Népújság, 1956. július (52-59. szám)

1956-07-18 / 56. szám

1956. július 18., szerda NÉPÚJSÁG 5 VADVIRÁG (Elbeszélés) Irta: BOÖT IMRE Csakhamar meggyógyult Csetei Juliska •és meghatódottan nézett széjjel még egyszer a kórteremben. — Karjára fektette a gyár '•brigádjának gyönyörű margaréta-csokrát és mindenkivel kezet fogott. Szívdobogva lépett be Szakácsi főorvos szobájába. Szakácsi az íróasztalnál ült és magyarázott valamit az előtte ülő fiatal segédorvosnak. Feltolta a szemüvegét és mosolyogva nézett Juliskára: búcsúzunk? Szeretnék sok mindent megkö­szönni, kezdte mondókáját Juliska, de több szó nem jött a szálára. Szakácsi nevetett, fel­állt, melléje lépett, ismerte már az ilyesmit és át akarta segíteni az ellágyuláson: fel a fejjel! Várja a gyár ... és valami Ferenc •nevű fiatalember is érdeklődött már a gyár­ból. — Juliskának kigyúlt az arca, a szeme mosolygott és rázta a fejét. — Szakácsi meg­lepődött: mi az, talán nem akar visszamen­ni? S mivel Juliska még mindig rázta a fe­jét: „ahol szerették, kitüntették? . . .” Sza­kácsi várta a választ. — A segédorvos is cso­dálkozva állt fel a székről. — Juliskában végre felerősödött a szó és elmondta, hogy ápolónő akar lenni és most főleg azért is van itt, hogy megkérje, legyen segítségére terve megvalósításában. — Szakácsi elkomo­lyodott, hümmögve az asztalhoz ült, letette a szemüvegét, hűvös és hivatalos lett: ha nem fúródik át a vakbele, kedvesem, maga szor­galmasan dolgozik tovább és halad a máso­dik kitüntetés felé ... De jött ez a vakbél, meg ez a kórház, ahol minden csupa fehér- .-ség, érdekes és különös és meg fogja a fiatal lelkeket . . . Könnyebbnek látszik, mint a gyári munka, vagy a földmunka, vagy min­den hivatalos munka az idegölő túlórákkal. Azonkívül a fehér köpeny szép, — egészen gúnyos volt most Szakácsi, — a fityula jól áll. Szóval csinosabb talán, mint a kék mun­karuha! S ebben a foglalkozásban bizonyos méltóság is látszik . . . Legalább is kívülről nézve ... De maga nem lehet ilyen felszí­nes. Nekünk meg szomorú tapasztalataink vannak. — Sokan azt hiszik, hogy egy kevés tanfolyammal itt szépen és könnyen el lehet éldegélni. . . Idegesen dobált az asztalon: hát ez nagy tévedés! Felemelte a hangját: láthatta, hogy eb­ből milyen bajok származhatnak. . . Hogy ilyen elgondolások mellett itt apák, anyák, gyermekek gyilkosává válhat az ember! Ju­liska elfehéredett, remegett a hangja: engem nem a kényelem és nem a külsőség veze­tett ... Én nekem régi vágyam erősödött meg idebent . . . Szakácsi hosszan fürkész­te: ne haragudjon, valamiről azonban fel akarom világosítani. Levette a szemüvegét és felállt: az életben a kórház egy egészen kü­lönálló világ! A gyógyítás világa! Itt minden mozdulat és minden gondolat felelősségteljes küzdelem az emberért! És ebbe a világba ■csak az lépjen be orvosnak — a segédorvos­ra nézett — vagy ápolónővémek, akiben a kötelességtudás és az önfegyelmezési kész­ség olyan erős hogy személytelenné tud vál­ni minden pillanatban. . . Személytelenné, mint egy édesanya! Juliska felemelte a fe­jét: mindennel számot vetettem. Szakácsi új­ból feltette a szemüvegét: Úgy? Akkor rend­ben van! Közelebb jött és mosolygott: em­lékszem, a jó Agotha nővér is így kezdte és már több, mint húsz éve dolgozunk együtt! A fiatal segédorvos felé fordult: és legalább egy hadosztálynyi visszamentett élet és egy könyvtárra való szép emberi élmény van mögöttünk. Bizony! A legfejedelmibb va­gyon. De tisztább, mint a fejedelmek kincse! A fiatal segédorvos szemében is tisztelet és lelkesültség csillogott, amíg az öreg főorvos beszélt és különös meghatódottsággal a sze­mükbe nézett. Csetei Juliska kitüntetéssel végezte el az ápolónői tanfolyamot. S ma már több, mint féléve dolgozik Szakácsi főorvos osztályán, Ágotha nővér mellett. — Természetesen sok víz folyt le a Dunán, amíg idáig jutott és sok esemény történt körülötte ■— A szövő­gyár brigádja sírt utána, az ÚB elnök so­káig neheztelt, az édesapja veszekedett és különös üzeneteket küldött, az a bizonyos Ferenc nevű fiatalember pedig eljegyezte. — Juliska azonban mindennek ellenére hamar beilleszkedett a kórházi élet menetébe. Lel­kiismeretes volt és pontos, vidám és szere­tetteljes — Az orvosok bíztak benne, Ágotha nővér nyugodt volt, a betegek szerették, csakhamar vele példálózott mindenki, Szaká­csi doktor büszke volt rá. — A munkatársnői eleinte idegenkedve fogadták, lankadatlan és jókedvvel végzett munkáját túlbuzgóságnak tartották, gyanakodva figyelték, azután na­pirendre tértek fölötte azzal, hogy a hivatás megszállottja és előbb-utóbb bele fog unni. — Juliska azonban nem unt meg semmit. Éjjeli ügyeletéin meséket szőtt a betegeknek, akik nem tudtak aludni. — Az életigénylés­nek és a gyógyulni akarásnak nagyszerű el- hitetője volt. — A türelem és biztonságérzés nyugodt hangulatát teremtette meg maga kö­rül — És hiába telt le a 8 órás műszak, ha a hőmérők hónalj alatt voltak, vagy boro­gatásokat adott, vagy váratlan esemény tör­tént — Következetes és lélekkel telt mun­katempója munkatársainak nagy részét is lassan magával ragadta. És az egyik napon a jó Ágotha nővér hirtelen megbetegedett és a belosztályra ke­rült. — Szakácsi doktor szomorúan és idege­sen meredt Juliskára: mi lesz most velünk? A jobbkezem volt ... És egy különös szép biztonságérzet! Csetei Juliska lehajtotta a fe­jét. — Szorongott. — Úgy érezte, hirtelen megnőtt a fontossága és a felelőssége. És ugyanezen a napon valamelyik gyárban ko­molyabb szerencsétlenség történt. — Egymás­után hozták a sérülteket. — A műtő egész nap dolgozott. — Egy koponya és egy mell­kas-sérült volt különösen válságos helyzet­ben. — A mellkas-sérültre mutatott: Figyel­je! Lehet, hogy újabb vérátömlesztésre lesz. szükség . . . Juliska a sérült mellé ült. Ne­gyedóránként jegyezte a pulzusszámot és a lélegzést. — A sérült 20 éves gyári munkás volt sok vért vesztett és kábultan feküdt. — Ha néha felnézett Juliskára, csodálkozott, zavartan mosolygott és megfogta görcsösen a kezét: „mama, el ne hagyj” Habzó vércsík húzódott a szája szélére: „ha látlak, tudom, hogy még élek!” Juliska az órájára nézett: a munkaideje letelt .— Átnézte a feljegyzé­seit: az érverés 120 felett. Sok a kihagyás. A légzése szapora és felületes ... Az arca sá­padt és nyirkos. Szegény gyerek — özvegy édesanyja van és három kis testvére. — És ő a család fenntartója. — A fiatal gyári mun­kás utána kapott, ahogy felállt és olyan két­ségbeesetten nézett rá, hogy majd megszakadt a szíve: ne féljen, nem hagyom itt! Csak a főorvoshoz megyek . . . S ahogy kilépett, a folyosón eléje toppant a vőlegénye, hogy a szövőgyárban rendezett műsoros estére, ame­lyen ő is fellép, — magával vigye. — Most jutott csak eszébe Csetei Juliskának, hogy ei> re az estére milyen régóta készülődnek és milyen boldog volt jóelőre a vőlegénye, hogy ezen az estén ő is ott lesz, mert neki akar játszani. — Zavarba jött — Hogy mondja meg, hogy a szerencsétlenül járt munkásfiú úgy ragaszkodik hozzá, mintha az édesanyja volna. — És hogy az most élet és halál kö­zött van. — Megsimogatta a vőlegényét és azt mondotta: várjon, jelentést teszek a fő­orvosnak! Szakácsi doktor kalappal és bottal a ke­zében éppen menni készült és utolsó utasí­tásait diktálta le a fiatal segédorvosnak, amikor belépett. Feszült figyelemmel hall­gatta meg a jelentést és a segédorvos felé for­dult: mintha Ágotha nővért hallanám! Letet­te a kalapját és botját: milyen jó emberi ér­zés, egyetértésben dolgozni valakivel . . . Bi­zony ... Mi nem percmutatóra dolgozunk! A mi normánkat a betegek szívüteme méri. Bizony! Felvette a telefonkagylót. — Csetei Juliska fejében kavargóit a sok gondolat, de a beszéd töredékéből megértette, hogy Sza­kácsi doktor nem megy haza, amíg a fiatal gyári munkást rendbe nem hozza és hogy a házassági évfordulójuk kis esti ünnepsége várhat, hiszen annyi évfordulón tudott már várni és az a lemez, amivel a felesége meg­lepte ez alkalomra, bizonyára olyan szép, hogy holnap is és holnapután is nagyon szép lesz . . . Letette a kagylót és a segéd­orvos felé fordult: milyen fontos a mi fog­lalkozásunkban, hogy bölcsen szeressen a pá­runk, hogy úgy mondjam, bennük is legyem mély hivatásérzet. Bizony! Mert sokszor több lemondás köti őket hozzánk, mint öröm! Ju­liskának nagyot dobbant a szíve, amikor a főorvos mosolyogva feléje is fordult: bizony, kedves Vadvirág! A fiút hozza át a műtőbe. Vért adunk! Juliska egészen belepirult, ahogy bólin­tott, a vőlegényére gondolt, aki a folyosón várja, a fiatal .gyárimunkásra, akinek kétség- beesett ragaszkodása most is a szívén dobolt: ha látlak, tudom, hogy még élek! — A fő­orvosra nézett és válaszolt: mi nem percmu­tatóra dolgozunk! — Szakácsi doktor éppen a köpenyét vette fel s a meglepetéstől, vagy az örömtől — ki tudja —, alig tudott a kö­peny balújjába belebújni. Vőlegénye megértette a változott helyze- tett. — Kissé elkomolyodott ugyan, de maga is rendes, kötelességtudó munkavezető volt és hamar belenyugodott: akinek emberélet van a kezében, az nem tehet másképp . . . Nekem sem esne jól, ha ebrúdon hagynának*! — Juliska elragadtatással nézett a vőlegé­nyére és a nyakába ugrott: ha ezt Szakácsi hallaná! A vőlegény mosolygott: az igazi szocialista munka kötelességekből és egy­másért való lemondásokból tevődik össze! Ne hidd, hogy én ebben analfabéta vagyok! Megcsókolta Juliskát, nevetett és elment. A kórterem ajtaja előtt az ügyeletes nő­vérrel találkozott Juliska. — A nővér azon­nal megkérdezte, hogy miért van még itt, amikor a műszak letelt és a szocialista Mun­katörvény világosan kimondja . . . Juliska közbevágott: ismerem a Törvényt! A nővér felcsattant: na és? — Juliska finom éllet válaszolt: de ismerem az élet törvényeit is! A nővér furcsa fintort vágott, felhúzta a szemöldökét és tovább ment. — Juliska be­lépett a kórterembe. — A fiatal fiúnak fel­derült az arca és erőtlen kezét feléje emelte: csakhogy itt vagy! Szédülök! Már alig volt szegénynek hangja. A műtőben Juliska a beteg fejéhez állt. — Az megnyugodva nézett rá s aztán le­hunyta a szemét. — A fiatal segédorvos és az öreg Szakácsi doktor a megszokott maga- biztossággal dolgoztak. — Az állványra füg­gesztett lombikból megszabott tempóval folyt át a vérsavó a gyárimunkás viszerébe. — Szakácsi doktor megelégedetten bólintott: a lélegzés mélyebb! Embert csinálunk belőled! Bizony! A fiatal gyári munkás ködös agyában alig érthetően szűrődtek be a szavak, nézte a hatalmas ívlámpát, a lombikot, a karjához illesztett gumicsövet, a sárga vérsavót, mely­nek felső szélén apró Ids buborékok tapad­tak a lombik falához, nézte a szorgoskodó embereket, Szakácsi doktor atyáskodó ko­molyságát, a Juliska biztató mosolyát és szaggatottan törtek öntudatába a gondolatok: milyen jók ezek! És mégis mennyi rosszat beszélnek róluk . . . Az agyában megállt egy gondolat: az emberek nem egyformák! Hirtelen valami jóleső melegség töltötte el. — Jobban érezte magát és látta, hogy újabb palackot szerel­nek az állványra és az öreg Szakácsi a comb­jába különféle injekciókat ad. — Felnyögött: már érezte a szúrásokat és fáj talc. — Az ér­verés ütemes és telt! — mondotta egy idő múlva örömmel a fiatal segédorvos. Nincs kihagyás! Látta, hogy boldogan néztek egy­másra mind a hárman. Szakácsi doktor meg­veregette a combját: remek fiú leszel! Négy hét múlva dolgozni fogsz a Hazáért! Meg akikért kék! Biztosan van valakid! A gyári munkás kipirultan mosolygott és boldogan bólogatott. — Érezte, hogy már egészen tisz­tán lát, a tagjai melegek, a lélegzete lcöny- nyű, hogy erő és akarat van benne. Élet! . . . Most jutott először eszébe az édesanyja és három kis testvére. Könnyes lett a szeme és azt kérdezte: hány óra van? Éjfél van — fe­lelte Juliska és föléje hajolt és megsim«- gatta — A fiatal gyári munkás egyikről a másikra nézett. ■— A tekintete csupa meleg­ség volt, szeretet és hála. — Bizony, éjfél van . . ., ismételte Juliska halkan és a vő­legényére gondolt, akivel nemsokára talál­kozni fog, azután a megmentett fiú édesany­jára, aki bizonyára aggódva virrasztja át az éjszakát és alig várja, hogy reggel legyen, hogy megtudhasson a fiáról valamit. . . És mialatt a gördülőágyon kitolta a fiút a műtőből, hallotta, hogy az öreg Szakácsi doktor szokása szerint, ha jól mentek a dol­gok, — jókedvűen fütyörészni kezdett vala­milyen csodaszép melódiájú áriát. Talán ép­pen azt, aminek a lemezével a mai ünnepé­lyes családi estén akarta meglepni a felesé­ge .. . cA tíz Ajíökji r"ËGY ESZTENDEJE I lesz ép. pen a napokban, hogy megis­mertem Fehér Mártont, a bo- conádi Petőfi Tsz elnökét Arattak akkor is, amikor rá­juk telefonáltak a járástól, nem tudnák-e azonnal meg­kezdeni a cséplést, mert ége­tően szükség van a búzára. Nagyon kellett az új, hiszen emlékszik mindenki, milyen probléma volt a kenyérellátás­sal. Véletlenül éppen fültanuja voltam, mikor a járásnál azt mérlegelték, melyik tsz képes a leggyorsabban gabonát adni. A boconádi Petőfit az elsők között emlegették. Munkához is kezdett még aznap délután a cséplő, s másnap már vit­ték a búzát a káli szárítóba, onnan pedig a malomba, — Hiába, ügyes ember a Márton bácsi, lehet rá számí­tani — dicsérték. Hamarosan megismertem személyesen is. A szövetkezet eredményeiről kérdeztem, s egy-kettőre meg­állapíthattam, jó ismerője a gazdaságnak, mert olyan pon. tos adatot adott minden üzem­ágról, mintha olvasná. Hogy valóban pontos volt, erről ké­sőbb a könyvelőnél meg is győződhettem. Aztán egyre gyakrabban találkoztunk. Az én utam is sokszor vitt Boco- nád felé, s ilyenkor az ember nem kerüli el az ismerősöket, aztán a különböző értekezleten is összehozott bennünket a sors. Sokat járt be Egerbe is, megyei tanácstag, számtalan kisebb-nagyobb funkciója van, s majd mindenhová meghív­ják, mint a megye egyik leg­jobb tsz elnökét. Apródonként sok mindent megtudtam róla. Többek között azt, hogy hat esztendeje elnöke a boconádi Petőfinek és a legnehezebb időkben vette át a vezetést. Előtte rövid idő alatt négy el­nök váltotta egymást, s nem maradt valami nagy rend utá­nuk. Megtudtam azt is, hogy bár ősz már a feje és kenyere ja­vát megette, még mindig ta­nul, lépést tart a mezőgazdasá­gi tudomány fejlődésével. S ezek mellett még arra is jut ideje, hogy a községi tanács végrehajtó bizottságában is el­intézze, amit rábíznak. Kerek egy esztendő óta a felsőbb szervektől az alsókig minde­nütt csak jót hallottam , róla. Két hete lesz, hogy levél ér­kezett a szerkesztőségbe a boconádi Petőfi Tsz egyik tag­jától, arról írt hogy jól megy a munka, de lehetne még jobb is, ha Fehér elvtárs hallgatna a tagokra, nem végezne min­dent egyedül, nem pattanna fel egyből, ha hibájáról beszél va­laki. Néptelenek a közgyűlé­sek, mert azt mondják, úgyis hiába beszélnek, úgy lesz, ahogy Fehér Márton akarja. Felsorolt a levél írója még egy sor hibát, azt. hogy kevés a te­henészetben a tej, rossz a ser­téstenyésztés, hiba van a mun­kaszervezéssel. ! ILYEN LEVELET I figyelmen kívül hagyni kettős vétek vol­na. különösen ma, amikor azért folyik a harc. hogy az emberek merjenek igazán bátran kiál- lani, beszélni. Hiszen ha csak egy cseppnyi igazság van a dolgokban, már érdemes volt utána járni, megfogadni, mert akkor az emberek legközelebb még bátrabban beszélnek. Megnéztük hát, mi volt az igazság a beküldött levélben. Azt hiszem, nem lenne tel­jes a kép egy termelőszövetke­zetről, ha nem néznénk meg, hogy állnak a munkákkal, mit ígér az idei termés. Az árpát | már learatták, a cséplésnek is a vége fele járnak. A jelek szerint 15 mázsás átlagtermés lesz, elég sok a vízkárjuk, de azokon a parcellákon, ahol már esztendők óta a tsz gaz­dálkodik, ott elérik a 18 má­zsát Búzájuk megadja a 15- 16 mázsát holdankint, szebb, mint tavaly, pedig akkor sem kellett szégyenkezni a 14 és fél mázsával. Kukoricájukban már egy jól megtermett em­ber is eltűnik, szőlőjük súlyos fürtöket nevel, cukorrépájuk legalább 200 mázsát ígér, s a másfélméter magas dohányról hatalmas leveleket törhetnek. Szép a határ, elképzelni sem lehetne szebbet ezután az idő­járás után. Az állattenyésztésben, — iga­za volt a levélírónak — lehet­ne jobban is, de korántsem olyan súlyos a helyzet, mint ahogy jelezte. Huszonegy tehe­nükből tízet most törzsköny­veztek, évi tejbeadásukat, be­leértve a szabadbeadásra szer­ződött mennyiséget, már az el­ső félévben teljesítették. Most már szabadon vihetik be a te­jet, havonta mintegy 8000 fo­rint jövedelmet hoz ez. Sertés­állományukhoz már sok szó férhet és a juhok nyírási sú­lya jó ugyan, de a szaporulat felnevelésével már komoly baj volt. Ott a hiba, hogy az ál­lattenyésztők elég gyakran vál­togatják egymást, s amíg ez így marad, addig nem is javul­hat meg igazán a növényter­mesztéséről híres termelőszö­vetkezet állatállománya. Pedig a meglévő jószágokkal sokkal többet lehetne elérni. Építkeznek, vásárolnak, gaz­dagodik a tsz. Most lett kész egy korszerű baromfinevelő, rendbehozzák a sertésfiaztatót, hogy meg *is legyen a lehető­ség a jószágok tisztántartásá­ra. Vettek egy új Csepel te­herautót, a hordásnál látják először nagy hasznát, az ara­tási pálinkát, az idén vásárolt szeszfőzdében készítették. A sertéstenyésztés fejlesztését szolgálja a 20 kocából álló fehér hússertés-törzs, amit a napokban vettek. I A GAZDASÁGBAN] hát nin­csen komolyabb baj, bár van hiba az állattenyésztésben, kár volna nem észrevenni a törek­véseket ezek kijavítására. De az éremnek ez csak az egyik oldala Hogy érzik magukat az emberek, akik mindezt előte­remtették. Mert igaz az, senki egy percig nem vonja kétség­be, hogy a tsz felvirágoztatá­sában nagy érdeme van az el­nöknek, de egymagában leg­jobb ötletével sem menne sem­mire, ha nem állana mellette a 132 tag. családtag Hiszen elsősorban őket dicséri, hogy a kapásokban sehol egy szál gaz nincs, hogy a sok eső elle­nére sem támadta meg a pe- ronoszpóra a szőlőt, hogy szép a búza, az árpa, a dohány, s hogy ha még döcögve is, de azért felfelé halad az állatte­nyésztés. Az emberek több­sége jól él a szövetkezetben, az új belépőknek nehezebb a helyzetük, mert sióknak nincs kitartása újig. Én azt hiszem a tsz tagok elégedettségét semmivel sem lehetne jobban kifejezni, mint azzal, ahogy dolgoznak. Mert láttaun már sok olyan tsz-t, ahol nem sze­rették a vezetőket, nem bíztak a közösben, s ott az eredmény az elhanyagolt, gazos határ volt. Itt nem ilyen súlyos a helyzet hiszen dolgoznak, ke­zük nyoma látszik a földön. Mégis járnak-e szívesen köz­gyűlésre, milyen az elnök, sze­retik-e? Megpróbálom kérdez­getni, s bizony, eleinte nehe­zen nyílnak meg. Tisztelik, be­csülik Fehér elvtársat, ezt sza­vukból, magatartásukból ki­érezni, de szeretni kevesen szeretik, és ennek egyedül Fe­hér elvtárs az oka. Mert való­ban nem törődik eléggé az emberek véleményével. Egy ki- j csit kiskorúaknak tartja a tsz- í tagokat és pótolhatatlannak sa- j ját magát. Ezért voltak egy ! időben néptelenek a közgyűlé­sek. Sokszor volt goromba A I széna betakarításnál például I nem úgy ment a dolog, ahogy i kellett volna, ráripakodott a fiatalokra, inkább hagyják ott, minthogy így dolgoznak, —pe­dig sokkal többre mehetett vol­na, ha szép szóval megmagya­rázza és egy villával a kezé­ben megmutatja, hogy kell. i Mert kell a fegyelem, de ezt ' sok esetben könnyebben te­remthetné meg szép szóval. Előfordult nem egyszer az is, hogy ha valamiért megbírál­ták, lecsapta a bíráló elé a ce­ruzát: csináld te, ha jobban tudod! Az ilyen, nem éppen he­lyes viták híre elment a ta­gok közt és egy kicsit megfé­lemlítette őket. Egyre keve­sebben merték bírálni, kezdett róla elterjedni, úgyis hiába be­szélnek, Fehér elvtárs nem hallgat már a tagokra csak megy mindenben a maga feje után. I AZ IGAZSÁGHOZ-! hozzá­tartozik az is, — amiről a le­vélíró hallgatott —, hogy né­hány hét, hónap óta van vál­tozás. A kommunisták párt­taggyűlésen, vezetőségi ülésen egyre többször vették elő Fe­hér elvtársat, és ő a jelek sze­rint szívébe zárta ezeket a szavakat. Ha nem is egészen, de valamit változtatott már a magatartásán. S ahogy ő vál­tozik, úgy népesedik be újra a közgyűlés, most már kölcsön kell kérni a községi kultúrter­met, mert nem férnek be a tsz központ két szobájába. Ezen az úton kell most már tovább mennie Fehér elvtársnak, hogy szeressék is a tsz-ben. Higyje el, így még szívesebben vált­ják valóra a tagok a helyes eL gondolásokat Nehéz út ez, de mellette állnak a tsz kommu­nistái és segítik. Fehér elvtárs története elég mindennapos. A tagság meg­választotta jól dolgozott, min­denütt dicsérték, senki sem fi­gyelmeztette kezdetben a hi­báira, érthető hát, hogy egy kicsit messze került a tagság­tól. Szerencsére, ember a tM- pán, kommunista, és ha köve­tett el hibákat, kezdi belátni. Ezt a javulást nem észrevenni, — mint a levélíró tette — semmiképp sem helyes. De mi­kor mindezt végiggondolja az ember, felmerül a kérdés, va­jon csak Fehér elvtárs hibás? Beszéltem a járással, a köz­séggel, érdeklődtem, valóban kiskirály lett-e Fehér elvtárs. Van benne valami, ha nem is épp ilyen erősen — volt a vá­lasz, de sehol sem hallottam azt: m.i figyelmeztettük már idejekorán, hogy nem egészen jó úton halad. Fehér elvtárs a tsz kommunisták segítségével most már rendbehozza a „sa­ját szénáját” is, mint ahogy rendbehozta évekkel ezelőtt a közös dolgát Elég erős ember hozzá. De vajon ha csak di­csérik a jól dolgozó embereket és nem figyelmeztetik idejé­ben, mi lesz azokkal, akik nem elég erősek ahhoz, hogy ma­guktól megváltozzanak? Akik­nél már későn figyelnek fel ezekre a hibákra? DEÁK RÓZSI

Next

/
Oldalképek
Tartalom