Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-06 / 1. szám

FÜGGETLEN, DEMOKRATIKUS, SZOCIALISTA MAGY A BOBSZAGOT! ÚJ ÚTON AZ MSZMP HEVES MEGYEI ELNÔKSËGE ES A MEGYEI TANACS LAPJA II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA 50 FILLÉR 1951. JANUAR 6. VASÄRNAP Magárai ritte titkát a halálba Józsa Gyula egri főiskolás EZÜSTKDLQSZOS TANFOLYAM ATKÚRON Ezüstkalászos tanfolyam in­dul 60 résztvevővel Atkáron. A tanfolyam hallgatói két sza­kon. állattenyésztési és nö­vénytermelési szakon vehetnek részt, ahol a legjobb szakem­berek tartanak előadást. A községi tanács kezdeményezé­sére tervbe vették, hogy a gazdakört is megszervezik a községben. Régi magyar filmeket is vetítenek Hevesen az ünnepek alatt nagy sikerrel játszották a «Hip- polit a lakáj« című régi ma­gyar filmet Január 12-től már több helyen vetítik az »Embe­rek a havason* című magyar filmet. Jelenleg országosan készítik a filmkópiák feltérképezését s csak a munka elvégzése után lesz biztosítva a miozik zökke­nőmentes filmellátása. Január 12-től már megyénkben 70 keskenymozi kap rendszeresen műsor szerint filmet. A normál mozik üzemben vannak, de műsoruk nincs előre meghatározva. Február 1-től a normál moziki is műsor szerint játszanak. Az igazi „márka“ Nyugat-Németországból - mint az AP jelenti — kere-í ken 10 millió márka össze­gyűjtőit pénz várható né-i pünk megsegítésére. Ez az az\ összeg, amivel a nyugatné-, met dolgozók hozzá kívánnak5 járulni hazánk nehéz gazda-j sági. helyzetének stabilizáció-> jához Amikor őszinte szívvel) mondunk köszönetét ezért al baráti segítségért, nem tehe-l tünk róla. de eszünkbe jut egyj érdekes párhuzam. Nem hfsz-l szűk, hogy szükség lett vol-\ na a nyugatnémet munkások) parasztok, értelmiségiek se-l gélyadományára, ha a szin-> tén nyugatnémet területen? működő Szabad Európa rá-\ dió nem szervezte volna évekí 5 óta oly tevékenyen az ellen-j I forradalmat. A szervezés is * í a 20 millió márka is Nyugat.-i ' Németországból jött. S mt'j ] mégis e pénznek, az öss2e-j j gyűjtött márkáknak hiszünk a baráti segítségnek, mert; rendületlenül úgy véljük hogy ez az igazi »nyugatné-\ met márka-*, s nem a Szabadj Európa müncheni védjegye. Bestiális gyilkosság Zalaegerszegen Szilveszter este Zalaegersze­gen Koma Mária 25 éves. Kos­suth Lajos utca 18. szám alat­ti lakos, előre megfontolt szán­dékkal, egyetlen baltacsapással megölte majd feldarabolta la­kásadónőjét, Rózsa Ilonát. Ál­dozatát éjszaka a Zala folyóba dobta. Az egyik, szolgálatot teljesítő rendőr megállásra szólította fel a bőröndöt cipe­lő nőt, megnézte a bőröndöt, és mivel abban véres ruhát ta­lált bekísérte a rendőrkapi­tányságra, ahol Koma Mária rövidesen bevallotta, hogy gyil­kosságot követett eL A rendőrség őrizetbe vette a gyilkost, s folytatja a nyomo­zást. Koma Mária ügyét né­hány nap múlva a statáriáils bíróság tárgyalja. Létszám : 95 százalék Termelés: 2718 tonna Petőfibányán A mátravidéki szénmedence bányáinak munkástanácsai és bányászai az elmúlt hónapban azt Ígérték, hogy újévben min­den erejüket megfeszítve fo­kozzák a szénterme’ést. hogy ezzel napról napra enyhítsék az ország jelenleg még fenn­álló energiahiányát. A mátra­vidéki bányászok már az új év első napján beváltották adott szavukat. Szerdán reggeltől csütörtökön reggelig 27IS ton­na szenet küldtek a felszínre. Ez az eredmény messze meg­I haladja az elmúlt év október ' 23-a óta eltelt bármely nap ! termelési eredményét A kiváló teljesítmény egyik 'oka, hogy az új év első nap- I ján az aknaüzemek munkásta- j nácsainak felhívására a bá­nyászok 95 százaléka jelent 'meg munkahelyén. Azokat a bányászokat pedig, akik ja­nuár másodikán a felhívások­ra sem jelentkeznek a munka felvételére, úgy tekintik, mint akik megszüntették munkavi­szonyukat. Uj könyvek érkeztek a Könyvesboltba Nagy örömmel fogadták a verskedvelők Kosztolányi De­zső válogatott verseit. Szerelem címmel versgyűjte­mény jelent meg magyar köl­tők műveiből. Sajnos, csak 30 darabot kapott az egri Köny­vesbolt és máris elfogyott. Ja­nuár e’ső napjaiban nagyobb mennyiséget várnak ebből a kiadásból. A regény- és novellakedve­lők is vásárolhatnak. Kapha­tók: Tatai: A második leány, Remenvik: Vándorlások köny­ve, Örkény: Ezüstpisztráng cí­mű novellán kötete. Ifjúsági könyveket is lehet kapni, a Hófehérkét és Móricz- tól az Állátmesék-et. — HAILÉ SZELASSZIÉ, etioniai császár szárnysegéde közölte a sajtótudósítókkal, hogy az et’opiai uralkodó má­jusban Kairóba látogat — je­lenti az AFP. — örizetbevétel mellett eljá­rás indult Lőrincz Ferenc, Gé- czi Aladár, Ráki János és Tóth János nagyrédei lakosok ellen, akik a tanácsházát feltörték, az ott lévő bútorzatot súlyosan megrongálták és az iratokat elégették. — Kanalas János mátrabal- lai lakos engedély nélkül tar­tott magánál egy darab fegy­vert és 30 darab lőszert, öri­zetbevétel mellett eljárás in­dult ellene. — Ugyancsak őrizetbevették László István mátraballai la­kost is, aki ellen fegyverrejte­getés m;att indult eljárás. — Nagy K. József érd őkö­vesd i lakos december 9-én egy munkásszállító gépkocsi­ba belelőtt, mely ezáltal üzemképtelenné vált. Nagy K. József ezzel akarta meg­akadályozni a munka felvé­telét. — Lapi János hatvani lakos január 1-én álkulccsal beha­tolt a Hatvani Cukorgyár Nagytelki Célgazdaságának é- pületébe, ahonnan pokrócokat, s egyéb felszerelési tárgyakat lopott el. Amikor a rendőrség tevékenységét kiderítette, ön- gyilkosságot kísérelt meg, me­lyet az őrizetbevétele megaka­dályozott. — Dr. Némedi Lajost, az Egri Pedagógiai Főiskola igazgatóját ügyének kivizs­gálása után szabadlábra he­lyezték. Üdülés, szánkózás, hógolyózás még külön is kellemes, hát még együtt s főleg olyan kör­nyezetben, mint a parádsas vári erdőn. A szabad szakszervezetek által üdültetett gyerekek is ezzel töltik napjukat. A szánk ózókhoz drukkerok is csatlakoznak, úgy látszik, sok az üdüld és kevés a szánkó. A jövő hét elején kakaót, kávét, teát, citromot és narancsot importálunk A Közellátási Kormánybiz­tosság terve szerint a jövő héten mintegy hétszáz mil­lió devizaforint értékű mező- gazdasági cikket vásárolunk külföldön. Ezek között 1000 tonna kakaóbab, 600 tonna ká­vé, 110 tonna tea és 5000 ton­na citrom, valamint narancs is lesz. — JAPÁNBAN lezuhant egy amerikai repülőgép a yo- kotai támaszpont közelében. A gép 11 személyzetéből 9-en szörnyet haltak, az életben maradtak pedig súlyosan megsebesültek. Igazán, őszintén, szerényen 1 gaz, hogy több helyen még bátortalanul, nem elég határozottan, de már hallatszik a párt szava. Az üzemekben, a falvakban, gyűlé­seken, és négyszemközti beszélgetéseken egyre több az olyan ember, aki nyíltan szembeszáll azokkal, akik félre igyekeznek magyarázni a kormány intézkedéseit, akik heytelenül ma­gyarázzák az október 23-a után történteket, akik mocskolják a pártot, vagy rémhírt ter­jesztenek. És bár bátortalan, határozatlan még sokszor ez a szó, mégis biztató. Biztató és üdvözölendő, mert segít megszüntetni azt a nagy zűrzavart — amilyen talán még soha sem volt —, mint ami most van a fejekben. S amilyen mértékben válik bátrabbá, hatá- rozottabbá a józan, igaz szó, úgy tisztul a politikai hangulat, olyan mértékben szűnik meg a zűrzavar. Ezer, meg ezer kérdés vár választ. Egyre több azoknak a száma, akik a volt MDP tagokhoz, az MSZMP tagjaihoz, vagy éppen azokhoz az emberekhez fordulnak kérdésük­kel, akik nem voltak és ma sem párttagok, de eligazodnak a politikában, akiknek bíz­nak a józanságában. Nem könnyű a dolguk ezeknek az embereknek, akik önként vállal­ják, hogy a munka, a rend, a munkáshata­lom, a párt szószólói legyenek. Sokszor túl­erővel találják szemben magukat. Egy-egy szavukra tízen is visszavágnak, és nem min- ; denki jóakaratúlag. A józan, őszinte szóra sokszor bizalmatlanság, vád, nem egyszer rágalom a válasz. De ezek az emberek azt j vallják, hogy minden körülmények között hallatni kell a párt, a kormány szavát. Hal- j látni, hogy segítsék a rendet, a nyugalmat, I a kilábalást ebből a helyzetből, am_ben va­gyunk. Mit mondjunk az embereknek, hogyan beszéljünk velük? Sokan kérdezték mosta­nában ezt tőlünk. Mit mondjunk? Igazat! I Hogyan? őszintén, szerényen. A z utóbbi évek, hónapok tanulsága, napjaink, és jövőnk követeli ezt. Nincs arra szükség, hogy a párt szószólói központilag előregyártott szempontokkal, érvekkel fel­vértezve merjenek csak az emberek közé menni. Nem egy népnevelőtől hallottuk az elmúlt évek alatt, keserű öngúnnyal: „olyan szempontokat kaptunk, amivel az éhes em­bernek is megmagyaráztuk, hogy jól van lakva”. S mégis, voltak, akik csodálkoztak, nem elég hatékony az agitáció. Örökké szer­vezték a népnevelő gárdát, házhoz, utcához, körzethez osztották be őket, aztán fordítva, szájukba rágták, mit mondjanak, s csodála­tos, még sem volt hatása a „népnevelésnek”. A szervezésben, az érvek minőségében ke­resték a bajt, amely valójában abban volt, hogy nem hittek azoknak, akik a párt szavát tolmácsolták, nem hittek, mert csak beszél­tek, fújták a szempontokat, nem hitték, mert sokszor nem az igazságot hallották. Igazat, őszintén és szerényen. Az igaz­ságról, a való helyzetről tájékoztatni az em- b^rpket nom szőnüeni. nnm lakkozni és nem eltúlozni. Ig-zat, őszintén, akkor is, ha keserű ez az igazság, akkor is, ha nem talál­kozik egyesek tetszésével; szerényen, nem főokosként, hanem mint egyenlő felek tár­gyalni, vitázni az ország, az emberek dol­gairól. Ez a válasz arra, hogy mit mond­junk az embereknek és hogyan beszéljünk velük. A kormány és a párt jövőbeni terveit, ha nagy vonalakban is, ha nem is teljes részletességgel, de ismerjük. Van miről be­szélni. Igaz, jobb, könnyebb lenne tárgyalni és vitázni az ország és az emberek sorsáról, ha komoly programját — amit sürgősen vá­runk — látnánk már. De addig is és azután is hallatni kell a párt szavát. Hallatni, egyre bátrabban, egyre határozottabban. A rendőrség a főiskola diák­otthonának egyik szobájában egy fiatal főiskolás holttestét, két géppisztolyt, egy pisztolyt, töltényeket és kincstári hol­mit talált. A golyó, mely ma­gával vitte Józsa Gyula titkát, a homlokába fúródott, s mel­lette ott hevert a pisztoly, — mellyel kioltotta életét. Sem­mi levél, semmi üzenet nem maradt az öngyilkos diák után. így tehát csak következtetni lehet tettének okozójára. Az események a következő felte­véseket igazolják: Józsa Gyu­la a felelőségrevonástól való félelmében, pillanatnyi elkese­redésében fogott fegyvert. Józsa Gyula budapesti lakos, az Egri Pedagógiai Főiskola III. éves hallgatója. Az októ­beri események során fegyvert kapott, nemzetőr lett, s a di­ákotthonban teljesített fegyve­res szolgálatot. Néhány nap múltán hazautazott szüleihez, s csak a múlt héten jött vissza Egerbe barátjával, s iskolatár­sával, Rudolf Ottó főiskolással. Tanulni akartak. Azért jöt­tek, hogy segítsenek az ok­tatási év előkészítésében és a széthullott MEFESZ újjászer­vezésében. S mi lett belőle? Józsa halott, Rudolfot pedig fegyverrejtegetés gyanúja mi­att letartóztatták. A diákotthon alkalmazottai­tól és a rendőrségtől kapott ér­tesülésünk szerint Józsáék át­kutatták a főiskolások szek­rényeit, hogy összeszedjék a fegyvereket, melyet a felkelés során dugtak el a diákok. A kutatás eredményes volt, két géppisztoly, pisztoly, s nagy- mennyiségű katonai felszere­lés került elő a szekrények­ből. Mikor megkérdezték Jó- zsától, honnan tudta, hogy hol vannak a fegyverek, meglepő­dött, s nem adott választ így nem lehetett kideríteni, váj­jon övé volt-e a fegyver. Az összeszedett fegyvereket egy szobába hordták, az ajtót pedig lepecsételték, hogy ér­tesítik a rendőrséget a fegy­verek elszállítása miatt. De erre már csak akkor került sor. amikor holtan találták Józsát. Reméljük a következő szá­munkban már pontosabb ada­tokat közölhetünk a fiatal fő­iskolás ügyéről. Szombaton este még együtt feküdt le a két diák, de Józsa, mikor társa elaludt, belopako­dott abba a szobába, ahová a fegyverek voltak elzárva. Ott besötétített, majd megtöltötte a talált pisztolyt. A többi már ismeretes. Az ügyet meg­lehetős homály fedi. Ugyanis a fegyverek megtalálása után Józsáék arról beszéltek, hogy otthagyják a diákotthont, de aztán még:s úgy határoztak, hogy inkább maradnak, ne­hogy ezzel még jobban gya­nússá váljanak. Józsa jogosan, vagy nem jogosan félt a követ­kezményektől, s valószínű ez ragadtatta őt erre a végzetes cselekedetre. Jól kezdődött az új év a szánkózás híveinek. Falu végen, domboldalon de még a lejtős uta­kon is a ródlik az urak. S ha elázik a cipő? — se baj, megint hoz majd a Mikulás. Az a fontos, hogy a szélnél is sebesebben csússzon a szánkó...

Next

/
Oldalképek
Tartalom