Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)

1958-03-15 / 45. szám

1958. március 15. szombal NEpCJSA6 3 Hazafiság és az otthon •Emlékezhetünk rá valamennyien, hogy 1956 októberében mennyi fiatalt megtévesz­tett a nagyhangú álhazafiak nacionalista, soviniszta uszítása. Petőfi, Kossuth, és 1848 eszméire hivatkozva hálózták be tábo­rukba az ifjakat, hangoztatva, hogy hazafi- ságuk szent és nemes célt szolgál. Mennyire rádöbbentek a magyar ifjak a rideg valóságra, amikor látták, hogy nem­zetiszínű zászlókat lobogtatva, igaz hazafi- ságról szónokolva munkások, parasztok szá­zainak életét oltották ki az ellenforradalmi terroristák. Ez nem igaz hazafiság, — éb­redt fel bennük a valóság és megvetéssel fordultak el a gyilkos nacionalista uszítók- tól. De mi lehet az oka, hogy egyáltalán ta­lajra talált az álhazafi, nacionalista és so­viniszta uszítás az ifjúság egyes rétegeiben. Most elsősorban nem azokról van szó, akik — szüleik régebbi vagyoni helyzete miatt — hívei voltak a restaurációnak, a régi álla­potok visszaállításának, ami kézenfekvő do­log. Az csak természetes, hogy az úri rend hazánkban élő leszármazottai legfőbb szó­szólói és mozgatói voltak a múlt visszaálllí- tásának. Bár, a magyar ifjúságra gyakorolt befolyásuk jelentéktelen volt, mert a munkás, paraszt és a népből származó értelmiségi ifjak soha sem azonosították magukat az arisztokrácia leszármazottaival, akik 1956 októbere előtt a munkásálarc mögött húzódtak meg. Az ellenforradalom alatti hazafiságba bur- kolódzó nacionalista jelszavak elragadták a munkás és paraszt ifjak egyrészét is, mert ?• '.őzó évek hibás, egyoldalú nevelése hát­térbe szorította a hazafiság ébresztését. Az otthoni nevelés pedig a nacionalista eszmék kifejlődését eredményezte. Köznevelés te­rén mindez már gyökeresen megváltozott és a baráti népek szeretetére, az internaciona­lizmusra való nevelés összekapcsolódik a hazafiságra való neveléssel. Ez feltétlen he­lyes, és természetesen az igaz hazafiság együtt is jár a baráti népek, a kapitalista világban szabadságukért küzdő százmilliók szeretetével. Vajon csak az állami nevelés volt az oka, hogy az ifjúság jegyrésze megtévedt, álhaza­fivá vált az októberi napokban? Nem, hi- *.szen közismert a család, az otthon nevelő, ‘"'gondolkozás, világfelfogás formáló ereje. Nem egyszer bebizonyosodott már, hogy az otthoni, maradi nevelés hatása nagy prob­lémákat okozott a gyermek és az ifjú világ­nézetében, ami akadályozta az iskolai ne­velést is. Az iskolában a materialista világ­nézettel, a haladás eszméivel találkozik a gyermek, de halomra dől a pedagógus min­den igyekezete, ha a tanuló az otthoni fel­fogásnak ad helyet gondolkodásában. Nem egy szülőben erősen élt — és még most is előfordul ez — az a hazug naciona­lista jelszó, hogy „csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”. Sokaknak tetszett ez a jelszó, s nem vették közben észre, hogy a hangzatos jelszó csak a szegény nép nyomorának a takarását szolgálja. Hiszen jobb volt-e Palavichinyi őrgróf cselédeinek, vagy a Weiss Manfréd-ek VWWWS/' kiuzsorázott munkásainak, amikor a Kár­pátoktól az Adriáig terjedt az országhatár. Semmi esetre sem, hiszen számukra a ha­za, akkor is a reggeltől napestig tartó em­bertelen robotot, s az úri terhek alatti nyö­gést jelentette. De hazaszeretet, akkor is élt a magyarok millióiban, amely kifejező­dött a haza urai elleni harcban a szabad­ság kivívásában. Gondoljunk csak a nagy hazafiakra, Kossuthra, Táncsicsra, Petőfire, Adyra és a többi nemzeti nagyságra, akik a hazafiságukat a nemzet felszabadításáért az egyenlőség, testvériség megteremtéséért foly­tatott harcukban is kifejezték. S mennyien, de mennyien életük feláldozásával tanúskod­tak a hazafiságukról. De a gyermek leg­többször nem erről hallott otthon, hanem a megtévesztő jelszavakról, a hazug nacio­nalista uszítás ismételgetéseiről, ami meg is ragadt benne. És eezel is magyarázható az a hatás, amit az októberi események alatt felszínre kerülő álmagyarok hangzatos, faii gyűlölködést szító jelszavai keltettek jóné- hány fiatalban. Egyes családoknál kiütközött az a felfo­gás is, hogy a hazafiságot a semlegességre, a „sehová tartozás” kivívására folyó tevé­kenység képezi. Ez azt jelentette, hogy csak az lehet igaz hazafi, aki ha kell fegyverrel is harcol azért, hogy Magyarország semleges legyen, s elszakadjon a Szovjetunió vezette tábortól, „saját politikát” folytatva. Hát nem bebizonyították, éppen az októberi esemé­nyek, hogy alapjában téves ez a felfogás, hiszen az imperialisták, a régi uralkodó osztályok maradványai, a kapitalizmus ol­dalára szándékoztak állítani Magyarorszá­got, s ez együtt járt volna a régi állapotok visszaállításával, amiről Mindszenty is be­szélt. Hát az lehet igaz hazafi, aki ezt elő­segíti? Semmi esetre sem! Es az az ifjú, akit a családi környezetben ilyen felfogás méte- lyez meg, utóvégre szembe kerül önmagá­val is, mert ha nem jár behunyt szemmel, látnia kell azokat az eredményeket, ame­lyek most megvannak, jelképezik a mai életet — amiért a régi nagy hazafiak har­coltak, de mint 1848-ban, 1919-ben is el­buktak. Hogy miért, azt mindenki tudja. Éppen a hazafiság és az abból eredő eszmék fegyveres elfojtása miatt. Mi a kívánalom tehát az otthontól, a csa ládi környezettől, a hazafiságra való ne­velés terén? Először is azt kell leszögezni hogy a szülői vélemény, világnézet, általá­ban nagy befolyást gyakorol a serdülő kor­ban lévőkre. Ha otthon helyes irányban fej­lődik és alakul az. ifjú hazafisága, kevesebb dolga van a társadalomnak és á pedagógu­soknak ezen a téren. Ha a gyermek látja, hogy szülei igáz szívvel, odaadással munkál­kodnak a haza felvirágoztatásáért — ez­zel saját jobb életük megteremtéséért — feltétlenül követi ezt a példát. És ez a ha­zafiságra való nevelés egyik alapköve, ami­től azonban nem lehet elvonatkoztatni a más országok, a baráti államok és elsősor­ban a Szovjetunió őszinte szeretetére való nevelést sem. Hiszen van-e aki kétségbe vonná, hogy éppen a Szovjetunió segítsége, önzetlen támogatása nékül jutottunk ide, ahol most állunk. Az a család, amelyik a szülőföld szerete­tére, a munka, az elért eredmények meg­becsülésére és védelmére neveli fiait, mél­tán büszkélkedhet azzal, hogy az 1848-as, az 1919-es ifjak hősi hagyományaihoz mél­tóan igaz hazafit ad a hazának. TÓTH JÓZSEF Munkaruha-kiosztás előtt Petőfi-altárón A MUNKARUHA-JUTTA­TÁS módszerének megváltoz­tatására kormányrendelet je­lent meg. Az új rendeletet idegenkedve fogadták a Mát- ravidéki Szénbányászati Tröszt Fetőfi-altárói üzemében. A szélnek eresztett „kacsa” ar­ról hápogott, hogy mindenki­től elveszik a munkaruhát és a védőruhákat, a pufajkát és a gumicsizmát. Hatvani Fe­renc, a szivattyú és gépjavító műhely munkása is arról be­szélt, hogy eddig minden év­ben megkapták a ruhákat, csak most nem kapott senki. Az új rendeletet nem ismeri. De rajta kívül még sokan vannak olyanok, akik nem értik az új határozatot. Azt sugdossák, hogy pénzt kap­nak védőruha helyett és a ki­hordási időket meghosszab­bítják. Az ilyen suttogásokban igen kevés az igazság. Aki hall­gatja a rádiót és olvassa az újságokat, az meggyőződhet a valóságról. Minden bányász beláthatja azt, hogy jóval több pénzt fordítottunk a bá­nyászok ruhaellátására, mint amennyit szabad lett volna. Ezért szükségessé vált a ru­haelosztás módosítása. Az új rendelet értelmében az üzemi tanács dönt arról, hogy mi­lyen munkahelyre, mennyi időre jár munkaruha. A munkaruha kiosztás azért szü netel Petőfi-altárón, mert most döntenek a kihordási időkről és a ruhajuttatások­ról. PETÖFI-ALTÄRÖN ebben az évben 1 500 000 forinttal gazdálkodik az üzemi tanács. Az anyagraktárakban már szétosztásra várnak a kabá­tok, nadrágok, gumicsizmák és bakancsok Gumicsizmából 40 párat vásároltak, párját 480 forintért. Ezt a csizmát két év kihordási időre kapják a dolgozók, de ha tudnak ol­csó, 180 forintos dunaföld- vári gumicsizmát szerezni, altkor ezeket egy évre adják a bányászoknak. Nehéz munka a kihordási idő megállapítása és áz is sok gondot okoz az üzemi ta­nács tagjainak, hogy melyik üzemrészben kapjanak és me­lyikben ne kapjanak ruhát a munkások. Egy bányász ru- házására 650 forintot költ az állam Petőfi-altárón csak azért, hogy ne a saját ruháját piszkolja a sáros, olajos mun­kahelyen. Az új besoroláskor lehet, hogy lesznek olyan munkahelyek, ahol a munka­ruha kihordási idejét meg­hosszabbítják. A föld alatt dolgozó egyéb munkásoknál (lakatosok, gumiszalagkezelők) az ellenforradalom után hely­telen kihordási időt állapítot­tak meg, mert munkájuk köz­ben nem kopik annyira a ru­ha, mint a szénfalnál dolgo­zóké. Sok munkaruha sorsáról döntenek ezekben a napok­285 vagon különféle műtrágyát vásároltak az idén megyénkben Termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztja- 71 ink a termés fokozása érde­kében az idén sokkal na­gyobb mennyiségű műtrágyát használnak fel, mint az el­múlt esztendőben. A termelő- szövekezetek a tavaszi veté­sek alá és az őszi kalászo­sok fejtrágyázására összesen 64 vagon nitrogén, 42 vagon foszfor és 17 vagon káli mű­trágyát rendeltek, illetve vá­sároltak. Az egyéni gazdasá­gok eddig 140 vagon nitro­gén, 18 vagon foszforos és 4 vagon káli műtrágyát vásá­rolta kaz év első két hónap­jában. 47 hold új gvümiHcsifs a termelűszOvethezeteKben Termelőszövetkezeteinkben az idén is nagy az érdeklő­dés a gyümölcstermelés irán, mely növeli a közös bevé­telt. A terve ksezrint a me­gye különböző szövetkezetei­ben 47 holdon telepítenek zárt, nagyüzemi gyümölcsöst. A szövetkezetek túlnyomó többségében jonathán alma és kajszin barack csmetét igé­nyeltek. 40 ezer forint értékű társadalmi munka A besenyőtelki dolgozók is szívesen vállaltak munkát a község szépítésében, fejleszté­sében. A községfejlesztési já­rulékok befizetése mellett, mintegy 40 ezer forint értékű társadalmi munka elvégzésére tettek vállalást a különböző beruházások létesítése érde­kében. ban. Jár-e, vagy sem. A fe­lülvizsgálatkor bizony több esetben szabálytalanságot ta­pasztalt az üzemi tanács. Ilyen Sállá Béla esete is. Ó elég hideg, huzatos helyen dolgozik, vagontöltő. A neki járó munka- és védőruhát fel is vette. Kapott bundát, gu­micsizmát, halinacsizmát és bakancsot rendes időre. De a bakancs kihordási idejét nem hosszabbították meg. Itt kö­vették el az első szabályta­lanságot, a másodikat pedig ott, hogy Sállá Bélának nem 1500 forintos bunda jár, ha­nem csak vataruha. Az új rendelet értelmében a jogta­lanul használt munkaruhákat be kell vonni és annak adni. akinek a munkakörülménye ezt megköveteli. ..AZ ÜJONNAN BELÉPŐ dolgozóknak az első hgt hó­napban csak használt munka­ruha-féleségeket lehet kiadni’* — így szól az új kormányrende­let 3. szakasza. Szauervein László példája is azt bizonyít­ja, hogy helyesen intézkedik a rendelet, — mert az ő sza­vai szerint odahaza min­den tanoncruhája megvan, s mikor idejött új ruhát ka­pott. Az áthelyezéssel érkező bányászoknál is ez volt a helyzet. Molnár Mátyás régi munkahelyéről, Szűcsiből Pe- tőfi-altáróra helyezték dol­gozni és az új munkahelyén százszázalékos munkaruhát kapott. Ha Molnár Mátyás­nak még nem telt le a Szű­csiben kapott munkaruha ki­hordási ideje, helytelenül cse­lekedett a vezetőség, amikor új ruhát adott neki. Az ilyen esetekben az történt, hogy a bányász továbbra is a régi ruháját hordta és az úiat összegyűjtötte, kímélgette. Ez­zel dolgozótársaitól vonta el a ruhát és a pénzt, mert elő­fordulhatott az is, hogy nem tudtak olyannak adni, akinek már járt volna. Az új rendelet szerint he­lyesen intézkedett az üzemi tanács, amikor használt mun­karuhát adott az új munká­soknak. Figura József és Far­kas Mihály 1958 februárjában került a bányához földalatti szállítónak és a raktáron lévő használt ruhákból kaptak. FELELŐSSÉGTELJES mun­kát végez az altárói üzemi tanács. Minden dolgozó igaz­ságos döntést vár és nem fe­lelőtlen ígérgetéseket. Figyel­mesen, körültekintően dönte­nek tehát, kinek adjanak ru­hát és mennyi időre. Ez most a Petőfi-altárói üzemi tanács fontos feladata. KOVÁCS JÁNOS GYURKÓ GÉZA: uica hallgaloll A préselt bőrkabáton valóban marconán festett a dobtáras gép­pisztoly, mégha felette a fej, a diáksapkával, pelyhedző állal nem is volt valami harcias. Czékmány Vilmos, akit osztálytársai elismer­ten nagy étvágyáért, egyszerűen csak Bendőnek tiszteltek, most úgy érezte magát, mint olvasmányának híres hősei, mint Old Shetterhand, mint az Északnyugati átjáró ret­tegett kapitánya, mint igazi har­cos, aki áll a vártán áll és vár, hogy teljesítse kötelességét. Két nap óta nemzetőr, s most itt a kapu előtt, a szemerkélő esőben, úgy ér­zi, hogy valóban az ő vállán nyug­szik ennek a nemzetnek a sorsa. Va­lamikor, amikor 'talán már öreg ember lesz, vagy már nem is él, bár ezt nehéz elképzelni, róla ta­nulnak majd az iskolában ... Csak ne volna most olyan éhes és ne fázna vékony félcipőjében a lába... De különben, ennyit igazán megte­het az ifjúság szent ügyéért. Czékmány Vilmos harmadikos gimnazista tehát áll, vállán a gép­pisztoly, körülötte emberek tátják a szájukat, magyaráznak, handaban- dáznak, jelszavak repkednek a le­vegőben káromkodással, szitkokkal vegyest, az ajtón a belső őr iga­zoltat valakit, az emeleten a forra­dalmi bizottság tagjai tárgyalnak, a rendőrség egyik szobájában két ávóst oktatnak ököllel, talppal az emberiességre, egy idősebb embert, — kónya bajszú, szürke szemű, ba­rázdás arcú — most hoz be két fegyveres. De Czékmány áll ren­dületlenül, mert tudja, hogy ez a kötelessége. Még egy hete sincs, hogy az apja megpofozta, mert ké­sőn jött haza, most két nap óta haza se ment, az anyja volt itt, de fölényesen leintette: — Ne izélj most anyu... Látha­tod, hogy nem mehetek... Látha­tod, hogy nem vagyok már gye­rek, fegyverrel a kézben őrzöm a forradalom vívmányait... Az anyja ebből a szép szónok­latból csak azt értette meg, hogy itt már se pofon, se sírás nem se­gít, hazament tehát aggódva, két­ségbeesve, mert lehet, hogy tény­leg szent ez a forradalom, de mi­ért kell éppen az ő fiának fegyve­res szentnek lenni a forradalom helyi központjának kapujában. — Bírod még öcsém? — reccsentett rá egy borízű hang. Czékmány fel­kapta a fejét. Csizmás, de felette városi kabátot viselő, idősebb, ke­rekképű férfi állt meg egy pilla­natra előtte, meglehetősen barátsá­gos képet vágva. — Természetesen ... csak a ciga­rettám fogyott el — válaszolt ön­érzetesen a fiú, s egy vállrándítás­sal megigazította vállán a géppisz­tolyt. Ismerte már látásból a ke- képűt, valami pénzügyi mókus volt annakidején, s most a bizottságba tevékenykedik, mint régi megbíz­ható szakember. — Itt van egy csomaggal — nyúlt máris széles mosollyal a zsebébe... Aztán mintha csak a cigarettáról jutott volna eszébe, megkérdezte: — Éjszaka is te leszel őrségen itt... Igen ... Na és nem félsz? Valami ávós, vagy akármilyen rá­kosista, akinél fegyver van... Fi­gyelned kell nagyon... Most te a forradalom katonája vagy... Értesz a géppisztolyhoz... Czékmány közben már rágyújtott, s idegesíteni kezdte a süket duma. Mi az, hogy ő fél. Mitől félne? Majd pont őrá lőnek, s ki lőne őrá, amikor a hatalom, az erő, a forra­dalom, a forradalmi ifjúság ke­zén van. De azért megpróbál ud­variasan válaszolni. — Nem félek kérem... tetszik tudni már tizenhét éves vagyok... És értek is a géppisztolyhoz... — No akkor derék ... Csak vi­gyázz is magadra, meg ránk is — intett fel az emeletre a kerek­képű, s már el is tűnt a kapu alatt. A benti őr se igazoltatta, az is ismerte és tudta, hogy várnak rá a bizottságban. Az utca képe most más volt, izgalmasabb, kavargóbb, de vala­hogy idegesítő. Csak két napja áll­dogál itt, néha fel-felváltva, de már ismeri azokat az embereket, diáktársait nem számítva, akik itt lebzselnek az épület előtt, hírekre várva, kíváncsiskodva, lelkesedve, híreket kapva és továbbadva. Né­ha-néha felmorajlik ez a rendszer­telen tömeg, összecsoportosul valaki körül, szitkok keverednek ámuldo­zó felkiálltásokba, hogy aztán is­mét szétzilálódjon kisebb csopor­tokra. Érdekes kép, de lassan már unalmas, lelkesítő, de kicsit már fárasztó még az ő számára is. Lassan szitálni kezdett az eső. Vékony, szemmel nem látható per- metben fürdött az utca és az egy­másután kigyúló lámpák fáradt és unott sárga fénye kezdte haza­zavarni az embereket. Megszűnt a járkálás a kapu alatt is és Czék­mány dideregni kezdett. Az előbb még komoly beszélgetésben volt Sándorral, aki most valami fontos és titkos beosztásban van, s azon tanakodtak, hogy Pestre kéne men­ni, mert itt nincs mód, hogy igazi hőstettet hajtsanak végre, de aztán Sándor egy titokzatos mosollyal vá­laszolva, hogy hová siet annyira, elkacsázott a kihalt utcán. Éhes is volt. Úgy látszik megfeled­keztek róla. Otthon most vacsoráz­nak anyuék. Vájjon mi lehet a ka­ja? Meg meleg is van és a sezlon is, amelyről mindig lelóg a lába, biztos megvetve már. Akkorát ásí­tott, hogy majd kikapcsolódott az álla. Dehát hiába — folytatta to­vább a morfondírozást — ki hozzon áldozatot a forradalomért, ha nem az ifjúság, aki csinálta, vezeti és rendbeteszi ennek az országnak a dolgát. Egy hete még ki gondolta volna, hogy most itt áll, vállán a gitár ... Vergilius ... Arma virum- que cano... Fegyvert és vitézt énekelek... Most ő is ilyen vitéz és ugrálhat Laboda elvtárs tanár úr és biztos nem buktatják meg, mert szép egy eset lenne pont őt megbuktatni, de különben is, hol van már az iskola ... hajaj... Járkálni kezdett a kapu előtt, zseb- redugott kézzel. Néha felpislogott az emeletre, ahol a nagyteremben már két órája, vagy még több, hogy folyik a tanácskozás, befülelt az épületbe, amely most egészen csöndes és kihalt lett... aztán fel- kordult a gyomra és egész komo­lyan fázni kezdett. Ez így együtt, meg hogy esik az eső, sötét van és vaskos árnyékok hevernek, mint hatalmas, lomha zsákok a fa­lakon ... Tényleg, a sötétből bár­ki rálőhet. Azt se tudja ki, azt se honnan, csak egy ütés a mellén, aztán semmi. De ha a lámpa alá áll, akkor még jobb célpont. In­kább járkál, mozgó alakot nehe­zebb eltalálni. Mert igaza volt a kerekképűnek, rálőhetnek... Előbb­re húzta a géppisztolyt, hogy keze- ügyében legyen. Az utca néma és csendes. Egyedül van. Teljesen egyedül. Anyuék már talán fek­szenek is... Hős vértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek... Nem jutott eszébe a folytatás... És eb­ben a pillanatban egy árnyékot vett észre... Az árnyék mozgott, megtorpant egy pillanatra, aztán tovább, feléosont a fal mellett... Czékmány megmeredt. Kiáltani kéne. De a hangra rögtön lő... El akart szaladni. Utána lő. Az árnyék még közelebb jött... Czék­mány behúnyta a szemét, hogy ne lássa a közelgő halált... Aztán gyorsan a géppisztolyra csapott, s meghúzta a billentyűt... Sorozatra volt állítva... De a fegyver hall­gatott ... — Kisfiam ... gyere haza ).. még megfázol - az anyja állt előtte csapzottan, kopott télika'oátján, mint apró gyöngyszemek, remeg­tek a vízcseppek. És az őr, bőrkabátban, vállán a géppisztollyal elbőgte magát, mint valami rövidnádrágos gye­rek. Az utca hallgatott!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom