Új Úton, 1957. február (12. évfolyam, 10-17. szám)

1957-02-27 / 17. szám

1957. február 27. szerda CJ ÜTŐN 3 „FEHÉR HOLLÓ“ ÁLLAMI GAZDAjSÁG Széplaki József oki. lópatkoló és kovács mester Nem ez a hivatalos neve, bár páratlansága folytán meg­érdemelné, igazi neve sokkal prózaibb: Pusztaszikszói Álla­mi Gazdaság. Hogy miért rit­ka az ilyen állami gazdaság? Lássuk csak... Nem azért, mert olyan ven­dégmarasztaló, féllábszárig érő sár borítja az utakat, az ud­vart, hogy alig lehet benne közlekedni, és hozzá hasonlót sem nagyon lehetne találni^ a megyében, nem azért. Azért ritka, mert itt még a legzava­rosabb időben sem juthattak szóhoz az ellenforradalmi ele­mek, a lumpenek, a zavartkel- tők. Nem volt azért a béke szigete Pusztaszikszó sem, — mert a határban szántogató traktorosokat gyakorta megfe- nyegették, hogy elintézik őket, ha továbbra is dolgoznak. A szomszéd községből (!?) egy felelőtlen banda kereste az igazgatót, hogy végezzen vele, csak azért, mert Leningrádban tanulta az üzemszervezést, a gazdaságvezetést. Az állami gazdaság portáján egyébként rend volt. A munkásőrség úgy védte az állami vagyont, mint a sajátját. A szomszédban lé­vő gépállomás pénztárát kira­bolták de az állami gazdasá­got nem merték megkörnyé­kezni a fosztogatók. A mun­kástanács és az állami gazda­ság vezetői idejében megszer­vezték a gazdaság vagyonának őrzését. Az októberi események során származott kár igen csekély, mindössze néhány mázsa bur­gonya fagyott meg, mert az időszaki munkások hazatértek szülőfalujukba. A többmilliós vagyon azonban hiánytalanul megmaradt és most újult erő­vel látnak hozzá, hogy tovább gyarapítsák és deficitmentes gazdasággá tegyék a puszta­szikszói állami gazdaságot. Mielőtt hozzákezdenénk az újjáéledő állami gazdaság ter­veinek ismertetéséhez, be kell vallani valamit. Egy könnyel­mű ígéret miatt nem közölhet­jük az állami gazdaság veze­tőinek nevét, mivel azt kérték, őket ne említsük a cikkben. Megígértük, s most nevük he­lyett tetteik, szép terveik áll­janak itt dicséretképpen. Tiszta ráfizetés! így törne ki a gyanútlan szemlélő, ha a gazdaság el­múlt évi számadásait felülvizs­gálná. Igen, ráfizetés három millión felül. Rosszul gazdál­kodtak talán? Legkevésbé. Hogyan lehet nyereséges az olyan gazdaság, mely a tojást 30 fillérért, a hízottsertést 12 forintért volt köteles átadni. Mikor megkötötték a kezüket a felsőbb rendelkezések, s nem úgy gazdálkodhattak, ahogy az ésszerűség, a talajviszonyok és a gazdaság lehetőségei megkí­vánták. Egy példa. A cukorré­pa egyelést hetes eső szakítot­ta félbe. Az okos gazda ilyen­kor minden erőt mozgósít, hogy utolérje magát és a ter­mést megmentse. Am a gazda­ságban nem volt „keret” rá, nem fizethettek több munkást, így elhúzódott az egyelés, el­húzódott a kapálás, a kukori­cában sem tudtak dolgozni, s mindez csak azért történhetett, mert az igazgató nem fizethe­tett több munkást, még ha de­ficit is volt a nyakaskodás bére. Most szabadabb kezet kap az igazgató — hogyan hasznosít­ja ezt? Úgy, hogy a munkástanács­csal közösen megbeszélve, — csökkentették az irányító és adminisztratív dolgozók lét­számát, összevonták a két üzemegységet és 100 ezer fo­rintot nyertek vele. A gazda­ság 145 fejőstehenéből kiselej­teztek 64-et és a most megma­radt nyolcvantól ugyanannyit fejnek. Hatvan tehén takar­mánya itt is a nyereség. Gépesítik a szállítást, mert messze vannak a földek. A Zetorok, Universal traktorok „likvidálják" a lassú járású ökröket. Nyereség itt időben és pénzben is nagy lesz. „ Hegy hatalom“ Az igazgató, a munkásta­nács, a pártszervezet és a szakszervezet közösen dönt a legfontosabb kérdésekben. Ezeken a „négyhatalmi” ta­nácskozásokon határoznak a gépesítésről, a bérezésről, a deficites üzemágak gazdasá­gossá tételéről és bizakodnak, hogy az idén lefaragják art a bizonyos három millió defici­tet. Ilyen igyekezettel, egyetér­téssel lehet is. Addig nem tehetünk pontot a cikk végére, míg nem szó­lunk a legnagyobb erőről, a szép terveket megvalósító jó munkásgárdáról, a tehené­szekről, fogatosokról, trakto­rosokról, akik nem váltak sem árulókká, sem rombolókká, sem rendbontókká, akik egész nap a mély latyakot taposva végzik munkájukat, mintha nem is vonult volna el az or­szág felett a zűrzavaros idők átka — a munkakerülés. A föld felszántva, a búza elvetve, a gazdasági felszere­lés nagyjából kijavítva, rend és fegyelem mindenfelé. Még segíteni is tudnak a többi ál­lami gazdaságnak, ha a ta­vasszal valahol rászorulnak. A gazdasági épületeket, gép­javító színeket, a tehenészetet, sorra járva, azt tapasztalhat­tuk, hogy minden szépítés nél­kül valók a munkástanács, s a gazdaság vezetőinek tervei, beszámolói. Minden úgy halad, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az idén tényleg eltűnik az a három millió deficit. S töb­bé emiatt sem lesz fehér holló a pusztaszikszói állami gazda- i ság. Folytatják módszertani kutatásainkat Újból megalakulnak a KST-k Lelley János a kompolti kísérleti intézet igazgatójának nyilatkozata A forradalmi munkás—pa­raszt kormány nyilatkozata utal arra, hogy a mezőgazda- sági termelés további fokozá­sa érdekében az elkövetkező években is nagy szükség lesz a tudományos munkára. Az Észak-Kelet Magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Inté­zet ezirányú munkájáról és feladatairól Lelley János, az intézet vezető-kutatója a kö­vetkezőket mondotta: „Az Észak-Kelet Magyaror­szági Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben a kísérleti tevé­kenység lényegében három irányú. Legfontosabb munka- területe a növénynemesítés, — azaz új növényfajták nemesí­tése és az intézet 11 körter­mesztésben lévő, országosan el­ismert fajtájának fenntartása, illetve elitmag előállítása. A munka másik része a búza, kukorica, kender, bab és mák agrotechnikájának továbbfej­lesztése, végül harmadsorban olyan módszertani kutatás, amely mind a növénynemesí- tési, mind az agrotechnikai kísérleti tevékenységet előse­gíti. Az 1956-os évben az intézet előállította a szükséges elit­mag mennyiséget. Hasznos gyakorlati eredményt ért el a Minthogy a kísérleti intézet tevékenysége folyamatos, az említett kísérletek az 1957-es évben is folytatódnak. Tervez­zük. hogy a nemesítő munka mellett és az elitmag köte­lezettség teljesítésén kívül fo­kozzuk az agrotechnikai kí­sérleteket, különösen azokat a vizsgálatokat, amelyek a talaj lepusztulás megakadályozását célozzák. Nem valószínű, hogy a következő egy-két évben új növényfajtát állíthatnánk elő, minthogy 1953-tól 1956-ig ösz- szesen kilenc új fajtánk került a köztermelésbe és ezért bizo­nyos időre van szükség, hogy újabb fajtával jelenhetünk meg. Folytatjuk azonban mód­szertani kutatásainkat és re­méljük, hogy az eddigi meto­dikai eredmények fejlesztésé­vel a sikeres nemesítéshez újabb hathatós segítséget nyújthatunk” — fejezte be nyilatkozatát Lelley János. Megyénk termelőszövetkezetei és egyéni gazdái az ősszel, mint­egy kilencvenezer holdon vetet­Az üzemekben, hivatalokban lévő Kölcsönös Segítő Taka­rékpénztárnak egy része az októberi események után meg­szüntette működését. Ezek a KST-k, most a volt tagok kez­deményezésére újból megala­kulnak, mert nélkülözik a gyűjtési és kölcsönzési lehető­ségeket. Eddig 16 KST 960 taggal kezdett ismét betét- gyűjtéshez. Az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatósága 1957. ja­nuár hó folyamán 28 elhúnyt hozzátartozói részére 14.755 forint temetkezési segélyt fize­tett ki. A kötelező biztosítás az El­nöki Tanács rendelete értel­mében megszűnt. Akik va­gyontárgyaikat ez év március 31-ig önkéntesen biztosítják tűz, villámcsapás, robbanás és viharkárok esetére, azoknál a kötelező biztosítás ez év már­cius 31-ig járó kötelező bizto­sítási díj negyedévi díj elenge­désre kerül. gyávái fejtrágyázzák. Eddig mint­egy nyolcvan vagon pétisót hasz­náltak fel a gabonafejlődésnek a Nyolcvan vagon pétisó az őszi vetésekre kukoricatermesztés biztonsá­gának növelése terén, továbbá több olyan módszertani újí­tást dolgozot ki, amelyek kü­lönösen a gabonafélék beteg­ség-ellenállóképességének ne­mesítését teszik eredményes­* ték el a gabonát. Az idejekorán földbevetett magvak általában jól teleltek és szépen fejlődnek, j Több helyen azonban — főleg a megye védtelen síkvidékcin — a januári hidegek hatására kiritkul­tak, gyengén keltek a növények Ezeket a vetéseket most holdan­ként 50—60 kiló nitrogén műtrá­serkentésére. A tiszanánai Petőfi és a Vörös Csillag Tsz tagjai pél­dául mintegy száz holdon segítet­ték fejtrágyázással a növény fej­lődését. A pétisót még a hóolva­dás előtt kiszórták a talajra, hogy a hólével együtt kerüljön a nö­vényhez. Frissen mázolt cégtábla hirdeti hogy Széplaki József Gyöngyösön visszakapta iparát A sok munka mellett sokat foglalkozik ta­nulójával is. Igyekszik őt jó szakemberré nevelni. Gyur- csik Géza a fia­tal kovács ta­nuló nagy igye­kezettel sajátít­ja el a menet­vágás fogásait. 26 éves gya­korlattal for­málja a vasat és szorgos mun­kája nyomán a tönkrement me­zőgazdasági gé­pek, igás és laposkocsik, lókapák, ismét használhatókká válnak. GYURKÓ GÉZA: cA papt'ikóiknunpli AVWv AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa^^vvvvvvv PAPRIKASKRUMPLI volt vacso­rára, kolbásszal. A tűzpiros, sűrű lében megelégedetten hevertek az omlós, rózsás krumpli darabkák, köz­tük, mint a basa háremében, úgy he­vert a megdagadt kolbász. És az egész tetején — ahogy szerette — két karika erőspaprika hencegett, színével, erejével. Túrái szájában összefutott a nyál, amint szembené­zett ezzel a tányémi varázslattal, s várt egy pillanatig, hogy a várakozás még jobban felfokozza éhségét, ínye sóvárgását. Zsóka szembenült vele, boldogan, s nézte emberét, aki az ő törtjéért így tud lelkesedni, ilyen gyerekesen, ilyen őszintén s újból megértette, miért tudott anyja is örülni, ha apjuk, meg ők szinte fal­ták az egészséges éhségtől a koszt­ját — Azt hiszem, sikerült... — intett saemével a tányérra, hogy szóban is, s már előre is kicsikarjon egy kis elismerést. Túrái, kicsit tömpe orrá­val beleszimatolt a levegőbe, aztán széles vigyor terült az arcára. — Én is... én is azt hiszem, hogy sikerült... Remek asszony vagy — tette hozzá, s közben már nyúlt is a kenyérért, hogy szokása szerint, elő­ször megforgassa a paprikáskrumpli levében a kenyér puha belét. Zsóka jólesően elmosolyodott a vacsoracsi­holta bókon, mi tagadás, jólesett ne­ki, s rögtön elhatározta, hogy holnap, igen, már holnap, tejfölös rakott- krumplit csinál Pistának. Sok tej­föllel, kolbásszal, prézlivel, meg... — A kenyér hol van? Nem látom... — A kenyér? — riadt fel pillanat­nyi révedezéséből az asszony. — A kenyér? — tette hozzá mégegyszer, de most már ijedten. — Te jó Isten, Pista..., elfelejtettem kenyeret ven­ni... s nincs egy falat sem itthon — nyílt ijedt kerekre Zsóka szeme, — hogy keskeny szemöldöke egész a homlokáig kacskaringózott. TÚRÁI NYELT egy kegyetlen na­gyot, aztán egy pillanatra belebá­mult a tányérba. A krumpli, a szaft, a kolbász a fehér tányérban most úgy nézett ki, mint egy jólsikerült kaján vigyor, valami hájfejű ember arcán. — Szóval nincs kenyér. Hát most hogy a fenébe egyem meg ezt a re­mekedet... Mi? Kérj a szomszédból! — Nincsenek itthon, moziba men­tek... Pistukám, ne haragudj, nem is tudom, hogy mehetett ki az eszemből. Várjál, míg hazajönnek, s kérek. — Várjak? Meg vagy te őrülve? Ki hallott már felmelegített papri­káskrumplit enni... — Miért... — próbált védekezni Zsóka — nálunk is megmelegítet­ték, ha apa későn jött haza... — Az nálatok volt, s nem nálunk. Én nem eszem felmelegített vaca­kokat, vedd tudomásul... — Miért vacak, amit én főzök, az elébb még dicsérted? Túráit most már egészen elöntöt­te a méreg. Talán most még mente­getődzött is, hogy azt a vacakot csak mérgében mondta, mert... — Már bánom, hogy dicsértem... Micsoda asszony vagy te? Még arra sem vagy képes, hogy a fér­jednek rendes vacsorát adj... — Ez igenis rendes vacsora, csak a kenyeret felejtettem el — nyelvelt most már magasabb hangon Zsóka is. — Megőrülök... csak a kenyeret felejtetted el. Neki ez csak. Én dél­ben eszem azt a vacak üzemi enni­valót, hazajövök fáradtan, éhesen, s még vacsorát se képes adni... Bi­zonyisten megáll az ember esze — ugrott fel az asztal mellől Túrái nagy dühösen, hogy a sűrűsödő szaft megremegett a tányérban. — Mindig volt rendes vacsorád, s ezért a kenyérért kár így murizni. Szégyeld magad. — Én szégyeljem magam? Még szép. Szégyeld te magad, akit még arra se tanított meg az anyád, hogy valami ennivalót lökj az elé a mar­ha férjed elé, aki eltart — kiabálta Túrái veresedő képpel. — Igen... most kibújt a szög a zsákból — öntötte el Zsóka szemét a könny. — Szóval az a baj. hogy el­tartasz. Igen, ez a te bajod. Amíg dolgoztam, addig jó voltam. Ami­kor raciztak, még neked járt a szád, hogy nem is baj, legalább itthon va­gyok, gyerek nincs, megélünk mi úgy is... Hát megélünk... szépen élünk... Mindnyájan egyformák vagy­tok ti, férfiak... — Most már hagyd abba... na­gyon únom már — próbálta csende­sebbre fogni hangját Túrái, hogy meglátta a könnyeket az asszony szemében. De könnyebb megfékezni az áradó folyót, mint az asszonyi könnyeket, szavakat. — Nem hagyom... nem hagyom magamat sértegetni akárkitől. Kap­hattam volna én mást is, mint téged, de kellett nekem... — Bár kaptál volna, akkor most lenne egy rendes feleségem nekem is. akinek nem „csak” a kenyér a va­csorához, aki gondoskodik a férjé­ről, aki... — Még elválhatunk... én nem bá­nom.,. Váljunk el. Ha egy karély ke­nyérből ilyet csinálsz... én... én­én nem bánom... — Hogyne, az többe kerül, mint az egész áldott házasságom... — Ó, Istenkém, már megint a pénz — kezdett most már rá komo­lyan a sírásra az asszony, s kisza­ladt a konyhába. TÚRÁI KEGYETLEN káromko­dásokat mormogva az orra alatt, félszemmel az asztalra pislogva, úgy járt-kelt a szobában, mint az orosz­lán a ketrecében. Éhsége a méreg­től már elmúlt, bánta is, meg nem is az iménti veszekedést, de változat­lanul igaza mellett tört lándzsát. Mert ki hallott olyat, hogy egy asz- szonynak, akinek igazán nincs más dolga, annyi sütnivalója ne legyen, hogy kenyeret vegyen. Most persze bőg, mint a záporeső, olyan vörös lesz az orra, mint valami deliriumo- sé, s még ráadásul őt hibáztatja, —■ mert kenyeret mert kérni, az isten­fáját. Lemegy a vendéglőbe, az lesz a legjobb, ott legalább a pénzéért kap az ember kenyeret... Le is megy, csak azért is... Ámbár... nem is éhes már, nem tudna egy falatot sem enni. Akkor meg mi a fenének menjen le... Itthon marad, őt nem lehet kizavar­ni a saját lakásából. Nyílt az ajtó, Zsóka jött be szi­pogva, paprikajancsi orral, s vala­mit letett az asztalra. Egy darab, kicsit száraz kenyér. — Ennyit találtam... nincs több — mondta sírós hangon, s leült a rádió mellé. Túrái nézte a kenyeret, a papri­káskrumplit, s az asszonyt, aki há- tatfordított, s az orrát törölgette ke­gyetlenül, majd cigarettát dugott a szájába, s levágta magát a sezlonra. — Már nem vagyok éhes — je­gyezte meg, de az asszony hallgatott, csak a paprikáskrumpli vigyorgott ki még mindig a tányérból, — de mintha ez a vigyorgás, inkább vala­mi hideg mosoly lett volna. S Túrái ebben a pillanatban határozottan gyűlölni kezdte ezt az ételt, ezt a, ezt a..., igenis vacak..., bajkeverő paprikás krumplit.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom