Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)
1957-09-11 / 72. szám
1957. szeptember 11. szerda NÉPÚJSÁG 3 A MUNKAIDŐ NYOLC ÓRA de gyakran hat! Varga Lajos, az egercsehi bánya főmérnöke őszintén feltárta a helyzetet, mikor a munkaidő kihasználásáról érdeklődtünk. — A IX.-es ereszkénél hat óránál többet nem töltenek a munkahelyen, az aknától az út oda-vissza egy óra, a másik óra a siktás kenyér elfogyasztására, öltözködésre, cigaretta szünetre megy el. Ez a „hivatalos” munkaidő kiesés. Aztán ehhez a két órához, főleg a fenntartók, s akik órabérben dolgoznak, jócskán hozzá tesznek. Az a baj, hogy a műszakiak nem nagyon mernek szólni, s így nagy összegek mennek veszendőbe, mert nincs a kifizetett bér mögött munka, csak csellengés. Persze mi is többet tehetnénk a munkaidő jobb kihasználásáért. Nem minden lógás a bányászok lelkiismeretén szárad. Rendszertelen a TH gyűrű ellátás, nem eléggé szervezett a fabeadás... Hanem a bányászbuszok vezetőit dicséret illeti, minden időben hozzák a bányászokat, az ő hibájukból nagyon kevés a munkaidő kiesés. Ezt tudtuk meg az irodán. Próbaképpen, hogy mennyit tesznek hozzá a bányászok, a „hivatalos” két órás kieséshez, a délutános műszakváltásra leszálltunk Simon Sándor üzemmérnökkel a Benicki I- es aknán. 13.30. Még nyugodt az akna környéke, szállítók vetik izzadt hátukat a vasfalu csillének, verejtékük összefolyik a piszkos bányavízzel. Mégis jókedvűek. A mellékvágatban hiába várunk. A legtávolabbi munkahelyen, a IX.-es ereszkén most hagyják abba a munkát. Félóra múlva érnek ide... de vájjon akkor-e? 13.35. Bányászlámpa pislog a járat végében, majd előtűnik egy ember. ’ szerencsét! Hát maga ilyen korán? — köszönt rá a mérnök a közeljövőre. — Itt az írás... Az igazgató elvtárshoz akarok menni. — A bányász elszántan védekezik de a papírra még egy sor kerül:-„egy óra levonandó.” — Uj aknász van ott „megfőzte” — ad magyarázatot a mérnök. Várjuk a következőket. Nem sokáig kell várni. 13.40. Kis csoport érkezik sárosán, vizesen. Ezek kivételesen nem lógósok, bányamérők, az egyikük Seres János aknász, a sokat dicsért 23-as frontról. — A mi embereink legkésőbb jönnek el a munkahelyről. Ha le van lőve a szén, inkább megnyujtják a műszakot, de nem hagyják ott. Most is megnézheti, a 23-asok legkésőbb jönnek. A mellékvágatból újabb bányász imbolyog elő. Zavarba jön a mérnök kérdésére. — Olajat kell behozni a délutáni műszakra... azt akarom megmondani fent. — Telefonon nem lehetne? — Lehetne... Szóval ő is. És még 20 perc van a munkaidő befejezéséig 13.45. Most lehetne befejezni a munkát, a legközelebbi frontokon. De máris gumicsizmák cuppognak a vízben, s a bányászlámpa fénye szénporos arcokra vetődik. Hárman vannak. Órabéresek — int feléjük a fiatal mérnök. — Nincs óránk — már is kész a védekezés. A többiek is jöttek már, azért hagytuk ott a munkahelyet. — Azok hol vannak? Nagy p. István, Danó Bertalan végre kiböki: — A Il-es aknához mentek. Fél kettőkor hagyták ott a munkahelyüket, s bosszantja őket, hogy a mérnökbe botlottak, ebből biztos levonás lesz. 13.50. öten botorkálnak a kas felé. — ’ Szerencsét. — Hát maguk? — csend... — Maga tegnap is korábban jött — ismeri fel az egyik bányászt a mérnök. Pedig órája is van. — Lett volna még igaz, egy kis munkánk — restelkedik az egyik idős bányász a szalagosok közül. Persze nem is kell mondani, ők sem teljesítménybérben dolgoznak, fenntartók, gépkezelők. A Beniczki Il-es aknához még időben odaértünk, ide lógtak át azok, akik megne- szelték az ellenőrzést. Népes csoport vár a kasra, mely csak két órakor indul felfelé. — Ki jött elsőnek — érdeklődik Simon elvtárs a meglepett emberektől. Mély csend. — Ki jött másodiknak? — Erre már van jelentkező. — Én... Varga d. János fabeadó. — Harmadiknak?... Sipos György... Fazekas András, va- lamenyien fiatalok, fabeadók. 14.00. Vége a műszaknak. A kasra már 30—40 bányász vár, ezek mind korábban hagyták ott munkahelyüket. A bányászok zöme azonban csak két óra után érkezik, főleg azok, akik a termelésben dolgoznak. Hátramegyünk Simon mérnökkel, hogy megnézzük, kik hagyták rendes időben ott munkahelyüket. 14.10. Jönnek a IX-es ereszkétől. Göböly L. Antal, Hosszú László, aztán Joó Ferenc vájár érkezik. Azt hiszi, valami hibát vétett, hogy az órát nézzük. Aztán megnyugszik, mikor hallja, hogy dicséretképpen írtuk fel a nevüket, mert becsületesen töltötték ki munkaidejüket. így érkezik sorra a kashoz Szabó Károly, Borsi István csapatvezető vájár, csodálatosképpen a későbben érkezők között alíg-alíg van órabéres. 14.30. Fél órája tart már a délutános műszak és az utolsó csoport most ér le a függőaknán. Mire munkahelyükhöz érnek, s munkához látnak, negyed négy lesz, még el sem kezdődött műszakjuk, egy és negyedóra már is elveszett a nyolc órából. Ehhez még hozzá kell számítani azt, hogy félórával korábban le kell tenni a csákányt, mint a műszak vége, hogy időben kiérjenek. Mindez csak a műszakváltásokból eredő időpocsékolás és már csak hat óra marad szénfejtésre, ácsolásra, vagyis a produktív munkára. Illetve maradna, ha a hat órát is végig dolgoznák, de olyan esetek is előfordulnak, mint Horning János vájárnál, hogy az aknásznak kellett figyelmeztetni; dolgozni is illenék, ha már leszállt a bányába. Még szerencse, hogy a Horning János-féle esetek nem gyakoriak, s az egercsehi bányászoknak nem kell a szomszédba menni jó példáért. Bíró náci István, Barta r. Dénes csapataitól tanulni lehet munkafegyelmet. ök nem pocsékolják a negyedórákat, félórákat, mint néhány felelőtlen bányász. Az egercsehi bányászok év végére nyereségrészesedést szeretnének kapni. A nyereség osztásához azonban pénz kell, s a pénz nemcsak ott folyik el, ahol havonként 60—80 ezer forint értékű fát taposnak a sárba és pocsékolnak el, de ott a kas alatt is. Ott, ahol egy-egy műszakváltásnál ennyi lógó embert találtunk: ezek a bánya pénzén a nyereségrészesedésből vártak a kasra. Vártak naponta három műszakváltásnál és a hónap végén kétségbeesetten tapasztalják, hogy a bánya túllépte a béralapot és veszélyben a nyereségrészesedés. Azzal biztattak a bánya és a szakszervezet vezetői, nem sokáig uralkodik ez az állapot Egercsehiben, nemcsak a büntetést, de a felvilágosító szót is felhasználják, hogy megszűnjön a lógás, hogy a munkaidő ne öt és fél, nem is hat, de nyolc óra legyen, ha már a bért nyolc órai munkáért fizetik ki. Mindehhez persze az is szükséges, hogy biztosítsák a munkaidő kihasználásának feltételeit is, hogy ne gyárthassanak kifogásokat; azért igyekeznek ki a bányából, mert az utoljának nem jut fürdővíz. Mert ilyen eset is előfordult. Mindkét részről van tehát tennivaló, amíg megvalósítják hatják terveiket. A tervek gyors megvalósításának reményében búcsúzunk az egercsehi bányászoktól, hogy találkozhassunk év végén a nyereségrészesedés kiosztásánál. KOVÁCS ENDRE Üdvözöljük mongol vendégeinket g« bányász családi házat építenek az ipari tanulók Gyöngyösön Gyöngyösön a Heves megyei Épíőipari Vállalatnál hatvan építőipari tanuló a vezetőség beleegyezésével és támogatásával úgy határozott, hogy 25 bányász családi házat határidő előtt saját maguk építenek fel. Az építőipari tanulók elhatározását tettek követték. Szombaton délig a vállalat 25 ház közül már 22 tető alatt áll. A munkák kezdete óta — mely másfél hónapja tart — kiemelkedik Erős Imre 16 tagú tanúlócsoportja, melynek Szenzáció Egerben Egy részeg három lövése, hogy vonul be a történelembe Éppen hazafelé tartottam, mikor megállított Rendicsek Elemér és a kölcsönös üdvözlés után izgatottan hajolt a fülemhez. Miután elárasztott az uzsonnára fogyasztott erősen hagymás körözött illatával, vésztjóslóan súgta. — Te nem tudod? Egerben... hajolj közelebb... provokáció! Le akarják dönteni a törvényház előtti szovjet emlékművet. Te, az a tömeg... Ellepték a teret. Képzeld, mindez most, 1957. szeptemberében... Mire idáig ér mondókájával s mire szólni tudnék, ügyesen besiklik egy mellékutcába, mert feltűnni látta Krampácsnét, s már hajolt is a füléhez. A következő ismerős, kezét tördelve állított meg: — Hallotta? Nem? Vége szegény országunknak, ebből ENSZ ügy lesz. Képzelje, egy csomó külföldi turista fegyverrel felszerelve rávette az egrieket, hogy tüntessenek és döntsék le az emlékművet. A magam szemével láttam a várból... Ott állt az autóbuszuk is. A haza sorsa felett érzett aggódalma itt elnémította a hangját, s könnyezve távozott. Nem így Rampácskai... — Hallotta már? Három halott... esett neki kabáthajtókámnak. Nők, érti?! Nők! Ártatlan családanyákat gyilkolnak, azt hiszi, ezt hagyja külföld? Ha erre se jönnek be az ENSZ csapatok, utcaseprő legyek... — De hol? Ember! Hol ölik a népet? — estem most már én is kérdésekkel neki. — Az emlékműnél a törvényház előtt. Saját fülemmel hallottam a lövéseket... tömeg... tudja, mint októberben. És már három halott. Úristen, mi lesz ebből? Ezért felelni kell a kormánynak, — hadonászik az orrom előtt. Belelövetni a népbe... Két kezét az ég felé löki, mintha az égboltot akarná feljebb tolni, hogy mindenki lássa e rettenetes igazságtalanságot, majd tovatűnt, hogy vigye a hírt a rettentő gyilkosságról, ahol asszonyok hullnak a porba. A „szemtanuk” hírei után, már láttam lelki szemeim előtt a Vorosilov tér képét. Amerikai lobogók alatt, cserkészkalapos, kül földi turisták, konzervdobozzal, hegymászóbottal hadonászva éneklik a Boldogasszony Anyánkat (biztos most érkeztek a Szépasszony völgyből). Egy indus habzó magyarsággal szavalja a Talpra magyart, s dűl a tömeg. Lövöldözés... A földön holttestek. A börtön felé indulnak, hogy újabb „hazafiakat” toborozzanak maguk köré. Aztán újból lövöldözés. Vér, vér mindenütt. Távolról hallatszik, amint az ENSZ csapatok csámcsognak a rágógumival, s rendíthetetlenül közelednek. A világ közvéleménye feledve Ománt, Tuniszt, Algériát, o Vorosilov tér felé fordul, ahol történelmet csinál egy autóbusznyi külföldi — természetesen nyugati — turista. Ahol családanyák hullnak a porba... ahol... ahol, de minek is folytassam, hiszen itt nincs gondolkodásra idő, rohanjunk a helyszínre. xxx A téren ott a csoportosulás, izgatottan tárgyaló emberek, s most indul el egy autóbusz: Benne turisták. Aha, ezek azok, gyorsan utánuk. A Líceumnál sikerült utolérni őket, ugyanis megálltak vitatkozni. De hiszen ezek magyarok, megismerni veszekedésükről. Éppen azon vitáznak, hogy a Mátrába, vagy a Bükkbe menjenek-e? És a készültség most vitt el egy részeget, aki sértődöttségében, mert nem arra ment az autóbusz, amerre ő akarta, hármat lőtt, s egyik lövése horzsolta a kirándulásra igyekvők egyikét. Az egri Vorosilov tér tehát mégsem vonult be a történelembe. Egyetlen haszon lesz az esetből csupán, ha Rampácskai férfiasán jelentkezik a Köztisztasági Vállalatnál, hogy „vesztettem, ide a seprőt.” Úgy is kevés utcaseprő van Egerben és ráfér a városra egy kis tisztogatás. — bátori — tagjai egy hét alatt négy-öt ház falát húzták fel. A fiatalok vállalkozása sikerrel járt. Szombaton már a belső vakolásokat is megkezdték. Ennek eredményeként az eredeti határidőt megrövidítve, nem december elsején, hanem november elsején adják át a kész családi házak kulcsait a gyöngyösi XII-es aknaüzem bányászainak. Új üzem a megyében Az apci fémtermia vállalatinál még az elmúlt évben hozzáfogtak az ország első kísérleti magnéziumkohójának az építéséhez. A folyamatos [munkát az ellenforradalom itt [is megakadályozta. Az építés [folytatásához a tavasszal kezdjek hozzá. Az alapok lerakása után megkezdték a pakuratüzelésű kohó vasszerkezetének ;összeállítását, majd a falazását. A kohó építése az elmúlt Inapokban igen jelentős szakaszához, a befejezéshez érke- izett. Pénteken délelőtt végezitek is vele és ezzel elkészült [az ország első magnéziumko- [hója. Ezután hozzáfogtak a [brikettszárító kemence építéséjhez, majd rövidesen megkezdik a második kohó építését ;is, melyben elektromos fűtés- lsei állítják elő a hazai magnéziumot, melyet jelenleg I drága valutáért külföldről I hozunk be. Egy, tőlünk sokezer kilométerre élő testvérnép küldöttei jöttek el hozzánk. A szeptemberi szél mongol és magyar zászlókat lenget a főváros utcáin. Mongol barátaink, testvéreink küldték el küldötteiket a messzi Ázsiából. Országok, folyók, s hegyvonulatok sora választja el a két népet, de a novemberi napokban mégis egész közel éreztük magunkhoz a Mongol Népköztársaságot, amely az elsők között sietett segítségünkre. A mongol párt- és kormányküldöttség a Német Demokratikus Köztársaságban, Albániában, Jugoszláviában, Bulgáriában és Romániában tett látogatásai után ellátogatott hazánkba is, hogy megbeszélést folytasson a magyar párt- és kormány vezetőivel a két népet érintő problémákról. Vannak ilyen problémák bőven. A szocializmus építése, a béke megvédéséért és megszilárdításáért folyó harc, a párt ügye, a kultúrá- lis, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mind-mind közös ügyek, közös problémák, melyeknek megvitatása hasznos lesz mindkét nép számára. Bár sok mindent, de mégis keveset tudunk egymásról, s ezek a látogatások egyben erősítik is a két nép barátságát, s jobban meg is ismerjük egymást. Igen, megismerni egymás történelmét, hagyományait, kultúráját, s a népek életét. Ez hozza egymáshoz közel a messzi távolban élő népeket is. A Mongol Népköztársaság az első demokratikus állam, mely még a 20-as években született és így első volt a Szovjetunió szövetségesei között. A párt és a kormány vezetői nehéz harcokban edződtek. Egy egész társadalmi rendet, a kapitalizmust átugorva fejlesztik népgazdaságukat, egész rendszerüket. Meleg szeretettel üdvözöljük a hazánkban tartózkodó párt- és kormányküldöttséget, a testvéri mongol nép fiait. PARÁDSASVÁRON LÁTTUK készül a rádióriport a párád sasvári üveggyárban. Gem- biczki István az üzem egyik ismert szakembere nyilatkozik a rádiónak, melyet itt Somos Ágnes rádióriporter képvisel. MUNKÁBAN Munkában Patócs József 18 éves fiatal 1 szakmunkás, a gyöngyösi Váltógyárban. ^ AAAAAAAÁAWv\VWWWVV\VW KIS ÜGYEK Győri László, adácsi lakos panaszára közöljük: „A fennálló rendeletek értelmében vállalatunk csak gkkor foglalkozhat bekapcsolási igényekkel, ha a bekapcsolást kérő ■személy berendezési vázrajza '.a berendezést készítő kisiparos, vagy ktsz cégszerű aláírásával ellátva üzemvezetőségünkhöz beérkezik, az a berendezést szabvány szempontjából felül vizsgálja és csak akkor adhat utasítást a bekapcsolásra. Győri László berendezési vázrajza még nem érkezett be az üzemvezetőségünkhöz, tehát bekapcsolási ügyével még nem tudunk foglalkozni.” ÉMÁSZ, Eger. xxx Az utóbbi két évben a kere- csendi mozilátogatók száma egyre növekedik. Néhány évvel ezelőtt hetenként csak egyszer volt előadás, s azon is csak lézengtek a látogatók. Most négyszer van, de mindig telt házzal. Régebben a táncteremnek épült nézőtér megfelelt a látogatóknak, ma már nem. Különösen amikor feliratos filmet játszanak, ugyanis a nézőtér vízszintes és elől az egy forintos helyről még csak el lehet olvasni a felírást, a második helyről már alig és éppen onnan, amelyért legtöbbet fizetünk, egyáltalán nem. Előadás közben folytonos figyelmeztetések hangzanak: „vegye arébb a fejét, üljön beljebb, vagy ki, mert nem látok, stb." Úgy gondolom, megérné a Mokép- nek is, ha a terem második felét magasabbra emelné, s a mozilátogató közönség valóban szórakozhatna az előadáson. Czirák Sándorné, Kerecsend
