Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-15 / 21. szám

Í958. február 15. szombat

NÉPŰJSAG

ft

Naponta sokan tárcsázzák ezt a számot, s a hívásra kellemes női hang jelentkezik. Felveszi a távolsági hívást, aztán kapcsol, beszél, fején a hallgatóval, naponta hét órán keresztül igyekszik kielégíteni a beszélni kívánók igényeit.

A gépterem tiszta, hangtom- pítós falú helyiségben csupa nő. Előttük a kapcsolótábla, kezükben meg sem áll a zsinór, s az asztal végén, ott a *,pontos idő tudakozó”.

Tóth Zoltánné, a posta Kiváló Dolgozója néhány percre leteszi fejéről a hallgatót, s ez egyszer magáról beszél. 18 éve dolgozik a Központban. Mint egy rossz álomra, úgy emlékszik a régi központra, ahol a helyi és távolsági beszélgetéseket egy helyen bonyolították le. Az amúgy is megerőltető munkát adó kézikapcsolású központban az akusztika is oly rossz volt, hogy a hétórás munkaidő végén fejük zsongott az állandó hangzavartól. .Ilyen körülmények között nehéz volt gyorsan teljesíteni a felek kívánságát, ami általában egy volt: „ ... nagyon gyorsan kérném kapcsolni”!

Mióta a helyi beszélgetéseket az automata gépi berendezéssel kapcsolja, lényegesen megkönnyűlt az „interesek” munkája. Az új munkahely csendes, világos, nyugodt, — bár ennek is van egy hibája — a szellőzést még nem oldották meg.

A központ egyik érdekessége, hogy áramszünet esetén sem áll le, mert a gépházban lévő áramfejlesztő automatikusan működésbe lép és zökkenőmentesen bonyolíthatják tovább a forgalmat.

Bagi Istvánná hat éve „fej- hallgatós”. Akkor érzi elemében magát, ha kapcsoló asztala előtt ül, érzi munkájának fontosságát, élvezi a szakma szépségét, érdekességét, örül, hogy a nyilvánosság előtt fordulhat a dolgozókhoz, különösen a felelőtlen emberekhez. '

§• — Nagyon sokszor megtörténik az, hogy nyilvános állomásról tárcsáznak, bejelentkezem, s olyan dolgot mond valaki, hogy az arcom lángba borul, s mielőtt szólhatnék, már le is teszik a hallgatót — panaszolja. Ezek az emberek nem veszik figyelembe, hogy mi is emberek vagyunk, dolgozunk, itt a gépteremben védtelenül állunk az ilyen telefonálók céltáblájaként.

A panasz hamar elhal az ajkán, s néhány olyan esetet is elmond, amikor valaki megköszönte a gyors kapcsolást, vagy egy fontos beszélgetés elősegítését.

Sokszor éri kellemetlen megHalló! Halló! Itt a 001

lepetés a dolgozókat, fölötte- seik részéről is. Bagi Istvánná esetében egy érdekes, de sajnálatos esemény volt az, hogy jó munkája jutalmául a Posta Kiváló Dolgozója kitüntetésre terjesztették fel, azonban végső fokon ezzel utasították el: „Nincs még elég szolgálati ideje”. Furcsa álláspont, mert hat év elég szép szolgálati idő, s a jutalmakkal, kitüntetésekkel általában nem az időt, hanem a jó, vagy éppen a kiváló munkát ismerik el.

Tóth Sándornét ismeretlenül és indokolatlanul sokat szidják. ö számlázza hó végén a beszélgetéseket.

— Sok a reklamáció, mert sok távbeszélő állomás tulajdonos nem tudja azt, hogy a posta szolgáltatás minden száma a 001 és a 003 kivételével számláz — mondja. — Sokan azzal indokolják magas számlájuk valótlanságát, hogy ők nem is beszéltek, csak egykét családdal helyben. Arra nem is gondolnak, hogy a tudakozó, a pontos idő, beszélgetésnek számít. Igen sokat számolunk fejben. S ha néha hibát ejtünk órákig kereshetjük azt. Jó lenne egy számológép.

Régi postáscsaládból származik Lovniczki Józsefné, aki a 40-es években, azért hagyta ott a postát, mert az akkori viszonyok között, mint nő, nagyon ki volt szolgáltatva feletteseinek.

— Nem felejtem el soha, — emlékezik vissza — hogy Pécsett kesztyűben dolgoztam a fűtetlen, hideg gépteremben, egy emléket is hoztam magammal — híven követett a reumám! — mondja mosolyogva.

A lámpácskák egymás után jelzik a hívásokat, oda-oda pillant, így a beszélgetést be is fejezzük.

Közben az egyik munkahelyen hibát tapasztalt a kezelőnő, az elsőemeleti automata központból már jött is Sári Lajos műszaki ellenőr. Néhány perc — a hibát elhárították.

A központ szívében, a gépházban dolgozik Molnár Sándor, az üzem „Sanyi bácsija”. Neki is van közérdekű mondanivalója az újság számára. Labdarúgó edzők figyelem! Érdekes és hasznos dolgot kér-- nek.

— Mikor a csapat Egeren kívül játszik (ez alatt természetesen a labdarúgók értendők) egész nap cseng a telefon, — mondja. Érdeklődnek az eredmény után. Itt egész nap szolgálat van és ha az edző fáradságot venne magának, vagy valakit megbízna az eredmény közlésére — hívják fel nyugodtan Eger 001-et, mondják be az eredményt, s mi szívesen válaszolunk a szurkolóknak, ha érdeklődnek.

Eközben már a fényesre kefélt parkettos lépcsőn ballagunk lefelé. Az egész lépcsőházban halk moraj, alig észlelhető rezgés jelzi, hogy az épületet a gép uralja. A gép amelyik mellett azért mégis ember áll, nehogy túllépje a számára megengedett határt. Fent a gépteremben azóta Budapest, Szeged, Debrecen, száz és száz falu, város neve hangzik el. Mentőt hívnak, távol-' lévő házastársak keresik egymást, üzemek, vállalatok intézik ügyeiket, s a telefonközpontban dolgozók biztosítják a gyors, pontos hírközlést.

CS. ÁDÁM ÉVA

Szőlőt telepítenek a szikalml gazdák

Szokatlan munka folyik most Szihalom község határában, a Rima patak menti részen. Sztalinyec traktorok hasítják, forgatják fel 80 centi mélyen a talajt. Szőlőt telepítenek ide a gazdák. A nagy gépek szorgalmasan forgatják a talajt, a kezdő szőlősgazdák pedig szinte napokig el-elné- zik a traktor nagyszerű munkáját. Hogyan is jutott eszükbe a szőlőtelepítés gondolata? Valamikor régen volt már a község határában egy-két helyen szőlő, de mégsem gondoltak komolyabb vállalkozásra. Most eszükbe jutott ez a régi kísérlet. Egyre többet beszéltek róla, s elhatározták, hogy újra hozzálátnak.

A forgatási munkákat sikerrel megoldották a gépek segítségével. Most már csak a tavaszt várják, s hozzá is kezdenek az oltványok telepítéséhez. Munkájuk jelentőségét az a tény is növeli, hogy szőlő- termelő területté változtatják a sík vidéket. Megváltozik, átalakul a táj arculata.

Mezőgazdasági

szakkör

Eredményes munkáról, jó tanulásról adnak hírt a kom- polti mezőgazdasági szakkör tagjai. Nagy népszerűségnek örvend ez a község gazdái között. Hetenként tartják a fog • lalkozásokat, s ezekhez nagy segítséget adnak a helybeli Kísérleti Állomás szakemberei.

Az előadások és foglalkozások igen változatosak, felölelik a gazdálkodás, a korszerű agrotechnika minden problémáját. Legutóbb ezen a héten szerdán volt igen értékes ösz- szejövetel, amelyen Szabó József járási állattenyésztő tartott előadást a szarvasmarha- tenyésztés és a törzskönyvezés jelentőségéről.

„Heves m

A Heves megye Ifjú Népművésze“ cím elnyeréséért pályázhatnak egyének, KlSZ-szervezetek és kultúrotthonok népművészeti és kézimunka szakkörei és más intézményekben, tömegszérvezetek- ben lévő •fia*a‘l'okv-J">• *<•••>« T.T

A pályázaton résztvenni kívánó fiatalok a falusi KlSZ-szervezetek- ben, illetve kultiüiiázakban jelentkezzenek, ahol erre a célra kiadott jelentkezési lapot állítanak ki.

A pályázaton résztvevők tárgyaiból 1958. szeptember 28-án, a

IV. Megyei Ifjúsági Béketalálkozó alkalmával kiállítást rendezünk, ahol kihirdetik a pályázat eredményeit és odaítélik a „Heves megye Ifjú Népművésze^ címet és a pályadíjakab

A zsűri értékelése alapján lehetőséget adunk arra, hogy a pályázók munkáikat egyének és közületek részére értékesítsék.

A KISZ megyei bizottsága és a Megyei Tanács művelődési osztálya felkéri az idősebb népművészeket, a népművészethez és díszítőművészethez értő szülőket,

egye Ifjú Népművésze"

segítsék, tanítsák a fiatalokat, adják át tudásukat és tapasztalataikat A KlSZ-szervezetekben és lcultúrházakban szervezzenek

hímző, varró, szövő, csont, szárú és fafaragó stb. szakköröket, is- k-Qlák^t, A, megyei kiállításon a tanítványok munkáit mestereik alkotásával együtt állítjuk ki,

A pályázat feltételei: önálló tervezés és kivitelezés a hagyomány alapján.

Hagyományos darab másolatának elkészítése;

Fafaragás: Bármiféle használati tárgy, szobadísz (asztal, szék, törülköző tartó, falitükör, keret., doboz, borotvakészlet, sótartó, csónak, szipka, stb) tervezése és készítése;

Csont- és szarufaragás: kürt; kis doboz, szelencék, zsebkésbetét, lánc, stb. elkészítése és díszítése népi motívumokkal.

Fonás: Lószőrből; kukorica

csuhából különböző fonások;

Kerámia, agyagszobrászat: egyszerű vagy égetett agyagból kis szobrok, domborművek, gyermek- játékok készítése,

Vászon szövése: házilag szőtt és

írja az újság • • • |

... hogy 100 kilométert magasságból nappali fénybet lehet borítani a földet. „Le-S hetőség van arra, hogy ra kéták segítségével nátriu-. mot löveljenek fel száz ki-', lóméterig, s ezzel világítsa-{ nak”, — írja a „Szovjetszka-i ja Aviacija”. i.

Egy olasz professzor azzalj a meghökkentő tétellel állti elő, hogy a városokat egy-> kor Szputnylkokkal világít ják, a neoncsövek helyett.> így például Egernek is le-l hetne egy „lámpa Szput-i nyikja”, mely vele együit> keringene és ontaná a nap-t pali világosságot. z

így írják a lapok és at technika századában ki me-t ri megmosolyogni a legkép-!> telenebb bejelentéseket is?l A kétkedés helyett az embe-z rek inkább aziránt érdek-t lödnek, mi lesz a „petró” a? Szputnyikban, ki lehet-et kapcsolni időnként? Erre azt utóbbira gondolom a szerél-t mesek kíváncsiak inkább ést technika százada ide vagy< oda, a szerelmesekre is kell\ gondolni a tudós professzor roknak. Kérésükre legalább egy hangulatvilágító fokoza-_ főt építsenek be a Szputnyi-Í kokba ... ha lehetne. ‘

De kedves aggódó szerel-{ mesek, van manapság lehe tetten? <

Kérésüket ezennel továbbítom a tudós professzorok-■ hoz, s még annyit toldok hozzá, hogy lehetőleg Egerben a szépasszonyvölgyi és a népkerti rész kapja c hangulatvilágító fokozatot.

K. E.

„Emlékgyártó"

iparművészek

(Márkusz László képesriportja.)

Mintegy 40-50-féle ajándéktárgy készül a Póka-család műhelyében. Az ízléses kulacsok és hordók mellett a szekrényben írókészletek, brossok, és több más iparművészeti alkotás ib megtalálható.

pályázat

Szabadi padján munkálja léktárgyakat.

ki

felszedett csíkokkal díszített vá-. szón, bármilyen célra készítve ; (Törülköző, lepedő, ágytakaród stb.) ... - ;

Vászonanyag hímzése: Házi’ag! szőtt, vagy készített, vagy készen vett vászonanyagból hímzéssel való díszítés,

Népviseletes babák készítése:! (Lehetőleg saját községük népvi-; seletébe öltöztetve),

Díjazás: ;,Heves megye Ifjú Népművésze 1958.“ cím elnyerése! és az

L díj 1000 Ft H. díj 700 Ft Hl, díj 300 Ft A pályaművek beküldésének' határideje: 1958. augusztus 20 <

Cím: KISZ megyei bizottsága." Eger, '

Eredményhirdetés: 1958. szép <

tember 28-án, az Ifjúsági Béke-< találkozón;

A díjat nyert pályaművek a pályázatot meghirdető szervnél ma-! radnak;

KISZ MEGYEI BIZOTTSÁG MEGYEI TANÄCS NÉPÜJSAG SZERKESZTŐSÉGE

Póka Györgyné a fínomc munkákat végzi. Ö festi apró díszeket a hamutartói, bombonier dobozokra, könyvjelzőkre és fényk albumokra.

' WAAAA#

OTTHON TANULTAM táncolni. Otthon és az anyámtól, meg néha az apámtól. Ök is otthon tanultak annakidején, s már ebből is lehet következtetni, hogy ez a táncoktatás, nem volt éppen mentes a tökéletlenségtől és a bizonytalanságtól. Különben is a tanítás — pedig akkor már a 16. életévemet tapostam a kicsit ormótlan cipőmben —, rendre meglehetősen viharos körülmények között zajlott le. Anyám kicsi, de csontos keze sorozatosan megfeledkezett az illemről és ha tuskó lábaimmal a padló helyett cipőjére léptem, a fájdalmát hasonló fájdalommal törlesztette az arcomon.

— Én itt küszködök veled... te meg össze-vissza taposol... szemtelen kölyök — szokta volt mondogatni ilyenkor. A pofon hatására aztán mindaz, amit felszedtem és valamelyest már tudásnak minősülhetett volna, úgy elpárolgott lábaimból, hogy saját magamat kezdtem össze-vissza taposni. Hosszú hetek, majdhogynem meddő küzdelme, számtalan szidása és pofona közepette azonban mégis eljutottam odáig, hogy ütemre

tudtam lépni, természetesen mindenfajta figura, cicomázás, kecsesség és báj nélkül. Mozgásomtól még egy betanított medve is sírógörcsöt kapott volna, de nekem jó volt, elég volt, mert az ember abban a korban még hajlandó a keveset is sokra tartani, s egy pohár vízzel is nekivágni a végtelen Szaharának.

Amivel kezdenem kellett volna: a tánctanulás azért vált feltétlenül szükségessé, mert farsangi bált terveztek és szerveztek az öreg Alma Mater falai, még pontosabban, bordás falai között, — a tornateremben. Erre a nagy sikert ígérő bálra hivatalos volt a szomszédos leánykereskedelmi is, ahonnan ugyan még senkit sem ismertem, de a bál alkalmat nyújthatott számomra, hogy megismerjem... a Valakit. Mindegy, hogy kit, csak szoknya legyen rajta és szerelmes lehessek belé, henceghessek vele osztálytársaim előtt, verset írhassak hozzá és... és...

igen táncolhassak vele, mint tette azt Charles Boyer Ingrid Bergmannal. Nem annyira a szerelem tárgya, mint maga szerelem volt számomra akkor fontos, de mindkettőhöz — ezt be kellett látnom — a táncon keresztül vezetett az út.

És elérkezett a nagy nap. Mert a nagy napoknak az a törvényük, hogy nagyon várják őket, aztán hirtelen elérkeznek, hogy hihetlen gyorsan elszaladjanak. Egyébként e filozófiai tétel felismerése is a tornatermi bálnak volt köszönhető. Már kora délután, gondosan készülődtem, megfelelő körültekintéssel körmöt pucoltam, félóráig su- vickoltam a cipőmet, keféltem a kicsit kinőtt, kicsit már fényes, de mégis ünneplő ruhámat, megnézettem anyámmal — saját magamtól — a fülemet, s meg is borotválkoztam volna, ha apám nem helyezett volna kilátásba e ténykedésemért olyan ténykedést, amely rögtön eltántorított férfias szándékomtól.

A BÄL, a bordásfalak közötti bál, este hat órakor kezdődött, s így érthető, hogy kellő előkelőséget tanúsítva, — fél hatkor már ott ültem egy széken, lábamat hanyagul keresztbevetve, fölényesen szemlélve, — a semmit. Aztán eljött a bál kezdetének időpontja, eljöttek a lányok is, mind megannyi csodás színekben tündöklő, bájos pillangó, kik csak úgy árasztják magukból ifjúságuk, bimbózó nőiességük édes mézének illatát... Aztán elkezdődött a bál is. Forogtak, siklottak a párok, edzett osztálytársaim zöme már ott udvarolt szíve választottjának a mamák szeme előtt, de a jótékony zene hanghomályába rejtőzve. Csak

én álltam egyedül, bátortalanul a bordásfalak mellett. Ezerszer kiszíneztem magamnak már ezt az estét, hogyan hajolok meg, magabiztosan és kicsit férfias fölénnyel, mit

mondok majd és ő mit mond, hogyan leszek szellemes és udvarias, könnyed, de mégis határozott, s hogyan ájuldo- zik majd a tánc, az én táncom gyönyörébe révülve kis, virágporos pillangó-partnerem.

Ezerszer kiszíneztem, s még egyetlen egyet se mertem táncolni. Majd a következőnél... ha az a mama mégegy- szer idenéz... ha az a kislány mégegyszer felnevet... ha... ha... ha... Mindig újabb határkő, amely után a tettek mezejére léptem volna, ha... Ha lett volna merszem. Pedig már felismertem a soka- dalomban azt a kislányt, akit nekem rendelt a sors, már a nevét is tudtam, már a hangját is ismertem, lassacskán már kezdtem mindent tudni róla, csak éppen felkérni nem mertem, mert láttam, hogyan táncol és már tudtam — itt tudtam meg! — hogyan táncolok én.

Álltam és vártam. Időnként odajött hozzám egy-egy osztálytársam, egyszer az egyik tanár is... Miért nem táncolsz? — kérdezték csak udvariasságból és én tőlem telhető egykedvűséggel legyintettem... ó majd később, van még idő... Pedig tudtam, hogy nincs már idő, legalábbis a számomra ez az idő nem alkalmas arra, hogy táncoljak, hogy szerelmes legyek... Nagyon elszomorodtam. Hiába volt a körömpucolás és a cipőtisztítás, az ezernyi tervezés, a hetekig tartó tánctanfolyam, a pofonok, hiába minden, én itt a felelábaimmal nem táncolhatok. Ez a bál, itt a tornateremben, álmaim temetője lett!

Kipirult arcok, csillogó szemek, lágy tangó, vidám fox* titkos kézszorítások, buta kis diákbókok, — s úgy ültem közöttük a kopott széken, mint éretlen tök egy virágoskerí közepén...

NEM VOLT MÉG tízóra* amikor halálos csalódással* reménytvesztve, mint valami megcsalt szerelmes, beléptem az ajtón. Anyám fogadott, ébren volt, várt, kis belső, alig titkolható izgalommal: mire vitte fia, hogyan gyümölcsö- ződött átadott tudása:

— Na, sokat táncoltál... ugye, hogy felesleges pénz lett volna az a tánciskola?

Ránéztem az arcára, amint kutató szemmel várta válaszom, s csak ennyit tudtam mondani:

— Nagyon jól megtanítottál táncolni, Anyu... Minden lány örült, ha velem táncolhatott—

Aznap éjszaka fényes bálteremről álmodtam, gyönyörű nő táncolt velem, s a bál közönsége körbe állt minket* úgy csodálta táncunkat, amint ott siklottunk, lebegtünk a parketten, mint két hímcs- szárnyú, csodálatosan szép pillangó...

De szép álom is voW