Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-29 / 107. szám

2 i\EPÜJSAG 1958. május 29., csütörtök Két szám — s ami mögötte van Érdekes adat került minap a megyei KISZ-bizottság egyik íróasztalára. Az adat két szám: hány ipari tanuló dolgozik a kisipari szövetkezetekben és mennyi a magánkisiparosok műhelyeiben. Az adatok sze­rint a kisipari szövetkezetek­ben még a háromszázat sem éri el, a magánkisiparosoknál pedig még a hatszázat is túl­haladja a foglalkoztatott ta­nulók száma. Első pillantásra egyeseknek talán érthetetlen, hogy miért érdemel külön cik­ket ez a két szám, hisz vég­eredményben a kormány biz­tosítja a lehetőséget, hogy a magánkisiparos is szakembere­ket neveljen, s különben is nem mindegy-e, hol ismerke­dik meg a fiatal a szakma for­télyaival? A kérdés és megállapítás ta­lán jogos, de a két szám mégis elgondolkodtató. Elgondolkod­tató egyrészt azért, hogy a szocialista fejlődés irányában haladó kisipari szövetkezetek egyszerűen nem foglalkoznak az „utánpótlás” nevelésével,— hogy a szövetkezetekbe tömö­rült kisiparosok, akik azelőtt, mint magánemberek, a fiata­lok egész sorát nevelték jó szakmunkássá, most egyszerre feleslegesnek tartják ezt. S el­gondolkodtató másrész azért, mert szocialista szellemű, új kézműiparos jellegű nemzedék kinevelése elsősorban mégis ezekben a szocialista-jellegű szektorokban biztosítható a legjobban. E sorok írója nem szakem­bere a kisiparosok problémái­nak, nem is akar ilyen igé­nyekkel fellépni. De nem is kell különösebben szakember­nek lenni ahhoz, hogy e prob­léma gyökerét megtaláljak» A kisipari szövetkezetekben a munka, a bérezés, az évvégi nyereségosztás alapja a közös termelés. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a kisipari szövetkezetbe felvett tanuló, aki maga — legalább is első időkben — nem képes termelésével hozzájárulni a szövetkezet jövedelmezőségé­hez, a munka produktumához, szemre legalább is csak teher a szövetkezet dolgozó, termelő tagjai nyakán. A magánkis­iparosnál más a helyzet. Ott rögtön tudja hasznosítani a tanulót a mester. Utóvégre a csirizkeverést is meg kell ta­nulni, s ha az inas csinálja, azalatt a magánkisiparos sok­kal hasznosabb és értékesebb munkát tud végezni. S ez a kis példa érvényes valamennyi kisiparosi munkaterületre. A magánosnak tehát kifizetődő, könnyebbséget jelent, ha ta­nulót alkamaz. De felmerül a kérdés, hogy most, amikor egy-egy kisipari szövetkezet műhelye már olyan fejlett, mint azelőtt egy kisebb üzem, nincs-e szükség arra, hogy ezzel a technikával is megismerkedjen a tanuló, hogy megtanulja a fejlődést, a holnapot jelentő szövetkezeti munkaszervezést, a szövetkeze­tek belső életét, fegyelmét? Nem beszedve arról, hogy a magánkisiparos csak egy szakember, míg a szövetkeze­tekben a szakemberek egész sora dolgozik. És tanulni több­től mégis csak jobb, köny- nyebb és gyümölcsöztetőbb. Néhány évvel ezelőtt szá­mos szakma idős képviselője panaszkodott — és joggal —, hogy mi lesz a szakmával, nincs utánpótlás, nem lehet kapni, s nem is lehet alkal­mazni. Ma ilyen formában erről szó sincs. Minden terü­leten szükség van a szakmai utánpótlásra, szükség van cukrászra és cipészre, szabóra és műköszörűsre, borbélyra, vagy éppen pintérre. Szükség van, s ahol ennek adott a lehetősége, ott elsősorban ép­pen a kisipari szövetkezetek­nek kellene biztosítani az utánpótlás nevelését, hogy legyen kinek átadni az ollót, vagy az árat, a gyalut, vagy éppen a főzőkanalat. Konstruktív és egyből meg­oldást hozó javaslattal élni, kívülről, enyhén szólva fur­csa volna. A megoldást ma­guknak a szövetkezeteknek, a szövetkezetek vezetőinek kell megtalálni. S itt nem arról van szó, hogy a magánkis­iparos ne alkalmazzon tanu­lót, hanem inkább arról, hogy a szövetkezetek alkalmazza­nak többet, mind többet. Fon­tos ez azért is, mert éppen a 14—16 éves gyermeKek fog­lalkoztatása a legnehezebben megoldható „állami“’ úton, s éppen ezekkel van a legtöbb baj a nevelés, a fejlődésük szempontjából. Kiestek egy közösségből, s ha nem tanul­nak tovább, akár így, akár úgy, csak lebegnek a leve­gőben, s nem mindenkor a társadalom pozitív tényezői hatnak lelkivilágukra. Érvé­nyes ez a megállapítás, ha más formában is, — az érett­ségizettekre, akiket „csak" az ipar vár, a nagyipar, de sok­kal kevésbé a kisipar. Pedig egyáltalában nem „árt”, ha kisiparosságunk is mind mű­veltebb és kulturáltabb lesz, ha lépést tart a maga terü­letén is az egyetemes fejlő­déssel. Néhány gondolat ez csak e témát és problémát illetően, de érdemes, sőt feltétlenül kell is vele foglalkozniok azoknak, akikről és akiknek szól. ,. (Gy—6) Levelezésből — baráti látogatás Már évek óta az ország különböző is­koláiban, úttörőszer­vezeteiben nagyará­nyú levelezés folyik a baráti országok ta­nulóival, úttörőivel. Ennek példája nyo­mán kezdték meg egy évvel ezelőtt a zagy­vaszántói úttörők is a levelezést a losonci pajtásokkal- Jött— ment a levél. A pos­tás alig győzte hor­dani azt a sok-sok levelet, amit a zagy­vaszántói úttörők kaptak csehszlovák barátaiktól. Az egyéves levele­zés olyan baráti kap­csolatot teremtett, hogy a losonci úttö­rőház ebben az év­ben a tanítás befeje­zése után meghívta őket egy ötnapos ta­nulmányi útra. A meghívás nagy örömet okozott az út­törők körében. Egy másik országba men­ni kirándulni, — nem kis dolog. Igen ám, de ahhoz pénz is kell, — habár a losonci út­törőház kedvezmé­nyes ellátást és szál­lást biztosít az ötna­pos túra alatt. Igen ötletesen ol­dotta meg ezt a „pénzkérdést” Bozsár József tanár, az is­kola úttörővezetője. A felsötagozat úttö­rőivel betaníttatta a „Pál utcai fiúk” című színdarabot, amit a községben és a kör­nyező falvakban mu­tatnak be. Az előadá­sokból befolyt össze­get aztán a kirándu­lás költségeinek fe­dezésére fordítják. A kirándulásra már most lázasan készül­nék. Szlovák népda­lokat, népi táncokat tanulnak, s valami kedves ajándékot is számítanak vinni az ottani úttörőknek. Bence Mária és Szabó Mária VII. osz­tályos tanulók voltak azok, akik elsőként kezdték meg a leve­lezést a losonci paj­tásokkal. Ök is alig várják, hogy felül­hessenek a vonatra és meglátogassák a még csak fényképről ismert kedves barát­jukat. — Ha elmegyek, megkeresem azt a kislányt, akivel leve lezek, s én is meghí­vom ide a falumba, — mondja a kis Ben­ce Mária. Még egy hónap és eljön az a nagy pilla­nat, amikor a kis út­törők vonatra ülhet­nek és: irány Losonc. Reméljük, addigra sikerül összegyűjteni a szükséges pénzt és nem lesz különösebb akadálya, hogy a meghívásnak eleget tegyenek. Előre kívánunk az ötnapos túrára jó szórakozást és kellemes pihenést a zagyvaszántói út törőpajtásoknak. (K. B.) Táborozni készülnek úttörőink Soha nem volt még ilyen nagy öntevékeny megmozdulás úttörőcsapatainknál, mint ez évben a táborozásokkal kap­csolatosan. Megyénkben 107 úttörőcsapat készül önálló tá­borozásra. ősz óta mindent elkövetnek pajtásaink, hogy a táborozáshoz szükséges anyagi feltételeket biztosítsák. Sport- és kulturális rendezvények be­vételeit táborozásra tették eh Vas- és fémgyűjtésből eredő filléreiket szorgalmasan fo­rintokra növelték. Szervező testületeink, vállalataink, üze­meink, hathatós támogatást biztosítottak. Ugyanakkor út­törőink közhasznú munkákat is végeztek, életkori sajátos­ságuknak megfelelően. Beköl- ce úttörői például vasárnap délelőttönként Borsodnádas- don a Lemezgyárban dolgoz­nak, gépeket, üzemrészeket takarítanak. Ezért a gyár in­gyen szállítja gépkocsikkal a bekölcei pajtásokat táborozni Siófokra. Megyénkben több helyen a tanács faültetésért utalt ki tekintélyes pénzösszeget csa­patainknak. Gyöngyösön az AKÖV és az Ércbánya Tröszt táborozási felszerelésekkel se­gíti a táborba induló paj­tásokat. De nemcsak anyagi felké­szülésről beszélhetünk. Min­den társadalmi szervünk lát­ja, hogy úttörőink Kommunis­ta nevelésének egyik jelentős eszköze a nyári táborozás. Az elmúlt hetekben számos bizo­nyítékot tapasztaltunk ezen a téren. — Táborozni csak olyan úttörő mehet, aki letette az újoncpróbát. Helyi és járási pártszervezeteink több vezető tagja bekapcsolódott a pró- báztatásokba. Még a télen az Uttörőszövétség Megyei Elnök­ségének keretében létrejött a Megyei Táborozási Bizottság. Megyénk gazdag termés -éti tájait és a benne fellelhető csodálatos táborozási és túra­helyeket kiadvány formájá­ban dolgozta fel, amit úttörő- csapataink megkapnak és .el­választhatják táborhelyeiket. A Járási Elnökségek is létre­hoztak ilyen táborozási bizott­ságokat, amelyek most az út­törőcsapatvezetők képzésével foglalkoznak. A táborozás ide­jére megyénkben több úttörő- csapat vezető hiánnyal küsz­ködik. A megyei elnökség é3 a megyei KISZ-bizottság ezen úgy segít, hogy az úttörő­munkában jártas kommunista fiatalokat jelöli ki egy-egy csapat vezetésére. A nyár fo­lyamán úttörőink táborozásai fokozottan szükségessé teszik a kellő mennyiségű és meg felelő vezetők beállítását. Táborozási bizottságunk kü­lön súlyt fektet az új kezde­ményezések tanulmányozásá­ra. Különböző mezőgazdasági jellegű munkatáborok létesül nek. Például az Ecsédi Álla­mi Gazdaságban a nyár fo­lyamán három úttörőcsapat fog táborozni napi négy-öt óra munka mellett. A pajtá­sok gyümölcsöt, málnát szed­nek, amiért teljes ellátást kapnak. A Bükkben négy út­törőcsapat végez az erdészet­nél közhasznú munkát, ingye­nes táborozás fejében. Megyénk csodálatos tájai a Mátra, a Bükk, úttörőink vi­dám kacagásától, dalától lesz hangos. Azon fáradozunk hogy úttörőink mégjobban megszeressék gyermekmozgal­munkat, igazi úttörőkké vál­janak. Musinszky Pál, az Üttörőszövetség m. titkára. A franciaországi helyzet PÁRIZS (MTI) Szerdán haj­nalban Pflimlin miniszterel­nök a kabinet ülése után a köztársasági elnöki palotába sietett és másfélórás drámai tárgyaláson felajánlotta le­mondását. René Coty Pflimlin lemondását nem fogadta el és arra kérte, hogy maradjon a helyén addig, amíg új minisz­terelnökjelöltnek nem ad megbízást. Az elnöktől távo­zóban Pflimlin kijelentette, hogy a kormány többségéből egy teljes párt vált el, a jobb­párt három minisztere lemon­dott. A kormány meggyengült, éppen akkor, amikor pedig mind félelmetesebb feladatok­kal kell szembenéznie. A Nemzetgyűlés csütörtö­kön délután három órakor ül össze ismét, de Le Troquer elnöknek jogában áll a Nerh- zetgyűlést bármikor, a megje­lölt időpont előtt is összehív­ni. A francia munkásság a köz­társaság. védelmére felsorako­zó dolgozók keddi tiltakozó sztrájkjáról befutott összefog­laló jelentések szerint a fe­nyegetett Dél-Franciaország- ban igen hatásos volt a sztrájk. A világ minden tájáról Összeült a Biztonsági Tanács NEW-YORK (MTI) Mint az AFP jelentette, az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden délután Ritchie-nek, Kanada képviselőjének elnökletével összeült, hogy megvitassa Li­banon panaszát az Egyesült Arab Köztársaság állítólagos beavatkozásáról Libanon bel- ü gyeibe. A Biztonsági Tanács elfo­gadta a napirendet. A Biztonsági Tanács elha­tározta, hogy következő ülé­sét jövő hét keddjén tartja. Addig időt enged az Arab Liga békítő fáradozásainak (MTI) Fasiszta találkozó Stuttgartban és Kasselben BERLIN (MTI). Stuttgart­ban pünkösdkor kétszázezer szudétanémet adott egymás­nak találkozót. Az „1958. évi szudétanémet nap” jelszavá­val összehívott nagygyűlés során Seebohm, a bonni kor­mány közlekedési minisztere, a Szudétanémet Szervezet elnöke mondott beszédet. Kö­vetelte, hogy a bonni parla­ment egyértelműen foglaljon állást a szudétanémeteknek önrendelkezéséhez és hazához való joga mellett“’. Seebohm beszédében támadta a népi demokratikus országokat és a Szovjetuniót és hangoztatta, hogy a szudétanémetek „ha­tékonyabban megvédték a vi­lágot a kommunizmus terje­désétől, mint az Indokínában és Koreában kiontott vér”. Kasselben a pomerániai né­metek hasonló találkozóra jöttek össze. Lemmer összné- metügyi miniszter mondott beszámolót. A gyűlés részve­vői határozatot hoztak és eb­ben a német birodalmi hatá­rok visszaállítását követelik. Tunisia fegyvereket kért Angliától LONDON (DPA) A tunéziai kormány fegyvereket kért Angliától. A kér'dés nehéz döntés elé állította az angol kormányt. Anglia és az Egye­sült Államok ugyanis néhány hónappal ezelőtt kézifegyver és lőszerrakományt küldött Tunéziába — annak elkerülé­sére, hogy Tunézia a szocia­lista országokhoz forduljon. Jelenleg egy tunéziai fegyver- szállítás a dinamit robbantá­sának erejével hatna Francia- országban és elsősorban a meg­változott jellegű Algériában. Londonban arra számítanak, hogy az angol kormány nem siet a döntéssel, hanem előbb megvárja a franciaországi fej­leményeket és kikéri az Egye­sült Államok tanácsát Az újabb amerikai műhold kudarca Capecanaveral (Reuter): A Cape—Canaveral-i tá­maszpontról kedden este fel- röpítettek- egy Vanguard-ra- kétát, amely körülbelül tíz kilogrammos, 45 centiméter átmérőjű mesterséges műhol­dat vitt magával. Ez volt az első kilövés egy új kísérletsorozatban, amelyet a nemzetközi Geofizikai Év keretében hajtanak végre. A műholdban elektronikus felszerelést helyeztek el a Nap sugárzásának mérésére, meteorikus részecskék észle­lésébe és az űr hőmérsékle­tének mérésére szolgál. A műszerek súlya körülbe­lül öt kilogramm volt. A mű­holdat háromlépcsős rakéta vitte a magasba. XXX Az Amerikai Tudományos Akadémia szerdán délelőtt 9 órakor hivatalosan közölte, hogy a hajnali 3.45-kor fel­lőtt Vanguard II. műholdnak nem sikerült elérnie körpá­lyáját. A Brit Antillákban levő Antigua megfigyelőállo­máson felvett rádiójelek sze­rint a műhold kilövése után nagy sebességgel elérte a mintegy 3200 kilométeres ma­gasságát, de hordozó rakétája lángragyulladt, a műhold irányt változtatott és vissza­esett a Földre, ahol megsem­misült. (MTI) Libanon A 10 ezer négyzetkilométer területű, tehát Bács-Kiskun megyével közel azonos nagy­ságú Libanoni Köztársaság a Földközi-tenger partján fek­szik. Lakosai arabok, számuk mintegy 1 450 000 fő. A lakos­ság közel egyharmada keresz­tény. Az. ország gazdasági és stratégiai jelentőségét az a körülmény határozza meg, hogy északi részén az iraki olajmezőkről, déli részén pe­dig Szaud-Arábiából kiinduló olajvezetékek futnak ki Tri­poli, illetőleg Szaida Kikö­tőkbe. A köztársaság területén a közelmúltban kormányellenes és egyúttal imperialistaellenes felkelés tört ki. A felkelők Libanon második legnagyobb városának, Tripoli-nak egy részét elfoglalták. A szíriai •határ mentén az olajvezeté­keket felrobbantották, mely­nek következtében a tri polisz- olajfinomító munkája megbé­nult. A felkelés az ország <ö- zepén végighúzódó hegyes vi­dékeken kívül a déli és az északi területekre is kiter­jedt és a lázadók többek kö­zött: Zagharta, Raszaja, Hasz- baja, Bejt ed Din helysége­ket is hatalmukba kerítették. Sdnissi $ <3 T3 BD5^ E.JK 7 Jelmagyarázat: 1. Városok, ahol tüntetések és utcai harcok foly­nak. 2. felkelők hatalmában levő terület. 3. Az olajvezeték felrob­bantásának pontjai. 4. Olajveze­tékek. 5. Olajfinomító. 6. Legfon­tosabb olajkikötök. 7. Egyesült Arab Köztársaság özönlenek Franciaországba a szolidaritási üzenetek a Fran­cia Kommunista Párthoz és a francia munkásosztály szerve­zeteihez. Az Humanité hírt ad a Magyar Szakszervezeti Tanács és a csepeli dolgozók üzenetéről. ★ ALGÍR (Reuter): Az algé­riai országos közüdv bizottság szóvivője kijelentette: „El va­gyunk szánva arra, hogy a végsőkig küzdünk a De Gaul- le-kormányért.” A szóvivő a bizottságnak a nyári palotában tartott két­órás titkos ülése után válaszolt a tudósító kérdéseire. „Az a felfogásunk — mondta —, hogy a Pflimlin-kormány lemondá­sának pillanatától kezdve min­den parlamenti tag, aki a rendszer életének meghosszab­bításán fáradozik, ezt saját személyes veszélyére teszi.” ★ PÁRIZS (AFP): Jacques Duc- los a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága és parlamenti képviselő csoport­ja nevében szerdán délután GMT 2 órára a Bourbon-pa- lotában találkozóra hívta „a köztársasági pártok képvise­lőit“’, hogy „megtárgyalják annak a közös jelöltnek a megválasztását, akit a köztár­sasági elnöknek a nemzetgyű­lés köztársasági többsége ál­tal támogatott alkotmányos kormány megalakítására ja­vasolnának“’. HÍREINK BERLIN (ADN) A Német Demokratikus Köztársaság kormánya kedden törvényja­vaslatot hagyott jóvá, amely­nek értelmében május 29-től megszűnik az élelmiszer- jegyrendszer. A Miniszterta­nács a törvényjavaslatot a Népi Kamara és a Tartomá­nyi Kamara szerdai együttes ülése elé terjesztette. ROMA (DPA) Az Avanti a Nenni vezette szocialisták lapja írja: „ragyogó szocialis­ta siker”. E siker a kommu­nisták előrehaladásával együtt azt bizonyítja, hogy a munkáspártok pozíciói ma megtámadhatatlanok. ATHÉN (MTI): A görög saj­tó erélyesen tiltakozik az an­gol rendőrség legújabb ciprusi intézkedései ellen. Az angol hatóságok Ciprus szigetén most már rendőröket is al­kalmaznak, akik házkutatáso­kat tartanait a ciprusi apáca­zárdákban. MOSZKVA (TASZSZ): Május 28-án, reggel 4.00 óráig a harmadik mestersé­ges hold 172 fordulatot tett a föld körül. Az egész világ rádióállomásai veszik a szputnyik 20 megahertz frek­vencián működő adójának jelzéseit. A tudományos be­rendezés kifogástalanul mű­ködik, a szputnyik minden nap nagymennyiségű értékes tudományos tájékoztatást ad. Szerdán 15.45 órakor a har­madik mesterséges hold át­haladt Budapest felett BEFEJEZŐDTEK a magyar —jugoszláv műszaki és tudo­mányos együttműködési állan­dó bizottság tárgyalásai. A magyar—jugoszláv műszaki és tudományos együttműködési állandó bizottság május 12-től 21-ig Budapesten tartotta má­sodik ülését. AZ ENSZ GAZDASÁGI és szociális tanácsa európai gaz­dasági bizottságának villamos­energia szakbizottsága most tartotta XVI. ülésszakát Géni­ben. Az ülésszakon Magyaror­szág küldöttsége is jelen volt Csenterics Sándor nehézipari miniszterhelyettes vezetésével. LONDON (DPA) A Nyugat­európai Unió védelmi bizott­ságának csütörtökre kitűzőit ülését a franciaországi válság élesedése miatt Londonban tartják. Az ülésen megvitat­ják majd a francia politikai fejlemények esetleges kihatá­sát a Nyugateurópai Unió országainak fegyverkezési együttműködésére is. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom