Új Úton, 1957. február (12. évfolyam, 10-17. szám)

1957-02-14 / 13. szám

2 ÜJ ÜTŐN 1957. február 11. csütörtök Pártellenzékből a szocializmus „ellenzéke** Nagy Imre miniszterelnöki tevékenységéről Október 23-án éjjel Nagy Imrét, a bűnös pártvezetés el­len már régóta harcoló párt­ellenzék legismertebb politiku­sát nevezték ki miniszterelnök­nek. Nagy Imrében bízott a becsületes, szocializmust akaró tömegek legnagyobb része. Nagy Imre rendkívül bonyo­lult helyzetben kezdte meg miniszterelnöki tevékenységét. Az október 23-i események során, amikor a magyar nép fellépett a volt párt- és állam­vezetés súlyos hibái ellen, — ugyanakkor az imperialisták és az általuk támogatott, az or­szágon belüli és kívüli magyar ellenforradalmi elemek ezt az alkalmat kihasználva, a régen előkészített aknamunkát foly­tatták. Megindították a fegyveres lázadást, megkísérelték meg­semmisíteni magyar nép szo­cialista vívmányait, visszaál­lítani a kapitalista rendszert és a fasiszta terroruralmat. Rákosiék bűnös politikája és a pártban dúló frakcióharc révén már régen megbomlott a párt eszmei és szervezeti egysége és a dolgozók egy ré­szének is megrendült a párt­ba vetett bizalma. Gerőék még október 23—24-én is görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz. Nem mertek a munkásokhoz, a párt tagjaihoz, pártfunkcio­náriusokhoz fordulni, mert nem bíztak bennük. Az esemé­nyek sodrában, amikor, a leg­nagyobb szükség lett volna a határozott vezetésre, szerve­zettségre, a pártszervezetek magukra maradtak és szinte megbénultak. Az ellenforra­dalom számára a legkézen­fekvőbbnek az a taktika mu­tatkozott, hogy kezdetben nem mutatják meg igazi szán­dékukat, hanem a Rákosiék elleni népharag és a nemze­ti függetlenség bajnokainak mezében lépnek fel és igye­keznek a tömegeket maguk mellé állítani, fokozatosan megszerzik a legfontosabb ha­talmi pozíciókat és azután előállnak valódi céljaikkal, győzelemre viszik az ellenfor­radalmat. Mit kellett volna Nagy Imrének tennie ebben a helyzetben? Mint kommunis­tának, mint isrpert, népszerű vezetőnek, mint az ország mi­niszterelnökének, az lett volna a kötelessége, hogy a nép jo­gos igényeinek kielégítése után lerántsa a leplet az előbújó el­lenforradalomról. elszigetelje tőlük a becsületes elemeket, talpraállítsa a munkásokat, kommunistákat és harcba vi­gye ellenük. Csakis ezen a módon lehetett volna megaka­dályozni, hogy az ellenforra­dalmárok félrevezessék a szocializmust akaró tömege­ket és a maguk számára ka- partassák ki velük a geszte­nyét a tűzből. Vannak olyan vélemények, I hegy az októberi események | során mindkét „restauráció” ; ellen harcolni kellett, de a fő- | feladat a „sztálinista—ráko- | sista” restauráció meggátlása, a régi hibák kijavítása volt. Kétségtelen, hogy igen na­gyok voltak a feladatok, a hi­bák kijavítása terén. Sokat vártak ezen a téren a tömegek a párt és a kormány vezetői­től. Helytelen lenne elhallgat­ni azt is, hogy a hibák kija­vításának útjában jelentős a- kadályók álltak. De aki jó­zanul szemlélte az eseménye­ket, rá kellett jönnie, hogy ok­tóber utolsó napjaiban már j nem a párton belüli szektáns ' erők képezték a fő veszélyt, hanem a burzsoá restaurációra törő ellenforradalmárok. A Kommunista Párt és a szocia­lizmust építő állam hibáit csak a kommunista párt és a szocialista állam javíthatja ki. Ha nem így történik, ha az ellenforradalmárok veszik ke­zükbe a , hibák kijavítását”, a kommunista pártot burzsoá pártokká, a szocializmust ka­pitalizmussá, fasizmussá „ja­vítják.” Ha tehát Nagy Imrének és csoportjának az ismeretes hi­bák kijavítása volt is a célja, éppen ennek érdekében kel­lett volna minden erejükkel fellépni az ellenforradalom ellen. Bármilyen nagyok is a párton belül, a kommunisták között meglévő ellentétek, — csak másodlagosak a kapita­lizmus és a szocializmus el­lentétéhez viszonyítva. Ha va­laki ezt szem elől téveszti, és a fő feladatot más meg­gondolásokból kiindulva jelö­li ki, letér a maxizmus—leni- nizmus útjáról, veszélybe sodorja magának a szocializ­musnak a létét és szubjektív szándékait^} függetlenül, az ellenforradalom szálláscsináló- jának dicstelen szerepét vál­lalja. Milyen módon lépett fel eb­ben a helyzetben Nagy Imre és csoportja? Igyekeztek élére állni egy olyan mozgalomnak, amely sokféle irányzatot foglalt ma­gában, s melyben egyre in­kább az ellenforradalmárok vették át a vezető szerepet. Nyilvánvaló, hogy így nem le­hetett megvalósítani a legfon­tosabb feladatot, az ellenfor­radalmárok elszigetelését. A becsületes munkásokhoz, pa­rasztokhoz, kommunistákhoz, akik a szocialista demokrácia megvalósításának legfőbb erői lettek volna, nem fordultak, e- helyett az ellenforradalmárok­nak tett engedmények útját vélték helyesnek. Ezekkel az engedményekkel Nagy Imre messze túlment az október 23-i követeléseken, és lényegében a szocializmus fel­adásának útjára lépett. Ezt a tények bizonyítják. Vegyük sorra, hogy milyen engedmé­nyeket tett Nagy Imre? 1. Teljesített minden, a kor­mány átalakítására és jobb- ratolására irányuló követe­lést. A kommunisták egyre jobban kiszorultak a kor­mányból és helyüket jobbol­dali polgári politikusok foglal­ták el. Ez a jobbratolódás olyan gyors és olyan nagymér­vű volt, hogy nem egy bur­zsoá demokrácia talaján álló nyugati lap is agodalmát fe­jezte ki: nem torkollik-e min­dez fasizmusba? Aki a marxizmus—leniniz- mus talaján áll, tudja, hogy a legfontosabb dolog a prole­tárhatalom megszerzése, meg­tartása. Aki ezt szem előtt tartva vizsgálta az eseménye­ket, látnia kellett, hogy a so­rozatos kormányátalakítások nem a szocialista demokrácia megvalósítását, hanem a mun­káshatalom fokozatos felszá­molását jelentették. 2. A többpártrendszer létre­hozása önmagában nem jelent feltétlenül burzsoá restaurá­ciót. De az adott helyzetben, amikor kommunista párt a valóságban nem létezett, dü­höngött a kommunistaellenes terror, a tömeghangulatra az ellenforradalom demagógiája döntő befolyást gyakorolt, a többpártrendszer a proletár­forradalom felszámolását je­lentette. A szocializmust építő orszá­gokban, ha van is több párt, azek a szocializmus alapján állnak és elismerik a kommu­nista párt vezetőszerepét. De miféle szocializmust lehetett volna építeni a gombamódra szaporodó, Mindszentyt támo­gató „keresztény” pártokkal, a Barankovics-párt utódjaként fellépő „Demokrata Néppárt­tal stb.” Aki ilyen körülmények között a szocializmus építésé­ről beszél, szakít a józan ész­szel. Márpedig a több párt- rendszert létrehozó végzetes lépésre is egyes pártok átme­netileg rá akarták ragasztani a .szocializmus építésének” címkéjét. Ezeknek az elemek­nek csattanós választ adott Gomulka elvtárs egy decem­ber elején elmondott beszédé­ben, melynek következő sza­vai számunkra is nagyon ak­tuálisak: „...Milyen program­mal rendelkeznek ezek a bur­zsoá pártok, amelyek számára a mi politikai ellenfeleink a működés szabadságát követe­lik. Azt gondolják talán, hogy mi elhisszük nekik, amikor ők úgy felelnek, hogy a burzsoá pártok Lengyelországban a i szocializmust akarják építeni, így csak a szekrényben felfe­dezett házibarát magyarázhat­ja a ház gazdájának, hogy a villamost várta a szekrényben. Egyszóval: a mi programun- kal csak a burzsoá restauráció programját lehet szembeállí­tani, de politikai ellenfelünk­nek nincs bátorságuk ezt nyíl­tan megmondani a népnek.” 3. De Nagy Imréék még to­vább mentek és elfogadták a választások sürgős kiírásának követelését. Vajon abban a légkörben, a kommunisták el­leni terrorakciók, a pártházak elleni támadás légkörében, az ellenforradalom demagógiájá­nak légkörében mi egyebet je­lentettek volna a választások, mint a hatalom átjátszását a burzsoá pártok kezébe. Ez a lépés teljes kapituláció volt az ellenforradalom erői előtt. 4. De nemcsak az ország színe előtt tett engedmények­ről van szó. A parlamentet el­árasztották a legkülönfélébb személyek és küldöttségek, mindegyik megrakodva pon­tokba szedett különféle politi­kai és gazdasági követelések­kel. Előkerültek a Horthy- rendszer letűnt figurái, her­ceg Eszterházy, Takách-Tol- vay tábornok, Horthy-tisztek és csendőrök, régi egyenruhá­ikban, koronaőrök, palotaőrők, testőrök stb. Nagy Imréék az ilyenfajta elemek közvetlen nyomása alá kerültek és a „rend helyreállítása” érdeké­ben, szinte válogatás nélkül el­fogadták követeléseiket. 5. Az ellenforradalom előtti behódolás szerves része volt a szocialista országokkal való szembehelyezkedés. Nagy Tm- réék a semlegesség formális deklarálásával a Varsói Szer­ződés egyoldalú törvénytelen felrúgásával megtették ezt is. Arra nem is hivatkozunk, hogy Nagy Imrének nem állott jogában felmondani a Varsói Szerződést, mert azt az or­szággyűlés iktatta törvénybe. Csupán azt vizsgáljuk meg röviden, hová vezetett volna ez a „semlegesség”, mit tarto­gatott a jövő egy ilymódon „semlegesített” Magyarország számára. (Folytatjuk.) Bővülnek a kórházak a megyében Az elmúlt két hónap folya­mán tovább bővült Heves me­gye egészségügyi hálózata. E- gerben, a volt ÁVH-laktanyá- ban most hatvan férőhelyes kórházat rendeztek be, ahová az elmebetegeket helyezték el. Ezek régi helyén pedig, kevés átépítéssel a szülészetet bőví­tik. Egerben, ugyancsak a volt megyei pártiskola épületében már korszerű rendelőintézet működik, mely megszüntette a régi SZTK túlzsúfoltságát. — Gyöngyösön szintén egy hon­védségi épületet alakítottak át szakrendelő intézetté és kór­házzá, melyben 40 beteg ré­szére biztosítottak férőhelyet. KÜLPOLITIKA — SOROKBAN — AZ ANGOL MUNKÁS­PÁRT két bizalmatlansági in­dítványt terjesztett elő. Az első az árak emelkedéséért te­szi felelőssé Macmillan kon­zervatív kormányát, a másik a védelmi tervek elégtelenségét veti a kormány szemére. A két javaslatot a héten vitatja meg az angol parlament. — NASSZER egyiptomi köz- társasági elnök találkozásra készül Vádi Halfa szudáni mi­niszterelnökkel. — A STEYER-DAIMLER- Puch egyesült gépkocsim űvek igazgatósága közölte, hogy a rendelések csökkenése miatt kényeién 1400 munkást elbo- csájtani. — HAITI ideiglenes köztár­sasági elnöke háromnapos sztrájk miatt lemondott. A sztrájk oka elégedetlenség volt amiatt, hogy a kormány­nak szándékában állt Magloire volt haiti elnök visszatérésé­nek útját egyengetni. — ZSUKOV MARSALL in­diai tartózkodása során meg­tekintette a madraszi Állami Vagongyárat. A vagongyár igazgatója finomművű ezüst­ből készült vasúti kocsi-mo­dellt ajándékozott Zsukov elv­— FRANCIAORSZÁG több városába a postások nagy ré­sze 24 órás sztrájkot tartott fi­zetésrendezési követeléseinek alátámasztására. A főváros több postahivatalában is sztrájkra került a sor. — A DÁN KOMMUNISTA Párt Központi Biottsága ülést tartott, melyen a párt elnöké­vé Aksel Lament, elnökhe­lyettessé Alfred Jensent, tit- kárá Paul Thomsent válasz­tották A Land og Folk című lap felelős szerkesztője Martin Nielsen lett. Az ülésen meg­vitatták a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos pártmunka kérdéseit. — DK. HEINZ KREKELER a Német Szövetségi Köztársa­ság washingtoni nagykövete Félix von Eckhardtnak a bon­ni kormány sajtófőnökének kí­séretében kedden repülőgé­pen New-Yorkba utazott, hogy előkészítse Heussnak, a Né­met Szövetségi Köztársaság elnökének látogatását. w.éc Nap nap után ismét felkeres­nek bennünket levelezőink so­raikkal, hogy az élet minden területéről, kisebb, vagy na­gyobb gondjáról beszámolja­nak. CSÄSZÄR LAJOS, a péter- vásári járás tanácsainak mun­kájáról számol be levelében, írja, hogy új tanácsok is ala­kultak, régebben összevont községek, mint Terpes és Szaj- la, Bükkszenterzsébet és Szent­domonkos újra önállóak let­tek. A községek többségében megkezdték a munkát a taná­csok, terveket készítettek, meg­tárgyalták a községek áruellá­tási, gazdasági, kulturális ügyeit. Több községben döntöt­tek már a házhely juttatások­ról is, hiszen nemsokára itt a tavasz és építkezni akarnak az emberek. Irt arról is, hogy sok kívánni való van még a végre­hajtóbizottságok munkájában, mert sok helyen elég bátorta­lanul intézkednek, s a tanács­üléseket sem hívták még min­denhol egybe, hanem a tanács­ülés helyett intézkedtek. CZÉKMÁNY GÁBOR ko­vácsmester a kisiparosok nevé­ben panasszal fordult az újság­hoz. Megírta, hegy a gyöngyö­si TÜZÉP-nél nagyon nehezen jutnak hozzá a kovácsszénhez, pedig nagy szükség lenne rá a tavaszi munkákra való felké­szülésnél. írja, hogy a múltkor is volt ott három vagon koksz a telepen, ők nem kaptak a ki­utalásra, s ugyanakkor volt, aki fűteni kapott belőle. Leve­lét közöljük, s a lapon keresz­tül is kérjük a TÜZÉP-et, gon­doljon a szén elosztásánál a kisiparosokra is. LOMBOSI ISTVÁN az ipari tanulók elhelyezésénél elköve­tett hibákra hívja fel a figyel­met, mikor ezt írja többek kö­zött: Vajon eszébe jutott-e va­lakinek, hogy leszerződtetése óta hogy él ez a két fiatal? Meg van-e adva részükre a legele­mibb, ami minden civilizált ember számára kijár: a tiszta ágy, a tiszta szoba, párnák, ta­karók, lepedők, mosdótál, tü­kör. Vajon hogyan képzelték el az életet azok, akik teljesen magukra hagyták ezt a két vá­rosba került fiatal gyereket? Lehet-e követelni a munkahe­lyen tisztaságot és fegyelmet azoktól, akik ilyen körülmé­nyek között élnek? BÁLINT ISTVÁNNÉ Heves­ről megint csak panaszos ügy­gyei fordult a szerkesztőség­hez. Jégkár érte a szőlőjét és az Állami Biztosító még a mai napig sem fizette ki a néki já­ró összeget, noha megígérték, hogy rövid időn belül elküldik. Olyan levelek is érkeznek hozzánk szép számmal, ame­lyekben verseket, elbeszélése­ket küldenek, vagy éppen azt kérdik meg, beküldhetnek-e ilyet, mert szeretnének alapos bírálatot kapni verseikről. — Ezeknek a levelezőknek csak egyet lehet üzenni: küldjék be bátran, szeretettel várjuk eze­ket a sorokat is, s ha jók, ter­mészetesen közöljük is. REJTŐ JENO (P. HOWARD): .»áÉ? — Sir Yolland... — üdvözölte kis főhajtással. — Örülök, sir... foglaljon he­lyet — felelte a gróf. Szünet. — Azt hiszem, leghelyesebb, ha őszintén beszélek: ön, Den­ham örökös grófja, afrikai olaj érdekeltséget keres. Afri­kában eddig nem keresztezte senki az Oil Company útját. Ennek dacára sem akarom megakadályozni a tervét, el­ütni jogos tulajdonától. Ezért felajánlom, hogy az afrikai le­letét illetően létesítsünk közös társaságot. Szünet. — Sajnos... hát... hogyis mondjam.. — kezdte Denham örökös ura — megtisztelő aján­lata pillanatnyilag nem kedve­ző. Az ön igen tisztelt monopó­liuma nem nyugszik jogi ala­pokon... és én nem akarom... Szóval.. kitűnő kedvességét nem alkalmazhatom... Igazán nem... Szünet. — Ez esetben megakadályo­zom önt abban, sir, hogy Afri­kában megvesse a lábát... — Nem hiszem, hogy ez si­kerülne önnek, sir. Szünet. Harrington felállt és meg­hajolt. — Viszontlátásra, sir Yol­land. Igen örültem a szeren­csének. — Kitüntetett ez a megtisz­teltetés, sir Harrington. A lépcső aljáig kísérte ven­dégét. Harrington egy emelettel lejjebb lakott és szobájába ér­ve, utasította titkárát., — Lépjen érintkezésbe Szo- koloffal és állandóan tartsa fenn az összeköttetést vele. Én még ma elindulok az embere­immel El Goleába. 4. Vacsora után a gróf éppen a szobájába készült. Ezen az estén nyomottnak találta a lakosztály levegőjét s a szálló gyönyörű pálmakertjében ét­kezett. Pedig itt jazz-band szólt, amit nem szeretett. Már menni készült, amikor egy hölgy ült le villámgyorsan az asztalához. — Kérem, ne mutasson meg­lepetést, figyelnek bennünket. Az állítólagos Miss Morgen­stern volt, egy nem létező kö­vetség kitalált titkárának az álhuga. De most is olyan elképzelhe­tetlenül gyönyörű! Csak piros ajkai vannak nyitva és kissé liheg izgalmában. — Foglaljon helyet — mond­ta elkésve a gróf. Fehér frakkos zenészek most egy halk tangót játszottak. A száraz évszak elején sokszor tér vissza az elviselhetetlen délnyugati szél, az emberek mélyen sóhajtoznak, a szép ívlámpákat pókhálószerű köd veszi körül, és az arcokon raga­dós pára ül, fényesen... Talán ezért sóhajtott akkorát a gróf, vagy az is lehet, hogy eleve látta’ már, milyen szokatlan hétköznapi módon rombolja le ismét e leány, aki egy nem létező követségen működő, légből kapott titkár képletes húga, az ő régi, jól megalapo­zott, fenséges, misztikus, an­golos úri nyugalmát... — Ha lehet kérem, moso­lyogjon, mert figyelnek ben­nünket — mondta előre mo­solyogva’, a jó példával és két olyan fogsor villant fel ned­vesen, lámpafények ragyogá­sát tükrözve, hogy sir Yolland meghökkent. — A múltkor azért késtem el a találkozót, a Café Rcyal- ban, mert figyeltek engem. — Nagyon érdekes. De hát... ennek van... némi izé... alap­ja... — önt is figyelik. Már tud­ják, hogy mi szövetséget kö­töttünk. Denham örökös urát köhö­gés fogta el és nemcsak a mo­nokliját, hanem a szivarját is az asztalra ejtette. — Tessék? — Hát még nem mondtam, sir. Szövetségesek vagyunk. Segítek önnek a petróleum fel­kutatásában. Megtaláljuk! El­határoztam, hogy az ön párt­jára állok! — Nagyon kedves... igazán... De összetéveszt egy petróle­umkutatóval, kedves Miss... Miss... hát ahogy mondta... — Ha megengedi, sir, itt fo­gok feketézni... — Talán, ha figyelik... mé­gis biztonságosabb lesz a lak­osztályában.. , 1 1 — Óh, én nem félek... Gar- con! Egy feketét... Sir Yolland tanácstalan volt. Törülgetve a monokliját és shockirozva, merev tekintettel, hátradőlt a széken, hogy így is fokozza a távolságot: olyan dölyfös visszautasítással, — mint egy hindu bálvány. De úgy látszik, mindez nem za­varta a holdbéli követség ki­talált titkárának képzeletbeli húgát, mert vidám mosollyal cigarettára gyújtott. — Múltkor nem jöttem el a Café Royalba, mert a nyo­munkban voltak. Most azon­ban nyugodtan beszélhetünk. — Az előbb azt mondta, fi­gyelnek... — Én... De sir! Vagy mond­tam? Igen, lehet, az előbb még figyeltek. Csakugyan. De ez megszűnt. — Megszűnt? — Meg. — Érezte, hogy kis­sé sok, amit tesz, hát nyomban mosolyogva mondta: — Higgye el kérem, csacsi nő vagyok, de hazudni nem szoktam. Apám ügyében intézkedett, sir? Sir Yolland elpirult a nő helyett. — Kérem, én azóta megtud­tam, hogy ön Miss izé... nem a valóságot közölte velem hogy hát így mondjam... Ön nem volt hivatalos a bálra, nem követségi titkár a báty­ja... Azt várta, hogy a leány el­sápad, elpirul és gyorsan, za­vartan távozik. De hiába vár­ta. A leány elmosolyodott és kavargatni kezdte a feketéjét, amit a pincér időközben elé­je tett. — Csakugyan rájött? Gon­dolhattam volna... Hiszen ön olyan okos. — És megint úgy nézett rá, mint ifjú rajongó a nagy költőre. — Miben lehetek még szol­gálatára — kérdezte fagyosan és a leány áradozva felelt: — Mindenben... A gróf ismét elhült. Hogy hazudik. Kínos. Ilyen szép, fiatal nő... — Az én nevem Anna Els- worth. — És összetette a ke­zét: — Kérem, mentse meg az apámat... — Miss Elsworth... hogy izé, hogy elfogadjam újabb ideig­lenes nevét... Én nem tehetek semmit, holnap útnakindulok. Különben tudom, hogy ha to­vább érdeklődnék, kitalálna egy újabb követséget, esetleg egy egész országot is hozzá és ... hát atyákban sem kellene soká gondolkozni... de megkí­mélem a fáradságtól és köz­löm önnel, hogy izé... hogyhát én tudom az egész Mata Hari dolgot, önt, Miss Elsworth, ha elfogadjuk a nevet: önt meg­bízták azzal, hogy a környe­zetemben kémkedjék, bizal­mamba férkőzzék és azután... hát izé, mondjuk, rászedjen, ha nem sértő... Az ellenkezőjéről úgysem fog meggyőzni, és máris sajnálom, hogy ön min­dezt kénytelen lesz letagadni. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom