Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-25 / 76. szám

2

NÉPÚJSÁG

1957. szeptember 25. szerda.

SZENVEDÉLYES VITA — GAZDAG TERVEK

ifjúságot érdeklő legkülönbözőbb témákról lesznek majd előadások. (Politikai, gazdasági, kulturális, stb.)

A szakmai továbbképzés érdekében az önkéntes Honvédelmi Sportszövetséggel karöltve szerveznek egy autóvezetői és egy rádió amatőr szakkört. Lányok részére pedig egy varró és egy főző tanfolyamot.

' A kultúrmunka fejlesztése érdekében egy színjátszó és egy tánccsoport létrehozását tervezték október hónapra. Mindest olyan számítással, hogy november 7-én, az októberi forradalom 40. évfordulóján már szerepeljenek is.

♦

— A HATVANI VASUTAL- j LOMÁS pártszervezetéiben az utóbbi hónapok alatt 12 párt- | tagot _vettek fel, s a kommunisták 92-93 százaléka részt- vesz a szervezet pártoktatásá- ban. Legtöbben a marxizmus- leninizmus tanfolyamára iratkoztak, s a párttagok jelentékeny része az időszerű politiÍS'öCóCöÓO0C-ö'CC G0 ■

1- 'Q'Ú C ‘Ö''C-C"OO'0''6© &~0WÓ €■ 0 0 C

Irigylem

a múlt század asszonyát

Mindez — egészen röviden — ami a Mátravidéki Fémművek KISZ szervezetének október havi tervében szerepel. Ezen vitatkoztak csaknem három órán át, miközben kilencen mondták el véleményüket a szervezet eddigi tevékenységéről. Valamennyi fiatal hozzászólása konstruktív jellegű volt. A részfeladatok megoldására még ott a taggyűlésen vállalkoztak is. A tervet jóváhagyták, hátra van még a megvalósítás. Ha olyan szenvedélyesen fognak a terv végrehajtásán munkálkodni, mint amilyen szenvedélyesen vitatták azt, a siker nem marad el.

H. N.

kai kérdések tanfolyama iránt érdeklődött.

— A HATVANI KONZERVGYÁRBAN a nyári és az őszi idényben már 2800 vagon zöldborsót, paradicsomot, uborkát dolgoztak fel, s az idény végéig előreláthatólag 3000 vagon fölé emelkedik a konzervgyár által feldolgozott zöldségféleségek mennyisége.

A Mátravidéki Fémművek KISZ alapszervezete szeptember 20-án tartott taggyűlésén megvitatta azokat a feladatokat, amelyek az országos pártértekezlet alapján az üzem fiataljai előtt állnak.

Szabó László elvtárs, a KISZ alapszervezet titkára beszámolójában elmondotta, hogy az országos pártértekezlet alapján az üzemi KISZ szervezetnek is az a feladata, hogy tovább harcoljon az ifjúság egységének megszilárdításáért, fűzze szorosabbra kapcsolatát a párttal és az ifjúság széles tömegeivel. Nevelje a fiatalokat helytállásra, hazaszeretetre, harcoljon a béke erősítéséért és ne engedje magát félrevezettetni az ellenséggel. Minden erejével harcoljon a tervek teljesítéséért, járjon élen a különböző mozgalmak szervezésében. Legyen KISZ szervezetünk — mondotta — a pártnak ténylegesen olyan segédcsapata, melyre minden időben számítani lehet.

A feladatok megvalósításához Szabó elvtárs segítséget kért az alapszervezet tagjaitól. Mert — mint mondotta — az utóbbi két hónapban a vezetőség több feladat megoldásával egyedül maradt.

A pártszervezet nemrég tárgyalta a KISZ alapszervezet munkáját és olyan határozatokat hozott, amelyeknek végrehajtása tovább fogja erősíteni a szervezet munkáját, de valamennyi KISZ fiatal aktív közreműködését teszi szükségessé.

Eddig hiányzott a KISZ szervezet munkájából a terv- szerűség. A jövőben ezt pótolni akarják. Hónapról-hó- napra tervet készítenek a tennivalókról, amelyek részfeladatainak megoldására a felelősöket a taggyűléseken fogják kijelölni.

Ezek után Szabó elvtárs ismertette a KISZ vezetőség javaslatát, az alapszervezet októberi tervére vonatkozóan.

Szervezés terén: minden üzemben létrehozzák a Kisz- csoportokat. Növelni fogják a szervezet taglétszámát, elsősorban az arra érdemes, volt DISZ tagokkal, ennek érdekében beszélgetéseket szerveznek majd a fiatalokkal.

A termelő munka érdekében minden üzemben gépcsoportonként ifjúsági brigádokat alakítanak és azok munkáját rendszeresen irányítani és értékelni fogják.

A politikai nevelő munka érdekében még erősebbé akarják tenni kapcsolataikat a párttal. Rendszeresen meg fogják hívni rendezvényeikre a pártszervezet képviselőit, akik tájékoztatják a fiatalokat mindig az időszerű kérdésekről.

Az 1957—58-as évre megszervezik az üzemben is „az ifjúsági akadémiát”, ahol az

Igen, ez így van! Akár hiszik, akár nem, én, a XX. század asszonya, akit már nem kényszerít a főzőkanál mellé a férji önkény, akinek a mosógéptől a villamos padlókeféig gépek könnyítik munkáját a háztartásban, irigylem 100 esztendővel ezelőtt született elődeimet. Ez az irigység nem új keletű, de az elmúlt napokban az eddiginél is nagyobb mértékben támadt fel bennem. Füzesabony felől érkeztem haza, s ősi egri hagyományokhoz hűen már Kistályán felkészültem a busz ellen intézett rohamra.

Sikerült is együtt leprése- lődnöm az elsők között két derék fiatal emberrel. Míg a futásról volt csak szó, együtt haladtam velük, de a felszállásnál már szégyenletesen háttérbe szorultam, miután az egyik udvariasan rálépett a lábamra, a másik gyöngéden a gyqmromba rugaszkodott. Egy pillanat, s már fent is voltak.

Na, járt már így más is... vigasztaltam magam, miután több kilométeres „hivatalos” séta fáradságával a lábaimban felkapaszkodtam.

— Menjünk beljebb a kocsi belsejébe! — süvítette felém a kalauz.

Istenem, mintha csak Pesten lennék, — sóhajtottam magamban, mert a kocsi belseje épp úgy tele volt, mint egy pesti villamosé. Illetve volt hely, csak ott már álltak, s nem én, de egy gombostű is nehezen fért

volna el. Valami, minden fizikai törvénynek ellentmondó csoda folytán mégis beljebb kerültem, s mikor már kifelé hajlott a busz két oldala, felhangzott a megváltó kiáltás: az ajtónál kérem vigyázni! Indul a kocsi!

— Végre, — sóhajtottam fel, s körülnéztem, hol helyezhetném el másik lábam is, mert újabban kissé nehezemre esik fél lábon állva utazni. Lehet, hogy ez már a korommal jár. Közben felfedeztem két „útitársam”. Ültek. Vidáman, mosolyogva, s közben készségesen kí- nálgatták helyeiket, hasonló korú barátaiknak.

És ekkor támadt fel bennem az irigység. Mert míg a fiúk egymásnak kínálgatták helyeiket, rajtam kívül még vagy 10 nő állt ott egymáshoz préselve, egyik-másik már erősen nagymama korban.

Lám, lám gondoltam magamban, ha most 100 évvel hátrább volnék, a fiatal emberek udvarias meghajlással adnák át helyeiket, s míg az omnibusz lovai méltóságteljesen kocognának a város szíve felé, időnként gyöngéden megkérdeznék: Jól ül nagysám?

De hát mit csinálhat az ember — illetve az asszony, aki most él. Kénytelenkelletlen beletörődik abba, hogy a technika fejlődése és az udvariasság, fordított arányban állnak egymással. " (békési)

Szerkesztői üzenetek m

Kiss János, Zagyvaszántó: Valószínű találkozott soraival a bányásznapi lapszámunkban.

Mint új bányászok azóta sok mindennel megismerkedhettek, az elmúlt napok alatt is sokat tanulhattak. Kérjük legközelebb írjon első tapasztalatairól. Levelét szeretettel várjuk.

— Csuzdi Zoltán. Gyöngyöshalász: Igazat adunk önnek. Gyöngyöshalász ifjúsága is megérdemelne egy kultúrházat, Remélhetőleg a községi tanács nem is feledkezett meg erről. Persze a fiataloknak is jönni kell az ötletekkel. Nagyon örülünk, hogy levelező akar lenni, ennek semmi akadálya, sőt már most szívesen fogadjuk sorait. Fényképet ha küldeni akar, kidolgozott formájában küldje, vigyázzon, hogy az alakok jól láthatók legyenek és a kép ne legyen sötét, vagy homályos.

— Mezei András, Hatvan: Iratairól az egri Földhivatal nem tud semmit, valószínű, hogy másik földhivatalhoz adta be — ezt pedig elfelejtette közölni. Forduljon levélben mégegyszer hozzájuk bizalommal, amennyiben az iratok megvannak, bizonyára készséggel visszaadják.

Közlemény

Szeptember 14-én a gyöngyösi rendőrkapitányság többszörös motorkerékpár tolvajt adott át az ügyészségnek, Lévai Lajos gyöngyösi lakos személyében.

Augusztus 30-án Csathó Endre gyöngyösi lakos bejelentést tett, hogy ismeretlen tettes 11.000 forintot érő motorkerékpárját ellopta a gyöngyösi vasútállomás elől. A tanuk útján beszerzett személyleírás alapján a nyomozók előállították Lévai (Lajos Bels- ped haj tót. A megtartott házkutatás során a fent említett motorkerékpáron kívül még három darab motor került elő, melyeket Lévai 1956 novemberétől kezdődően különböző helyekről és időben lopott el. A házkutatás során az eljáró nyomozók egy nyeles kézigránátot is találtak nála, melyet az ellenforradalom óta rejtegetett. A megtalált motorkerékpárokat a gyöngyösi rendőrség visszaadta tulajdonosainak.

| Olvasd! |

Terjeszd! \

1 a NÉPÚJSÁGOT

Kevés lapszámunk jelenik meg úgy, hogy abban építkezésről ne esne szó. Nemrégen foglalkoztunk a gyöngyösi Építőipari Vállalat munkájával és hogy az egercsehi építkezések se maradjanak ki, Mile Lajos építésvezető megküldte az építkezés jelenlegi állásáról készült jegyzőkönyvet. A bánya részére készülő lakásokat az É. M. Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalata készíti, illetve már egy- részét fel is építette: a bányásznapra 15 lakásba költöztek be a dolgozók. Alig két hét múlva újabb 5 lakás kapott gazdát. A lakások nagyrésze már tető alatt van, cse- repezik, a belső vakolási munkákat végzik. A bányaüzem vezetősége és dolgozói elismeréssel beszéltek az építők munkájáról és köszönetüket fejezték ki azért, amiért valószínű, sikerül a határidőt betartani.

A Néphadsereg napjára, szeptember 29-re nemcsak néphadseregünk tagjai készülnek, hanem az egri Uttörőház kis pajtásai is, írja Király Gyula igazgató. Csakhogy mi ezt a napot 22-én, vasárnap ünnepeljük — írja. Akadály- versenyt rendezünk. A rendezvénynek az a célja, hogy a résztvevők, vagyis gyermekeink ne hallomásból, hanem kellemes, élvezetes élményekben ismerhessék meg hazájuk történetét, a munkásmozgalmak harcait, hős harcosait.

Binder István tanár a Mü. M. 214-es gyöngyösi tanintézet új tanévi munkájáról ír. Nagy segítséget jelentett már az első napokban is a nemrégen megalakult KISZ szervezet. így pl. a tanulmányi színvonal emeléséért szemléltető eszközöket készítettek több tárgyhoz, újból életre keltették a szocialista munkaversenyt és kitűzték „A szakma legjobb tanulója” címet. Ezért küzdenek. A sport- és kultúrá- lis rendezvényeket is minden esetben a KISZ rendezi, sőt már színjátszó csoportot is szervezett.

Jogalap ?

A magyar szülők kérésére, mintegy kontraképpen az Amerika-hangja rádió többször hangoztatta, mennyire szívügyének tekinti a szétszórt családok sorsát. Igaz, kicsit felháborító az, ahogyan gondolkozik. Ezt mondja: nagyon sok nyugatra menekült szülő nem akar visszatérni a kommunista földre. Követelik a Magyar Vöröskereszttől, hogy az otthonmaradt gyermekeiket engedjék ki szüleikhez. Ebben az ügyben a Magyar Vöröskereszt tiltakozásának semmi jogalapja nincs.

Mindenekelőtt érthetetlen, hogy nagyon sok szülő miért menekült el, mert akik november 4-e előtt hagyták el hazájukat, vagy akik november 4-e után is, bizonyára nem alapos meggondolással tették. Sokan azóta megbánták már. Tudjuk, hogy legtöbbjük bűnöző volt, vagy megtévesztett. Most aztán az ígéret földjéről, amely valóban csak ígéret maradt, nem tudnak hazajönni, mert még az útiköltségre valót sem tudják félretenni. Gyermekeiket kérik — közli a rádió. Kérdezzük meg, milyen szülő az, illetve lehet-e egyáltalán szülőnek nevezni azt, aki elmegy idegenbe, itthagyja gyermekét, amikor azt sem tudja, átjut-e, viszontláthatja-e még egyszeri Hogyan mernek ezek a szülők gyermekeik szemébe nézni, mit tudnának a gyermeknek védekezésképpen mondani?

Joggal kérdezhetjük tehát az Amerika Hangját, milyen jogalapon tartja vissza, gátolja meg hazugságaival azoknak a szülőknek a hazatérését, akik ezt szeretnék, akiket gyalázatos módon becsaptak, félrevezettek? Nem sajnálják-e azokat az embereket és gyermekeket, akiket már az öngyilkosságba kergettek? Kell, hogy meghallják a magyar szülők, édesanyák kiáltását: adjátok vissza gyermekeinket!

Csabai János Gyöngyös, Kórház

H9I60SHIB90Ú

berendezések és tartozékok:

erősítők, hangszórók, mikrofonok stbbeszerezhetők a

Posta Ravel Kirendeltségénél

Eger, Zalár-u. 7. sz.

ugyanitt

televízió vevőkészülék és antenna előjegyezhető.

Mit mesél a hoszú út vándora

9.

— Öregem, de csak őszintén...

— S tényleg így van?

— Ha más mondta volna, nem hinném...

— C...c...

lm, néhány megjegyzés a sok közül, amivel hazatértemkor, s a kérdésekre adott válaszok után kaptam. Mondani sem kell, hogy sokan voltak olyanok, akiknek nem hoztam „exotikumot” tarsolyomban, vagy mert maguk is jártak már a Szovjetunióban, talán többször is, vagy mert sem jobbra, sem balra nem voltak elfogultak. Mégis akadt nem egy és nem kettő, aki kétkedve, fejcsóválva, vagy „nahát”-os ámulattal hallgatta, mit mesél a hosszú út vándora.

Érthető! Az elmúlt esztendőkben, ha a Szovjetunióról volt szó, legtöbbször alig esett szó az emberről. Az úti beszámolók szóltak építkezésről, kolhozról, gyárakról, bányákról és, — hősökről. A hivatalos fogadtatás kicsit brossúra- ízű szavait (ez hiába, már így van az egész világon: a hivatalos szó, kicsit mesterkélt szó) belegyömöszölték az ukrán paraszt, a moszkvai munkás, vagy ieningrádi diáklány szájába... ettől aztán még az is gyanússá vált, ahol aztán valóban semmi helye nem lett volna a kétkedésnek.

Nem akarom azt mondani, mert nem igaz, hogy ebben az útinaplóban valami úttörőmunkát végeztem a szovjet élet megismertetésében. Sem toliam, sem az ott eltöltött idő nem volt megfelelő és elegendő erre és már mások is sikerrel igyekeztek igazabb képet adni a világ egyik legnagyobb országáról. „Sajnos”, nem állt módomban annyi rosszat bemutatni a szovjet nép életéről, magáról a szovjet államról, mint néhány újságíró tette ezt a múlt évi nagy „őszinteségi” rohamok idején. Merem vállalni a kockázatot,

hogy mindazt a jót, amit elmondtam, leírtam, azzal a kevéske számomra nem tetszővel is elfogadta az olvasó.

Itt kívánom kijelenteni a következőket is: egyetlen szovjet emberrel találkoztam csak, aki fesztelen baráti beszélgetés helyett frázisokat szónokolt, — az is mélyebben nézett az üveg fenekére. Beszéltek, igenis beszéltek, barátok hangján a békéről, a barátságról, a szocializmusról és a pártról, — de sajnos, így mi még nem tudunk beszélni ezekről a nagy fogalmakról. Beszéltek Nyikitáról, a kis emberről, akit nagyon nagy embernek tartanak és nagyon szeretnek. Beszéltek a magyar tragikus októberről és sokan, nagyon sokan egyszerűen nem értik, mondván: „mi bújt belétek?” Egy moszkvai idős munkás még kicsit panaszkodott is. „Már ne haragudjál tovaris, de én mind a két fiam elvesztettem a honvédő háborúban, az egyik nálatok nyugszik valahol... Most meg — legyintett kicsit, rezignáltan — megint elpusztult nálatok nagyon sok fiunk...”.

Nem tudtam szólni, csak nagyon, nagyon szégyeltem magam.

Itt kívánom kijelenteni: ebben a hatalmas országban

sem fenékig tejfel az élet. (Ezt már csak zárójelben mondom: már most sokkal gazdagabbak lehetnének, pedig most sem szegények, ha nem segítenék a népi demokráciákat. „Dehát mit csináljunk, ez a kötelességünk” — mondta egy fiatal egyetemista lány, aki valahonnan Voronyezs környékéről került ide Moszkvába). Jelenleg Moszkvában rosszabb a lakáshelyzet, mint Budapesten, egy szobában egy család lakik, négy-öt gyerekkel, s még Kievben is láttam pinceilakást. Az építkezés üteme viszont többszöröse a mienkénél, s nem kell hozzá fél évtized sem, még a város gyors fejlődését is figyelembe véve, nem lesz társbérlet, nem lesz faház, nem lesz pincelakás a Szovjetunió fővárosában.

Itt kívánom kijelenteni: nagyot csalódtam a moszkvai állatkertben. A mienk szebb, s viszonylag még gazdagabb is. A tengeri akváriumuk például nagyon szegény, pedig tenger és hal, hát az aztán bőviben van.

Sok ilyen „kijelenteni valóm” akadna még, de minek a felsorolás. Higyjék el, hogy egy, majd negyedmilliárd lakót számláló országban, ahol volt olyan, nép, amelyiknek

nemcsak a nyelve, de fajtája is kihalóban volt, — szóval ebben az országban általános jólét van. Nemcsak ennivalóban, hanem technikában, kultúrában egyaránt.

Sok tekintetben természetesen más itt az életforma. Újságjaik a mi szemünkben szárazabbak, de a Lenin stadionban épp úgy rázzák az öklüket a méregtől, mint nálunk a Népstadionban. Viszonyítva sokkal nagyobb itt a szemináriumok és marxista esték száma, de a parkokban épp úgy csókolódznak, mint nálunk. Olcsó a narancs, de drága a körte, vagy a szőlő. A mi fogalmaink szerint meglehetős csúnyán öltöznek a férfiak, nem sokat adnak a ruházkodásra, de elképzelhetetlen, hogy eldobják a cigarettacsikket és télen olyan bundákban járnak, hogy mi bizony egyenlőre csak álmodozhatunk róla. Hangos beszédűek, mintha egy kicsit mindig haragudnának valakire, de a szívük olyan, mint a vaj...

Mit mondjak még? Az IBUSZ már az idén is hirdetett, s jövőre minden bizonynyal, még több társasutazást hirdet a Szovjetunió városaiba, vidékeire. Utazzanak el minnél többen, lássák ezt az országot, figyeljék életét, embereit, s ha hazajönnek, még azok is megértik, akik ma még egy kicsit, — vagy nagyon — a szájukat húzzák, ha ezt hallják: magyar-szovjet barátság.

XXX

Ismét Csapon vagyunk. Vége az útnak, amelyre mintha csak tegnap indultunk volna el, s amely most hazafelé — őszinte leszek — már nagyon sokáig tartott. S aztán átgördül a vonat a Tiszahídon: Záhony, itthon vagyunk. Magyarországon, amely egy csücskében elférne annak az országnak, ahonnan jöttünk, s amely mégis a legdrágább nekünk. A Moszkva folyó nem szép folyó, de a moszkvaiak ezer dalba foglalták. Annyira szeretik. A kieviek órákig nézik városukat, annyira szeretik. Még hazát szeretni is tanultunk. Hazát, ezt a kis, sokat szenvedett, nem is túl gazdag országot, de amely a mienk, épp úgy, mint az övégé a végtelen tajga, a nagy orosz síkság, az Ural... Itthon vagyunk és úgy emlékszünk vissza a két hétre, mint valami álomra. Gyorsan elröppenő, feledhetetlenül szép és felfrissítő álomra.- VÉGE -