Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-02 / 10. szám

1958. február 2. vasárnap népújság 3 As „iireg“ hétkőxnapjai Az altáró j bejáratánál lévő „bakterházban” sebtiben bon­togatja papírba csomagolt ele­mózsiáját Garamvölgyi Lajos ü. b. elnök. Délelőtt 11 óra felé jár az idő, de ez még a reggeli... csak egy kis erősítő leszállás előtt, aztán szikrákat pattintva búcsúzóul, befelé zötykölődik vele a „népes” egy árva kocsival iramodva az 1003-as felé... Garamvölgyi Lajos | napja nem itt kezdődött. Hajnalban indult el a lakótelepről. Ne­gyedhat volt, mire benyitott az ü. b. irodába. Hatig tartott egy röpgyűlést a leszálló bá­nyászoknak, mielőtt kifújhatta volna magát, jött Nagy elv­társ, a tröszt bizottságtól. — Na öreg, ráérsz? Az üzemi tanács megalakításáról kellene tárgyalnunk... Az „Öreg” ráért. Hisz ez most a legfontosabb tenniva­ló — cselekvőképes üzemi ta­nácsot alakítani. Később az üzemvezetőhöz ment, itt a vasárnapra össze­hívott műszaki értekezlet elő­készületeit beszélte meg, de a tárgyalást telefoncsörgés sza­kította félbe. — ...itt az 1003-as. Üzemve­zető elvtárs, jöjjenek le. ki­fogyóban a front, nagy a sár... Igen, várjuk... Mindketten felszedelődzköd- tek. Az „öreg” 49 évét meg­hazudtolva készült el, míg sietve tartott az aknabejárat felé, négyszer is megállították — Lajos bácsi, jó, hogy ta­lálkoztunk, a feleségemnek szanatóriumi beutaló kellene.. Ilyenkor aztán előkerül a notesz és az elintézendő ké­rések eggyel szaporodnak. Alighogy megnyugtatja az aggódó bányászt, gyógyfürdő beutalás ügyében kérdezik. A következő „útonálló”, a kul- turverseny iránt érdeklődik, aztán két bizalmi kerül mellé, velük a kibővített értekezlet­ről tárgyal. 11 óra felé jut le a bányába, a veszélyeztetett 1003-asra. máján az átdagasztott sárten­ger nyomai látszanak, de Er­zsiké, a fiatal adminisztrátor zsörtölődésére tréfásan vála­szol. — Úgy szép a bányász, ha sáros... Míg a fürdőbe készülődik, a lenti helyzetről kérdezgetik. — Nagy a sár az 1003-ason... Süllyed... holnapra ki kell ne­kik adni a gumicsizmát. Szól­tunk, hogy ne vizes, jeges fát adjanak nekik, hanem szára­zát... Míg magyarázza a lenti helyzetet, benépesedik az iro­da. A másik szobából is át­szólnak. — Apó, várják... Műszakból jönnek a pana­szosok, nem lehet várakoztatni őket. Poros, sáros ruhájában visszaül a székre. Egy piros­pozsgás, fiatal fiú keresi. Bá­nyász akar lenni. Majd bánya­mérnök. — Baj van, fiacskám, mert most nincs üres hely, de szó­lunk Babka elvtársnak a mun­kaügyön, hátha tud segíteni. — Helyes, nagyon helyes — dicséri a fiú igyekezetét —, ha mérnök akarsz lenni, itt kezdd fiam, fizikai munkán. A következő panaszos már türelmetlen. — Mondja már, Garamvöl­gyi elvtárs, — hogyan lehetne bejutni mozigépész tanulónak? — Szóljon csak Varga elv­társnak, biztos megengedi, — hogy gyakoroljon. Ilyen és hasonló kérésekkel jönnek ide az emberek „Apó­hoz”, az „öreghez”, Lajos bá­csihoz, Garamvölgyi elvtárs­hoz — ki, hogy szólítja. Dél­előtt azt kérték, segítsen sír­ásót keresni, most éppen la­kásügy szerepel panaszként. | A bizalmat, az emberek bi­zalmát türelemmel, segítőkész­séggel viszonozza, mert meg­szokták az emberek, hogy a szakszervezethez forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal —* ott, ha lehet, segítenek. Már négy óra felé jár az idő, mikor újból cseng a tele­fon. — Igen, én vagyok! — jelent­kezik Garamvölgyi elvtárs... — Ebédelni? Nemsokára... Igen, még dolgom van... Este mozi­ba megyünk... Jó? — A lányom volt, — hívnak ebédelni — fordul a felek felé. — Majd leül újra, veszi a noteszt, és a következő ügy kerül a lapra: egy bányász nem kapta meg a járandósági szenét S ez így megy naponként. Fizetés­kor százával keresik fel apró és nagy ügyekkel a szakszer­vezeti irodát, mert akkor a vidékiek is bent maradnak, s a bányászok százainak bizal­mát érezheti napról-napra a népszerű ü. b.-elnök. Egy-egy nap 50—60-an keresik fel, de útközben is „felszed” egy cso­mó- panaszt, s otthon nemcsak felesége, de újabb ügyfelek ;s várják, akik az irodában, a mozi szünetében, a klubban, — vagy lent a bányában nem ta­lálkoztak vele, hogy segítségét, tanácsát kérjek. | Az altáró népszerű „örege”, negyedszázados bányamunka után így fárad naphosszat tár­sai ügyében. Hétköznapjai így peregnek az idő orsóján, Csak az ősz hajszálak sokasága jel­zi, hogy az évek is szaporod­nak, bár a nagy munkában észre sem veszi gyors futá­sukat. Az ebéd már ki is hűl­hetett, mire hazaért, fél 5 táj­ban, de a háta mögött hagyott hétköznapon sok ember ügye került egyenesbe. Kovács Endre A pártélet hírei Az egri járási párt végre- haj tó bizottság határozata alapján a járás pártszerve­zetei taggyűléseken tárgyalják meg községük úttörő csapata helyzetét. Felnémeten vezető­ségi ülésen, Monosbélen pedig már taggyűlésen foglalkoztak az úttörő mozgalommal. Tegnap délután az MSZMP Eger városi végrehajtó bi­zottsága a városi pártbizottság brigádjának tapasztalatai alapján megtárgyalta az 1957, évi többletnyereség felosztá­sának módszerét, irányelveit. A v. b. ülésre több üzem igazgatóját és párttitkárát meghívták. A v. b. ülés máso­dik napirendjén a társadalmi tulajdon védelmének helyzete szerepelt. XXX A megye pártszervezeteiben a januári és februári taggyű­lésen a Népfront bizottságok fokozottabb támogatását vitat­ják, illetve vitatták meg a kommunisták. Párádon és több pártszervezet taggyűlé­sén fontos határozatok szü­lettek a népfrontmunka meg­javítása érdekében. Még két foglalkozás 'és megkezdődik a félévi vizsgák­ra való felkészülés a Heves megyei Pártbizottság marxiz- mus-Leninizmus Esti Egyete­mén. A félévi vizsgára már­cius 5-én, 6-án Egerben kerül sor. A pétervásári járásban a pártszervezetek segítségével számos békegyűlést tartottak a tömegszervezetek. A szocia­lista és munkáspártok nyilat­kozatáról és a békekiáltvány­ról tartott gyűléseken mint­egy hét ezer ember vett részt. A félév végén — jutalmazás | Az óra mutatója a hármas felé kúszik, mire felér a bá­nyából. Arca szénporos, csiz­Az Ózdi és a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt közti féléves munjraverseny eredmé­nyének kihirdetése után, me­lyet a mátfávidekiek nyertek meg, jutalmat osztottak a ver­seny győzteseinek. A Petőfi altáró bányászai­nak 22 ezer forintot fizettek ki jutalomképpen. A győztes 98-as front bányászai 4000, a második helyezett 53-as front 3000 forint jutalmat kapott. A 25-ös front dolgozói azért kap­tak 1000 forint jutalmat, mert rendkívül rrehéz' ’körülmények között versenyeztek, s mégis jelentős eredményt érték él. Megjutalmazták az elővájási csapatokat, a fenntartókat, a kiszolgáló személyzetet, mű­szakiakat, iparosokat, köztük Rácz Árpád villanyszerelőt, Cseh János lakatost is. Sza- niszló József csapata azért kapott 350 forint jutalmat, mert nagyrészt víz- és iszapbetöré­ses munkahelyen dolgoztak becsülettel. A verseny új abb féléves sza­kasza ez év elején megkezdő­dött. Ülés: „húson kívül“ Mi lesz Eger város vízellátásával? (Tudósítónktól) Először ülésezett a Városi Tanács végrehajtó bizottsága „házon kívül". Mivel a napi­rendi ponton „az egri Vízrnű- és Gyógyfürdő Vállalat 1957. évi beszámoló jelentése” szere­pelt, az ülést a Gyógyfürdő Vállalatnál tartották. A v. b- tagokon kívül részt vett két háziasszony is, akiket azért hívtak meg, hogy közvetlenül értesüljenek a dolgozók vízel­látással kapcsolatos panaszai­ról. A v. b.-tagok kérdéseket intéztek a vállalat vezetőjéhez, amelyek közül néhány közér­dekűt az alábbiakban közlünk. — Mennyi ideig bírja, a cső­hálózat állapota a belváros­ban ? Szabó József elvtárs, igazga­tó válaszában közölte, hogy a belváros hálózatán megy át csaknem az egész város vize. S hogy meddig bírja? Az sok mindentől függ. Nagy nyo­mással megy át a víz a csöve­ken és a közfelfogással ellen­tétben nem a víz marja a csö­veket, hanem a kénes, mocsa­ras talaj van rossz hatással a vezetékre: 15 kilométeres sza­kaszon öt év alatt ki kell cse­rélni a csöveket. Az igaz, hogy Egerben víz van bőven, de ezt sem szabad elherdálni. Bírálat érte itt a városgazdálkodási osztályt, — mely a város parkjait és utait locsoltatja, azonban rosszak a gumicsövek, a hollenderek s így csaknem egyszerannyi víz elfolyik fölöslegesen, jmint amennyit ténylegesen felhasz­nálnak a locsoláshoz. Még a locsolási idény megkezdése előtt át kell vizsgálni és rend­be kell hozni a felszereléseket. Igen sok a panasz azzal kap­csolatban, hogy a vízművek nem küldi elég gyorsan mun­kásait a csőrepedésekhez. En­nek többek között az az oka — hogy ha a vállalathoz jó vízve­zetékszerelő kerül, az néhány hónap múlva más vállalathoz megy át, mert 1400—1500 fo­rintot keres havonta, amely viszonyítva a nehéz, vizes, hi­deg külső munkához, — kevés. Erős nyáron a dolgozók igen sok jeget igényelnek, azónban ha hűvösödik az idő, ez az igény erősen csökken. Jégtá­roló építése szükséges, hogy a már legyártott jég ne ménjén veszendőbe. Igen sok embernek okoz bosszúságot, hogy a város egyik forgalmas, belvárosi út­ján „feltúrták” az utcaburko­latot a vízvezetékszerelők. A v. b. ezt is megtárgyalta, és minden igyekeztével azon lesz, hogy áprilisra ezek a munká­latok befejeződjenek. Kocsmár János elvtárs, v. b.- elnök hozzászólásában elmon­dotta, hogy a vállalat jobb munkája segíti csak elő a dol­gozók, jogos kívánságainak ki­elégítését. A vállalat létszáma elegendő, ezért nem lehet megtenni azt. hogy három hó­napig küldözgetnek egy dolgo­zót, aki panasszal fordult a vállalathoz. A vállalatvezető­nek fokozott felelősséget, kell vállalni a jobb és eredménye­sebb munkáért. A Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalatnak és a tanácsnak olyan távlati tervei vannak, — melyeknek megvalósítása anyagiaktól és jónéhány kö­rülménytől függ, azonban nem árt, ha a dolgozók tudomást szereznek róla, mert ez is azt bizonyítja, hogy a tanácsnak nemcsak feladata, hanem szív­ügye is, hogy Eger fürdő- és iskolaváros legyén. Nézzünk néhányat ezekből a tervekből. A népkert felől gyaloghíd építése, pénztárnyitással, — hogy a strand bejárati pénz­tárának zsúfoltságát csök­kentse. Hullámfürdő létesítése. Gyermekmegőrző létesíté­se, kicsi medencével, játékte- rülettel, öltözővel, felügyelő személyzettel, hogy a szülők gondtalanul fürödhessenek, mert gyermekük felügyelet alatt van. Csónakázó tó építése, sé­tánnyal parkosítva, ami télen korcsolyapálya lehet, s téli fedett, közös úszómedence építése. A v. b.-ülés számos más kér­déssel is foglalkozott, aprólé­kosan, gondosan, mindent fi­gyelembe véve és a v. b.-ta- gok kérdései, vitái mind azt bizonyítják, hogy nemcsak kö­telességből végzik munkáju­kat, hanem lelkiismeretesen, egész szívvel részt vesznek a város ügyeinek intézésében. Hová vezet ez az út? RÉGEN ÜGY tanították, hogy az isten két részre osz­totta a világot, szegényekre és gazdagokra. A tanítás szerint ez volt az élet megváltoztat­hatatlan rendje. Ma már tud­juk, hogy ez nem igaz. De sajnos, tudomásul kell ven­nünk azt is, hogy ennek elle­nére ma is élnek szegény em­berek. Az elmúlt hónapokban sok házban jártam és rájöttem ar­ra, hogy manapság kétfajta szegénység él. Eger egyik kül­ső kerületében egy napszámos lakásában voltam, mely régen kecskeól volt és ma a nap­számos nyomorog itt feleségé­vel és két gyerekével, akik közül az egyik éppen „a la­kás” embertelen viszonyai miatt súlyosan, talán jóváte­hetetlenül megbetegedett. De a család tagjain tiszta és ren­des ruhát láttam, az alig né­hány tenyérnyi földes helyi­ség szinte ragyogott és az egyetlen ágy mellett ott állt a néprádió. Szegények ezek az emberek? Igen! De ez a fajta szegénység megható és kiváltja az emberek együtt­érzését. És biztos vagyok benne, hogy ha néhány év múlva felkeresném a fiatal napszámos-házaspárt, már rendesebb otthonban, anya­giakban meggyarapodva fo­gadnának. De van egy másfajta sze­génység is. Ennek szülői a lus­taság, a munkakerülés és az alkoholizmus. Ez az a sze­génység, mely elborzaszt, mely ellenszenves. Az ilyen ■»egénységen nem lehet segí­teni, mert gazdáik lelki alka­tuk, lustaságuk és tehetetlen­ségük miatt szinte predeszti­náltak a cifra nyomorúságra. Az ilyen nyomor prototípu­sával találkoztam a minap Eger szívében, a Szmrecsányi téren, kívülről modern, tiszta házban, mely szinte sugározza magából az emberi jólétet és kiegyensúlyozottságot. SOKAT GONDOLKODTAM azon, hogy a szereplők nevét kiírjam-e, van-e jogom ahhoz, hogy beavatkozzam egy csa­lád életébe. Aztán rájöttem, hogy igenis van és ez nemcsak jogom, hanem kötelességem is. Az ugyan igaz, hogy a fe­lelőtlen élethez mindenkinek joga van. Nem lehet törvé­nyekkel szabályozni, hogy ki mire költi el pénzét és ha úgy tetszik, jóga az is, hogy az utolsó fillérjéig eligya. Ebben az esetben ugyanis az a helyzet, hogy ezt a jogát kívánja érvényesíteni egy 52 éves férfi és egy, az 50-hez közel járó nő. Ha nekik ez a boldogság, hát tessék! Illetve álljunk csak meg, mert itt nemcsak róluk van szó. A család feje Tóth József. Szakmája nincs, állást nem vállal, mert mint mondja, azéi^t a rongyos havi 700 fo­rintért nem érdemes. Elmond­tam neki, hogy építkezéseken, bányában, minden szakkép­zettség nélkül, mint segéd­munkás 1000—1500 forintot is megkereshet. Csak megrántot­ta a vállát és nem válaszolt. A feleség — Tóth Józsefné — szintén nem dolgozik. Minden energiáját arra pazarolja, hogy állandóan segélyekért ostro­molja a különböző szociális szerveket és ha elutasítják, átkozódik, műrosszulléteket rendez és fenyegetődzik. A. férj időnként alkalmi munkákat vállal, ilyenkor az­tán az itt kapott pénzből fo­lyik a dáx-idó, ahol a férj mö­gött nem marad le az asz- szony sem. Két gyerekük van itthon, a többit állami gondozásba vet­te a tanács. Az egyik gyerek Jóska, 11 éves, a másik Anna, most lesz 10. Egyetlen mele­gítőjük van, az amúgy is gyenge kislány kabát nélkül vészeli át a telet. Mindkettőt ismeri már a rendőrség, sőt a fiú legutóbb a bíróságon is szerepelt egy templompersely fosztogatási per vádlottjaként. LAKÁSUK BÚTORZATA: egy titött-kopott üres szek­rény, egy rozoga asztal; egy keskeny vaságy és egy fekvő­alkalmatosság a két gyerek­nek. A sarokban egy polcon néhány piszkos edény hirdeti hogy a ház gazdasszonyának a tisztaság nem tax-tozik a fő erényei közé. A nedves fal árasztja magából az egészség­telen, dohos, hideg levegőt. Villanyuk nincs, egy petró- leumlámpá bágyadt fénye vi­lágítja meg Tóth József ar­cát. Tóth izgatottan ugráló apró szemei kutatva fürkész­nek és látom, hogy fél tőlem. Éppen ezért roppant alázatos, mindent rámhagy és ígér fűt- fát. — Hány gyerekük van? — kérdem az apától. Sokáig gondolkodik és nem tudja eldönteni, hogy öt-e, vagy hat. — Hány éves a Jóska fia? Azt sem tudja. A gyerek úgy véli, hogy 11. Aztán rátértem jövetelem tulajdonképpeni céljára és megkérdeztem, hogy élnek itt­hon a gyerekek. — Jól kéremszépen... én na­gyon szeretem ezt a két gye­iteket — felel az apa és műpá­tosszal megsímog’atja a fiú fe­jét, aki idegenül húzódik el a simogató kéztől, úgy látszik, nem szokott hozzá. — Akkor hogy lehet az, hogy évek óta nem járatja őket is­kolába, pedig a fiú, aki két osztályt végzett, annak idején jól tanult és megállapították róla, hogy éleseszű gyerek. — Tetszik tudni nincsen ru­hájuk... — Hogy engedheti meg, hogy a két gyerek esténként az utcán csavarogjon, hogy a kislány a mozi előcsarnokában kéregessen? — A gyereknevelés az asz- szonyra tartozik — bújik ki Tóth József a felelősség alól, s ez annál is inkább könnyű, mert a feleség nincsen itt­hon. — Tudomásom szeidnt a Jós­ka gyei’ek alig egy hete együtt rúgott be az anyjával. Látom, hogy megretten, hisz nem várta, hogy ezt is tudom. — így volt kérem, nagyon csúnya dolog volt. Tetszik tudni az asszony néha iszik — ítéli el a feleségét. — De arról is tudok, hogy újév napján maga meg a kis­lányt vitte el újévet köszön­teni és a rendőrök a patak partján szedték ki a kezéből, mert a jeges patakba akarta dobni — szegezem mellének a kérdést. — Be voltam rúgva kérem... tetszik tudni mindenütt inni adtak — védekezett Tóth. MEGMONDTAM NEKI, hogy ai’ról is tudomásom van, hogy a rendőrségről a gyere­ket egyenesen a kórházba kel­lett vinni, ahol megállapítot­ták, hogy a kislánynak alko­holmérgezése van. — Neki is adtak bort — ál­lapítja meg közönyösen. Ez­után arról érdeklődtem, hogy gyakoriak-e az ilyen közös be- rúgások? — Dehogy, kérem. Nem iszunk mi — felel öntudatosan. A következő pillanatban azon­ban egy szinte vígjátékba illő foi'dulat vágja ketté monológ­ját, mert megérkezik a fele­sége, a kislány kíséretében és minden különösebb megfi­gyelőképesség nélkül meg le­het róla állapítani, hogy az asszony ezúttal is ivott és nem is keveset. Azért neki is elmondom, hogy miért jöttem és alig fe­jezem be, máris megindul be­lőle a szóáradat, mint a víz­gyűjtőből a víz, melynek fel­nyitják a zsilipét. Szidja'a szo­ciális gondozónőt, vádolja a hivatalos szerveket, elmondja, hogy minderx-ől a tanács te­het, mely nem segíti őket. Ar­ról azonban ő sem akar hal­lani, hogy a még itthon lévő két gyereket állami gondozás­ba adja. Megkérdeztem tőlük, hogy a gyei'ekek például ma este mit fognak vacsorázni. — Majd főzök nekik krump­lit, — jelentette be, úgy, mint­ha a gyex'ekekre egy lucullusi lakoma várna. A HEVES beszélgetés alatt Ancxka, a 10 éves kislány né­mán állt a sarokban és szemét nem vette le a petróleum- lámpa lángjáról. A petróleum- lámpa egy szabályos, kifeje­zetten szép, tiszta gyermek- arcot világított meg. A kis­lánynak világosszőke haja, nagy ártatlan kék izéméi és szinte hihetetlenül hosszú, sö­tét szempillája van. Minden anya megirigyelhetné ezt a szép gyereket, aki mögött már olyan múlt áll, amely szinte hihetetlen. A nyáron kiadták egy mikófalvi gazdának, dol­goztatta, enni azonban alig adott neki. A kislány még ma is borzadva meséli el azoknak az éjszakáknak a történetét, amikor a lélektelen gazda az ágyába vette és... A beszélgetés alatt sem en­gedte el a kezéből kis mesés­könyvét, melyet egész nap böngészget a hideg lakásban, annak ellenére, hogy csak egy osztályt végzett, azt sem járta végig. A fiú már cinikusabb. Bár azt ő is elmondja, hogy nagyon szeretne iskolába jár­ni, sőt a szomszédoknak egy­szer sírva panaszkodott, hogy miért nem adta őt is az apja lelencbe. Beszéltem a szociális gon­dozóval, a megyei gyámható­ság vezetőjével, akik megál­lapították, hogy ez a házaspár alkalmatlan arra, hogy egyet­len gyermeket is felneveljen. A gyerekek esténként a ré­szeg házaspár civódását lát­ják, az utcán csavarognak és szinte öntudatlanul indulnak meg a bűn útján. Ha így foly­tatódik életük, néhány év múlva még sok dolgot adnak a rendőrségnek. Töx-vény van arra, hogy az ilyen szülőktől nemcsak, hogy el lehet, ha­nem el is kell venni a gyei'e- ket. A tiltakozásuk ezt nem akadályozhatja meg. SZOMORÚ ennek a család­nak az élete. És annak elle­nére, hogy e cikk írója vallja azt, hogy nincs ember, aki megváltoztathatatlan, de eb­ben az esetben a szomorú igazság az, hogy a két gyerek életét és sorsát csak úgy lehet biztosítani, ha kiszakítjuk eb­ből a bűnös környezetből. Herbst Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom