Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)
1958-09-21 / 205. szám
6 NEPÜJSAG 1958. szept. 21., vasán»» KÖLTŐK ES VERSEK FAZEKAS ISTVÁN: Vers Annához Most. hogy újra szeptember lett, esténként úgy látlak: árnyékod pihenteted könyveden. Sok toll, sok ceruza és az a sok könyv fáraszt, de bájos a kék tintafolt kezeden. f üzetek hevernek az asztalodon, Kócos hajadon a fény szép dalra szendereg. Diákruhád ráncain titok villog, s karodban még fel nem szabadított rejtelem. Látlak az iskolában: kréta sír a táblán, S kréta után fut játékos ujjad nesze. Az osztályban csend van. A szemekben figyelem. Közben ajkadon szavak pezsegnek és forrnak, a táblán az értelmek játszva hohóznak, mert minden a tiéd lesz: Tudás és Értelem! BÖRZSÖNYI SÁNDOR: Hangyaboly Ballagó, lomha ütemben lépegetve '!|<í Akaratlan szúrtam a földbe Hegyes bottal az erdő elején, Hol magányos vörösfenyő dűlt Hámló törzzsel a Nap irányába, mintha A messzi láng vonta volna ferdén. A zsombék seb-üregéből Fehér hangyatojások borultak Ki a forró gyepre, barna Fenyőlevelek közt, Tobozok törmelékeivel.. t S hogy bevágott a fehér Nyári fény a sötét lejáratokba, Feketén tört elő a hangya-had. Nyüzsgő törekvésben önüöttek elő A bölcsők felé, merre szétgurultak, Hogy mentsék a hangya-jövőt. Ahogy így nézem Hemzsegő, vékony lábaikat, Már nem őket látom. Riadót hallok, jajongó szóval Sürgetve a még élőket a Pincék s minden földalatti Tág üreg felé;.. Akkor mi is így terelődtünk Botolva s bukva előre, S öleltük a bölcsőt s Elkaptuk gyermekünk karját, Hogy ne halljuk a vijjogó eget, S törmelékként ott ne maradjunk Mi is a téglák s vert koponyák közt..; Fent, a fenyőn perdül a hosszúpillájú lomb, S ébresztve, szellő haj lile felém, S napsugarat súg fülembe. Vad illat szállong a földről. Erdei füvek sovány virága Néz felém kéken, épp a szemembe, S én lehajlok a bolyra. A sebet behintem száraz ágak S levelek elhullt gazával, Hogy miattam meg ne riadjon e földön Senki halandó, s Álljon meg a bogár is előttem Félénk futásában, Mert én a békesség vagyok; MOLNÁR JENŐ: Szeptember Délben még nyár van, de ilyenkor, este libabőrössé válik a hátad, összegörnyedsz, mint macska, kerekre, szeded a pihent, meleg ruhákat. Fák közt motoz a szél a levélért, fonnyadó zsákmányt ragad az ujja. Már csak a gyermek hízik reménynél: pár szem gyümölcsért a lombot bújja. Nyúlik az árnyék, hosszú az este, melengeted a kezed zsebedben, párát pipálsz és nyarat terelve munkádért fizet áldott szeptember. »IOLNÄR BÉLA: Idegen szüreten Kutya szemez a tőkék között, nagyot vakkarit az őszi csendnek; Hordók kongnak .;. A szőlők fölött becsípett cinkék verekednek; Mustszagú táj, édes illatok, ismerős ízek vagytok nekem; gyermekként Sashegyen ballagok, míg nedűtöket szürcsölgetem. Mint elhagyott, nyugtalan pára csak ődöngök a tőkék között: idegen az a más határba’ akit a homok elüldözött. S míg kóstolgatom a hegy levét, tekintetem a légbe réved, s nem ezt iszom, a színes lőrét, azt ízlelem: a sárfehéret... ANTALFY ISTVÁN MŰFORDÍTÁSAI: JOCHANNES BECHER 75 évvel ezelőtt mutatták be először As ember tragédiáját Rc Születésnap E napon, tudom, önmagát, ha kérdi, „Hogy van, szegénykém ..asztalhoz topogva, fehér, friss abroszt terít, amint szokta, ......Születésnapján mit adhatnék néki...?” Sz ellő riasztja a gesztenyefákat, kinn gyermek labdázik, kezét kitárja, ott áll az anya, gyermekére várva, s a labda száll, hegyen, völgyön, fiának kezébe épp. Az mosolyogva kapja, s most közel van ... közelebb, mint a kép, amelynek olyan kopott fénye van, s a szélben, mely a fákat megriasztja, ő is száll, hozzá, megfogja kezét, és szól: „Jóreggelt... Jórcggelt, fiam ...!” J. MARCINKJAVICSUSZ Nem kell más ... Súg-búg a fülébe: „— Mit vársz még vajon? Nem jön már .. és hogy szép...? azt sem mondhatom...” ,.— Én tudom, hogy eljön! és szebb úgyse vár!” Anyja dühösen szól: „— Ej, te nagy szamár! Nékem kendőt vettek, és szép, új ruhát... Néked elég, hogy „szép!” Ily buta libát! Hallgass az anyádra, lányom, gyermekem...!” „— Anyám, úgyis ez kell, senki más nekem... FORGÁCS KAROLY: A mezőny szélén Szentjánoskenyér s nápolyi Volt egykor az én csemegém, A csokoládét kirakatban Az üvegen át néztem én; A szerelemben úgy elégtem, Mint szalma-csóva; lángja volt, De nem izzította fehérre A lányt, akire ráhajolt. A küszöbön, mikor ráléptem, Az ínségmunka harapott Belém és anya-jajjal szültem Meg éjjel a koldus napot, Elvetettem az ifjúságom S üres kalászt arattam én, Mert szik volt a föld, a tél vad ordas, A tavasz: aszályos, szegény... S hogy most az élet teli kézzel Kínálja a holnaputánt: Az eltaposott parazsakból Már nem lobban fel nyurga láng: A mezőny szélén állok s tapssal Biztatom a sok jó futót: Mi nekem már csak szép ígéret, Azt arassa le az utód! FARKAS ANDRÁS: Köznapi filozófia Két hete már, hogy a vízcsap a kád peremére Permetezi csöpögését. Angyali-bamba zenéje Tépi agyamban a sok vezetéket, a rendszert, Melyben az élet, a szellem, az álom kéri magáét. Elszaladok, keresem kora reggel a nagy szerelőket, Én, kicsi polgár, kérem: a csapra leheljen, Hátha a rum, amit ő megivott, kikezelné Gégebajos csapomat! De biz ő sosem ér rá. Ügy loholok hetedik napomon, mint kerge szelindek, Veszve a csap monoton, zuhogó, rút, ronda zajától, Hívom a harmadikat, hatodik-hetedikje sem ér rá, S este, lefekvéskor, szigorú vád dúl a szívemben: Aljas az élet! Az embernek nem győzi türelme. Nincs, aki értsen, akit meghatna a sorsom, a bánat! Mit tehetek? Mi a jó? Mikor áll el a vad csepegés már? És mire jó ez a végtelen indulatú, buta kínzás? Két hete már ... Megvan a nagy titok! Épp a ma reggel szülte a nyitját: Zúgjon a víz! Megyek inni a vízvezetékszerelővel! És ha a sűrű rum, meg a könnyeim őt idecsalják Majd csak lesz valahogy! — Űgy-e, érted, jó feleségem?! endkívül nehéz feladat egy ilyen évfordulóról rövid, a lényeget magában foglaló megemlékezést írni. Nehéz azért, mert két szempont áll egymás mellett egyenlő súlyban. Nehéz eldönteni, hogy a mű első bemutató előadásának történetét foglaljuk össze, vagy éppen az ismeretterjesztés követelményeinek, vagy inkább mondjuk így: kívánságainak eleget téve, magát a művet ismertessük alaposabban. Harmadsorban nehéz azért, mert egy Madáchról, Az ember tragédiájáról beszélni ily röviden szinte lehetetlen. Egy kerek esztendőn át — 1859. február 17-től 1860. március 26-ig — készült a mű, amely felöleli az emberiség történetét — kezdve a rabszolga társadalomtól a középkor aszkétikus világán át egészen Madách jelenkoráig, amely kor nálunk még mitsem sejtet egy vidéki magányában élő ember számára, de Európa országaiban már javában áll a modern kapitalizmus rohanó világa. Sőt, túl is megy a jelenkoron, kutatva a jövőt, választ keresve az élet nagy kérdéseire; sajnos, — és talán éppen ez Madách művének tragédiája, ha szabad ezt a szót használni —, nem kielégítő eredménnyel. 1861-ben került a mű Arany Jánoshoz, aki Faust-utánzatot látva benne, félretette, s csak Madách újabb sürgetésére vette ismét kézbe, hogy végig olvasva', azt újjongva újságolhassa barátainak a mű nagy- szerűségét, Madách eredeti tehetségét. A tizenöt színből álló tragédia minden eredetisége, nagysága mellett sem alaposan kidolgozott mű; eszmei és formai szempontból sem egységes, kitisztult alkotás; egységes mondanivalója mellett sem ad egységes, harmonikus világképet. Tükröződik benne az útkereső Madách, aki szakított a régivel, új vi’ágnézetet keres magának, küzdeni akar eszmei téren a csatamezón már elbukott polgári átalakulásért, megismeri a nyugati polgári filozófiát, sőt tanulmányozza a mechanikus materializmus elméletét. ?hát miért helyezi akkor mégis Adám álmát a mitikus bibliai keretbe, amely nem egyeztethető össze a vallásos ideológiával szakított ember gondolkodásával? A kérdésre tehet válaszolni így is, úgy is. A lényeg az, hogy annak idején a mű klerikális, de sokszor polgári beállítottságú kritikusai is — ha egyáltalán elfogadták azt — ebbe kapaszkodtak bele, ezzel mintegy védték a hagyományos vallásos ideológiát, sőt, annak diadalát látták megvalósulni a I D XV. színben, amikor Adám álmából fölébred, s ezzel egyidejűleg a tragédia lényegét; az ún. keret-(bibliai) színekből akarták kiolvasni. Ezután válaszolhatnánk így is: a keret az csupán keret, s a tragédia lényege, mondanivalója az álomjelenetekben keresendő. Egyik válasz sem helyes. Nem azért, mert egy kompromisz- szumos, harmadikutas megoldást akarunk keresni, hanem pusztán azért, mert éppen az első három (keret) színben veti föl Madách a következő kérdéseket, amelyekre Adám az álomjelenetekben keresi a választ. Éspedig: 1. Képes-e az ember szakítani minden transzcendens, természetfölötti támasztól, segítségtől az életben elszakadni, azaz aprópénzre váltva: képes-e elszakadri a vallásos világnézettől 2. Ha igen, képes-e arra, hogy a világot megismerje, életét értékes tartalommal megtöltse. Bár Madách a tragédia végén nem ad határozott választ e kérdésekre, Adám, Éva vallomása után (megtudja, hogy nője gyermeket vár), az ön- gyilkosságtól visszaretten visszatér az Istenhez („Uram legyőztél... nélküled, ellened hiába vívok”), de a természetfölötti támaszt a minimumra redukálja, s éppen az Ür szavain keresztül arra a tudatra ébreszti Ádámot, hogy mégiscsak saját erejéből, magára hagyatva kell boldogulnia a földön. A Tragédia megoldása nem következetes, a dialektikus materializmus szemszögéből mérlegelve egyaránt megtaláljuk benne a pozitívumot, s negatívumot. Azonban felemás volta mellett is meg kell látnunk a részletekben elrejtett eszmei pozitív elemeket; ti. azt, hogy ábrázol egy Miltiadest; egy Keplert, aki a középkori dogmák és babonák ellen küzd; egy Dantont, aki a nagy francia polgári forradalom jelszavát hangoztatja (szabadság, egyenlőség, testvériség); a falanszterjelenetben az igazi tudomány, s az igazi művészet védőügyvédje lesz. De mit mondhatnánk a színekről, az álomjelenetekről, amelyek a darab magvát, de terjedelemre is többségét alkotják (4—14. színek). Azt mondtuk, az álomjelenetek felölelik az emberiség történetét, sőt bemutatnak egy elképzelt jövőt, amely egy — alapjában véve — ellentmondásos világnézet szüleménye. A 4—14. színekben Adám végig járja a múltat (Egyiptom, Athén, Ró' ma, a középkor, Prága, Párizs, Az ismeretlen Eger majd ismét Prága); a 11. színben megismeri a költő jelenkorát; s a 12—14. színekben végigjárja a jövőt. A IX. színben eljut álmai csúcsára (egyébként ez a tragédia legkiemelkedőbb pontja is), részt vesz a francia forradalomban Danton személyében. Célja a rothadt, avúlt társadalmi rend megdöntése forradalom által. S ez az egyetlen álomszín, amelyre Adám felébredve, nem kiábrándultsággal, hanem csodálattal gondol: Mi nagyszerű kép tárult fc! szememnek! Vak, aki isten szikráját nem érti, Ha vérrel és sárral volt is befenve. Mi óriás volt bűne. erénye ßs mindakettő mily bámulatos, .Mert az eró nyomá rá bélyegét... Tehát csak álom volt, és vége van. De nem mindennek. Az eszmék erősbek A rossz anyagnál. De van a tragédiának egy másik, realizmus tekintetében is kifogástalan színe, a XI. (londoni), amelyről azt mondtuk, Madách jelenkorát mutatja be — a klasszikus kapitalizmus, a „szabad-verseny” világát. Elvonul előttünk a gyáros, aki a munkabért akarja csökkenteni: a munkások Dolgozzanak fél-éjjel gyárainkban, Elég pihenni a másik fele. Kinek álmodni úgysem célszerű; és a munkás; aki vesztőhelyre hurcolt társának bátran kiáltja: vígan, pajtás, mártírként vérzel el, Neved közöttünk fényes név marad ... Ne félj, ne félj, meg léssz bosszulva egykor. >, A verseny — amelyről Adám azt hitte, nagyszerű — borzalmas, semmibe veszi az embert, s bár a munkás független, de Ml függetlenség, száz hol éhezik; Ha az egyes jármába nem hajol.., Kiábrándul ebből is és távozik keresni a jövőt. PÁSZTOR PÉTER rajza. íme, talán a válasz-szerű megfejtése annak a kérdésnek: miért csak tizenhárom esztendővel a mű születése után került sor a Tragédia ősbemutatójára? (1873. szept. 21.) De a harc ezután sem szűnt meg. Maga a darab színpadi bemutatása — főleg egyházi részről — újabb támadások sorozatát indította meg. Észre véve benne az antiklerikalizmust, elutasítóan nyilatkoznak róla; egy papi író „művelt öngyilkosjelöltek kátéjának” nevezte. Azonban minden mellőzés, elutasítás mellett is szóhoz jutott Madách és Az ember tragédiája. 1900-ban Alexander Bernát elkészíti az első magyarázatos kiadást. Korábban, 1892-ben hónapokig nagy sikerrel adják Prágában. A siker annyira fokozódott — mivel az „ifjú csehek” ellenállási mozgalma felismerte a prágai színekben az abszolútizmus elleni támadást —, hogy végül a rendőrség betiltotta az előadást. Gorkij, a szocialista realizmus első nagy képviselője is felismerte a mű nagyságát (Klim Számgin). Állítólag meg is, kezdte a Tragédia oroszra fordítását. Az újabb külföldi érdeklődést is megemlítve, szóljunk talán a darab szlovén fordításáról, amelyet a két esztendeje hazánkban járt szlovén professzor, Vilko Novak készített. ]yji, egriek pedig gondoljunk arra az ősbemutató 75 éves évfordulóján, hogy a múlt évadban színházunk, a Gárdonyi Géza Színház, vállalva minden nehézséget, megvalósította a Tragédia egri ősbemutatóját. TÖKÖS ISTVÁN tanár, a TIT irodalmi szakosztályának tagja.
