalom. E forradalom győzelmét szilárdította meg, s tette még erősebbé a két mun­káspárt, 1948. júniusában meg­történt egyesülése. Az irányelvek ismertetik az ipar, a mezőgazdaság, az élet- színvonal, a kulturális élet, a szociális ellátottság nagyará­nyú fejlődésének tényeit és adatait is, ugyanakkor rá­mutat a szocialista építésben elkövetett komoly hibákra is. Rögzíti az irányelvek azt is, hogy a Magyar Dolgozók Párt­ja 1956. júliusi plénuma meg­hozta azokat a határozatokat, amelyek végrehajtása hivatva volt felszámolni a fejlődést fékező szektás hibákat, s visz- szavemi a mindjobban előre­törő revizionista támadást. A revizionista támadás e hatá­rozat után néhány hétre meg­torpant, de a revizionista ösz- szeesküvő csoport, egységfront­ba lépve, a hazai reakció ösz- szes erőivel, a nyugati impe­rialisták, s más segítő társaik támogatásával új rohamra in­dult: kirobbantotta az 1956. októberi ellenforradalmat. Az ellenforradalom leverése követelte meg egy új forradal­mi központ létrehozását, amely vezetni tudja a forradalom erőit a népi demokrácia törvé­nyes rendjének helyreállítá­sáért, a nemzeti függetlenség megvédéséért, nagy vívmá­nyaink megőrzéséért és to­vábbfejlesztéséért, a szocializ­musért és a békéért. Ez az új forradalmi központ meg is született és megalakult a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány. A kormány segítséget kért és kapott a hazánkban tartózkodó baráti szovjet csa­jé jegyében megszületett. A kommunista párt — a nemzet igazi pártjaként szü­letett meg, s a nemzet igazi pártja maradt akkor is, ami­kor harcolni kellett 1919-ben a szocialista forradalomért, a Magyar Tanácsköztársaság megteremtéséért és védelmé­ért. Hősies volt ez a küzde­lem, s nagy eredményt hozó, hiszen a magyar proletariátus, — a kommunisták vezetésével — az orosz munkásosztály után elsőnek vívta ki magának Eu­rópa szívében a hatalmat. Száztizenhárom napig volt hatalmon a kommunisták ve­zette magyar proletarátus 1919-ben — az imperialista túl­erő és a belső bitangok áru­lása győzte le. A forradalom elbukott, de a kommunista párt nem hált meg. A párt, a dühöngő fehérterror alatt, mély illegalitásban szervezte újjá sorait, s kezdte meg küz­delmét az ellenforradalom, majd pedig a második világ­háború ellen a független, de­mokratikus Magyarországért. Az irányelvek e fejezete a kommunista párt történelmé­nek egyik legnehezebb szaka­szát dokumentálja. A pártnak rendkívül nehéz körülmények között kellett ve­zetni a harcot a dolgozó nép mindennapi érdekeiért, a föld­reformért, a nép politikai sza­badságjogaiért, a Szovjetunió népeivel való barátságért. S amikor a második világháború felhői gyülekezni kezdtek Eu­rópa felett, a magyar kom­munisták pártja elsőként emelte fel tiltakozását e ha­zában a háború ellen, szervez­te az ellenállást, szorgalmaz­ta egy antifasiszta népfront létrehozását. Az akkor meg­született Magyar Front zászla­jára a párt a nemzeti függet­lenség jelszavát tűzte. S a ma­gyar partizánok — akik fegy­verrel harcoltak a fasiszta el­nyomókkal szemben — a kom­munista párt soraiból kerül­tek ki a legtöbben. Áz irányelvek rögzítik a kommunista párt tevékenysé­gét, a felszabadulás, s az utána következő években. A kommu­nista párt — mint az irány­elvek is kimondják —, amely negyedszázados törvényenkívü- liség után először léphetett szabadon a magyar nép elé, az ország újjáépítésének első és vezető ereje lett. A kommunista párt kezde­ményezésére jött létre 1944. decemberében Szegeden a Má­ba egy képviselőtől vonják ' meg a szót: ezzel választók ez- ■ reinek tolmácsát hallgattatják • el. Ha tíz, száz, száztöven kép- j viselőt utasítanak, vezetnek ki ; az országgyűlési teremből, — ; ami a lex Daniel értelmében ; lehetséges lenne —, ezer ugyan- '. annyi választókerület polgárát [ zárják ki a törvényhozói jo- gokból, fosztják meg attól a 1 jogától, hogy az ország ügyei- '■ nek intézéséhez hozzászólhas- • sanak...” Heves megye közgyűlése de- ; cember 19-én pedig bizalmat­lanságot szavazott a Tisza-kor- mánynák, elsöprő, 169:68 arányban. A gyűlésen megje­lent kevés mameluk felé csak úgy záporoztak az ilyen kiál­tások; „Abzug! — Kivele! — Ki kell dobni!” A jelentős megye­gyűlés végén pedig a karzaton megjelent jogászifjúság bátran énekelte a Kossuth-nótát. ILYEN PARÁZS hangulat­ban került sor, a parlament feloszlatása után, az új válasz­tási előkészületekre. A polgári ellenzék javarésze, szövetségbe tömörült a bécsi érdekeket szolgáló kormány ellen. Siet­tek is megjegyezni a szabad­elvű kormány egri újságjában: „ ... politikai szabadelvű (kor­mány) körökben az ellenzéki szövetkezetei erkölcstelennek tartják.” A Szövetkezett Egri Ellenzék Központi Bizottsága elnöke a sok harcban kipró­bált, a magyar nép érdekeiért mindig síkraszálló Szederkényi Nándor lett, tiszteletbeli elnö­kül pedig a haladó gondolko­dású, bátor hangú Zalár Józse­fet választották. (Folytatjuk.) szerrel rabolják a népet, vá­lasztási rendszerünk a nép akaratának meghamisítását léptette életbe, az 1867-es tör­vényben foglalt hadsereg oszt­rákká tétetett, nyelve, zászlaja osztrák, az országon egy köz­kereseti társulat szabadelvű módon garázdálkodik, mint egy bérleten, melyet Tisza Ist­ván gróf, mint Bécsben legtöb­bet ígérő ragadott kezéhez, azon feladattal, hogy a nemzet szíve dobbanását elfojtsa és száját bekösse. Erre kell neki olyan házszabály, hogy az el­lenzéki képviselőket, ha kell, karhatalommal kidobassa a képviselőházból... Az alkot­mányos tanácskozási rend megőrzésére szövetkezett az ellenzék s erre kérik ma este a nép szavát, mert a nép sza­va isten szava!” Kifejeztette Szederkényi azt is, hogy „tart­suk szárazon a puskaport”, mit egy másik felszólaló azzal toldott meg, hogy ez nem elég, hanem „tegyünk fegyverünk­be golyót, a hazaszeretetnek acélburkolattal körülvett go­lyóját, azzal terítsük le a haza ellenségeit!” A forró hangulatú gyűlésen felszólaló pesti szónok okos érveléssel kifejtette, hogy „ Bécsbe, amit Paskievics írt I. Miklós cárnak: „Magyarország felséged lábainál fekszik.” A tiltakozás hulláma öntötte el az országot. A december 19-i Heves megyei megyegyű­lésen a karzat közönsége már hangosan abzugolta a kor­mányt! Megyénkben Egerben, Hatvanban, Kápolnán, Gyön­gyösön hatalmas tiltakozó gyű­lések zajlottak le a Tisza-kor- mány ellen. Az egri hatalmas méretű tiltakozó gyűlésen, a nagy téli hideg dacára, mintegy 10 000 ember vett részt „... független, hazafiasán gondol­kodó közönség százai, ezrei, férfiak, nők, ifjak, öregek — vegyesen”. ÍGY NYILATKOZOTT az egyik polgár: „Az ilyen hide­get valóban csak akkor lehet tűrni, ha a honszerelem lángja hevíti az embert belülről.” A bátor polgári ellenzéki kép­viselő: Szederkényi Nándor volt a vezérszónok. „ ... már a múlt évben hevesebben dob­bant meg a nemzet szíve, az ajkak megnyíltak, hogy az or­szág folytonos sérelmeit, se­beit feltárják. Gazdaságunk Ausztriához láncolva sínytik, a leggyalázatosabb adórend­erősebben nyilatkozik meg „Ti­sza István és gyászvitézei” ellen. EGERBEN MÁR olyan kije­lentések hangzottak el, hogy „csak azon csodálkozom, hogy annyi ember közül nem akadt egy, aki nyomban lelője, vagy leszúrja a merénylőket”. A helyzet még csak jobban elmérgesedett a december 13-i ülés előtt, amikor rendőrtiszt fogadta az érkező képviselőket a parlament lépcsőházában, a teremben pedig Tisza dara­bontjai álltak. „A rendőrtiszt látására kitört a vihar. A rendőrtisztet kidobták az ut­cára, a tanácstermet megtisztí­tották a darabontoktól s az el­nöki emelvényt elfoglalták. Ezzel megakadályozták az ülés megtartását. Közben — a harc hevétől szilajon — összetörték az elnöki emelvény korlátáit, az elnöki és jegyzői székeket s a miniszteri bársonyszékeket szertedobálták ... Tisza István grófot szemenszedett szidalmak fogadták ... egy képviselő így aposztrofálta: „Nos, miniszter- elnök úr, ez is egy kis forma­sértés — semmi egyéb.” „... nem tűri az ellenzék — írta az egri ellenzéki lap —, i hogy Tisza azt jelen.nesse

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom