Új Úton, 1957. február (12. évfolyam, 10-17. szám)

1957-02-14 / 13. szám

1957. február 14. csütörtök ÜJ ÜTŐN 3 „Nem természetbeni juttatás — jó fizetés kell munkásainknak • • Gáspár Sándor és Vas-Viíteg Miklós országos szakszervezeti vezetők Egerben A Szabad Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa nagy­aktíva ülésre hívta össze a te­rületi bizottságok elnökeit, a megyei üzemek közt-il három­száz üzemi bizottsági elnökét és aktíváját. A nagyaktívát február 8-án tartották a Szak- szervezet nagytermében. A beszámolót Gáspár Sándor elvtárs, a SZSZOSZ főtitkára tartotta. Az október 23 előtti és az azt követő események ismer­tetése után Gáspár elvtárs a Szakszervezetek magatartásá­ról beszélt. „Őszintén meg kell. mondani, hogy 1953-tól komoly erőfeszítéseket tettek a szak- szervezetek a hibák kijavítá­sáért. 1955 végétől ellenzéki szerepet próbáltak vinni, az akkori kötöttségek miatt, azon­ban nem nagy eredménnyel. Minden fórumon igyekeztek képviselni azt a véleményt, hogy a szocializmus építése ilyen módszerekkel tovább nem vihető és ezen sürgősen változtatni kell. Sajnos, a ma­gyar szakszervezeteknek nem volt olyan tekintélyük, hogy érvényt tudjanak szerezni akaratuknak, elképzeléseik­nek. Általános volt a munkás­osztály lebecsülése, ezért ke­rültek a szakszervezetek nehéz helyzetbe. Ezért csökkent a tekintély és ezen nincs csodál­koznivaló. Ha felelősségről van szó, ak­kor elsősorban mi vagyunk a felelősek, akik országos szin­ten vezetjük a szakszervezeti mozgalmat, de senkinek sincs joga felelősségre vonni az Szemben dolgozó embereinket, nincs joga ellenük boszorkány- üldözést szervezni. Sajnos, még mindig tapasztalhatók olyan jelenségek, hogy az el­követett hibákat igyekeznek a helyi vezetők zsebébe varrni. Amikor megalakult a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány, a legelső ülésen szóvá- tettük, hogy mit kell tenni a ♦ munkások élet- és munkakörül­ményeinek megjavításáért. 1. Azonnali 25 százalékos béremelést. 2. A nyugdíjtörvény módo­sítását, mely igen alacsony összegeket juttat azoknak, akik egész életüket munkában töltötték el. 3. Családipótlék rendezését. Javasoltuk, hogy a többgyer­mekes családoknak nagyobb összeget kell juttatni. 4. Munkanélküli segély be­vezetését. S mit tudtunk ebből megva­lósítani? A 25 százalékos béremelés­ből 10 százalék lett, de ezt sem tudtuk minden területre érvényesíteni. A pedagógusok bérrendezésére még nem ke- ■ülhetett sor, pedig mindössze 18 millió forintról van szó. Nem tudtuk rendezni a mű­szakiak bérét sem, mely szin­ten az egyik legsürgősebb fel­adatok közé tartozik. A mun­kanélküli segélyt sikerült be­vezetni. Ismeretes, hogy ebben az időben a termelt érték között és a kifizetett bér között 60— 70 százalékos differencia volt. Nekünk felelősséggel kellett eldönteni, hogy ragaszkodunk- e ezekhez az összegekhez, mert ha igen, akkor úgy a kormánnyal együtt szavazzuk meg az inflációt. Amikor a termelés normalizálódik szá­molni lehet azzal, hogy fel tudjuk emelni a kért juttatá­sokat Gáspár elvtárs ezután a Szakszervezetekre háruló fel­adatokról beszélt. Elsősorban a Magyar Szak­szervezetek szervezeti erejét, hálózatát kell gyorsan helyre­állítani. Választásokat egye­lőre nem tartunk, mert ehhez nincsennek meg a feltételek. Keresni kell a szakszervezeti munkában a jobbat, az újat, de a szakszervezetek alapvető feladata nem változik. A Magyar Szakszervezetek nem engedik, hogy vezetésü­ket politikai kalandorok ve­gyék át. A Munkástanácsokkal meg kell javítani a viszonyt, s eh­hez felső szinten már vannak jó tapasztalataink. A Szakszervezetek tartalmi munkája lényegében megma­radt. A társadalombiztosítás, üdülés, a munkavédelemmel kapcsolatos feladatok, a mun­kásellátás, továbbra is a szak- szervezet feladatai közé tar­tozik. Lehet-e sztrájk ? A sztrájkjogról az alábbiak­ban fejtette ki véleményét Gáspár elvtárs: „A X. teljes ülésen is meg­állapodtunk, hogy a sztrájk­jognak sok gyakorlati, politi­kai érteimé nincs. Ez nem je­lenti azt, hogy nem lehet sztrájk, ha tényleg konfliktus támad, melynek békés megol­dása az emberek rossz akarata következtében nem lehetséges A sztrájknak igazságos vei tát a célja határozza meg. Most elképzelhetetlen, hogy a tény­leg reális és józan követelések mellett a sztrájk eszközéhez kelljen nyúlni. Ilyen a bér­emelés, a nyugdíj, a családi­pótlék, « munkanélkülisegély. A sztrájk a jelenlegi helyzet­ben tovább fokozná nehézsége­inket, Olyan helyzetet nem tu­dunk elképzelni, hogy akara­tunknak békés eszközökkel, vagy egyéb módon ne tudnánk érvényt szerezni.” Vissza kell-e fizetni a novemberi többletbért? Gáspár elvtárs beszámolóját élénk vita követte, melynek során az aktíva résztvevői tolmácsolták üzemük munká­sainak javaslatát, követeléseit, a munkakörülmények és a természetbeni juttatások meg­javításával kapcsolatban. Sok szó esett arról is, vissza kell-e fizetni a november első nap­jaira felvett bért? A hozzá­szólók közül Hevesi Gyula, a FŰSZERT dolgozója elmondta, hogy négy rendelkezést is kaptak a bérek kifizetésére, s murjkatörvénykönyvével is ellenkezik ez a rendelkezés, mely szerint 39 nap után is vissza kell fizetni a „jogtala­nul felvett többletbéreket ” Felszólalt a nagyaktíván Putnoki László, a Heves me­gyei MSZMP Intézőbizottsá­gának tagia is. Putnoki elv­társ a párt és a szakszervezet zárkózott egyéniség viszonyáról szólt. Biztosította a szakszervezetieket, hogy olyan irányú pártvezetésről, mely az utóbbi években kiala kult, szó sem lehet. ,.A szak- szervezet ilyen irányítását nem akarjuk kézbevenni, — mondotta Putnoki elvtárs, majd az „egri tiszta forrada­lomról” közölt tényeket és adatokat, s ismertette az el­lenforradalmi elemek tevé­kenységét az októberi esemé­nyek során. ,.A Szakszervezeteket segít­jük, de nem diktálással. A párttagokat nem lehet kire- keszteni a szakszervezeti ve­zetésből, de ugyanannyi joguk legyen, mint a pártonkívüliek- nek. Reméljük, a párttagok segítségével sikerül a szakszer­vezet tekintélyét megszilárdí­tani” — fejezte be hozzászólá­sát Putnoki ellvtárs. rált prémium rendszerről is elítélő véleménnyel volt Vas elvtárs, majd a szakszervezet és a munkástanácsok viszo­nyáról szólva elmondotta, hogy a munkástanács sokszor a szakszervezet feladatait végzi, melyen rövidesen változtatni kell. A hozzászólásokra válaszol­va Gáspár Sándor elvtárs a szakszervezetek egységének, fontosságáról beszélt. A nagy­aktíván ugyanis elhangzottak olyan vélemények, hogy a vil- lamcsipari dolgozók váljanak ki a vasas szakszervezetből. Gáspár elvtárs elmondotta, szerinte ez nem helyes, s tu­domása van arról, hogy né­hány jogász követelte a villa­mosipariak különválását, nyilvánvaló egyéni céllal. Megnyugtatta az ülés résztve­vőit, hogy azt a többlet bért, amit rendelkezésekre fizettek ki, nem lehet lefogni. A szakszervezeti nagyaktiva Furucz János elvtárs, a Heves megyei Szabad Szakszervezet Megyei Tanács elnöke zársza­vaival ért véget. Szerkesztői üzenetek J Az órabérről, prémiumról, a természetbeni juttatásokról A nagyaktíva legnépszerűbb felszólalója Vas-Vitteg Miklós elvtárs volt, a Szabad Szak- szervezetek Országos Szövet­ségének alel nőké. A nagyaktíva résztvevői he­lyesléssel hallgatták a termé­szetbeni juttatásokról szóló véleményét. Vas elvtárs sze­rint a természetbeni juttatás nem igazságos, mert vannak olyan iparágak, ahol nem tud­nak természetbeni juttatást biztosítani a dolgozóknak. De ha ezeknek magasabb fizetést adnak, azonnal reklamálni kezdenek azok, akik kapnak ermészetberü juttatást, mert GYURKÓ GÉZA; azt nem számolják keresetük­höz. „Nem természetbeni jut­tatás, hanem jó fizetés kell munkásainknak, — mondotta Vas elvtárs. Arról is szólt, hogy helyes-e az órabért min­den iparágban és szakmában bevezetni. A nagyaktíva részt­vevői szerint is sokkal keve­sebb a teljesítmény, ha óra­bérben dolgoznak a munkások, sokszor a kifizetett bér nincs arányban az elvégzett munká­val. Egyöntetű vélemény az volt, hogy amennyire lehet, kerülni kell az órabérezésre való áttérést. A sokat emlegetett és bí­Ferenczy József, Füzesabony: Verseit küldje be a szerkesztőség­be, ha megfelelők, leközöljük őket. Rausz Mária, Mezötárkány j A hirdetés díja kb. 40 forint, kér­jük közlés előtt beküldeni. Lombos István, Eger: írásaiból közlésre is került, a jegyért való sorbaállásnál sajnos nem tudnak egyenlőre segíteni. A nagy érdek­lődés miatt sokszor egy hétre előre már elkelnek a jegyek. Ethy. jeligére üzenjük, hogy írásait csak úgy tudjuk figyelem­be venni, ha teljes nevét is köz­li velünk. Zachár Györgyné, Recsk: Ké­rését igyekszünk teljesíteni, a ké­sőbbiekben kézimunka mintát is közlünk asszonyrovatunkban. Ifj. Juhász Sándor és Somogyi Eszter: verseiket elbírálásra to­vábbítottuk. Czékmány Gábor, Ludas: pa­naszát továbbítottuk a Tüzéphez. Búzás Borbála, Nagyút: Versét továbbítottuk elbírálásra. Ha meg­felel lapunk színvonalának, kö­zöljük. Bányai Jánosné, Hatvan: Pa­naszát kivizsgáltuk a Tefunál. A vállalatnak joga volt egy éven belül még pénzt kérni, ha a sof- főr tévesen számolta el a fuvar­díjat. Ez esetben pedig téves volt a fuvardíj elszámolás. ( í főíjadüs Falu volt. Tél volt. És va­sárnap délután. Az emberek hát ott álldogáltak a füsttől, emberi testtől átfűlt, de nem átmelegedett ivóban, meg az udvaron. Szétvetett csizmás lábakkal, ki városi cipőben, ki kucsmában, vagy siltes sapkában. Beszélgetnek. Han­gosan a benyakalt féldecik­től — mert régen volt bor­ivó nemzet a magyar! — szé­les gesztusokkal. Mintha ve­szekednének, pedig nem. De az elfojtott és le nem veze­tett energiák, a téli zsíros koszttól felhevült vér, a semmittevés ott dobol ereik­ben, halántékukon, mozdula­taikban. Most éppen Kun Zsiga két­csövő vadászfegyveréről van szó. Mindenki hozzáértő, mindenki tökéletes lövő és mindenkinek volt már olyan vadászkalandja, amit most el kell mondani, itt a fagy­ba meredt téli udvaron, hol úgy párázik a szó, mint fe­dett edényből a gőz. — Nem rossz fegyver ez, — de aipi nekem volt... Távcsöves... Hajszálkereszt- tes... az igen, az volt a fegy­ver. ötszáz lépésről vége volt a nyúlnak — henceg a fiatal Gáborján! Sándor. Há­rom hold földet most örö­költ a szüleitől, csúzlija ha volt, nem távcsöves pus­kája. De hadd mondja, ha jól esik neki. Kun Zsiga az­ért csak nem állja meg szó nélkül. — Ennél a puskánál az én szemem a távcső, a pillám meg a fonalkereszt... lövök én ezzel úgy, mint bárki. — Na...na... múltkor is meglépett a nyúl — így az egyik, a városi cipős, a szö­vetkezeti boltos Tarjáni Pis­ta. Kun felhúzza a szemöldö­két, erre a méltatlan vádra. —• A patron volt az oka, hogy szakadjanak meg, akik csinálják... A patron, mert ha az jó, előlem nincs mene­külés,— üt öklével a félka­bátra, ami mögött a melle van, hogy értsenek a szóból. Az ivóból ismét kiódalog- tak néhányan, könnyíteni magukon, most aztán ott áll­nak és hallgatják a csepere­dő vitát. Na, egy kis olajat a tűzre! MIT ÉR EZ AZ EMBER ? rP isztelet a költészetnek és a költőnek, aki szavaival, gondolataival milliókat lelkesít, aki az egyszerű szavakból csillogó, drága igaz gyöngyfűzért von az eszme köré. aki a dolgok lényegére és mélyére tud hatolni. A költő is ember, aki ugyan nem lesz, hanem születik, de ember, aki tévedhet., megbotolhat, de aki botlásában is becsületes, igaz és őszinte, akinek egy szíve van, s egy eszméje, s szolgálja azt. jól vagy jobban, de örökké. Most mit mondjunk ezek után Acél Tamásról? Aki becsapott minket, aki költőnek hivatta magát és tolnak volt, aki becsületet hirdetett és csak becstelen volt, aki — ó nem botlott! — hazudott szemérmetlenül, aki úgy árúlta lelkét és árulja ma is, mint prostituált a testét. De az legalább hű a testéhez. Acél még a leikéhez, saját gon- dclatmhoz sem hű. Csak a hazugsághoz... Most mit mondjunk aztán Acél Tamásról, aki Sztá­lin és Kossuth-díjjal a zsebében így nyilatkozott 1956. december 20-án a New Yorki Timesnek: „ Már 1949-ben..: tudatára ébredtem annak, hogy Magyarországon terror uralom van... nem vagyok kommunista többé...” Mondjuk azt, hogy sohasem volt? Nem, ne mi törjünk pálcát felette, ne mi ítéljünk becsülete felett, ami nincs, költészete felett, ami enyhén szólva is vitatható, kommunista volta felett, ami soha, de sohase volt. Idézzünk acéltól, idézzük saját szavait, s ez a legsúlyosabb ítélet, amivel embert még elítélhetett a becsületes emberek társadalma. 1950. február. Csillag. ... hogy homokra épült birodalmak helyett érős, sSilárd, összekovácsolt népi hatalmat nem. teremthet meg — csak a párt. Elvtársak, munkára! Emeljük ragyogó magasba hazánk — adjon szívünknek erőt. s karunknak hatalmat az Októberi láng!” Ezt vallotta politikai nézeteiről, s remcsak ezt. Két évvel később, az Irodalmi Újság november 6-i számában így írt: „ Nem tudok szebb és felemelőbb hivatást, mint ennek a tábornak a katonája) lenni, nem ismerek nagy­szerűbb feladatot, mint ezért a célért harcolni..." S ez az áruló katona, ez a tudatos áruló, ma Ameri­kában árulja művészetét, még olcsóbb becsületét. Abban az Amerikában, amelyről így írt 1951-ben, a november 8-i Irodalmi Újságban: „... azok a „felnőttek”, akik ma Amerika urai, nem emberek a szónak nemes és igaz ér­telmében, hanem valamilyen vad gyűlölettel elvakított aljas gonosztevők.” Mit ér ez az ember? „...de belőlünk több kell, hogy maradjon...” írta egy helyen. Nem, Acél Tamásból semmisem marad, legfeljebb egy közmondás, mely századok múltán folklór lesz, egy népi mondás: „hazudsz, mint az Acél...” S még boldog lehet, hogy így lehetett halhatatlan. JaviVi ív£ adófizetés Hevesen Dolgozó parasztságunk az őszi munkák elvégzésével já­rult hozzá, hogy megóvjuk a forint vásárló erejét. De a ter­melő munka mellett más kö­telessége is van az állampol­gároknak: a közteher viselés. A begyűjtés eltörlése után megnőtt az adófizetés jelentő­sége, hiszen a befizetett adók­ból kell fedezni az iskolák, kórházak, szülőotthonok és egyéb fontos intézmények fenn­tartását. A hevesi kórház és a községben lévő kultúrális in­tézmények fenntartása példá­ul negyedévenként, mintegy 3.9 millió forintba kerül. Ha a — Könnyű itt beszélni... — így az egyik. — Volt egy komám, neki minden nő lefeküdt, legalább is ezt mondta mindig nagy hencegve... A saját felesége is megcsalta... A nevetés magasra párá­zik. Kun Zsigát elönti a mé­reg. Ez neki szólt, ezek két­ségbe vonják vadásztudomá­nyát, ezt nem lehet csak úgy annyiba hagyni. — Amíg a kucsmám meg­fordul a levegőben, ötven lé­pésről ráduplázik... — vágja ki dühösen. — Hogy ötven lépésről? — ugrik közelébb Tarján Pista, meg Gáborján! Sándor is. — Ötven lépésről, ha mon­dom, — erősíti meg Kun Zsi­ga. — Állom... öt féldeci! — vágja rá egyből Tarján. — Tíz... öt ellen — repli- kázik vissza gőgösen Kun Zsiga. És patront húz elő a zse­béből. Itt a kucsmám ki ha- jintja fel? A nevetés, vita elhallgat, mindenki közelebb tódul, hogy lássa, mi lesz a féldeci sorsa. Ez jó mulatság lesz, hetekig lehet majd beszélni róla, húzni vagy egyiket, vagy másikat, aszerint, Ki nyeri a fogadást. — Na, ki dobja fel a kucs­mám? — néz körül Kun Zsi­ga. — Én megpenderítem, de nehogy azt mond aztán, hogy miattam nem lőtted meg — lép oda a kucsmáért Kispál Jani, Tarján komája, aki így akar részesülni a féldecikből. — Semmit se törődj, csak hajítsd magasra, s ugorj fél­re... A többi ae én dolgom — adja most már határozottan ki az utasítást Kun Zsiga, s kezébe nyomja a vasárnapi kucs­máját és félresímítja még mindig sűrű, őszülő haját. Aztán betölt. Hátrál is vagy tíz lépést, megveti a lábát. S vár. Mindenki hallgat. Kis- pált figyelik, aki elballag egészen az udvar végére. Ott megáll. — Dobjam-e? — Ne kérdezd, csak dobd, mondtam már, hogy a többi az én dolgom... Kun Zsiga szeme össze­szűkül, borotvált arca meg­feszül. Egyik lábát egy ki­csit hátrébb teszi. Megszűnik most számára az egész világ, a tél, a falu, csak a kucsma van, amely most ellensége, amelyet le kell győzni, el kell találni. Mert ezt kívánja a becsület, — a falu előtt. járás adófizetési helyzetéi vizsgáljuk kiderül, hogy a múlt év végén csupán egyötö­de folyt be a tervezett adó­nak, tehát komoly veszélybe* van a szociális és kultúráik intézmények működésének biztosítása. Az idén már van némi javulás. A pénzügyi ap­parátus dolgozói a múltévi elemi károk után több min! hatezer adózónál csökkentet ték az adót. A beadott kérel­meket is elintézték és akik a múlt évben rendezték adóju­kat, megkapták a két száza­lékos kamattérítést. Mátyás Ferenc, Heves Hirtelen pörögve maga repül a kucsma. Hol fe belseje, hol külső szü prémje villan fel a nagy: gásban... Kun kapja a j kát...: A kucsma, mint madár, megáll a pörgést s balra vágódik le, a fel re meszelt ámyékszék n lé. Talált. — Ez igen... jó lövés volt... — Megvan az öt féldeci... — Az anyád Zsiga... én se lennék nyúl előtted. .— Hínyje a mindenit, de jó lő ez a Zsiga, — röpköd­nek a megjegyzések. S Kun Zsiga szívét nagy, nagy me­legség, megelégedettség jár­ja át. Az oroszlánvadász, ab­ban a forró Afrikában nem lehet ilyen büszke hőstetté­re, mint most Kun Zsiga a kucsmavadászat eredményé­re. Int a boltos gyereknek, a Tarján fiúnak. — Na gyere fiam... igyuk csak azt a néhány féldecit... S a tömeg élén, mint valami győztes hadvezér, bevonul az ivóba. Hiába no, csak jólsikerült vasárnap volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom