Népújság, 1957. november (12. évfolyam, 87-95. szám)

1957-11-02 / 87. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Beszállás! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM ARA: 60 FILLÉR 1957. NOVEMBER 2. SZOMBAT Megszerette és megbecsüli az egész magyar dolgozó nép Vér, pusztulás, megzavarodott emberek és lelkek, gazdasági krízis, egy harmadik világháború konkrét ve­szélye és egy nép újabb tragédiájának lehetősége. Vagy pusztulás, vagy fasizmus, vagy kapitalista rend, vagy újabb és véresebb világháború, — tették így fel sokan a kérdést egy esztendővel ezelőtt. De volt egy harmadik „vagy’’ is: a szovjet fegyveres erők segítsége, a szocalista rend védelme, az ellenforradalom szétverése, az elkövetett hibák kijavítása. Ez volt talán a legnehezebb, de az egyetlen lehetséges és becsületes út. S ezt választotta 1956 novemberének hajnalán a Kádár János vezette For­radalmi Munkás-Paraszt Kormány. Ezt választotta, mert nem tehetett mást becsülete, a szocializmus ügyébe vetett hite alapján, ezt választotta mert tudta, hogy a tömegek, ott állnak, ahol erőt. határozottságot, biztos jövőt, emberi becsületet és igazságot látnak. És most egy esztendővel később egy békés és nyu­godt. teremtő munkától terhes novemberi napon úgy em­lékezünk vissza erre a történeti dátumra, mint nemzeti és szocialista létünk újjászületésének napjára, arra a napra, amikor egy szobában, néhány becsületes és elszánt kommunista vezető elhatározta, hogy szakít az áruló Nagy Imre kormánnyal, amikor elhatározta, hogy a ma­gyar népben bízva megszervezi a magyar nép jövőjének védelmét. Nem pirosbetűs nap ez, de lehetne az. Még nincsen benn a történelemkönyvekben, de minden bi­zonnyal oda kerül majd, mert ott a helye. Egy esztendő nem nagy idő. Hamar elszaladnak a hónapok, s még viszonylag békés és normális gazdasági és politikai viszonyok, valamint alapok esetén sem ele­gendő általában arra. hogy komoly számvetést lehessen tenni egy kormány munkáját illetően. Hát még, ha ez az esztendő olyan, mint a. tavaly november óta eltelt idő­szak. Mégis, ha most visszatekintünk a megtett útra — barát és ellenség egyaránt kénytelen elismerni — jogos büszkeség töltheti el a magyar népi demokrácia minden egyes becsületes polgárát és őszinte hála a kormány, s a népünket segítő barátok iránt. Amikor megalakult a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány, fegyveres banditák garázdálkodtak, gyilkoltak és raboltak szerte az országban. Ma ezek a banditák — hacsak nem disszidáltak — megkapták megérdemelt bün­tetésüket. s megkapják azok is. akik eddig esetleg búj- kálni tudtak. Amikor megalakult a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány, jóformán alig volt fegyveres ereje, mert Nagy Imréék és áruló társaik szétzüllesztették a honvédséget, rendőrséget. Ma a karhatalom, a munkásőrség, az áru­lóktól megtisztított hadseregünk, a rendőrség képes min­den belső és külső ellenséggel szemben megvédeni a nép hatalmát, békéjét, nyugodt, alkotó munkáját. Amikor megalakult a kormány, sztrájkoltak az üze­mek. nem volt szén. fáztak a kórházakban a betegek, az iskolákban a gyerekek, kihűltek a kályhák és az infláció, az éhezés, a nyomor kerülgette sokat szenvedett hazán­kat. Ma a magyar ipar termelése egészében elérte, né­hány iparágban túl is haladta az 1956-os év átlagát, je­lentős szénkészleteink vannak, a forint stabil, mert meg­van hozzá a kellő árualap. Húszmilliárd forint kárt szenvedett az ország az el­lenforradalmi banditák garázdálkodása, a külföldi, impe­rialista hatalmak segítsége és biztatása nyomán. Ez az, amit pénzzel fel lehet mérni. De a lelkekben végzett pusztítás, a disszidáltak kicsalt tízezrei, a mártírok vére, az árvák könnyei, egy év kegyetlenül megfeszített és oda­adó munkája csak azért, hogy helyreállítsuk azt. ami már megvolt. — ezt nem lehet forintra mérni, s ez is az el­lenforradalom véres számlájára írandó. Mégis, ilyen hihetetlen nehéz körülmények között, elsősorban a Szovjetunió, a népi Kína, baráti szomszé­daink. a nroletárnemzetköziség segítségével a kormány úrrá tudott lenni a nehézségeken és egy esztendő alatt, a párt vezette magyar dolgozó nép megteremtette az alapját továbbhaladásunknak. De ez a kormány, amely a legnehezebb időben, a. legnépszerűtlenebb feladatoktól sem visszariadva vállalta és végezte országmentő munká­ját. nem feledkezett meg arról sem. hogy miközben har­col az ellenforradalom fegyveres és politikai szétzúzásáért, küzdjön a múlt szektás hibái ellen, hogy egész munkáját a dolgozó nép életszínvonala érdekében fejtse ki. Miközben a karhatalom, a fegyveres erők. a proletár­diktatúra kemény kézzel csapott le a szocializmus ellen­ségeire. jelentős lépések történtek a szocialista, a prole­tárdiktatúra kiteriesztésére. Miközben a párt sorait erő­sítették, megszületett a határozat, hogy a legmagasabb állami funkciót is betöltheti pártonkívüli. a néphez, a szocializmus eszméjéhez hű minden magyar dolgozó. Miközben a gazdasági nehézségek leküzdésén fáradozott a kormány eltörölte a begy őjtést. jelentős fizetésemelést hajtott végre minden dolgozó kategóriában, orvosolta számos dolgozó osztály, mint például a bányászok, a mű­szakiak sok régi problémáját. Intézkedések történtek ép­pen a szocialista demokrácia kiterjesztésére a tanácsok önállóságának növelésére, a bürokrácia csökkentésére, — hogy csak halvány töredékét említsük, annak a szinte kö­tetekre menő intézkedési és törvénykezési sorozatnak, amely a kormány egy esztendős munkáját jellemzi és kíséri. A közelmúlt hetekben provokációs módon az ENSZ napirendjére tűzték az úgynevezett magyar kérdést. Szá­mos nyugati hivatalos és félhivatalos sajtóorgánum ma sem szűnt meg a legkülönbözőbb rágalmakat terjeszteni a mí.gyar népi demokrácia és belső rendje ellen. Ugyan­akkor ezek az orgánumok kényteleh-kelletlen azt is be­A TANÁCSOK PÁRTIRANYÍTÁSÁROL * VÁNDORMADARAK AKIK MEGÁLLTAK A HELYÜKET * Széljegyzet Negyedmillió ember. EnnyiI vett részt október 30-án, a' budapesti Köztársaság téren megrendezett nagygyűlésen. Egy évvel ezelőtt néhány- száz — vagy talán még any- nyi sem — ellenforradalmát ugyanezen a téren, ugyan­ezen a napon gyilkolta le és b ecstelenítette m,:g Mező Imre elvtársat és társait. „A tömeg velünk van” — hajto­gatták belföldön és kűlföl-\ dön egyaránt a népi demok­rácia ellenségei a vérzivata­ros napokban. „A tömeg ve­lünk van” — mondjuk a hé kés építés, a szocialista épí­tés időszakában, s szavaink nyomán negyedmillió ember' éljene hirdeti a nép igazsá-1 gának győzelmét a gyilkosok,, a prostituáltak, a fasiszták felett. J (Képes- • riport ! folyt. > a 7. old.) A kora délutáni órákban, amikor az iskolákban befejeződik a tanítás, a vidékről bejáró fiatalok megszállják a részükre fenntartott vasúti kocsi­kat. A vonat indulásig gyorsan telik az idő. addig lehet olvasgatni, TTIT HÍREK A TTIT BUGÄT PÄL Sza­badegyetem pótbeíratkozást hirdet az Egyetemes történet, a fizika és egészségügyi tago­zatokra. Jelentkezési határidő: november 8. péntek- A KAPAS UTCAI SZTK rendelőintézet előtt forgatják a napokban a „Paprika Jancsi“ című magyar rövidfilmet. A film főszerepeit Kiss Manyi és az öt­éves Ragó Ivánka játsza, mellet­tük Horváth Teri, Misoga László és mások szerepelnek. 482 eser forint as idei nyeresége as eesédi földművesssövetkesetnek Júliusban volt egy esztende­je, hogy az eesédi földműves- szövetkezeti tagok úgy dön­töttek, elválnak a hordáktól, s önálló szövetkezetei alakíta­nak. Azóta igen szép ered­ményt értek el az ecsédiek. Az elmúlt évet 471.000 forint tiszta nyereséggel zárták. Az idén szeptember 30-ig 482.000 forint nyereségük volt. A kis­kereskedelmi, a vendéglátó­ipari és a felvásárlási részleg egyaránt minden negyedévben teljesíti tervét. Jelenleg 5 ve­gyes-, 2 ital-, 1 húsboltja, 1 piaci standja, 2 felvásárlási te­lepe van a szövetkezetnek, s ezenkívül terményfelvásárlás­sal is foglalkozik. Teljesítet­ték cukorrépa szerződéskötési tervüket is. Jó a kapcsolatuk a kívülálló dolgozó parasztokkal is, az idén 287 új tag lépett be, s 25 ezer forint részjegyet je­gyeztek. A további fejlődés érdeké­ben elhatározták a legutóbbi közgyűlésen, hogy minden tag még egy részjegyet jegyez. 12 zer forintot fordítanak háztar­tási és mezőgazdasági kisgé­pek beszerzésére, s ezeket ki­kölcsönzik a tagoknak. 130 ezer forintért vásároltak egy házat, itt cukrászdát, italboltot létesítenek, s ide helyezik a szövetkezet irodáját is. November hetedikére befejesi évi tervét a Borsod-hevesmegyei Téglagyári Egyesülés A Borsod—Heves megyei Téglagyári Egyesüléshez tarto­zó üzemek dolgozói ebben az évben derekasan megállták a helyüket. Még a tavasszal úgy határoztak, hogy a lakásépít­kezések meggyorsítása érdeké­ben az év végére tervükön fe­lül hárommillió égetett téglát adnak az országnak. Ezt a vál­lalásukat szerdán délig három­negyedrészben teljesítették. E- mellett éves nyerstégla gyártá­sukat erre az időre kilencmillió darabbal túlteljesítették. — Nyerscserép gyártásukat ugyancsak befejezték már. Az Egyesülés dolgozói a többtermelés mellett az ol­csóbb termelésre is nagy gon­dot fordítottak. Ennek eredmé­nyeként az év elejétől a meg­engedett termelési költségből kétmillió forintot takarítottak meg. A két megye téglagyárai­nak dolgozói most úgy hatá­roztak, hogy november hetedi­kére teljes egészében befejezik egész évi tervüket. Harmincezer üdülő fordult meg a nyáron a Mátrában és a Rükkben Jól halad a búza vetés Besenyőtelken Jó ütemben halad az őszi mintegy 80 százalékát végez­ték el eddig. Tavasziak alá a földterület 40 százalékát szán­tották fel, s még hátra van1 a gépállomással szerződött terü­letek szántása. A jelek szerint tavaszra nem marad egy tal­palatnyi föld sem szántatlanul. Az időben való szántáson, vetésen kívül trágyázással is biztosítják a jövő évi bő ter­mést. A nyár és az, ősz folya­mán olyan nagy területen vé­gezték el a trágyázást, mint az elmúlt három esztendőben az őszi mezőgazdasági munka Bese­nyőtelek községben. A kapá­sok betakarítását már befe­jezték, most a vetőszántást, vetést szorgalmazzák. A ter­melőszövetkezetek és csopor­tok néhány hold kivételével befejezték a kenyérgabona vetését, az egyénileg dolgozó parasztok a búzavetésnek Az ország különböző részei­ből évről-évre többen keresik fel a Mátra- és aBükk-hegy- ségeket, kényelmes üdülőiket, túristaházaikat. A nyár folya­mán csupán a szakszervezeti üdülőkben harmincezer ember fordult meg és töltött két hét kellemes pihenést, miközben megismerkedtek e hegységek legszebb tájaival, kirándulóhe­lyeivel. Az üdülők hetenként egy-egy tudományos előadást is hallgathattak melyeken a Mátra és a Bükk keletkezésé­ről, ásványi kincseiről tájéko­zódhattak. Ezeket az előaláso- kat több mint húszezren hall­gatták végig nagy érdeklődés­sel. Az ősz beköszöntésével a nyári idény-üdülők bezárják kapuikat, de a nyitva levőkben a tél folyamán több mint öt­ezren üdülhetnek kétheten­ként. 150 hallgató az erdésziskolában A nyugatbükki állami erdő- gazdaságban harmadik éve ké­pezik a gyakorlat mellett az elmélet mestereivé is az erdé­szeket a legjobb, legrégibb szakemberek. Az idei „tananyagból”: az erdőnevelésből szerdáig, a tan­folyamok befejeztéig 130 er­dész vizsgázott jó eredménnyel. Tanulmányaikat a továbbkép­zőn jövőre tovább folytatják. ismerik, hogy Magyarországon konszolidálódott a hely­zet, s mint ahogy az Arbeiter Zeitung is írta „van bizo­nyos tömegbefolyása” a Kádár kormánynak. A „bizo­nyos” tömegbefolyás nem jelent mást, mint százezreket a budapesti, május 1-i, vagy a kisújszállási nagygyűlésen, nem jelent mást, mint hogy egyre eredményesebb a mun­ka, a termelés, mind kiegyensúlyozottabb a belpolitikai élet, s mind többen és többen ismerik fel: mi történt eb­ben az országban egy esztendővel ezelőtt. S nemcsak egy­szerűen felismerik, de le is vonják a józan következteté­seket belőle. 1956 novemberében sokan úgy vélték még a becsü­letes, jószándékú emberek körében is, hogy a „Kádár­féle kormány” nem lehet hosszú életű. Ma már az ellen­ség is tudja, hogy nincs sok kereskedni valója, mert ezt a kormányt, amely amit ígért megtartott, de soha nem bocsátkozott hamis ígérgetésekbe, munkájával, helytállá­sával megszavazta, megszerette és megbecsüli az egész magyar dolgozó nép. Ez az egy estendő mérlege, s ez a mérleg igen aktív.

Next

/
Oldalképek
Tartalom