Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-19 / 125. szám

VtkG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! Vizsgáznak a negyedikesek AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 125. szám ARA: 50 FILLÉR 1958. június 19., csütörtök Tízéves a kisipari termelőszövetkezeti mozgalom Tíz évvel ezelőtt a szö­vetkezetek alakulásánál egypár kisiparosban érlelő­dött meg először a szövet­kezés gondolata. Ebben az Időben megyénk területén kevés volt azoknak a kis­iparosoknak a száma, akik a szövetkezés útjára mer­tek lépni. Ilyenek voltak a Gyöngyösi Cipész Ktsz-nél Robottó Ferenc, Prunyi Bé­la és Vigh Imre, az Egri Szabó Ktsz-nél Robotka Jó­zsef, Szemán Béla, Vanyó Lajos, az Egri Cipész Ktsz- nél Bálint István, Fóri Fe­renc, Dózsa Lajos, Prokai Antal. Oketr támogatta a párt és az egész nép, elkép­zeléseik valóraváltásában segítséget kaptak minden­ben. Az akkori időkben meg­alakult szövetkezeteknél a nehézségeket nem lehet felmérni, mert hiszen eb­ben az időben még nem volt könnyű küzdelem a mozga­lom fenntartása, az anyag- ellátás biztosításánál és az áru elhelyezésénél nehézsé­gek voltak. Nem lehet fel­mérni és összehasonlítani az akkori nehézségeket a maiakkal. Például a gyön­gyösi Cipész Ktsz. az akko­ri ügyvezető lakásán levő fészerben működött, a fel­sőrészeket egy r-ásik dol­gozó lakásán készítették. Most már saját műhelyük van és jók a munkakörül­mények, valamint az egész­ségügyi követelmények is lényegesen megjavultak. Az első szövetkezeteket követte a többi. Minden év­ben újabb és újabb szövet­kezetek alakultak, s ma már megyénk területén 42 szövetkezetét számlálunk, köztük a legfiatalabb az egri Gyermekkocsikészítő Ktsz. Gyorsan múló eredmé­nyes években egyre nőtt a tagok száma is, s ma már megyénk területén számuk meghaladja a 2500 főt, ami mindennél fényesebben bi­zonyítja a szövetkezetek jó munkáját. Az elmúlt év­tized alatt szövetkezeteink vagyona is állandóan gya­rapodott. Míg 1948-ban csak egy negyedmillió forint volt a szövetkezetek vagyona, addig ma már hét és fél­millióra emelkedett ez a szám. De a szövetkezeti va­gyonnal párhuzamosan emelkedett a szövetkezetek nyeresége is. 1948 végén egy-két százezer forintot tett ki a nyereség, 1951-ben, tehát az elmúlt év végéig, ez a szám 8 350 000 forint­ra emelkedett. A tíz év munkáját a köz­bejött ellenforradalom megzavarta, de nem tudta szétzilálni a kisipari szö­vetkezetek egységét, mert a szövetkezés gondolata mel­lett elsősorban az alapító, a legrégibb tagok álltak ki szilárdan, határozottan. Szövetkezeteink az ellen­forradalom során szenve­dett károkat már lassan ki­heverik és most úgy dol­goznak, hogy munkájuk­kal elsősorban a lakosság életkörülményeit segítsék és ezzel kivívják a megye lakosainak teljes megbe­csülését. Köszöntjük a 10 éves ju­bileumot ülő ktsz-ek dolgo­zóit, kívánunk további mun­kájukhoz erőt, egészséget és sok sikert. V. L. Megnőtt a szakemberek becsülete A termelőszövetkezeti tagok egyre jobban meggyőződnek arról, hogy a 4—500 holdas szövetkezeti táblák helyes megműveléséhez, a szakszerű állattenyésztés bevezetéséhez nélkülözhetetlen az agronómu- sek segítsége. Ezért egyre több tsz. kéri, hogy szövetke­zetükbe agronómus dolgozzék. Legutóbb a besenyőtelki Sza­bad Föld Tsz.-ben határozták el, hogy alkalmaznak agronó- must. Szakember segíti már a munkát a másik besenyőtelki tsz.-ben is. Ma: dr. Vajda Pál: A REPÜLÉS MAGYAR ÜTTÖRÖI ★ A FÜZESABONYI GÉP­ÁLLOMÁS PARTSZERVEZE­TÉNEK munkájáról ★ Gyurkó Géza: AZ EGYÉN ÉS A KÖZÖSSÉG ★ SZORGALMAS EMBEREK FÖLDJÉN ★ HÍREK — SPORT Magfogásra készülnek a második kaszálású lucernából A múlt heti esőzések után nemcsak a kultúrnövények elevenedtek fel, hanem a gyomnövények is. A füzes­abonyi járásban szorgalmasan végzik ezért a kapálást. A járás több termelőszövetkeze­tében, így például a besenyő­telki Szabad Föld és a Sarudi Kossuth Tsz-ben már har­madszor kapálják a kukori­cát. Lemaradás a poroszlói Béke Tsz.-ben van, ahol az árterületen vetett kukoricát először kapálják. A járás több termelőszövet­kezetében a második kaszálás­ból készülnek magfogásra. Ehhez segítséget nyújt a Nö­vényvédő Állomás is azzal, hogy porozással védik a lu­cernatáblákat a kártevőktől. Az Országgyűlés szociális és egészségüoyi, valamin! munkaügyi bizottságának ülése Az Országgyűlés szociális és egészségügyi, valamint mun­kaügyi bizottsága szerdán dél­előtt Pesta László elnökletével megkezdte a hároméves terv szociális és egészségügyi, ille­tőleg munkaügyi részének tárgyalását. Az ülésen jelen volt Rónai Sándor, az Ország- gyűlés elnöke,, Kisházi Ödön, munkaügyi miniszter. A hároméves terv egészség- ügyi vonatkozásait SimonoviU István, a terv szociális és mun­kaügyi részét Kisházi Ödön ismertette, majd megkezdődött a vita. (MTI) Bérmunkát vállaltak a Selypi Cementgyárban A Selypi Cementgyár dol­gozói ebben és a következő negyedévben — bizonyos nem­zetgazdasági megfontolásokból — kevesebb tervet kaptak, mint amennyit a gyárból ki tudnának hozni. Ez azt jelen­tette volna számukra, vagy elbocsátanak embereket, vagy csökkentett munkaidővel dol­goznak tovább. Ebbe azonban a gyár dolgozói és vezetői nem nyugodtak bele. Bérmunkát kerestek, hogy a munkaidőt ezután is teljes egészében ki tudják használni. Aki keres az talál, tartották a selypiek és találtak is. A Nehézipari Minisztériumtól ezer tonna dolomit zsugorítás- sára kaptak megrendelést, a jövő hónapban pedig fehér klinker égetését kezdik meg. Ezekkel a bérmunkákkal ki tudják használni a gyár kapa­citását. és nem csorbul a dol­gozók fizetése sem. (készéi)- ÁLLATTENYÉSZTÉSI és állategészségügyi pavilont is rendeznek be az északmagyar­országi mezőgazdasági kiállí­táson. A pavilonban az állatte­nyésztés eredményeit és az ál­lategészségügy terén elért ered­ményeket szemléltetik. Tanító néni! Tanító néni! — az idén utoljára jelentkeznek a gyerekek, hogy a vizsgán mégegyszer számot adjanak arról, nem töltötték el hiába az időt ebben a tanév­ben sem. Dr Tordai Gyuláné, az egri Pedagógiai Főiskola gyakorló iskolájának negyedik osztályát tanította. Elégedett lehet, mert a gyerekek jól felkészültek a vizsgára. Épül az egerszólát! kultúrotthon Egerszólál községben köz­ségfejlesztési alapból, s jelen­tős társadalmi hozzájárulással kultúrotthont építenek. Az épület falait már felhúzták, s nemsokára a tetőszerkezet ké­szítésére kerül sor. A kultúr- otthonnak 150 férőhelyes szín­házterme és ezenkívül könyv­társzobája, klubterme és két öltözője lesz. A kereskedelmi felügyelők vizsgája A járási és városi kereske­delmi felügyelők előtt igen nagy feladat áll: vizsgát kell tenniök államigazgatási eljá­rásokból, a különböző keres­kedelmi szabályzatokból, üz­letmenetből, a kereskedelem­mel kapcsolatos rendeletekből. A vizsga hozzájárul ahhoz, hogy a felügyelők munkája mind szakmai, mind pedig egyéb szempontból megjavul­jon. Jó termést ígér a boconádi Petőfi Tsz-ben a tavaszi árpa • A boconádi Petőfi Termelő- szövetkezetben a jövő héten megkezdhetik az őszi árpa és a rozs aratását. Az idén — noha rossz volt az időjárás — elég jó termést ígérnek a kalászosok, a tavaszi árpából például 13—14 mázsás termést várnak holdanként. A jó ter­més titka, hogy sikerült a né­hány enyhe, koratavaszi na­pon elvégezni a vetést, őszi szántású földbe. A kereskedelem jelenti: Leginkább a szőnyegáruk és a nyári ruhák fogynak . . . Az egri ruházati boltban most, a második negyedév vé­gén gyengébb eredmények mutatkoznak az áruk eladása terén. A többi évekhez ha­sonlóan a kevesebb napi for­galom még két hónapig el­tart, mert a nyári munkák sürgős elvégzése a dolgozókat nem engedi rendszeresen vá­sárolni. De mindezek ellenére továbbra sem szűnt meg a kereslet a szőnyegáruk, főleg a futó- és ebédlőszőnyegek iránt. A nők leginkább a nyá­ri kartonruhákat és a kis­kosztümöket vásárolják. A férfiak a könnyű Öltönyöket keresik és szívesen vásárolnák a short-nadrágokat is, amely­ből jelenleg nem áll kellő mennyiség rendelkezésre. A megfelelő mennyiségű mo­sóáruk biztosítása mellett az üzlet kellően felkészült az aratásra szükséges ruhane­mű árukkal is, úgyhogy a je­lentkező keresletet el tudják majd látni. A napokban érkezett és igen nagy keresletnek örvend a duplamanzsettás férfi, sima színű ingek, amelyek egész olcsó áron máris kaphatók. A fürdőnadrágok iránt jelentke­ző nagy kereslet kielégítésére újabb nagy mennyiségű szál­lítmányt rendeltek. amely szintén megérkezett. Újabb nagymennyiségű férfi és női szandál érkezett A Széchenyi ucában levő 55-ös számú Cipőboltba (régi Turul) tegnap nagy mennyisé­gű férfi és női cipő, valamint szandál érkezett. A férfi szandálok közül az olasz-fazonú, a legújabb divat szabályai szerint készült csau-. szürke- és drapp színben kap­ható áru igen nagy kereslet­nek örvend. A szandálok talpa mikróból készült és igen olcsó A zártabb, porozustalpú, va­lamivel drágább és igényesebb szandálok mellett az ízlések­nek megfelelő kisipari gojzer- varrású férfi félcipők is kap­hatók. A nők most, a nyári hóna­pok beköszöntésével leginkább a ballonvásznú. strapabíró szandálokat keresik, amelyek most nagyon olcsón kap­hatók. A kéreggel ellátott szandálok mellett a magas­sarkú cipők mennyisége hosz- szabb időre ellátja a keres­letet. Nagy hiány mutatkozik vi­szont a gyermek szandálokból, mert napjában a dupláját is el tudnák adni á jelenlegi menv- nyiségnek. Ez a nagy hiány arra enged következtetni, hogy az illetékesek megfeledkeztek a gyermekekről. Irtsuk továbbra is a burgonyabogarat 1 Dege András sarudi dolgozó paraszt minden nap kiment a burgonyaföldre, s 100 négy­szögölnyi burgonyájáról min­dig összeszedte a burgonyabo­garakat. Azonban a védeke­zés nem járt teljes sikerrel, mert az új nemzedék kikelé­se után ismét ellepték a bur- gonyabagarak a táblát. Ez a helyzet máshol is, a kártevők első nemzedéke most a kike­lés után ellepte a burgonya­táblákat. A sok eső, mely használt a növényeknek, úgy is, hogy meggyorsította a nö­vekedésüket, úgy is, hogy el­pusztított egész sor kártevőt, sajnos a burgonyabogéinak nem ártott. Ez a nemzedék is hatalmas károkat okozhat, ha nem végzik el időben a porozásokat. A lárvákat pe­dig most lehet a legeredmé­nyesebben pusztítani mert most a legérzékenyebbek a mérgek iránt. Noha igen nagy kártételre lehet számí­tani, egyes helyeken még ma sem ismerték fel a jelek sze­rint a veszélyt, nem folytat­ják olyan mértékben a véde­kezést, ahogy kellene. A fü­zesabonyi járásban például elég általános jelenség, hogy amíg az állami készlet tar­tott, végezték a porozást, mi­kor az elfogyott, s pénzen kell vásárolni a földműves­szövetkezetben, hiába áll a {méreg raktáron, nem viszik. Pedig minden termelőnek ér­deke, hiszen a búza után a burgonya az egyik legfonto­sabb élelmezési cikkünk. siker | Füzesabonyban Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház művészeinek egyik cso­portja az elmúlt héten Füzes­abonyban bemutatta a Marica grófnő című nagyoperettet. Ebből az alkalomból a járási kultúrház nagyterme a zsúfo­lásig megtelt. A magas szín­vonalú előadás gyakran ra­gadtatta tapsra a közönséget, örömmel állapították meg, hogy az egri színészek talán ezen az estén aratták a legna­gyobb sikert. A füzesabonyiaknak különö­sen' Varga Gyula alakítása tet­szett, akinek vidámsága és eredeti humora szinte magá­val ragadta a nézőtéren helyet foglalókat. Nem vitás, hogy Varga Gyula a füzesabonyiak kedvénce lett. Ezért a szép estéért, a szép élményért a füzesabonyiak most köszönetét mondanak az egri Gárdonyi Géza Színház művészeinek és arra kéri őket, minél gyakrabban kéressék fel kultúrházukat ilyen jó da­rabokkal, (-váry) Minden percben 90 ember születik Megjelent az ENSZ népes­ségstatisztikai évkönyve. E szerint 1957-ben 47 millió em­ber — minden percben 90 — született. A világ össznépességét je­lenleg 2 milliárd 737 millióra becsülik. Az átlag életkor Hollandiában a legmagasabb, a nőknél 74, a férfiaknál 71 év. A legalacsonyabb Indiá­ban: 32 év. A népesség növe­kedése Ázsiában a legnagyobb, évente 24 millió fő. Az évkönyvből a továbbiak­ban kitűnik, hogy a nők álta­lában tovább élnek, mint a férfiak. Az emberiség „első számú ellensége” a rák. Növe­kedett a szívbetegségek száma is. Ezzel szemben a tuberkuló­zis okozta halálesetek száma csökkent. A statisztika szerint az or­szágok között továbbra is Ja­pánban legtöbb az öngyilkos­ság, 100 000 lakosra 24,2 jut. De még ezt Is felülmúlja Nyu­A LIBANONI BRIT POLGÁROKNAK CSALÁDTAGJAIK HAZAKÜLDÉSÉT TANÁCSOLJAK LONDON (MTI) Mint a Re­uter jelenti, a külügyminisz­térium szóvivője közölte, hogy Midletton, libanoni brit nagy­követ. azt tanácsolta a Liba­nonba élő brit polgároknak, küldjék el feleségüket és gyermekeiket Libonanból. gat-Berlin város, ahol 100 000 lakos közül átlag 34,3 vet vé­get életének.- ELVÉGEZTÉK a cukor­répa harmadik kapálását a bo­conádi Petőfi Termelőszövet­kezetben. Most a háztáji ka­pások növényápolását végzik. Anglia, úgylátszik, nem-r csak a köd és a hidegvér, de a szellemek hazája is. Erről tanúskodik ama kis statisztika, amely szerint évente 846 946 szellem jele­nik meg angol földön, kas­télyokban és kastélyokon kívül. Még tiszta szerencse, hogy ezek közül kereken 675 000 nem rosszindulatú szellem. Marad tehát ismét kereken 172 000 rossz szel­lem. Az előbbihez viszo­nyítva. tényleg kis szám, de azért magában véve csak, sok. Így érti csak az ember, hogy miért volt szuezi agresszió és most libanoni beavatkozás, miért vannak amerikai rakéta- kilövő-állomások a ködös Albion földjén Ennyi rossz szellem még többre is ké­pes, ha belebújik a politi­kusokba! (-Ó) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom