Népújság, 1956. szeptember (68-76. szám)

1956-09-26 / 75. szám

6 NÉPÚJSÁG 1956. szeptember 26. szerda Slzizpjíl iaoailat&k Apc községben augusztus 36-án ülést tartott a község­gazdálkodási bizottság. Az ülésen sok okos gondolat és terv született Javasolták, ■ hogy a községhez közel lévő Széleskő melletti tavat ala­kítsák át strandfürdővé. Ha néhány kabint építenének a parton, akkor a környékről sokan felkeresnék ezt a festői szépségű kirándulóhelyet. A felszólalók kérték, hogy a község forgalmára való tekintet­tel indítsanak busz-járatot a két kilométerre fekvő állo­máshoz. Célszerű volna újjáépíteni a háború folytán lerom­bolt téglagyárat, hisz a határban nagymennyiségű agyag található, ami kiválóan alkalmas téglaégetéshez. Hangzott el javaslat a helyileg üzemeltetett kőbánya korszerűsítésére is. .4 feladat végrehajtásához szakbizottságok alakultak, ame­lyek a tervezett létesítmények költségvetését elkészítik Fekete Mihály, Apc Több mint egymillió tégla terven felül da % C r-1—r MO.OOOrÜ, 47<ib KISUKÄS Megyénk téglagyárainak dolgozói szorgalmas munkával segítik az építőanyag ellátást. A Téglagyári Egyesülés utóbbi jelentése szerint nyerstéglából 1.410 ezerrel adtak többet ese­dékes tervüknél a téglagyárak. Ez a mennyiség 47 kislakás felépítéséhez elegendő. Egetett téglából viszont 400.000 az adósság, amely azonban további igyekezettel pótolható. Nyerscserépből 37, égetettből pedig már csak 14 ezer a tartozás, amely szintén rövidesen törleszthető. Az üzemek közül az egri Il-es számú téglagyár dolgozott a legjobban. Dolgozói 660 ezer nyers- és 28 ezer égetett téglával adtak töb­bet tervüknél. A gyöngyösi üzem 350.000 nyerstéglával telje­sítette túl tervét, az égetett tégla tervével azonban még min­dig adós. A Málraderecskei Téglagyár nyerstéglából és ége­tett cserépből teljesítette túl tervét. Nem lehet szó nélkül hagy­ni azt a felelőtlenséget, amely a Vegyipari Minisztérium, vagy inkább az elosztó, érté­kesítő szervek, illetékes ipar­igazgatóságok vezetőit terhe­li. A Gyöngyösoroszi Éreelő- készítőben járva, jogos büsz­keséggel tekintünk a több- millió forintos új alkotásra, az új üzem munkájára, de an­nál inkább elszomorít az a kép, ami az üzem udvarán látható. A szabad ég alatt ha­talmas halom késztermék, cink színpor hever védetle- nül, gazdátlanul. Süti a nap, veri az eső, s a süvítő mátrai szél kénye-kedve szerint hord­ja szerte-széjjel. Ki tudná megmondani, hány mázsa, vagy éppen hány tonna érté­kes színpor ment már így ve­szendőbe. Több mint egy éve nagy erőfeszítések és hatalmas anyagi áldozatok árán termeli Bizfosítottáti ü téli iitaányí a doïïîQsziûî Dózsa Tsz-iien Szépen fejlődik a domoszlói Dózsa Termelőszövetkezet jó­szágállománya. Az állatgondo­zóknak'23 szarvasmarhával, 8 lóval és 233 sertéssel kell baj- lódniok, — de örömmel csi­nálják, hisz az állattenyésztés jövedelmező is a szövetkezet számára. A jószágok téli takarmány­ellátása biztosított ebben a szövetkezetben. 775 mázsa szállastakarmányt és 384 má- mázsa abraktakarmányt gyűj tölt össze a szövetkezet, emel­lett még 200 köbméter silót is készítenek. KÉKKÚTI ÜDÍTŐ GYÓGYVÍZ ISMÉT KAPHATÓ! \ KÉKKÚTI GYÓGYVÍZ | ' kiváló ízű és üdítő hatású. Kiválóan alkalmas bor ke- I veréséhez, mert ízesítő ha­tása mellett színváltozást nem okoz és az alkohol ká­ros hatását közömbösíti. A KÉKKÚTI GYÓGYVÍZ kiváló üdítő hatása mellett elsőrendű természetes gyógyszer gyomorbetegsé- ■ gek — különösen gyomor- savtúltengés — eseteiben. Pótolja a salcinm hiányt, javítja az étvágyat. Telep KÉKKÚT, Révfülöp mellett. ; Termeli: Gyógyvíztermelő Vállalat, Budapest. VI., Bajcsy-Zsilinszky út 15 a. Ara: 1.5 literes csattos pa­lackban 2.40 forint. már a cink színport az üzem, s most joggal kérdezhetjük, vajon miért? Talán azért, hogy itt a szabad ég alatt menjen veszendőbe? önkénte­lenül is felvetődik a másik kérdés. Talán nincs szüksége népgazdaságunknak erre az oly drágán megtermelt anyag­ra? De azt hisszük, erre egy­öntetű igennel lehet válaszol­ni. Az utolsó kérdés pedig már a jogos felháborodás hangján így szól: vajon ki ezért a felelős? Jó lenne erre választ kapni! Gyümölcseinknek nincs tárolóedény Az idei átlagosan közepes gyümölcstermés mellett sem panaszkodhatunk mi, erdőkö- vesdi gazdák. Különösen a szil­vafák ágai roskadoznak, szép termést hozott az alma és a többi gyümölcsfa is. Csupán ott van fennakadás, hogy a körzeti és a helybeli földmű­vesszövetkezetek nem gondos­kodtak megfelelő mennyiség­ben tároló edényről, pedig már évek óta itt vásárolják fel a gyümölcsöt. Az történt ugyan­is, hogy a pétervásári földmű­vesszövetkezeti vezető, Nagy k. Imre 10—12 hektoliteres táro­lóedényünket vitt el az ivádí szövetkezethez, mert ott szük­ség volt a téglaveréshez víztá­rolóra. A község dolgozói és én is szeretném tudni, hogy nap­jainkban a gyümölcsfelvásár­lás, vagy a téglaverés fonto­sabb? Ugyanez a panaszunk a bur­gonya ásásnál is. A rendelet kimondja: burgonyaszedéstől három napra teljesíteni kell a beadást, viszont már ezelőtt hetekkel megkezdtük a burgo­nya ásást, és a szövetkezet még nem gondoskodott a be­gyűjtésről. Nagyon szeretnénk, ha panaszunk elintézést nyer­ne. Suszták Márkus, Erdőkövesd. Az egri Dobó István gimnázium javítási munkáinak határideje: december 31. Az egri Dobó István gimná­zium szép épülete az elmúlt években kívül-belül nagyon megkopott, mert hisz régen lá­tott ácsolatot és kőműveslapá­tot. A nyári szünetben aztán a Tatarozó Vállalatra bízták a megrongálódott termek, folyo­sók rendbehozását. Az osztályok festésével, a korhadt padlók felszedésével, sőt nagyjából a folyosók me­szelésével is elkészültek az el ső tanítási napra. Mintegy 400 négyzetméter parkettát hasz­náltak fel. A javításokra 643 ezer forintot fordítottak. A teljes külső és belső javí­tások befejezésének határideje — beleértve a melléképületek és az udvari rész munkáit is — december 31.-e. Értékes pontot szerzett Ózdon az Egri Bástya Ózdi Vasas—Egri Bástya 3:3 (1:1) Ózd: Tengely — Hóth, Gyárfás, Hajner — Derenkó, Tóth — Ferdi- nándi, Hamkó, Sztáni, Szladán, Kismarton. Edző: Szabó Géza. Eger: Madaras — Pusztai, Llsz- tóczki, Huber — Hanus, Boros — Takács, Nagy, Bajuhovszky, Ko­vács, Répás. Edző: Nagy András. Ózd kezdett jobban, Pusztai csak nehezen szerelte a kitörő Kismartont, majd Huber rossz ha­zaadását Sztáni elcsípte, de biztos góheiyzetben — Madarastól zavar­va — hajszállal a kapu mellé lőtt. Ellentámadás után Kovács több jó csel után mintegy 20 méterről nagy lövést küldött a kapura. Tengely azonban bravúrosan védte a bal felső sarokra tartő labdát. A 9. percben Madaras a kiugró Sztáni lábáról szedte le a labdát. Nem sokkal később megszületett az óz- diák első gólja: Ferdlnándi átját­szotta Hubert és 10 méterről véd- hetetlenül lőtt a jobb alsó sarok­ba, 1:0. A 30. percben Nagy beve- rekedte magát a 16-oson belülre, de a lövés pillanatában felvágták védők. A megítélt 11-est Baju­hovszky értékesítette, 1:1. Ezután Hamkó hatalmas bombája csú­szott el a felső sarok mellett. Szünet után Sztáni lövését ragyo­góan védte Madaras, majd a 12. percben a Bástya vezetést szer­Ozd, 2300 néző, v.: Bállá. zett: Takács 10 méterről a kifutó kapus mellett a bal sarokba lőtte a labdát, 2:1. A 20. percben egy Hubertól leperdülő labdát Ferdi- nándi kapura lőtt és a jól eltalált labda a hálóba jutott. 2:2. Ózd nagy erővel támadott, mégis Eger ért el gólt: Nagy F. 20 méteres szabadrúgása a jobb sarokban kö­tött ki, 3:2. A gól után a Bástya beszorult, a védelemre nagy nyo­más hárult. Máiwnár úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor a játékvezető túl szigorúan ll-est ítélt Eger ellen. Róth a kapufának lőtte a labdát, majd utána nagy kavarodás támadt a 16-oson belül. A labda sokáig ide-oda pattogott, míg végül Sztáni a lábak között a hálóba kotorta, 3:3. Az eredmény igazságos. Egyéni­leg Madaras biztos gólnak látszó labdákat védett. A hátvédhármas gyengén kezdett, de aztán erősen feljavult és jól megállta a helyét. A két fedezet végig kitűnő telje­sítményt nyújtott. A támadósor­ban Kovács játszott a legjobban, de a többiek sem okoztak csaló­dást. Az NB II. Keleti csoport állása 1. Bp. Spartacus 20 11 8 1 43:25 30 2. Bp. Törekvés 28 12 5 3 41:15 29 3. Klstext 20 13 3 4 40:25 29 4. Diósgyőr 20 12 4 4 56:21 28 5. Kecskemét 28 9 8 3 25:14 26 6. Debrecen 28 9 4 7 23:23 22 7. Szolnok 2» 8 5 7 47:35 21 8. Miskolc 28 6 8 6 21:23 20 9. Salg. Vasas 28 7 5 8 27:25 19 19. Ózd 28 4 8 8 22:34 16 11. Békéscsaba 20 6 3 11 25:27 15 12. Gödöllő 28 4 7 9 18:38 15 13. Nagybátony 20 4 5 11 26:44 13 14. Pereces 28 5 3 12 24:48 13 15. Bp. V. Meteor 20 4 4 12 19:39 12 16. Eger 20 3 6 11 26:57 12 A Hatvani Törekvés megtartotta előnyét a megyei bajnokságban RÁDIÓ MŰSOR Szerda, szeptember 26. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9: A Rá­dió szabadegyeteme. — 9.40: Nép­dalok. — 16.10: Mesejáték. — 10.50: Pillantás a nagyvilágba. — 11. Ivánka Irén énekel. — 11.20: Kó­rusok. — 11.40: Szülök, nevelők, gyerekek. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Zene ebédszünetben. — 14.15: Kamaraművek. — 15.10: Ajándék­műsor. — 15.35: Fiatalok sport- híradója. — 15.55: Hangverseny. — 16.45 : Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Szív küldi... — 17.40: Ri­portműsor. — 18: Előadás. — 19: Külpolitikai kérdésekre válaszo­lunk. — 19.10: Jó munkáért, szép muzsikát! — 20.20: Népi zene. — 21: A Rádió Irodalmi folyóirata. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Szimfonikus zene. — 23.19: Szóra­koztató zene. — 0.10: Virágénekek. Petőfi-rádió: 14: Operaáriák. — 14.15: Üttörő- híradó. — 14.35: Operettek. — 15.10: Előadás. — 15.30: Verbunkosok. — 16: Tudósítónk jelenti. — 16.10: Ajándékhangverseny. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy or­szágában. — 17.40: Filmzene. — 18 10 : A Gyermekrádió műsora. — 18.30: A Rádió szabadegyeteme. — 19: Liszt-művek. — 19.39: Irodalmi legyzetek. — 19.40: Orosz nyelv- tanfolyam haladóknak. — 20: Operettrészletek. ■— 20.20: Sport­híradó. — 20.40: Könnyű zene. — 21: Hogy tetszik? — 21.10: Táncze­ne. — 21.50: Előadás. — 22: Magyar népdalok. — 22.30: Esti muzsika. NEPÜJSAG Az MDP Heves megyei Párt' Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hetenként, kétszer: szerdán és szombaton. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Suha Andor felelős szer­kesztő, Papp János helyettes szer­kesztő, Gyurkő Géza és Törös Károtyné rovatvezetők Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Mártírok tere L Postafiók: 23« Telefon: 24-43; 34-44, 24-4*. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hlrlaposztálya és a hirlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 3,50, negyedévre 10,50 Ft, Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél; Hevesmegyei Nyomda V.; Egeri Felelős nyomdavezető: Mandula Ernő, Csütörtök, szeptember 27. Kossuth-rádió: 8.10: Népdalok. — 8.40: Szim­fonikus zene. — 9.2S: A Gyermek- rádió műsora. — 9 40: Kórusmű­vek. — 10.10: A Rádió szabadegye­teme. — 10.40: Gregor Klára orgo­nái. — 11: Válaszolunk hallgató­inknak. -tí 11.15: Fúvószene. — 11.36: Új hajtás. — 12.10: Kórusok. 12.30: Operarészletek. — 13.15: Népi zene. — 14.15: Gyermekmű­sor. — 14.50: Romániai jegyzetek. 15.10: Magyar elbeszélők. — 15.30: Mozart-művek. — 16: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 16.30: Szív küldi... — 17.10: Tánczene. — 17.30: Schubert- művek. — 18: Bizalmi emberek. — 18.15: Dalok. — 19: Szerelmesek­nek. — 20.20: Emlékezés Basilides Máriára. — 21: Szökevények. — 21.22: Hanglemezek. — 22.15: Tánc­zene. — 22.35: Hangverseny. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14: Operakórusok. — 14.30: Ope­rettrészletek. — 15.10: Egy falu, egy nóta. — 15.40: A Gyermekrá­dió műsora. — 16: Lapszemle. — 16 10: Operettek. — 17 53: Hang­verseny. — 18.20: Irodalmi műsor. 19: Filmzene. — 19.30: Lányok, asszonyok. — 19.45: Tánczene. — 20.30: Elbeszélés. — 21: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Sport­híredé. — 21.30: Hangverseny. — 22.30: Népi zene. Péntek, szeptember 28. Kossuth-rádió: 8.10: Lukács István cimbalmo­zik. — 9: Versek. — 9.10: Opera­részletek. — ío.io: Az óvodások műsora. — 10.30: A Gyermekrádió műsora. — 10 40: Hangszerszólólc 11.10: Lányok, asszonyok... — 11.25: Szimfonikus zene. — 12.10: Népdalcsokor. — 13.10: Tánczene. — 14.15: Ottörő-hlradó. — 14.35: Operarészletek. — 15.10: Elbeszélés. 15.33: A Mosoly-együttes énekel. 16: Rádiójáték. — 16.40: Népi­zenekar játszik. — 17.15: Ajándék­hangverseny. — 18: Hogyan dol­goznak a parlamenti bizottságok. — 1810: Kodály Zoltán előadása. — 18.50: Ifjú Figyelő. — 19.20: Szív küldi... — 20.10: Hangverseny. — 23: Versek. — 23.10: Magyar da­lok. — 23.40: Csákányi László éne­kel. — 0.10: Csárdások. Petőfi-rádió: 14: Szórakoztató zene. — 15: Hangverseny. — 16: Lapszemle. — 16.10: Operettmuzsika. — 16.40: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 17: Kovács Dénes hegedül. 17.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18: Népművé' szék műsora. — 18.30: Előadás. — 18.50: Zenés műsor. — 19.30: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 19.45: Könnyű melódiák. — 20.15: Az or­vos beszél... — 20.20: Történelmi rádiódráma. — 22: Sporthíredé. 22.20: Tánczene. A megyei bajnokság vasárnapi fordulójában általában a várt eredmények születtek. A H. Tö­rekvés — ha nem Is reális körül­mények között — Egerben legyőz­te a Vasast, ezzel nagy lépést tett a bajnokság felé. A második hely­re egyforma eséllyel pályázik Ró- zsaszentmárton, Lőrinci, Egercsehi és az Egri Bástya n., köztük pil­lanatnyilag 1—1 pont különbség van. A három utolsó helyezett ez­úttal sem tudott pontot szerezni. Pétervására viszont értékes pontot szerzett a Lőrinci Vasastól. EGERBEN kettős mérkőzésre került sor. A Stadionban 2000 néző előtt bonyo­lították le a H. Törekvés — E. Va­sas találkozót. A mérkőzés végig igen heves iramú, kemény játékot hozott. 2:l-es hatvani vezetésnél az Egri Vasas szabályos gólját nem qílta meg a játékvezető, újrakez­dés után — miközben a játékveze­tő és a Vasas játékosai vitatkoz­tak — Hatvan újabb gólt ért el, így alakult ki a 3:l-es végeredmény. Az Egri Dózsa — Petőfibányai mérkőzés a petőfibányaiak fölénye jegyében zajlott le. Az egriek hő­siesen harcoltak, a védelem azon­ban nem tudta feltartani a meg­újuló bányász-rohamokat. A ven­dégek sokkal kultúráltabban ját­szottak és 4:0-ás győzelmük telje­sen megérdemelt. EGERCSEHIBEN színvonalas. érdekes mérkőzést vívott az Egercsehi Bányász és az Egri Bástya II. Egercsehi 1:0 arányban győzött, a játék képe alapján azonban a többet támadó Jitanek a csehszlovák úszóki Szeptember 29—30-án ismét nem­zetközi úszóverseny színhelye lesz az egri sportuszoda. Ez alkalom­mal a csehszlovák szakszervezeti válogatott úszói és vízilabdázói lá­togatok el Egerbe. A versenyzők között több országos válogatott csúcstartó van, így remek küzde­lemre, nagyszerű összecsapásra van kilátás. HORGÁSZÁS: Jól sikerült horgászversenyt ren­dezett szeptember 16-án a füzes­abonyi járási tanács TSB és az Eger és Vidéke Horgász Egyesület Poroszlón, a poroszlói Május 1 Halászati Termelőszövetkezet Cse- rő nevű vlzterületén. Az egyesüle­tek tagjai 110 fővel vettek részt. KÉZILABDA: Egri Haladás — Szegedi Sparta­cus (barátságos) 15:12. és technikásabb egri csapat leg­alább döntetlent érdemelt volna. GYÖNGYÖSÖN ezúttal a Gy. Bányász — Füzes­abony találkozóra került sor. A lendületesebb, taktikailag érettebb gyöngyösiek végig irányították a Játékot és 3:0 arányban győztek. A vasutasok nagy lelkesedése di­csérhető — ez azonban most nem volt elég. KÔZSASZENTMARTONBAN két régi ellenfél csapott össze, a Rózsaszentmártoni Bányász és a Gy. Kinizsi. A bajnokságra törő hazaiak biztos 3:l-es győzelmet arattak, mind erőnlét, mind tech­nika dolgában fölülmúlták a Kini­zsit. A gyöngyösi csapat — veresé­ge ellenére — javuló formát mu­tat. HATVANBAN a kieséstől félő Hevesi Traktor majdnem meglepetést csinált a Ki­nizsivel szemben. A mérkőzés sor­sát egyetlen hatvani gól döntötte el, bár a hazaiak több gólhelyze­tet Is kihagytak. pétervasakan a nagyszerűen harcoló Pétervásá­ra 1:1 arányú döntetlent ért el Lő­rinci ellen. A vendégek nagyobb tudását a pétervásáriak lelkesedés­sel Igyekeztek pótolni — sikere­sen. EREDMÉNYEK: E. Vasas — H. Törekvés 1:3, Egercsehi — E. Bástya 1:0, E. Dó­zsa — Petőfibánya 0:4, Gy. Bá­nyász — Füzesabony 3:0, Rózsa- szentmárton — Gy. Kinizsi 3:1, Hatvani Kinizsi — Heves 1:0, Pé­tervására — Lőrinci 1:1. A Népújság Totó-tájékoztatója 1. Salgótarján — Bp. Kinizsi A Kinizsinek nem lesz könnyű dolga Tarjánban. A hazai pálya döntő lehet. 1 2 2. Pécs — Szombathely Pécsnek égetően szüksége van a 2 pont megszerzésére. 1 3. Szeged — Tatabánya A Tatabánya védelme élén Gro­sitscsal jó formában van. Ezt a védelmet nem tudják a szegediek áttörni. 2 4. Komló — Győr Komló biztosan nyeri a mérkő­zést, habár a Győr Is feljövőben van. 1 5. Sopron — Dinamó. Sopronnak meg kell nyernie ezt a mérkőzést, ha nem akar a kiesés sorsára jutni, de a Dinamó sincs biztonságban. 1 2 6. Bp. Szikra — Pénzügyőrök Egyforma képességű csapatok találkozóján a döntetlen látszik a legjobb tippnek. 1 X 7. Nagybátony — Bp. Spartacus A Spartacus első helyre került a Szolnokon aratott győzelmével. Eddig egy veresége van csupán. A gyenge Nagybátony esetleg meglepetést okozhat, de csak 1 pont elvételével. Többre nem ké­pes. X 2 8. Jugoszlávia— Csehszlovákia A Jugoszlávia csapata szoros küzdelemben fogja megnyerni a mérkőzést. 9. Udinese — Róma Az újonc Udine nem sok re­ménnyel áll ki a sokkal rutino­sabb Róma ellen X 2 10. Torino — Florentina A döntetlent tartjuk valószínű­nek, esetleg a Torinó győzelmét. X 1 11. Spal — Sampdoria A Spal vasárnap 2:0-ra kikapott a Juventustól, a Sampdoria pedig Torinót fektette két vállra, mégis a Spal győzelmét várjuk. Apró hirdetések Egri Földmflvesszövetkczet min­den érett gyümölcs-cefrét, alma és körte kivételével, a legmaga­sabb napiáron vásárol. Eger, Ar- nyékszala út 12. sz. alatt, a szesz­főzde telepén, reggel 6 órától es­te 20 óráig; A Betonútépítő Vállalat alkal­maz vidéki munkahelyeire dum- pervezetőket, továbbá dumper-, oraper- és egyéb építőipari gép­szerelőket. Jelentkezés: Betonút- pítő Vállalat, Gépkocsijavító mű­hely, Budapest, XIII., Váci út 69. Egri Városgondozási Vállalat ke­res azonnali belépésre útépítéshez és hídépítéshez értő TECHNIKUST, vagy hasonló tudással rendelkező útmestert. Jelentkezni lehet: Eger Marx Károly u. 2. Salak díjtalanul kapható a Gyógyfürdő Kazánházánál. Rekamiék, fotelok, székek, ke­vés előleggel, hathavi részletre rendelhetők. Závodszky kárpitos, Budapest, Dohány u. 5. Értesítjük a vevőközönséget, hogy Purszld Sándorné, fűző és fehémeműkészítőnő működését a Szabó szövetkezet Mértékutáni részlegében megkezdte Széchenyi u. 21. szám alatt. Kiváló minőség­ben készít gyógyhaskötőt, sérvkö­tőt, fehérneműt, kiváló minőség­ben, olcsó áron. Autókárpitost keres az Egri Fi­nommechanikai és Vasipari Válla­lat, állandó alkalmazásra. Jelent­kezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Eger, Dayka Gábor u. 1. A Színház reklámfüggönyére hirdetéseket felvesz a Szervező Iroda, (Széchenyi u.); 12. Napoli — Internazionale A Napoli idegenben is győzni tu­dott vasárnap. A döntetlent tart­juk valószínűnek. 2 X Elsőrendű kárpitozott bútorok, egy- és kétszemélyes rekamié, fo­telok, székek, választott huzattal, minden színben. Bazsó István kár­pitosnál, Budapest, .Klauzál tér 9. Fizetési kedvezménnyel. Fulladásmentes Ubatömőt 44 fo­rintért utánvéttel szállít Llnd De­zső, Budapest, Vn„ Lósy Imre utca 1. KŐMŰVESEKET és segédmun­kásokat FELVESZ A HEVES ME­GYEI TATAROZÓ ÉS ÉPÍTŐ VÁL­LALAT, EGER, Mártírok tere 1.; Sztálin út 59. — FÜZESABONY: Vasút u. 1. — HATVAN: Szövet­kezet u. l. — GYÖNGYÖS: Vasút u. 4. Vidéki dolgozók részére munkás- szállást, és havi egyszeri hazauta­zást biztosít a vállalat, családfenn­tartóknak pedig különélés! pótlé­kot fizet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom