Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)
1958-03-30 / 58. szám
4 NEPÜJSAG 1958. március 30. vasárnap Orvosság-e a bor a gyereknek ? m Nem lehet már arról leszokni — legyint nagyosan és pityókásan K. B. Laci, IL általános iskolai tanuló Abasáron. A borról van szó, arról nem lehet leszokni, amire a nagyanyja szoktatta rá, mondván, hideg van, reggel van, a forralt bor sohse árt. Ez még tavaly történt és esetnek számított, mert, mint dr. Dsokabin Lajos községi orvos mondja, ma már csak szórványosan fordul elő, hogy a szülők itatják gyermekeiket. Az orvos mondja ezt és megelégedetten mondja, mert néhány évvel ezelőtt, ebben a községben nem volt minden rendben a gyermekkori alkoholizmussal. F. Feri kimaradt az iskolából. A Mária minden reggel „vérképzőnek” egy kupa vörös bort ivott szülei jóvoltából és a község jónéhány részeges legénye még gyermekkorában, s elsősorban szülői hozzájárulással szokta meg az italt, s lett hű hozzá mindmáig. A gyöngyösi járás a megye legjelentősebb bortermelő járása, s ami ma már kevésbé érvényes Abasárra, az bizony még érvényes jónéhány községre ebben a járásban. Gyöngyöspatán, Szűcsiben télidőben a forralt bor járja a gyerekeknek, hogy „meg ne fázzanak”, s nem ritka a pálinkás kenyérrel való „éte- tés” sem. Előfordult, hogy a gyerek az iskolában lett rosszul az otthon ivott bortól, vagy a megevett pálinkás kenyértől. Több községben ma is dívik még a „a farsangi kis ivó” régi és nem éppen haladó hagyománynak nevezhető népszokása, amikor 10—12 éves gyerekek kapnak szeszesitalt, mondván: hadd mulassanak ők maguk is egy kicsit. Általános szokás, hogyha a gyerek sápadt, vérszegény, azonnal vörösbort itatnak vele „vérképzőnek”, mert így tanulták, így hallották, pedig a vörösbornak a színén kívül semmi köze a vérhez, még kevésbé a vérképződéshez. S a gyerek megszokja az italt,, hisz éppen azért gyerek, mert nem képes különbséget tenni a hasznos és az ártalmas között, mert ránevelhető mindenre, ami jó, de arra is, ami rossz. Hogy az elmúlt évben egyedül csak a gyöngyösi járási kórházba nyolc súlyos alko- holmérgezéses gyereket hoztak be, akik közül egy meg- 'halt (s hány lehetett, aki otthon „gyógyult” meg?), már egymagában is megfelelően példázza, hogy probléma ez, hogy beszélni kell a gyermekkori alkoholizmus veszélyéről, mint a legintenzívebb preventív intézkedésről a felnőttkori alkoholizmust illetően. Beszéltem jónéhány szőlős-, borosgazdával a járásban, s nem egy és nem is kettő volt azon a véleményen, hogy a jó bor — jó egészség, gyógyszer az minden bajra, legyen kicsinek vagy nagynak betegsége. Az iskolázottabb ja még Franciaországra is hivatkozott, hogy ott is isznak a gyerekek, hogy ott a hátitáskán hordják madzagra fűzve a borosfiaskót. Nem beszélve most arról, hogy az átlag francia borok csak gyenge másai a járás borainak, elég ha arra hivatkozunk: nem véletlen, hogy a világ alkoholfogyasztásában, de az alkohol betegségeiben is éppen ez az ország áll az első helyen a világon. — Gyenge borai ellenére is. Dr. Fejes főorvos, a gyöngyösi járási kórház igazgatója, s egyben gyermekgyógyásza széttárja a karját, s úgy mondja: — Ha tudnák kérem, hogy ezek a gyerekkori ivászatok, éppen a gyermek testi felépítettségéből adódóan mennyire közrejátszanak a felnőtt korban kifejlődő vese és májbajoknak, sokkal kevesebb lenne a meggondolatlan szülő... — s rögtön hozzáteszi még — az ilyen gyerek visszamarad szellemi fejlődésében, hazudozóvá, kötekedővé válik, s lesz egyre inkább növekedése folyamán. Értékek mennek veszendőbe, s lesznek belőlük izgága, a társadalomra káros, hasznavehetetlen emberek, felnőtt korú kra.„ Nem holmi vészharang kongatása akar ez lenni, — hisz a példák azt igazolják, hogy a múlthoz képest mind kisebb és kevesebb a veszély. A múlthoz képest, amikor a bornak nem volt ára, amikor a szőlősgazdának bora volt, s kenyere nem, és kényszerűségből is bort adott „enni” gyerekének. A veszély kisebb ugyan, de még mindig veszély! Nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen gyerek is iszákossá váljék részben a szülők felelőtlen nemötrődömsége, vagy hozzá nem értése, részben éppen a szülők iszákossága miatt. Mert sajnos, erre is van példa, éppen a fentebb említett F. Feri esetében, akinek az apja közismert iszákos ember Abasáron. A magyar ember szereti a bort és szeresse is, — módjával. De csak akkor, amikor már embemyi ember, s ne akkor, amikor még csak emberpalántaszámba megy. A falusi orvosok, a pedagógusok, a tanácsi szervek vegyék, fel ez ellen is a harcot, számoljanak le a babonákkal, gyerekes előítéletekkel, a bor-kuruzslással, amely melegágya a későbbi iszákos- ságnak. S ez elsősorban azokra a községekre vonatkozik, ahol a bor a fő termény, s ahol ennek következtében szinte tradíciói vannak a gyermekkori alkoholizmusnak. Abasáron — ahol pedig néhány éve még jónéhány pityókás gyerek ült az is- kola padjaiban — ma már majdnem a múlté a gyermekkori alkoholizmus. Legyen az és minél előbb, mindenütt, ahol ma még problémát jelent ez a kérdés. GYURKÖ GÉZA MUNKÁSOTTHON MOZI, EGER Március 30-án és 31-én, vasárnap és hétfőn: Emberek fehérben, francia film egy fiatal orvos karrierjéről és szerelméről. Matiné: március 30-án, vasárnap de. 11 órakor: Aranyantilop, magyarul beszélő, színes szovjet rajzfilm sorozat. EGRI VÖRÖS CSILLAG 30—31: 420-as urak. EGRI BRÖDY Nincs előadás. EGRI BÉKE 30—31: Merénylet a kikötőben. EGRI SZABADSÁG: 30- án: Csigalépcső. 31- én: Nincs előadás. GYÖNGYÖSI PUSKIN 30—31: Cimborák. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 30—31: Akasztottak lázadása. HATVANI VÖRÖS CSILLAG 30—31: Fekete dosszié. HATVANI KOSSUTH ) 30—31: Nevetés a paradicsomban. FÜZESABONY 30—31: Akinek meg kell halnia pétervAsara 30- án: Csavargó. 31- én: Nincs előadás* HEVES 30—31: Halhatatlan garnizon. Fúr Kálmán levelével ellentétben, életfilozófiájának nem a fúrást, inkább a hízelgést, a hajbókolást, a haj- longást tartotta. Szerinte többre viheti az ember, ha nem mond ellent, hanem bólogat, csodálatát, elismerését nyilvánítja a vezető iránt. Életfilozófiája megvalósításához, tudta, nagyobb sikerre számíthat, ha megfelelő külsőt is felvesz. Otthon szívósan a klasszikus talpnyaló- kat módszeresen tanulmányozva, tükör előtt próbálgatta a bólogatás művészetét, — mert ő annak tartotta — elismerő, biztató és egyetértő mosolyt varázsolt arcára, különböző pózokat tanult be, álló és ülő helyzetben... S elkövetkezett a bemutatkozás: Az előadó' munka- értekezleten arról számolt be, hogy instrukciójuk nyomán az elmúlt héten hogyan savanyodott a siló, hogy micsoda erőfeszítésre, áldozatvállalásra, fáradságra, a szellemi és fizikai tehetség mily hatalmas koncepciójára volt szükség, a maradi gondolkodás legyőzéséhez. A heti eredmény, a 30 köbméter siló megsava- nyodását olyan jelentősnek tartotta az állattenyésztés forradalmasításában, mint az afrikai népek imperialista-el- Uttes szabadságmozFúr Kálmán nem hajbókol többé világpoligalmát tikában. Fúr Kálmán ült, hallgatott és buzgón jegyzetelt. Egy-egy teleírt oldal fordításánál nézett csak fel, akkor küldte elismerő, biztató, egyetértő mosolyát az előadó felé. S amikor látta, hogy mosolya buzdítólag, lelkesítőleg hat az előadóra, letette jegyzetét, szemét és mosolyát az előadóra szegezte, s feje úgy járt le és fel, mintha valamikor ő is a Doberdónál járt volna. S természetesen az előadó beszámolójában példaképnek állította Fúr Kálmán kartársat a többiek elé, aki 37 fokos hőemelkedése dacára és ellenére, a súlyos kórral viaskodva, de magasra tartotta a silózás zászlaját. Egy másik alkalommal a szaktanfolyamon a korpa kor- pásításáról volt szó. Fúr Kálmán, mert nem készült, már előre elmondta az előadónak: nagyra tartja képességét, univerzális intelligenciáját, bátorságát, mert ilyen időben egy ilyen bonyolult elvi zátonyokat rejtő kérdéssel a nyilvánosság elé mer állni és hitvallását nyílt fórum előtt feltárja. S természetesen az előadó Fúr Kálmán hozzászólását értékelte legszínvonalasabbnak, mert ő értete meg a korpa korpásitásának lényegét, fontosságát, a társadalomban elfoglalt helyét.„ És Fúr Kálmán most élete legnagyobb fellépésére készült. Holnap értékelik a negyedéves munkát, a tét nagy: Lesz-e premcsi, vagy nem, s ha lesz is, ennyi, vagy annyi lesz-e? S ez bizony nem mindegy.„ Fúr Kálmán egész éjszaka a tükör előtt áll. Szorgalmasan próbál és sorszámoz. Előadó munkája: egy gyengéd elismerő mosoly, két fej- bólintás... Osztályvezető munkája: egy gyengéd elismerő mosoly, három gyors fejbólintás, s egy elröppenő halk éljen... Főosztályvezető munkája: harsány egyetértő mosoly, két taps, és három úgy van, úgy van, úgy van... Igazgató munkája: viharos lelkesedés, egyperces vastaps, a két kar felemelve, oldalra kivágva és ötszörös hurrah, hurrah, hu- ráh, hurráh, hurrah... Egy kis csiszolás, egy kis igazítás és Fúr Kálmán már el is indul hivatalába. Mosolya, simára olajozott haja, egymást dörzsölő két tenyere nem árulkodik az átvirrasztott éjszakáról. Megkezdődik az értékelés. Fúr kar- társ jegyzetfüzetéből kikandikál a „menetrend” és pontosan a sorszámnak megfelelően röppennek el műsorai Vasárnap EGERBEN du 3 és este 7 órakor: Tavaszi keringő (bérletszünet). Hétfőn nincs előadás. Domoszlón este 7 órakon Sybil!* FILMs CIMBORÁK Oj, színes magyar film, állatregényből "készült. M«, rendezte és fényképezte: Dr. Homoki Nagy István. Egy vadász- lazda erdei hátában kicsi ko- ra óta szoros barátságban, együtt nevelkedett Fickó, az aranyszínű magyar hímvizsla, Pletyka, a kis nősténytacskó és Nimród, a villogószemű vadászhéja. E három állat barátságát, közös sorsukat meséli el a film, melyet a gyöngyösi Puskin mozi vetít ápr. 2-ig, Tízezer hektoliter új hordó az egri pincékben Az egri borvidék szőlőgaz- az elmúlt két hónap alatt tíz- dái már most készülnek az ezer hektolitert befogadó hor. idei szüretre. A kiöregedett dót hitelesítettek az egri Hor- tőkék kivágása és felúítása dójelző Állomáson. Az újon- mellett jobb termésre számít- nan készült boroshordókat va, igen sok új hordót vásá- hitelesítés után azonnal a rolnak, vagy rendelnek meg pincékbe szállítják, ahol szak» a helyi kádár kisipari termelő- szerű kezelés alá veszik őket. szövetkezetnél, valamint a hogy jövőre már tiszta minő- magánkisiparosoknál. Csupán ségi bor érlelődjön bennük. WVVVWVVWWWWWWVWWVWVWW\/WWWWVWWWVWWWV\AA/WVWWWWVWWVWWVSA*/VVV» KÖLTŐK ÉS VERSEK arcáról, tenyeréből a tetszésnyilvánítások. Egy kis zavar támadt ugyan, mert az „úgy van” akkor röppen el szájáról, mikor arról beszél az előadó, hogy a főosztályvezető „egyes hajbókoló kartársaknak engedményeket tesz a munkában”, No, majd az igazgatónál bepótolom gondolja, s feszült idegekkel, mint rajt előtt a versenyző figyel. A központi kartárs monoton beszámolóját alig bírja követni, úgy lesi végszót, mint ahogy a szerepét nem tudó színész várja a súgó hangját. Míg végül.„ „Alamu Szilárd igazgató kartársunk — megindul, majd egyre gyorsul Fúr kartárs bólogatása — az utóbbi időben — összecsattan Fúr kartárs tenyere — lelkiismeret... — kezdődik a vastaps — len munkát végez. Éppen ezért — csattog a vastaps — Alamu Szi — hurráh, hurráh, hurráh, hurráh — harsog Fúr — lárd kartársat kizárjuk a premizálásból, — s vele együtt Fúr Kálmán karfásat és a többieket is, akik nem figyelmeztették Alamu kartársat hibáira...” Fúr Kálmán egy elismerő, biztató és egyetértő mosolyt küld az előadó felé — aztán lefordul a ■ székről... PAPP JÁNOS. FAZEKAS ISTVÁN*. Proletár dolog (Történt a Tanácsköztársaság idején.) A vonat nagy akarással kígyózik a vén, sziklás, magas hegyek között. Két proletár vörös katona hangos szóval beszél, s ülnek a pad mögött. Hé! Hé! A vonat kígyózik a magas hegyek között! Fegyver a vállon, bíbor színbe villog az ablak, itt jön az emelkedő. Szidják a kormány egy intézkedését, s egy-két gyáva, áruló vezetőt. Hé! Hé! De bíbor színbe villog, s jön az emelkedő! A fülkébe cifra úri nép fülét, orrát befogva csendben mocorog, összedugva fejüket susognak, és már az ajkuk gőg győzelmet mosolyog. Hé! Hé! Az úri nép gőg győzelmet vár és mocorog! — Igazatok van! A kormány rossz! — mondja, és köp egy úri fattyú, csemete, összenéz a két proletár, s csattan a pofon, ki a kormányt így leköpte Hé! Hé! Űri fattyú arcán, nesze gőgös csemete! Mondja az egyik, szólal meg a másik: Nekünk szabad, lehet, mert a miénk, de neked kuss, te frakkos senkiházi. Mert a hatalom a miénk: Munkásoké! Hé! Hé! Mert a hatalom a miénk: A munkásoké! SASS ERVIN: Hozzád szólok Azt mondtad: holnap délelőtt... S megtelt minden új óra veled. Azt mondtad, nem látlak előbb... Mert sok buta szót mondtam neked. Ügy vártam, hogy látlak mégis, és hetek futottak nesztelen, hallgattam, borult az ég is, s a tavaszból ősz lett hirtelen. Azt mondtad: rólad ne szóljak, s szép álmom soha ne mondjam el, az mondtad: más lesz a holnap, s holnap talán már más érdekel. így is jó. Nem szólok ma még, ne mondd, hogy csak a tavasz sodor, de mi lesz, ha majd ragyog az ég, s meglebben szoknyádon egy foior? MOLNÁR JENŐ: , Édesapám Bányász volt, szótlan, inkább mogorva. Nap közben aludt. Ekkor suttogva szóltunk, hogy szavunk fel ne riassza, éjszakára ment mindig műszakba. Hogy meleg legyen az élők álma sötét bányákban a szenet vágta. Édesapámat idézem egyre s mindig az esték jutnak eszembe. Figyeltem, amint csendben öltözött, kapcát dörzsölt a tenyere között, sámlin ült, gondosan fűzte bakancsát, sűrűn foltos volt rajta a nadrág, nemcsak a bánya, a kefe is ette, vizes, sáros volt mindig reggelente, Vacsorára csak keveset evett, kendőben vitt szalonnát, kenyeret. Az órát nézte, s ha volt még idő, csibukot vett a zsebéből elő, újságpapírból fidibuszt csinált* szívta, szívta a türelmes pipát, Búcsúzott, indult, ott hagyott minket, lámpája fénye még visszaintett, ment, lassan eltűnt, az éj befedte, forró büszkeség szállt a szívembe. Hej, milyen nagy volt, szinte óriás! Tudtam: nincs olyan bányász senki más! MOLNÁR GÉZA: KÖSZÖNTŐ Ezelőtt, már több mint negyven évvel, munkás panasztól terhes volt a lég, de csillag gyűlt fenn és vörös fénnyel hirdette, hogy a nyomorból elégi Megelégelte muzsik, a munkás, úrnak parázsból szedni gesztenyét, ha megszakadtak? Akkor sem volt más, s jó, ha kapták bérüknek felét. Erejében bízó büszkeséggel, harcra készült a föld és az üzem, valamennyi tele új igékkel, mind csak arra várt, hogy Lenin üzen. IJj, valami igazán nagyszerű, \ ’ bontotta zászlaját ez időben, munkás arcokon mosoly ült, s derű, Szovjethatalmuk volt születőben. És Lenin üzent az egyik éjjel, távírón szállt a hír... Pétervárott, matróz, munkás fegyverrel a kézben, zúzni kezdte a régi világot. Üjat hirdetett az Auróra, s míg vérrózsák nyíltak fehér havon, Hurrá! Harsant, mintegy vezényszóra, S Éljen! Győzött a Munkáshatalom. E naptól kezdve megszűnt a robot, s már magának épített a nép, a jognélküli, végre jogot kapott, bátran mondhatta, mi rossz és mi a szép! E győzelmet köszöntőm ma daliban, azért érez népünk is ma hálát, mert valóban, s nemcsak gondolatban, építhetjük a — metfimk