Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-19 / 177. szám
XIII. évfolyam, 177. szám. Ara 50 fillér 1958. augusztus 19. kedd VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK» AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Egységes állásfoglalást Az új tagok felvételéről döntő termelőszövetkezeti közgyűlések nem egyszer nagy viták lezajlásával érnek véget. Fölvegyük, ne vegyük a jelentkezőket — ezt fontolgatják parázs hangulatban, s mindenki kifejti vélt igazát. Ahogy egyesek beleegyezésükkel nyugtázzák a felvételt, úgy mások élénk szóval „óvják” a tagságot a közös család szaporodásától, az új belépőktől. A szavazás legtöbbször a jelentkezők javára billenti a mérleget, de előfordul, hogy elzárkózik a tagság a dolgozó parasztok felvételétől. „Kevesebb lesz a jövedelmünk, ha több lesz a tag” — mondták nemrégen a gyöngyösoroszi termelőszövetkezet tagjai. Óvakodnak is a termelőszövetkezet fejlesztésétől. pedig ez ellentétes a párt és a kormány szövetkezeti politikájával. De a jövedelemcsökkenés állítása is átlátszó érv. A tagság növekedése ugyanis a földterület bővülését is eredményezi, vagy ha ez nincs így, a belterjes gazdálkodásra való átállás több munkaerőt követel, több embert tudnak foglalkoztatni, s ez búsásan megtérül a jövedelem növekedésével. Már a szövetkezetbeliek és a kívül állók közötti viszony is akadályt támaszt néha a termelőszövetkezet fejlesztésében. A viszneki Béke Tsz elnöke elmondotta, hogy már nagyon régen nem tárgyal kívül állókkal: „Nem értenek azok úgysem egyet a szövetkezet eszméjével” — mondogatta. Ebben a termelőszövetkezetben is van néhány ember, aki helyesli a párt és a kormány szövetkezeti politikáját, amely a kívül állók megnyerésére irányul. De nincs egységes állásfoglalás ezen a téren és ez hátráltatja a tagfelvételt. Az elzárkózottság megszüntetésében, a dolgozó parasztok és a tsz-tagok viszonyának alakulásában nagy szerepük van a szövetkezet kommunistáinak. Jórészt rajtuk, egységes állás- foglalásukon múlik, hogy a tagság miként fogadja az új belépőket. A termelőszövetkezetek pártszervezetei, pártcsoportjai a közgyűlés előtt üljenek össze és döntsenek a közös vélemény- nyilvánítást illetően. Elsősorban a kommunisták álljanak ki a belépni szándékozók pártfogására, támogatására. Értessék meg a tagsággal: a párt és a kormány helyes politikát folytat. amikor a termelőszövetkezetek fejlesztését javasolja. Egyes szövetkezetek régi baiát orvosolják a kommunisták, ha megszüntetik a széthúzást, nemcsak a belépéseket, hanem a gazdálkodás módját illetően is Az nem jelenti a szövetkezeti demokrácia megsértését, ha a pártszervezet tagjai a helves. gyümölcsöző gazdálkodás módját javasolják bevezetni a tsz-be, s elgondolások alkalmazásáért síkra szállnak. A tagság véleményét kikérve, de a párt és a kormány politikája me'letti egységes kiállással kell a kommunistáknak irányító szerepet betölteni a tsz életében! Ma élüzem-ünnepség az egri „Patyolatánál Ez év első felében eredményes munkát végeztek az egri Patyolat Vállalat dolgozói, s munkájuk eredményeként megkapták a kitüntető élüzem címet, s a velejáró pénzjutalmat. A Patyolat dolgozói ma délután a városi tanács kistanácstermében élüzem-ünnep- séget rendeznek, ahol értékelik az eddig elvégzett munkát, s megszabják a második félév legfontosabb feladatait. Ma: LENIN LEVELE AZ AMERIKAI MUNKÁSOKHOZ ★ Szalay István: MŰVELT PARASZTOKRA VAN SZÜKSÉG ★ AKIK SZÖRNYŰ MERÉNYLETET TERVEZNEK AZ EMBERISÉG ELLEN ★ HÍREK — SPORT Heves megvébe érkezett a brianszki terület Komszomol-kiildüftsége Tudósítónktól, j Kedves vendégek, — sokak 'ismerőse — érkeztek vasárnap este Heves megyébe. A Brian- 1 szk-i terület komszomolistái- > nak öttagú küldöttsége, élükön G. A. Jugyicsev elvtárssal, a brianszki terület komszomol- bizottságának első titkárával. A szovjet komszomolisták azt a látogatást viszonozták, amelyet a Heves megyei KISZ bizottság küldöttsége ez év elején tett Brianszkban. Az első találkozó hazánkban lényegében már vasárnap délelőtt megtörtént, amikor Záhonyban találkoztak a szovjet és magyar párt- és KISZ-, illetve Komszomol-bizottság tagjai. Hétfőn reggel 9 órakor a KISZ végrehajtó bizottság tagjaival találkoztak Heves megyei programjuk nyitányaként a delegáció tágjai. A találkozón a delegáció és a KISZ végrehajtó bizottság tagjain kívül részt vett Tóth Sándor elvtárs, valamint Egri Gyula elvtárs, az MSZMP Heves megyei bizottsága végrehajtó bizottságának tagjai. A közvetlen baráti beszélgetés keretében Szabó Imre elvtárs, a KISZ v. b. titkára tájékoztatta a vendégeket a megye KISZ szervezeteinek munkájáról, életéről, s válaszolt a vendégek ezzel kapcsolatban feltett kérdéseire. Délelőtt 11 órakor a küldöttség az Egri Dohánygyárba látogatott el, amelynek kapujában a gyár vezetősége üdvözölte a szovjet vendégeket, — utána Vendrei Géza igazgató ismertette az Egri Dohánygyár munkáját, az ott dolgozók életét. A vendégek ezután megtekintették az üzemet, végignézték a gyár korszerű gépeit, nyomon követték a termelést, ellátogattak az üzem napközi otthonába, majd délben közös ebéden vettek részt a gyár képviselőivel. Délután a várost és az egri várat tekintették meg, este pedig az Egri Állami Pince- gazdaság üzemét látogatták meg. A delegáció ma Gyöngyösre látogat, ahol többek között találkozik a Váltógyár munkásaival, a város, a járás, párt, tanácsi és ifjúsági szerveinek képviselőivel. Megyeszerte munkás-paraszt találkozókat, kiállításokat rendeznek alkotmányiunk ünnepén 30 községben rendeznek mezőgazdasági kiállítást, ahol a termelőszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok bemutatják terményeik, állataik legjavát. A kiállításokon a díjat nyert gazdaságokat, illetve gazdákat a községi tanácsok jutalomban részesítik. A kiállítások után legtöbb helyen reggelig tartó táncmulatságokat is rendeznek. Augusztus 20-án, az alkotmány ünnepén megyeszerte rendeznek dolgozóink munkás —paraszt találkozókat és mezőgazdasági kiállításokat. At- káron, Tiszanánán, Gyöngyös- orosziban a termelőszövetkezetek munkásokat látnak vendégül és velük együtt ünnepük a termelőszövetkezet 10 éves fennállását. Értesüléseink szerint megyénkben mintegy Felépült a füzesabonyi iskola A Heves megyei Építőipari Vállalat dolgozói Füzesabony községben a napokban adták át a határidőre elkészült négytantermes iskolát. A tervek szerint Rózsaszentmártonban augusztus 20-án, míg Gyöngyöspatán és Ecséden augusztus -31-én adnak át egy-egy négytantermes iskolát. Az iskolák építése mellett továbbra is jó ütemben történik a lakásépítkezés. Hatvanban és Pétervásárán ez ideig 12—12 lakást tudtak átadni, Gyöngyösön a határidő előtt 96 lakást szeretnének átadni a bányászoknak. Kormos Ferenc Balatoni kiránduláson a parádí'ürdői kórház kiszesei Szombaton délután teherautón indultak el a parádfür- dői kórház fiatal kiszesei, hogy bejárják a Balaton környékét és felejthetetlen napokat töltsenek a magyar tenger partján. A jól dolgozó szervezet rendezvényeiből gyűjtötte össze a költséget erre a kirándulásra. Tizenkétezer csibét adtak el a füzesabonyi járás termelőszövetkezetei Az elmúlt esztendőben a füzesabonyi járás területén egyetlen tsz sem foglalkozott baromfineveléssel. Most megváltozott a helyzet, mert a járás területén 17 ezer darab csibét neveltek eladásra. A poroszlói Béke Tsz ötezer baromfit nevelt. Eddig 700 csirkét adtak el 98 dekás átlagsúllyal. Mezőgazdasági kiállítás az NDK-ban Markkleebergben rendezték meg a Német Demokratikus Köztársaság VL mező- gazdasági kiállítását. Képünk a kiállított gépek egy részét mutatja be. Háttérben a magyar pavilon látható. Ünnep előtt az üzentekben Ünnepi műszak az egri Lakalosárugyárban Vizeshomokkal küzdenek az egeresek! szénbányászok Az ünnep tiszteletére csökkentik a szállítási költségeket Mirkóczi Sándor lakatos. Mezei Bertalan lakatos. Cseresznye Sándomé kárpitos és Senter Ernő anyagbeszerző. Az ünnepi gyűlés után a La- katosárugyár dolgozói baráti beszélgetésen vesznek reszt, ahol a vállalat vezetősége megvendégeli a megjelenteket. hónarra vállalt 47 méter előrehaladásból már a 30-ik méternél tartanak. Igen nehéz munkát végez Barta R. Dénes és csapata. A vizes, futóhomokban ereszkét mélyítenek a vastag télében. Veszélyes körülmények között dolgoznak a bányászok' a műszakok alatt. Havonként 15— 20 méter előrehaladással készültek augusztus 20-ra. Az egri Lakatosárugyár dolgozói augusztus 20-a tiszteletére ünnepi műszakot tartottak az elmúlt hét csütörtökétől e hét keddiéig, alkotmányunk ünnepének előestéjéig. Az ünnepi műszak munkaverseny pontjai főleg a munkaidő teljes kihasználását, a minőségi munkát, határidős munkák öt nappal előbbi elvégzését és az anyagtakarékosságot tartalmazzák. A munkaversenyt a szakszervezeti bizottság szervezte. A munkaverseny értékelésére augusztus 20-a után kerül sor. Ma délután két órakor a Lakatosárugyár dolgozói ünnepi gyűlést rendeznek augusztus 20-a megünneplésére. Az ünnepi gyűlésen egyévi jó munkájáért öt dolgozó: Kormos Bernát szerszámlakatos. Bíró József karbantartó lakatos. Leisner Sándor vasöntő, Smith Rezső technikus, Deme Sándor Brigádversenyben a bervai kiszesek A finomszerelvénygyári MO- PED-szerelde KISZ-fiataljai két brigádba osztva július 20-a óta augusztus 20-ig, alkotmányunk ünnepének tiszteletére munkaversenyt szerveztek. A versenyben az a KISZ-brigád lesz a győztes, amely a legjobb selej tcsökken tési eredményt éri el. Az egyhónapos nemes vetélkedés értékelésére tegnap, a késő délutáni órákban került sor. A kisnánai községi tanács 80 600 forintos községfejlesztési alapból buszvárótermet, a régen elhanyagolt Posta utca útépítését, a Rákóczi utcában egy új betonhíd építését, valamint négy helyen betongyűMezőtárkány községek augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén rendezik meg a községi mezőgazdasági kiállítást. A kiállításon részt vesznek a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok. A termények és állatok legszebbjeit díjazza mindhárom községben a tanács. A kiállításokon szemléltetően mutatják be az egyes növényi kártevőket, illetve az ellenük való védekezés módszereit is. dolgozó kap „Kiváló Dolgozó” jelvényt, oklevelet és kétheti fizetésének megfelelő pénzjutalmat. 1958. első féléves jó és selejtmentes munkájáért „Kiváló Dolgozó” oklevélben és egyheti pénzjutalomban részesül öt dolgozó, mégpedig Tara Zoltán szerszámlakatos, Ünnep előtt újra gyorsuló munkára lendültek a kezek. Az alkotmány ünnepe tiszteletére igen szép és magas teljesítmények születtek az Egercselii szénbányában szombaton éjszaka. A műszakra leszálló Bíró N. János I. szombaton éjszaka 5,4 tonnás eredményével a bánya legjobb eredményét érte el. Az előrehaladási vágatban Nagy H. Pál dolgozik. Az augusztusi Az egri Szeszforgalmi Vállalat dolgozói augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalták: jó munkával elérik, hogy a szállítási költségeket négyezer forinttal csökkentik. Vállalták továbbá, hogy augusztus 20-ig a harmadik negyedévi tervüket forintban teljesíteni fogják, s olyan munkát végeznek az ünnep tiszteletére, amelynek eredmérűs vízáteresztő kis híd megépítését fogja elvégezni. A munkák elvégzéséhez nagy segítséget nyújt a lakosság kb. 8000 forintos társadalmi munkája és anyagi hozzájárulása. A mezőtárkányi kiállításra szovjet vendégeket is vámas. Az alkotmány ünnepén helyezik üzembe az állandó mozit Alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án helyezik üzembe Nagytálya községben az állandó mozit. Ezzel a község lakóinak régi vágya valósul meg. így lehetővé válik hogy minden szombat délután, vasárnap pedig két alkalommal rendszeres filmvetítés legyen a községben. nyeképpen a dolgozók közül egy munkás elérje a kiváló dolgozó kitüntetést. Az ünnep tiszteletére elindított munka- verseny első helyezettje jelenleg Weiner János dolgozó, aki a jelek szerint már biztos, hogy megkapja ezt a kitüntetést, hiszen a kitüntetés feltételeit teljesítette. A munka- fegyelem további javítása mellett vállalták a Szeszforgalmi Vállalat egri telepének dolgozói még azt is, hogy Heves megye szeszellátását az aratási és cséplési időszakban „kiváló szint”-en fogják biztosítani. Hegedűs Imre [ Ahol Tarnalelesz felöl az j 3 út bekanyarodik Fedémes- J 3 re, a baloldalon egy elha- ( ) gyatott, vakolatát hullató, j I lapostetejű épület hívja fel ‘ r magára az arra járó vándor j * figyelmét. Í Az épület háromszárnyas í ajtaja megrepedezett, az J ablakok kiverve, a helyi- { } ség ben a szemét és a piszok ( > fölött a huzat jár cincogó 3 i táncot. A faluban az a hír j ? járja, hogy a régebbi idő- £ ) ben a bányászjáratok autó- j Í ' busz-garázsa volt ez az épü- i let, de az illetékesek már ( régóta magára hagyták. 4 . Szegényes az épület, de i ( mert foglalkoztatás és la- [ ( kők után vágyik, — azért is ] • tolmácsoljuk nyilvánosan i ( elhagyatottságát... 5-f.lMire fordítja a kisnánai községi tanács a községfejlesztési alapot? AUGUSZTUS 20, - mezőgazdasági kiállítások 1 Egerfarmos, Füzesabony,