Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)
1957-10-30 / 86. szám
NÉPÜJSÁG 1957. október 30. szerda. A tanácsok pártirányításának néhány tapasztalata a gyöngyösi járásban A TANÁCSOK hét éves tevékenységük alatt járásunkban is jól megállták a helyüket. A néphatalom helyi gyakorlásának, a nép által választott, a nép által elismert vezető, irányító szerveivé váltak. Hazánk, népünk által elért eredményeihez tanácsaink jó munkája is hozzájárult. Tanácsaink eddigi feladataikat csak úgy tudták ellátni, hogy jó munkájukkal kivívták a dolgozó nép nagyobb részének a bizalmát. Mégis az ellenforradalom után a tanács és a párt tömegkapcsolata nem kielégítő. Ezért a tanács és a párt legfontosabb feladata, hogy a tömegek támogatását nap, mint nap megnyerje, azért, mert ez a támogatás még nem olyan, mint amilyet a dolgozó nép államhatalma joggal megérdemelne. Pedig népi demokratikus államhatalmunk ereje elsősorban attól függ: milyen szilárdan támogatják a dolgozó tömegek. A dolgozók támogatását csakis úgy érhetjük el, ha népünk megismeri, támogatja a párt, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány célkitűzéseit, határozatait. Tanácsaink, ha jól dolgoznak ennek érdekében, nagyon sokat tehetnek. A tanácsok pártirányításának, ellenőrzésének éppen azt kell elősegíteni, hogy a tanácsok kettős feladatukat — államhatalmi és államigazgatási — úgy töltsék be, hogy ezzel tömegszervezeti jellegük is erősödjön. Ehhez az kell, hogy a tanácsok önálló, határozott munkájukon keresztül, választóikkal való jó kapcsolat alapján, kellő hatalommal és tekintéllyel rendelkezzenek, éppen a dolgozó tömegek érdekeinek, hivatásuknak megfelelően. A tanácsokban dolgozó kommunistáknak, de minden kommunistának ehhez kell segítséget adni. JÁRÁSUNKBAN a legtöbb párttag megérti a tanácsok jelentőségét, e szerint is dolgozik a tanácsban. Az ellenforradalom után több, addig magasabb beosztásban dolgozó elvtárs került a községi tanácsokhoz. Ezek az elvtársak igen lelkiismeretesen, nagy körültekintéssel, a tanács tömegbefolyását állandóan erősítve dolgoznak. A markazi, ludasi, atkári tanácsok tekintélye az utóbbi időben azért nőtt, mert a tanács apparátusában dolgozók bátran a tömegekre támaszkodtak, munkájukhoz kérték a pártszervezet, a kommunisták segítségét. A járási pártbizottság vigyáz arra, hogy a tanácsoknál dolgozó elvtársak hosszabb ideig dolgozzanak egy helyen. Hadd ismerjék meg jól ezek az elvtársak a községüket, munkaterületüket, a lakosságot, mert csak így tudnak jó munkát végezni. Jóleső érzés egy olyan tanácselnökkel, tanácstitkárral beszélni, dolgozni, aki ismeri a községét, mint a tenyerét. Olyanokra gondolok, mint Viszneken Tári »József elvtárs, aki 1950 óta tanácselnök. Vagy mint Szűcsiben Borsi László vb. titkár, aki szintén 1950 óta dolgozik ezen a területen. Vagy Nasy- rédén Márton József elvtárs, Kisnánán Molnár Ilona, Mar- kazon Halasi János elvtárs. A dolgozók még a legtöbb helyen a tanácsot is vezetői után ítélik meg. Ezért nagy gondot fordítunk a járási tanáccsal együtt a tanácsban dolgozó vezetők segítésére, neveléséreAz utóbbi hónapok folyamán a párt és tanácsszervek között pártszerű viszony alakult ki. Még ez év elején több helyen előfordult, hogy a tanács vb. üléseire nem hívták meg a párttitkárt és fordítva, a tanács elnököt sem a pártvezetőségi ülésre. Az igaz, hogy a munka jellege, részterületeire nézve más-más. Fő területére nézve, céljait tekintve azonos: a nép jólét emelése, a szocializmus építése, a tömegek bevonásán, támogatásán keresztül. Azóta az elvtársak erre közösen rájöttek. Persze nem lehet mondani, hogy most már minden rendben van. Még több községünkben mutatkozik a tanácscsal, a tanács vezetőivel szembeni intrika, ellenséges hangulatkeltés. Egyesek — főként az ellenséges elemek — minden hibáért, bajért a tanácsot okolják. Ilyet nem szabad megengednünk. LEGTÖBBSZÖR a kommunisták közös erővel vissza is tudják verni az ilyen támadásokat. Már nehezebb boldogulni akkor, ha az intrika a tanácson, a párton belül mutatkozik. Főként ott, abban a községben van ezzel problémánk, ahol nincs kellően tisztázva a párt és a tanács szerepe, feladata. Domoszlón — ha ki sem mondják az elvtársak — az intrika gyökere mégis abban van, hogy „ki a nagyobb legény a csárdában.” Ebből ered, hogy nem hangolják össze a feladatokat. A tanács végrehajtó bizottsága tai- nácsülést szervez vasárnapra, a pártvezetőség a tömegszervezetekkel együtt szüreti mulatságot. Fekete elvtárs a járási tanácsot hívja segítségül, hogy tiltsa le a szüreti mulatságot, mert akkor a tanácsülés nem sikerül. Potoczki elvtárs a pártbizottságot hívja segítségül Fekete elvtárs megregu- lázására. Utána következik az intrika. Potoczki elvtársat nem hívták meg a tanács vb. üléseire, utána Potoczki elv- társ a végrehajtó bizottsági tagokat vonta felelősségre, amiért szerinte nem jól döntöttek a vb ülésen. Ehhez Potoczki elvtársnak nincs joga. Nem helyes. Sérti a tanácsok önállóságát, a tanács demokráciát és csak további ellentéteket szül. Utána Fekete elvtárs is visszaadta a kölcsönt, mert ő meg hívásra sem ment el egy pártvezetőségi ülésre. Ehhez Fekete elvtársnak sincs joga, azért mert ezzel a pártfegyelmet sérti meg. Végeredményben egyik elvtárs sem akar rosszat, csak az a baj, hogy „végtelen merev” mind a kettő. Kis jóakarattal a tanács ülést, a szüreti mulatságot is meg lehet egy nap alatt oldani. A többi vitás kérdéseket is rendezni lehet. Az intrika sokszor abból is adódik, hogy a kommunisták nem ismerik a tanácsok előtt álló feladatokat, rendeleteket, törvényeket. így a tanács intézkedéseiben csak a tanácselnök, vagy a tanácstitkár önkényeskedését látják. Több községünkben a tanács és a pártszervezet között jó a kapcsolat. Markazon, Nagyrédén, Kisnánán a párt- szervezet kellően segíti a tanácsot és fordítva. A párttitkár és a tanácselnök, rendszeresen, kölcsönösen kicserélik tapasztalataikat, megbeszélik a főbb feladatokat. Nagyrédén Szabó elvtárs a fontosabb rendeleteket, törvényeket is megnézi a közlönyben. EGY-KÉT KÖZSÉGÜNKBEN, ahol átmenetileg erősebb a tanácsvezetés, mint a pártvezetés, ott bizonyos formában a pártmunka lebecsülése is mutatkozik. Nem úgy, hogy a tanácsokban dolgozó elvtársak nem végeznek pártmunkát, sőt legtöbbet ők végeznek. Kár, hogy a többi párttagok csak rájuk várnak. Nem segítenek abban, hogy aktivizálódjon a többi párttag is. Szikra elvtárs például Szűcsiben tanácselnök, a pártbélyegeket széthordja, taggyűlésre hívja az elvtársakat, pártoktatást szervezi stb. Nagyfügeden Joó elvtárs, tanácselnökhelyettes és párttitkár is egyszemélyijén. Előbb is az volt a véleménye, „úgy is csak mi végeztünk pártmunkát eddig is.” Nagyon jó, követendő példa, hogy több községi tanácsunknál dolgozó elvtársak kérik, sőt követelik a párt- szervezet, a kommunisták segítségét, Hevesi Sándor a gyöngyösi járási pártbizottság munkatársa. (Folytatjuk.) KÜLPOLITIKA - SOROKBAN — A CSEHSZLOVÁK Kommunista Párt küldöttsége visz- szaérkezett olaszországi útjáról. — A kiadott török-Szaud Arábia közös közlemény bejelenti: „Szaud király továbbfolytatja arra irányuló törekvéseit, hogy a török—Szíriái eltérés rendeződjék.” — A FEHÉR HÁZ határozottan cáfolta a Missile Week folyóiratnak azt a hírét, hogy Eisenhower elnök elrendelte az első amerikai holdrakéta megszerkesztését. — VON BRENTANO nyugatnémet külügyminiszter külpolitikai beszámolót tartott a szövetségi tanács külügyi bizottsága előtt. Brentano beszámolójában elemezte a külpolitikai helyzetet, és a jugoszláv- nyugatnémet viszony, valamint a keleti politika kérdéseit. — A BELGRÁDI Városi Népbizottság elhatározta, hogy az októberi forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából felállítják Vj-Belgrádban Lenin szobrát, a Belgrádot Zi- monnyal összekötő főútvonalat pedig Leninről nevezik el. — AZ ENSZ biztonsági tanácsa ülésén az elmúlt héten a kasmiri kérdés szerepelt. A politikai bizottság folytatja a leszerelési vitát. — Az olasz dolgozók folytatják harcukat anyagi helyzetük megjavításáért. Az elmúlt héten 30Ó vállalatnál állt le a termelés. Sztrájkba lépett a milánói Afa-Romeó autógyár is. — AZ AIR FRANCE. — a francia légijárat, az Orly-i és a Le Bourget-i repülőtér munkásainak és meteorogusainak szrájkja miatt október 25-éa, déltől kezdve beszüntette a London és Párizs közötti valamennyi járatot. Műszaki kiképzés az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban Monthly Review c. amerikai lap 1957. áprilisi számából Az Egyesült Államokban a műszaki emberek képzése erősen elmarad a szükséglethez képest. A lemaradás katasztrofális a szovjet erermények láttán... Az Egyesült Államok kongresszusának gazdasági bizottsága ipari szakemberek, professzorok és közoktatási szakértők meghallgatása alapján jelentést adott ki a műszaki képzés helyzetéről. Egybehangzó vélemények szerint a NEGYVEN EV TÁVLATÁBÓL Rablótámadás Moszkva szívében 1919. január 19-én történt. Vastag hótakaró borította a fővárost és az utcákon alig lehetett közlekedni. Lenin gépkocsin indult a Moszkva tő- szomszédságában lévő Szokol- nyiki városkába, ahol Nagy- ezsda Krupszkája lábbadozott. Kíséretében volt Marija nevű húga és Csébanov, aki Lenin szolgálatában állt. Magukkal vittek egy üveg tejet Nagyezs- da részére. Egyszerre fegyveres támadók ugrottak az útra és megállásra kényszerítették a gépkocsit. — Lépjetek ki és hallgassatok — ordította az egyik támadó, majd kabátjánál fogva megragadta Iljicset és kirángatta a gépkocsiból. Hasonlóképpen Mariját és Csebanovot is. A támadók revolvereiket állandóan rájuk fogva, megmotozták Lenint és elvették pénztárcáját, valamint apró Browning-pisztolyát. Mást nem találtak náluk. A Lenin életéért aggódó Marija Iljinyicsna izgatottan kérdezte, milyen jogon motozzák meg őket■ és hol az erre vonatkozó felhatalmazásuk? — Nekünk nincs szükségünk semmiféle felhatalmazásra, jogunk van mindenhez — válaszolta szemtelenül az egyik bandita és pisztolyával hadonászva megfenyegette, hogy hallgasson, ha kedves az élete. Ezután a banditák beültek a gépkocsiba és elhajtottak. — Szép —, mondta inkább magának Iljics —, rabolnak és fosztogatják a járókelőket Moszkva szívében, a szovjet hatóságok orra előtt! — Helyzetünk minden tragikuma ellenére —, írja emlékiratában Gil, Lenin sofőrje, — valamennyien nevetésben törtünk ki, amikor észrevettük, hogy Csébanov nyugodtan áll a hóban tejesüveggel a kezében. Iljics gyalog indult a helyi szovjet székházába, ott azonban egy lelket sem talált. — Amikor végre megjelent a helyi szovjet elnöke, Iljics ezekkel a szavakkal fogadta: „Irigylésre méltó a közrend önöknél, elnök elvtárs! Fényes nappal, az önök orra előtt fosztogatják az utcán a járókelőket.” Iljics nem is annyira a banditákra, mint inkább a helyi szovjetekre és azokra a küldöttekre haragudott, akik mindezt ölhetett kezekkel tűrik. A nőmozgalom akkor less erős, ha felveszi a harcot a régi hibákkal és az ellenséges nézetekkel szemben — Megvitatták Egerben a nőmozgalom problémáit — Az ellenforradalom óta először gyűltek össze munkás— paraszt és értelmiségi asszonyok, hogy megvitassák a nőmozgalom problémáit, megválasszák a megyei Nőtanács tagjait, és küldötteit az országos nőkongresszusra. A beszámolót Horváth Nándorné, a Nőtanács megyei titkára tartotta. Beszélt az elmúlt 12 esztendő nőmozgalmának eredményéről, mindarról a segítségről, amit az asszonyok kaptak ez alatt a 12 év alatt munkájuk megkönnyítésére. Értékelte, milyen hibákat követtek el a 12 év során, s hangsúlyozta, hogy a hibák ellenére is elmondhatjuk, a nők ott voltak mindenütt, ahol szükség volt rájuk a szocializmus építésében. Beszélt arról, menynyire felismerik ma már a nők, hogy az ellenforradalom népi demokratikus rendünk eddigi vívmányait akarta megsemmisíteni és gyermekeik jövőjét veszélyeztette. Foglalkozott beszámolójában azzal az igen örvendetes jelenséggel, hogy a kommunista és Mndsz- asszonyok nem vártak felsőbb irányításra, utasításra, hanem a legkülönbözőbb elnevezések alatt megalakították a nőszervezeteket, s résztvettek április 4, május 1 megünneplésében, megrendezték a gyermeknapot, anyák napját. Ezekután foglalkozott azzal, hogy megváltozott az újjáalakult nőmozgalom szervezeti felépítése. Most már nem lesz tagsági könyv, nem kell kitölteni belépési nyilatkozatot, nem kell tagsági járulékot fizetni. Ez azért vált szükségessé, mert ezek a bürokratikus vonások távol tartották az asz- szonyokat a nőmozgalomtól. A másik változás az, hogy a nőmozgalomért nemcsak egyedül a Nőtanács felelős, hanem a szakszervezetek, földművesszövetkezetek is, akik a rendelkezésükre álló anyagi, szociális, kulturális eszközökkel segítik a nők problémáinak megoldását. Hangsúlyozta, — hogy a Nőtanács nagyon fontosnak tartja a különböző tömegszervezeteken belül megalakított nőbizottságok munkáját, hiszen ezek segítségével válik lehetővé a nők szélesebb rétegeinek bevonása. Részletesen beszélt a nőmozgalom feladatairól, hangsúlyozta, hogy az egyik fontos lépés növelni az asszonyok politikai-kulturális ismeretét, — felkelteni e kérdések iránt az asszonyok érdeklődését. Ennek különösen a gyermeknevelés szempontjából van nagy jelentősége. Részletesen foglalkozott a nőmozgalom és a szülői munkaközösségek kapcsolatának fontosságával is. Beszélt az asszonyok egyik komoly problémájáról, arról, hogy különösen az ellenforradalom után megkezdődött a nők kiszorítása a különböző vezető helyekről, nem alkalmatlanságuk miatt, hanem csupán azért, mert nők. Ennek orvoslását a párttól várják az asszonyok. Végezetül beszélt arról, hogy a nőmozgalom előtt most különösen szép feladat áll: a Gyermekváros felépítésének segítése. Felhívta az asz- szonyokat, csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy minden megyei Nőtanács felépít egy 12x14 méteres házat, saját megyéjének stílusában, s itt 240 óvodás gyermek nyer elhelyezést. A beszámoló után számos hozzászólás hangzott el, s ezek egytől-egyig azt bizonyították, hogy az asszonyok nem hagyták eltántorítani magukat a népi hatalomtól, a szocializmus építésétől. Dudás Istvánná Gyöngyösről arról számolt be, hogy már decemberben megalakították nőbizottságukat, s azóta is jó munkát végeznek. Tompa Béláné Hevesről bejelentette, a Háziipari Szövetkezet nődolgozóinak nevében, hogy ők ingyen megszövik a Gyermekváros Heves megyei házának függönyeit, díszítő térítőit, amire szükség van. — Bakos Károlyné arról beszélt, ha az asszony nem fejlődik politikailag nem tud érdeklődni férje munkája iránt, nem tud kellően foglalkozni a gyermekek nevelésével. A szülők — mondotta többek között — felelősök a sok nyugatra szökött gyermekért, mert ha többet foglalkoztak volna velük, itthon tarthatták volna többségüket. Igen jó módszerekről számolt be a recski Nőtanács küldötte. Elmondta, hogy a párt segítségével kaptak helyiséget, rendeztek már virsli-vacsorát, szüreti mulatságot, s a bevételt eljuttatták a Gyermekváros építéséhez. A felszólalók egytől-egyik arról beszéltek, hogy már a legnehezebb időben megalakították a Nőtanácsot, s igyekeznek sokkal jobban foglalkozni az asszonyok problémáival. Felszólalt Putnoki László elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára is. A párt nevében üdvözölte az asszonyok kezdeményezését, s a feladatok meghatározása mellett tisztázott néhány fontos elvi kérdést is. Többek között azt, hogy a nőmozgalom együtt dolgozik ugyan különböző világnézetű emberekkel, de céljait nem lehet összebékíteni fasiszta ellenforradalmi elemek céljaival. Beszélt arról, milyen fontos, hogy a nőmozgalom is elismerje a párt vezető szerepét, s miután egyik főfeladatának tekinti a békemozgalom erősítését, el kell ismernie a Szovjetunió vezető szerepét a békemozgalomban. Hangsúlyozta, a nőmozgalom úgy lesz erős, ha felveszi a harcot a régi hibákkal és ellenséges nézetekkel szemben, s fontos, hogy a nőmozgalomban dolgozó kommunista asszonyok megnyerjék a pártonkívüli asz- szonyok támogatását. Megígérte, hogy problémáik megoldásához segítséget ad a párt is. A tanácskozás résztvevői elhatározták, elvállalják a megye asszonyai nevében a Gyermekváros Heves megyei házának felépítését. A vita után megválasztották a megyei nőtanácsot és az országos kongresszus küldötteit. helyzet rendkívül súlyos, különösen akkor, ha számításba vesszük a Szovjetunió szenzációs eredményeit a legmagasabb fokú műszaki kiképzés terén. A műszaki tudományok tudósainak és mérnökeinek a száma Szovjetunióban már 1954- ben nagyobb volt,*mint az Egyesült Államokban. A növekedés aránya következében a különbség azóta egyre nagyobb a Szovjetunió javára. Az Egyesült Államokban 1954-ben ezer lakosra 22 mérnök esett, a Szovjetunióban 53. Az Egyesült Államokban ez a szám 1955- ben 23-ra, 1956-ban 26-ra emelkedett, míg az említett években a Szovjetunió 63-as, illetve 71-es arányszámot ért el. Az évente kiképzett technikusok száma 50.000 az Egyesült Államokban, 1.6 millió a Szovjetunióban. Az Egyesült Államokban a mérnökök és technikusok hiánya nem kevésbé megdöbbentő akkor, ha a szükségletekhez mérjük, mint akkor, na a Szovjetunióban elért eredményekhez hasonlítjuk. A Pennsylvania Egyetem rektora szerint 1954-ben 40.000 mérnökre lett volna szükség a kollégiumokból és egyetemekről mindössze 22.000 került ki. A szükséglet és a hiány növekszik: 1955-ben már 80.000-re lett volna szükség, s a végzett mérnökök száma a 23.000-et sem érte el. A helyzet még rosszabb a technikus-képzés terén: több szakember tanúsága szerint a legmegfelelőbb viszonyok között dolgozó mérnököknek 3— 5 technikus közreműködésére van szüksége, s az Egyesült Államokban manapság az arány 1:1. Tekintve, hogy a tudósok és mérnökök száma meghaladja a 700 ezret, a technikus hiány legalább is kétmillióra tehető. A legnehezebb kérdés azonban az oktatás problémája. A szovjet rendszer legmagasabbra helyezi azokat, akik tanítanak. Az Egyesült Államokban azok állnak a legalacsonyabban. Ennek természetes következménye, hogy a szovjet fiatalok az oktató pályák felé özönlenek, viszont Amerikában a végzett fiatalok inkább más pályát választanak. A Szovjetunióban nyilvánvalóan előtérben áll a tanárképzés kérdése, a legmagasabb tudományos fokozatokat elért tudósokat jelentős százalékban az oktató munka felé irányítják. Nem kétséges, hogy á szovjet közoktatási rendszer következtében a szovjet tudósok, mérnökök és technikusok áradatadata idővel nemcsak a szovjet iparban keres elhelyezkedést, hanem a Szovjetunió határain kívül is. Nem sok remény van arra, hogy a helyzet megváltozzék. Az óriási szovjet közoktatási rendszer előnye több mint három évtizedre szól, és úgylátszik, hogy növekedését csak egy atomháború tudja megállítani. Egyetlen kérdés: vajon az Egyesült Államok remélheti-e egyáltalán, hogy elmaradását behozza.
