Népújság, 1956. október (77-83. szám)

1956-10-20 / 82. szám

VJIAC PHOiCTAmi LGYÍSUUUkHl NÉPÚJSÁG Al MDP WEVES MEGYÉI ÔI20JISÂGA ÉSJ MEGYEI TANÁCS LAPJA X. »f’OLYAM, 82. SZÁM ARA 50 FILLËR 1956. OKTÓBER 20. SZOMBAT I Széljegyzet 1 Kopogtatnak a domoszlói ? állami gazdaság igazgatóid ! nak ajtaján. A harsány sza­mbádra, öreg, hatvan év körüli {parasztember lép be. j — Adjon isten jónapot, {igazgató úr — köszön illen- Idően. s — Adjon . . . magának is, I tessék! < — Gyöngyösről jöttem vol- \na, kérem (nyolc kilométer Iide) volnánk vagy 15-en. mint J fiatalok, már rajtam kívül. ■. {szüretelnénk. . . — Kedden, bácsikám . . {négy nap múlva. < — Köszönöm. . adjon is­iién. Itt leszünk! I Azzal be is csukta az aj­tót és indult vissza Gyön­gyösre. A beszélgetés 30 má­sodpercig tartott, a gyalogút, oda-vissza 16 kilométer, leg­alább öt óra. Elszégyeltem magam, mi­kor beültem az autóba, hogy a három kilométerre lévő szomszéd községbe menjek. (gy - • Ó) Megkezdődött a szüret az egri Állami Gazdaságban ebben az országban, még hí pillanatnyilag ez a vélemény e kevesebb is. De ez érvényes a „másik ol­dalra“: is. Sokan vannak, akii lassúnak, vontatotlnak tartják a júliusi politika megvalósulá­sának ütemét. Gyorsabb üte­met próbálnak diktálni, van aki jogosat, van aki olyat kö­vetel, ami még korai. S ha ezeket nem hallgatjuk meg ha ezekkel nem vitatkozunk ha ezeket egy „jobboldali túl­zó“ jelzővel otthagyjuk, mii érünk vele? Ennek is betömtük a száját, ezt is elhallgattattuk. Ezt sem akarjuk! Nagy, nagy türelemre vau tehát szükség a vitában és nem szabad az indulatoknak az ügy fölé emelkednie. Ez csak egyféleképpen lehetséges: ha a marxizmus—leninizmus alapján vitázunk, ha nemcsak személyi és egyéni érdek, hanem elsősorban a közügy érdekében emelünk szót. Es még egy, ami tisztítja a vita légkörét: a párt és a kormány őszintesége, bizalma. Ha fel­nőttekként kezeljük az ország népét, ha tájékoztatjuk őket mindenről, amihez köze van, amihez szava van. Ne hallat­szanak olyan szavak, mint amit a megye egyik vezetője a na­pokban elejtett, hogy „Itt ma­gunk között vagyunk, itt el­mondhatjuk”. A jó vezető a nép között van „magunk kö­zött“ és a népnek teljes őszin­teséget, bizalmat kell élveznie, így tud csak teljes őszinteség­gel, bizalommal lenni ő is a vezető iránt. A harmadik, amiről szólni kell: a vitákban nagyon kevés szó esik arról, amitől nagyban függ a ma és a holnap — a gazdasági kérdésekről. Tudott dolog, hogy súlyos gazdasági gondos emésztenek bennünket. Problémánk van a fűtőanyag- ellátásban; az ipar lehetőségei nincsenek teljesen kihasználva; lemaradás van a műszaki fej­lesztésben; a mezőgazdaság termése nem volt kielégítő, a kedvezőtlen időjárás hátráltat­ja az őszi munkát; a termelő- szövetkezetek megszilárdítása, fejlesztése is sok gondot okoz. Ezekről, ezeknek a megoldásá­ról is beszélni, vitázni kellene. Sőt nemcsak beszélni és vitáz­ni. hanem tenni is. Való igaz, hogy a megyerendezés sok erőt lekötött. A napi munkák, a fontos politikai kérdések hát­térbe szorultak. Sok embert érintett a területrendezés, sok ember bizonytalannak látta a holnapot. — de ezen már túl vagyunk, mindenki nyugodtan és bizalommal élhet és dolgoz­hat. aki itt érintve volt. Az most a legégetőbb, hogy vala­mennyien két kézzel dolgoz­zunk. hogy a napi munka ne merüljön ki egy-egy „pikán- sabb” politikai kérdés fölötti rágódással, hanem beszéljünk, de fo’eg «együnk többet a gaz­dasági kérdések megoldásáért. Jó dolog a demokratizmus, jó dolog, ha az ember bátran hangoztathatja véleményét, né­zetét. Jó dolog, mert érzi; joga van beleszólni az ország dolgá­ba. Jó do’og. de nem elegendő! S anélkül, hogy a vitakészséget egy pillanatnyival is csökken­teni akarnánk, az a kérésünk i megye kommunistáihoz, dol­gozóihoz: a vitát kövessék a tettek. Kövessék, mer« bármi­lyen jó is a szabad vélemény­nyilvánítás. — és tudjuk hogy 5Z serkentőleg bat a munkára — mégis csak v'tából. csak éj­szakába nvű’é beszéigotósekből nem lesz több a ruhánk, na- rvobb a kenyerünk. Azért bi­zony dolgozni kell. — 200 VAGON SZENET vá­sárolt fel és adott el szabad áruként a lakosságnak terven felül a harmadik negyedévben az Eger—Salgótarjáni Tüzép Vállalat. Csak 10 százalék! — ennyit vetettünk a tervből' Megyénkbe* lassan halad­nak az őszi munkákkal. Ez magyarázható a kedvezőtlen időjárással, szárazak a földek és a dolgozó parasztok esőre várnak. Nem lehet azonban a végtelenségig halasztgatni a munkát, mert lassan már ok­tóber vége felé járunk. Érde­mes összehasonlítani az idei őszi munkák eredményét a múlt évivel. Tavaly ilyenkor 11.400 holdat vetettek be ke- kenyérgabonával. pedig akkor is sok minden akadályozta a munkát így a nyári árvíz is Az idén a kenyérgabona vetés­terv 10 százalékát teljesítettük október 10-ig. Az őszi árpa ve­tésénél már nem tapasztalha­tó ilyen lemaradás, eddig 2543 holdon fejezték be a vetést, a takarmánykeverék pedig 536 katasztrális holdon került a föld alá. Nem szabad tovább vámunk, vetni, vetni — ez most a feladatunk! A vörösmajori bányásztanulók jelentik Szeptemberben tett 1500 ton­na szén felajánlást október 10-re teljesítettük, összesen 30 tanuló dolgozott különböző munkahelyeken, hogy eleget tudjunk tenni vállalásunknak. Leszámítva az elméleti oktatá­son eltöltött napokat, 27 mű­szakban 1218 köbméter szenet termeltünk. Mivel mi a fel­ajánlást tonnában tettük meg, az 1370 fajsúlyú szén tonnaér­téke 1668. Egy tanulóra eső teljesítmény átlag 71 tonna. Nem dicsekvésképpen mond­juk, de szép eredmény. Büsz­kék vagyunk arra, hogy fel­ajánlásunk nem pusztába kiál­tó szó volt, hanem valósággá vált. Jóleső érzés számunkra, hogy tőlünk telhetőén segítjük a szénhiány leküzdését A versenyidőben megismer­tük erőnket, képességünket. Nem akarunk ennél az ered­ménynél megállni, vállaljuk, hogy december 30-ig ismét 1500 tonna szenet fogunk ter­melni, amellett szorgalmasan tanulunk az elméleti oktatáso­kon. Nem akarunk fogadkoz- ni, beszéljenek az eredmények, a kitermelt köbméterek. Re­méljük, most sem fogunk szé­gyent hozni intézetünkre. k Kovács László DISZ titkár |r Mérik a must cukortartalmát az egri Állami Gazdaságban Jó a termés, jónak mu tatkozik a minőség is. ■ -Tgcsc7targaa&g Négytantermes új iskola Füzesabonyban November 7-én adják át ün­nepélyesen az új négytanter­mes iskolát Füzesabonyban. Az új iskolában külön fizikai előadóterem, úttörő otthon és pedagógus lakás van. Az is- - kólát közel másfél millió fo­rintos beruházással építették. Igazságot szolgáltatnak jogtalanul mellőzött pedagógusoknak Halálos vasúti baleset Füzesabonyban Megyénkben nagy gonddal és körültekintéssel foglalkoz­nak a korábbi évek túlkapásai következtében jogtalanul mel­lőzött pedagógusok rehabilitá­lásával. A megyei tanács okta­tási osztályán alakult bizott­ság eddig tizenkét nevelő ké­relmét vizsgálta felül, melyek alapján kiderült, hogy több esetben a munkájukat becsüle­tesen végző pedagógusokkal szemben is igazságtalanul jár­Hivatalosan holttá nyilvánítják Hitlert Bielefeldből jelenti a DPA: Dr. Stephanus, a berchtesgade- ni bíróság tanácsosa kedden Bielefeldben kijelentette, hogy Hitlert még ebben az évben hivatalosan holttá nyílvánítják Október 25-én erről átfogó je­lentést hoznak nyüvánosságra. tak el. Ezeket a nevelőket most anyagilag és erkölcsileg rehabilitálják. E bergényi Ti­bort, az egri Közgazdasági Technikum igazgatóját a múlt­ban személyi ellentét miati váltották le igazgatói tisztsé­géből. A vizsgálat során meg­állapítást nyert hogy az eljá­rás jogtalan volt, s továbbra is méltó a felelősségteljes ál­lás betöltésére Király Úzor, a nagy szaktudással rendelkező középiskolai tanár az elmúlt években Borsod megyében ta­nított. A helyi túlkapások kö­vetkeztében azonban nyugdí­jazták, annak ellenére, hogy a kora még nem szolgált alapul Az eljárást igazságtalannak tartotta, s kérelmére az Okta­tásügyi Minisztérium a helyi vezetőszervek jóváhagyásává’ az egri leánygimnáziumba he­lyezte. A megyei felülvizsgáló bizottságok nemcsak azoknak a pedagógusoknak szolgáltatnak igazságot, akik ezt kérik, ha­nem minden jogtalannak vélt eljárást megvizsgálnak és tör­lik a múlt rossz emlékeit a pedagógusok szívéből is. A megye gépállomásai 102.6 százalékra teljesítették éves tervüket Jó munkát végeztek az ősz folyamán gépállomásaink: 4845 holdon fejezték be a vetést. Vetőszántást 14 427 holdon vé­geztek és közel 13000 hold földet szántottak fel tavasziak alá. A gépállomások egyetlen hibája: ez ideig keveset silóz­taK, annak ellenére, hogy a kukorica betakarítása jól ha­lad, a megye ezen a területen az országos elsők között van. A termelőszövetkezetek már répaszeletet is kaptak a cukor­gyáraktól, tehát van mit silóz­ni. Már csak a gépállomásdk segítsége hiányzik. Csinos a lány, édes a szőlő —.. jó lesz a bor. Reméljük, nemsokára ihatunk is a jó borbóL A füzesabonyi vasűtállomáson ■•któber 16-án halálos kimenetelű baleset történt, özv. Géczi Gyulá- né. 72 éves mezőkövesdi lakos, az 5. vágánytól a peron felé igyeke­zett, mikor a 2 vágányon tolatást végeztek. Gécziné figyelmetlenül haladt át a vágányon, s rossz hal- I lása miatt a figyelmeztető kiabálá­sokra sem nézett szét, s az ott to­lató mozdony Géczinét elütötte, övz. Géczi Gyuláné a helyszínen meghalt. Mihez lehetne hasonlítani a Központi Vezetőség júliusi há­tát ozata után országos mére­tekben kibontakozó hatalmas vita szellemet? Talán egy ha­talmas folyóhoz! Olyan folyó­hoz, amelynek eddig az erő­szak emelte gát állta útját, té­rítette el, amely zúgott, moraj- lott ugyan, de Irtömi nem tu­dott. s amely elől végre eltá­volították az akadályt. Vágj egy hatalmas kazánhoz! Olyar kazánhoz, amelyet állandóar fűtöttek, amelyben már feszüli a gőz. kitöréssel fenyegetett — s végre is megnyitották sze­lepét! A személyi kultusz, a hatal­mi politika nem tűrte az ellen­véleményt, a kételyt. Egyesei pápábbnak hitték magukat i pápánál s ha voltak hangol „lentről”, abból legtöbbször a rossz indulatot, az „ellenség hangját” — ahogy neveztél — hallották meg csak. Szűnő­ben van a személyi kul­tusz, eltűnt a gát, megnyílt a szelep. Most, mikor végr« szóhoz jutott a nép és annyi különböző rétege hallatja hangját, mondja el vélemé­nyét, számtalan okos. hasznoí tanács hangzik cl, s ahogy tel­nek a napok, úgy szélesedik hömpölyög, hódít egyre na­gyobb területet a szocialista demokratizmus. A párt álláspontja: vitatkoz­ni, érvénvt szerezni annak a lenini tanításnak, hogy a párl politikájának és a gyakorlati tennivalók irányának a kom­munisták vitáiában kell kiala­kulnia. kikristályosodnia. Es a nép vitájában! A párt vezetése éppen a júliusi határozattal és azóta végzett munkájával bi­zonyítja: egyetért, ml több, Igényli az országtól, hogy hallassa hangiát és az ország él Is ezzel a lehetőséggel. Van azonban néhány olyan jelenség, ami megyénkben ta­pasztalható. amelyről beszél­nünk. vaev vitáznunk is kell. Az egv’k; kevés szó hallat­szik az elmúlt tíz évről, annak eredményeiről. Rendszerint esak arról folviír a beszélge­tés, hogy mennyi és müven káros dolgek történtek itt az elmúit években, csak azt hánv- torgatjiik, ami fájó emlék, de nem beszélünk az örömökről, a múlt egészséges hajtásairól Pedig erről is beszélni keli. Be­szélni már esak azért is. hogy mindenki lássa: bár sokszor meg volt kötve az alkotó kéz. mégis íev is tudunk eredménvt felmutatni — és nem is keve­set —. í<rv láttuk csak Vázán hogy mire kénes ez a nén. ha teHcscn kivontak ózhat alkotó ké«z«ége. Ezt látni, ezt érezni, egyet ident a népben való hit erősödésével. A másik: biztatunk, serken­tünk a vitára, s nem egyszer akarva—akaratlanul mégis gá­tat emelünk a szabad légkör, a vita előtt. Vannak olyanok, akik még nem szakadtak el teljesen a kultusz, a hatalmi, a július előtti politika köldöké­től; vannak, akik nem értik még, mit jelent az úi szellem, akik még nem tudiák — mert a képességek különbözők —, hogyan is dolgozzanak, véle­kedjenek ma. És ha védeni próbálják álláspontjukat, ha vé’eményük eitér a XX. kong­resszus szellemétől, nem lehe­tünk türelmetlenek, nem vág­hatjuk a szemébe, hogy ..sztá­linista restaurátor”, „szektáns“ és a többi. Mit érünk ezzel? Azt. hogy elhallgat! Ezt akar­juk? Nem! Azt akarjuk, hogy mindenkinek legren véleménye szóhoz juthatott a nép, A VITA ÉS A TETT

Next

/
Oldalképek
Tartalom