Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)

1958-03-29 / 57. szám

NÉPÚJSÁG ' 1958. március 29. szombat nem, mint igen - le Kell gu­berálni a pénzt. Szabott ár nincs, hol tízest, hol százast adnak neki, attól függően, kit hogy hatott meg a mes­terkedés. És még egy dolog van, csak akkor hajlandó foglalkozni a vendégekkel, ha többen gyűl­nek össze. Úgy látszik csak a sűrű forintokat kedveli. Ha összehasonlítanák az „idegenforgalmi statisztikát’'’ ebben a községben, nem vol­na nehéz kideríteni, hogy 100 ember közül húszat csábít ide a bornak, s legalább nyolcvanat a halottidéző Er­zsébetnek híre. S éppen, mert 1908-ban született Dasijn Damba, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első tit­kára. 1903-ban halt meg Dankó Pista nóta szerző. 1888-ban halt meg Ch. H. V. Alkan, francia zongoraművész. NÉVNAP Ne feledjük: vasárnap IZIDOR Felvétel a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára Sok-sok esztendővel ezelőtt érdekes hírt kapott szárnyra a szél. Először csak a közsé­get járta be, aztán a szomszéd falvakba is eljutott, később akadt aki, a megye legtávo­labbi sarkába is elvitte, az­tán túlkerült a megye hatá­rán is, hogy a markazi Szek­rényes Erzsébet elaludt. Eb­ben ugyan még nincs semmi csodálatos, hiszen más ember is elbóbiskol, ha fáradt, de ez nem holmi közönséges al­vás volt. Szekeres Erzsébet kerek tizennégy napig ki sem nyitotta szemét. És még mit álmodott! Felkereste álmában a szentlélek, s azt mondta neki: Leány! Eddig szürke ha­landó voltál a földön, de most másképp lesz. Miután felébredsz beszélhetsz a hol­takkal. Csuda nagy tudomány ez, miért is törte volna magát ilyen kincs tulajdonában ka­pálással Erzsébet, mikor an­nál sokkal nagyobb darab kenyeret adott a halottlátás mestersége? Nem telt bele sok idő, el­terjedt a híre mindenütt an­nak, hogy Erzsébet .leányzó szabad idejében halottakkal társalog. Jöttek is csőstül^ a fogadónapjára az emberek, különösen a háborús évek­ben, de azóta is, hiszen hi­székeny lelkek mindig akad­nak a földön. De ne higgye senki, hogy olyan egyszerű mesterség ez a halottlátás. Ahhoz kérem jó idő kell, kellő felkészülés, és nem utolsó sorban hangulat. Mert ha ez nincs, akkor bi­zony ilyen párbeszéd zajlik le Erzsébet leányzó (aki im­már 50. évét tapossa) és a delikvens között: A Szovjetunió gyémántban a világ leggazdagabb országa Nemrégen tért vissza Moszk­vába a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának expedí­ciója, amely geológiai kutatá­sokat végzett a nemrég felfe­dezett Jakut-földi gyémánt­mezőkön. A Jakut-földi gyé­mántmezők a leggazdagabbak a világon, még a Belga-kongói híres gyémántlelőhelyeknél is jelentősebbek (ezek pedig a kapitalista országok gyémánt­termelésének háromötödét ad­ják), ennek ellenére a Jakut- földi gyémántlelőhelyek kiter­melése komoly akadályokba ütközik. Ezek a gyémántlelő­helyek a tajgán vannak, távol a közlekedési útvonalaktól, az örök fagy birodalmában. He­lyenként a föld 300 méter mélységig, vagy még annál is vastagabb rétegben fagyos. Mivel ezeken a helyeken nem lehet kutakat ásni és a gyé­mántot a hagyományos mód­szerekkel kitermelni, a szov­jet tudósok új kitermelési módszert és technológiát java­soltak és dolgoznak ki. Az új módszert már sikeresen kipró­bálták. A fásítási hónap terveiből A füzesabonyi járás terüle­tén a KISZ-fiatalok 40 ezer fa­csemete ültetését vállalták a fásítási hónap keretében. Me- zőtárkányban háromezret, a Poroszlói Állami Gazdaságban 2800-at ültetnek. Egerfarmoson és Poroszlón csütörtökön már meg is kezdték a fiatalok a fák kiültetését. ■" »I---- I Ké szülnek a flizesabonv KISZ kultárcsoportok a kultúrversenyre A megye fiataljai készülnek a Hámán Kató kulturális se­regszemlére. Szorgalmasan dol­goznak azért, hogy bekerülje­nek a döntőbe. A Poroszilói Ál­lami Gazdaság KISZ kultúr- csoportja a „Pettyes” című da­rabbal szerepel. A napokban Egerfarmoson, majd Poroszlón adták elő, nagy sikerrel. A ká­polnaiak a „Nagymama” c. da­rabbal készülnek a versenyre. Helyesbítés A tegnapi számunkban ír­tunk arról, hogy rendez-e bált a KISZ Noszvajon. Té­vedés folytán került Noszva.j község neve a cikkbe, pedig a . megállapítások Novaj köz­ségre vonatkoznak. liinsjr- EGY KORSZERŰ, 80 fé­rőhelyes borjúnevelőt épít a Hatvani Cukorgyár nagyteleki célgazdasága.- A MÁV kibővíti az újhat- vani vízvezetékhálózatot. En­nek során négy ház és az is­kola vízellátását biztosítják. — HÉTRŐL-HÉTRE nö­vekszik az állami biztosítás iránt az érdeklődés a hatva­ni járásban. A kötelező biz­tosítás megszüntetése óta, a múlt év áprilisától csupán tűzkár ellen 4100-an kötöt­tek biztosítási szerződést a községekben. Ebben a hó­napban 239 személlyel kö­tött tűz-, jég-, betörés-, ál­latbiztosítást az Állami Biz­tosító járási fiókja.- A KÖZELI NAPOKBAN Hatvanban a városi kultúrott- honban a szövetkezet rendezé­sében péksütemény-bemutatót rendeznek A helyszínen vásá­rolni lehet a bemutatott pék­süteményekből.- A BÉLAPÁTFALVAI Ce­ment- és Mészmű üzemi párt- szervezete és a KISZ vezető­sége ma este 7 órakor a kul­túrház nagytermében zászló­avató és KISZ fogadalomtétel, ünnepséget rendez. r ctfcVÁ Me n/útn/é i'Z&rtikoxni f EGER Szakszervezeti Kultúrhotthon Vasárnap délelőtt 11 órakor: Matiné. Aranyantilop. Vasárnap délután y2 4, V, 6 és I! órakor filmelőadás: Emberek fehérben Városi Kultárház Vasárnap délelőtt 10 órakor: bábelőadás Vasárnap este 8 órakor: tánc. GYÖNGYÖS Járási Kultúrház Vasárnap este 7 órakor: Párizsi vendég Szerszám- és Készülékgyár kul­terteme Vasárnap este 7 órakor: tánc. HATVAN Városi Kultúrház Szombaton este 7 órakor: tánc Vasárnap este 7 órakor: sziní­előadáis: Debreceni lunatikus A Debreceni Mezőgazdasági Akadémia felvételi pályáza­tot hirdet az 1958/59-es tanév­re. Az Akddémiára, mely négy éves és elvégzése után mérnö­ki címet ad, a négy közép­iskola elvégzése után mezőgaz­dasági mérnöki címet ad, a négy középiskola elvégzése után lehet jelentkezni. Akik ebben az évben, vagy az elmúlt két évben érettségiz­tek, azok számára az iskola igazgatója ad jelentkezési la­pot. A tanulóknak legkésőbb április 30-ig kell az iskola igazgatójához visszajuttatni a kitöltött jelentkezési lapokat. Lehetőség van az Akadémián felvételre azoknak is, akik már régebben érettségiztek, de 30. életévüket még nem töltöt­ték be. Az ilyen jelenkezők- nek közvetlen az Akadémia ta­nulmányi osztályára kell be­küldeni jelentkezési lapjukat, s az üzem, vagy a vállalat ja­vaslatát. A jelentkezési laphoz mindkét esetben kézzel írott önéletraj­zot és 30 napnál nem régibb orvosi bizonyítványt, és ugyan­csak 30 napnál nem régibb vagyoni bizonyítványt kell csatolni. 1 A jelentkezőknek . előrelát­hatóan július elején felvételi vizsgát kell tenniök matema­tikából, írásbelit, és szóbelit, kémiából és biológiából szó­belit. A felvételi vizsga idő­pontjáról és az eredményéről minden jelentkezőt személy szerint értesítenek. Szemsebészek vizsgálnak meg minden világtalant Szerbiában Szerbiában a háború óta egy­re csökken a szembetegek szá­ma. Ez a szemorvosok ideje­korán történő közbelépésének köszönhető. A több mint hét­millió lakosú Szerbiában je­lenleg mindössze 22 hét éven aluli és 1910 ötven éven felüli világtalant tartanak nyilván. A szerb népjóléti tanács most tartott ülésén elhatározták, licgy javaslatot terjesztenek elő minden világtalan újbóli felülvizsgálására, hátha szem­műtéttel vissza lehetne adni látásukat. Ezenkívül úgy dön­töttek, hogy hathatósabban karolják fel a munkaképtelen világtalanokat, s nagyobb lehe­tőséget nyújtanak nekik az általuk is elvégezhető szakmái? elsajátítására. Baráti látogatás a Csepel Autógyárban Az Egri Autóipari Forgá­csológyár KlSZ-szervezetének küldöttsége az elmúlt hét pén­tekjén háromnapos látogatásra ment a Csepel Autógyár fia­taljainak meghívására. A látogatási program gaz­dagnak Ígérkezett, szombaton megtekintették az üzemet, el­beszélgettek a fiatalokkal és kicserélték tapasztalataikat a hasonló gyártási folyamatoknál. Este jól sikerült „ifi-nap”-pal és másnap közös városnézéssel kedveskedtek r «epeliek. A Forgácsológyár K ISZ-szerveze- te ezúton mond köszönetét a vállalat vezetőjének, hogy se­gítséget nyújtott a két szerve­zet közötti baráti viszony ki­alakulásáért. Sándor Magda, Eger, Autóipari Forgácsoló­gyár. MUNKÁSOTTHON MOZI, EGER március 29-én. szombaton: Előadás nincsen. EGRI VÖRÖS CSILLAG 420-as urak (I. rész) EGRI BRÓDY Boszorkány EGRI SZABADSÁG Csigalépcső EGRI BÉKE Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Cimborák GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Akasztottak lázadása (16 éven felülieknek) HATVANI VÖRÖS CSILLAG Fekete dosszié HATVANI KOSSUTH Nevetés a paradicsomban FÜZESABONY Akinek meg kell halnia PETERVASARA Csavargó HEVES Halhatatlan gamizon műsora: Egerben esté 7 ófáJStfr: Tavaszi keringő (Katona József bérlet) Hevesen este fél 8 órakor: Sybill MINT A FILMHÍRADÓBÓL már ismeretes, az amerikai lé­gierők egyik altisztje, Donald Farrell érdekes kísérletre vál­lalkozott. Az érzőszívű közön­ség azonban, mely megköny- nyezte Lajka, a már legendás hírű kutya megható, hősies történetét, kevésbé méltányol­ta ezt a vállalkozást. A köz­vélemény azonban mindeneset­re hosszan és részletesen fog­lalkozott. a nem mindennapi elszántságot igénylő tettel. Az amerikai őrmester egy hétre egy mozdulatlan fülké­be zárkózott,' amelyben napja­it a szakértők megállapítása szerint olyan életkörülmények között töltötte, amilyeneket a jövendő űrhajó kamrái bizto­sítanak majd az űr utasai számára. A fülkében televízi­ós és filmfelvevő készülékeket helyeztek el, melyek Farrel minden mozdulatáról beszá­moltak a megfigyelőknek. — Lajkához hasonlóan, őt is keskeny, szűk helyre présel­ték. Látómezeje kicsi volt. Az egyik különbség Farrell és Lajka között az volt, hogy az űrhajó, bár tökéletesen meg­felelt a bolygóközi utazás kö­vetelményeinek, mégsem in­dult el, hanem mozdulatlanul állt a megfigyelő laboratórium egyik sarkában. Másodszor a kis cellában kuporodó lény, el­lentétben a kutyával, ésszel és ítélőképességgel bírt. Lajkát hosszú idomítással szoktatták rá arra. hogy a táplálékhoz reflexek útján jusson, Farrell akkor evett, amikor akart és azt, amihez kedve volt. Bár „menüje” meglehetősen szűk- reszabott volt: mennyiségét és minőségét a kísérletek kezde­tekor szigorúan meghatároz­ták. A MEGFIGYELÉSEK alap­ján Farrel őrmester nem szenvedett különösebben ez alatt az idő alatt. Evett, aludt, egyéb fiziológiai szükségleteit is tökéletesen kielégíthette, — melyeket nem tompított el a feltételes űrhajóban való kép­zeletbeli utazás ténye. Egyet­len egyszer hagyta el magát, amikor úgy látszott (a televí­ziós készüléken keresztül), — hogy az üreg készülékei nem engedelmeskednek irányításá­nak, vagyis nem működnek úgy, ahogyan kellett volna. — Farrel erre az időszakra úgy emlékszik vissza, mint egy pil­lanatnyi értelmi elködösülésre. Hihetően eltitkol azonban va­lamit, azzal a ténnyel szá­molva, hogy közvetlenül sen­ki sem figyelhette meg az agyában lejátszódó folyamato­kat. Mi azonban őszintén meg­értjük Donald Farrell őrmes­tert, ami ez alatt az idő alatt végbement lelkében. Megért­jük. miben állt az ő mély in­tim drámája, mely nem volt más, mint a „spleen”, az una­lom, a modern ember kozmi­kus nagyságokban mért drá­mája. Az utazás — számtalanszor tapasztalhat?; uk — rendszerint azzal kezdődik, hogy az utas a vonat ablakához áll. Még ha ismeri is a tájat, újra meg újra elgyönyörködik az eléje táruló képekben, melyek úgy váltakoznak előtte, örökösen mozogva, mint a film kockái. A túristák tágranyílt szemek­kel bámulnak a világba, ke­resik az új látványokat az unalom legkisebb jele nélkül. Van, aki csak nappal szeret utazni, mivel éjjel mindebből semmit sem láthat. Valami mindig megszakítja az utazás monoton egyhangúságát, mely­től oly hamar elbóbiskolunk, legyen az tó, híd, folyó, alagút, vagy akár egy állomás. A CSILLAGOK közötti uta­zás hasonlóképpen folyhat le: hosszú napok a sötét, ködös és homályos világmindenség­ben, végeláthatatlan csillag­sor között, az alkony, hajna­lok, a fényévek egyhangúságá­nak világában. Az utas egyet­len szórakozása az, hogy vár- ia megérkezését a titokzatos, és ismeretlen Holdba, hogy ott végre kinyújthassa gémbere- dett tagjait, s jó nagyot ásít­son. Ami szegény “Farrel őr­mestert illeti, ő még az uta­zást sem élvezhette, mert az űrhajó nem mozdult a labora­tóriumból. ‘F’anorárnája a la­boratórium egyhangú, szürke fala volt. Nem valószínű, hogy az amerikai légierők vállakozó szellemű őrmestere intellektu­ális érdeklődésű egyén volna, különben azt a tanácsot ad­nánk neki, hogy legközelebbi hasonló utazásra vigyen iha- gával valamilyen filozófiai tár­gyú olvasmányt. Ami a szórakozást illeti, ab­ban nem volt hiánya: egy magnetofonszalagról EÍvis Presley: „Rock and roll’-j át hallhatta, ami kalandjának némi keserű ízt adhatott a szűk helyen... Amikor ebbe a szórakozásba belefáradt, — egy Robinson Crusoehoz méltó ötlete támadt. Mikor már úgy érezte, hogy már ideje lenne megfésülködni, vesződést és fáradságot nem kímélve, fog- piszkálókból és egy darab fá­ból fésűt fabrikált magának, mivel az igazit a külvilágban felejtette. Valószínű azonban, hogy a legközelebbi kísérlet alkalmával le fogja nyíratni haját, nehogy a megfigyelésben zavarja. A kérdés most már csak az: nem fogja-e ő is el­veszteni bátorságát és hősies­ségét, miként a bibliai Sám­son? Nagy Katalin fordítása 6, 20, 27, 69, 86 A lottó 13. heti nyerőszámai: Teljesítette tervét a Mátra vidéki Fémművek Telefonértesítés után öröm­mel közöljük, hogy a Mátra- vidéki Fémművek dolgozói el­ső negyedéves tervüket négy nappal a határidő e'őtt, már­cius . 27-én befejezték. időjárásjelentés Több helyen eső. A La- Manche csatorna környékén elhelyezkedő ciklon enyhe, de csapadékos időjárást okoz a Brit-Szigeteken és a fran­cia partvidéken. Az Alpok felett átmenetileg egy magas- nyomású gerinc alakult ki. A Balkán-félszigeten, a Kár­pátok vidékén a Földközi-ten­geri légtömegek lassú előnyo­mulása közben- sokfelé esik az eső. Várható időjárás szombaton estig: felhős, párás, > helyen- kint ködös idő, több helyen kisebb eső. Mérsékelt szél, a hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: kettő, öt, legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton kilenc-tizen- kettő fok között. (MTI.) ElfurulyAs — Teccik tudni ezelőtt egy évvel halt meg az én drága jó uram. (vagy gyermekem, kinél, kiről van szó) úgy szeretném tudni, él-e a lel-' kém odaát... ... Hosszú csönd, Erzsébe­tünk töprengve nézi az áhí- tatosan bámészkodó hívet és imigyen szól: — A maga ura lelkem rop­pant lassú ember volt, még nem ért el- ide. Jöjjön talán egy hónap múlva... vagy: Ki­csi volt még az lelkem, nem tud olyan gyorsan járni, jöj­jön egy kicsit később... avagy: Régen meghalt már kedves, a hozzátartozója, nagyon messze jár már, sok időbe : telik, míg ide ér, jöjjön ma­ga is később. És ilyenkor nincs mit tenni, ha az ország másik végéről jött is a hiszékeny lélek, dol- gavégeztével utazhat vissza, mert Erzsébet nem ismer könyörületet, ha nincs kedve. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell megfizetni a fáradságát. Ha megjelenik a holt, ha nem — és inkább ilyen korlátlanul butítja a hiszékeny embereket, nehéz pénzeket húz ki zsebükből, javasolnánk, látogassa már meg végre a rendőrség is a markazi Erzsébet asszonyt. Ha nem is éppen halottidézés céljából... (Erki János tudósítása nyomán.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom