Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-01 / 84. szám

*958. május 1. csütörtök

NEPÜJSAG

5

Ä szellem napvilága

Comenius János és Apácai Csere, Petőfi és József Attila: néhány állomása csak a legjobbak küzdelmének, hogy a tudás, a tudomány ne a „minden titkok” tárháza legyen az emberek milliói számára, hogy a tudás „bőség kosarából” mindenki képességei szerint vehessen. Évszázados volt ez a küzdelem tollal és fegyverrel, halk szóval és hangos kiáltással. Érvek és ellenérvek csaptak össze, hogy vaj’ szabadságot-e előbb, vagy a kiművelt emberfők sokaságát, alkotni tudó kezet előbb, vagy bilincsnélkülit. A vita eldőlt, az igazság javára dőlt el, az első és helyes lépés javára: előbb szabadságot. S a szabadság talaján megért a lehetősége, hogy valóraváltsuk legjobbjaink álmát, a nép, a tudni és tanulni vágyó milliók álmát, hogy megvalósítsuk a tudás Kánaánját is ebben az országban.

Nem volt könnyű feladat eddig sem, s nem lesz az ezután sem. Nem könnyű, egyrészt azért, mert népünk évszázadokat bepótló tudásszomját kell kielégíteni, s itt nemcsak a mulasztottak pótlásáról van szó, hanem arról is, hogy lépést tartsunk a tudományok egyetemleges fejlődésével az általános műveltség területén, sőt, lehetőségeinkhez képest előzzük is meg a „világát'a- got”. Nem könnyű, mert milliókról volt és van szó, akik egyszerre akarnak tudni, tanulni, s ennek nyomán alkotni is, s mert nálunk a közoktatás álapszintie is elérhetetlen volt azelőtt sokak számára. Ezreket és tízezreket kellett megtanítanunk egyáltalán írni és olvasni, fegyvert adni a fegyvertelenek kezébe: ím, ezzel már rohamra indulhatsz a tudás várának bevételére.

A Kalevala mithikus „Sötétség országa” nálunk. Magyar- országon, az urak országabah korántsem volt mithikus, hanem élő, eleven és keserves valóság. S ezen a valóságon mitsem segített a „Széchenvi-i utat” járó népies mozgalom amely ugyan őszinte és jószándékú mozgalom volt, dt az adott lehetőségeken, az elmond el valaki, de amit a rossz gyermek sem hisz már el. Mert hogyan is volna hihető a termelőszövetkezeti paraszt fia számára, aki ma már nem elemi, hanem nyolcosztályos általános iskolát jár és fizikát, biológiát, nyelveket tanul, hogy ez azelőtt nem így volt. Hogyan volna hihető a munkás gyermeke számára, aki ma mérnöknek készül , és ha jól tanul, ösztöndíjat kap, hogy azelőtt nem az ösztöndíj, de egyáltalán a tanulás is lehetetlen lett volna számára.

Szívesen mérik az emberek életünk nívóját, gazdagságát a fizetési jegyzéken: miért,

mennyit kap. Szemre és első pillantásra jogos mérlegelés is ez, hiszen a végzett munkáért jár a bér, a törvényes bér. De hol van a borítékban az elmúlt 13 esztendő? Hol vannak a nem mindig nagy számmal látogatott tudományos előadások, az élet, a tudomány, a technika legkülönbözőbb kérdéseiről? Hol az esti egyetem, a dolgozók iskolája, hol a könyvkiadás soha nem látott mennyisége és minősége; hol az újságok, folyóiratok népszerű tudományos rovatai; hol az a rengeteg erőfeszítés, amely egy egész népet akar felső fokon tanítani? S nemcsak akar, de mindinkább tanít is!

Alii víz mellett él, nem tudja, mi a szomjúság. Aki előtt nyitva áll az a kapu, amelyet még néhány esztendővel ezelőtt a koronás címer lakatja zárt le, el sem tudja képzelni, hogy lehetnek zárt ajtók, hogy lehet az életnek olyan területe, amelyre tilos a belépés, hogy fuldokolhat a szomjúságtól, de az úri rend őrei nem engedik a vízparthoz, szomját oltani.

A tudás hatalom, óriási hatalom. S ilyen fegyvert, ilyen hatalmat hogyan is adhatott volna a burzsoázia a munkás- osztálynak, a parasztságnak Amíg nem tud, addig csak ösztönösen „mozgolódik”, s ,ez még a kisebb veszély, ezt még le lehet és le is tudja szerelni. Ha nem ismerték Lenin tanítását, de tudták, hogy „miért

nyomatáson, a kibékíthetetlen osztályelleni éteken belül alig tudott továbbjutni a tények fényképezésén és a kétségbeesett segélykiáltáson. A tudóshoz előbb szabadság kell!

Képet adott már a szociográfia, a falukutatók munkája, az emlékek summázása, a statisztika, minden képet adott már arról a hihetetlen gazdasági nyomorról, amelyben milliók éltek városon és falun. Arról a nyomorról, amely örök vád lesz — amíg ember lesz a földön — a Horthy-Magyaror- szág fejére, örök vád mindazokra, akik felelősek voltak az ezernyi tehetség elkallódá- sáért, az éhenhaltakért, a tüdőbaj áldozataiért, a sorvadt gyermekekért. De a közös- konyhás cselédlakásokban, a városi nyomortanyák levegőjében nemcsak az éhezés és betegség miazmái vertek örök tanyát, de a szellemi sötétség, a tudatlanság is

így együtt, így volt a helyes, így volt a jó. Kölcsönösen kiegészítette ez egymást, biztosította mindkettő a másik létét, ezen keresztül az uralkodó osztály létét. Bármilyen egyensúly-bomlás a gazdasági és szellemi nyomor tökéletes viszonyán már veszélyt jelentett a mérleg nyelvén, amelynek egyik serpenyője azért lehetett a magasban, a fényben, gazdagságban, mert lehúzta a másik nihilje. A legkisebb billenős - és süllyed az egyik, emelkedik a másik. De volt erő, negyedszázadokon keresztül volt erő és terror, hogy ezt a mérleget okos serpenyőelosztásban tartsák. 1945-nek kellett elérkezni, hogy meginduljon a serpenyő felfelé, hogy nemcsak a gazdagság, de a szellem, a tudás napvilágára is kerüljenek a sötétség országának nyomorultjai.

Ha visszapillantunk az elmúlt évtizedre — hogy tud felejteni az ember! —, valahogy már meseszerű az egész, kicsit hihetetlen még talán azok számára is, akik benne éltek, akik a „serpenyő” lakói voltak. Valahogyan olyan, mint valami rémítő mese, amelyet rossz gyermekek számára

vezet az ösztönös mozgalom a legkisebb ellenállás vonalán haladó mozgalom éppen a bur- zsoá ideológia uralmához? — Egyszerűen azért, mert a bur- zsoá ideológia eredetét tekintve, sokkal régebbi a szocialista ideológiától, mert sokoldalúbban kidolgozott, mert a terjesztésének mérhetetlenül több eszközével rendelkezik”. S amíg a burzsoá, az uralkodó osztály ideológiája van uralmon, addig az ideológia tulajdonosa is az úr.

Az elmúlt évek alatt igyekeztünk és sok sikerrel, felfegyverezni, elsősorban a munkásosztályt, de az egész dolgozó népet is a munkásosztály, a nemzetközi proletariátus ideológiájával, s ezzel párhuzamosan azzal a tudással és műveltséggel, amit ez az ideológia megkövetel, ami nélkül nagy céljaink megvalósíthatatlanok. Nálunk a tudás nemcsak egyszerűen cél. amit meg kell és meg lehet szerezni mindenkinek, aki tudni akar, hanem eszköz is, amellyel építünk és hadakozunk: a holnap eszköze. A tudás állami létünk alapja, a tudás mindenkié. Büszkén és magabiztossággal nézhetünk a világ szemébe: a szellem napvilágára lépett népünk. — gyorsan, határozottan. S bár első lépéseinket kissé vakította' a fény. hiszen oly sokáig éltünk a pincemélyek sötétségében, de nagyonis jól ismerjük már a fény és árnyék megoldható képletét. (Gy. G.)

>1 unka sarcok Malicsek József

... hogy Egyiptomban, egy 4000 éves gyermeksírban az ókorból származó gyermekjátékokat találtak. A játékok között vannak olyan babák, amelyeknek kezei, lábai mozgathatók.

_. hogy az idei cannesi film- fesztivált május 2-a és 18-a között rendezik.

... hogy Sosztákovics XT. szimfóniájának akkordjai május 20-án hangzanak fel először Párizsban.

... hogy a portugál filmipar az elmúlt esztendőben mindössze egy normálfilmet készített.

._ hogy Olaszországban és Svájcban az utóbbi napokban erős havazás volt. Egyes helyeken 30 centiméteres hó esett.

hogy Csehszlovákiában szlovák nyelven is megjelent Mikszáth Kálmán: Noszthy fiú esete Tóth Marival című regénye.

„A mi újságunk“ Jeligére: Első kérdésével forduljon szakemberhez, nevezetesen az orvoshoz. A másik kérdéssel viszont keresse fel a Galamb Sportegyesületet Egerben.

Bakó József, Rozsaszentmárton:

Levelét megkaptuk, sajnos, a vadásszal kapcsolatosan írtakbm segíteni nem tudunk, de az NB m. állását közölni fogjuk.

Malicsek József a Recski Ércbánya 21-es csapatának csillése, Holló Nagy József hattagú csapatában dolgozik. Mint párttag és munkásőr a munkatársait állandóan tájékoztatja a napi politikai eseményekről, a fiatalabbaknak pedig régi bányászsorsról beszél. A csapat tagjai között igen nagy az egyetértés, amely az ő érdeme is. Termelési eredményük 100 százalék alá sosem megy, s a keresetük is 2000 forint fölött van.

Párái József

Az első szabad május

Tizenhárom esztendővel ezelőtt az egri gőzfürdő mögött — a mai Lakatosárugyár helyén — néhány földszintes, betört ablakú épületből álló, negyven vagy negyvenöt munkást foglalkoztató kisüzem volt, a Kollmann—Bakonyi cég üzeme. A cégtulajdonos akkoi már régen nyugaton volt, - helyette az egyik rokona vezette a munkát. Az üzem - néhány aknatalálatot kapotl a harcok alatt — romos volt

„Lesznek-e még valaha májusok?“

— két emlék —

Hatvani Konzervgyár dolgozója, már 11 éve dolgozik az üzemben. A gyár egyik gjobb géplakatosa, s az ő munkájának is eredménye az, hogy az automata dobozüzem az első negyedéves tervét 120 százalékra teljesítette. Jó munkájáért már többször kapott kiváló dolgozó kitüntetést. Április 4-én pedig megkapta az élelmiszeripar kiváló dolgozója címet, velejáró egyheti fizetéssel.

Weiner Gyula

asztották a nyilas osztagok szinte percenkénti razziái, katonaszökevények, kommunisták és zsidók után.

Hazafelé igyekeztem a Rákóczi tér környékére. A kilométernyi távolságokban pukkanó aknáknál jobban bosz- szantott, hogy aznap még nem ettem. Kikerültem néhány döglött lovat s tetemet. Jobbnak látszott az úttest közepén botorkálni: így a becsapódó löve- gek nyomán hulló törmelékek nem kólimhatták fejbe az embert. A M;énk kávéház még nyitva volt. Miiven szerencse. Egy földalatti illemhely mellett géppisztolyos nyilas állt: nem valami szívderítő látvány, bár zsebemben a Vöröskereszt háromnyelvű igazolványa lapult. Bekukkantottam az illemhely lelérafába és feltűnt, hogy férfiak s nők hullái fe- küsznek ott. Sárga karszalagosok. Kíváncsiságom hirtelen mindent feledtetett, de a gép- pisztolvos rámmordult és besompolyogtam a közeli kávéházba.

Üres tea s kenyér, ez volt minden, amit adhattak. A redőnyök lehúzva, a portálok hatalmas üvegfelületein papírcsíkok, hogy az ablak szüánk- mee‘e«5pn törjön. Gvér villany- világítás fénye mellett láttam, hogy nem vagyok egyedül: a közeli asztalnál ballonkabátos férfi kuporgott Hala nyakába nőtt, a szék alá dugott lábakon nyűtt és piszkos bakancs A ballonkabátból rojtos és földszínű inguji borult az újságot tartó piszke« '-őzre. melv remegett, mintha tulaidonosa -tel írni mos lenne. Egv percre sem pillantott fel újsáeiából m°lv arcát mue „v-'-nrta. üres teáscsészéi*, elfogyasztott reggelire utalt.

Néhány perc: a törvényszerűen bekövetkező razzia itt volt. Két bundás, autóbuszsofőr külsejű nyilas toppant be. Én voltam az első. „Lógós” — morgott igazolványom láttán megvetően a vállasab- j bik pribék, de szó nélkül visz- j szaadta. Szomszédomat fogták' közre. Amaz félig felemelke- j dett s reszkető kezeivel pa- j pírjai után kotorászott. Majd-: nem felkiáltottam a meglepe- j téstől: ez a fehér arc, a bo- j rosták közül is elővirító szép- * lök, a könyörgő, réveteg sze- j mek. s ez a kéz, igen, a kéz... j Kreutzer Ottó. S e pillanatban j vakító fényben tündökölt fel j újra a négy év előtti nyár, a | susogó platánok alatt gond- > tanaiul hömpölygő embertö-) meg, s a csendes és édes har-J monikaszó a handabandáző« olasz pavilonjából. ..Lesznek-e < még valaha májusok?...” i

— Budafoki Gyógyszertár? - j reccsent mögöttem a pribékhang. — Ezt már ismerjük ] apuskám Ilyen gyár nincs Minden papírod hamis. Indulj, tetves kommunista.

A 'őny réséhez lapultam és láttam a ballonkabátos* ] rogyadozó térdekkel az illem helylejárat felé imbolyogni ] Eltakartam a szememet. Már< a dörrenést sem hallottam. j

AZ ELSŐ SZABAD májust | készültünk ünnepelni s a de- ! korációs anyagot készítgettü' | a VIII. kerületi MADISZ-ban | Kis zenekarunk indulókat próbált. Gyengécske volt. de a\ miénk. Valaki szóbahozta Kren*zert. .Ismerted?”

— Látásból — feleltem és csodálatosképpen nem a köze'' tragikum kéne hanem isme* az a másik ötlött fel ben nem a muzsikaszóval, lányok ka! vággyal amit egy sz^m pár s tíz ujj harsogott e’ hangosabban a halál za1'"'

5 erősebben az elmúlás»-*' _ mely csak az öregedő t-’ ‘ sodorja el. a máiusokat soha’

PAGONY LAJOS

1940. MÁJUS, Nemzetközi vásár. A hófehér szovjet pavilonban morajló tömeg tolong. Közelben áll az olasz Cantulia hangszergyár aprócska pavilonja Lomhamozgású, szeplős fiatalember mutatja be fáradhatatlanul a kitűnő olasz harmóniákat. Rőttes haia szemébe hull. Meleg van Néha homlokát törli s izzadó kezét nadrágjához dörgöli, mely kopottas és fakó, akárcsak gazdájának gyűrött arca. Ismerem: Kreutzer Ottó ő, a nagy zenei ígéret. Pesten imádják. „Pesten" akkoriban mindenkit „imádnak.” H'tlert a hájfeiű Dúcét, a lomtárból előhalászott Fedák Zsázsát. És Kreutzert is. öt azonban jóval kevesebben. Csak azok akik nem tudják, hogy zsidó. Viszont vannak, akik tudják róla s éppen ezért tisztelik.

— Szól a balalaika, az erdőn lágy tavaszi szél susoo lesznek- e még valaha májusok és csó- kos randevúk? — mint, folyókon száll az én°k. úgy áradt e szégvellős, soványka pesti fiú körül a zene. Ilyenkor kötünk örök. elválaszthatatlan barátságot egy-egv hangszerrel. Ekkor kö*öttem én is. A nanfény a szemközti szovjet éoü’"t hatalmas maséfa’airól úgy höm- pölygött a zizegő fákra mint ragadós, m“zes áradét Vo'aai kaviárt majszoltunk és kefirt. Tapsoltunk.

Két Hitlerjugend állt meg a harmonikás előtt aki egy emelvényen állt és úgy nézett el az embertenger fölött, mintha ormokon járna. Kopaszra nyírt vézna kis germánfejnkön fekete sapka hetykéllett. ..Dieser Jud’ spielt gut” szólt az egyik fa hangon, majd vállat vontak s tovább men+ek. Az olasz kikiáltó működésbe lépett és érthe*e+ien rikácsolással mutogatott a csillogó hangszerekre.

Két lány, tizennyolcévesek,

.potfi

a gyöngyösi 34-es számú AKÖV tehertaxijának vezetője. 1949 óta dolgozik a vállalatnál. Jó munkájáért mar többször megjutalmazták, a a múlt évben megkapta a közlekedés kiváló dolgozója kitüntetést és a vele járó kétheti fizetést.

Péntek Ferenc

1942-től dolgozik Konzervgyárban, csoportvezető, de üzem alatt 190

a

Hatvani Jelenleg a nyári ember művezetője. Mint a műszakiak mondják „univerzális” ember, akár szakmunkára, akár vezetésre egyaránt alkalmas. 1954-ben megkapta a kiváló dolgozó jelvényt, s azóta Is több esetben részesítették pénzjutalomban. Munkamódszerét szívesen adja át dolgozótársainak, s figyelmezteti őket a 480 perc teljes kihasználására.

le a falak között már meg- ndult a termelés: a városban evő szovjet alakulatok végez- a ek különböző munkákat. & Közeledett az ünnep, 1945. < nájus elseje — az első szabad I nájus!... A munkások készül- r :ek a napra. Mindenki érezte: | i pusztító, embereket és az i emberek lelkét gyilkoló hábo- ' rú már végefelé jár... Jöttek a 1 hírek, hogy a szovjet csapa- j tok ácélökle már Berlin falait döngeti... '

Az emberek már a szabad- , ság levegőjében éltek: magukba szívták ezt a tiszta levegőt...

És készültek az első szabad május elsejére.

Tóth Lajos is. Harminc éves, minden új után vonzódó, mindent látni és tudni akaró fiatalember volt akkor, aki azelőtt csak hallott arról, hogy máius 1. a munkások ünnepe, s hogy azt megtartani nem szabad.

Elővette az ünneplő ruháját, s a nap reggelén kiment az utcára. Ment, végig az utcákon, ’átta a mindenfelől áradó embereket, a házakon, énü’ete- ken a vörös zászlókat... A Népkert felé siettek az emberek, ’okuk gomblyukában vörös szalag, de legtöbbiükében vö- -ös. szegfű. Neki nem volt szegfűje, de amikor az útra le- I hullva talált egvet, felvette, |s a kabátjára tűzte.

| A Népkertben már sokan ! voltak, amikor az ünnepség [ színhelyére ért, s egy pillanat- i -a magával ragadta őt is a 1 ■> evető, mosolygó arcú embeÍ

“°k — munkások, s a kömyék- •ől begyalogolt vidékiek — for- -ó hangulata. Valahol a tö- f meg közepén énekelni kezdtek | my régi munkásdalt. Szén volt.

! szép, amint maffasbaröppen*

[ 's szé++c-r,’í a daliam a vi- [ "ágzó-zöldellő fák fölött.

Í

Azut, megkezdődön a gyű- ’és és utána az In*ernpeionálé* 'nekelték. „Föl. föl. ti rabjai

Í

s földnek” — énekelte ő is: 'hes proletár volt ő is. akit i felszabadulásig olykor napi >’6 órai munkára kényszerített » »z éhség és a szegénység. De 1 riár tudta, — de talán méa J -sak érezte —, hogy az a vi- I óg már elmúlt, s helvette itt ) un a szabad május elsejék ? -szága.

i Tóth Lajos ma ott van a ti- j mnegvedik szabad május*

( mneplő lakaiosárugyári mun- ( ások között. Tizenharmad | szór, — de most már az el- l -oúlt évek eredményeinek bir- ( okában és tudatában — ünnepel és a tömeggel együtt énekli a munkások himnuszát

kart karba öltve állt oda a fiú elé, két szépséges tavaszi istennő, Pest sokezer, Aphroditéi közül valók. Egyikük — teltidomú, bronzhajú lány — lábait keresztbevetve leült egy ásíto- zó kerti székre. Szemeit: langyos erdők őzikéjének virágosnyel vő tekintetét rávetette a le. sütöttszemű fiúra. A szeplős arc bíborba borult. A biztos és könnyű kéz megzavarodott. A kopott nadrág csövébe bújtatott láb idegesen rándult egyet s a szabálytalan, széles arcon vereitékcseppek jelentek meg. A lány szája Diana vékony íve. Merően nézte a megzavart muzsikust, Társnője háta mögött diszkréten v'hogott.

Ekkor a fiú feltekintett. Ó, sohasem fogom elfeleiteni azt a könyörgő és meggyötört tekintetet. Lappangó vágy és bo- csána'kérés a visszautasítottak öncsaló kérkedése, férfias erő és gyermekes félénkség lobogott fel egyszerre ezekben a szemekben, melyek most lerontottak az emelvényről s valahonnan messziről visszaérkezve odatanadtak a lány bársonyos nyakára. Ök ketten csak arra vártak.

— Zsidó! — öltötte ki nyelvét a tavaszi tündér és ringatózva odébbálltak.

A fiú szeme lecsukódott, feje visszahanyatlott a hangszer fölé.

1944. DECEMBER 29. Mintha óriási villanykörtéket csapkodnánk tálhoz: úgy pukkantak a semmiből köz'nk és ágyúlövedékek a pesti utcákon. A házak álltak, de a kihalt utcák, a homlokzatok törmelékei, a felfordított autók és villamosok, a kapual- !akba terített hullák már a nyakunkbasza’mdt harctér kénét mutatták. Egv-két vendéglő — viharvert üzletemberek próbájaképpen — még kinyitott, de a vendégeket elri-