Népújság, 1956. október (77-83. szám)

1956-10-13 / 80. szám

NÉPÚJSÁG október 13. szombat A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL TELEFON A GÉPKOCSIKON Mexikói lapok hirt adtak ar­ról, hogy egyes fajtájú gépko­csikra telefont szerelnek fel. Az elképzelés szerint az autón olyan rádiókészülékek lesznek, amely módot nyújt arra, hogy a vezető összeköttetésbe lép­jen a telefonközponton ke­resztül bármelyik telefonelő­fizetővel. A gépkocsikra sze­relt telefonok igen előnyösek olyan emberek számára, akik­nek foglalkozásuk folytán ál­landóan úton kell lenniök: or­vosok, felügyelők, stb. ACÉLSZILARDSAGÜ alumínium Az alumínium nagyon köny- j dolgozták ki. amelyet jelenleg nyen oxidálódik. Mindenki Iá- I kemény, illetve mély oxálás néven ismernek. E módszerrel az alumínium és ötvözeteinek felületén igen kemény, az eredeti fémmel szilárdan összefüggő oxidréte- get kaptak. A réteg vastagsága eléri a 100—150 mikront, vagy még ennél is többet. Ez az eredmény felülmúlja az eddi­gieket. Az ily módszerrel nyert vastag bevonat jelentősen fo­kozza az alumíniumötvözet el­lenállását kopással és dörzsö­léssel szemben. Ezenkívül hő- és elektromosságot szigetelő fe­lületet alkot, amely maximáli­san 2000 wolt feszültséget bír el. Az oxidbevonatok eme saját­ságai lehetővé teszik, hogy a nehézfémeket több esetben könnyű alumíniumötvözetek­kel helyettesítsék. Az ilyen ötvözeteket mind szélesebb körben alkalmazzák a nagy­fordulatszámú és nagy hő­mérsékleten működő motorok­nál. lőtt már alumíniumtárgyakat vékony, fénytelen oxidbevonat- tal. Ennek a bevonatnak egész sor nagyszerű tulajdonsága van: védi a fémet a további •xidálástól és rongálódástól nagyobb a mechanikai szilárd­sága mint magának az alumí­niumnak, szigeteli a villamos­ságot és iól festhető. A tudósok már régen kísér­leteznek azzal, hogy szilárdab­bá tegyék ezt a réteget, s ez­által korrózióval szemben tar- tósabbá és ellenállóbbá tegvék az alumíniumnak és ötvözetei­nek felületét. Ezt a törekvést anódos oxidálás útján, vagvis úgy érték el, hogy elektrolízis segítségével állítottak elő i’yen oxidbevonatot. Azonban még az ilyen módszerrel nyert exid-bevonat sem volt elég vastag és tartós. A Szovietunió Tudományos Akadémiájának fizikai-kémiai intézetében N. D. Tomasev professzor és H. N. Tyukina. a kémia tudományok kand'dátu- sa. az eloxálás új módszerét Már csak három forduló van hátra _a megyei Iabdarúgóbajnokságban[ ERŐMŰ AFRIKA SZIVÉBEN Vasárnap sor kerül a megyei bajnokság 23. fordulójára. A baj­noki cím kérdése minden bizony­nyal már most tisztázódik, mert a H. Törekvésnek csak 3 pont hié ányzik az elsőséghez, s e két pon­tot nyilván meg is szerzi a Lőrin­ci Vasas ellen. Ha a lőrinciek mé­gis elcsípnének egy pontot — ak­kor is bajnoknak tekinthető a vas­utas csapat egészen kiváló gól­aránya miatt. A második helyre változatlanul négy csapat pályázik úgyszólván egyforma eséllyel. Talán Egercsehi javára mutatkozik némi előny az­által, hogy nagy riválisa, Rózsa- szentmárton hozzámegy. Vasárnap Pétervásárára utazik az Egercsehi Bányász, s a kiesőjelölt Pétervá- sára nagyon megnehezíti majd győzelmét, esetleg otthon is tarthat egy pontot. Rózsaszentmárton újra itthon játszik, ezúttal a H. Kinizsi lesz az ellenfele. Egyik csapat sincs igazán jó formában, így teljesen nyílt a mérkőzés sorsa. Minden­esetre a hazai környezet, valamint a második hely kérdése miatt a hazaiaknak kell több esélyt ad­nunk. Az Egri Bástya II. az E. Dózsá­val mérkőzik. A Bástya n. sokkal iobb csapat, mint a Dózsa, ezúttal azonban nem mehet biztosra ép­pen azért, mert a Dózsa mindent elkövet majd az égetően szükséges 2 pont megszerzésére. Az E. Vasas — Hevesi Traktor mérkőzésen a nagyobb tudású va­sasok győzelme a valószínűbb. Füzesabonyban rendkívül fontos mérkőzés kerül sorra a Füzesabo­nyi Törekvés és a Gy. Kinizsi kö­zött. A vasutasok győzelem esetén nagyot javíthatnának helyzetükön. Döntő lesz a hazai pálya előnye, bár a Gy. Kinizsi az elmúlt vasár­nap is idegenben győzött. Gyöngyösön két egyforma képes­ségű együttes csap össze: a Gy. Bányász és a Petőfibányai Bá­nyász. A hazaiak sokkal küzdőké­pesebbek, így nekik adunk na­gyobb esélyt a két pont megszer­zésére. A vasárnapival együtt már csak három forduló van hátra, de a kiesés kérdése teljesen tisztázat­lan. Négy csapat — Pétervására, Heves, Füzesabony és az Egri Dó­zsa — közül kettő jut a kiesés sor­sára. Hogy melyik lesz ez a kettő, nehéz megjósolni. A sorsolás sze­rint Heves helyzete a legbiztosabb, az utolsó két mérkőzésen otthon játszik az Egri Dózsa és a Füzes­abony ellen, míg az Egri Dózsa, Pétervására és Füzesabony idegen­ben vivja meg az utolsó két mér­kőzést! A megyei U. osztályban válto­zatlan hevességgel folyik a küzde­lem a bajnoki elmért, a jó helye­zésekért, illetve a kiesés ellen. A vasárnapi fordulóban Selyp felé fordult az érdeklődés, ahol a vezető Recski Bányászt látták ven­dégül. A bányász-csapat — ha ne­hezen is —. győzni tudott és meg­tartotta 2 pontos, jobb gólarányos előnyét Mátraderecske előtt. Mút- raderecske 2:0 arányban győzött a Gy. Vasas ellen. A 3—4 helyet Apc és a Gy. Tö­rekvés foglalja el egyaránt 27—27 ponttal. Apc, Kompolt ellen, a Gy. 1. Recski Bányász 21 15 2 4 84:25 32 2. Mátraderecske 21 14 2 5 53:29 30 3. Apci Vasas 21 12 3 6 68:32 27 4. Gy. Törekvés ,21 12 3 6 51:47 27 5. Abasár 21 11 4 6 59:48 26 6. Siroki Vasas 21 11 3 7 43:39 25 7. Selypi Kinizsi 20 11 2 7 45:31 24 8. Tar aszún ári a 21 8 1 12 42:46 17 9. Adács 21 5 7 9 38:52 17 10. Bélapátfalva 20 5 6 9 44:49 16 11. Kompolt 21 7 2 12 40:68 16 12. Verpelét 21 5 5 11 32:40 15 13. Erdőkövesd 19 5 2 12 24:73 12 14. Gy. Vasas 21 3 — 18 18:70 6 A bajnoki táblázat állása: A Kongo egyik mellékfolyó­ján, a Dzsue-folyamon Brazza­ville várostól 12 kilométerre erőmű épül. Ezt az erőművet egy külön ebből a célból épí­tett 1 kilométer hosszúságú csatornán rendezték be. A csatorna összeköti a Kongo-fo- lyót a Dzsue közeli kanyarula­tával és ilyen módon a két fo­'vam szintkülönbsége felhasz­nálható, amely az idénytől függően 19—25 méter. Az erő­mű tervezet kapacitása 30 ezer kilowatt, az építkezést 1950- ben megkezdték és 2 szakasz­ban végzik. A VILÂG LEGHOSSZABB KÁBELVONALA Rövidesen használatba ve­szik a Londont Sidney-el ösz- szekötő kb. 24 ezer kilométeres kábelvonalat- Ennek a vonal­nak nagy része az óceánok 3 ezer méter mélységében húzó­dik, s lerakásához az angolok különleges kábelrakóhajót használtak fel. A kábelvonal­nak különböző szigeteken ki­lenc közbeeső állomása van, a két közbeeső állomás legna­gyobb távolsága 5.578 kilomé­ter. A magdeburgi Thaelmavn- gépgyárban évülnek a világ legnagyobb kőzúzói a bánnák és építőipar számára. A soro­zatban gi/ártott »nagykőrúzó« elnevezésű gépbe egy köbmé­ÓRlASI KOZÜZÖGÉP ter terjedelmű, vagyis többezer kilogramm súlyú kőtömbök ■fémek be, amelyekből a gép néhány perc alatt téglanagy­ságú törmeléket készít. INDIKÁTORT ARCS AK A klinikákon gyakran ta­pasztalták, hogy a peniciltn, sztrentomicin és egyéb anti­biotikum bizonyos esetekben kevésbé hat. Finnek az az oka. hogy több mikrofajta, különö­sen a stafilocnccnsok hozzá­szoknak az új létkörülmévvek­hez és képesek szembeszállni az adagolt gyógyszerekkel Ezért a helyes gyógykezelés céliából, az antibiotiknm kivá­lasztása előtt meg kell állapí­tani, hoav a mikro-organizmu- sok melyikkel szemben a leg­érzékenyebbek.. A Szoviet Tudományos Aka­démia antibiotikum kutató in­tézetében rövid idő óta pa­virkorongok.at készítenek ame­lyeket átitatnak penicilinnel. stb Ezeket a korongokat bele­helyezik égi/ üveges észtbe és abba a betegtől vett kórokozó mikrobákat telepítenek. Fa azok érzékenyek valamelyik tárcsában lévő antibiotikum­mal szemben úgy a tárcsa körül vem fejlődnek. A bakte- orolóniai laboratóriumok ennek az eljárásnak a. felhasználásá­val 18—20 óra alatt elvégez­hetik a szükséges elemzést, s így az orvos könnyen megha­tározhatja. hogy melyik ké­szítményt célszerű a betegnek adni. 1. H. Törekvés 23 16 4 3 73:15 36 2. Rózsasztmárton 23 13 3 5 47:21 31 3. Egercsehi 23 13 5 5 46:25 31 4. Lőrinci Vasas 23 12 6 5 48:28 30 5. Egri Bástya II. 23 12 5 6 37:24 29 6. Petőflbánya 22 11 2 9 38:27 24 7. H. Kinizsi 23 n 1 11 30:30 23 8. Gy. Bányász 23 8 6 9 36:37 22 9. E. Vasas 22 9 2 11 44:40 20 10. Gy. Kinizsi 23 8 3 12 39:48 19 11. Füzesabony 23 5 4 14 44:75 14 12. Pétervására 22 5 4 13 30:75 14 13. Heves 22 4 5 13 19:41 13 14. E. Dózsa 23 5 2 16 18:63 12 Mi lesz a Foglár-kerti pályával ? Az egri tanítóképző és a tanító­képző gyakorló iskolája évek óta használja a Foglár-kerti sportpá­lyát. Nagy szüksége volt erre a két Iskolának, mert igen messze van a népkerti sporttelep. Szomo­rúan kell tapasztalnom, hogy a mezőgazdasági kiállítás teljesen használhatatlanná tette a pályát. Szeretnénk tudni, hogy mikor hozzák ismét rendbe7 Vagy úgy is a sportpálya és Eger mint a stadion építésénél, jár Itt sportja, mikor felszedték a salakot a Nép­kert salakozására a futópályáról, de vissza nem adták, s most nincs gazdája, hogy ki rendelte el7 Kér­tük az Illetékeseket, hogy az orvo­si előírásnak megfelelően haladék­talanul lássanak hozzá a sportpá­lya rendbehozatalához. Ezt kívánja az a sok Iskola és gyerek, aki rendszeresen használta a sportpá­lyát. Dr. Bakonyi Ferenc RÁDIÓ MŰSOR Minden külesonbcSl évente két sorsolás les* A Magyar Közlöny csütörtöki szá­ma közli a Minisztertanács hatá­rozatát a belföldi államkölesönök- ről. Amint már korábban beie- lentették. a Minisztertanács a Ma­gyar Doleozók Párttá Központ! Vezetőségének javaslatára elhatá­rozta. hogy a dolgozók életszínvo­nalának további emelése érdeké­ben 1956-ban és a következő évek­ben államkölcsönt nem bocsát ki. Egyldelűleg az államkölcsönökkel járó terhek arányosabb elosztása érdekében a Minisztertanács mó­dosította az államkölcsönök visz- szaflzetésének egyes feltételeit és valamennyi államkölesrtnre nézve klmo-dta hoev az utolsó sorsolá­sokat 1974. december Sl. naoiá'e kell megtartani. Ez egvben azt ’= jelenti, hogy az Ötödik és Hato­dik Békekölcsön visszafizetési ide­je egy, illetve két évvel rövldebb lett. < Az 1956. évre kitűzött sorsoláso­kat az eredeti terv szerint tartják meg. Az ú] visszafizetési feltételek szerint a sorsolásokat 1957. július 1-től kezdik meg úiből és vala­mennyi államkölesönnek változat­lanul évente két sorsolása lesz. A kötvényeket nem cserélik ki, mindenkinek a régi kötvénye ma­rad a birtokában. A kamatozO kötvényeket azonban ki kell cse­rélni és a kötvénytulajdonosok választása szerint helyettük úi ka­matozO kötvényeket, vagy Hatodik Békekölcsön kötvényeket kaphat­nak. A cserét 1957. Június 30-ig kell lebonyolítani. Az államkölcsönök új sorsolási terveit a kötvénytulajdonosokká az üzemekben és vállalatokig szétosztásra kerülő tájékoztató fogja ismertetni. Új típusú rakodógépet készítenek Egercsehiben Nem ismeretlen fogalom már a rakodógép az egercsehi bá­nyászok előtt. Jelenleg két Kóta-féle felrakógép működik az üzemben, s különösen a 9-es ereszkében, dolgozó Krajcz János elővájási brigádjának tagiai mutatnak fel vele szép teljesítményeket. Rövidesen egy harmadik elő­vájási rakodógép is munkához Szombat, október 13 Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9: A biológiai szakkörben. — 9 20: A ceglédi állami zeneiskola nö­vendékeinek hangversenye. — 9.40: Keringők. — 10.10: Operarészletek. 11.10: írók a mikrofon előtt: Robotos Imre. — 11 25: A Zenemű­vészeti Főiskola hallgatóinak hang­versenye. — 12.10: Népszerű ope­rettekből. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Művészlemezek, — 14.15: Könnyű zene. — 15.10: Schubert: Pisztrángőtös. — 16: Romantikus kórusművek. — 16 20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.55: Kínai tanulságok. — 1815: Ferdinand Kauer: Tizenkét ma­gyar tánc. — 18.25: Blaháné dalai­ból. — 19: A könnyűzene világ­színpadán. — 20.20: A Csehszlovák és a Magyar Rádió közös hangver­senye. — 22.25: Sporthíradó. — 0.10: Fodor János kuruc dalokat éne­kel. Vasárnap, október 14 Kossuth-rádió: 8 10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Az Életképekről beszél Varga Domo­kos. — 9: Üj zenei újság. — 9.58: Vasárnapi versek. Ének a pesti ligetről. — 10.10: Zenélő hárfa. — 10.59: A műsort összeállította Kár­páti Rudolf kardvivó világbajnok. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13: Borsos Miklós szobrászmű­vésszel beszélget Tóbiás Áron. — 13.20: Köszöntjük a KERAVILT üzletek dolgozóit! — 14.15: Egy hét külpolitikában. — 14.30: Közve­títés az Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. — 16.25: Szív küldi. — 17.05: A Ma­gyar Rádió szimfónikus zenekará­nak hangversenye. — 18.15: Az épülő kommunizmus nagy országá­gában. — 18.45: Közvetítés a Pécsi Nemzett Színház Kamaraszínházá­ból. Végrendelet. Színmű három felvonásban. — 19.55: Jó éjszakát gyerekek! — 20.20: A színházi köz­vetítés folytatása. — 22.10: A va­sárnap sportja. Totó. — 22.30: Fél­óra könnyű zene. — 23: Zenekari hangverseny. Hétfő, október 15 Kossuth-rádió: 8.15: Reggeli hangverseny. — A Sziget utcaiak labdája. Illés Sándor elbeszélése. — 9.20: Kos- suth-dalok. — 9.40: Hangszerszó­lók. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.40: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Zenés részletek vígjátékok­ból. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Lakatos Sándor és zenekara ját­szik. — 14.15: Ottörő-hiradó. — 14.35: Egy falu — sok nóta. — A Recski Bányász Selypen is győzött Négy csapat harcol még a megyei II. o. bajnoki címért Törekvés pedig Adács ellen szer­zett 2 pontot. Idegenben a Siroki Vasas is tu­dott diadalmaskodni, így felzárkó­zott a vezetőkhöz. A várt hazai győzelemmel vég­ződött azL Abasár — Tamaszentmá- ria mérkőzés, a Bélapátfalva — Erdőkövesd találkozó elmaradt. Eredmények: Gy. Törekvés — Adács 4:1, Verpelét — Sirok 0:1, Mátraderecske — Gy. Vasas 2:0, Selyp — Recsk 1:2, Apc — Kom­polt 6:2, Abasár — Tamaszentmá- ria 2:1. A bajnokság állása: Petőfibányai siker a MÖHOSZ országos 1 övészversenyén 1 MÖHOSZ lövészcsapatok or­szágos döntőjét Budapesten bonyo­lították le a Marczibányl-téri lő­téren. A döntő igen népes volt. ahol öt­tagú csapatok küzdöttek a tízlö- véses. fekvő kispuskái versenyben. Férfi egyéniben a Heves megyei Fii lop »0 köregységgel a S. helyre került, mindössze két körrel ma­radt el a budapesti Kovacsik 92 körös teljesítményétől. Csapatban a petőfibányai lövé­szek lettek ki alaposan magukért, 438 körrel a 3. helvet szerezték meg, megelőzve több kitűnő csa­patot. A győztes — Földművelés­ügyi Minisztérium — 450 kört lőtt. Öhsí idill... lát, s ez a bányászok ötletes­ségének egyik eredménye. Fi- czere b. Miklós újítása az új g évkonstrukció, amely a gép­műhelyben készül a Kóta- és a Simonsics-féle rakodógépek összeházasításából. Az új gép egyesíti magában mindkét gép­típus jó tulajdonságait, jóval erősebb és egyszerűbb az előb­bieknél. 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16: Magyar egyetemistákkal Romá­niában. — 16.30: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 16.45: Marta Mirska énekel — 17.15: Schumann: Spa­nyol szerelmi dalok. — 17.30: Az állami Népi Együttes hangverse­nye. — 18: Beszélgetés a gyermek- telenségi adóról. — 18.20: Részletek Verdi Traviata című operájából. — 18.55: Kommentár. — 19: Jó bor­nak is kell cégér. — Riport a kül­kereskedelmi propagandáról. — 19.10: Tánczene. — 20.20: A „János vitéz" Pozsonyban Részletek a Magyar Állami Operaház pozsonyi szabadtéri előadásából. — 21.20: Legkedvesebb verseimből. Elmond­ja: Várkonyl Zoltán. — 21.40: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22 25: Közvetítés Stockholmból, a Modern Zenei Fesztiválról. Kedd, október 16 Kossuth-rádió: 8.10: A recski népi zenekar ját­szik. — 8.40: Indulók és dalok. — 9: Egy óra gyermekeknek. — 10.10: Halló, Itt Róma. Hangi. — 11: Lá­nyok, asszonyok. — 11.15: Jó mun­káért szép muzsikát háziasszonyok és nagymamák kívánságára. — 11.45: Egy és más Jugoszláviáról. — 12.10: Népdalcsokor. — 13 15: Operarészletek. — 14.15: Zeneszer- zői arcképek. Rimszkij-Korszakov. 15.10: A Liszt Ferenc nemzetkö­zi zongoraverseny részvevőinek műsorából. — 15.40: Gyász. Bárány Tamás novellája. — 16: Daltanulás. 16.20: Fényszóró. Az Ifjúsági Rádió természetudományos folyóirata. — 16 40: Magyar szerzők művel. — 17.10: Operettrészletek. — 18: La­kásfronton. — 18.15: Szív küldi. — 19: A világirodalom humora: A szerelem bűnösei. — 19.30: Egy falu — egy nóta. — 19 54: Jó éj­szakát, gyerekek! — 20.20: Kelt 1956. október. Bécs .. . Zenés levél. 20.55: Három Waldteufel-keringő. — 21.10: Ősszel... — 21 20: A Ma­gyar Rádió énekkarának hangver­senye. — 21.50: Zongora szól.... — 22.15: Néhány lemez Mr. Nagy gyűlteményébőL — 23.12: Opera- részletek. Ülök a nézőtéren. Mellettem né­hány szurkoló latolgatja a sorra kerülő városi mérkőzés esélyeit, amott távolabb két feszülten fi­gyelő arc hajlik az ülőhelyen ki­terített fekete—fehér tábla felél Sakkoznak. A Sztálin út fölött baktató vár- vörös nap sugarai még enyhén kellemesek, ám a fákról lassan hulldogáló sárga levelek már csal- hatatltn előhírnökei a zord őszi időnek. A pálya mellett elvezető útról fel-íelcsap egy-egy álmos porfel­hő, aztán lomhán terül szét a Fű­tőház piroscserepű épülete fölött. A stadion rozsdavörös salakján ifjú középiskolás fiúk és lányok futkároznak, ki vágtázik, ki kocog­va rójja a köröket — a szándék egy: megszerezni az MHK jelvényt. A testnevelő tanárok elégedetten figyelik a fegyelmezett, lelkes csa­patok mozgását, ki tudja, hány Bata Teréz, Hegedűs Györgyi, vagy ÉRTESÍTÉS Értesítjük U vevőinket, hogy az ÉSZAKMAGYARORSZAGI TEXTIL és Felsőruházati Nagy­kereskedelmi Vállalat, a Buda­pesti Cipónagykereskedelmi V. egri lerakata október 1-tól 5 napos munkahéttel dolgozik, és Így az eddig szombatra be­ütemezett vásárlásaikat, áru- megrendelést kérjük elózó napra áttenni szíveskedjenek. Szombati napon árumegrendelés, felvétel, árukiadás szünetel. , ♦♦«»»♦♦» •»•***** Mihályi! Laci kerül ki közülük... A fehérlabda hívei is elégedettek az idővel, s ha a nyári shortokat melegebb öltözék váltotta is fel, — fő a lényeg: repüljenek a Sla- zenger és az Atomic labdák! Es repülnek Is napestig. Szép ez a szürke hétköznap dél­után, nincs disszonancia, ami za­varná a békés képet. Szomszédaim jókedvűen tereferélnek, szívják a karcsú cigarettákat. egy gyári munkás jóízűen falatozik déli ebédmaradékából. Aztán elkezdődik a labdarúgó- mérkőzés, a nézőtérről hirtelen üvöltő hang vágja ketté a csen­det: — Rúgd szét a „kókuszát"... csak a belét neki... te hülye péklegény, szidom az anyádat... (ez a part­jelzőnek szól!) Vége. Ügy érzem most, mintha sötét felhők borítanák el a derült eget, vagy a szép fehér térítőre tintát öntene valaki. Napokig kóvályog fejemben, amit egy labdarúgást ritkán lá­togató néző mondott: „Látja, ezért nem szeretem én a meccset..." Apró hirdetések Kisiparostól konyhabútort fize­tési könnyítéssel, Barth asztalos­mestertől, Budapest, Szent István körút 23. Nagy Ignác utcai olda­lon. ÖT ÓRAI TEA a Park Szálló Grilljében. Minden csütörtök, szombat, vasárnap du. 5-töl 8-ig HANGULAT, — ZENE, TÄNC! Az Egri Lakatosárugyár F El.VESZ vasesztergályos, marós, lakatos, vasszerke­zeti-lakatos és lemez-szak­munkásokat. Jelentkezés az üzem személyzeti osztályán. Elsőrendű kárpitozott bútorok, egy- és kétszemélyes rekamlé, fo­telok. székek, választott huzallal, minden színben, Bazsó István kár­pitosnál, Budapest. Klauzál tér 9. Fizetési kedvezménnyel. Értesítjük a vevőközönséget, hogy Purszkl Sándomé, fűző- és fehérneműkészltönő működését a Szabó Szövetkezet Mértékutáni részlegében megkezdte, Széchenyi u. 21. szám alatt. Kiváló minőség­ben készít gyógyhaskötőt, sérvkö­tőt, fehérneműt, kiváló minőség­ben, olcsó áron. VAWW^VvVAWWWVW^A^AM NÉPÚJSÁG A* MDF Heves megyei Párt- Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hetenként kétszeri szerdán és szombaton. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság ragjai: Suba Andor felelős szer­kesztő, Papp János helyettes szer­kesztő, Gyurkó Géza és Töröt Károlyné rovatvezetők Felelős kiadó: Komócsin Mihály ■zerkesztő6ég és kiadóhivatal: Éger. Mártírok tere L Postafiók: 23« Telefon: 24-48, 24-44, 24-4»i Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hiríaposztálya és a hírlapkézbesltő postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 3,50, negyedévre 10,50 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. «£ evesmegy el Nyomda V«; Égen Felelős nyomdavezető: Mandula Ernői Eladó Egerben az Árpád utca 22. számú családi ház beköltözhető- séggel. Családi ház, nagy kerttel, gaz­dálkodónak eladó. Gyöngyösön, Vezekényl utca 14. Érdeklődni Kiss Ferencnél, Virág u. 5. Nagyméretű frakkokat, hosszú­szárú női kesztyűket, női legye­zőket minden mennyiségben vá­sárol a Színház. Jelentkezés a Színház szabóságán. Eladó nagyobb családi ház város központjában, a posta mellett. — Érdeklődni lehet: Hatvan. Ka- zlnezl ú. 18. Eladó egy 4 szobás, konyha, előszobás. spelz, fürdőszobás lakás. Hatvan, Rákosi u. 3. Gyöngyös szivében 2x1 szoba, konyhás családi ház, nagy telekkel, gyümölcsössel sürgősen eladó, be­költözhető. Cím: Gyöngyös, Bartók Béla u. 47. Szörtclenitse lábát barbienkrém- mel, arcát Barbienporral. Percek alatt bőre bársonysima, egészségre ártalmatlan. Tégellyel 7.20. Meg­rendelhető: utánvéttel dr. Rabinek Aladár vegyészmérnök, Székesfe­hérvár, Piactér 53.

Next

/
Oldalképek
Tartalom