Új Úton / Népújság, 1957. július (12. évfolyam, 52-60. szám)
1957-07-13 / 55. szám
1957. július 13, szombat NÉPÚJSÁG 5 Legyen-e ^ s ha igen, hol, Gyöngyösön új autóbusz megálló Az évről-évre szinte rohamos gyorsasággal fejlődő Gyöngyös, a Mátra kapuja hatalmas .autóbusz forgalmat bonyolít le. Naponta több mint 200 távolsági. vagy helyi járat érkezik es indul a gyöngyösi Főtérről, csak ezrekben lehet számolni az utasokat, — s mind- őzt a forgalmat a város amugyis túlzsúfolt szűk központjában kell lebonyolítania a M/. \ AUT-nak. Érthető, hogy már évekkel ezelőtt felvetődött a forgalom átirányításának gondolata, — egyrészt; s új, az idegenforgalomnak is megfelelő, nagy befogadóképességű és reprezentatív busz-megálló építése, — másrészt. Különböző tervek is készültek, már akkori vitákkal kísérve — helyesen — hogy a lehetőségeket figyelembevevő három terv közül, melyiket valósítsák meg. Mindhárom terv mellett szóltak érvek és ellenérvek, — s mindhárom tervet -úgy látszott „elsöpri” az ellenforradalom, illetőleg az azt követ nehéz gazdasági helyset. A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium azonban mégis -tud pénzt biztosítani az építkezés megkezdésére, s ilyenformán ismét napirendre került az új buszmegálló építése S a viták tüze ismét fellángolt. A minisztérium reprezantatív helyhez ragaszkodik, s állítólag köti magát, hogy csakis a •gyöngyösi nagytemplommal szemben lévő park helyén hajlandó megépíteni az új megállót. A város vezetői beleegyeztek ebbe, bár az építkezés megindulásához arra is szükség van, hogy lebontsanak egy többlakásos bérházat, ahol gyógyszertár, nemrég átalakított eszperesszó is van, — mondván, ez a ház úgyis lebontásra kerülne. A „másik” oldal viszont amellett kardoskodik, hogy az ún. Búza-piac a megfelelőbb, bár jelenleg nem olyan reprezentatív a környéke, de... Ott megy el mellette a nemzetközi •fő-útvcnal, — nem kell benn a városban kanyarognia a járatoknak, nem kell lebontani a házat, sőt talán egy másikat is, s ami a legfontosabb: megszűnik végre az a már tűrhetetlen és életveszélyes forgalom, amely most éppen a város szívén halad keresztül. Különben is — válik — a megépítendő buszmegállóval szemben egy majd ezerszemélyes iskola van, s ezt nemcsak a tanulás nyugalma miatt, de a gyermekek testi épsége miatt is figyelembe kell venni. Hozzáteszik még, hogy a park helyén épülhetne fel végre a város modem kultúripalotája, hogy a Búza-piachoz közel épül egy új városrész... De... és ismét a de... A minisztérium ragaszkodik a „reprezentatív” helyhez, másképpen nem hajlandó most megkezdeni az építkezést, csak később, talán csak néhány év múlva, amikor több lesz a pénze, mert kétségkívül a városban, a körülmények adottsága folytán, olcsóbb lenne a buszmegálló építése. S mivel a minisztérium ragaszkodik ehhez az állásponthoz, — a város vezetői beleegyezésüket adták. Nem könnyű igazságot tenni a dologban, hisz megfontolt, komoly érvek esnek a latba mindkét oldalonj Hogy az újságíró mégis megpróbálkozik igazságtevéssel, annak egy oka van: elfogulatlan, s kívülről láthatja a város problémáját. Egyetlen érv az, amely a nem „hivatalos” véleményt helyezi előtérbe, s ez éppen a tűrhetetlenül megnőtt forgalom. Kétségtelen, a nagytemplommal szemben megépülő új „Szégyeljük, hogy ilyen papunk volt, aki beszenyezte az egyházat és több ember becsületébe gázolt” — így fejezi be felháborodott hangú levelét a hevesi kurátor. Miért e felháborodás? Milyen személyi csaták dúlhattak a békét, megértést hirdető lelkészek és egyházi vezetők között, hogy ilven elítélőleg nyilatkozik az egyházi személyiség? A levél és a bírósági tárgyalás alapján fény derül a háborúskodásra. így kezdődött a „háború“ Történt, hogy jó két éve nyugdíjazták Joó Imre hevesi református lelkészt, aki azonban még továbbra is hivatást érzett munkájához, s mindenképpen igyekezett lebeszélni utódait a hely elfoglalásáról. Ez sikerrel járt egy ideig, de a múlt év márciusában Gulyás István lelkész lépett Joó örökébe. Ezzel elkezdődött a háború, mert a régi református lelkésszel együttlakó Varga Bajos, aki 1946-ban fizetés nélkül vállalta a harangozói tisztséget, személyes ellenségének érezte az új lelkészt. Csatlakozott a táborhoz Joó volt lelkész felesége is, aki megjósolta, hogy az új pap rövidesen elkerül Hevesről. Szította a háborúskodást a két lelkész, a kurátor, a harangozó között az is, hogy Joó Imrét a karhatalom igénybevételével lakoltatta ki a parókiából az új lelkész, sőt, hogy tetézze merészségét, felmondta Varga Lajos harangozói állását is és vizsgálatott indított amiatt, hogy harangozói működése alatt eltűntek a templom padlásdeszkái. A régi egyházvezetők ellentámadásba mentek át, s követelték, hogy fizessék buszmegálló semmit sem enyhítene ezen a tarthatatlan helyzeten, sőt... Egerben, a város főutcáját ünnepnapokon lezárják a közforgalom elől, s ezt szeretnék a gyöngyösiek is, hisz az élet, a „sétány” ide összpontosult az elmúlt évtizedek alatt, s ezen ma már nem lehet éppen a város adottsága miatt sem változtatni. Emberekről, emberek nyugalmáról, gyermekek életéről van szó! Nem hisszük, hogy a minisztérium ennyire makacs legyen — hisz a tervek elkészültek a búzapiaci építkezésre is — vagy ha igen, akkor inkább várni kell két-három évet, hisz a mostani építkezés úgysem hozna ezen a téren semmiféle enyhülést, s a buszmegálló végeredményben nem évekre, hanem hosszú évtizedekre épül. A város továbbmeg az „ingyenes” harangozó- nak a tíz éves harangozói működésért a 24 000 Ft-ot. Mivel ezt nem kapták meg, bosszút esküdtek az új egyházi vezetők ellen, bosszújukat a következőképpen hajtották végre. A bosszúhadjárat pletykázással kezdődött, és fegyverrejtegetéssel folytatódott Varga Lajos még a második világháborúban szerzett egy szovjet katonai pisztolyt, s ezt használta fel bosszútervének végrehajtásához. A pisztolyt eldugta a templom melletti fejlődik, s e fejlődés következtében — különösen, ha a forgalmat továbbra is a központba irányítják — még kibírha- tatlanabb lesz a zsúfoltság, még veszélyesebb a közlekedés. Ha másképpen nem megy, ha a minisztérium nem hajlandó kötélnek állni — bár a tények alapján ez eléggé érthetetlen — akkor inkább várjanak a város vezetői néhány évet, de a megoldás legyen végleges és megnyugtató. Ha ezt így elmondják választóiknak is, a város lakóinak, azok egész biztosan megértik, s nem fogják azzal vádolni sem a pártbizottságot, sem a tanácsot, hogy nem cselekszik, hogy nem tesz semmit e valóban nem lebecsülendő gyöngyösi probléma megoldásában. (gy-ó) gödörbe, majd kérte Nemes • Istvánt tegyen jelentést, hogy • az új pap és a kurátor fegy- * vert rejtegetnek. A feljelentés" után meg is találták a pisz- tolyt, de a kihallgatások után a rendőrség gyanút fogott, ha- 3 mis a vád és merész fordulat- 4 tál éppen a feljelentőt vette t őrizetbe, a A háborúskodó felek közt a ® bíróság tett igazságot. Varga • Lajost két év nyolc hónapi • börtönbüntetésre ítélte fegy- « verrejtegetésért és a hamis * vád miatt. A hírek szerint * most más „fegyvereket” vetet- * tek be a küzdelembe. Ki tudja talán még hallatnak maguk- x ról a háborúskodó egyházvezetők. Megjelent a vidám kiadványa a IDEG ZUHANY # Kapható minden újságárusnál Ádáz küzdelem a hevesi egyházközség berkeiben Forró ég alatt, hűvös erdők között... de forró vízben lubickolnak a bükkszéki strand veterán szerelmesei A képen látható köralakú medence vizének hőfoka 42 C fok Gyerek-paradicsom is Bükkszék, hisz medencéje nem mély, s vizének összetétele miatt lényegesen könnyebb is benne az úszás •«--Cr . ... •*, t Gy urkó Géza: A KICSINYSÉG DICSÉRETE Furcsa, bizsergetően ínyenc ízzel a szájában ébredt fel reggel. Ahogy tudatába hatolt az ébredés, úgy siklott el ínyéről valahová az íz... — •Gyorsan behúnyta a szemét, hogy visszasüllyedjen az álomba, csak egy pillanatra, csak a pilanat egy tört részére, hogy még egyszer érezze, ízlelje, de nem sikerült. Csak az emléke maradt meg, s a keserű valóság, hogy este megint sokat cigarettázott, — most is érzi, hogy tele van a tüdeje, szája a cigarettafüsttel, mint valami öreg kazán, amelyre vastagon ráégte magát a lekaparhatatlan korom. Felült az ágyában, megvakarta tarkóját, s az éjjeli- szekrényen álló pohár felé nyúlt. Az éjjel lehűlt víz jól- esően futott végig a tc.rkán, s még a gyomrában is érezte hűvös simaságát. — Mit ehettem én álmomban... hm... hm... mi lehetett- kár volt még felébredni, legalább tudnám, hogy mi volt... Várjunk csak — próbált gondolkodni az álma, az íz felett, de nem jutott eszébe több, — mint hogy olyan bizseregte- tően ínyenc íz volt... De mi lehetett? Mint valami éles késpenge, •úgy vágott be a szoba padlójára a becsukott spaletta résein az utca reggele. S a fény peremén, az alvó, szuszogó, éjszakai szobában úgy ült most, mint valami ókori görög bölcselő, kicsit magába- roskadtan, de mégis méltósággal, mélyen elmerülve gondolataiba, de a gondolatokból mit sem engedve, kiülni borostás arcára. Tusa- kodott magában, hogy felkelti az asszonyt. Azért asszony, hogy az ízekből következtetni tudjon visszafelé is, az íz gazdájára, az ételre. Már kinyúlt, hogy megfogja felesége vállát, de aztán mégis visszahúzta a kezét.. Nem tudta, hogyan is magyarázza meg... — A fene egye meg, mint valami vénasszony, úgy kot- lok itt az álmom felett... De hiszen ez nem álom volt, ez íz volt... olyan íz, hogy... Ébredj csak fel, úgyis reggel van — fogta meg mégis az asszony vállát halkan suttogva, hogy a gyerek fel ne ébredjen. Az asszony az álomból azonnal a legtisztább ébrenlétre huppant, — úgy, ahogyan csak az anyák tudnak, és ő is felült. — Mi baj? Pisti köhögött? — kérdezte, s már bújni is akart ki az ágyból. —1 Nem... nem... csak — motyogott a férfi, már megbánva, hogy felébresztette,— mert most mit mondjon... — Hát akkor mit akarsz? — Furcsát álmodtam... — nem is álmodtam... hanem... idefigyelj, te asszony vagy, te az ízekből tudsz következtetni az ételre. Mikor felriadtam az előbb, olyan furcsa, bizsergetően ínyenc ízt éreztem a számban... Mit gondolsz, mi lehetett az? Nagyon jó volt... — Hát te tisztára meg vagy őrülve... Ezért keltesz fel, mikor még aludhatnék, s úgyis olyan későn feküdtem le! — Feri, nem vagy te lázas? — Nem, miért volnék... Ne haragudj, csak hát... no mindegy, ha nem tudod, akkor aludj tovább... Délelőtt a hivatalban megint eszébe jutót az íz, amit reggel érzett. — Már egész rögeszmém lesz. ha így megy tovább, de lehet, hogy tényleg beteg vagyok... — tapogatta meg a homlokát. — Lázas Verebély kolléga? — kérdezte meg Takács, aki vele szemben ült a másik íróasztalnál. — Nem..., nem..., csak... idefigyeljen már... szóval ért maga az ízekhez? Takács rögtön letette a tollat, mint mindig, ha egy kicsit beszélni lehetett, ha egy kicsit fitogtatni lehetett tájékozottságát, s otthonosságát, mindabban, amiben, — otthonos. Márpedig Takács arról volt közismert, hogy mindenben otthon van. — Hát érteni értek, csak az a kérdés, miről van szó — Verebély barátom — vette fel rögtön a fensőbbséges hangot. Verebély magyarázni kezdte, s Takács zsíros, széles arcát leste, amint nagy figyelmesen, megértőt, sőt hozzáértőt játszva bólogatott előtte. — Hát igen... azt hiszem, tudom, miről van szó — bólintott végül is megnyugtatóan, s komoly, alapos előadásba kezdett az enzimek szereltéről, az ideghatásokról, a biológiai és fiziológiai folyamatokról, amelyekről talán éppen tegnap olvasott, vagy hallott valamit. Verebély, ha érteni nem is értette, de tudta, hogy Takács sem tud magyarázatot adni, hát legyintett: — Különben nem érdekes az egész... csak kíváncsi voltam, hátha tudja véletlenül — azzal gyorsan beletemetkezett a munkájába, hogy ne kelljen tovább folytatni ezt a beszélgetést. De munka közben is fel- felötlött agyában a reggeli ébredés és délutánra jobban kínozta a kíváncsiság, mint talán reggel. Néha érezni vélte, hogy ínyén végigsiklik leheletfínoman az a csodálatos íz, de mire tudata megkapaszkodhatott volna benne, már tovalibbent, mint valami kacér tündér, amely pontosan az ő szájába repkedi ingerlő játékát. Már vette a kabátját, amikor Takács váratlanul visszatért a délelőtti kérdésre, úgy látszik, bántotta, hogy ím egy eset, amikor nem tudott szakszerű és megoldást hozó tanácsot adni valakinek. — Emlékszik még, Verebély kolléga, hogy mit mondott nekem délelőtt, azzal az ízzel kapcsolatban? Bólintott, igen emlékszik, mást se csinált egész nap, — mint emlékezett, — sikertelenül. — Ne nevessen ki, de próbálja meg, egyen egy kis friss kenyérhéjat... én is szoktam, amikor valamit nagyon kívánok, hisz van úgy az ember... Nem igaz? Van úgy... Próbálja meg... ... Az utolsó szavakat már nem hallotta, úgy rohant haza, megvan az íz, ezt érezte ő... pedig évek óta mindig levágta és eldobta a kenyér- héják lm a pazarlás így bősz- szulja meg magát... Megvan... a kenyérhéj ízét érezte reggel Ó. csodálatos íz, egyszerű gazdája! Köszönés nélkül robbant be otthon, s egyből rácsapott a kenyérre. Az asszony nézte, mi van ezzel, hogy Uyen halálos éhes? De Verebély nem szólt egy szót sem. csak rágta... rágta... földöntúli mosollyal az arcán, azt a darab kenyérhéját, aminek ízét megálmodta, s amit éveken keresztül mindig, de mindig eldobott...
