Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-09 / 2. szám

2 ÜJ CTON 1*57. január 9. szerda NYÍLT LEVÉL a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei intézőbizottsága elnökéhez KEDVES PUTNOKI ELVTÁRS ! Néhány héttel ezelőtt, október 30-án, amikor innen Eger­ből a budapesti események meg a hídadó erők tiszta forra­dalmának látszották, újra megalakultak a volt koalíciós pártok országos központjai. A magam részéről fe.szabadult örömmel fogadtam a rá­dió erre vonatkozó köz.é&ét Örömmel fogadtam azért, mert ebben biztosítékát láttam annak, hogy nem folytatódhat többé a „rákosizmus”, azaz a népidemokrácia és szocializ­mus jelszava alatt gyakorolt népnyomorító féktelen terror, örültem, hogy lesznek olyan képviselők is a parlamentben, akik pártfegyelmi s az AVH zaklatása nélkül felemelhetik szavukat egyes botor rendelkezések, hibás gazdaságpolitikai intézkedések eilen. Papírra vetettem az ország gazdasági életének reform­jára vonatkozó főbb elképzeléseimet, amelyek másnap mint a Független Kisgazda Párt megyei szervezetének kiáltványa, programja sok ezer példányban szórattak szét a megye terü­letén Feltétlenül szükségesnek és fontosnak tartottam, hogy ezt a programot a megalakítandó Kisgazdapártra támasz­kodva kíséreljük meg végrehajtani, mert nem bíztam abban, hogy a munkáspárt képes lesz gyökeresen szakítani az utóbbi nyolc év tragikusan téves módszereivel és elképzeléseivel, A Kisgazdapárt megyei szervezetének megalakításakor azonban nehéz csalódás ért. Sorra e őbújtak azok az embe­rek, akik a Kisgazdapártot szélsőjobboldali, kommunistagyű­lölő eszméik várva-várt végrehajtójának tekintették és az 1945—47-es években betöltött vezető funkciójukra hivatkozva már előre a megye császárainak képzelték magukat. Közöl­ték velem hogy kinyomatott programom még meglévő pél­dányai azonnal el kell tüzelni. Hogy miért? Mert szerintük a Kisgazdapárt még csak említést sem tehet a termelőszö­vetkezetekről. Sőt mi több, a derék becsületes csendőröket is megsértettem. Tudomásomra hozták: nagyon helytelenül tettem, hogy az ideiglenes pártirodát az Ifjúság útja 4. sz­álait nyitottam meg, mert ezt az épületet úgyis vissza kell adni régi birtokaival együtt a k’érusnak. Az egyik fajgyű­löletre uszított, a másik kije’entette, hogy én a kommunista párt bérence vagyok, pöffeszkedtek, gyülekeztek mint éhes hiénák a várható dús koncra. Álmatlan éjszakákon át törtem a fejem; a mellettem álló egy-két józangondolkodású ember segítségével hogyan tereljem helyes irányba vagy hogyan szereljem le őket. A probléma azonban magától megoldódott: jött november 4.-e és a „nagy pártemberek” úgy eltűntek, mint kakasszókor a kísértet. Egyszerre nem érdekelte őket többé az ország 6onsa, hirtelen elpárolgott belőlük a nagy buzgalom. Budapesten pedig dolgozni kezdett a forradalmi mun­kás-paraszt kormány. A kormány munkáját a Népszabadsá­gon keresztül kísértem figyelemmel és ennek során kettős meglepetés ért. Az egyik az volt, hogy a brosura-ízű Szabad Nép helyett a Népszabadság egyre inkább élettel teli, válto­zatos nyílt őszinte 'anní <^it. Helyt adott hasábjain olyan véleményekkel is, amelyekkel nem értett egyet, de amelyek figyelemre méltóak voltak. Közölt olyan híreket is, amelyek nem voltak gyakorlati hatással a termelésre vagy a pártépí­tésre, hanem egyszerűen csupán érdekesek voltak. Sorolhat­nám még tovább de röviden csak annyit: a Népszabadság nem vált brosúrává hanem a szó igazi értelmében vett újság lett, egyre jobb újság. A másik meglepetés sokkal jelentősebb: a kormány in­tézkedései sorra megvalósították azokat az elképzeléseket, amelyeket még a kormány megalakulása előtt, az október 30-i kiáltványban elérendő cé'ul tűztem ki és amelyek meg­valósulásáért a Kisgazdapártra támaszkodva kívántam har­colni. Nézzük sorba: A begyűjtési rendszer eltörlése megtörtánt­A vetésterv, az adminisztratív beavatkozás a mezőgaz­dasági termelésbe megszűnt. A parasztság szabadon rendelkezik saját állatállomá­nyával. A vágási engedélykötelezettséget eltörölték. A mezőgazdasági és kisipari termelőszövetkezetek tel­jes gazdasági önállóságának és a valódi önkéntességnek biz­tosítása jó úton hajad. A normarendszer eltörlése megtörtént, a bérrendezés folyamatban van. Ugyancsak folyamatban van a magánkisipar és a ma­gánk iskereskededem hézagpótló működésének felélesztése. Folyik az előkészítő munka az állami vállalatok önálló­ságának nagymérvű kiterjesztésére. A reformok következtében az államra háruló anyagi kö­telezettségek fedezetének bázisaként az esztelen fegyverke­zés költségeire, a nyersanyag nélküli nehézipari óriásberú- házásokra és az urániumkincsre hivatkoztam. Azóta a kor­mány e kérdésben is megnyugtató nyilatkozatot tett. Újév napja volt, amikor mindezeken elgondolkozva fel­állítottam magamban az elmúlt év politikai mérlegét: A kormány megvalósította ..eUenzéki” elképzeléseimet — a kisgazdapártiaknak” pedig túl „vörös’1 voltam. Követ­kezésképen nézeteim nem lehetnek sem ellenzékiek, sem kisgazdapártiak. Kedve* Putnoki Elvtársi Az elmúlt években egyetemi szinten foglalkoztam marxizmussal és politikai gazdaságtannal. Az elvekkel és eé’okkal egyetértettem azonban a szocializmus illetőleg népi demokrácia úgynevezett magyarországi formájának ember- te’ensége visszariasztott, Rákosiék módszerei mélyen sér­tették i gazságérzeternet, a gyakorlatban sehogy sem tudtam felismerni az említett társadalmi rendszerekről magamnak alkotott fogalmakat Az utóbbi hetekben a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány abba az irányba indult el, amelyet én az elmúlt nyolc év diktatúrája alatt egyetlen kivezető útként képzeltem el. Ha ezek után felte­szem magamnak a kérdést: mit kell tennem, hol a helyem politikai szemléletem alapján, csak egy következtetést von­hatok le és azt ezennel meg is teszem: Kérem felvételemet a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai közé! Az ország helyzete ma nem könnyű. Az új élet építésé­nek munkáját nem akarom tétlenül nézni, vállalni akarok belőle annyit, amennyi képességeimtől telik. A tagfe’véteU kérelem előterjesztésének e szokatlan módját azért választottam, mert úgy érzem, mint volt megyei pártfunkcionáriusnak meg kell indokolnom mindenki előtt elhatározásomat. El akarom kerü’ni a köpönvegfordítás lát­szatát, igazam tudatában emelt fővel akarok szembenézni azokkal, akiket elhagytam és azokkal is, akik közé tartozó­nak érzem magam. Eger, 1957. január 2-án. PERESZLÉNYI OTTÓ a Független Kisgazda Párt volt hevesmegyei titkára­Van-e olajmező a hortobágyi szik alatt A Hortobágy nyúlványánál, a sok helyütt szikkel borított nádudvari határban már két éve végeznek kutatómunkát, hogy megállapítsák, van-e olaj mező a hortobágyi szik alatt. Jelenleg két kútnál szor­goskodnak a kutatók. Az egyik­nél, amelynek fúrása 1955 de­cember 10-én kezdődött, va­sárnap elérték a 2710 méteres mélységet s tovább fúrnak há­romezer méterig. A másik kút mélysége 1783 méter volt va­sárnap. Mindkét helyen a fú­rásból feltörő gáz felhasználá­sával működtetik a gépeket- Rövidesen további pontokon kezdenek fúrásokat. Megválasztották az MSZMP kibővített megyei elnökséget Egerben Az elmúlt szombat délelőttjén Egerben, az MSZMP szék­házában összeültek a párt vezetői, akiknek Putnoki László, az MSZMP ide gienes megyei elnökségének vezetője tartott beszámolót a megye helyzetéről és a további feladatokról A vitát hozzászólások követték, majd a jelenlévők megválasz­tották (s egyúttal kiszélesítették) az ideiglenes megyei inté­ző-bizottságot, s ennek elnökségét. AZ IDEIGLENES MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁG TAGJAI: Molnár Jenő pártmunkás. Szabó Imre pártmunkás Sályi János pedagógus, a Népfront megyei elnöke Semperger Sándor öreg kommunista. Varga Lajos bányamérnök Libertényi Sándor rendőrőrnagy Molnár Gusztáv pártmunkás Varga János tsz elnök országgyűlési képviselő. Putnoki László pártmunkás Vajda László a megyei tanács dolgozója Tóth Sándor pártmunkás Suha Andor újságíró Gubán Dezső pártmunkás Sallós Gyula pártmunkás Dorkó József pártmunkás Laskó László honvédőrnagy Szabó József munkás Lendvai Vilmos megyei tanács elnöke Ursic József bányamérnök Csuhaj József öreg kommunista Erdélyi Ferenc pártmunkás Nagy Bé’a dolgozó paraszt Horváth Ferenc pártmunkás Horváth Nándor pártmunkás Stork Károly pártmnnkás Szokodi József tanár A megalakult idelg’ene* megyei intéző bizottság ezután megválasztotta az ideiglenes megyei elnökséget, melynek tag­jai a következők: Putnoki László Tóth Sándor Suha Andor Gubán Dezső Lendvai Vilmas Dorkó József Libertényi Sándor Nem lehetne már leszokni róla? Az elmúlt hetekben talál­koztam először ezzel a szen­vedéllyel. Nem tudom kik bódoHak neki, csak sejtet­tem, azért nem maradnak egy napig sem a plakátok a falon, mert egyes emberek így akarták kifejezni tiltako­zásukat a különböző rende­letek ellen. Hogy mennyiben volt ez hasznos, nem tudom, nem is értettem túlságosan, mert például a kjárási tila­lom épp úgy tilalom maradt a plakát letépése után is... na de úgy gondoltam csak te­gye ha jól esik neki, ha úgy vélte ezzel méltó módon ki­fejezésre juttatta hazafisá- gát. A járvány azonban úgy látszik nem múlik el nyom­talanul Ahogy jövök az ut­cán innen is onnan is félig letépett színház és mozipla­kátok néznek rám a falról. Mintha csak tőlem kérnének választ arra amit én magam sem tudok; Vajon a Bánk bán plakát­jának letépésével a Bánk bán előadása ellen tiltakoz­nak, vagy army ra belejöttek, már, hogy sehogy sem tud­nak leszokni róla. (deák) t HEVESMEGYEI lERMÉHVFORGaiMI V. helyi megbízottjai minden terményféleséget állami szabadpiaci áron MEGVÁSÁROLNI!! . re REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): mm rv. — Tábornok ízállt ki... — folytatja izgatottan az újonc. — Fenéket. Hiszen ez volt az őrület. A konflisból gyönyörű tengerésztiszti karddal egy tűzoltóparancsnok lép le, né­hány frankot ad a kocsisnak, ez felcsapja „szabadra” a zászlót. A tűzoltó monoklival van és azt vezényli hátra: „Ri­en ne va plus!” Erre mintegy kommandóra megáll a század Hallották már ezt a vezénylést? Odajön mosolyogva a hadna­gyomhoz, de csak mintha az Opera előtt találkoznának. „Adj Isten — mondja —, nincs véletlenül valami illusztrált lapjuk kéznél?...” A hadnagy­ban van humor, azt feleli: „Nincs ilyesmink. Mi ugyanis éppen szomjan halunk.” Az őrült tűzoltó, hazajáró konflis utasa élénken mosolyogva mondja: „Á, csakugyan...? Si­vatagi kaland, érdekes..., érde­kes... Nem innának valamit?” Képzelhet k! Lihegve álltunk ott és minden erőnkre szükség volt, hogy ne rohanjuk meg őket, mint a barmok, egy ital vízért. Ez meg mintha kaszinó­ban lennénk, azt mondja: „Mit parancsolnak: sört, bort, viszkit...? jégbe hűtve, vagy csak úgy?” Igen barátaim. Ha valaki nem hisz a Láthatatlan Légióban, mondjátok meg neki, hogy én ittam a sörüket, ettem a konzervjüket. A század né­mán, mozdulatlanul állt, csak a páncélüteg működött: ott volt beépítve egy hatalmas frigiderjük. Hordót szedtek le, ettünk, ittunk. A tűzoltó karórájára néz és int a kocsis­nak. Ez lecsapja a zászlót, ő beül és kivont karddal vezé­nyel: „Faites vos jeux!” Mire indulnak. A hadnagy addig evett és ivott, most a kocsi u- tán siet: Kik maguk”. „Nem tesz semmit” — feleli hülyén a tűzoltótiszt... „nem is fon­tos...” És ott mennek el dübö­rögve. Nem tarthattuk őket fel. Hálából sem, meg néhány szaharián nem harcolhat egy század szellemmel. Ott mentek el tiszta feketében, kezükben lakk utazótáska, vállukon szuronyos puska, dübörgött a föld alattuk. Es mi álltunk, míg a távoli sós ködbe veszett a Láthatatlan Légió. Csak a szél sodort olykor felénk el­haló harmonikaszót. ...Sokan nevettek csak az ilyen történeteken. De néhá- nyan, akik Afrika más és más pontján hallották ugyanezt, fe­jüket csóválták, még akkor is, ha nem voltak babonások. Azonban a többség, ha valahol a Szahara szélén lakott, kis­városban, vagy oázisban, sok­szor hallotta távolról ezt a tompa dobpergést és éles har­monika futamot, amire babo­nás emberek azt mondják, hogy a szél nyitja, meg csukja egy csőszkalyiba törött ajta­ját, valahol a szőlőben, az ro­pog és nyikorog, mint a dob­szó, meg a harmonika. De a felvilágosodottabbak jól tud­ják, hogy a barátságtalan, vi­haros trópusi éjszakában a Láthatatlan Légió fekete me­netoszlopa rója a sivatagot, harmonika kíséretével, félel­metes bérkocsijával, néma le­génységével és senki sem sejti, hogy honnan jönnek, hová és meddig mennek... Ped g ebben az esetben nem fölényeskedőknek van igazuk, akik a Láthatatlan Légióra éppúgy legyintenek, mintha Mikulásról, vagy a Walpurgis éj boszorkányairól lenne szó. Rosszul teszik, ha legyintenek, mert a Láthatatlan Légió igen, valósággal létezett. Az egyet­len szellemhistória korunkban, amelyről akták, jelentések, —- sőt fotók is készültek, mégpe­dig hivatalos helyen, nyugdí­jas alkalmazottak által. A história a marokkói kato­nai parancsnokság estélyén kezdődött. Ezt az estélyt vol­taképpen az államtitkár tiszte­letére rendezték, öexellenciá- ja Párizsból érkezett, rövid tartózkodásra él az estély vol­taképpen keret volt egy mon­stre kihallgatásra, hogy sokfé­le emberrel és sokféle üggyel foglalkozhassék az államtitkár, anélkül, hogy hosszú ideig kel" lene Itt tartózkodnia. Nagy dolog a gyarmatokon egy államtitkár fogadóestélye. Nyugdíjazásoknak, kinevezé­seknek, kis szultánok detroni- zálásának, újabb fejedelmek kreálásának mosolyogva elsut­togott alapjait rakják itt le, két pohár konyak és egy val- cer közben a frakkos és egyen­ruhás urak. Mintha csak plety­kákról beszélnének unatkozva, úgy mondják csendes mosoly- lyal: — Na igen... hiszen,,, nem ártana egy operációs bázis... Semmi esetre sem kell erő­szakolni, de bizonyára kedve­zően fogadnák... ha a sarkára állna tábornok úr és bevonul­na Gongutba... De hát ez nem parancs... — jegyzi meg hal­kan, felületesen az államtit­kár. Azért egy hónap múlva „a sorozatos kilengések” arra késztetik a tábornokot, hogy bevonuljon... Durien századossal az ellen­kezője történik. Ö elgondol­kozva cigarettázik az államtit­kár mellett, egy díszpálma alatt a büfé sarkában, és azt mondja: — Ott gyakorlatozom a jö­vő hónapban egy századdal Kinibalu király birodalmánál. Hm... Talán ellátogatnék hoz­zá... és egy szakaszt hátra­hagynék... helyőrségnek... — Annektálni? — kérdezi az államtitkár és mosolyogva bó­lint egy csinos hölgy felé. —• Igen... Ez az ember már sok gazságban vett részt és paródiáját játssza az önálló királyságnak, ott a Szahara déli végénél... Most már kö­vetséget akar felállítani és közben egy csomó csirkefogó fosztogatja a környéket őfel­sége vezetésével... Ismerem az ügyeit, a helyőrségem közel van. — Tudom... tudom — mond­ja az államtitkár és megnézi az óráját, de hát ezt csak úgy lehetne, ha... biztosan... rövi­den... Csatázni? Leigázni egy néger törzset? Tudja, hogy van az ilyesmi... felfújják,,, Viszont... odadobni egy ezre­det, üteget, utánpótlást... drá­ga és lármás. — Excellenc'ás uram... egy századdal elintézem. Az a csir­kefogó blöfföl. Nincs semmije, csak ravasz... Az államtitkár a cipője or­rát nézte. — Azt hiszi, hogy Kinibalu nem kap fegyvert és nincse­nek katonai szakértői? — Engedelmével, excellen- ciás uram: nincs! Kinibalu a világ legnagyobb szélhámosa... Pontos tervet dolgoztam ki é3 mindent előkészítettem. Egy század katonával Ubangin át pontonokat verek és rajta­ütésszerűen benyomulok az őserdő felé. Kardcsapás nélkül megkapom az országot. Nincs ott egy puska sem. Csaló az a K'nibalu. Valaki megma­gyarázta neki, hogy abból haszna lehet, ha önálló népet komédiázik és elhiteti, hogy fegyvere van. — Még visszatérünk erre... Ha így van, ahogy mondja, ha valóban nem támogatják ti­tokban más európai államok, akkor feltűnés nélkül megcsi­nálhatnánk... — Sóhajtott. — Fogalma sincs, hogy milyen szolgálatot jelentene... Nagy gondot okoz az a kis ország... Fontos terület, délkelet felé... és azonfelül... hm... Szóval fontos lenne... De hát a had­sereg nem kockáztathat. Há­borúba keveredni egy néger törzzsel, ez blamázs... Elnyo­matásról lármáznának... Ha nem lehetne s.mán annektál­ni... — Simán annektálhatjuk, excellenciás uram. — Később az államtitkár egy tábornok­kal beszélgetett: — Igazán nagyszerű kis es­tély... Hallod, hogy Kinibalu király önállóságával baj lesz? — Előbb-utóbb — felelte a tábornok. — De óvatosaknak kell lennünk. Ennek a néger­nek fegyvere van... Támogat­juk. Egy blamázst nem koc­káztathatunk... — Teljesen az én nézetem. De van olyan feltevés is, hogy szélhámo6kodik és nincsen semmije. — Ez Durien százados véle­ménye... Azt hiszem azonban, hogy ez a kitűnő katona túl temperamentumos... Ezért ta­lán másképp látja kissé... Min­denesetre a titkos szolgálattal feldolgoztatom... ez néhány hó­nap és akkor tisztán látunk... — Helyes —, mondta az ál­lamtitkár. — Semmi kockázat. Látszatát sem az erőszaknak... A katonák csak a gyarmatbi­rodalom védelmét szolgálják, és bennszülött rablótörzseket szállnak meg, de nem akarnak hódítani... Azért nagyon fontos lenne, ha ez a Kin balu, mie­lőtt még kiravaszkodik vala­miféle garanciát egy másik nagyhatalomtól... Hiszen ha bekerül tagállamnak a Nép­szövetségbe, akkor sikerül ilyen kapcsolatot találnia, és elveszett számunkra... Nem lenne jó... önálló ország a francia gyarmat közepén. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom