Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-07 / 14. szám

1558. február 7. pénteki népújság A proletár-internacionalizmusról Irta: Sz. Tyitarenkó EZEKBEN A NAPOKBAN valamennyi »4 testvéri kommunista- és munkáspárt meg- v , vitatja a kommunista- és munkáspártok kép- f viselőinek moszkvai tanácskozásán elfogadott A Nyilatkozatot és Békekiáltványt. Ezek a dó­it kumentumok fontos elméleti és politikai kér- b déseket vetnek fel. Vegyük például a szocia- ií lista országok kölcsönös kapcsolatának és a proletárinternacionalizmus megvalósításának >í • kérdését. A Nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a : szocialista rendszer országainak kapcsolatai, v j valamint a kommunista- és munkáspártok vi- :a szonya, a marxista—leninista elméleten, a q proletárinternacionalizmus elvein alapul. Az internacionalizmus a dolgozók nem- zetközi szolidaritásának eszméje, mar régóta ß a proletariátus felszabadító mozgalmának <? , vezérelvét képezi, hiszen Marx és Engels ad- ' ta ki a harci jelszót: „Világ proletárjai egye­di i süljetek!” Az internacionalizmus azonban, a 4 konkrét történelmi viszonyoktól függően, I más és más formában mutatkozik meg. Ami- >! 1 kor például a kapitalizmus egységes, világot é I átfogó renszer volt, az internacionalizmus a tí j munkások kölcsönös testvéri támogatásában, j a kapitalista elnyomás elleni közös harcuk­éi ; ban mutatkozott meg. 1917 után, a világ első szocialista álla- ri i mának megjelenése, új tartalommal töltötte meg az internacionalizmus eszméjét. Egyik, vagy másik párt, politikai csoport, inter­nt nacionalista szemléletét le lehetett mérni I azon, hogy tekint a Szovjetunióra. Amikor a I j II. Internacionálé szociáldemokrata vezetői ?, ; szavaikban dicsőítették az internacionaliz- n ! must, de . valójában szovjet-ellenes politikát i folytattak, nyilvánvalóvá vált, hogy távol áll- : ' nak az internacionalista észmétől. Akkoriban >t ! joggal állíthatták, hogy csak az érzi át iga­zán az internacionalizmus jelentőségét, aki nyiltan, becsületesen kész megvédeni a világ a első proletár államát, a Szovjetuniót. Most, hogy a Szovjetunió mellett még számos állam lépett a szocialista építés útjá­ra, megint új vonásokkal gazdagította az in­ternacionalizmust. Ennek egyik legfőbb is­mertetőjelévé az egész szocialista táborhoz v való viszony vált. ISMERETES, HOG Y AZ imperialista bur­'s . zsoázia politikusai, diplomatái, újságírói és más kiszolgálás segítségével, szakadatlanul küzd a szocialista tábor, s elsősorban a Szov- ;[ jetunió ellen. Az amerikai imperialisták és nyugati szövetségesei csak arról álmodoznak, hogy szakadást idézhetnek elő a szocialista ■ táborban, megbonthatják az államok együtt­működését. Hiszen egyes szocialista államok, a ellen sokkal könnyebb küzdeni, mint egy •r egységes .táborral szemben. Az egység meg­bontása érdekében Világgá kürtőitek a reví- ;s zionisták által életre keltett „nemzeti kom­munizmus” jelszavait. A proletárinternacio- n nalízmus helyett sovinizmust és nacionaliz- t? , must akarnak szítani. Talán Nagy Imre és társai nem a burzsoá nacionalizmus zászlaját 3 j emelték magasra, amikor ellenforradalmi ösz- szeesküvést szerveztek Magyarországon? A magyar események tanúlságairól sohasem fe­ji ledkezhetünk meg. A kommunista- és munkáspártok kép­viselőinek tanácskozásán elfogadott határo­zat azt a feladatat tűzi elénk, hogy követke- js zetesen valósítsuk meg a marxista-leninista internacionalista politikát, s a dolgozókat ar­ra neveljük, hogy az internacionalizmus egy­el ben hazafiságot is jelent. Minden lehető esz- . közzel küzdenünk kell a burzsoá nacionaliz­mus és sovinizmus maradványaival szemben. Az igazi hazafiságnak semmi köze nincs a nacionalizmushoz. A hazafi szereti népét, országát, de ugyanakkor tiszteletben tartja a többi népet, azok szabadságát és függetlensé­gét, kultúráját és erkölcsét. A nacionalisták és a soviniszták pedig gyűlöletet táplálnak a többi nép iránt. A tények azt bizonyítják, hogy a nacionalisták rendszerint imperialista ügynökökké, árulókká válnak. V. I. LENIN AZT TANÍTOTTA, ha he­lyesen értelmezik a nemzeti érdekeket, ak­kor ez egybeesik a! világ proletariátusának szocialista érdekeivel. Napjainkban az im­perialisták — félve a# szocializmus és az inter­nacionalizmus állandóan növekvő befolyásá­tól — kétségbeesett próbálkozásokkal igyekez­nek megváltoztatni a tömegek ideológiai han­gulatát. Rágalmazzák a szocializmust, faji és nemzetiségi alapon gyűlöletet szítanak. Ugyanakkor felhasználják a kozmopolitiz- must a nemzeti öntudat elfojtására. Ismere­tes például, hogy az amerikai és az angol gyarmatosítók „makacs nacionalizmussal” vádolják az ázsiai és afrikai népeket. Ezért a kommunista- és munkáspártok szent köte­lességüknek tartják a tömegek marxista- leninista nevelését. A revizionisták, a „nemzeti kommuniz­mus” hívei, a nemzeti sajátosságok védelmé­nek leple alatt tagadják, hogy a szocialista fejlődésnek vannak közös törvényszerűségei is. A revizionisták azt mondják: építse min­den ország saját, nemzeti módján a szocializ­must. Miért tanulmányozzák a Szovjetunió vagy más szocialista ország tapasztalatait, amikor minden ország saját, meg nem ismét­lődő törvényszerűsége szerint fejlődik. Valójában ez azt jelenti, hogy tagadják a marxizmus-leninizmus olyan alapvető meg­állapításait, mint a kommunista párt vezetése alatti proletárdiktatúra, a munkás-paraszt szövetség, a nemzetiségi egyenjogúság, a né­pek testvéri barátsága, a szocialista tervgaz­daság stb. A marxizmus-leninizmus megkö­veteli, hogy szigorúan figyelembe vegyék bármely ország sajátos, nemzeti sajátossá­gait a szocialista forradalom megvalósításá­ban és a szocializmus építésében. Ugyanakkor azonban azt tanítja, hogy ezeket a nemzeti sajátosságokat össze kell hangolni a közös törvényszerűségekkel. Hiszen a kapitalizmus­ból a szocializmusba való átmehet nem vé­letlen, hanem törvényszerű és főbb vonásai­ban egységes folyamat. A marxizmus-leninizmus tudományosan kimutatja az emberiség haladását a kommu­nizmus felé. Ez a tudomápy.^ y^gg ,po,Uhkáa-, osztályai felszabadító harcainak tapasztala­tait általánosítja, s ezen az alapon fejlődik. • Különösen sok tapasztalatot szerzett a Szov­jetunióban és más népi demokráciákban a szocialista építés során. Tehát, ha tagadjuk a közös törvényszerűségeket, akkor számításon kívül hagyjuk mindazt, amelyet a szovjet és más tapasztalatok mutatnak. Más szóval, a szocializmus már megjárt, szilárd útja he­lyett olyan ösvényre térünk, amelyen köny- nyen eltévedhetünk. Nem véletlen tehát, hogy a moszkvai nyilatkozat leszögezte: a közös törvényszerűségek tagadása kárt okoz a szo­cializmus építésének. Ugyanakkor, ha nem megfelelően használjuk fel ezeket az egyes országok konkrét viszonyai között, ez szin­tén káros hatást gyakorol. A MARXIZMUS-LENINIZMUS állandó­an fejlődik. Az a tény, hogy a tudomány el­méleti alapja a dialektikus materializmus, azt bizonyítja, hogy ez az elmélet nem tűr semmiféle dogmatizmust, szektás korlátokat. Hem a kívánság —de a jobb munka a további eredmények szülőié CSERNICZKY DÉNES tb tása, mint a miénknek. Ez }s Lisztet nagyon szeretik Kí- nem sovinizmus. Ez így van. nában, népszerű. Boldogok va- Láttuk a kolumbiai együttes gyünk, hogy a Liszt Ferenc műsorát. Remek volt. De ne iránt érzett szeretetet még vegyék szerénytelenségnek, ha mélyebbé tettük, most itt azt mondom, hogy az Hadd írjak most még műso- ő sikerük meg sem közelítette runk egy érdekes epizódjáról, a miénket. Amit itt elmond- ^ , , ,, tam, azt a kínaiak is megerő- jegyszer feneketlen joked­sítették, mondván, hogy a ki- , vünk volt. Végig az nai ember nehezen tapsol, ne- e§es^ műsoron. A második Ä műsort két hezen nyilvánítja tetszését, de résznél jártunk, ^ éppen az részre osztottuk. Első részé- a mi előadásainkon el voltak enek-duettnel. Elég férjedéi­ben csárdások, népdalok és ragadtatva. Volt olyan műsor- 1"neK enekes szólistánk, Szalay 1 népdalfeldolgozások Szerepel- szám, amit négyszer-ötször László, szeles jókedvében tek, második részében nagy meg kellett ismételni. És tancra perditette enekes part­magyar klasszikusok, Liszt, utána mindig dübörgőit a ^eret’ Endrodi Mimit. Ez ret- Kodály és Weiner müvei vol- taps. De nemcsak tapsoltak, tenetesen tetszett a kinaiak- tak műsoron. A zenekari szá- hanem kiabáltak, a lábukkal nak- Fergeteges taps. Hajlon- mokat énekszólók és a debre- dobogtak. Képzeljék el, hogy *?as- Kapja magat Szalay es cent táncegyüttes tagjainak hangzott ez a kantoni színház- kiszalad a színpadról. Ez meg ' kitűnő számai tarkították. A ban, mikor közel hatezer em- lobban tetszik Ismétlés, műsor második felében volt a bér csinálja mindezeket. De a Utana a két enekes megint ki- férfi és a női énekszólisták legkirobbanóbb sikere mégis a szatad. Suha Jóska utánuk íra- duettje is. csárdásnak és Suha Jóska módik. Erre gondol egyet Su­Mégis mi tetszett a Itgjob- csárdásvariációinak voltak, ha Pisti, utánuk veti magát a in?' Nem írom ie milyen volt. bőgővel kezeben. Még egy _is­Ezt így nagyon nehéz lenne mert dicsekedésnek vennék, métlés. Alighogy ennek vége * megállapítani, mert ott Kíná- Pedig ha az ezeket a számo- vaP összekacsintok Suha Kai­ban az az általános vélemény, kát kísérő lelkesedésről a leg- Felugrunk a helyunk­— amit egyébként mi szemé- felső fokon is írnék, csak a ro’- Megkapjuk két _ oldalt a lyesen is láthattunk, — hogy valóságot írnám. cimbalmot es, usgyi, kifele (semmiféle nép zenéjének Vele majdnem egy szinten vele a színpadról. . Bines olyan elementáris ha- mozgott Liszt II. rapszódiája Erre ahány tagja volt csak XV. Manapság a legtöbb ember egy kicsit közgazdász is ná­lunk. Olyan fogalmak, mint akkumuláció és értékesítés, önköltség és bérfeszültség, re­álbér és életszínvonal, amely azelőtt egy szakma „szaknyel­vének” körébe tartozott, ma már helyet kapott a belső, köznyelvi szókészletben is. Ha más nem, akkor ezek a „nyel­vészeti” változások is igazol­ják, hogy az állam ügye a nép ügye, hogy mindazok a problémák, amelyek a párt, a gazdasági vezetést foglalkoz­tatják, problémákat jelente­nek az egyes emberek számá­ra is. így vagyunk többek kö­zött az életszínvonallal is, bár — érthetően — ez a kérdés áll legközelebb az emberekhez, hisz e fogalom a hétköznap nyelvére fordítva több kenye­ret, ruhát, zsírt és rádiót je­lent. A múlt év elején, még azok is, akik őszinte hittel és bi­zalommal kísérték a kormány munkáját, érthető aggodalom­mal és fenntartással figyelték a konszolidáció folyamatát: sikerül-e? Mert a sikertelen­ség inflációt, gazdasági ka­tasztrófát, az életszínvonal mély zuhanását jelentette vol­na. Ma már nyugodtan és bíz­vást elmondhatjuk sikerült ! Általában 14—15 százalékkal emelkedett a dolgozók reál­bére az ellenforradalom min­den kártevése ellenére, jobban élünk, mint éltünk, szélesebb a választék az üzletekben, mind több az úgynevezett luxuscikk, a déligyümölcs, te­levízió. De mi lesz ezután? Emel­kedik-e tovább az a bizonyos életszínvonal, s ha igen, ho­gyan és mikor, milyen külső okok hatnak az emelkedé­sére? — olyan kérdések ezek, amelyek jogosak, amelyekre választ várnak és választ is adott az országgyűlés. A minap az egri utcán egy illető kicsit fölényes és leke­zelő kézlegyinttéssel mutatott egy motorkerékpárosra: „Néz­ze — mondta — orvos az il­lető motoros, s orvos létére ezen az ócska motorkerékpá­ron kénytelen járni”. Nem mondta, de kicsendült szavai­ból, hogy e példával lényegé­ben a sokat emlegetett élet- színvonalat kritizálta, ha mindjárt gúnyosan is. Kétségtelen, hogy ma már (!) az életszínvonalhoz tarto­zik az egykori hárommillió koldus, a morbus hungaricus országában az autó, a motor- kerékpár, a zeneszekrény, a családi ház, a külföldi utazás. Ennek csak örülni lehet, s őszinte szívvel kívánni, hogy ezek a vágyak teljesüljenek. a zenekarnak, ki merre látott kiszaladt a világot jelentő deszkákról. A szerencsétlen cimbalmos, aki hirtelen nem kapcsolt, csak azt vette észre, hogy senki sincs a színpadon, előtte pedig nincs cimbalom, a meglepetéstől és az elképe­déstől falfehéren ott maradt ülve a színpad közepén, amíg rá nem bocsátották a füg­gönyt. Talán kicsit dicsekedtem is, de nézzék el nekem, mert mindabban, amit most leír­tam, az is benne volt, hogy ezt a sikert főként nem a ma­gunk számlájára írom, hanem népünknek a világot bámulat­ba ejtő, elsöprő lendületű mű­vészetének tudom be. ^ a, hogy ízlett a fecske­fészek? Ez volt a kérdések refrénje, ha itthon beszélgetés folya­mán a konyháról volt szó. — Sehogy. — ??? — Egyszerűen azért, mert nem ettünk. Én minden étel­nek, ha tehettem, megkérdez­tem a nevét, miből van, de fecskefészket nem hallottam soha. Bár lehet, hogy aközött a sok furcsaság között volt ez is, de ki gondolt akkor a sok egzotikum között pont egy fecske, vagy akármilyen ma­dár lakóhelyére. Mert kínai tartózkodásunk icf ban? Azaz, hogy a kívánás még nem minden, az még csak szentelt víz a halottnak, kívá­násból még nem épített senki házat, de nem evett meg egy karéj kenyeret sem. Ahhoz egy másik közgazdasági foga­lom eredményére, a termelés sikerére van szükség. S ez egyben kiinduló pontja a vá­lasznak is arra, hogy mi az alapja a további életszínvonal emelésnek, hogy egyáltalán van-e erre mód és lehetőség? „Az életszínvonal és a ter­melés összefügg, többet elosz­tani, többet kapni es fogyasz­tani csak akkor és olt lehet, ahol é$ amikor a munka ered­ményeként több termék je­lentkezik” — mondotta ezzel kapcsolatban Kádár elvtárs az országgyűlésen, S ez a dolgok kulcsa is egyben. Tavaly ug­rásszerűen megnövekedett a fogyasztás, s bár az illető or­vos ma még motorral jár, de jónéhány társa, s a más mun­katerületen dolgozók is autót vettek, amelyet hazai termék­ért cserébe, külföldről kelleti behozni. Az ugrásszerűen megnövekedect fogyasztást azonban korántsem követte olyan ugrásszerűen a termelés növekedése. Adatok igazolják — hogy megyei példánál maradjunk —: Heves megye ipari üzemei 95—96 százalékban teljesítet­ték csak 1957-ben az 1956 szeptemberi termelési szintet. Kétségtelen, hogy ez is ered­mény azután a ziláltság után, amellyel szembe kellett néznie minden vezetőnek, de minden munkásnak is a termelés meg­indításakor. Eredmény, de eb­ből még barátaink nagyará­nyú segítsége mellett sincs mód többet adni, mint «meny­nyit ... A magyar' nép nem volt közgazdász, a szó „szak­mai” értelmében, de nagyonis az volt a dolgok logikáját il­letően. „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” — tart­ja a nép mondása, s ez olyan közgazdasági alapigazság, amely felesleges és meddő minden vita. Most a takaró a 14—15 szá­zalékig ér. Eddig és nem to­vább. És a kormány nem haj­landó felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkozni, mint ahogy létre­jötte óta mindenkor és min­den körülmények között a re­alitás talaján állt, s őszintén beszélt a dolgozókkal. S arra sincs mód, hogy most tovább nyújtózkodjunk, mert s ma­gyar ipar, a magyar mezőgaz­daság egyelőre nem képes „nagyobb takarót” készíteni. Nyilvánvaló tény, hogy a szo­cializmus építése egyet jelent többek között a dolgozók élet- színvonalának állandó és sza­egyik csemegéje” a kínai konyha volt. Természetesen a kínaiak tudták, hogy nekünk kicsit furcsák az ő ételeik, éppen ezért mi mindig normális eu­rópai, sőt nem egyszer magya­ros ételeket kaptunk, kivéve a fogadásokat. Igen, a fogadásokat. A kínai ember azokat tiszteli meg sorozatos fogadásokkal, — akiket a szívébe zárt (ezt kint tudtuk meg). És ilyenkor ala­posan kirukkol ételspecialitá­saival. De ez természetes is, — mert ha mi magyarok, vendé­gül látunk egy külföldit, ezt el sem lehet képzelni anélkül, hogy elébe ne raknánk a jó paprikáscsirkét, vagy pörköl­tet. Hát ezeknek a paprikáscsir­kéknek kínai változatával is­merkedtünk meg igen sűrűn (nagyon a szívükbe zárhat­tak.) Az első fogadáson, melyet a kínai népművelésügyi minisz­ter elvtárs adott, írd és ol­vasd 32, azaz harminckét fo- gásos ebéd volt. Mellettem ült egy tolmács, akitől egyes fogá­sokat illetően kérdezősködtem. Nem akarotn részletezni, csak a „fontosabbakat” eme­lem ki. Behoztak egy óriási ezüst tálon ropogósra sült halat. Ez igen! Kínai barátom udvaria­san evőpálcikájával egy jó da­rabot tett elém. Megkóstoltam (én villával). Megfordult ve­lem az mert valami kadatlan növelésével, fokozó­dó igényeinek rendszeres ki­elégítésével. Mégis e megálla­pításnak nem ellenlábasa, ha­nem alapja az a megállapítás, hogy az 1958-as terv célja: az 1957 decemberre előírt élet- színvonal megszilárdítása. Bi­zonyos körülmények — nyere­ségrészesedés, a tavaly végre­hajtott fizetésemelések egész­éves kihatása — még ilyen körülmények között is további 4.6 százalékkal emelik a reál­béreket. Ennyire telik, többre nem: 1958-ban. Az most a legfontosabb fel­adat, hogy az eddig elért színvonalat a termelés olda­lán szilárdítsuk meg, s a ter­melés növelésével teremtsük meg az alapját az országgyű­lés olyan különös határozott­sággal hangsúlyozta ki, min­den erőt most a gazdasági problémák, s azok megoldá­sára kell összpontosítani. Ez a kulcsa továbbjutásunknak. Ez az egyetlen járható és becsü­letes út: mindig csak akkora feladatot kitűzni, amit mara­déktalanul meg tudunk ol­dani, mindig csak annyit ígér­ni, amit maradéktalanul telje­síteni is tudunk. Ennyit erről. Ha most még hozzávesszük, hogy Magyaror­szágnak jelentős külföldi kö­telezettségei vannak, hogy eb­ben az esztendőben már első­sorban a magunk erejére és nem barátaink támogatására és segélyeire kell támaszkod­nunk, — akkor máris világos, hogy valóban mennyit érhet az a bizonyos takaró. Elmondták már sokszor, de sohasem elégszer, hogy ebben az országban azelőtt csak egy viszonylag szűk társadalmi ré­tegű ek — a tőkéseket, banká­rokat, földbirtokosokat most nem számítva — volt megfe­lelő életszínvonala, élt — ha úgy tetszik — polgári jólét­ben. Ma, ha még nem is tud­juk mindenkinek biztosítani a sokat emlegetett polgári jólé­tet, ha egyes értelmiségi kate­góriák életstandardja talán alacsonyabb, mint a fejlett nyugati, kapitalista országok­ban, mégis egy egész ország él összehasonlíthatatlanul job­ban, és a jövő perspektívájá­tól még gazdagabban. Ezt is figyelembe kell venni, ha az életszínvonalról beszélünk! Munkára van szükség, fe­gyelmezett, tervszerű és ered­ményes munkára, közös össze­fogásra, ezeknek a nép ügyé­vé vált „közgazdasági problé­máknak” megoldására. Min­den előbbrelépés itt, újabb előbbrelépést jelent amott: olyan szoros egységet képvi­sel ez, hogy csak egységben lehet és kell megoldani. Meg­oldjuk! Gyurkó Géza borzasztóan émelyítő mézzel vegyített mártással volt leönt­ve. Na, nem baj, majd jön va­lami más is. Ó, hát ez már más. Pörkölt. Éhes is vagyok. Hadd menjen. No mi az, ez is mézes? Az, de még mennyire. Csalódottan nézem tányéro­mat Iszom egy pohár vizet, hogy a gyomrom ne korogjon annyira. Kínai barátom rám­néz és unszol, hogy egyem. Vagy nem ízlik? — kérdezi. — Ó, dehogynem, kitűnő —* csikorgatom a fogam között. Mit tehetek mást, meg kell menteni a kínai-magyar ba­rátságot. Elnyeltem a tányé­romra rakott adagot.-'e ez már valóban más. Isteni kacsasült. Halvány pi­rosra sütve mosolyog felém. Túlbuzgóságomban én ugrok fel és teszek egy jókora dara­bot tolmácsunknak és termé­szetesen magamnak is. Bele­tépek a fogammal. Kifordul a számból. Hát ez már szörnyű, ez is mézes. De ezt már nem hagyom itt. Óvatosan kö­rülnézek. Megragadom a combot és mintha mi sem tör­ténne, beletöriÜöm az abrosz­ba. De, egek, mit látok? Mint­ha összebeszéltünk volna, a kis magyar tábor minden egyes tagja szóról-szóra ezt csinálja. Igen, így .már élvez­hető. Viszont az abroszon ma­radt mézből két kaptárra való méhcsaládot fel lehetett volna nevelni. Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom