Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)

1958-03-06 / 37. szám

1958. március 6. csütörtök NÉPÜJSag s Harcban a spekuláció és a korrupció ellen Tanulnak a kőművesek Építőipart)- - sok részére szaktanfolyam indul Egerben 54 résztvevő­vel. Az egri és a környékbeli magániparo­sok egy héten háromszor lá­togatják az elő­adásokat. A szaktanfolya­mot áprilisban fejezik be s utána a vidé­kiek részére rendeznek tan­folyamot. Lichter Mik­lós építészmér­nök a szakrajz készítésére ok­tatja a tanfo­lyam résztve­vőit. llát nem ÜGY VÉLJÜK minden be­csületes dolgozó egyetért az­zal, hogy a spekulációs törek­vésekkel szemben keményen kell fellépni és az életszínvo­nal megvédése érdekében vas­marokkal kell elfojtani min­den ilyenirányú megnyi’vánu- lást. Az ügyészségek statisztikai adataiból kitűnik, hogy 1957 júniusában, majd később de­cemberében a spekuláció el­leni harc hathatósabbá tétele végett hozott bűnüldözési ope­ratív határozatok helyesek voltak, az ügyészségi és rend­őrségi nyomozó szervek meg­felelően hajtották végre azo­kat. Néhány hét alatt 55 He­ves megyei személy ellen in­dítottak eljárást spekulációs tevékenység miatt! Ha tüzetesebben megvizs­gáljuk ezt a listát, azt láthat­juk, hogy csak nagyon kevés benne az úgynevezett hivatá­sos üzérkedő, a felelősségre vont személyek inkább alkal­mi bűnözők, akik foglalkozá­suk mellett még ily módon akarnak mellékjövedelemhez jutni. De hát mivel Is spekulál­nak Heves megyében? Elsősorban gyümölccsel,. Zöldségfélével és borral — a megye mezőgazdasági jellegé­nek megfelelően. Ezek mellett előfordult néhány esetben ba­romfival, égetett mésszel és tojással való üzérkedés is. Az üzérkedés módszere, vég­rehajtási módja igen egyszerű. Rendszerint Gyöngyös, Hatvan és Heves környékén felvásá­rolják az árpát, majd Buda- peten, Egerben és Özdon jó­val drágábban eladják. Egy félelmes” gépkocsivezető pél­dául nagymennyiségű kuko­ricát vásárolt Füzesabonyban, amit Özdon jó pénzért el­adott A kapott pénzen szenet vásárolt, amit aztán később a megye szénellátás terén sze­gényesebb vidékein értékesí­tett. AZ ÁRDRÁGÍTÓ üzérkedé­sek körében a gyöngyösi já­rásban állandóan visszatérő probléma a műbor készítés. fEnnek a cselekménynek — a történelmi borvidékre való tekintettel — igen nagy a veszélyessége, mert alkalmas arra, hogy a gyöngyösi bor jó hírnevét lerontsa. Érdekes, hogy tiszta műbort soha sem készítenek, inkább az erjedés alatt álló mustba, vagy borba kevernek bele bi­zonyos mennyiségű cukrot — az alkoholtartalom fokozása végett. Lényegében tehát az olcsón beszerzett cukrot ma­gasabb értékű alkoholként hozzák forgalomba ... A hevesi járás jellemző űzérkedési módja a „batyuzás volt.” Egy-egy személy példá­ul felvásárolt 150—500 tojást, s azt valamelyik közelebbi, vagy távolabbi városban 30— 40 filléres haszonnal adta to­vább. A rajtakapott batyuzók rendszerint azzal védekeznek, hogy a városban élő hozzátar­tozójuk számára viszik az árut, ami részben igaz is. Az is tény azonban, hogy egy-egy ilyen út alkalmával legalább a útiköltséget fedező illetékte­len nyereségre tesznek szert. A mezőgazdasági termé­nyekkel való üzérkedés lelep­lezését nagy mértékben aka­dályozza a jelenleg érvény­ben lévő „őstermelői igazol­vány” kiállításának és forgal­mának rendszere. Az igazol­vány ugyanis nem tünteti fel a földterület nagyságát, annak művelési ágát, a megtermett termény mennyiségét. így az igazolvány birtokában legáli­san olyan mennyiségű ter­ményt szállíthatnak, amit spekulációs szándékkal vásá­roltak össze. Sürgősen meg kell változ­tatni az őstermelői igazol­ványt. A KORRUPCIÓS cselekmé­nyek száma jóval kevesebb a megyében, mégis el kell mondanunk két érdekes és jellemző esetet. A LÉTSZAMNYILVAN- TARTÓ füzetben lapozgatunk az Ércelőkészítő művezetői irodájában. A hiányzások fel­iratú rovatban elég sok fel­jegyzés van, s a gyakran sze­replő notórius hiányzók nevei már közismertek a bányában. Az igazolatlan hiányzások sok termelésből kiesett munkaórát jelentenek. A kétlaki emberek sem tudnak teljes értékű mun­kát végezni, mert odahaza a föld várja őket, ahol szin­tén csak dolgozni kell, ez rontja a bánya teljesítményét. A január havi tervet sem tudta teljesíteni az üzem. A február 20-i napi termelés cink-színporból 189.6 tonna volt, ami 92.6 százalékos ered­ménynek felel meg. Pedig ha tudná, hogy mennyi juttatás­ból marad ki a lógós ember, akkor biztos meggondolná ma­gát mielőtt szőlőt kötni men­ne. Kormányunk a hűséges munkásnak védőruhát, üdülési lehetőséget, az eltöltött évei után állandóan emelkedő fi­zetett szabadságot, s a becsü­letes munka után járó igen magas hűségjutalmat biztosít. A lógós ember mindezeket I nem kapja meg. Ha felszá­molná ezt az összeget, az iga­zolatlanul hiányzó bányász, Lányi Istvánt, a Csepeli I Csőgyár termelési osztályá­nak vezetőjét felkereste Oláh László és Bajnai Andor és arra kérték, hogy a gyöngyösi FJK részére segítsen nekik tehergépkocsit vásárolni. Köz­ben megjegyezték, hogy ez­ért a „közreműködésért” kel­lő honoráriumot biztosítanak számára. Lányi négy mun­katársát bízta meg a gépko­csi megszerzésével. A gépko­csi kiutalása és megvásárlása után Lányi István 16 ezer fo­rintot, 10 ezer dararb Kossuth cigarettát és 20 liter bort vett át „munkadíj” fejében Oláh­tól és Bajnaitól, amin aztán társaival megosztott. Még csak annyit: a gyöngyösi rendőr­ség Oláh Lászlót és Bajnai Andor ellenforradalmi maga­tartásának nyomozása közben fedezte fel a korrupciós bűn- cselekményt, amikor az FJK pénztárkönyvének vizsgálata­kor egy 20 ezer forintos té­telnek nem találták meg az okmányát __ De nézzük csak a másik ügyet. Nagy Sándor pénzügyi tizedes tavaly Felnémeten borkészletet mért fel Tengely József és Csank Sándor fel­németi lakosoknál, akik 200— inkább fogadna 50 forintért egy napszámost, csakhogy az ilyen kedvezményekben ő is részesülhessen. Nagyon sok a hiányzás! A megengedett napi 50 fős hiányzási létszámot mindig meghaladják Oroszi- ban. A vezetők keresik, kutat­ják a mulasztások okait, de az eredmény egyelőre nem je­lentkezik. Az SZTK orvosok, beteglátogatók fokozott mun­kájával lehetne a szimuláns betegek számát csökkenteni. A BANYA DOLGOZÓINAK nagy többsége elítéli a lógó- sokat és a... .„yárujormadara-. kát”. Évre fiatal munkás Tarjányi Sándor, de az üzemben már az öreg jelzőt is kiérdemelte, mert ő az egyik legrégibb munkása a flottáiénak. — Nem szeretjük mi az olyan embereket, hogy egyszer itt — máskor ott. Nehéz ne­künk is, mert ha reggel nem jön be valamelyik, akkor ne­künk kell az ő munkáját is elvégezni. Mondjuk is az új embereknek, itt dolgozni kell, és nem sétálgatni. De ha dol­gozik, jól is keres. Én már négy éve vagyok ennél a bá­nyánál, és most 2000 forintot keresek átlagban. — Ez igaz, bizonyítja Erdei 200 forint felajánlásával köte­lességszegésre akarták rávenni Nagy Sándort. Nagy vissza­utasította az ajánlatot, s ki­jelentette, hogy a törvény szerint fog eljárni. Erre Ten­gely megtámadta a pénzügy­őrt, aki csak fegyverét hasz­nálva tudott tőle megszaba­dulni. Az egri járásbíróság Tengelyt nem jogerősen 8 hónapi börtönre ítélte, Csan- kot bizonyítékok hiányában felmentette __ A megyei ügyészség széles­körű harcot folytat a speku­láció és a korrupció letöré­sére. Bizonyíték erre, hogy kétízben is — 1957 június 27- én, majd azt követőleg de­cember 17-én — az érintett szervek bevonásával határo­zatokat hozott a bűnüldözési munka eredményesebbé téte­lére. AZ AZÓTA El,TELT idő kétségkívül komoly eredmé­nyeket hozott. Mind több és több bűnesetet derítenek ki a nyomozószervek, ami vég­eredményben a későbbiek fo­lyamán a bűnesetek számának nagymérvű csökkenéséhez ve­zet. És ez így van jól... SOMODY JÓZSEF Sándor, a vákumszűrő keze­lője is. — A szőlősgazdák csak ak­kor jönnek ide, ha filoxera lá­togatja meg a szőlőket vagy egy kis pénzt akarnak keresni, ko­csijavításhoz. Ezek aztán ha beáll a jóidő itthagynak min­ket, s dolgozhatunk ketten öt helyett — érvel Erdei elvtárs. EZEKET A HIBÄKAT meg lehetne szüntetni, ha az üzem- vezetőség figyelmesen, körül­tekintően járna el a felvéte­leknél, mert már ott ki le­hetne szűrni az idényszaki munkáíbkat. 'Olyan nagy üzemnek, mint a Gyöngyös- oroszi Ércbánya szüksége len­ne egy törzsgárdára, amelyre mindig számíthatna az üzem. Az épülő bányászkolónia rész­ben segíteni fog a kérdés meg­oldásában, de a végleges ered. ményt, csak lelkiismeretes, ne­velő munkával lehet elérni. S ebben a munkában a becsü­letes munkások segítségére számíthat az üzem vezetősége. KOVÁCS JÄNOS- A GYÖNGYÖSI járási és városi alapszervi várttitkárok részére a mai nappal előadás­sorozat indult. A tavaszias eső opálszinű párájában szuszogva töri magát előre a város fogal­mától immár elválaszthatat­lan vicinális, vagy ha úgy tetszik: a kistályai express. Még egy utolsó erőfeszítés és a meglehetősen sok ko­csiból álló szerelvény be­gördül az állomásra A ko­csik öntik magukból az uta­sokat, akiknek több, mint a fele őrült rohanásba kezd az ígéret földje, jelen esetben a helyijáratú autóbusz felé. Nincs ebben semmi kivet­ni való, hiszen ki milyen ügyes, úgy veszi hasznát. Magam is gyors léptekkel vettem tehát a kisebb-na- gyobb tócsa-akadályokat, s jó helyezkedésemben bízva már-már sajnálni kezdtem a mögöttem lemaradókat. Úgy látszik, a medve bő­rére ihattam, mert mire oda­értem, a busz bizony már zsúfolásig megtelt és én el­keseredett társaimmal együtt úgy álltam ott a zuhogó eső­méreg cie? ben, mint az a bizonyos Bá­lám szamara a mesében. A következő percben azonban, honnan-honnan nem, üres busz kanyarodott elénk. Ajtaja hívogatóan ki­tárult és mi hálatelt szívvel nyomultunk volna a belseje felé, ha a kalauznő hangja az utolsó percben meg nem állít: — Csak a bervaiak szá' - hatnak fel! Mit volt-mit tenni, nagy búsan nekivágtunk gyaley san a városnak, szerencsései átevickéltünk a FÜSZÉR1 és a MAVAUT előtt elterü­lő szörnyűséges pocsolya­tengeren, s már-már elértük a Gárdonyi Színházat, ami­kor nagy iramban elhúzott mellettünk a bervaiak részé­re fenntartott busz. Ha hiszik, ha nem, körül­belül hatan ültek benne. Vezetővel és kalauznővel együtt... Hát nem méreg ez?... Munkásvándorlás és a lógósok hátráltatják a Gyöngyösoroszi Ércbánya termelését Szomorú szatíra . . . VANNAK IGAZSÁGOK, amelyek egyszerűen, pusztán elmondva úgy hullanak alá a közöny jegére, mint meddő, apró kavicsok. K. Ilonka tör­ténete is ilyen. Az ő sorsa egyszerű sors. Számtalan vál­lalatnál előfordult, hogy ki­cseréltek egy parányi fogas­kereket, elküldték egy olyan jelentéktelenül szürke kisma­darat, mint amilyen egy mo­sogatólány. Az igazgató és a személyzeti osztály aláírja a felmondó levelet, a kislány szedi a cók-mókját. Délután, a műszak végén gondoktól és tervektől zsongó fejjel lép ki az utcára a vállalat feje, sze­me hunyorog a napsütésben, agyában végigvonul a megva­lósult programok aznapi, za­jos története, s dehogyis gon­dol a kopottkabátos, igényte­len kis lányra. K. Ilonka története oly semmitmondó, annyira so­ványka és vértelen, mint ő maga. Szinte szégyellem pa­pírra vetni, ha a fényes cég nagytekintetű főnökeire gon­dolok, akik feddhetetlen éle­tük méltóságával seperték ki a kis mihasznát a bürokrácia örökmozgó gépezetéből. A ti­szavirág csak órákig éi. Ilyen kérészélet volt Ilonka ötnapos boldogsága annál a _ vállalat­nál, ahová mosogatólányként vették fel. Nem nagy tisztség, annyi szent. De aki árva, aki­nek 18 évével magamagáról kell gondoskodnia, akit ott­hon sívár falak, fűtetlen odú, az egyedüllét komor csendje vár, annak jó és szép a csö­römpölő tányérok birodalma, hiszen a porcelánon megcsil­lan a napfény, a fehérköpe­nyes asszonyságok tereferéje melegséget és derűt önt az egyszerű lélekbe. Megfigyel­tem: Ilonka mindig mosoly­gott. Bágyadtan, lábadozón, mint a gyógyuló beteg. Alig egy hete történt, s mégis az élet mérföldjei lép­tettek el azóta: Ilonka ott állt a vállalat irodájában, gyűrött harisnyával, nyűtt cipőben, kopott, feketé kabátban. Hol bíborvörös volt, hogy elsá­padt. Ápolt kisasszonykák mustra szemei méregették, el­biggyesztett rúzsos ajkak súg­tak össze mögötte. Ettől — kissé amúgyis keresztben ál­ló szeme — még zavartabb, kancsalító pillantásé lett. A hölgyek nevettek. A felvétel formaságait ápolt kezek, ra­gyogó körmök motollái csé­vézték fel a vaskos lajstro­mokra. Ilonka lesütötte a sze­mét, s ekkor — mint két pi­ros zászlócska — kifújt, repe­dezett. víztől, dologtól fel­égetett vörös kéz ütött meg, amint ernyedten pihent a ka­bátka molyette szárnyain. Esetlenül fordult és ment. Csöpike, a szép és okos, az Iroda esze még grimaszolt is „Ezt? Ide? Jaj, de liba!’! ILONKA PEDIG elfoglalta helyét a tányérok birodalmá­ban. öt álló napon át dere­kasan ügyködött a mosogatás és törölgetés sziszifuszi mun­kájában. Ha a kéz begyakor- lottan mozog, gondolkodni, ál­modozni is lehet. Miről is? Egy 18 éves magányos lány nem az atomelméletről, vagy Schopenhauerről elmélkedik. Egyszer elszólta magát: „ha fizetést kapok, budai földet veszek és kifestem a szobám. ’ Egy kicsit elszégyeltem ma­gam. Ha én valamit veszek, azért veszem, hogy kiszolgál­jon engem, legyen. az könyv, hanglemez, drága szö­vet, vagy nyakkendő. Ez a proletár lány még kezdődő, miniatűr gazdagsága hajnalán is serénykedni akar, dolgos keze, izzadtsága, fásuló izmai összefonódnak az öröm érzé­sével. így ment ez öt álló napig. És ekkor valaki egyszerre „be­dobta a köztudatba”, hogy a lány „céda”. Nem tudni hol, s mikor, de az. Lehetett előző életében valami botlás, hírha­rang, vagy efféle, ami kósza szellőként ideérkezett. Bizo­nyosat senki sem tudott. Itt mindenesetre nem volt bihi vele. Olyan atomfelhő ez a szó egy lány életében, mely ha egyszer kibontja dögletes, sár­ga páráját, elpusztítja a lel­ket, s lassan a testet is. „Cé­da” — suttogták a fitymáló rúzsos ajkak, „Céda” — le­helte borzongva Pipike, a kontírozó este, két csók között a barátjának a mozi egyik páholyában. Csupor urat a hír rossz időpontban érintette. Éppen azon tűnődött, hogy negyedévi prémiumát hogyan hasznosítsa. Kettőésféiezer fo­rint nem kis pénz. Bankbetét­jét növelje? De hátha elve­szik? Viszont fordulhat is a kocka és akkor... Csupor úr lelki szemei előtt takaros kis vegyeskereskedés jelent meg, három segéddel. Felesége, egy élveteg, elhízott nő a kasz- szában. Reggelenként kávé és kuglóf... Ekkor hozták a hírt, hogy Ilonka „céda”. „CÉDA” — SIMOGATTA gondterhelten az állát, majd tűnődött, hogy kiről is lehet szó? Azután egyszerű és köz­érthető kategória futott át az agyán. „Ha céda, hát ki kell rúgni.” Ez az élet rendje. Annak idején ő is kirúgta kis mindenes íányát, amikor meg­esett a fiától. „Céda” sikoltotta hisztéri­kusan Pötyi néni a konyha­tündér, s afeletti elkeseredé­sében, hogy immár harmad­szor leplezték le a stikiben hazapakolt ételmaradványok miatt, nagyot csapott az asz­talra. „Én pedig — ezt ve­gye mindenki tudomásul — egy cédával nem dolgozom.” Hirtelen támadt haragjában a gyomra is felémelyedett. Hiá­ba, sok a sava. Kény télén volt megenni egy kocsonyát. Verebes, akit harmadszor állítottak fegyelmi elé része­geskedései miatt, úgy érezte: itt az ideje, hogy kiköszörül­je összes létező csorbáit: „Cé­da” — köpött a padlóra ak­korát, hogy Ugri, a kis kifu­tófiú majd hanyattesett raj­ta.” Férjek és apák megron- tója. Ki vele!” Grúber művezető éppen egy piros ultimót kontrázott, ami­kor megtudta az igazságot. Délutáni műszak volt, a mun­kafolyamat akadozott, ilyen­kor a rablóulti felér két ideg­csillapítóval. Érezte, hogy a körülötte lebzselők mind az ő szavát várják. Igen. Grúber Jenőét, aki valaki ennél a vállalatnál, összedobta hát az amúgyis vesztésre álló kontra lapjait és hivatalos arcot öl­tött: — Elvtársak... — világos, hogy vállalatunk becsületes dolgozói nem tűrhetik el egy ilyen, hogy ismond jam csak? Szóval értik? Ennyit akartam csak mondani. Makk negy­venszáz. Mehet?” ÉS MENT. Nem, nem a makk negyvenszáz, mert le­het, hogy azt elfogták. De Ilonka, a kis mosogatólány, hangtalan zokogással csoma­golta össze cók-mókját, s vál­lán egy láthatatlan stigmá­val imbolygóit ki az épület­ből. Pintyőke abba hagyta a szemfelszedést és az iroda ab­lakából hosszan, gúnyosan nézte a botorkáló lányt. Hárman álltunk ott s néz­tük ezt az elégültség kövér és tunya csöndjében. Az élet ment tovább. Grúber úr lop­va nagyot húzott egy vékony­nyakú üvegből, Somfai pedig arról tárgyalt, hogyan lehet­ne a félkészárukból kicsem­pészni valamicskét. Csupor úr végre megbékélt, mert arr gondolt, hogy végsőfokon ket­tőésféiezer is egy tégla bu dafoki kis családi villájáho A nagyiroda csöndben terete rélt, mint máskor. Pintyőke elmesélte, hogy Bandi mái nem erdekes, mert Bandi csak mérnök, de Tamás orvos és egy orvos mindenképpen sok­kal biztosabb. Anyagilag is, meg másként is. Ezen jóízűen elkacarásztak. Gémes!, az igazgató, — akit bátortalan szóval fagcatgat- tunk a történtekről, felvonta a vállát: „Hát kérem... úgy informáltak bennünket, hogy céda volt. Nem, nem a rend­őrség. Magánértesülés kérem. Mit tehettem? Lehet, hogy nem igaz? Lehet kérem. De nekünk nincs itt időnk utána­nyomozni.” ILONKA EZALATT lassan, roskadozó léptekkel bandukolt a szürkülő utcán, kicsit kan­csal tekintetének fénye ki­hunyt, mint a nagyon örege­ké, akiket a vénség és nél­külözések hályoga választ el az élettől, megértéstől és igazságtól, amire pedig moso­gatólánynak, vagy nagytekin­tetű vezetőnek egyaránt joga van. PAGONY LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom