Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)
1958-09-24 / 207. szám
6 NEPCJSAG 1958. szeptember 24., szerda TECHNIKA, C7t TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL ŰJTÍPUSÜ VERSENYAUTÓ A Szovjetunióban nemrégiben készítették el a „Zvjezda 6” típusú versenyautót, amelynek hossza 4,5 méter, szélessége pedig egy méter. A. Ambro- szomkov sportmester nemrégiben a minszki országúton óránként 182,8 kilométeres sebességgel haladt ezzel a versenygéppel. Több mint 13 kilométerrel szárnyalta túl a 250 köb- centiméternél kisebb versenyautók sebességi világrekordját. AUTÖBUSZ-ÖRIAS A Központi Autóipari Tudományos Kutató Intézet egyik telepén új autóbusz-óriást szerelnek össze, amelyben 120 utas fér el. Az autóbuszt két darab, összesén 200 lóerős motor hajtja. A kormányzást elektro-pneumatikus rendszerrel könnyítik meg. Különös érdekessége, hogy rövid idő alatt elektromotor is szerelhető a belső égésű motor helyére, tehát az autóbusz mint trolibusz is közlekedhet. MINIATŰR RÁDIÓBERENDEZÉS A szovjet rádiógyárak megkezdik a „Nyedra—1“ típusú rádiókészülékek gyártását, amelynek összsúlya három kiló.. Ezek a rádióadók lehetővé teszik, hogy a geológus csoportok nagyobb területen végezhessenek kutatásokat és állandó kapcsolatban áll'nas- sanak a központtal. A miniatűr adót derékszíjra szerelik. A szovjet rádiógyárak egy nagyobb. ..Nyedra—22” típusú adóállomás gyártását is tervezik, amellyel 150 kilométer távolságban tartható fenn a rádióösszeköttetés. Ne etesd fel a tökmagot! A Terményforgalmi és Földművesszövetkezeti felvásárlóhelyek magas árat fizetnem érte. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! EGYÉNI TERMELŐK! Az 1958. övivel azonos feltételek mellett beindul a% 1959. évi sertéshislalási akció Szerződést lehet kötni hizlalásra alkalmas, jó csontozaté, 20 kg-nál nagyobb süldőre. A szerződéses árak függetlenek a szabadpiaci árak ingadozásától s azoknál jelenleg is magasabbak. ÁRAK: 106—125 kg-ig fehér hús tőkesertés 15.50 Ft/kg 106 kg-tól hús és húsjellegű setés 14.80 Ft/kg 126—165 kg-ig zsír és zsír jellegű sertés 14.50 Ft/kg 165 kg-on felül zsír és zsír jellegű sertés 14.80 Ft/kg 110 kg felett tenyésztésbe fogott sertés 14.— Ft/kg Kormányzatunk újból lehetővé tette, hogy 1959. évre marha* hizlaldái szerződést lehet kötni. Szerződést lehet kötni minden hizlalásra alkalmas bifea-, tinó- és üssőborjúra Bika- és tinóborjúra, 70—300 kg-os, üszőborjúra 50— 280 kg beállítási súlyig. A vállalat állatdarabonként 300 forint kamatmentes előleget folyósít a szerződéskötéstől számított 5 napon belüL A 4—13 hónapos hizlalás után a vállalat a bikatinó átvételét 430 kg, míg az üszőt 380 kg-os legalacsonyabb súlytól tinót 11—17 Ft-os üszőt 9—14 Ft-os bikát 10—16 Ft-os kg-kénti egységáron vesz át. Bővebb felvilágosításért forduljon a területileg illetékes kirendeltségeinkhez, illetve felvásárlóinkhoz. SZOLNOK-HEVES MEGYEI ÄLLATFORGALMI V. Apróhirdetések I4-TÖL 18 ÉVES korig fiúkat napi 6 órás munkaidővel alkalmaz vál- 'lalatunk. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: Heves megyei Vases Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Eger, Raktár u. 1; NEUMAYER út 2 szám (rossztemplomnál) 5 szoba, 3 konyhából álló ház eladó. 1 szoba, konyha, éléskamra elfoglalható. BÖRKABATFESTÉST szakembernél, legolcsóbban, jótállással. Hosszú kabát 120 forint. Vidékieknek soron kívül, postán. — Czibula Béla bőrfestőnél, Eger, Sas utca 92; 350-ES DKW motorkerékpár oldalkocsival olcsón eladó. Cím: Gyöngyös, Vöröshadsereg út 32. ROYAL irodai írógép eladó Busák műszerésznél. Eger, autóbusz- megálló mellett. ELADÓ! 350 köbcentis „IZS” oldalkocsival vagy anélkül. Gyöngyös, Állami Biztosítónál. MŰHELYVEZETŐT felveszünk. Fizetés kollektív szerint, lakást nem biztosítunk. Csak a mező- gazdasági gépeket tökéletesen ismerő, mesterlevéllel, vagy technikumi, főiskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek személyesen. Szerelőket felveszünk — mező- gazdasági gépeket ismerő munkaerőket — fizetés 5—7 Ft/ó. — Lakást nem biztosítunk. Horti gépállomás. (Heves megye). népűjsAg Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács napilapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Putnoki László. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky a. 1. sz. Telefon: 24—44. Postafiók: 23. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 56—74, 56—78. sz. Heves megyei Nyomda V., Eger, Fv.: Mandula Ernő, Eger; PATTANASOS arcbőr kikezelése, nyári arcfoltok eltüntetése, teljes ezŐrtelenítés: Szövetkezeti Kozmetikánkban. Eger, Tizes- ionvéd u. 16 szám. A lapot árusításban és előfizetésben a megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj egy hónapra 11 forint. — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, Rózsaszentmárton vereséget szenvedett, a Gy. Szpartakusz pontot adott le a megyei I. osztály vasárnapi fordulójában (Tudósítóink jelentik) A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulójában is akadt néhány meglepetés. Ezek közé tartozik a rózsaszentmárto- niak a Gy. Bányásztól elszenvedett veresége és a Gy. Szpartakusz adácsl pontvesztesége. A verpelétiek tovább folytatták jó szereplésüket, ezúttal a Bélapátfalvi MTK-t győzték le. FVSC—Selyp! Kinizsi 1:0 (1:0) Füzesabony, 400 néző. Vezette: Somody. Füzesabony: Hajnal — Balázs, Gál H., Kakuk — Kelemen, Tu- róczy — Erős, Gulyás, Imre S., Imre M., Bocsi II. Edző: Kovács László. Selyp: Kovács — Bajzáth, Surá- nyi I., Tóth — Matula, Surányi II. — Szabó, Győri, Zseleznyik, Szo- kola, Slusznyi. Edző: Nagy Sándor. A füzesabonyiak körében nagy Örömet keltett, hogy Bocsi II. és Imre S. ismét a csapat rendelkezésére állt. Füzesabonyi támadásokkal indult a játék és a második percben megszületett a mérkőzés egyetlen gólja: Bocsi II. átjátszotta a selypi védelmet, majd Gulyás elé továbbította a labdát, aki mintegy 10 méterről a kapu jobb sarkába lőtt. 1:0. Az 5. és 6. percben két veszélyes lövést mentett szögletre Kovács, majd a 16. percben Erős szabadrúgását védte jó érzékkel a vendégek kapusa. A 20. percben Bocsi II. lesgólt ért el, majd a füzesabonyi csatárok, Imre M., Bocsi II és Erős révén jó helyzetben hibáztak. A 29. percben Imre S. közelről a kapufát találta el. A 44. percben Imre S. nagyerejű lövését Kovács kiejtette, de Gulyás el- ügyetlenkedte az újabb helyzetet. A második félidőben is a hazai csapat támadott többet, de a csatárok mindent elhibáztak. Selyp csak az utolsó percekben játszott jól, amikor fölénybe került, de a kitűnően záró füzesabonyi védelem jól tartotta a 6elypi csatárokat. A helyzetek alapján a füzesabonyi csapat győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna. Jó: Balázs, Gál II., Kakuk, Erős, illetve Kovács, Surányi I., Szabó és Slusznyi. Hatvani Kinizsi—Tiszafüred 4:1 (2:0) Tiszafüred, 400 néző. V: Nagy Dezső. Hatvan: Bacsa — Molnár, Sárközi, Pecze — Drabos, Nagy F. — Hajdú, Rácz, Kristyán, Szigetvári, Szécsényi II. Edző: Seres Gyula. Váratlanul a hazai csapat kezdett jobban, a Hatvani Kinizsi játékosai meglehetősen idegesen mozogtak az első percekben, s csak a védelem jó játékának volt köszönhető, hogy Tiszafüred nem tudott gólt elérni. A 12. percben Hajdú nagy lövését szögletre ütötte a tiszafüredi kapus. Feljött a vendégegyüttes. A 18. percben baloldali támadás végén Szécsényi Szigetvári elé adta a labdát, aki mintegy 18 méterről a jobb felső sarokba lőtt. 1:0. Nem sokkal később Kristyán — Rácz szö- vény végén ez utóbbi kapásból hatalmas lövést küldött a tiszapartiak hálójába. 2:0. A második félidőt is heves rohamokkal kezdte a hazai együttes, a hatvaniak viszont igyekeztek ezeket a támadásokat lelassítani. így telt el 10 perc, amely után ismét csak a vendégek vették át a játék irányítását. Az 58. percben Kristyán lövése a kapufán csattant, majd a 60. percben Kristyán — Szigetvári — Rácz volt a labda útja. s az összekötő ezúttal sem hibázott. 3:0. A gól után a hazaiak teljesen beszorultak és öt perc múlva a Kinizsi tovább növelte előnyét: egy szép támadás végén a középre keveredett Hajdú lövése jutott az ellenfél kapujába. 4:0. Ezután Kristyán két ízben is a kapufát találta el, majd Tiszafüred váratlanul szépített az eredményen: egy előrevágott labdát a középcsatár közelről Bacsa hálójába továbbította. 4:1. A Kinizsi megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, minden csapatrészében felülmúlta ellenfelét. A hatvaniak védelme kifogástalanul működött, a két fedezet jobbnál-jobb labdákkal indította támadásba a csatársort, amely ezúttal renkívül gyorsan és gólratö- rően vezette támadásait. A tiszafürediek legjobb csapatrésze a fe- dezetpár volt, rajtuk kívül a bal- összekötő és a jobbszélső jeleskedett. Lőrinci Erőmű—Gy. Honvéd 1:0 (1:0) Gyöngyös, 800 néző. V: Hevesi. Lőrinci: Hegyi — Nagy, Falta, Hartmann — Gubpla, Samu — Németh, Tóth, Szabó, Kiss, Somodi. Edző: Kállai Lipót. Honvéd: Horváth — Vadas, Varga, Brisztovics — Bukszár, Madár — Győri, Vágner, Kovács, Ulakity, Nagy. Edző: Cserven ka Béla. A Honvéd nagy lendülettel és erővel feküdt a játékba és az első 20 percben határozott fölénybe került. A 15. percben Nagy lesgólt ért el, majd egy váratlan ellentámadásnál a 22. percben Somodi lövése a gyöngyösi kapuba vágódott. 1:0. A gól után egy darabig a Lőrinci Erőmű irányította a játékot, majd a félidő végefelé erősen feljött a Honvéd, csatárai azonban sok jó gólhelyzetet kihasználatlanul hagytak. A második félidőben folytatódott a hatalmas küzdelem, a Gyöngyösi Honvéd úgyszólván végig fölényben volt, de a csatárok ebben a játékrészben sem találták meg góllövő cipőjüket. Az utolsó 10 percben a nagy iram következtében mindkét csapat erősen visz- szaesett. A látottak alapján akár fordított is lehetett volna az eredmény. A győztes csapatban Falta, Nagy és Hartmann nyújtotta a leg- iobb teljesítményt, míg a gyöngyösiek közül Horváth, Vadas, Varga és a két fedezet játszott jól. Recski Bányász—Hevesi Traktor 2:1 (2:0) Recsk, 700 néző. V: Csiba. Recsk: Korsós — Hadobás, Nagy, Bódi I. — Maruzs, Boros — Ká- nyási, Gál, Szabó, Bódi II., Horváth. Edző: Mészáros Bertalan. Heves: Magyar — Nagy B-, Frank, Szuromi — Gombaszegi, Nagy S. — Balogh, Nagy I., Balázs, Pataki, Vermes. Edző: Nagy Ferenc. A helyiek Zsoldos sérülése miatt tartalékosán álltak ki. Recsk kezdett jobban és a játék első félórájában szinte kapujához szegezte a vendégcsapatot. Úgy látszott, hogy nagy gólarányú recski győzelem születik, de ezt a második félidőre feljavult vendégek és Kányásinak az első félidő 35. percében történt sérülése megakadályozta. Az első esemény Bódi II. hatalmas lövése volt, a labda azonban elsuhant a kapu felett, majd Gál elől Magyar merész előrevetődéssel mentett. A recski csatárok szinte állandóan a hevesi kapu előtt tanyáztak, de lövéseik eléggé pontatlanok voltak, vagy a kitűnően védő Magyar mentett* A vendégek szórványos kísérleteit a recski védelem biztosan hárította. A 20. percben a balszélen elfutó Vermes nagy bombája veszélyeztette a hazai kaput, majd a 30. percben szép hazai támadás végén Bódi II. lövése a tömörülő Egri SC—Bp. Szpartakusz 7:4 (3:1) Eger. V: Rákos. ESC: Denk — Halmos, Frank — Gál — Szepesi K., Elek, Bolya. Az elmúlt héten Budapesten, a válogatott Kiss Attilával megerősített Bp. Szpartakusz 7:5 arányban győzött az egri csapat ellen, az Országos Ifjúsági Vízilabda- Bajnokság során. A visszavágó rpérkőzésen az egri együttes, megilletődve szállt a vízbe, s ez rányomta bélyegét az egész játékra: nem mertek kezdeményezni. Hosszú tologatás után végre Elek megszerezte a vezetést. 1:0. A Szpartakusz 4 méteresből Egri Építők—Edelényi Bányász 17:4 (8:2) Területi bajnoki mérkőzés, Ede- lény, 400 néző. V: Káposztás. Eger: Kormos — Pro kai, Széphegyi — Szabó* — Pető, Pogonyi, Fehérvári. Csere: Bereczki, Irlan- da, Tóth és Gyöngy^ Góldobó: Széphegyi (5), Bereczki (5), Prokai (4), Szabó (2) és Pető. Az egri csapat kezdettől fogva nyugodtan építette támadásait, ugyanakkor védelme kitűnően zárt. Az ellenfél támadásai megtörtek a vegyes-védelmet játsszó egrieken. Az első gól az 5. percben született meg, amely után szépen kidolgozott helyzetekből érték el az egriek további góljaikat. Edelény kemény szerelésekkel igyekezett elválasztani az egrieket a labdától, a játékvezető azonban ebben a játékrészben jól kezében tartotta a mérkőzést. Szünet után az egriek edzőjük utasítására gyorsan futtatták a labdát és igyekeztek elkerülni minden összecsapást az ellenféllel. Az ellenfél kapusa és a közönség egy- része azonban izzó hangulatot keltett a pályán és a nézőtéren egyaránt. Ennek következtében néhány, magáról megfeledkezett ede- iényi játékos a kiállítás sorsára Jutott. A játékvezető három ízben is kénytelen volt a játékot félbeszakítani, s végül elrendelte, a pálya kiürítését. A pályára kövek repültek, s az egyik egri játékost el is találták. A mérkőzés vége felé az edelényiek már csak 4 mezőny- játékosa volt a pályán, majd az 56. percben az egyik edelényi játékos durván belerúgott Pogonyi- ba, a JátékvezetŐ azonnal kiállította a játékost, s mivel az edelényiek állománya 3 főre csökkent, lefújta a mérkőzést. Az egriek jobban játszottak, vendégek között is utat talált a hálóba. 1:0. A 35. percben született meg a 2. gól, amelynek szerzője Kányási volt. A gólnál Magyar Kányási lábára vetette magát, s a csatár súlyos sérülést szenvedett. A recskiek ettől kezdve 10 emberrel játszottak tovább. A sérülést követően keményebbé vált a játék, de Csiba játékvezető rövidesen lecsillapította a kedélyeket. A második félidőben is a hazaiak kezdtek jobban, később azonban az emberfölényben levő hevesiek fokozatosan feljöttek. A Hevesi Traktor sokat támadott ebben a játékrészben, de csatárai nem bírtak a jól záró recski védelemmel. A hevesiek a 75. percben szépítettek, amikor a lesgyanús helyzetben levő Pataki a leálló helyi védelem mellett a hálóba fejelt. 2:1. A játék hátralevő idejében is a hevesiek irányították a játékot, gólt azonban nem tudtak elérni. A játékvezető egy-két kisebb hibától eltekintve jól vezette a mérkőzést. Verpeléti Honvéd—Bélapátfalvi Építők 2:1 (2:1) Verpeléti 1000 néző. V: Répási. Verpeléti Vasas — Batisz, Kur- sics, Bolonyai — Nagy, Kovács — Kollár, Lockner, Kozma, Daróczi, Sütő. Edző: Miklós József. Bélapátfalva: Nagy — Kriskó, Veres, Horváth — Barta A., Béré c — Nagy II., Barta IV., Mikó, Antal, Berec H. Edző: Kudlák István. Bélapátfalvi, támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a bélapátfalvi csatárok azonban nem voltaic veszélyesek a kapura. Tíz perc eltelte után fokozatosan felülkerekedett a hazai együttes és veszélyes támadásokat vezetett. A 12. percben gyors verpeléti szövény végén Lockner nagy lövése a jobb sarok mellett zúgott el, majd a 16. percben Sütő bombáját ütötte szögletre a jól védő bélapátfalvi kapus. Jó iramban folyt a játék, a hazaiak nagy fölényt harcoltak ki, a befejezésekbe azonban mindig hiba csúszott. A 30. percben Sütő jó iramban tört ki a védők gyűrűjéből, elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett is, de a lövés pillanatában hátulról elkaszálták a védők. A hazai együttes és a közönség 11-est vitatott. A 38. percben egy ártatlannak egyenlített. 1:1. Ezután Eger jutott 4 métereshez, de Elek lövése a kapufát találta el. Szepesi. K. lőtte a második egri gólt, majd Elek ismét 4 méterest hibázott. A félidő utolsó gólját Elek szerezte. A második félidőben taktikái változtatott az egri csapat. Halmos előrement a támadósorba és gyors egymásutánban két gólt ért el. Ezután a fővárosiak ismét 4 méteresből szépítettek, majd egy újabb 4 méterest Denk jó érzékkel kivédett. A következő esemény Halmos kiállítása volt, s így az emberelőnyhöz jutott pestiek 5:3-ra szémint a legutóbbi egri mérkőzésükön. Az újonc Fehérvári bevált. Kár, hogy a mérkőzés hamarabb véget ért, mert az egriek nyilván, még tovább növelték volna góljaik számát* látszó támadás végén Mikó 20 méteres lövése a hazaiak hálójába hullott. 0:1. A gólra fergeteges támadásokat vezettek a hazaiak és a 40. percben egyenlítettek: Kovács hozta fel a labdát és a kaputól mintegy 25 méternyire hirtelen lövésre szánta el magát. A jól eltalált lövés nyomán a labda a felső sarokban kötött ki. 1:1. Néhány perc múlva Kollár beadását a jó ütemben kiugró Kozma a meglepett bélapátfalvi védők között a hálóba bombázta. 2:1. A második félidőben megváltozott a játék képe, a vendégek kerültek fölénybe. Csatársoruk a kitűnően mozgó Mikó vezérletével egyre-másra vezette veszélyes támadásait, a csatárok azonban eléggé rosszul lőttek. A 75. percben Antal hagyta ki mérkőzés legnagyobb helyzetét: három méterről fölé vágta a labdát. A két csapat találkozója izgalmas, kemény, de sportszerű játékot hozott. A bélapátfalviak kis szerencsével kiegyenlíthettek volna. Jó: Nagy, Daróczi, Kollár, illetve Mikó és Nagy, Gyöngyösi Bányász—Rózsászent- márton 2:1 (0:0) Gyöngyös, 1000 néző. A volt NB III-as rózsaszentmártoni csapat az alábbi összeállításban játszott: Mátra — Huczka, Kazi, Körösi — Laczik, Domer —- Dóra, Gubis, Papp, Morvái, Imre II. Edző: Vágó Zoltán. Mindkét csapat nagy erőbedobással harcolta végig a mérkőzést; előbb a vendégek veszélyeztettek; majd később feljött a gyöngyösi együttes és' fölénybe került. Ebben a játékrészben a rózsaszentmártoni támadósor nem tudta tartani a labdát. A második félidő elején nagyon rákapcsoltak a gyöngyösiek és öt perc alatt két góllal terhelték meg Mátra kapuját. Ezután a vendégek fokozatosan visszaestek és csak kitűnően védő kapusuknak köszönhetik, hogy több gólt nem kaptak. Rózsaszentmárton a befejezés előtt öt perccel szépített az eredményen, amikor Morva! fejese ft hálóba jutott. További eredmények: Adács FSK—Gy. Szpartakusz 1:1 Egri Szpartakusz—Apci Vasas 3:1 pítettek. A 6. egri gólt Szepesi, * 7-et Halmos szerezte, míg a fővárosiak ismét 4 méteresből lőtték utolsó góljukat. így alakult ki ft 7:4-es végeredmény. A mérkőzésen nem alakult k! szép játék, sok dulakodás folyt a vízben. Végeredményben az egri csapat akár nagyobb arányban ifl győzhetett volna. A csapatból ezúttal Halmos, Frank és Szepesi K. játszott kitünően. Az Egri SC szombati ellenfele, a Bőripari Szpartakusz nem jelent meg a mérkőzésen. A mérkőzés lefújása után a közönség berohant a pályára, s csak a rendezőség erélyes fellépése tudta biztosítani a játékvezető éts az egri csapat elvonulását. T. K. @ Sporthírek 0 — A BEAC JUBILARIS atlétikai versenyén angol, osztrák, lengyel, svéd, szovjet és természetesen a legjobb magyar sportolók is indultak. A versenyen rajthoz állt három Heves megyei atléta is. Bata Teréz nagy fölénnyel, kitűnő idővel győzött a 100 méteres síkfutásban. Ideje kerek 12 másodperc volt. Az utána következő Munkácsi 12-3-at futott. 400 méteren a gyöngyösi P. Bardóczi Mária képviselte a megye színeit, aki a csúcstartó Németh mögött az előkelő második helyen végzett, megelőzve olyan kitűnő futókat, mint Sasvári és Bánsági. Németh ideje 57.3, Bardóczié 59.4 volt. Távolugrásban Földessy győzött 711 centiméterrel, míg a második az egri Mihályfi László lett 710 centiméterrel. — GYÖNGYÖSÖN 500 néző előtt mérkőzött a Gy. Honvéd—Debreceni VSC ökölvívó csapata az NB I-be jutásért. A gyöngyösi csapat fölényes, 14:6 arányú győzelmet aratott. A győzelmeket Zele, Ferenc, Juhász, G. Tóth, Argyelán, Kiss és Demeter szerezte. — AZ NB Hl. ÉSZAKI CSOPORT további eredményei: Transvill— Bp. Petőfi 4:2 (2:0), VKSE—Gázművek 5:1 (5:1), Putnok—Baglyas- alja 1:0 (1:0), Goldberger—Ganzvagon 2:1 (0:1), Kazincbarcika— Mezőkövesd 0:0, Nagybátony—Kiste renye 2:1. — AZ ÉSZAKKÖZÉP CSOPORT meglepetése, hogy az eddig fölényesen vezető Erzsébeti Vasas saját pályáján 2:0 arányú vereséget szenvedett az Elektromostól. egyedülálló ÖKÖLVÍVÓ MÉRKŐZÉS Sok kósza hír szállongott eddig arról, hogy a kenguru is betanítható ökölvívásra. Ez most be is bizonyosodott, a japán televízióban ugyanis fellépett egy ilyen kenguru és egy japán hivatásos ökölvívóval mérkőzött. A kenguru a második menet első perceiben kiütötte ellenfelét;«« Motoros túra Sztálinvárosba Az MHS egri motoros tura-köre szombaton és vasárnap kétnapos motoros túrát bonyolít le Sztálin- városba, a sztálinvárosi motoros túrakör meghívására. Az egri motorosok szombaton délután 2 órakor indulnak a Kossuth Lajos utca 4 sz. alatti székház elől. Jelentkezési határidő: péntek. Olvasd! Terjeszd! I a NÉPÚJSÁGOT „Viharos66 mérkőzésen győzött az E. Építők kézilabda-csapata Edelényben Az ESC ifjúsági vízilabda-csapata visszavágott a Bp. Szpartakusznak \ V