Népújság, 1957. december (12. évfolyam, 96-104. szám)
1957-12-28 / 103. szám
6 ssrtisÁG 1957. iecember 29. vasárnap s§}%&44 A ragyogóan hajrásó Hatvani VSE utolsó őszi mérkőzésén is győzött Hatvani VSE—Miskolci MTE 2:0 (1:0) Hatvan, 1500 néző, ▼ : Hor ▼6th I. HVSE: Berényi—Hanty, Édes, Forgács — Rékasi, Tajti — Fehér, Hídvégi, Zámbó, Srej, Herczeg. Edző: Darvas Albert MMTE: Tölgyesi — Tófalvi, Kiss III, Farkas — Siffmann, Ha- movics — Dobos, Kiss I, Kiss II, Szabó, Pasztrovics. Edző: Csorba Károly. Az őszi idény közepén sokain eltemették a hatvani vasutas-csapatot. Volt is okuk rá: egymásután következtek a vereségek, a szerencse is elpártolt az együttestől, s elfoglalta a táblázat dicstelen utolsó helyét. Pedig a csapatban — mint ahogyan ez most kiderült — sokkal több vcltl Az eeyetlen gólokkal elvesztett mérkőzések kedvét szeg ték játékosnak, szurkolónak egyaránt. Azt mondták: — Kár a gőzért, úgyis kiesünh. Fokozta a borúlátást az KB 1. b. osztály tervének helytelen elvetése, egyszóval cseppet sem volt rózsás a hatvaniak helyzete Közben edző-csere is történt, mert úgy gondolták Hatvanban, hogy sorozatos sikertelenségnek az edző is oka. Nem volt igazuk, Bodnár Ferenc edző lelkiismeretes munkát végzett, csak hát... nem ment a játék és ilyenkor mindenki kész elítélni az edzit! A Bodnár Ferenc helyére jött Darvas Albert, kitűnő szakember, tapasztalt edző. Megkísérelte eloszlatni a kishitűséget Hatvanban, s hogy ez mennyire sikerült, az utóbbi időben elért eredmények mutatják. A csapat egy-két váratlan győzelem után visszanyerte önbizalmát és ma már azt mutatják végre a hatvani fiúk, amit valóban tudnak. Az utolsó helyet messze maguk mögött hagyták és remek hajrával 13 (I) pontot gyűjtöttek össze. A kiesés veszélye még nem mult el a FTVSE feje felől, de most már felcsillant nemcsak a kiesés elkerülésének, hanem a jobb helyezés elérésének reménye is. A téli pihenőt használják gazdaságosan a vasutasok, igyekezzenek tervszerűen, lelkesen felkészülni a tavaszi nehéz harcokra. Gondoljanak arra, hogy csak a kemény, áldozatos munkának teremnek meg a gyümölcsei. S mi ért ne teremjenek ilyen gyümölcsök Hatvanban is? A szurkolók lelkes biztatása mellett futott ki a pályára a két csapat. Az Egyetértés ellen kiállított Kiss II-vel kezdte Miskolc a játékot, de Hatvan azonnal átvette a játék irányítását. A 2. percben Tajti kiugratta Srejt. de őt Farkas szögletre szerelte, Herczeg szögletét a miskolci védelem hárította. Az 5. percben remek labdával szöktette Hanty Fehér I-et, de az alapvonalról beadott labdája a kapu fölött elhagyta a játékteret. A 6. percben Zámbót a miskolci védelem partra szerelte ugyan, ő dobta be a labdát és a meezavarodott miskolci védelem Tófalvi révén szögletre mentett. Fehér I szögletét Farkas a mezőnybe vágta vissza. Ezután Hatvan szebhnél-szebb támadásokat vezetett Miskolc kapuja ellen, a 24. percben Édes előrevágott NÉPÜJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: a Szerkesztőbizo't- ság. Tagjai: Suha Andor felelős szerkesztő, Papp János helyet- ter szerkesztő, Gyurká Géza főmunkatárs. Felelős kiadó: Putnoki László. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 56-74, 56-78. sz. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy Zsilinszky n. 1, Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda V.,Eger Fv.: Mandula Ernő, Eger labdáját Srei átengedte egy testcsellel Herczeghnek, aki 16 méterről ballal remek gólt rúgott. 1:0. A gól után is Hatvan maradt támadásban és a fedezetek jobbnál jobb labdákkal tömték a csatárokat, de a keményen és jól záró miskolciak védelme mindig jókor lépett közbe. A 30. percben Herczegh ugrott ki, de az erős lövést Tölgyesi szögletre ütötte. Fehér I rúgta be a szögletet amit a védelem hárított. SZÜNET UTÁN ismét Hatvan támadott, a miskolciak csak az 55. percben vezettek támadást a hatvaniak knpua ellen, de Kiss II szabálytalankodása miatt odalett a jól kidolgozott helyzet. A közönség állandóan biztatta a hazaiakat, ennek ellenére úgy látszott, hogy gól nélkül telik el a második félidő, mig a 60. percben egy jobboldali támadás után Hídvégi remek góljával 2:0-ra növelte előnyét a hazai együttes. Az újabb gól után sem esett a játék színvonala, a miskolciaknak a 70. percben lett volna alkalmuk az eredményen szépíteni, de a jobboldalról beadott labdát a kitűnően védő Berényi, Kiss II elől lábbal mezőnybe rúgta. A 79. percben Pasztrovics szögletet harcolt ki, de Dobos szögletét a kitűnően játszó hazai védelem hárította. A 80. percben Tajti szabálytalanul szerelte Szabót, a megítélt büntetőt 20 méterről Kiss II élesen a kapu mellé rúgta. Az utolsó 10 percben sem esett az iram és változatos, jó játék folyt, a kitűnően játszó HVSE minden miskolci támadást csírájában fojtott el. A mérkőzés nagyobbik részében Hatvan volt a többet támadó és a miskolciak csak ritkán jutottak el a HVSE kapujához, de akkor is a kitűnően játszó hazai védelem mindent hárított. A gólarány nagyobb is lehetett volna. Hatvan fölényét mutatja a 15:4-es szögletarány is. A hazai együttesben Berényi ismét jó formájáról tett tanulságot és mindig jókor lépett közbe egy gólnak látszó labdái lábbal védett ki a mezőnybe. A hátvédhármasból Édes volt ismét a mezőny legjobbja, de Hanty és Forgács is kitűnően játszott. A kél fedezet a csapat erőssége volt, Rékasi és Tajti sokszor még kapura lövéssel is próbálkozott. A csatársor is magára talált és szebbnél-szebb támadásokat vezetett. Ebből a csapatrészből kitűnő játékkal tűnt ki Fehér I és Hídvégi és Herczeg, de nem keltett csalódást Zámbó és Srei játéka sem. Horváth I játékvezetőnek nem volt nehéz dolga és végig kifogástalanul vezette a mérkőzést. Édes (HVSE) a hét tizenegyében Édes, a hatvaniak kitűnő középhátvédje hétről-bétre kiváló teljesítményt nyújtott, s most végre bekerült a legjobbak közé: a bét tizenegyében elfoglalta a középhátvéd posztját Édes a Miskolci MTE ellen fölényes biztonsággal verte vissza a miskolciak szórványos támadásait, méltán rászolgált a kitüntetésre. Kívánjuk, bogy a jeles hátvéd a tavasz folyamán is oszlopa legyen a HVSE védelmének... Nagyszerű ökölvívó együttese van a Gyöngyösi Honvédnak Gyöngyösi Honvéd—Diósgyőri Vasas 16:4. Barátságos mérkőzés, Gyöngyös. Gyöngyösön „nagycsapat“ van kialakulóban! Amióta a Honvéd vette át az ökölvívó szakosztályt, egyre jobban kialakul egy félelmetes együttes. Legutóbb imponáló fölénnyel, valósággal lelépték a Diósgyőri Vasas csapatát, mindössze egy mérkőzést vesztettek el a gyöngyösi fiúk, 2 döntetlenül végződött, a többi mind hazai győzelmet hozott. A győzelmeket az alsó súlycs - porttól fölfelé Klenács. Simon II. Juhász, Varjú I, G. Tóth, Balta és Demeter szerezte, a Varjú II,— Kiss és az Énekes—Gável találkozó döntetlenül végződött. Miért ilyen késön...? A napokban találkoztunk egy egri kerékpáros vezetővel, aki elkeseredetten húzott elő a zsebéből egy levelet: — Ide nézzen, a Magyar Kerékpáros Szövetség Tanácsa kiutalt részünkre egy darab Zatz-verseny- kerékpárt, a hozzávaló forgórészekkel együtt. — Na és miért van elkeseredve — kérdeztük. — Hogy miért? Mert ez a kiutalás még május 18-án megtörtént, s mi erről csak a napokban értesültünk. Egészen idáig a Heves megyei TSB íróasztal-fiókjában porosodott az MKSZT levele. Szép kis idő ... Nemde? És főleg elúszott a Zatz. ■»+« B rostkender szerződésről Az Eger és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat Játékvására „ AJÁNDÉK JEGY“ sorsolás eredménye: Egy darab 600 forintos villamos vasút, nyerte a 673-as számú Ajándékjegy. Egy darab 400 forintos Robogó gyermekkerékpár, — nyerte a 2415-ös számú Ajándékjegy. Egy darab óriási építőkocka, 276 forintos, nyerte a 454-es Ajándékjegy. Egy darab óriási mackó, 169 forintos, nyerte a 4567-es számú Ajándékjegy. Egy darab alvó hajasbaba, 130 forintos, nyerte a 2500-as számú Ajándékjegy. Egy darab asztali kugli. 80 forintos, nyerte a 4723-as számú Ajándékjegy. Értékes ajándékcsomagot nyertek még a következő számú ajándékjegyek: 108 1214 2065 3010 4042 130 1304 2098 3183 4192 220 1349 2138 3201 4228 279 1473 2187 3288 4245 290 1532 2382 3336 4256 455 1639 2447 3366 4270 569 1649 2763 3449 4275 570 1682 2925 3524 4299 599 1694 2927 4327 720 1773 4332 742 4727 812 4751 886 4809 944 A nyereménvtársvak átvehetők 1957. december 31-ig a Játékboltban (Dobó-tér). Textiliparunk egyik legfonte- sabb alapanyaga a rostkender. Rostfeldolgozó üzemeink nyersanyagszükségletét a mezőgazdaság van hívatva biztosítani. A rost- kendert a termeltető vállalat szerződéses alapon biztosítja. A Munkás-Paraszt Kormány a rostkender árakat a termelőkre nézve igen kedvezően rendezte. A megállapított árak mellett a kendertermelés igen jövedelmező, természetesen csak akkor ha a termelés alapfeltételei biztosítva vannak. Mik az alapfeltételei annak, hogy kendertermelésünk jövedelmező legyen, vagyis magas termésátlagot érjünk el? A rostkender a televényben gazdag, könnyebben művelhető agyagtalajokon, a fekete, középkötött, vályog és réti talajokon termelhető eredményesen. Folyók árterületein és erdőirtásokban, valamint gyeptörésekben is nagy- termést ad. Nagy termés biztosítása érdekében ásványi talajokon feltétlenül frissen istállótrágyázott földbe vessük a kendert, ezért ősszel kát. holdanként 13—20 szekér (160—200 mázsa) érett istállótrágyát adjunk alá. A műtrágyát is meghálálja. A kender elővetemény szempontjából nem igényes, sőt önmagával is megférő növény. Tápdús talajon istállótrágyázva, két bárom évig is termelhető egymás után. Frissen istállótrágyázva minden növény után vethető, ha azonban nem tudnánk istállótrágyát adni alája, úgy pillangós takarmánynövények után kerüljön a kender. Itt megemlítjük, hogy a kender igen jó előveteménye a kalászosoknak, mert jó állapotban hagyja vissza a talajt és gyökéhnaradványi szaporítják a talaj humusztartalmát. A rostkender megkívánja a kertszerűen előkészített aprómor- zsás talajt, az őszi mélyszántást feltétlenül el kell végezni. Rostkendert tavaszi szántásba lehetőleg ne vessünk. Ha ezeket az alapvetően fontos agrotechnikai előírásokat betartjuk, akkor minden bizonnyal magas terméseredményt fogunk elérni. Kellően megmunkált, jó táperőben lévő talajon 35—50 q. kórótermést lehet elérni. A kender egyáltalán nem mun- kaígénves növény és ha kedvező az időjárás, kevés ápolási munkát kíván, mert gyors fejlődésű, s így a gyomokat elnyomja. Mindenesetre az ncatolást feltétlenül el kell végezni. Állati kártevője jóformán egyáltalán nincs. A legnehezebb munka, amely talán nagymértékben befolyásolja a szerződést, a kender aratása. Kétségtelen tény, hogy a kender kézéi való aratása igen fárasztó és nehéz munka. Azonban a mezőgazdaság nagymértékű gépesítése ma már a kenderaratásnál is megmutatkozik. Kiváló szovjet gyártmányú kombájnok végzik a vágást, a fizikai munka ennek következtében teljes egészében kiküszöbölődött. A gép teljesítménye egy nap alatt 12—14 kh. Minden esztendőben újabb és újabb kenderarató kombájnokat állítunk be, így nyugodtan mondhatjuk azt, hogy nagyüzemi vonalon majdnem teljes egészében, egyéni vonalon pedig nagyrészben a gépállomások biztosítani tudják a rostkender géppel való aratását. Milyen kedvezmények járnak a rostkenderre szerződést kötő termelőknek? A szerződés megkötésekor kamatmentes hitelként katasztrális- boldanként 200.— forint értékű textilutalványt bocsájtunk termelőink rendelkezésére, ugyanakkor — amennyiben a termelők arra igényt tartanak — gépszántási utalványt rendelkezésükre bocsájtunk, amire a gépálloitíás a szántást elvégzi. A szántás díját a vállalat a génállomásnak kifizeti, míg a termelő majd csak termésének beszállítása után fizeti azt vissza a vállalatnak. Műtrágvát ugyancsak kamatmentes hitelként biztosítunk éspedig olyan formában, hogy a termelő a szerződés felmutatása ellenében a földművesszövetkezeteknél megkapja azt a műtrágyát, amit a termeléshez igényel. Az igénybe vett műtrá- gvának Arát a váUalat a termés beszállítása után az elszámoláskor helvezi levonásba. Azok a termelőszövetkezetek, akik a leszerződött kenderterületüket ősszel felszántják és ístálló- trágyázzák, külön kedvezményben részesülnek éspedig olyan formában, hogy a vállalat a szántás díját a termelőszövetkezet részére megtéríti. A legalább 80 százalékig beállott. kigyomlált vetés esetén kát. holdanként 200 forint készpénz művelési előleget is ad a vállalat Tere» el áezö vetkezeti csoportok, termelői szakcsoportok és mezőÁtvételi árak mázsánként. Különleges minőség I. osztályú minőség II. osztályú minőség III. osztályú minőség A közösen termelő és közösen szállító termelőszövetkezeti csoportok, termelői szakcsoportok, mezőgazdasági társulások részére abban az esetben ha különleges minőségű és lombozott I. osztályú rostkenderkórót legalább 500 mázsa vagy azt meghaladó mennyiségben szállítanak, a termeltető vállalat e minőségek után mázsánként 5 forint nagyüzemi minőségi felárat is fizet. Ha az elmondottak alapján számvetést csinálunk, könnyen gazdasági társulások holdanként 306 forint vágási előleget is igénybe vehetnek. rostkenderkóró lombmentes lombos 135.- Ft 125.- Ft 40.- Ft 90.- Ft 113.- Ft 36 Ft 81 Ft megállapíthatjuk azt, hogy 1 kh rostkender abban az esetben, ha az agrotechnikai előírásokat betartjuk 6—8000 forint jövedelmet biztosít. A rostkender termelési szerződések megkötése ügyében dolgozó parasztjaink forduljanak a helyi földművesszövetkezetekhez, termelőszövetkezeteink a vállalat termelési felügyelőihez. BALOGH BÉLA a Tiszántúli Rostkikészítő Vállalat központi felügyelője. Dohánytermelők figyelem! A kápolnai Dohánybeváltó üzem ezúton is értesíti a Heves megyei gazdákat, hogy az 1957/58. évi dohányterme- lési szerződések megkötése folyamatban van. Sokféle találgatás, kósza hír előzte meg a szerződés beindítását. Sokan arról beszéltek, hogy nem lesz meg a minőségi prémium, több termelési prémium azért várnak még vele. A félreértések tisztázása érdekében közöljük a dohánytermelő gazdákkal, hogy a dohánytermelési feltételek lényegében nem változtak, megmaradt a minőségi és mennyiségi prémium is. Megmaradt az ingyenes cigarettajuttatás és jutalom is. Változás a többtermelési jutalom ka- tasztrális holdankénti határánál történt, mely szerint a dohánytermelő a termelői áron felül többtermelési pénzjutalmat kap akkor, ha a dohánytermése kh-ként Szabolcsi dohánynál 5.1 mázsát, Kerti dohánynál 6.2 mázsát, Kapa dohánynál 7.9 mázsát, Hevesi zöld dohánynál 28 mázsát meghaladja. A többtermelési jutalom a fenti meghatározott meny- nyiséget meghaladó többlettermés után a szerződő termelőre vonatkozó átlagos termelői ár alábbi százaléka: a) száraz dohánynál: 1—100 kg közötti többlettermés után 40 százalék. 101—200 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés után 60 százalék. 201—400 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés után 100 százalék. 400—600 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés 150 százaléka. 601 kg-on felüli többlettermésnél az egész többlettermés után 200 százalék. b) zöld dohánynál: 1— 600 kg közötti többlettermés után 40 százalék. 601—1200 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés után 60 százalék. 1201—2500 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés után 100 százalék. 2501—3700 kg közötti többlettermésnél az egész többlettermés után 150 százalék. 3701 kg-on felüli többlettermésnél az egész többlettermés után 200 százalék. A többlettermésért fizetendő jutalmat az alárendelt, hulladék kivételével megállapított termésért járó termelői ár átlagának alapulvételével kell kiszámítani. A többlettermelési jutalom kiszámításának alapjául szolgáló holdankénti átlagtermésbe a beszállított alárendelt, hulladék és hasznavehetetlen dohány, valamint a beváltásnál romlásra és nedvességre levont súly nem számítható be és az után többtermelési jutalompénz nem jár. az Árak változatlanok Fentiek után láthatják a dohánytermelő gazdák, hogy dohányt érdemes termelni, mert jól jövedelmez. Felkéri a Dohánybeváltó üzem vezetősége a dohány- termelő gazdákat, hogy a szerződést mielőbb kössék meg, mert a dohánybeváltó üzem erősen kötött tervszámokka! rendelkezik. A később szerződni kívánó termelőkkel nem fogunk tudni szerződést kötni. Szerződést lehet kötni a községi dohánytermelési felelősnél és a dohánybeváltó üzem körzeti felügyelőjénél. KÁPOLNAI DOHÁNYBEVÁLTÓ ÜZEM VEZETŐSÉGE