Új Úton / Népújság, 1957. július (12. évfolyam, 52-60. szám)

1957-07-24 / 58. szám

6 NÉPŰJSÁG 1957. július 24, szerda ELPUSZTUL-E EUROPA? Egy NDTÓ-hadgyahoriat: atomtámadás Németország ellen Néhány héttel ezelőtt feje­ződött be a „Fekete Oroszlán'’ elnevezésű NATO-hadgyakor- lat. A vezérkariak hidegen számító tekintete előtt rettene­tes kép bontakozott ki: Német­ország — a fő hadszíntér — nagy városai az első órákban atombomba-támadás áldozatai­vá váltak. Az emberek milliói menekülnek fejvesztve a rá­dióaktív sugárzással fertőzött országutakon. Minden rend felbomlik és a teljes anarchia köszönt be... a csapatösszevo­násokat, a repülőtereket, az élelmiszer- és hadianyag rak­tárakat atomfegyverek lövik. A szovjet csapatok behatolnak Nyugat-Németországba, a NA­TO légiereje pedig a Német Demokratikus Köztársaság vá­rosait és az utánpótlási vona­lakat árasztja el atomlövedék­kel. A taktikai légierő több mint száz atombombát dob le Közép-Európa városaira és re­pülőtereire. Majd mindkét ol­dalon felszállnak a stratégiai légierők gépei, amelyek világ­részeket röpülnek át, — hogy hidrogénbombáikat az ellensé­ges ország nagyvárosaira dob­ják! Reális ez az elképzelés? — Igen, sajnos a fenti kép nem lázas agyrém szüleménye, ha­nem a modem atomhadviselés logikus és elkerülhetetlen kö­vetkezménye. így lesz-e? E2, persze, nem biztos, — sőt... Minden attól függ, milyen elszántan küzde­nek a népek a békéért, a lesze­relésért. De hogy az imperia­lista nagyhatalmak erre ké­szülnek — az biztos. Az „átfegyverkezés“ forradalom a haditechnikában Az atomhadviselés gondo­lata a második világháború befejezése óta kisért. A nyu­gati hatalmak a hagyományos fegyverzet tekintetében, mely­nek a gerince tudvalévőén a gyalogság és páncélos erők — a Szovjetunióval és szövetsé­geseivel sohasem fogják tudni felvenni a versenyt. Ejért szá­mukra felesleges a hagyomá­nyos fegyverzet további fej­lesztése, sőt csökkenteni kell a hagyományos fegyverzetet. Helyette kisebb létszámú, de atomfegyverekkel felszerelt haderőt kell létesíteni. Ezzel megszületett az „át­fegyverkezés” gondolata, és Nyugaton megkezdték az erre vonatkozó tervek kidolgozását. Az „átfegyverkezés” teljes gőzzel folyik. Új elgondoláso­kat, és eszközöket alkalmaz­nak a felderítés, az elhárítás, a távolsági . fegyverek, a tenge­részet és a légierők terén egy­aránt. A felderítés legfontosabb eszköze a radar-hálózat. A partvonaltól 80—100 kijlomé- temyire, a tengerbe épített mesterséges szigeteken vannak a berendezések. Az összeköt­tetést köztük helikopterekkel biztosítják. Több száz, ilydn szigetből álló radar-lánc a ter­vek szerint 1960-ra készül el. A légvédelem leghatásosabb fegyverének a távirányított ra­kétát tartják. De a védelmi sze­repnél sokkal nagyobb jelen­tősége van a távirányított ra­kétának a támadásban. Min­den nagyhatalom — beleértve a Szovjetuniót is — kifejleszti a maga távirányított, atom­bombával felszerelt rakétalö­vedékét. A nyugatiak háttérbe szorultak Valóságos versenyfutás van a nagyhatalmak között, ki épít gyorsabb, magasabban repülő, és messzebbre hordó rakétát. Jelenleg a 8000 kilométer tá­volságra repülő rakéták építé­se van napirenden. Ez azt je­lenti, hogy az interkontinentá­lis atombombázás a belátható lehetőségek közé került, hi­szen (az Északi sarkon keresz­tül) a Moszkva — New York távolság csak 7000 kilométer, a Vlagyivosztok — San-Fran- ciskó távolság pedig csupán 8000 kilométer, stb. ♦ • A szovjet—amerikai légiver-} sengés csak látszólag technikai^ jellegű, a valóságban döntő* horderejű politikai kérdés. Ar-* ról van szó, hogy az Egyesült* Államok az atom- és a hidro-j génbomba, a lökhajtásos raké-j ta terén elvesztette fölényét,* amellyel éveken át próbálta* zsarolni és megfélemlíteni aj Szovjetuniót. J ♦ A „Münchener Illustrierte” J című lap nagy teret szentel az} atomháború borzalmainak} ecsetelésére. Az atomtámadás} várható következményeit ille-} tőén hat kérdést tesz fel dr.} Walter Gerlachnak, — a} müncheni egyetem fizikai in-; tézete igazgató professzorának.i Ugyanezekre a kérdésekre várt» választ a nyugatnémet honvé-} delmi minisztertől, Strausstól,* valamint a Nyugat-Németor-* szágban állomásozó USA légi­erők illetékes szerveitől. Kérdések és válaszuk — Tudunk-e védekezni az atombomba ellen? Dr. G er lach: Az atom­bomba sugárzása ellen úgy vé­dekezhetünk, ha a városokat két méter vastag betonréteg alá, a föld alá visszük. A ké­sőbbi rádióaktív sugárzás és a rádióaktíwá tett por elleni védekezés sokféle tényezőtől függ. Erősebb rádióaktív fer­tőződés esetén biztos, hogy ké­sőbb is különféle betegségek keletkezhetnek. Különösen a gyermekek érzékenyek a rá­dióaktív kisugárzásra. Az USA légierők parancsnok­ságának válasza: — A védekezés kérdéseiben a német hatóságok az illeté­kesek! — Van-e hatásos elhárító le­hetőség atomrakétákkal szem­ben? Dr. Gerlach; Nagyon is kérdéses, hogy a függőlegesen lefelé zuhanó rakéta eltalál­ható-e? Rendkívül fontos kér­dés az is, hogy a lelőtt vagy le­zuhant rakéta felrobban-e? — Ha felrobban: nincs mentség. Még ha a célpont felett több kilométerrel a a levegőben lö­vik is le, és ott robban fel, a következménye akkor is nagy kiterjedésű rádióaktív fertő­zés. Ha nem robban fel, akkor viszonylag ártalmatlan. Az USA légierők parancsnok­sága kitért a válaszadás elől. — Felrobban-e a lelőtt repü­lőgép atombombája? AZ EJJEL rettenetesen unat­koztam, épp ezért, régi szoká­somhoz híven, kiruccantam egy kis sétára a világűrbe. Miután reggel korán kellett kelnem, ezért csak a naprendszer széléig men­tem, hogy idejében visszaérjek. Sok kedves, régi ismerősöm dol­gozik errefelé, akiket már úgyis illett "meglátogatnom. Először természetesen a Napot kerestem meg, akiről tudom, hogy beteg. Szegénynek újra kijöttek a szeplői. Panaszkodott is, hogy pont most, a geofizigai évben kel­lett napfoltjainak kiújulnia, me­lyek miatt nem győz a kozmosz- tikushoz járni. A Fiastyúkéknál minden rend­ben van, a kiscsibék szépen fej­lődnek és vidáman kapirgálnak a hadak útján. A Tejúton nagy a riadalom, — mert félő, hogy a nagy melegben megalszik a tej. A Szűz a szokásos pironkodás- sal fogadott, bár látszik rajta, — hogy rettenetesen únja ezt az ál­lapotot, hisz már elmúlt tizenhat éves és még mindig olthatatlanul szerelmes az égbolt Casanovájába, a Marsba, aki azonban mostaná­ban állandóan a világinterval­lum rendezvényein vesz részt. A Vénus szebb mint valaha, úgylát­szik, soha nem akar megöreged­ni. Szerelmi botrányaitól még most is hangos a világmindenség. Legutóbb egy üstökössel kezdett ki, érthető okok miatt. Az üstö­kös persze itthagyta, hisz csak néhánynapos látogatásra érkezett a Naprendszerbe. Felkerestem a Holdat is, aki változatlanul rideg, unalmas fic­Dr. Gerlach: Ez a bomba gyújtószerkezetének a beállí­tásától függ. Amennyiben fel­robban, úgy a rádióaktív hatá­sa még fokozottabb. Az USA légierők parancsnok­sága kitért a válaszadás elől. — Hogyan élnek majd Né­metországban azok, akik túlél­ték az atomtámadást? Dr. Gerlach: Az élet si­vár, örömtelen és veszélyes lenne. Hogyan védekezzenek például a rádióaktivitással fer­tőzött ivóvíz ellen, mikor min­den tó és minden folyó fertő­zött lenne? Az USA légierők parancsnok sága e kérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy a fő feladat, a béke lehető legtovább! meg­őrzése, ha pedig kitörne a há­ború, a polgári lakosságot biz­tonságba kell helyezni. — Ki lehet-e üríteni rádió­aktív sugárzással megfertőzött területet? Dr. Gerlach: A kiürítés szinte lehetetlen, mert maga a kiürítés is nagy veszélyeknek teszi ki a lakosságot és renge­tegbe is kerülne. Például a fertőzött területen csak olyan járművekkel szabadna a la­kosságot elszállítani, amely a sugárzás ellen véd. És hogyan lehet az élelmiszer ellátást biztosítani? Hiszen a készletek és a raktárak maguk is a su­gárzással fertőzött területen vannak, vagy ilyen területen kell átszállítani azokat. — Gyógyítható-e a sugárár­talom? Dr. Gerlach: Semmi bizo­nyosat nem tudok erről. Az öröklődő ártalmak nem gyó­gyíthatók. Más ártalmakkal kapcsolatban olvashatók az irodalomban a gyógyítás lehe­tőségével foglalkozó utalások. A Német Szövetségi Köztár­saság honvédelmi minisztere, dr. Franz Josef Strauss, — akinek ugyanezeket a kérdése­ket feltettük, kijelentette, — hogy „jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy a kérdésekre válaszolhasson”. És a tanulság ... Ezek után vonja le az új­ság a végkövetkeztetést: őrület az, hogy ilyen kilátások tuda­tában felelős tényezők atom­háborút készítsenek elő. Való­ban őrület az, hogy a Szovjet­unió támadó szándékairól szó­ló dajkamesével, atomhadgya­korlatokkal és hisztérikus saj­tókampánnyal ejtik rémület­be és tartják bizonytalanság­ban az emberek tízmillióit. És közben komolyan készül­nek az atomháborúra. Május­ban az angolok is megkezdték a nukleáris fegyverek soroza­tos robbantását a Csendes­óceán «térségében. Az atomhá­borúra való felkészülés pedig az atomháború kirobbantásá­nak a lehetőségével jár. Egyet­len gondolkodó ember előtt sem lehet kétséges, hogy egy atomháború Európa pusztulá­sával járna, hiszen az „atom­front” középpontja Európa szívében elterülő Németország volna. Az atomháború minden valószínűség szerint a többi kontinensre is átterjedne, ez pedig az emberiség pusztulá­sát jelentené. Egy a tennivaló: fenn kell tartani, biztosítani kell a bé­két. A Föld két és félmilliárd­nyi lakója békében és bizton­ságban akar élni. A békét és a biztonságot pedig csak a ha­tásos és elsősorban az atom­fegyverekre kiterjedő leszere­lés valósíthatja meg. (Az „Univerzum“ cikke alapján) Sziámi ikrek Egy reginai (Kanada) anyá­nak pénteken este ikrei szü­lettek. Mindketten kislányok. Az apa, aki kérte, hogy a ne­vét ne írják ki, újságíróknak elmondotta, hogy az ikrek ha­suknál fogva vannak összenő­ve, és több vizsgálatra lesz szükség annak eldöntésére, — hogy biztonsággal lehetne szét­választani őket. Az anya és gyermekei egyébként jól van­nak. Egy kisgyermek csaknem olyan magas mint az édesanyja Dobrica Sztojilkovics Lesz- kovác környéki földműves 35 éves felesége az egész járás, — sőt talán egész Szerbia leg­kisebb asszonya. A fiatalasz- szony már gyermekkorában elmaradt a növésben — és ma mindössze 80 cm magas. Két és fél évvel ezelőtt egészséges fiúgyermeknek adott életet, — aki szépen fejlődik, és már csaknem olyan magas, mint az édesanyja. AHOGYAN MI LATJUK mm Haláltánc ballada A Texas állambeli Dallasban táncmulatságot tartottak, amelynek fénypontja, mi is lehetett volna más, mint o.: Rock and Roll. S e fénypont csúcsán, a Rock and Roll láz 42. fokán verekedésbe tört ki 3000 ember, amely az első pillanat­ban fel sem tűnt senkinek, vélvén: ím az újnál is újabb tánc­figura. A kések és revolverek is előkerültek, hogy a tánc iga- . zán feledhetetlen maradjon. Az is maradt! S ha a jó öreg Villon mester most élne, s még eddig nem írta volna meg, megírná a „Haláltánc“ balladát, s akkor a Rock and Roll be­vonulna a világirodalomba. Így sajnos csak szerelmesei vo­nultak be, — nos, nem a világirodalomba. Kedves ajándék A nyugatnémet hadseregbe bevonult a százezredik új one. Ebből az alkalomból nem rendeztek nagy ünnepélyt se házon belül, se házon kívül, csupán kedves kis ajándékot ad­tak örök emlékül a fiatal újoncnak: Strausz hadügyminiszter arcképét. Az értékes ajándékot az újonc — a szolgálati sza­bályzatnak megfelelően — nyilvánvalóan a szíve felett he­lyezi el, arccal befelé, hogy belseje megacélosodjon egy eset­leges folyami átkelésre, egy esetleges újabb háborúra — mindkettő voltaképpen egyre megy — hogy olyan kemény és elszánt legyen, mint védőszentje, — pardon — hadügyminisz- Látatlanban ki merjük jelenteni: a százezredik újonc tere. eléggé hálátlanul, hajlandó lenne azonnal lemondani erről a kétségkívül értékes ajándékról, sőt, inkább Szent Ferenc képét helyezné szíve fölé, — ha nem kellene sem százezre­diknek, sem újoncnak lennie. Mert Strausz képe nélkül még csak el lehet élni valahogy, de az ő fényképével, — már ba­josan. (látó) KÜLPOLITIKA — SOROKBAN Megnősült a gyilkos amerikai katona Az amerikai hadsereg egyik szóvivője bejelentette, hogy William Girard, amerikai ka­tona, aki meggyilkolt egy ja­pán lányt, július 5-én felesé­gül vette Haru Szuejamát, ja­pán menyasszonyát. A házassági áldást egy pro­testáns lelkésztől kapták, a wittingtoni táborban, ahol a katonát! jejle(tleg őrizetben tartják. — SIKEREKET ÉRT EL az Indonéz Kommunista Párt a Közép-jávai tartományi válasz­tásokon. Az 1955 évi általános választásokhoz viszonyítva 20 százalékkal növelte szavazatai­nak számát. — JUGOSZLÁVIÁBAN több hadiüzemet állítottak át békés termelésre. Ez lehetővé teszi, hogy több olyan iparcikket gyártsanak, amelyet eddig im­portáltak. — HO SI MINH, a Vietnami Demokratikus Köztársaság el­nöke látogatást tett egy szlo­vákiai termelőszövetkezetben. — A FEHÉR HÁZ bejelen­tette, hogy Eisenhower elnök személyes levélváltást folytat Szaud királlyal Izraelnek, az akabai öböl sokat vitatott hasz­nálati jogát illetően. — A LIBANONI kormány megtiltotta a libanoni fiatalok­nak a moszkvai fesztiválon va­ló részvételét. Az állambizton­sági rendőrség bevonta a je­lentkezők útlevelét. — GELGRÁDBAN szomba­ton tárgyalások kezdődtek Ma- gyaország fokozott részvételé­ről a fiúméi kikötő fejlesztési munkáiban. — 21 ÁZSIAI és afrikai or­szág állandó ENSZ képviselői levelet intéztek az ENSZ fő­titkárhoz, mélyben kérték, hogy a 12. ülésszakon tűzzék napirendre az algérai kérdést. — AZ ANGOL alsóház vég­legesen jóváhagyta azt a tör­vényt, melynek értelmében a- malájföldi Federáció a jövő­hónapban függetlenséget nyer a Brit Nemzetközösségen be­iül. — AZ AMERIKAI képviselő ház 300 millió dollárral fel­emelte Eisenhower külföldi se­gélyprogramjának összegét. — K. J. VOROSILOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke a Kreml­ben fogadta Szasztroamidzso- zsót, az ismert indonéz állam­férfit. A megbeszélést baráti I légkör jellemezte. — A KAMBODZSAI tájé­keztatásügyi minisztérium kö­zölte, hogy a Kombodzsának adott kínai segély minden fel­tételtől mentes, s összhangban áll a békés egymás mellett élés öt alapelvének szellemé­vel. PUZSIJAMA japán kül­ügyminiszter Washingtonba ké­szüli, hogy résztvegyen az: ENSZ közgyűlés új ülésszakán.. Közben tárgyalásokat folytat az amerikai kormány képvise­lőivel. MESÉL. A FÖLD kó. Azt azonban közölhetem, — hogy minden ellenkező híreszte­léssel szemben az az igazság, hogy a Holdban sem lehet citromot kapni. AZTÁN EGY kanyarban fel­tűnt régi kedves jó barátom — akinél egyébként albérletben la­kom, — az öreg Föld. Lassan vánszorgolt megszokott pályáién, már messziről láttam, hogy na­gyon rossz bőrben van, arca rán­cos és gondterhelt, testét sok he­lyen csúnya sebek borítják, külö­nösen Nevadája és Bikinije tá­ján. Legutóbbi találkozásunk óta legalább ötvenmillió évet örege­dett és úgy láttam, hogy a tenge­lyében is van egy kis nyolcas. — Tiszteletem, van szerencsém — köszöntöttem előre, mert azért és vagyok a fiatalabb. A Föld, ez a kedves, jóindulatú, joviális üregúr, rezignált mosoly- lyal emelte meg északi sarkán lé­vő hósapkáját: — Alá'szolgája — dörmögte és tovább akart menni, de én elé álltam, hogy beszélgessünk egy kicsit. — Hogy s mint — tudakoltam. — Hajaj, ne is kérdezze. Egyre rosszabbul. — Csak nem a gyomra fáj — kérdeztem, arra gondolva, hogy mostanában az olajfúrók mélyen leengedilt fúrójukat a Föld gyom­rába. Egyébként azon sem cso­dálkoznám, ha az utóbbi évtize­dekben történt események megfe­küdték volna a gyomrát. — A fúrást még csak elvisel­ném... de tudja, beleúntam már az egészbe, — mondta és fárad­tan leült egy meteorrakásra és be­szélni kezdett: — AZ AZ ElV BAJOM, hogy túl jó a szívem és sok mindent eltűrök. Ha jól emlékszem, körül­belül másfél milliárt éve lehetett, mikor jelentkezett nálam az Egy- sejt és engedélyt kért, hogy raj­tam lakhasson. Megengedtem, bár a kollégák és különösen nevelt fiam, a Hold, nagyon helytelení­tette, hogy lakókat fogadok be és azt jósolgatták, hogy majd meg­bánom még, mert meggyűlik ve­lük a bajom. De én nem hallgat­tam rájuk. Befogadtam azt a jám­bor kinézésű Egysejtet, aki a ma­ga őse volt. Nem is panaszkod- hatom, nagyon rendesen viselke­dett, egész nap békésen szaporo­dott és osztódott. Aztán ezekből különböző élőlények alakultak ki, de még ezekkel sem volt semmi bajom. A baj ott kezdődött, hogy egy szép napon a majmokból ki­vált egy társaság, amely kijelen­tette, hogy a mai naptól fogva ők emberek, a teremtés koronái, és ebből kifolyólag lényegesen több jog illeti meg őket, min pl. a Brontosaurust, amely pedig igen rendes lakóm volt. Ezek az embe­rek egyre szemtelenebbek lettek. Egy Prometheus nevű alak azzal, hogy a bérlethez konyhahasználat is jár, ellopta a tüzet, mondván, hogy nincs min főzni. Ezért nem szóltam egy szót sem, mert akkor még nem is sejtettem, hogy ezek nemcsak főzni fognak a tűzzel. A helyzet évezredről-évezredne rom­lott. A tűz segítségével felgyújtot­ták egymás házait, kibányászták a gyomromból az érceket és külön­böző gyilkoló eszközöket gyártot­tak. Ekkor határoztam el, hogy kiszekírozom őket. E célból kikapcsoltam a közpon­ti fűtést és rájuk köszöntött a jégkorszak. De hiába minden. — Maradtak. Aztán nyakukba en­gedtem a vízözönt, mire egy Noé nevű alak feltalálta a bárkát, és újra simán megúszták a dolgot. Zúdítottam rájuk földrengést, tü­zet hánytam, de hiába, mert ak­korra már annyian voltak, hogy nem bírtam velük. A Hold és a többiek persze kajánul röhögtek, és azt hajtogatták, hogy adj a sejtnek szállást, kiver a házad­ból. Ekkor persze már én is rái- jüttem, hogy helytelen volt az Egysejtet befogadni, de olyan ár­tatlan volt a protoplazmája, hogy azt hittem, a légynek sem árt majd. Nehogy azt higyje, hogy rossz égitest vagyok. En mindent el­tűrtem. Árkokat ástak a testem­be, leborotválták az erdőimet, ki­bányászták méhem kincseit, bele­másztak a gyomromba. Nem szóltam egy árva szót sem. Pedig láttam, nogy rossz irányban ha­ladnak. Na de bocsásson meg cs világmindenség, ez azért már túl­zás. AZEGESZ TESTEM beleráz- dul, amikor az új bombáikat rob­bantják. Már úgy fáj a derekam„ hogy alig bírok vánszorogni. Egy­re betegebb vagyok, és érzem„ hogy nem bírom soká. Még egy pár robbantás s a nagy lökéstől el­tévedek a világűrben, az okosak pedig majd csodálkoznak, hogy nem lesz többé nappal és rájuk köszönt az örök sötét és hideg, — míg össze nem ütközöm valame­lyik kollégával. Az sincs kizárva„ hogy szétesett darabjaimra. Na de mit tehetek én? Sajnos, nem tudom nekik ezeket elmon­dani, — mondta szomorúan és derekát fájlalva, feltápászkodott a meteorkupacról és egyik kezét az egyenlítőjére téve, a másikkal megsimogatott: — Kár lesz magáért, fiatalem­ber. Maga nagyon szimpatikus nekem, — talán azért. mert ha­sonlít ahhoz az Egysejthez. Saj­nos, azonban én nem segíthetek magán. Nagyon sajnálom magát. Aztán, miután a beszélgetés mi­att egy kissé elkésett, felkérez- kedett a Göncölszekérre, hogy idejében legyen a napfelkelte. EGY DARABIG egyedül áll­tam a világűrben. A csillagok saj­nál!; ozóan néztek rám, sőt a Mars politikai menedékjogot ajánlott fel. Gondolkoztam, hogy elfoga­dom a meghívást, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis visszajö­vök. Csak azért, hogy mindezt elme­séljem nektek, emberek... HERBST FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom