Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-24 / 103. szám

1958. május 21., szombat

NEFÜJSAG

5

Érettségi után a munkapadot választotta

A FEJLŐDŐ TECHNIKA

nagyobb műveltségű, szélesebb látókörű munkásokat követel. A rádió, a sajtó szinte nap mint nap hírt ad arról, hogy mennyire égető szükség van ezekre a munkásokra, az érettségi után szakmát tanuló fiatalokra, akikből a gyár, az üzem, az élet, a jövő kellő szaktudással rendelkező dolgozóját fogja kinevelni.

Lassan követelmény lesz a szakmát választó fiataltól, — hogy érettségivel, kellő alapozással rendelkezzék.

Igaz, ma még nagyon sok érettségizett fiatal csak az egyetem, a főiskola után vágyik, de meg kell érteni, hogy mindenki nem mehet, csak a legjobbak, akik tudásukkal már is kiemelkednek. Az érettségizett fiatalok többségét várja az ipar, várja a munka, várja a gép, amely jól, hasznosan tud termelni kezükben.

Érettségivel rendelkező szakmunkásnak a munkája is könnyebb. Egyszerűbbé válik, mert kellő elméleti felkészültséggel rendelkezik, a gyakorlat megszerzésére van csupán szüksége, amit kevesebb idő alatt el tud sajátítani. Ez társadalmunknak sem jelentéktelen, de hasznos az egyénre nézve is, mert többet tud keresni, mert többet tud termelni, jobban tud élni.

Erről a témáról beszélgettünk Várhegyi Ferenccel, a Finommechanikai Vállalat szerszámkészítő részlegének fiatal, érettségizett szakmunkásával.

Várhegyi Ferenc 1956-ban jelesen érettségizett az egri Dobó István Gimnáziumban. Egyetemre készült, de nem sikerült. Kissé elkedvetlenedett, mert a szülei is szerették volna... Szakma után nézett, a motorok vonzották, de mégis szerszámkészítő tanuló lett.

AZ ISKOLAPAD HELYETT a gépekkel barátkozni — ez volt az első feladata, mert amikor először bement a műhelybe — nevetve meséli — a fúró- és esztergagépen kívül más gépet nem ismert. A gépek muzsikája, munkatársai barátsága hamar megszeretNagyon fáradt voltam és a fejem is fájt. Ügy róttam a városka utcáit, mintha valami földreejtett titkot kutatnék, amelyről csak annyit tudok, hogy titok és a földön hagyták, de semmi többet. A madárfütty és a kocsizörgés úgy hatolt a tudatomba, mintha vattán szűrték volna, de a vatta rosszul volt a fülembe dugva, időnként éles tűszúrásként, szúrt agyamba a zaj. Felmentem a városka legmagasabb pontjára, leültem a fűbe, s néztem lent a hangya embereket, a díszlet házakat, a játékautókat, amelyeket valami óriás húzott fel és most járnak... járnak, mígnem eltörik rúgójuk, vagy a falnak nem szaladnak, mint az a kis tűzoltó autó, amelyet gyerekkoromban még az ágyamba is magammal vittem. Behúnytam a szememet, mert fájt a szél is, amely nem simogatott, hanem vacogtatott. Ültem, húnyt szemmel és fájt a fejem.

Valaki megérintette a vállam. Felnéztem. Töpörödött kis ember ült mellettem, furcsa, szinte zsákszerű ruhában, sapkával a fején, s hegyes, karmos újjai között virágot tartott. Egyetlen szál virágot, de olyan átható illata volt, hogy fuldokoltam tőle.

— Ki vagy? — kérdeztem, s az emberke csak nézett, furcsa két szemével, de nem válaszolt.

— Ki vagy és mit akarsz tőlem? ... Beteg vagyok — mondtam panaszosan.

— Én, te vagyok — mondotta a kis öregember és a virágot az ölembe tette.

— Hogy lennél te, én — mondtam és végighúztam kezemet a homlokomon, amely forró volt és veríté- kes. Hogy lehetnél, hisz érzem az énem, tudom, hogy beteg vagyok, hogy éget a

tette vele a gépet, legyőzte benne azt az ijedelmet, hogy idősebb munkatársai „leégetik” majd.

Hogy jó szakmunkás lett belőle, hogy ma mindenki szereti, nem kis része van ebben Szombati Kálmánnak, aki látta, hogy a fiú ügyesen dolgozik és maga mellé vette tanulónak.

— Egy héten kétszer jártunk iskolába — emlékezik vissza — és nagyon jól esett, hogy iskolába mehettem, mert ott újra találkoztam volt osztálytársaimmal, akik érettségi után szintén az ipart választották. A megszokott légkör elősegítette tanulásomat. Itt vettem először hasznát az iskolának, mert a géprajz nem volt új előttem, a gimnáziumban tanultam, csupán újra fel kellett elevenítenem. A tanár még csak magyarázta, mi máris megoldottuk. Ezért tudok szeretettel visszagondolni Ócs- vár Géza gimnáziumi tanáromra.'

A gyakorlat megszerzése is sokkal rövidebb időt vett igénybe nála, akár reszelésről, akár egy derékszög használatáról legyen is szó. Tanuló korában kapott például egy feladatot, hogy végezze el egy faipari koronamarónak a gya- lulását. Ö a műveletek leegyszerűsítésével egy napig dolgozott a munkán, míg egy másik tanuló, akinek nem volt érettségije, nem rendelkezett megfelelő képzettséggel, — ugyanezt a munkát három napig csinálta.

SZAKMÄJÄBAN gyakori a „szikrapróba”, aminek a segítségével meg lehet állapítani az anyag összetételét és lehet következtetni az anyag keménységére is. Sok tapasztalat, gyakorlat kell hozzá, hogy a szikra színéből valaki pontos következtetéseket, eredményeket tudjon meg. A gimnáziumban fizika órán sokszor volt erről szó, így nem volt ismeretlen, újszerű munka ez sem.

Egyszerű kis példák ezek. de a munka velejárói, amelyek megszerettették vele szakmáját. Sok szakkönyvet olnapfény és süketít a zaj. Hogy lehetnél, hát én?

— Pedig hidd el, hogy önmagaddal ülsz szemben — mondta halkan a kis öreg, s letépett egy fűszálat, majd ráhelyezte a virág szirmára. A virág elhallgatott illatával és becsukta a szirmait.

— Hogy ne hallgatódzon

— mondta. Mert a virágnak is van füle, az is hallja az emberek szavát, s megremeg a rémülettől, ha emberi hangot hall, mert tudja, letépi őt a kéz.

— Honnan tudod? — kérdeztem és valami puha csendesség vert lassan tanyát szívemben.

— Az ember mindent megtud, ha ember, s ha ideje van a tudáshoz — mondta a kis öreg és elmosolyodott.

Az égen, mint lomha vitorlák, úgy lebegtek a felhők, s alattuk madarak röppentek ismeretlen célok felé. Csattogott a szárnyuk, villant a testük és mentek mentek egyenként, csapatostól, mintha parancsot teljesítenének.

— Szomorú vagyok — mondtam. Nagyon szomorú. Fiatal vagyok és beteg és ember. Jaj, az ember! — sóhajtottam fel.

— Ne bántsd az embert! Ha virág is tudja, hogy ki akarja leszakítani, ha a madár is tudja, hová kell szállnia, akkor az ember is sokat, nagyon sokat tud. Mindent.

— Tette hozzá kisvártatva az öreg és óvatosan megigazította a ruhája ráncait.

— A mindent nem lehet tudni — makacskodtam. Még azt sem tudom mit hoz a holnap. A virág többet tud nálam, a madár is. A virág tudja, hogy leszakítják, a madár tudja, hová kell szállnia, csak. én nem

vas, amit leginkább munkatársaitól kap kölcsön. Tanul, mert tisztában van azzal, hogv csak így tarthat lépést a fejlődéssel.

— Szeretem a szakmámat — mondja elgondolkodva — szeretem, mert egy szerszámkészítőnek ismernie kell jól a kémiát, a fizikát, a számtant, a géprajzot, és még sok mindent. Egyszóval univerzális embernek kell lennie!

— Keresete?

— Keresetem mindig a teljesítményünktől függ. Tudniillik brigádban dolgozunk és normában. Belenézünk egymás munkájába, segítjük egymást, mert ez közös ügyünk. Nekem is van egy-egy munka elvégzésénél véleményem, másoknak is, mindig mindent megvitatunk és a legjobb oldalánál fogunk hozzá a munkához. Az elmúlt hónapban 1300—1400 forintot kerestem, de ebben a hónapban már 1600 forint is meglesz.

— Ezek szerint nem bánta meg, hogy munkás lett?

— Nem! Érzem, hogy nap- ról-napra jobban megy, több munkába bele tudok szólni, egy-egy magasabb technológiai számolást is ellenőrizni tudok.

— Tervei?

— KATONAIDŐM LETÖLTÉSE után szeretnék tovább tanulni. Bízom benne, hogy sikerül, mert ez a szakma univerzális emberré nevelt. A szakma megkönnyíti az egyetemi továbbtanulásomat is.

FAZEKAS ISTVÁN

Kirándulásra készülnek a kiskörei tsz-asszonyok

Kisköre termelőszövetkezeti asszonyai kirándulásra készülnek. Útirány: Lillafüred, Ta- polcra. A kirándulást a nőtanács szervezi és az a cél, hogy a termelőszövetkezetben legjobban dolgozó 30—35 asz- szonynak felejthetetlen élményt jelentsen ez a kirándulás. A tsz biztosítja a kirándulók részére a gépkocsit.

tudom mit hoz a holnap. Mert ember vagyok.

— Hogy mit hoz a holnap? Engem! Nézz rám, s ha akarod, akkor én leszek a holnap, de ha akarod, akkor te leszel a virág, amelyet egy fűszállal el lehet hallgattatni, s amely nézd, már halott.

A virág, rajta a fűszállal, mindketten halottak voltak. Sárgák és fonnyadtak és bogarak másztak rajtuk únot- tan, érzéketlenül.

— Nem... nem akarok ilyen virág lenni — jajdul- tam fel. Inkább öreg, ráncos, de bölcs, mint te vagy. Inkább az, ezerszer az. De- hát mit tegyek? Te öreg vagy és sokat láttál, neked kell megmondani, hogy mit tegyek.

— Húzz tövist magadra, ha pusztító kéz akar hozzád nyúlni és óvd magad. Szállj, szárnyalj, mint a madár és tudd a célod. Te nem vagy beteg. Te ember vagy, s az ember nem lehet beteg. Az igaz ember egészséges, mégha fekély is borítja testét. Akkor is. Egészsége legyőzi a fekélyt. Akarj — suttogta, hogy izmaimban éreztem, mint ver tanyát az akarat. Tegyél — suttogta, hogy éreztem, mennem, rohannom kell, cselekednem, hogy nem ülhetek tovább így, tétlenül, hogy nem lehetek virág, amelyet minden bűnös kéz letéphet.

— Várj! — tette kezét a vállamra és én megnyugodtam. De ésszel cselekedj, mert ember vagy. Én szólok most hozzád, aki volta- kép te vagy. De engem *s elpusztítasz, ha esztelen vagy, ha nem nézed meg mit miért csinálsz. A madarat ösztöne vezérli, a virág kelyhét a nap nyitja, zárja, de te ember vagy. Ne ölj

GYURKÖ GÉZA;

Ä fantom

Talpra állt egy üzem

Látogatás a Dél-Heves megyei Sütőipai Vállalatnál —

HÍRT KAPTUNK, hogy Dél-Heves megyei Sütőipari Vállalat üzemei az elmúlt évektől eltérően, igen eredményesen dolgoznak. Tímár András igazgatóval és Barta András műszaki vezetővel körútra indultunk, hogy megnézzük, megfelel-e a hír a valóságnak, hogyan dolgoznak a sütő. ipari munkások.

Előzőkben el kell mondanom, hogy ezt a vállalatot korábban meg akarták szüntetni. Ugyanis 1956-ban 917 000, 1957 első negyedévében pedig 207 ezer forintos ráfizetéssel dolgozott. Hogy mi volt az oka? Egy mondatban azt mondhatnánk: a rossz vezetés. Mert amióta az új vezetőség működik (1957. februárjától), az üzem termelése teljesen megváltozott. Olyannyira, hogy már az 1957-es év három negyedévében (az elsőt leszámítva) 88 000 forintos nyereséggel zártak, amiből a dolgozóknak 24 000 forintot fizettek ki nyereségrészesedés címén.

Nem akarom itt felsorolni, hogy milyen és hány üzemben jártunk, inkább szeretnék néhány dolgot elmondani az üzemek dolgozóiról.

Ehhez a vállalathoz mintegy 16 üzem tartozik, amelyből mindössze kettő korszerű, egy- és kétkemencés, a többi pedig elavult, maszek-üzemhez hasonlóan dolgozik. Beszéltünk az üzemvezetőkkel, a községek lakosaival, tanácselnökökkel, s minden túlzás nélkül mondhatjuk, valamennyi helyen dicsérik munkájukat.

TÍMÁR ANDRÁS igazgató így beszél a vállalat munkájáról:

— Mikor átvettem az üzemet, az első dolgom az volt, hogy általános leltárt rendeltem el. A régi vezetőség hibája, szerintem, azt volt, hogy a leltározást és az ellenőrzést elhanyagolták, ami nagyfokú hiányokhoz vezetett. Nagy a területünk, az üzemek mintegy 25 kilométeres körzetben vannak szétszórva, de ha az idő engedi, néhány üzemet mindig meglátogatunk, s ha szükséges, tanácsokkal látjuk el azok vezetőit. Nagy hiba volt az, hogy az előző vezetőség, előttünk még ismeretlen okok miatt, a recski, verpeléti, siroki és a parádi üzemeket leadta, ami nekünk, ha most ide tartoznának, jóval nagyobb termelést biztosítanának — különösebb beruházási költség nélkül. Mindezek ellenére merész tervünk van. Az év végére szeretnénk elérni az „Élüzem” címet. Ha a mennyiségi, minőségi és a termelési értéket sikerül mindjobban fokozni, azt hiszem, az év végére elnyerjük ezt a címet — tájékoztat Tímár elvtárs.

AMIÓTA NYERESÉGES a vállalat, sokat változtak az üzemek, s azok dolgozói is. Ha valamelyik üzemvezetőnek problémája van, az meghallgatást nyer, s ha lehetséges, a segítség nem késik. Hogy miért jobb a kenyér is? Azt egyszerű megmagyarázni. Nem

kaptak ők jobb gépeket, vagy esetleg jobb lisztet, csupán egy dolog, s ez a legfontosabb: a kötelesség és a felelősségérzet ébredt fel a sütőipari dolgozókban. Az, hogy nincs a kenyérben idegen anyag, nem félnyers, vagy égett, csupán a dolgozók kötelességérzetén múlik. Az üzemek dolgozói az új vezetőség óta sokkal nagyobb gondot fordítanak az üzemek és a raktárak tisztántartására is. Eleinte voltak itt is hibák, volt néhány olyan üzemvezető, aki hanyagul kezelte a kenyérsütést, de ezeket rövid idő alatt le is váltották és helyükre becsületes, a higiéniát, a gyártási eljárásokat betartó és megkövetelő embereket állítottak.

IGAZSÄGTALAN volnék, ha azt mondanám, hogy itt minden úgy megy, mint a karikacsapás. Nem. Vannak még kisebb hibák és nehézségek, amit viszont ki lehet javítani. Jelenleg például igen nagy probléma az a szállítás. Nagyobb távolságra is lovaskocsikkal szállítják a kenyeret, s emiatt több esetben éppen a szállítás lassúsága miatt az késve érkezik. Mindez megoldható egy másfél tonnás gépkocsival, amit remélhetőleg, ha most nem is, de rövid idő múlva megkap a vállalat. A rövid látogatás is meggyőzött bennünket, megérdemlik, hogy elismeréssel írjunk róluk, akik a mindennapi kenyerünket biztosítják.

(KISS BÉLA)

a

Ülést tartott az egri járási tanács

Az egri járási tanács teanap tartotta meg egésznapos tanácsülését. Az ülésen — az interpellációkon túl — két napirendi pont szerepelt: a járás állattenyésztésének fejlesztéséről, valamint az 1958. évi költségvetésről tartottak beszámolókat.

Az állattenyésztés fejlesztésének járási problémáiról és a jövő feladatokról Horváth

meg magadban engem, a holnapod. Érted ... érted? — emelte fel a hangját a kis öreg és két szemében évtizedek villantak fel egy tűnő pillanatra. Felvillantak, hogy csak láttam mélységét, de nem ismertem fel, mit rejt magában ez a mélység.

— Dehát ki vagy, te virágok, madarak, az ember ismerője? — kérdeztem. Mondd, ki vagy, hisz nem ismerlek, de amit mondasz, úgy hat fám, mintha saját gondolataim öltöttek volna benned testet. Mondd hát, ki vagy?

A kis öreg rámnézett, ismerős volt a szempár, a tekintet, valahogy most ismerős és mégis ismeretlen az egész emberke, itt előttem, a zöld füvön.

— Mondtam már, hogy ki vagyok. Én vagyok te, a te öregkorod, ha akarod Boldog vagyok és megelégedett, úgy nézek hátra, mint útépítő a végtelen kilométerekre. Tettem, alkottam, ember voltam. De megölsz, magadat, engem, az öregségedet, a végtelen utat ölöd meg, ha nem cselekszel ... Húnyd be a szemed és akarj tenni, mert Ember vagy — szólt, s hangja mind csendesebb, mind si- mogatóbb lett.

Behúnytam a szemem és csak a szél zúgását hallottam. Kinyitottam és nem ült mellettem senki. Csak kezembe volt egy fonnyadt virág, egy kitépett fűszál, csak a szél susogott ismert és mégis ismeretlen dallamokat. És az égen, mint lomha vitorlák, lebegtek a felhők, alattuk madarak röppentek ismeretlen célok felé. Tudtam, hogy meg kel! védenem a kis öregembert hogy tennem és akarnom kell érte, ki fantom volt, vagy gondolat, de volt és van és lesz mindörökké.

Nem voltam fáradt és elmúlt a fejfájásom.

Ferenc, a járási tanács főállattenyésztője tartott beszámolót. Előadásában többi között ismertette a szarvasmarhaállomány létszámbeli alakulását. A számok azt mutatják, hogy a járás területén az elmúlt időben erősen csökkent a tehénállomány. Hangsúlyozta, hogy kívánatos volna, ha a szarvasmarha állománynak a jelenlegi 43 százaléka helyett, 48 százalékára emelkedne a tehénállomány létszáma. Beszélt arról is, hogy a dolgozó parasztság érdeklődése igen megnövekedett a nagy jövedelmet biztosító szarvasmarhahizlalás iránt. Ezután a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésének feladatairól szólt, majd röviden ismertette a sertés-, a juh-, a ló- és a baromfitenyésztés előtt álló feladatokat. Külön felhívta a figyelmet a takar- mányalapok növelésére, és a legelőgazdálkodás megjavítására^

Az előadást élénk vita követte. A felszólalók sok értékes észrevételt és javaslatot tettek az állattenyésztés fejlesztésével és a jelenleg mutatkozó problémák megoldásával kapcsolatban. Felszólalt többek között R o z s á r i Menyhért verpeléti esperes, járási tanácstag is, aki a közelmúltban két hetet a Szovjetunióban töltött és több kolhozban tett látogatást Felszólalásában a kolhozokban szerzett tapasztalatai alapján több értékes javaslatot tett.

Az 1958. évi költségvetést Varjú Vilmos, a Járási Tanács pénzügyi osztályának vezetője ismertette. A költségvetési kiadási előirányzat erre az évre 15 292 000 forint, — egymillió forinttal több, mint amennyi az elmúlt évben volt. A kiadási előirányzat fedezetére jelenleg mintegy 13 és negyedmillió forint áll rendekezésre. A mutatkozó különbséget állami bevételekből származó hozzájárulással egyenlítik ki.

A beterjesztett költségvetést a tanácsülés jóváhagyta. Ezután a megkérdezettek válaszoltak a tanácsülés elején feltett interpellációs kérdésekre.

.Énekelj magyar ifjúság,

béke, s munka himnuszát"

A Hámán Kató kulturális seregszemle keretében a napokban tartották Egerben az Énekő Ifjúság Hangversenyt, amelyen két középiskolai és öt általános iskolai kórus vett részt. Örömmel állapítottuk meg hogy a 600 fiatal dalos lelkesen felkészült a hangversenyre és büszke öntudattal adózott Hámán Kató, a kommunista eszménykép emlékének. A szép összefogás, amely a KISZ-nek és a városi tanács művelődési osztályának az érdeme, akkor lett volna teljes, ha az éneklő gyermekek szülei és nevelői nagyobb érdeklődést mutatnak a hangverseny iránt. Kedves szülők, ne legyünk közönyösek, ne legyünk érdektelenek, sokkal több a kötelességünk gyermekeink iránt. Biztos vagyok benne, hogy jobban csillogtak volna a gyermekszemek, és még szebben szárnyalt volna a dal, ha a kis dalosok azoknak énekelhettek volna, akiket legjobban szeretnek, szüleikhez. Ugyancsak itt kell kifogásolnunk, hogy több helybeli és környékbeli énektanár nem jelent meg az énekkari bemutatón.

A hangverseny szakszerű és hatalmas munkát tükrözött. A kórusok fejlettségi fokuknak

megfelelő műveket dolgoztak fel, amelyek között örömmel hallottuk zenei anyanyelvűnket és a magyar népdalt, baráti népek dadait, béke-dalokat, preklasszikus és klasszikus szerzők alkotásait, Kodály mesterműveit, megszólaltatták Bárdos dallamosságát és ugyancsak helyet kaptak a műsorban a fiatal zeneszerzők, mint Ránki, Grabócz, Kőhalmi, stb.

A kórusoknál örömmel nyugtázzuk a tiszta hangvételt, a tempók helyes felfogását, a ' muzikálisan megénekelt eszmei tartalmat, és külön dicséret illeti a karnagyokat a kulturált, halk éneklési» tónus kialakításáért.

A hangverseny bemutató jellegű volt, tehát nem „dalosverseny”, nem lettek elsők és utolsók. Kevesek öröme és sokak csalódottsága helyett dalosünnep volt a közös éneklés, a baráti találkozás tiszta örömének forrása.

összefoglalva, ez a hangverseny is megmutatta a magyar ifjúságban rejlő összefogó erőt, igazolta, hogy a fiatalság szereti a komoly zenét, szereti a kóruskultúrát és ugyanakkor rávilágított arra, hogy a zene mindenkié, a zene a népé.

Korsós Nándor

'S