Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-19 / 83. szám

4 NtPOJlAG 1957. október 19. szombat. a (viec)-járvány 41° Itt Egy dózis orvosság Én már csak ammondó va­gyok, hogy ez ellen az ázsiai nátha ellen egyetlen védekezés van. Mondhatnak nekem akár­mit, itt csak egy segít: inni kell emberek, mert a.z alko­hol megöli a vírusokat, az al­kohol fertőtlenít és ellenálló­vá tesz. Erre a legjobb bizo­nyíték, hogy a gyerekek közül olyan sokan megbetegszenek. És vájjon miért? Hát persze, mert nem isznak szegények. Csak evvel a modem, egye­dül célravezető gyógymóddal van egy nagy baj. Az orvos- tudományokhoz keveset értő emberek ezt nem tudják és felháborodottan néznek az ut­cán dülöngélő emberre és nem veszik számításba, hogy aszó- banforgó embertársuk mpst nem a kocsmából, hanem a patikából jön és hogy nem ré­szeg az illető, csak preventív eljárásokkal védekezik az ázsiai nátha ellen. De engem nem érdekel, hogy mit monda­nak a képzetlenek. Én most azonnal megyek és intenzív védekezésbe kezdek az orvul támadó vírusok ellen. Le a vírusokkal! Kérek egy féldecit! Ahogy lement a gyógyszer a torkomon éreztem, hogy a már bennem lévő ázsiai vírusok pá­ni félelemmel menekültek. De hogy még teljesebb legyen a győzelem, egy újabb dózist engedtem az első után, hagy dögöljenek azok a nyavajások. És ekkor hirtelen komoly felelősségtudat ömlött el ben­nem. Nekem feleségem van és gyerekem. Nekem fokozottab­ban kell vigyáznom magamra, ha én beteg leszek, mi lesz az én édes kicsi családommal. Éljen a családom! Kérek még egy dózist rumot! És akkor a vírusok szédüle­tes ellentámadásba kezdtek. Először az egyensúly érzékem ellen intéztek gálád támadást, majd a lábam bénította el az átkozott kór. De nem hagy­tam magam. Egy dupla adag gyógyszert vettem magamhoz, mert nekem családom van, mert én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy lebetegedjek. Éljen az ázsiai nátha! Kérek egy deci rumot. Aztán elindultam hazafelé. Körülöttem imbolygott a Széc­henyi utca és hirtelen iszonyú fáradságot éreztem, úgy, hogy kénytelen voltam egy kicsit lefeküdni pihenni. Reggel az­tán a rendes időben felkeltem. Borzalmasan fájt a derekam, mert pont a járda széle nyom­ta, azonkívül nagyon náthás voltam, miután paplan nem volt nálam. De az ázsiai náthát legyőz­tem. Az, hogy most 41 fokos lázam van, az nem baj, mert ez nem ázsiai nátha. Ez egy egyszerű belföldi in­fluenza, amiből két hét alatt kilábalok és nem is biztos, hogy halálos lesz. Hefe Igazán formás kis vörös, meg kék karikák ezek. S mi­lyen szépen ugrálnak! S ott hátrább, az a gömbölyű, az se kutya, nem bizony, mert a kutya nem gömbölyű és farka is van. Bár a kutya is ugrál, úgy, mint ezek a karikák, sőt még jobban is, mert azért ku­tya. Biztos az ugat most a fe­jemben... Kuss... kuss, ha mondom! Mégis ugat... Kis kutya), kutyuli, kutyulinkó, ne ugass... az anyád. Ráüt a fejedre a kalapáccsal a bácsi. Az a bácsi, aki most ott kalapál belül... Kip... köp— kip... köp— Maga marha, ha már pont a fejembe kell ezt az izét csinálni, akkor leg­alább aprókat üssön, mint a liba fejére... Ahá, de én nem vagyok liba, ezért nem is üt­het kicsiket. A kutyára se, mert azt én nem engedném. Azt a kis kutyát nem szabad bántani, meg a karikákat sem, meg azt a gömbölyű izét se ott hátul... Mert tetszik tudni Kovács kartárs, én ugyan nem vagyok kartárs, de az én lelkem is ifjú. Ezt az ifjúi lelket szere­tik bennem a karikák, a kis kutya, meg óz emberek— Hi­deg van! Biztos jeget tettek a kályhába. Ez a kovács kar­társ letette a kalapácsot és most jeget tett nekem a kály­hába... Hé vegye ki a jeget, mert fázom... Na látja, jó fiú maga, milyen jó, de miért fűt annyira- Nem vagyok lópatkó, minek annyira tüzesíteni— Hallja, maga egy pimasz em­ber, magának itt könyörög­hetek, még a végén felver egy ló patájára, s jól nézek ki— Ifjúi lélekkel, meg a kis ku­tyával egy ló patáján... Hagy­ja már ezt a hülyéskedést, mondok egy jó viccet— Mar­ha jó, most hallottam én is magától— Szóval egy kisku­tya, meg egy nagykutya— jó, mi? Azanyját, de jó vicc, csak várjon, ne bámuljon az ar­comba, mindjárt eszembe jut a kutyus vicc vége is— ( — Mondja asszonyom, mi a férjének a foglalkozása, hogy még lázálmában is viccet mesél? — Iktató kedves doktor, ik­tató, de ha beteg, mindig hu­moristának képzeli magát— Legalább ebből gyógyítsa ki— — Sajnálom asszonyom, itt tehetetlen az orvos tudomány). —Szóval Kovács kartárs, a kis kutya, meg a nagy kutya... Irtó jó vicc, csak nem jut eszembe a vége... (egri) Oracilin és társai Náthás lett. Először úgy né­zett ki, ez is olyan, mint a szokásos őszi megfázás, tüsszö- gött, a feje fájt, gyakrabban kellett előszednie a zsebken­dőt, köhögött. De egy nap, mi­kor nem jobb, hanem balfelé csavarta az orrát a nátha, s a lázmérő ezüst csíkocskája is ijesztően felfelé rohant, rádöb­bent, nem holmi honi nátháról van itt szó, hanem valódi, ha- misítatatlan ÁZSlAl-ról. S mivel ez sokkal előkelőbb he­lyen áll a náthák ranglétráján, illően felkészült rá. Fűtői-fától kérdezősködött, mit kellene beszedni ilyenkor, s mivel min­den emberben egy-egy orvos veszett el, tucatjával kapta a tanácsokat. Este mohón nyelte le a Karilt, s mikor közben fejére forró korpát, lábára jégtömlőt rakott gondos neje, természetesen óránként meg­cserélgetve. Reggelire Germi- cidet emésztett, tízóraira Ult- raseptylt, ebédre Oracilint fogyasztott, desszertnek kálmo- pirint és Piramidont keverve. Uzsonnára Demalgont evett, s üdítőnek Isztopirint. Estefelé sikerült penicilint szerezni az unokatestvérétől, aki három hete tüdőgyulladás ellen kap­ta, a szomszédasszony adta be, aki a múltkor három na­pig kivizsgáláson volt a kór­házban, így nyilvánvalóan megszerezte a kellő szakértel­met is. Estére megfelelő áhítattal Superseptylt nyeldesett, s vé­gig nyúlva a hűs lepedőn, vár­ta a gyógyulást. Éjszaka mentőket hívtak hozzá, hideg rázta, hányinger gyötörte, zúgott a feje, mint­ha ott lett volna beépítve a megye összes községi malma. Ahogy ringatta a mentőkocsi kipámázott rugója, már látta magát, mint statisztikai ada­tot, az ázsiai nátha első áldo­zatát, kinek halála új oltó­anyag előállítására serkenti a tudósok hadát. Bent a kórházban résztvevő arcok hajoltak fölé, fehérköp- penyes emberek sürögtek kö­rülötte. Úgy érezte, hogy var lami hullám kapja a hátára, viszi, viszi valami feneketlen sötétség felé, s csak messziről, végtelen halkan jutott el ön­tudatáig a diagnózis: Szegény­ke— orvosságmérgezés— (— deák —) OKTOBER 19, SZOMBAT: 1745-ben halt meg J. Swift an­gol író. OKTOBER 20, VASÁRNAP: 1887-ben született Farkas Ist­ván festő. 1632-ben született C, H. Wren angol építész, matematikus és csillagász. OKTOBER 21, HÉTFŐ: 1827-ben, 130 évvel ezelőt’ született Zichy Mihály festő­művész. 1833-ban született A. Nobel kémikus. OKTOBER 22, KEDD: 1882-ben halt meg Arany Já­nos. 1811-ben született Liszt Ferenc zongoraművész és zeneszerző. Szerkesztői üzenetek fi Simon József, Pétervására: Cím hiányában csal; így tudunk leve­lére válaszolni. Ahhoz, hogy a versével kapcsolatban tanácsot tudjunk adni, ismerni kellene sok mindent magával kapcsolatban, így csal; azt a tanácsot adhatjuk, olvasson nagyon sokat, neves köl­tőinktől, igyekezzen megismer­kedni a versírás szabályaival. Sajnos beküldött verse nem üti meg a mértéket, így nem közöl­hetjük. Fekete Joachimné, Pély: Bálint Józsefné panaszával kapcsolatos sérelmét kivizsgáltatjuk, s a ki­vizsgálás eredményéről természe­tesen értesítjük. Kérjük legyen addig türelemmel. Mertl István, Makiár: Örömmel olvastuk, hogy egyik panaszukat sikerült az újság segítségével or­vosolni. A levelében írottakat ki­vizsgáltatjuk, s értesítjük az elin­tézés módjáról is. ..Igazságért“ jeligére üzenjük, hogy panaszukat kivizsgáltatjuk, s a kivizsgálásról levélben külön értesítjük. Rnliner Károly, Eger: Bírála­tát köszönjük, egyben közöljük, hogy a versenyről külső tudósító tájékoztatott bennünket, s nem mi kereszteltük át Ballutzra. K. Sándor és nagyon sokan: A levelükben közölt panaszt meg­vizsgáltuk és közöljük, hogy az üzemvezetőség Kohári Kálmánt felelősségre vonta, szigorú megro­vásban részesítette, utolsó figyel­meztetéssel. Október 19, szombat: Egerben, fél 8 órakor: Víg özvegy (szelvénybérletek érvé­nyesek). Október 20, vasárnap: Egerben, fél 4 órakor: Víg özvegy (szelvénybérletek érvé­nyesek). Egerben, fél 8 órakor: Víg özvegy (szelvénybérletek érvé­nyesek). Október 21, hétfő: Szünnap. Október 22, kedd: Egerben, fél 8 órakor: Víg özvegy. — A FINOMSZERELVÉNY­GYÁR Vöröskeresztes Szerve­zete az elmúlt héten nagysi­kerű vacsorával egybekötött ismerkedési estet rendezett, melyen Dr. Ferenczi Miklós tartott előadást a vöröskereszt feladatairól. — A SZOVJET újságírók központi székházában bemu­tatták a „Nagy fordulat” cí­mű új szovjet filmet, mely részben régi orosz és külföldi dokumentfilm felvételek alap­ján készült az Októberi Szoci­alista Forradalomról. — TIZENÖT—HÚSZ száza­lékkal magasabb a munka­egység részesedés az egri já­rás termelőszövetkezeteiben, mint az elmúlt évben. Előze­tes számítások szerint átlago­san 59 forint jut egy munka­egységre. — ESZPERANTÓ nyelvtan- folyamot indítanak Egerben a Szakszervezeti Székházban ok­tóber 30-án. A tanfolyam há­rom hónapig tart. ... hogy érdekes újítást ve­zettek be egyes villamosokon Koppenhágában. Némileg ma­gasabb viteldíjért csinos kala­uz lányok feketekávét is szol­gálnak fel. ... hogy egy milánói mű­anyaggyárnak sikerült szinteti­kus anyagból olyan papírt előállítani, mely téphetetlen és tűzálló. ...hogy Japánban olyan 570 tonnás hajót építettek fel, me­lyet megfelelő vezérlőberende­zéssel egyetlen fő irányít. ... hogy New-Yorkban érde­kes iskola nyílt, melynek tan­rendjén egyebek között a kö­vetkező tantárgy szerepel: „ho­gyan vonjam magamra a fér­fiak figyelmét”, „kokettálás szobában, vagy nyilvános he­lyen”, „hogyan vezessem rá a férfiakat, hogy megkérjék a kezem”, stb. Az iskola végzett növendékeinek szavatolja há­rom éven belül a férjhezme- nést, s amennyiben nem sike­rül, a tandíj felét visszatéríti. Megnyílt a marxista-leninista egyetem Egerben Október 15-én délután fél 6 órakor megnyílt Egerben a Heves megyei pártbizottság mellett működű marxista- leninista esti egyetem. Meg­nyitó beszédet Egri Gyula elv­társ, az egri városi pártbizott­ság első titkára mondott. Az első előadást Szolnoki Já­nos elvtárs, az egri Dobó Ist­ván gimnázium igazgatója tar­totta „A filozófia tárgya és a Marx előtti filozófia fejlődésé­nek főbb szakaszai” címmel. Hatvan város anyahőnyvébál Születtek: Varga Ferenc, Veréb István, Szász Mihály. Házasságot kötöttek: Giriti Sán­dor és Móczár Katalin, Mirányi József és Darabos Ilona, Tóth Já­nos és Túri Erzsébet, Jávorka Mihály József és Hegedűs Ilona, Bodnár János és Forgó Mária, Vancsik Albert és Tóth Borbála, Godó János és Vancsik Anna Franciska, Vass Miklós és Sipos Rozália, Kövcsi József és Papp Anna, Nánai József és Rádi Ilona. Meghaltak: Szikora József, Víg János István, Vinter János. Egri Vörös Csillag: Október 19—21: Vetélytársak (német). Október 22—23: Koldúsdiák (német). Egri Bródy: Október 19—23: Mert szegény vagy hamarább kell meghalnod (német). Gyöngyösi Puskin: Október 19—21: Nyomok a hóban (szovjet) Október 22—23: A folyón túl (kínai). Gyöngyösi Szabadság: Október 19—23: Láz (magyar). Hatvani Vörös Csillag: Október 19—23: Oké Néró (olasz). Hatvani Kossuth: Október 19—20: Dr Danwitz házassága (német). Október 22—23: Első szó (an­gol). Füzesabony: Október 19—21: Gerolsteini kaland (magyar). Október 22—24: Emberek fe­hérben (francia). Heves: Október 19—21: Örök éjszaka titka (szovjet), FILM : i ...i 11 .. i • ÖR ÖK VISSZATÉRÉS Az egri Vörös Csillag film­színház október 24-én mutatja be a francia filmgyártás leg­újabb alkotását: „Örök visz- szatérés” címmel. A film fő­Tízezer EZT A SZÁMOT a kapuit záró ellenforradalmi kiállítás utolsó napján hallottam. A néptelenedő terem falai között ácsorogtam és mégegyszer fel­idéztem az emlékeket. Ides­tova egy éve. Úgy futott el az idő a felépülés gondjai, ügyei- bajai között, hogy észre se vettük. A mártírok arcképe előtt di­áklányok csoportja ácsorog. Dél van, vége a tanításnak. A jóarcú, csinos Várkonyi Zol­tánt nézik. „Nézd, — szól az egyik, egy nevetgélős, köpcös kislány, — hogy hasonlít Ban­dira.” Mosolyognak, aztán le­pillantanak egy másik fotog­ráfiára, ahol ugyanez az arc a vér és mocsok pecsétjeitől fel- ismerhetetlenül, immáron sem­miféle Bandira sem hasonlít­va, meredt rájuk kiszúrt sze­meinek világtalan világával — és elcsendesednek. A köpcös nyel egyet. „Gyerünk!” — szól a többiekhez. Ellibbennek a szekrény elől, de az arc to­vább kísért, a halál megmásít­hatatlan kifejezésével a papír- maséról együtt azzal a tisztára borotvált csinos, húszévesnyi arccal, akit hajdan Várkonyi Zoltánnak hívtak. Nagy Imre ravaszul mosoly­gó portréja előtt középkorú középkorú férfi nézelődik. A feliratokat böngészi. Kevesen szeretik az idegenek okvetet- lenkedéseit, pláne kiállításon. Ö azonban kedvesen felelget. „Miskolci vagyok, a tanácson volt ügyes-bajos dolgom, az autóbuszom csak délután in­dul, addig — gondoltam — szét­nézek. így kerültem ide.” — Megragadta a kiállítás? — kérdeztem. — Hát kérem... — tárta szét karját — Gáti Gyulát véletle­nül jó ismertem. Nem mondok sokat, mert nem tudom, az úr kiféle, miféle, de annyi tény, hogy nem érdemelte meg azt, amit vele tettek. A Szemere- utcában beszélgettem egy ba­rátommal, amikor öt-hat su- hanc motorbiciklin, géppisz­tollyal handabandázva, terelni kezdett bennünket a rendőrség felé, kiabálva, hogy akasztás lesz. Mi egy kapu alá húzód­tunk, s aztán föl az emeletre, s egyik lakás ablakából néz­tük mi lesz. Nemsokára hur­rázó, ordítozó csőcselék között valami alaktalan tömeget láttunk vonszolni, először azt hittem, csomag, vagy a ledön­tött szobor egyik darabja. Ak­kor valaki a hátam mögött ré­mülten felkiáltott: „Ember! Nézze!” — nem tudtam oda­nézni. Ez a kiállítás mond egyet s mást, de nem mindent. Higyje el kérem, nem min­dent. szerepében a közkedvelt Jean Marais-t látjuk, akit a ma­gyar közönség már a Kuruzs­ló, San Salvatore című fil­mekből megismert és megsze­retett. >!■ látogató Akár hisz az Ember Lomb- rosonak, akár nem, egy biztos: annyi rosszarcú, alvilági kiné­zésű alak kevés helyen zsúfo­lódott össze oly jellemzően, mint „Szabó bácsi” gengszter­bandájában. A tabló — háttal a napvilágnak — hű „csend­életet fest a felhalmozott mu­nícióról, nem egy jellegzetes zsánerképet a 14—15 éves „szabadságharcosokról”, akik a javítóintézetek és dologhá­zak ellen indultak szent hábo­rúra. Jó átjönni ide a túlsó oldalra, ahol a koratavaszi hó­napokban éledő munkásmili- ciák harcsabajuszos veteránjai mosolyognak, ahol újra tiszta és rendezett utcákat, borotvált arcokat, rendet és nyugalmat látni. A grafikonok is sokat mondanak. A novemberi mélypont után mindenütt fel­felé ívelt a termelés és leg­többször túl is szárnyalta az október előttit. Egy diákisme­rősömmel találkoztam, aki az idén érettségizett, s most a pedagógiai főiskolára jár. — A grafikonok túloznak — szólt kétkedőén —, szerintem az élet még mindig nem fe­nékig tejfel. — Igaz, — mondtam — de ami a grafikonokat illeti, ne­kem is van pár szavam. Júni­usban, ballagáskor a utcán ácsorogtunk, s azon tűnődtünk — milyen más a ti felvonulás­tok, mint a miénk volt. Ti mind, szinte kivétel nélkül, új ruhákban, legtöbben duplatal­pú, ötszázforintos cipőkben, — kész gigerliként feszítettetek a városon át, mi pedig annak­idején alig tudtunk fekete ru­hát szerezni. Kölcsönbe. Én nem vagyok népnevelő, de azért ez is valami. Nem? Elbúcsúztunk s félszemmel figyeltem, hogy körmöli fő­iskolásunk nevét a vendég­könyv aláírásainak végtelen sorába. Az ajtó nyílott, ő ment — de új csoportok jöttek, lá­nyok, újra diákok, ilyenkor déltájt bizonyára legjobb idő­ben, az iskola után. S a sok diák láttán úgy éreztem: talán mindenképpen őket érinti, ne­kik szól a sok anyag, emlékez­tető és dokumnetum legeleve­nebben és elsősorban. — pagony — — KÖZÖS TANÁCSÜLÉST tartottak a felnémeti és íelső- tárkányi tanácstagok. Az idő­szerű problémák megvitatása után a felnémetiek vendégül látták a vendég tanácstagokat. Baráti kapcsolatuk elmélyíté­se érdekében legközelebb Fel- sőtárkányon tartják meg a kö­zös tanácsülést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom