Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)

1958-07-30 / 160. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 1 gép = 20 ember AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 160. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1658. július 30., szerda A nagyüzem fölénye Az idén egyáltalán nem volt kedvező az Időjárás a kalászosokra. Hűvös, eset­len volt a tavaszunk, s a későbbi időjárás, ha javí­tott is valamit a termés­kilátásokon, eredményeink elmaradtak a tavalyi mö­gött. Ez az esztendő azon­ban, jobban, mint az elő­zőek, ismét bebizonyította a nagyüzemi gazdálkodás fölényét a régi, kisüzemi módszerek felett. Mert no­ha éppen olyan kedvezőtlen volt az időjárás a nagyüze­mi táblák felett is, a rend­szeres gépi művelés, a he­lyes istálló- és műtrágyafel­használás, a nagyüzemi, vegyszeres gyomirtás és a helyes vetésforgó alkalma­zása meghozta az ered­ményt A nagy táblákon az agro­technika alapvető módsze­reivel termelt gabona még a mostoha időjárás ellenére is jó terméseredményt ho­zott Noha a termésátlago­kat még nem lehet végle­gesen megállapítani, már most elmondhatjuk, hogy megyénkben a termelőszö­vetkezetekben magasabb a termésátlag, mint az egyé­ni gazdaságokban. De ezzel még nem teljes a kép, ha le akarjuk mérni a nagyüzemi gazdálkodásban rejlő lehe­tőségeket. Mert vannak olyan termelőszövetkeze­teink, ahol jóval túlszár­nyalták ezt az átlagot. A boconádi Petőfi Termelőszö­vetkezet földjén például csaknem tíz mázsával ter­mett több holdanként, mint a község egyénileg dolgozó parasztjainak földjén. Ha­sonló a helyzet több más termelőszövetkezetben is. A besenyőtelki Szabadság Tsz 14 mázsás búza, a visz­nek! Béke Tsz 11 mázsás árpatermése minden szónál jobban agitál a nagyüzemi módszerek fölénye mellett. Ezek a számok ismét gon­dolkozásra, számadás készí­tésére ösztönzik az egyéni­leg dolgozó parasztokat. Mert valóban gondolkoztató dolog bármelyik dolgozó paraszt számára, hogy a szövetkezet földjén, noha az éppen olyan minőségű, mint az övé, esetleg — és ez ) nem ritka eset — rosszabb is, mégis másfélszeres ter­mést takarítanak be róla. mert nagyobb lehetőségek vannak a talajerő vissza­pótlására, a rendszeres gépi munka alkalmazására, s nemcsak a talajmunkák, hanem az egész betakarítá­si folyamat gépesítésére. Az említett számok még csak hozzávetőlegesek, bizo­nyos, hogy a végleges sta­tisztika még nagyobb elté­rést mutat majd a nagyüze­mek és a kisparcellák ter­méseredményei között. Érdemes elgondolkozni ezen a dolgon, hiszen a cél, sokkal több gabonát adni az országnak, hogy cserébe a parasztság életszínvonala is egyre felfelé haladjon. Figyelem 1 Eltűnt egy 16 éves fiú, jú­lius 12-én este, a gyöngy ös- oroszi határból. Eltűnésekor ceig nadrágot, rövidujjú kincstári inget viselt, az ing­be 16-os szám van, és kötött pulóvert. A gyermek neve János, eléggé fejletlen, néma, szabadságon volt idehaza a Somogyvári nevelő intézetből. Aggódó szülei kérik azt, aki tud róla, értesítse őket: örv. Szőke Istvánná, Gyöngyös- oroszi, Kossuth utca 80. szám alatt, vagy a gyöngyösi rend­őrséget. — 121 HOLDAT arattak le átlagosan az idei nyáron a gép­állomási kombájnok, ezzel ter­vüket már eddig is 140 száza­lékra teljesítették. Mas A PÉTERVASARI JArASI pártbizottság irányító MUNKÄJA ★ NÉPFRONT és A NTIF AS IZMUS ★ Hevesy Sándor : HEVES MEGYE VARAI ★ MI újság a mAtra MÚZEUMBAN? ★ TUDOMÁNY — TECHNIKA ★ SPORT — HÍREK A vevők becsapása helyett — udvarias,: gyors kiszolgálás Szinte hihetetlennek tűnik a múlt év nagyösszegű leltár­hiányait figyelembe véve — arról hallani, hogy ez ''v első felében nem volt nagyobb leltárhiány a füzesabonyi já­rásban, s hogy a vevők meg­károsítása, az „ügyes” fogá­sok helyett, a kuítúráltabb, udvariasabb kiszolgálás mód szereit keresték, s találták meg a szövetkezeti boltosok, s ma már dicsérni lehet, a gyors, udvarias kiszolgálást, a füzesabonyi áruházban, a szi hal mi, a poroszlói I-es szá­mú üzletekben. Befejezték az aratást megyénk termelőszövetkezetei A megye termelőszövetke­zetei befejezték a gabonane- műek aratását. A munkához sok segítséget adtak a gépál­lomás aratógépei és kombájn­jai, melyek az idén sokkal kisebb szemveszteséggel dol­goztak, mint az előző években bármikor. Az aratógép és kombájnvezetők az időt ki­használva, majdnem- minde­nütt túlteljesítették' az előírt terveket. Ésszerűbben, takarékosabban Tegnap délelőtt Egerben a megyei tanács dísztermében, a Heves megyei papok előtt Mag Béla, budapesti apátplébános. az Opus Pacis ügyvezető igaz­gatóié számolt be a stockhol­mi Béke Világkongresszuson szerzett élményeiről. Az élénk érdeklődéssel kí­sért részletes beszámolót több felszólalás követte: A 'felszóla­lók elmondották,' hogy egyet­értenek a stockholmi Béke Ülést tartott a hatvani ta­nács végrehajtó bizottsága és sok fontos kérdést, mint pél­dául a lakásépítések, a köl­csönök biztosítása, stb. mel­lett, megvitatták a tanács ta­karékossági tervét is. Elhatá­rozták, hogy ésszerűbb ügy­intézéssel az autó, motor, a telefon gazdaságosabb kihasz­nálásával fognak takarékos­kodni. A határozat vonatko­zik a tanácsi intézményekre és vállalatokra is. Húsz millió forint kölcsön kislakásépítésre — de még 13 millió kellene Évről-évre szaporodik a ma­gán kislakás építők száma, s különösen azóta, mióta az OTP-kölcsönöket kapják az építtetők. Ebben az évben né­hány híján 1000 kislakás épí­tő igényelt OTP kölcsönt, de ilyen hatalmas összeg nem állt rendelkezésre, ezért csak 594-en kaptak kölcsönt, több mint 20 millió forint összeg­ben. Az összes igény kielégí­tésére még 13 000 000 forintra lenne szükség. Az OTP ezért azzal a kéréssel fordult az üzemek igazgatóihoz. hogy csak indokolt esetben adják javaslataikat a kölcsön meg­szerzéséhez. Pályázat! felhívás A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfor­dulója alkalkalmából a Megyei Párt vb. Agik-prop. osztá­lya, a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottsága és a Heves megyei Tanács vb. művelődési osztálya pá­lyázatot hirdet az alábbi témák kidolgozására. 1. Az 1919-cs Tanácsköztársaság Heves megyei emlé­keit feldolgozó elbeszélés, költemény, Tanácsköztársaság alatti élmények és visszaemlékezések megírása. I. díj 1000 forint II. díj 800 forint III. díj 500 forint 2. Egy Heves megyei község, járás, vagy város Ta­nácsköztársaság alatti történetének feldolgozása. I. díj 1000 forint II. díj 800 forint III. díj 500 forint 3. A Tanácsköztársaság id éjéből származó dokumentu­mok (röplapok, sajtótermékek, stb.) gyűjtése. I. díj 1000 forint II. díj 800 forint III. díj 500 forint A pályázaton mindenki részt vehet. A beérkezett leg­jobb pályaműveket nyomtatásban is megjelentetjük. A dí­jazott munkákon kívül számos művet jutalomban részesí­tünk. A pályázat beküldési határideje 1958. november 15-e. A pályamunkákat a következő címre kell beküldeni: He­ves megye Tanácsa vb. Művelődésügyi Osztálya, Eger. Kövér lóhere gyenge szálát metszi az éles kaszagép és szaporodik a rend utána a Csányi Állami Gazdaság földjén. Az univerzális traktor, melyet Szántó László ve­zet, 20 ember munkáját végzi el egy nap alatt. Papi beszámoló a stockholmi Béke Világkongresszusról- Megválasztották a katolikus papok megyei békebixottságát — Világkongresszus határozatai­val, melyet a leszerelés, a fegyvercsökkentés. a béke ér­dekében hozott. Elmondották: a Heves megyei papoknak is az most a nép, a haza és a bé­ke iránti kötelességük, högy aktívabban és eredményeseb­ben dolgozzanak a béke érd,e- kébejj. ... Y; A- felszólalók hangoztatták: ahhoz, hogy a megye papjai eredményesebben munkál­kodhassanak • a • békéért, az szükséges, hogy egységesen, szervezetten és nem szétszór­tan, szórványosan cselekedie- nek. Ennek megvalósulásáért egységesen úgy döntöttek, hogy a Hazafias Népfront Bizottság megyei békebizottsága mellett létrehozzák a katolikus vavok megyei bizottságát. Ä bizottság tagjai elnököt és titkárt választottak, ezzel a ka­tolikus papok megyei bizott­sága megkezdte munkáját. Értekezletet tartanak a gyöngyösi járás körzeti orvosai Gyöngyösön ma tartják érte­kezletüket a gyöngyösi járás körzeti orvosai. Az értekezle­ten a iárás valamennyi kör­zeti orvosa részt vesz a tanács­fi kozáson. A harmadik negyed­évi terv elkészítése és a iárás egészségügyi problémáinak megvitatása szerepelnek a na­pirenden. álnatermelő szakcsoport szervezését tervezi a kará- csondi földművesszövetkezet. A szakcsoport tagjai az igen jól jövedelmező málna és földieper termelésére alakíta­nának szakcsoportot. Eddig nyolc jelentkező van a köz­ség dolgozó parasztjai közül, de remélhető, hamarosan több követőjük is akad. Gyűjtik a vasat és a fémet . .. 101 százalékban teljesítette negyedéves tervét a Heves me­gyei MÉH vállalat. Csupán az elmúlt hónapban közel száz­ezer forint értékű hulladékot és mellékterméket gyűjtöttek össze és szállítottak tovább a feldolgozó üzemeknek. így gyűjtöttek 64 318 kg vasat, több mint kétezer kiló rezet. 40 936 kg papírt és 325 kiló tollat. A takarékosság mint nevelőeszköz A takarékossági mozgalom­ban való részvétel jelentős ha­tással van az ifjúság nevelé­sére is. Az egri Tatarozó Vál­lalatnál e mozgalom segítségé­vel úgy nevelik takarékosság­ra, rendszeretetre a többi fia­talt. sőt az öregeket is. hogy a kiszesek rendszeresen vi­gyáznak az anyagra és szer­számokra, szombatonként ősz- szeszed ik. megtisztítják a gaz­dátlanul hagyott szerszámokat, s ezzel arra ösztönzik a töb­bieket is. iobban vigyázzanak az anyagra, becsüljék munka­eszközeiket. ttr Jól halad a növényápolás a megyében Megyénkben a növényápo­lási munkák elvégzését erősen gátolta az elmúlt hónapban és a hónap elején lehullott csapadék, azonban ennek el­lenére is kielégítő ütemben haladt a kapálás. A megye területén majdnem mindenütt elvégezték már a kukorica harmadik kapálását, az aratás előtt, vagy azzal egyidőben, most pedig a gazoló kapálás folyik. Ez a munka a hatvani és a gyöngyösi járásokoan halad jól: A burgonya máso­dik töltögetését is befejezték már, s a cukorrépa és a nap­raforgó növényápolási mun­kái is kielégítők. Élést tart az egri járási tanács Az egri járási tanács július 31-én, csütörtökön délelőtt ülést tart. A tanácsülésen az 1958. évi községfejlesztési ter­vek eddigi teljesítését, vala­mint a tennivalókat tárgyal­ják meg. flz elmúlt tanévben tizenhárom iskolában működött iskolai Vöröskereszt Egerben A városi Vöröskereszttől nyert értesülés szerint az el­múlt tanév márciusában ala­kultak meg az iskolai Vörös- kereszt szervezetek. A város 11 általános és 2 középiskolá­iéban működött ifjúsági Vö­röskereszt szervezet. A tanulók a tanév végén el­sősegélynyújtásból vizsgát te* tek az iskolákban. A hirdetés csak akkor hirdetés, ha friss és eleven, ha felhívja az emberek fi­gyelmét. Egyik népszerű hirdetési „eszközünk’’ a mozi, ahol előadás előtt, a szünetben megtudhatja a néző, hol érdemes ruhát venni, s hol cipőt, hol mé­zet, vagy éppen miért jó a pempős-krém. Az egri Vö­rös Csillag-moziban emel­lett még azt is megtudhatja a mozilátogató — július vé­gén —, hogy „Közeledik a tavasz”, éppen ezért most szerezze be kér ékpár alkat­rész-szükségletét. Ha má­sért nem, már ezért érde­mes volt elmenni a moziba, mert az ember a leggya- nútlanabbul várja az őszt, s a telet, pedig a tavasz kö­zeledik e friss és eleven hirdetés hátán: közeledik és még mindig nincs kerék­páralkatrészem. Igaz, hogy kerékpárom se! (-6)

Next

/
Oldalképek
Tartalom