Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)

1958-07-23 / 154. szám

2

NEPCJSAO

1958. július 23., szerda

A Magyar Népköztársaság Kormányának jegyzéke a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormányához

I,A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetsége tiszteletét fejezi ki a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkárságának és kormánya megbízásából az alábbiakat van szerencséje tudomására adni:

A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti

nagykövetsége folyó évi június 23-án 351/58 számmal • jelzett jegyzéket adott át a Magyar Népköztársaság külügyminisztériumának. E jegyzékben a jugoszláv kormány «mély elkeseredését” fejezi ki Nagy Imrének és társainak elítélése miatt. Véleménye szerint az igazságügyminisztérium közleményének azok az állításai, amelyek Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség épületében való tartózkodása alatti tevékenységére vonatkoznak, valótlanok. A jugoszláv kormánynak a jegyzékben kifejezett véleménye szerint az igazságügyminisztérium közleménye támadást jelent a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ellen azzal a céllal, „hogy kiélezze és igazolja” a már folyamatban levő szervezett jugoszláv ellenes akciót". A jugoszláv kormány továbbá azzal gyanúsítja a Magyar Népköztársaság kormányát, mintha megsértett volna valamiféle megállapodást. A jugoszláv kormány magatartására vonatkozóan viszont a jegyzék azt állítja, hogy „Jugoszlávia sohasem avatkozott be Magyarország beliigyeibe, s azt ma sem teszi” sőt, „„Jugoszlávia jelentős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyar- országi viszonyok stabilizálása érdekében”.

Mindezekkel kapcsolatban a Magyar Népköztársaság kormánya felhatalmazta belgrádi nagykövetségét a következők közlésére:

A Nagy Imre és társai elleni bűnperben a legfelsőbb bíróság a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző bűn- cselekmények miatt magyar állampolgárok ellen indított eljárást. A vádlottakat hazaárulás és fegyveres zendülés szervezése bűntetteiben marasztalta el, s az igazságszolgáltatás szabályainak körültekintő érvényesítésével ' szabta ki igazságos büntetésüket. Ez az ügy tehát a Magyar Nép- köztársaság kizárólagos bel- ügye, amelybe semmiféle idegen hatalom, így a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya sem szólhat bele.

A Magyar Népköztársaság kormánya ezért minden erre irányuló kísérletet, mint illetéktelen beavatkozást, teljes eréllyel visszautasít. Egyébként illetékes jugoszláv tényezők ismételten elismerték, hogy a Nagy Imre-ügy kizárólag a Magyar Népköztársaság belügye.

A Magyar Népköztársaság kormánya mély felháborodással utasítja vissza a jugoszláv jegyzéknek azt az átlátszó kísérletét is, amellyel Nagy Imre és társai elítélését a Rajk- perrel igyekszik összefüggésbe hozni. Nem más ez, mint az igazságügyi szerveinek durva rágalmazása, s azt a célt szolgálja, hogy Nagy Imre és társai bűneit a tragikus Rajk- üggyel takargassa. A jugoszláv kormány eljárása annál felháberítóbb, mert köztudomású, hogy Nagy Imre és bűntársai esetében a legszélesebb közvélemény előtt milliók által ismert tényezők képezték annak a vizsgálatnak a kiindulópontját, amely feltárta, s a bűnügyi eljárás során bebizonyította a csoport szándékos öszeesküvő tevékenységét.

Bár a jugoszláv jegyzék illetéktelen beavatkozás Magyarország belügyeibe, mégis szükséges, hogy a jegyzéknek hamis látszatot keltő, valóságnak meg nem felelő állításaival szemben az alábbi megjegyzéseket tegyük:

1. A jugoszláv kormány sérelmezi az igazságügyminisztérium közleményének a jugoszláv nagykövetségre is vonatkozó azt a megállapítását, hogy „a Nagy Imre-féle ösz- szeesküvők egyes csoportjai ®tt kerestek menedéket,

ahonnan korábban is támoga- I

tást élveztek.”

A tények viszont a következők:

a) Georgievic Milan, a budapesti jugoszláv nagykövetség volt első titkára, aki . 1955. tavaszától hivatalosan kapcsolatban volt Vásárhelyi Miklóssal és Gimes Miklóssal, ugyanez év őszén nevezetteket arra kérte, hogy kapcsolatukat titkos, konspirativ jellegű kapcsolattá alakítsák át. Később Vásárhelyi Miklós közvetítésével ugyanilyen konspirativ jellegű kapcsolatot létesített Jánosi Ferenccel is, s velük magánlakásokon, vagy más konspirativ körülmények között titkos találkozókat rendezett. E találkozók során Gimes Miklóssal és Jánosi Ferenc, Nagy Imre társai közül Georgievic Milánnak átadta a következőket: „Erkölcs és

etika”, „Néhány időszerű kérdés” és „A nemzetközi kapcsolatok öt alapelve” című írásokat. Amint az a Magyar Népköztársaság igazságügymi- nisztériumának közleményéből ismeretes, ezek az írások, amelyeket a magyar kormányzati szervek előtt titokban tartottak, részletesen kifejtették Nagy Imre és csoportjának politikai célkitűzését: az államrend erőszakos megdöntését, a népi demokráciával szembenálló erőkkel való szövetségét, a varsói szerződés felbontását és Magyarországnak az imperialistáknak kezére való játszását.

b) 1956. október 23. és november 4. között Losonczy Géza Nagy Imre megbízásából ötször kereste fel a budapesti jugoszláv nagykövetséget és ott Soldatic Dalibor, akkori követtel és Dikic Oszmánnál, a jugoszláv nagykövetség akkori tanácsosával tanácskozott. E tárgyalások alkalmával Soldatic követ azzal, hogy államtitkokat képező információkat kért és kapott, s az információk alapján Losonczyval a további teendőket megtárgyalta, nyíltan beavatkozott a magyar bel- ügyekbe.

2. A jugoszláv kormány kétségbevonja az igazságügyminisztérium közleményének azt a megállapítását, hogy „Nagy Imre, Losonczy Géza és mások a budapesti jugoszláv nagykövetség épületéből küldtek utasításokat a fegyveres ellenállás további folytatására, az életet bénító sztrájkok megszervezésére, a földalatti aknamunka újjászervezésére”, továbbá, hogy „a jugoszláv nagykövetség épületéből Gimes Miklós és más bűntársaik útján kapcsolatot létesítettek a központi budapesti munkástanáccsal, a Szabad Európa rádióval és még új illegális lapot is jelentettek meg „október 23” címmel.

A tények viszont a következők:

a) A budapesti jugoszláv nagykövetségen tartózkodó magyar személyek 1956. november 5-én Nagy Imre vezetésével „intézőbizottságot” hoztak létre, amely sorozatos tárgyalásokat folytatott Soldatic követtel és más, e célból Belg- rádból Budapestre utazott magasrangú hivatalos személyekkel. E bizottság a jugoszláv nagykövetség tagjainak közvetítésével utasításokat juttatott ki a nagykövetségről az összeesküvő csoport városban maradt tagjaihoz az ellenforradalmi kísérletek további folytatására. Így például 1956. november 10-én Tánczos Gábor, Nagy Imre megbízásából, a nagykövetség egyik beosztottja útján iratot csempészett ki Nagy Balázshoz, Gimes Miklóshoz és Ádám Györgyhöz. Az ebben lefektetett elvek és utasítások alapján kezdték meg az illegális „Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom” szervezését, amelynek az állami rend megdöntése volt a célja. Ugyanezzel a kicsempészett irattal kezdeményezte a Nagy Imréék által létrehozott „inté- . zőbizottság” az „Október 23-a” című illegális lap megjelenését is, mely Gimes Miklós szer- , kesztésében sztrájkra és továbtett, hogy az általa eddig ismert cselekményekért nem alkalmaz felelősségrevonást a Nagy Imre-csoport tagjaival szemben. A magyar kormány teljes jóhiszeműségét mutatja az is, hogy később hozzájárult a csoport tagjainak a Román Népköztársaságba való távozásához. A forradalmi munkás-paraszt kormánnyal tárgyaló jugoszláv tényezők azonban már akkor is pontosan ismerték Nagy Imre és csoportja tevékenységének igazi jellegét, de ezt a magyar kormány előtt titkolták, s azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Nagy Imrét és társait az események sodorták az ellenforradalmi bűnök elkövetésébe. Az ellenforradalommal élet-halál harcban álló forradalmi munkásparaszt kormánytól kikény- szerített megállapodással kettős célt akartak elérni. Egyrészt azt, hogy ilyenformán akadályozzák a jugoszláv beavatkozás fényeinek napfényre kerülését, másrészt azt, hogy a Nagy Imre-csoportot mentesítsék a későbbi felelős- ségrevonás alól. Annyira törekedtek erre, hogy megkísérelték kierőszakolni a magyar kormány hozzájárulását ahhoz, hogy a Nagy Imre- csoportot a Jugoszláv Nép- köztársaság területére szállíthassák. Ismeretes, hogy a magyar kormány a jugoszláv nagykövetség álláspontját a menedékjog kérdésében sohasem ismerte el, s a Nagy Im- re-csoportnak Jugoszláviába való szállítására vonatkozó javaslatot is határozottan visszautasította, ami pedig egyes személyek felelősségre- vonását illeti: Nagy Imrének és társainak összeesküvő szervezkedése csak fokozatosan válhatott ismertté a magyar bűnügyi és igazságszolgáltatási szervek előtt. A konszolidálódás előrehaladásával újjászerveződött igazságügyi és bűnügyi hatóságok fokról- fokra terjeszthették ki vizsgálatukat az ellenforradalom előzményeinek, okainak, s a benne részvevő személyek tevékenységének felderítésére. Ennek során azonban már

1957. januárjában ki kellett terjeszteniök vizsgálatukat egyes olyan személyekre is, akik 1956. november 4-3 és 22-e között más, felelősségre- vonás és bűnvádi eljárás alá nem került személyekkel együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkodtak. A Mi- gyár Népköztársaság bűnügyi, igazságügyi szerveinek körültekintő és gondos vizsgálata után az ügyészség 1958. január 28-án vádat emelt Nagy Imre és csoportja ellen. \i ügyészi vádindítvány alapján

1958. február 6-án került elsőízben sor a bűnügyi bíróság tárgyalására. Bizonyítás-kiegészítés miatt 1958. június 9-e és 15- e között került sor a Legfelső Bíróság zárt tárgyalására, s a június 15-én kihirdetett ítéletről június 17-én adta ki a Magyar Népköztársaság igazságügyminisztériuma az ismeretes közleményt. Ezen a tárgyaláson tárta fel

és bizonyította be a bíróság Nagy Imre és társai novem- ben 4-e előtti nyilvános szereplésének igazi hátterét, annak államellenes, összeesküvő jellegű előzményeit, s november 4-e után a budapesti jugoszláv nagykövetség épületében folytatott kísérletezéseit az ellenforradalmi akciók folytatására, s igazságos ítéletet hozott.

5. Ezekből a kétségtelen tényekből nyilvánvaló, hogy teljesen hamis és valótlan a jugoszláv jegyzéknek az az állítása is, mintha Nagy Imre és társai bűnpere összefüggésben lenne a Juksz programtervezetével kapcsolatban folyó mostani vitával. A perben hozott ítélet ugyanis — amint a tények bizonyítják

— az 1957. januárjában elkezdődött vizsgálat törvény- széki befejezése volt.

Nem feíel meg a valóságnak a jugoszláv jegyzéknek az az állítása sem, amely szerint a Nagy Imre és csoportja ellen folytatott bűnügyi eljárás súlyos csapás a két ország kapcsolataira. A magyar—jugoszláv kapcsolatoknak nem a legfelsőbb bíróság ítélete ártott, hanem azoknak a hivatalos jugoszláv személyeknek rendkívül súlyosan minősülő eljárása, akik a diplomáciai előjogokat visszaélve sorozatosan beavatkoztak az ország belügyeibe.

A felsorolt tények fényében ugyancsak különösen hat a jugoszláv jegyzéknek az az állítása, hogy „Jugoszlávia V Ientős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszonyok stabilizálása érdekében”

— miközben ugyanis a Jugoszláv Népköztársaság kormányának vezetői nyílt színen a Magyar Népköztársaság, s a forradalmi munkás-paraszt kormány iránt barátságot mutattak, addig hivatalos jugoszláv személyiségek a Magyar Népköztársaság államrendjét veszélyeztető személyeket védelmezték és támogatták. Ezzel a jegyzékkel pedig az imperialisták által a Magyar Népköztársaság ellen folytatott prepagandahadjárat szolgálatába álltak.

A Magyar Népköztársaság kormánya a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövetségének jegy zékét, mint újabb illetéktelel beavatkozási kísérletet, a legerélyesebben viszautasítja. Hangsúlyozza azonban, hogy a továbbiakban is az a szándék vezérli. hogy kapcsolatait Jugoszláviával állami, gazdasági és kulturális vonatkozásban egyaránt fenntartsa, továbbfejlessze. E kapcsolatoknak azonban az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján kell nyugodniuk. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság további magatartásától függ, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya ezt a szándékát mennyire tudja megvalósítani.

A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetsége ezt az alkalmat is mp"ra«radja, hogy

"teletét fejezze ki a Jugoszláv Szövetségi Nénköztár- saság külügyi államtitkársága iránt”. (MTI)

NDK-jegyzék a nyugatnémet kormányhoz

BERLIN (TASZSZ): A Német Demokratikus Köztársaság kormánya július 21-én jegyzéket inézett a Német Szövetségi Köztársaság kormányához. A jegyzékben elítéli az NSZK kormányának a kö- zelkeleti amerikai—angol beavatkozás támogatására irányuló politikáját.

Az NDK kormánya jegyzékében felhívja a nyugatnémet kormányt, haladéktalanul tegyen meg minden intézkedést, hogy egyetlen nyugatnémet NATO-katonát se használjanak fel semmilyen formában az amerikai—angol agresszió támogatására. Az NSZK területén egyetlen repülőteret vagy

Szovjet szervezetek felhívásai a Közel- és középkeleti amerikai—angol agresszió ügyében

hangsúlyozza, hogy ez a harc győzelemmel fog végződni.

mm —

Idő járásjelentés

A meleg nyugaton megszűnik.

Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 24—27, keleten 28—31 fok között. Távolabbi kilátások: hűvös idő, esőkkel,

bi államellenes szervezkedésre szólított fel.

b) Losonczy Géza november 5-én a nagykövetség telefonján felhívta Párty Tivadart, a volt Független Kisgazdapárt jobbszárnyának egyik vezetőjét, akinek azt az utasítást adta, hogy más jobboldali politikusokkal együtt szökjenek külföldre, ahol majd találkoznak Nagy Imre összeesküvő csoportjával és együttesen lépjenek fel a forradalmi munkás-paraszt kormány ellen.

c) A nagykövetségről Fazekas György, Nagy Imre utasítására, november 8-án Julius Djuka, a belgrádi „Politika” cimű lap budapesti tudósítója és Gavro Altmann, a belgrádi „Borba” című lap budapesti tudósítója útján, a nagykövetség segítségével, üzenetet juttatott el a Szabad Európa rádióhoz, amely azt azonnal közölte.

d) Az ellenforradalmi munkástanácsokkal, a nagykövetség támogatása mellett, elsősorban Julius Djuka és Gavro Altmann jugoszláv állampolgár újságírók útján érintkeztek Nagy Imréék.

e) Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség útján információkat szereztek a törvényes állami szerveknek az ellenforradalom leverésére irányuló intézkedéseiről és terveiről, az 1956. november 14-én a nagykövetség kérésére új politikai plattformot és taktikai tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére.

3. A nagykövetség egyes beosztottjai az említett két jugoszláv újságíróval együtt 1956. november—decemberében, még azután is sorozatosan beavatkoztak a Magyar Népköztársaság belügyeibe, miután Nagy Imre és csoportja eltávozott a nagykövetség épületéből. így például Edward Kardeljnek azt az 1956. december . 7-én a Szövetségi Nemzetgyűlésen elhangzott beszédét, amelyben a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal szemben az ellenforradalmi beállítottságú úgynevezett munkástanácsok politikai hatalomrajutása mellett foglalt állást, a magyar hatóságok tudta és beleegyezése nélkül, a jugoszláv nagykövetség diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsiján közlekedve, terjesztették a Beloiannisz Gyárban, a MOM-üzem- ben, az Április 4. Gépgyárban, a Kelenföldi Textilművekben, az Acélárugyárban és több csepeli üzemben.

4. A feltárt tények fényében magától omlik össze a jegyzéknek az a kísérlete, amellyel olyan látszatot igyekeztek kelteni, mintha a Magyar Nép- köztársaság kormánya megszegett volna valamiféle ígéretet azzal, hogy a magyar igazságügyi szervek eleget tettek törvényszabta kötelezettségüknek Nagy Imre és társai bűnügyében. A Magyar Népköztársaság kormánya nem szegett meg semmiféle ígéretet. Az igazság ellenben a következő:

a) Mielőtt arra a tarthatatlan álláspontra válaszolnánk, amely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségnek joga volt a Nagy Imre-csoportoi menedékjogban részesíteni, utalni kell arra is, hogy milyen körülmények között és szokatlan módon került ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre, 1956. november 1-én a parlament épületében a Nagy Imfe- csoport egy megbízottja és Soldatic követ között megbeszélés folyt arról, hogy a csoport képviselőinek családtagjai a jugoszláv nagykövetség épületébe költözhessenek. November 4-e után bizonyos jugoszláv körök azt állították, hogj Nagy Imréék a fehér terroi elől menekültek hozzájuk. Ezzel szemben mindenki előtt ismeretes volt az a tény, hogj Nagy Imre és társai akkoi mentek a jugoszláv nagykövetségre, amikor a forradalm munkás-paraszt kormány erőinek és a segítségül hívott szovjet csapatoknak fegyveres fellépése következtében a fehérterror lényegében véve megszűnt az országban. Egyébkén: rendkívül jellemző az a móc

is, ahogyan ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre került. November 3-áról november 4-re virradó éjszaka, amikor a felelős jugoszláv tényezők a kapott bizalmas információk alapján tudomást szereztek arról, hogy november 4-én hajnalban a forradalmi munkás-paraszt kormány és a szovjet csapatok közös erővel ellentámadást indítanak az ellenforradalom leverésére, Soldatic követ telefonon személyesen hívta fel a Nagy Imre- csoport vezető tagjait, Belgrad kifejezett kérésére hivatkozva, felszólította őket a menedékjog azonnali igénybevételére. A csoport többi tagjának ösz- szeszedése is Soldatic követ közvetlen irányítása mellett történt. Újhelyi Szilá-dot és Haraszti Sándort Losonczy Géza lakásán hívták fel telefonon a jugoszláv nagykövetségről, s a követ nevében mindkettőjüket a nagykövetségre hívták. Ezzel párhuzamosan Milova- nov kulturális attasé Tánczos Gábort szólította fel, hogy családjával együtt menjen a nagykövetségre. Vuksirovic Jovo nagykövetségi helyettes katonai attasé pedig a saját lakását ajánlotta fel Vásárhelyi Miklósnak és Erdős Péternek, amit azok igénybe is vettek. A nagykövetség tagjainak ez az eljárása annál is inkább súlyosnak minősül, mert november 3-án a fehérterror idején életveszélybe került haladó gondolkodású, becsületes hazafiak közül többen igyekeztek a jugoszláv nagykövetségnél védelmet keresni, de visz- szautasításra találtak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jugoszláv nagykövetség Nagy Imrét és társait nem a fehérterror elő] akarta menteni, hanem a magyar kormányzati szervek fennhatósága alól akarta kivonni.

b) Kétségtelen az is, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség visszaélt diplomáciai előjogaival, amikor Nagy Imrét és társait a nagykövetség épületébe gyűjtötte, ott tartotta és ezt az eljárást úgy tüntette fel, mintha az említett személyeket menedékjogban részesítené. A nemzetközi jog a diplomáciai képviseletek jogát menedékjog nyújtására nem ismeri el. A számos ismert nemzetközi jogász közül dr. Milan Bartos jugoszláv nemzetközi jogászra, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság külügyi államtitkársága osztályvezetőjére hivatkozunk, aki egy 1956-ban megjelent könyvében kifejtette: „Ma” „de lege lata” nem beszélhetünk a menedékjogról, mint a nemzetközi jog pozitív intézményéről” (Medu- narodno javno pravo 1956. 460. old.), ebből következik, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség, a nemzetközi joggal ellentétben járt cl, a diplomáciai előjogokkal visszaélt, s nyilvánvalóan beavatkozott a fogadó ország belügyeibe, amikor a Nagy Imre-csoportot az úgynevezett menedékjog nyújtásával védelmébe vette.

c) A forradalomi munkásparaszt kormány 1956. novemberében csak olyan ígéretet

más katonai berendezést se használjanak fel hídfőállásnak, vagy ellátási támaszpontnak, az NSZK légiterét zárják le az olyan amerikai, vagy angol légiegységek elől, amelyeket a Közel- vagy Közép-Keleten használnak fel. Büntessék meg mindazokat, akik támogatják az agressziót.

keleti fegyveres beavatkozás ellen, a béke megvédésére.

Közlik a lapok az Arab-Kelet országaival fennálló barátság és kultúrkapcsolatok szovjet társaságának nyilatkozatát is, amely kifejezi a szovjet közvélemény szolidaritását a közel- és közép-keleti népek függetlenségi harcával és

MOSZKVA (TASZSZ) A szovjet sajtó közli a szovjet nők felhívását a világ asszonyaihoz, a szovjet tudósok felhívását a világ tudósaihoz, a szovjet írók felhívását a világ íróihoz. A felhívásban a szovjet közlemény felszólítja a jó- akaratú embereket, emeljék fel szavukat a közel- és közép