Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)

1958-04-20 / 75. szám

£*$320 \íOSir 1958. április 20. vasárnap NÉPÜJSÁG II gyöngyösi emberek Hungáriának nevezik Apáink és nagyapáink sza­badidejüket szívesen töltötték kávéházuk törzsasztalánál, ahol egy krigli sör, vagy egy kapuciner mellett elolvasták az újságokat, meghányták-ve- tették a világ dolgait és ha megéheztek, hát hozattak egy zónapörköltet a pincérrel. A ma fiatalsága a szellős, vilá­gos, nagyablakos kávéházak helyett a szűk, homályos, füs­tös presszókat kedveli, ahol a kávéházak meghitt csendje helyett dörömböl a zongora, vagy ami még rosszabb, re­cseg a hangszóró. A régi ká­véházakkal már csak egy Krúdy-, vagy Móricz-regény lapjain találkozhatunk, mert ezek az intézmények ma már kipusztultak, lokállá, presszó­vá, vagy étteremmé alakultak át. Megyénkben talán az egyet­len kávéház, amely egy kicsit megőrizte jellegét, a gyöngyö­si Vörös Csillag. Erről szól most ez a kis visszaemlékezés és riport. 1922-ben Gyöngyös szenzá­ciója volt az újonnan megnyílt Hungária nagyszálló és étte­rem, melynek építtetője és tu­lajdonosa az úgynevezett Hun­gária R T. volt, ahol a rész­vények többségével a gyön­gyösi bank rendelkezett. A részvénytársaság a szállót és az éttermet 1925-ben Bán Zsig- mond vendéglősnek adta bér­be, aki nagyon fellendítette az üzletet. Országszerte híres volt a gyöngyösi Hungária. Most a Vendéglátóipari Vállalat keze­lésében van az üzlet. A régi időkről ma már csak néhány törzsvendég és Budai Géza pincér mesél, aki 1938. óta dolgozik az étteremben. Budai Géza elbeszéléséből derül ki, hogy régen nagyon nehéz feladat volt pincérnek lenni. Tudni kellett minden törzsvendég hóbortját, és ez nem is olyan könnyű dolog. A régi Hungária mintegy hatvan törzsvendéget tartott számon és a pincértől a legalapvetőbb követelmény' az volt, hogy pontosan tudja, melyik vendég milyen pohárban, hány cukor ral, mennyi tejjel issza a ká­véját, a hosszú szimplát, avagy a rövid duplát kedveli. Ügy. hogy a pincér a konyhában a rendelést csak úgy adta le, megjött a Kuncz úr és ebből a konyhaszemélyzet már tudta, a kávét csészébe kell tenni, és mellé duplá cukrot, vala­mint kis pohárban tejszínt kell felszolgálni, különben a félel­metes Kuncz úr haragja le­sújt a pincérre. Nap mint nap súlyos meg­alázásnak volt kitéve a pin­cér, akinek mindent el kellett tűrnie, egyetlen zokszó nélkül, mert az üzlet vezetői szigo rúan vallották azt az elvet, hogy a vendégnek mindig iga­za van. Még Babits ezredes úrnak is igaza volt akkor, amikor ha- talmas kutyájával letelepedett az asztalához és miután már alaposan berúgott, elővette re­volverét, hogy kedvenc szóra­kozásának hódoljon, ami abból állt, hogy lelövöldözte a csil­lárokat. * Az öreg Hungária fatapétás falai bizony sok ilyen igazi „úri-muriról” mesélhetnének. De persze voltak itt mások is, egyszerű kis városházi tiszt­viselők, adóhivatali írnokok, kereskedősegédek, akik egy szimpla mellett kártyáztak, dominóztak, vagy sakkoztak. Közülük sokan, megöregedve bár, de még ma is ott ülnek estéről estére megszokott asz­taluknál, megszokott szimplá­juk mellett és elmerülten játsszák a romit, vagy az ultit. Itt találni Aba Dezsőt, Alt- mann Bélát, Halász Ernőt és természetesen az új törzskö­zönséget is, akik között persze már nincsenek lövöldöző Ba­bits ezredesek. Munkások, kis­tisztviselők. állami és gazda­sági vezetők ülnek a fehér­asztaloknál és hallgatják Sár­közi György muzsikáiét, úgy, mint ezelőtt húsz évvel az idősebb Rácz Géza síró hege­dűjét. Az étterem ma is a megye legszebb, legotthonosabb ét­terme; A pincérek figyelmesek és gyorsak. Szinte szokatlan már, hogy a belépő és a távo­zó vendéget üdvözlik, felsegí­tik a kabátját és igyekeznek minél gyorsabban kiszolgálni. Az étlap változatos, az ételek ízletesek. Erről tanúskodik a vendégkönyvben az a sok be­jegyzés, amely dicséri az ét­terem személyzetét és főztjét. Mutatóban egy bejegyzés: „Lehet, hogy minket elfelej­tenek, de mi a kitűnő vacso­rát soha! Köszönjük!” Az alá­írók: Latabár Kálmán, Hor­váth Tivadar, Borán Lenke és Rozsos István. De találni a könyvben argentínai, szovjet, indonéz és angol vendégek el­ismerő szavait is. És kell-e nagyobb elismerés annál, hogy estéről estére meg­telnek az asztalok, hogy ma is állandó törzsközönség vallja magáénak a Vörös Csillag ét­termet. Ez különösen érdekes akkor, amikor köztudomású, hogy sok étterem viszont válsággal küzd. Ezek vezetői elmehetnének ta­nulni Gyöngyösre. Szinte hal­lom érvüket, hogy könnyű Gyöngyösnek, mert ott olcsób­bak az árak Ez igaz. De van ezen felül valami más is. Ez pedig a hangulat. A vendég­látó szakemberek azt mond­ják, hogy jazz kell mindenho­vá, mert a közönség ezt sze­reti, íme, a gyöngyösi étterem példája bizonyítja, hogy ez az érv sem helytálló. Hallgassák meg Sárközi György hegedű­jét, a zenekar ízléses játékát és meggyőződhetnek arról, hogy a jó népi zenének ma is van közönsége és lesz is min­dig. A nagymultú kávéháznak sikerült megőriznie hangulatát és talán ez is az oka annak, hogy ma is annyian szeretnek beüíni egy-egy órára. Talán egy hiányzik még, amit a mai fiatalok csak a régi filmekről ismernek, ahol a cselekmény kávéházakban játszódik le, de ma már teljesen kiment a di­vatból. A nádból fonott újság­tartók, amelyek ott lógtak a falon és amelyekben megtalál­hatók voltak az összes újsá­gok. Ez a vállalatnak <nem lenne nagy kiadás és a közön­ség ma is szeretné és örömmel használná. Aztán ráférne az épületre is egy kis tatarozás, mert egyre inkább potyog a vakolat és a sebhelyes, piszkos épület igen rossz benyomást tesz az átuta­zó vendégre. És ha már az épületnél tartunk, az is emlí­tésre méltó, hogy időszerű volna már a sok huza-vona után átadni a szállót eredeti rendeltetésének, helyrehozni a rossz állapotban levő szobá­kat, kitisztítani a piszkos ka­pualjat, hogy újra tányérsap­kás portás fogadja a vendéget, úgy, mint a többi szállodában ez szokás. Mert jelenleg, ha egy idegen bemegy szobát ke­resni a szállodába, bizony ne­hezen talál rá a harmadik emeleten székelő szobaasz- szonyra. És még egy. Ha egy gyön­gyösit megkérdez az ember, hogy hová megy, a legritkább esetben mondja azt, hogy a Vörös Csillagba. _Az emberek Hungáriának ismerték meg és ma is úgy nevezik. Nem tu dom, miféle politika az, hogy vendéglőt, borotvapengét ne­vezzenek el a Vörös Csillagról vagy fogpiszkálót a Békéről (mert Béke fogvájó is van) — Nevezzék el a Vörös Csillag­ról az ország legmagasabb csúcsát, a főútvonalakat, a leg szebb tereket, de semmiesetre sem a vendéglőket, Adjanak a gyöngyösi étte­remnek is más nevet. Legyen Gyöngyös, vagy Mátragyöngye, vagy egyszerűen Mátra. De leghelyesebb, ha visszaadják a régi nevét és végre hivatalo­san is nevezzék úgy, ahogy gyöngyösi emberek: Hungáriá­nak. HERBST FERENC. 1 11 kemény kalap Hát az igaz, hogy a 6:3 után, a magyar—angol visszavágó napján magasabb volt a han­gulat és totálisabb a közér­deklődés, de a Real Madrid szereplése is nyomot hagyott Budapest képén. A meccs előtti napon (a ta­vasz ellenére meglehetősen szép időben) a Váczi utcán nagy volt a forgalom. Az első keménykalapos’’ még csak mérsékelt feltűnést okozott. Tudvalevőleg a Real Madrid csapatának állandó kísérői a „11 kemény kalaposok”, régi klubtagok, csapatuk minden meccsén ott vannak és minden Madrid-gól után levegőbe do­bálják tisztes fejfedőiket. A derék, pocakos úriembe­rek párosával sétáltak a bel­városban — felsőkabát nélkül, zakóban, de mondanom sem kell, fekete kalapjuk legtelje­sebb díszében. Az utca kórus­ban nevetett, és nem akadt olyan járókelő, aki legalább 2—3 percre el ne kísérte volna őket. Nem reagáltak túlzottan közfeltünésre — úgylátszik, megszokták már Európa egyéb városaiban is. (M—i) Mai pillanatképünk Készül az új Heves megyei távbeszélönévsor A jelenleg forgalomban levő megyei telefonkönyvek, a köz­ben lezajlott lakás- és hivatal­cserék, valamint számváltozá­sok miatt már pontatlanná váltak. A postahivatalok ápri­lis 20-ra elvégezték az új ada­tok összegyűjtését és így az új telefonkönyv előreláthatólag két hónapon belül megjelenik. Munkásszállások Gyöngyösön A családtól, a szülői háztól távol dolgozó munkások má­sodik otthona a munkásszálló; ahol kényelemben, tisztaság­ban élhetnek, vagy élhetné­nek a munkások. Gyöngyösi körsétánk alatt sok jót lát­tunk a munkás-szállókban, de kifogásolni való is akadt elég. Nagyon jó itt lakni Sokablakú terméskő épület áll a Dimitrov úton. Itt lak­nak a Szerszám- és Készülék- gyár munkásai. A takarító asszony a folyosókat söprö- geti, a lányok szobájában csak ketten vannak idehaza, Oláh Ágnes és Nagy Ágnes. Mind a ketten Poroszlóról jöttek ide, hogy majd a város meghozza számukra a boldogságot. — Nagyon jó itt lakni, való­ban második otthonunk ez az épület. Mindent megadnak, hogy jól érezzük magunkat — mondja Oláh Anna, csak az a baj, hogy ebből a szobából én járok egyedül váltott műszak­ba. Ha meg lehetne azt csi­nálni, hogy én is két műszak­ba járjak, mint a többiek, ak­kor nem zavarnám őket a munkába menéskor. Jól érzem magam, nincs panaszom az otthonra. Tehát ő megelégedett, de nézzük a többieket. Az első emeleten, öt család lakik. Az asszonyok közül Montvai Endréné kezdi a be­szélgetést. — A tisztaság kifogásolható, a lakók nem nagyon vigyáz­nak a szobák, a folyosók, s különösen a mosdó tisztasá­gára. A mosdóban meglehetős tisztaság fogadott. A tusoknál felsúrolva a beton, s már majdnem elsiklik a tekintet a három mosdókagylón, amely­ben az előző napi sártól eldu­gulva, piszkos víz áll. Hogy ki csinálja ezt, a lakók nem tud­ják, pedig az ő feladatuk len­ne megfigyelni, melyik magá­ról megfeledkezett lány, vagy asszony hagyja maga után piszkosan a mosdót A férfiak­nál, lent a földszinten, nincs ilyen hiba. Ök, a gondnok, Minszk Józsefné szavai sze­rint:. — Sokkal jobban ügyelnek a tisztaságra, mint az emeleti­ek. Az én fiaim, szeretik a rendet, A II-es szobában linók Mol­nár József géplakatos és Hol- czer Alfréd. Molnár az asztal­nál ülve, repülőmodell-törzset állít össze, feltűnő szorgalom­mal és ügyességgel. — Munkaidő után szeretek szórakozni a repülőmodellek- kel. Újakat tervezek és meg is csinálom, — válaszol az érdek­lődésre, miközben óvatosan rakja fel a bordákat. — J,ó lenne egy kis szoba, ahol nyu­godtan faragcsálhatnánk. — De örülnénk ám egy jó házi könyvtárnak is, — csillan fel Holczer Alfréd szeme. Két éve, hogy felvitték a gyárba a könyvszekrényt, most itt lenn, az otthonban, nincsenek köny­veink. A falakon vezetékek futnak, de a rádió sehol sem szól. A társalgó sarkába bizony oda­kívánkozik az a könyvszek­rény és nem ártana egy pár egyúttal fedezi az ünnep ösz- szes kiadásait. Felvonul a ro­konság: gyerekek, vők, me­nyek, unokák, apósok és anyó­sok. Mindegyikük kezében ál­dozati ajándék: drága gyümöl­csök, hús, csirke, rizs és az el­maradhatatlan pénz a halottak számára. Ennek több változata van. Ha kis bambuszrudakat sárga papírba csavarnak, ezt aranypénznek nevezik, ha fe­hér a burkolat, ezüstrúdról van szó. NÉHA VÉKONY papírlapok közepére ezüst- vagy arany­festékkel pecsétet nyomnak, — ezek jelképezik ahnak értékét és minőségét. Sőt a modern kor hatásaként mind gyak­rabban alkalmazzák az úgyne­vezett bankjegyet, melyen áz alábbi felírás olvasható: A holtak birodalmának bankje­gye. Mindezeket a halott, ősök számára égetik el; ebből kell nekik fedezni a túlvilági ki­adásaikat. Ezekből költenek utazásaikra is, amikor min­den ünnepen és évfordulón meglátogatják szeretteiket. — Természetesen annál boldo­gabbak az ősök, minél több pénzt égetnek el számukra. Amikor a család már egybe­gyűlt, közösen meglátogatják az elhúnyt ünnepelt sírját. A kis dombra új rögöket dob­nak, kigyomlálják, majd kis tömjénrudakat égetnek el. Ez­zel szólítják fel a halott lel­két, hogy jelenjen meg az ün­nepélyre a családi otthonban. Dél felé a gyertyáktól megvi­lágított és tömjéntől illatos ol­tár előtt, egy kisasztalra enni­valóval megrakott tálakat he­lyeznek. Miközben szól a trombita és a kis csengő, a család legidősebb tagja lassan az oltárhoz közeledik a földre- terített széles nádszőnyegon. minél hamarább elérje rendel­tetési helyét Ennek végeztével az ünneplő család nekiül, hogy elfogyassza az ősök által „meg­hagyott” finom falatokat. Evés közben ékes szavakkal mél­tatják az elhúnytak érdemeit. Ezeken a hagyományos év­fordulókon kívül minden he­tedik hónap közepén nagy ünnepélyt rendeznek. Ez alkalommal a holtak tisztele­tére papírból készült házakat, kocsit, ruhákat és bútorokat hamvasztanak el, melyek kö­zött sokszor ott szerepel a szol­gák, sőt feleségek papírmasé figurája is. Konfucius tanítása szerint az istentelenség és ke­gyetlenség bűne terheli annak a lelkét, aki nem gondozza ősei emlékét. A RÉGI HIEDELMEK és babonák ma már lassan fele­désbe merülnek. A nagyobb városokban a házi oltár egyre inkább elveszti jelentőségét és egykori tekintélyét. Sok ház­ban már teljesen el is tűnt. Vidéken azonban a parasztok kunyhóiban előreláthatólag még hosszú ideig a lakóhely legfőbb ékessége lesz. PHAM-LAN. (Fordította: Nagy Katalin.) összekulcsolt kézzel letérdel és imát mormol. A CSALÄD MINDEN halott őse öt generációig visszame­nőleg hivatalos erre a lako­mára. Az ünnepi ceremónia végén a család tagjai kor és rang szerint a földre borulnak. A férfiak felemelik összekul­csolt kezüket, majd letérdel­nek és homlokukkal a földet érintik. A nők előbb leülnek, majd összefont karokkal las­san előre hajolnak. A tisztelet- adásnak ezt a formáját, me­lyet vietnami nyelven „lay- nak” neveznek, négyszer is­métlik meg. Ezután égetik el a „halottak pénzét”. A szertartásnak ez a része az udvaron történik. Mind­annyian körülállják a tüzet és örömteli felkiáltások hangza­nak el, amikor a szél a hamut elfújja. A pénz elindult, hogy I ízléses tájkép sem a falra. Az emeleti részen van a fotószoba. Csakhát a fiatalok ezt nem tudják. És a gyárból is lehet­ne könyvet hozni, csak akarni kellene. Ha ezeket az apró hi­bákat megszüntetnék, akkor valóban második otthonuk lenne ez a szálló a Szerszám- és Készülékgyár munkásainak. Rozzant vaságyak és kétes tisztaság Mechanikai Szálló a neve a Pesti úton levő munkásszál­lásnak. Itt az Építőipari Válla­lat munkásai laknak, számsze- rint 37-en. Ideiglenes megoldás csupán, mert ha az építkezé­sek befejeződnek, tovaröppen­nek más vidékre. Talán innen adódik az, hogy a szállásuk is csak olyan á< meneti. Rozzant, vaságyakon különös szagot árasztó szalmazsákok, ame­lyekből itt-ott hullni kezd a szalma. A deszkákból összetá­kolt asztalon hagyma, krump­lihéjak és zsíros-szélű tányé­rok jelzik a tegnapi vacsorát. Sehol egy kép a falon, sehol egy újság az ágyon. De még csak könyvből sincs valamire­való példány a szobában. Ilyen a második otthon, ahol a munkások élnek? Nem! Ezt még ' ha ideiglenes is, — másképpen kellene felszerelni és berendezni. A mosdó kör­nyéke egészségtelen piszokban fürdik és az ivóvizes csap köz­vetlen az ajtó mellett van. Most nem arról van szó, hogy kastélyt, vagy reprezen­tatív üdülőt építsenek a kő­műveseknek, kubikosoknak, ezt változó munkahelyük sem engedi meg. De az állandó vándorló munkások igényeire is adni kellene. Legelemibb, amit csinálni lehet, tisztasá­got, egészséges környezetet te­remteni az ilyen szállásokon, barátságosabbá, otthonosabbá tenni a szobákat. Ez azonban nemcsak az építésvezetőség feladata, hanem a munkásoké is. Legyenek igényesebbek a környezetük, de önmaguk iránt is. Sajnos, még ma is igen sokan vannak, akik nem törődnek saját tisztaságukkal sem. S a rossz példa ragadós. Bármerre jártunk az építke­zés állandónak mondott szál­lásain, mindenütt sívár szo­bák fogadtak. Tízen alszanak egy kis szobában, csak azért, hogy ne kelljen szétválniok. Szép ez a baráti összetartás, de az egészség is fontos dolog. AZ építés vezetőségének ígéretére számítva, reméljük, megjavul a mechanikai szálló rendje és tisztasága. ★ Két lakás, két külön világ. Csak a lakói hasonlítanak egy­máshoz — munkások vala­mennyien. Az egyik otthon, a másik csak szállás. Sok mun­ka van még hátra Gyöngyö­sön. míg eltűnnek az ilyen „otthonok” és világos, egész­séges szállásokban lakhatnak a munkások. KOVÁCS JÁNOS. MINDEN NÉPNEK vannak hagyományai és szokásai, me­lyek az ősi történelembe nyúl­nak vissza és mélyen a nép szellemében gyökereznek. Ez­úttal az ősi Vietnam vallási szertartásait és halottkultuszát mutatjuk be. Ha végignézzük egy vietna­mi ház belsejét, mindig talá­lunk benne egy oltárt, melyet rendszerint a legnagyobb he­lyiségben állítanak fel. Az ol­tárt függöny takarja el a kí­váncsiak szeme elő!, itt talál­hatók a vallási szertartások kellékei: . gyertyatartó, tömjé- nesszelencék, finom elefánt­csontpálcák és apró, miniatűr t&iacskák az áldozati adomá­nyok számára. Ezek egy kis tabernákulum köré vannak helyezve, melyre rávésik az elhúnyt ősök neveit. Kétoldalt kis csengők és trombiták függ­nek; hagyományos ünnepeken és évfordulókon ezek hangjá­val idézik a sírban nyugvó lelkeket Azokban a családokban, me­lyekben leginkább ragaszkod­nak a hagyományokhoz, nagy ceremóniával ülik meg ezeket az ünnepeket. Kora hajnaltól kezdve gyülekezik a család az elhúnyt legidősebb fiánál, aki

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom