Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-14 / 73. szám

2

NÉPÉJSÁG

1957. szeptember 14. szombat

Agytól, asztaltól.

Felkészültek az őszi munkára a füzesabonyi Petőfi Tsz. tagjai

Még koránt sincsen meg a történelmi távlatunk ahhoz, hogy kötetekre menő elemzésekben boncolgassuk az októberi gyásznapok hatását emberre, életre, érzelmekre, bár már eddig is eléggé leszögeztünk egyet s mást. Egy nép szempontjából mindig az érdekes: hogyan reagál a társadalom bizonyos jelenségekre. Néha látszólag kerékvágásba zökken minden, csörgedezik az élet, de a felszín alatt még mindig lappang valami láthatatlan feszültség, nem politikai, nem is általánosan társadalmi: inkább csak egyes embereket, sorsokat érintő, de talán éppen emiatt, sajgóbb, izgatóbb is.

A minap rendelet jelent meg egy nemzetközi megállapodásról. Eszerint a gyermek- tartás díjait a jövőben a külföldje távozott személyektől is be lehet hajtani. Száraz, közjogi fogalmazás ez, legtöbben átsiklottak felette, vagy csipkelődve kacarásztak rajta. Tényleg, jó vicctémának látszik: a glóbuson keresztül- kasul menekülő „palit” elnyűtt családanyák üldözik, kontinenseken át, harsog a frivol nevetés: „hát már a Kongó vidékén sem lehet nyugtom az asszonytól?”

Álljunk meg egy percre! Emlékszünk még a harmincas évek hazug álszemérmére, a „törvénytelen” gyermek kétségbeejtő helyzetére, a szégyen és megvetés övezte kis buksikra, akik szomorú szemmel somfordáltak az iskola padok között, gúnytól, megszólás- tól kísérve? „Nincs apja” — suttogott háta mögött a rosszmájú, s a gyermek aféle páriaként nőtt fel. Az apa botlása a gyermek szégyene lett s az anyáé, akinek annyi bűne volt csupán, hogy szeretett.

Most majd egy újfajta „priusz” keseríti a felcserepedő nemzedék életét, új szapulni- valót adva az ócsárlók szájába. A „megszökött” apák fogalma valami épületesen új, valami arcpirítóan pikáns, pi- kánsabb — higyjük el — és arcpirítóbb, mint a csempész magazinok pornográfiája. A huszadik század nagy bűnözői százezres ékszereket raboltak össze, bőröndbe tömték s us- gyé! At a határon. A társadalom felhördült. Szenzációs leleplezések, külön kiadások becsmérelték és becsmérelik ma is a társadalom vámszedőit.

De ezek a „csendes emberek”, ártatlan atyák „csak” a

lelkek egy darabkáját rabolták el, „csak” emlékekkel, arcokkal, szívekkel szöktek meg s nem is üldözi őket senki. Míg a lefittyedt ajkú, mindenből kiábrándult, világot, családot, erkölcsöt és embertársait unó férfiú az ausztráliai sztyeppék vakondtúrásai közt bukdácsol, a trópusok mocsarában izzad, vagy jenki ura- ságok cipőit tisztogatja (a nagy hajladozásban csak arra ügyelve, hogy diplomája, színész, muzsikus, képzőművész képesítése ki ne essen a zsebéből) addig reggelente egy üres ágy, álomképek közül a valóság sivárságába huppant kis arc, az elhagyott emberek irdatlan magánya fojtogatja az itthoniakat és egy hivatalos ügyvédi írás száguld csak a szökevény után: idegenből könyörögve a könyörtelenhez, becsületbeli tartozást kérve a becstelentől, megértést, kíméletet esengve a kíméletlentől.

Az emberek ma elválnak,

gyösoroszi ércbányász levele, mégis foglalkozunk vele. Arra panaszkodik, hogy községükben két népbolt is van, de jó kenyeret egyikben sem lehet'kapni. Okolja érte a gyöngyösi Sütőipari Vállalatot és egyben felhívja figyelmét. hogy a községben sem süt mindenki kenyeret. A továbbiakban ezt írja: a gyöngyösi piacon két forintba kerül a burgonya, nálunk egy forinttal drágább, Gyöngyösön az üzletekben a barna csomagoló papír ára 80 fillér, mi ugyanebből a papírból csak két forintért kaphatunk. És több cikknél is így van. Differencia van a paradicsom áránál is — sőt azt is megfigyeltük, hogy a palackozott paradicsomüveg oldaláról a rányomott fogyasztói árat lekaparták. Jó lenne ha az illetékesek erre felfigyelnének. (A kenyérre vonatkozólag a gyöngyösi Sütőipartól már kaptunk magyarázatot. Részben a liszt minőségére, másrészt a szállításra panaszkodnak, de cseppet sem tekintik vállalatukat hibátlannal». Az üzlettel kapcsolatban kérj \

mert... mert a szerelem egyhangú, de ugyanakkor olcsó üres frázis, amiről még prédikálni is szánalmas, mert gyors a kötetlen élet és azt a 15—20 évet, amit a hormonok működése engedélyez számunkra, ki kell a legváltozatosabban használni. Próbáljunk ezzel az állásponttal egyetérteni, hiszen minden kornak meg van a maga filozófiája és mi letűnt korok életbölcseletén derülünk úgy, ahogyan a következő generációk majd rajtunk mosolyognak. De — kérdem — mi köze ehhez a filozófiához annak a bizonyos harmadiknak, a gyermeknek, aki a felelőtlen felelősök élő dokumentuma, aféle Kaini bélyeg, mely a világ bármely tájára menekültet felismerhetővé teszi. Egy sereg madárfajta inkább elpusztul, de a fiókáit nem hagyja. Az ösztönélet fokán általunk annyira lenézett vadállati értelem is eljut odáig,

az illetékeseket vizsgálják meg és értesítsék róla szerkesztőségünket),

* * *

Hankóczi Sándor poroszlói gazda hozzánk fordult panaszával. Röviden: kilépett a termelőszövetkezethői és sem vetőmagot, sem búzaföldet nem kapott. Kérte segítségünket ügye elintézéséhez. A napokban megérkezett a poroszlói Rákóczi Tsz-től a válaszlevél, amelyben közölték, hogy a gabonát, illetőleg a vetőmagot a tsz-ük még tavasszal kiadta az igénylőknek, de néhányon, köztük Hankóczi Sándor is. bent hagyta, nem igényelte többszöri felszóllításra sem. Előzőleg a vetésterületből akarták kiadni részüket, de mivel azt silánynak látták, nem fogadták el. Nyáron szerették volna, mikor már fel er- dült a vetés. Tsz-ünk tagságának az a határozata, hogy csak a vetőmagot adja ki. Tudomásom szerint — írja Kovács Károlyné könyvelő — Hankóczi Sándor szeptember elején megkapta a vetőmagot,

hogy a kölykök védelmében az anyatigris elpusztul, a macska harap és csikar, a ló rúg és fenyegetően nyiharász. Hja, a szellemi lény fogalma hovatovább azt jelenti, hogy fütyülünk az élet belső logikájára, meghasonlunk az értelmes összefüggésekkel és az új utáni hajszában a megvetett „dogmák” helyett a tébolydák ésszerűségével rendezzük be mindennapi életünket.

Kóbor apák! Jó mulatóst a Folies Berger meztelen táncosnőihez, a kenguruvadászatokhoz, a calypsohoz, Coca-colá- hoz és a televízióhoz. De ha egyszer egy belső televízión a néma filmek „Sonny Boy”-a helyett egy másik lurkó ködük fel majd, csavarjátok el gyorsan a kép ernyőjét: nem néktek való ez az együgyü, érzelmes, butácska kis kép, ti bölcs, modern és „szabad” magyarok.

— pala —

Egyik lapszámukban olvastuk a cikket, amely az egri Kossuth téri árudánkban a szalonna vásárlással kapcsolatos esetleges visszaéléssel foglalkozott. Ezt a ciltket vállalatunk vezetősége és dolgozói nevében köszönettel vettük. Sajnos mi csak sajtó útján és későn értesültünk erről, mert abban az időben az áruda 37 és 46 forintos árut egyszerre kapott, kinézésre a különbség alig állapítható meg. Hasznos lett volna ha a gyanú idején azonnal értesíti központunkat a sérelmezett. A vásárlók könyvébe való bejegyzés, vagy az — Hanoi Kereskedelmi Felügyelettel közölt jelentés minden esetben a vizsgálatnál meghozza az eredményt. Nagyon sajnáljuk, hogy ebben az esetben nem vonhatjuk felelősségre, amennyiben az jogos volt, az árusítói.

Eger és Környéke Kiskeresk. V.

| Olvasd! |

I Terjeszd!

1 a NÉPÚJSÁGOTj

Megérkeztek az őszt .jelző első futárok. A hűvös reggelek, mikor az ember terítve találja a fa alját sáppadt levelekkel, a csípős szél, mely kint a mezőkön sárga kukorica leveleket zörget már. Itt az ősz és vele a paraszti számvetés ideje: érdemes volt-e esős, tavaszi napokon, perzselő kánikulában, kora őszi hajnalokon görnyedezni a földeken. De a számvetés még nem pihenés. A cséplés befejezése utáni kis szünet csak erőgyűjtésre volt jó, mert be kell még takarítani az őszieket, elvetni a jövő esztendei kenyérnek valót. Akad munka bőven, csak erő legyen hozzá. Ezek a napok a tervezgetés napjai is: mi legyen jövőre. Érdemes lesz-e több búzát vetni, vagy jobban kell-e a takarmány? Hol lesz legjobb helye a kenyérmagnak, hová kerüljön a kukorica, répa, paprika, borsó. Nagy gond ez, különösen ott, ahol 3—400 holdról van szó, mint a füzesabonyi Petőfi termelőszövetkezetben. S mert ilyen nagy gond, alaposan fel is készültek rá, pontosan beosztva, mikor mit csinálnak.

Összesen 300 hold szántójuk van, ennyit kell felszántatni még most az őszön, részben kenyérnek való, részben a tavasziak alá. Majdnem a fele készen is van már. 45 holdat még a nyáron szántattak fel, ennek egyrésze ülepedett, jó magágya lesz az őszi búzának. A többi tarló volt, ez jól letrágyázva a tavaszi vetés helye lesz. Búzát vetnek a kukorica, meg a cukorrépa helyére is. Körülbelül 3 hét múlva törnek, de addig is van mit tenni. A törés, a répaszedés megkezdéséig le akarják szedni a napraforgót, a maghagymát, 10 hold burgonya felszedésére is most kerül sor. Ha mindezzel készen vannak, akkor jön a törés, a répaszedés. Kiszámolták pontosan, hová menyi munkáskéz kell, mert mindezt úgy akarják befejezni, hogy legkésőbb október 20-ra minden szem őszi gabona a földben legyen.

Gépekre sajnos, nem sokat számíthatnak. Tavaly kísérleteztek a cukorrépaszedő kombájnnal, de annyira kötött a talajuk, hogy nem tudott megbirkózni vele. Félnek, hogy így járnának a burgonyaszedőgéppel is. Egyedül a szárvágáshoz kértek segítséget, egy silózó kombájnt. Ez is sokat jelentene. A gépállomás meg is ígérte nekik, ha sikerül a

kombájn átalakítása, megkapják.

Meg van már a jövő évi vetőmag is. A pusztaszikszói állami gazdaságtól kaptak vetőmagot. A náluk termett szokványminőségért cserébe jó, másodfokú szaporítású F 481- est kaptak. A csávázó szerekre sincs már gond. Megállapodtak a gépállomással is, — ha csak közbe nem jön valami rendkívül esős idő, — géppel vetnek, mint minden évben.

A tervek készen vannak, nyugodtan néznek az ősz elé, remélik, hogy a számításba az idén sem csúszik hiba. A tagok munkakedve jó, s ebben nem kis része van annak, hogy a kalászosokat leszámítva, jól sikerült az esztendő. Kukoricából 30 mázsát várnak holdanként, jobb termést, mint tavaly. Cukorrépájuk az idén is megadja a 200 mázsát, burgonyájuk az előző becslések szerint a 110-et. A napraforgóból meglesz a holdankénti 8— 8 és félmázsa. A jelek szerint az idén is ér legalább 60 forintot egy munkaegység. A bevétel javarészét azonban náluk nem a növénytermesztés, hanem az állattenyésztés adja. Abból az idén legkevesebb 450 ezer forint bevételre számítanak. És éppen ezért, mert ilyen jól megy az állattenyésztés, a növénytermesztési gondok elég tekintélyes részét a takarmánytermelés adja. Kiszámították /már azt is, hogy tavasszal mennyi herét vetnek felüivetéssel a gabonára. így jönnek Ki jobban, mert nem esik ki egy esztendő termése a tavaszi herevetés miatt.

Napról-napra hűvösebb az iuő, ha délfelé fel is melegszik, azért nem csaphatja be az embereket. Tudják, nem sok van már hátra és beköszönt az őszi eső. Erősen számon tartják ezt a Petőfi tsz tagjai is, s ha terveik meg nem csalják őket — ez pétiig rajtuk múlik, — nem is lesz semmi hiba. Az őszi esőket már a jólvégzett munka tudatával fogadhatják.

— d. r. —

Jóminőségű

kádak,

cefrés- és bér&Hhordók

kaphatók az Egri Földműves- szövetkezeteknél, Eger, Ar- nyékszala u. 2. sz. alatt.

névtelenül jött egy gvönGYURKÓ GÉZA:

Ez ma Szibéria.

6.

A SZÉPSÉG KIÁLLÍTÁSA

Nem... nem... Téved az olvasó. Nem szépségversenyről akarok most írni. Képkiállításról sem, remekmű szobrokról sem. Ne tekintsék „szentségsértésnek”, ’ ha ezalatt a cím alatt az öszszövetségi mezőgazdasági és ipari kiállításról akarok beszámolni. Mert a kiállítás maga a szépség, az arány, a színek megtestesülésé és a külső méltó versenytársa a tartalomnak, a kiállított termékeknek, ipari cikkeknek: a pavilonok gazdagsága, — a szépségben, vetekszik a belső, a tartalmi gazdagsággal. Állandó kiállítás ez, amely 1953-ban épült és 207 hektár területen sorakoztatja fel a 15 köztársaság minden mezőgazdasági, ipari kincsét, s rögtön hozzátehetjük: építőművészetének kincseit is.

A gyanútlan látogató, aki megszokta, hogy egy-egy ilyen kiállítás lehgj; nagy, pavilonjai lehetnek ízlésesek, sőt még monumentálisak is, de semmiképpen sem „alkotások”, hisz arra különösebben nincs is szükség, földbegyökerezett lábbal áll meg a főbejáraton belül az aranyszínű, ezersugarú szökőkút előtt. Jobbra, balra, a hatalmas park közepén ott sorakoznak a köztársaságok pavilonjai, mintha valami játékos kedvű tündér jókedvében alkotta volna őket a maga, s a földi ember gyönyörűségére. A Kazah-pavilon

intarziás, csodálatos színű, leheletfinom csipkézésű pavilonja, kapujával, amely az ötvösmunka remeke... A Szibériai pavilon, amelynek timpanonja egyetlen darab vörös fenyőből faragva, s azon is domborművek, s a timpanont tartó konrinthosi oszlopok is vörösfenyőből... Az Orosz köztársaság hatalmas, aranyostetejű pavilonja, amely a szivárvány minden színét csillogtatja majolika tégláival, vagy az örmény, a grúz, az azerbajdzsáni... fel sem sorolható mind és kevés a szó rá, hogy ezeknek a kisebb, nagyobb épületeknek szépségét bemutathassa az ember. A gyermekálmok csodálatos mesevilágban jártam, s megmondom őszintén, valósággal sértette ábrándjaimat a kézzelfogható valóság: a kiállított mezőgazdasági és ipari cikkek sokasága.

Végigjártuk a pavilonok egyrészét. Az egész megtekintésére kevés, nagyon kevés lett volna az egy nap. De így is sokat láttunk, sokat és nagyon érdekeset. Nem is akarok most minden pavilonról beszámolni, elmondva, leírni, úgy sem sikerülne az egész bemutatása. Néhányról szólok csak, néhány olyan érdekességről, amely méltán keltheti fel az olvasó figyelmét, s amely különösképpen megragadta e gazdagságon belül is a figyelmet.

Az örmény pavilonban igen

ötletesen mutatják be ennek a sokat szenvedett, nagymul- tú köztársaságnak a fejlődését. Kis színpad, előtte széksorok és szétmegy a függöny. Jereván, a szovjet hatalom évei előtt. A hófödte Ararát lábainál girbe-görbe utcás, vályogházas, nyomorult' kis település, még így, a makettról is lerí a nyomorúság. Fordul a kis színpad, s egy 400 ezer lakosú város csodálatosan szép és gazdag képe bontakozik ki az ember előtt, mintha csak az Ararát csúcsáról nézné és figyelné, hogyan borul az est a városra, hogyan gyúlnak ki az ezernyi lámpák a széles sugárutakon, a modern, de stílusos házak ablakain. Távolban a város szélén is túl, — az ipari negyed gyárkéményei füstölögnek, s a havas hegycsúcs felett kibukkan a sápadt Hold, hogy újra és újra megcsodálja: hogyan lesz rövid évek alatt sárkunyhókból modern, hatalmas nagyváros.

A pavilon mögött az erdősítési kiállítás gyönyörködteti még a laikust is. A Szovjetunió beláthatatlan nagyságú erdőségei igen nagymértékben kifejlesztették a korszerű erdőgazdálkodást. Minden gép megtalálható itt, az egyszemélyes villanyfűrésztől a hatalmas rönkkiemelőig, a gallyazó géptől az ültető, árokásó, vontató gépekig. Jóformán minden emberi, fizikai erő nélkü folyik ma már egyre több erdészetben a munka, s a technika? — valóságos gyár az évszázados fák tövében.

Szibéria. Mennyi rémmese szülője e vidék, amely egykor valóban a száműzöttek, az elítéltek pokla volt. Akit Szibériába vittek, azt elevenen temették el, nagyon kevés volt a valószínűség, hogy valaha is viszontlátja hozzátartozóit. Ez, az európa nagyságú földrész, a szovjethatalom jóvoltából a Szovjetország kincsestára lett, s ma Szibériába utazni mind több és több szépséget és < ményt jelent az utazó számára. Hatalmas iparvidékek, végtelen erdők, nagyvárosok, gyümölcstermesztés ott, ahol azelőtt száz és százkilométerekre még vadásztanyát sem lehetett találni.

A szibériai pavilon ezt a gazdag országrészt dokumentálja, s létével, kézzelfogható valóságával nevetségessé teszi az egykori rémmeséket. Megterem itt a búza és az árpa, alma, sőt még dinnye is. 1956- ban 775 millió púd gabonát termeltek ebben a hatalmas országrészben. Odább drága prémek sorakoznak: ez is Szibéria. Majd az erdők ezernyi kincse kínálja magát, mert ez is Szibéria. Aztán a könnyűipar és nehézipar termékei, textilia és szerszámgép, rádió és földgyalú, mert ez is Szibéria. S az ajtó mellett, szinte csak úgy odavetve, nagy halomban: az ásványi kincsek. Réz és ólom, cink és szén, azbeszt és vas, kősó és... és... geológus legyen a talpán, aki csak felsorolni is tudja az aranyon és ezüstön, sőt még a gyémánton, olajon keresztül is mindazt a kincset, amit ez a csodálatos táj a méhében rejt. S még csak most kezdték lényegében a feltárást, még csak most kezdik hasznosítani ezeket a kincseket.

Messziről úgy néz ki, mint valami hatalmas, de ízléses hangár, amelynek teteje tiszta üveg, s az ajtajában kiállított 10 tonnás teherautó gyermek- játékszernek látszik. Ez a központi ipari csarnok, amelyben négy kilométert kell az embernek gyalogolni, hogy körbejárja, amely 60 méter magas kupola csarnokával — az is üveg — becsületére válik a statikusoknak is. Minden megtalálható itt. Az új típusú, nemes vonalú Volga személyautótól, a 250 köbcentis ezüstszínű robogóig, a szerszámgépektől az elektronikus berendezésekig. Az egyik oldalon, mint valami hadsereg, úgy sorakoznak a mezőgazdaság nehéz fegyverei, a legkülönbözőbb traktorok. Mögöttük egy ekszkavátor modellje dolgozik. Eredetije 25 köbméter földet mozgat meg egyszerre, egy óra alatt 1500 köbméter földet emel ki, s óránként 60 métert lépked előre: egy-egy lépése csekély két méter. A másik oldalon egy vízjerőmű dolgozik. Szószerint dolgozik, mert bár csak vagy két méter magas, de tökéletes mása az eredetinek, mint ahogy tökéletes mása az itt is gőzt fejlesztő miniatűr kazán, amely 600 tona gőzt termel óránként... Természetesen az eredetije.

Gépek és gépek és újra gépek. Sokról azt sem tudom, mire valók, sokról csak hiszem, hogy tudom, s kísérőm magyarázza meg, hogy ez a gép egészen mást célt szolgál, mint gondoltam. A technika százada itt tartja reprezentatív felvonulását, s az ember nem tud elég büszke lenni arra, hogy ember, hogy ennyire és ilyenre képes.

Megyünk a pavilonok között, mint a megszállottak. Betérünk ide is, oda is. Elmegyünk a TU 104-es hatalmas szárnyai alatt, megkerüljük a helikoptert, benézünk az össz- szövetségi pavilonba, aztán az ukrán kiállítás termét tekintjük meg, aztán... Aztán megyünk és megyünk, kóvályog a szemünk és az agyunk a sok színtől, széptől, a sok adattól, amellyel úgy dobálódznak itt, olyan magátólértetődő természetességgel, hogy már magában véve ez is meghökkentő.

Minden van ebben az, országban.^ És mindenből sok Nagyon sok. Mert itt még a soknak is más fogalma van, mint nálunk. Itt, az a 775 millió púd gabona, ameiy Magyarország összes magtáraiban sem férne el, az csak egy töredéke annak, amit ez az ország termel. Üldögélek a szökőkút káváján, nézem a női szobrokat, mindegyikük kezében búzakalász, s nem tudok szabadulni egy gondolattól:

— Magyarországról elhordanak mindent, mert kell a Szovjetuniónak — hányszor ordították ezt októberben, s hányán suttogják talán még ma is. Nem, mi se vagyunk azért szegény ország, de minden kincsünk csak csepp je lehetne annak a tengernek, amelyből kis kóstolót kaptam most ezen a kiállításon. Ha valakinek valóban szüksége van a másik gazdagságára, hát azok bizony mi vagyunk.

(Folytatjuk)