Népújság, 1956. június (43-51. szám)
1956-06-16 / 47. szám
2 1956. június 16. szombat NÉPÚJSÁG PAR T£Li. i Kommunisták harca as adott ssó valóraváltásáért Egercsehi hányán A MEREDEKEN mélybe és sötétbe tűnő lejtős akna torkán percenkint bukkannak elő a szénnel megrakott csillék, Az egyik oldalon jón tel a drótvontatta teli, . a másik oldalon a drótfékezte üres csille süllyed lefelé. Éjjelnappal, megállás nélkül, mintha valami óraszerkezet hajtaná, keresztezik egymást a csillék, szaporodnak a felszínre kerülő szén tonnái Egercsehiben.. Még a lélektelen gépekből is valami érezhető sietség, lendület árad, még inkább az emberekből, akik fejtik, rakják a frontok szenét Érthető a sietség, a lendület, hiszen az üzem teljesítményét mutató grafikon bár felfelé ível (áprilisban 95.8; májusban 97.9; júniusban 12-ig 98.2) még mindig nem érte el a 100 százalékot. A bánya dolgozói arra tettek ígéretet, hogy második negyedéves tervüket 262.4 tonnával túlteljesítik. Ehhez azonban még az is szükséges, hogy a negyedév eddigi 604.8 tonnás lemaradását is behozzák, — a rendszeres napi tervteljesítésen túl. S minderre ottjár- tunkkor 17 nap állt csak a csehi bányászok rendelkezésére. Ez bizony izgalmas verseny az idővel az adott szóért, a bányászbecsületért. S csak természetes, hogy ennek a versenynek az élén a kommunisták állnak, akiknek most legfőbb pártmegbízatás: személyes példájukkal, meggyőző érveikkel mozgósítsák környezetüket a negyedéves tervfeladatok, s ezzel együtt az első félév becsületes telje- sítésére. Ez a feladat, s ezen ] dolgozik most a belüzem 26 pártesoportjának közel 200 kommunistája. Egész hadsereg ez, amelyet közös cél lelkesít, a kommunista öntudat fegyelmez, az igazság fegyverez; bízni lehet hát a győzelemben. Bíró N. István II. pártcsoport bizalmi minden beszállás előtt valóságos kisgvűlést tart brigádiával De ez nem valamiféle szócsépi ésekkel teli üdvözlő szólam. Van benne szó a hányás zbecsü1 étről, a kötelességről, g főként arról, hogvan mit kell tenniök a brigád tagjainak, hogv kötelességüket valóban becsülettel teljesítsék is Rövid tőmondatok, nem előre kigondolt beszédformulák. s mégis lelkesítők: 120- 130 százalék, — ennyit teljesít a brigád. A MÁSTK, Bíró Sándor nemrég került mostani brigádiához ahol nem volt kommunista. s ahol bizony nem • valami iól haladt a munka, s a feevelem sem volt kielégítő. íme egy ellesett beszélgetés a brigád egyik tagjával Ferenc Józseffel, aki — hogv úgv mondjuk — a frontot választotta pihenőhelyül. — Egy a fizetésünk..,, neked is dolgozni kell. Ha én kiverem a centit, te is hajtsd magad komám erőre a szénbe. Érted-e? — így Bíró. — Mit erőlködjem, van már itt szén elég — mutat maga köré, meg kifelé Ferenc, jelezve a megrakott csillék útját — Mennyi a mai szén? — Száz csille már megvan. —* Mennyi? Száz! Azzal mi nem szégyenkezhetünk, kevés nekünk száz csille szén 480 perc alatt. Vagyunk mi olyan gyerekek, mint a többiek. Nem igaz? S máris munkához látott: A brigád többi tagja pedig követte a példát És a kis csoport teljesítménye, fegyelme napról-napra javult, tevékeny részese a lemaradás behozásáért, az adott szó valóraváltásáért folyó harcnak. Egy-két példa csak ez, bőven sorolhatnánk a többit is, de bizonyítja, hogy a kommunisták fő szervezői és lelkesítői a most folyó nagy munkának. Nemrég tartották meg több helyen az új ötéves tervet ismertető értekezleteket, a hónap elején aktívaülésen vitatták meg a tennivaló- j kát ezzel kapcsolatban, s a ' kommunisták sok javaslattal, nem egyszer éles bírálattal segítették az üzemvezetőséget, a pártvezetést e feladatok megoldásához. Egy dolog azonban hiány- ! zott az értekezleteken, az ak- I tíván, sőt a múlt hónap végén megtartott taggyűléseken is. Erről nem beszéltek, s ma sem beszélnek eleget a kommunisták, pedig nem kis fegyver lenne ez a közvetlen feladatok megvalósításához. A bányaüzemnél, — a hozzászó- j lások is igazolják — rendkívül népszerű és a szívekhez nőtt az új ötéves terv. De arra már nem gondolnak, hogy 1956 ennek az ötéves tervnek első éve, hogy a mostani félév az első féléve. Ahogy vetünk, úgy aratunk, — s az ötéves terv vetése most folyik. AZ ÖTÉVES terv agitáció elképzelhetetlen a féléves tervteljesítést szolgáló agitáció nélkül és fordítva. A hat alapszervi taggyűlésen nem esett szó erről, s nem esett — mint mondottuk — a tervismertető értekezleteken sem. Ne hagyják ezt az érvet sem kihasználatlanul a bányaüzem kommunistái. A hátralevő időben naponta kereken 60 tonnával kell túlteljesíteniük tervelőirányzatukat. Nem kis feladat ez, minden erőre szükség van ehhez. Éppen ezért egyetlen érvet sem hagyhatnak kihasználatlanul, — ezt kívánja a cél, a fogadalom teljesítése, a bányászbecsület. (Gy. G.) A lömegszervezetekkel való együttműködésről tárgyalt az MSZT megyei választmánya Az elmúlt héten értekezletre jöttek össze Heves megye MSZT szervezeteinek választmányi tagjai, függetlenített titkárai. Ez a választmányi ülés nagyjelentőségű volt, az MSZT szervezetek életében, mert a Nagybudapesti Pártaktíva beszámolója alapján, a Hazafias Népfronttal és a többi állami, társadalmi és tömegszervezetekkel való együttműködés lehetőségeit és módszereit beszélték meg. • A választmányi ülésen Bittner János, az MSZT megyei titkára az eddigi munkát értékelve hangsúlyozta, hogy az MSZT szervezetek akkor tudtak komoly eredményt elérni, ha a többi szervekkel összefogva, egymást segítve végezték munkájukat. Legjobb példa az együttműködésre a minden évben megrendezésre kerülő Magyar—Szovjet Barátsági Hónap. A Barátsági Hónapok munkatervét a tömegszervezetekkel közösen dolgozták ki és meg volt a törekvés a közös végrehajtásra is. Ennek az együttműködésnek az eredménye, hogy az idei Barátsági Hónap alatt több mint 100 ezer ember vett részt a különböző rendezvényeken. A továbbiakban az új fiatalokkal foglalkozott a választmányi ülés. A Hazafias Népfront az MNDSZ-el és a Béke-mozgalommal megerősödve az eddigieknél sokkal szélesebb területen kell folytassa munkáját. A Hazafias Népfrontnak ebből a sokrétű munkájából nem hiányozhat a Szovjetuniót ismertető propaganda munka sem. Ezért van szükség a továbbiakban a legszorosabb együttműködésre az MSZT-szervezetek és a Hazafias Népfront között. Ennek az együttműködésnek azonban le kell jutni a központi szervektől egészen az alapszervezetekig és az együttműködésnek nem csak a tervezésben, hanem a végrehajtásban is érvényesülni kell. Bittner elvtárs a beszámolóban beszélt a XX. kongresz- szus utáni új helyzetről. Hangsúlyozta, hogy lesznek majd nehézségeink, főleg ideológiai j téren, mert a XX. kongresszus I után a szocialista tábor orszá- gai a Nyugattal való egyre szélesebb kapcsolatok kiépítésére törekszenek, szem előtt tartva a békés egymás mellett élés, a népek közötti barátság lenini elvét. Ugyanakkor az őszinteség, a szabad kritika légköre azt a lehetőséget is magába rejti, hogy egyesek hajlamosak lesznek arra hogy eltereljék a dolgozók figyelmét a Szovjetunió világraszóló eredményeiről. Ez azt jelenti, hogy szervezeteinknek és a többi társadalmi és tömegszervezetnek is fokozni kell a Szovjetunióról szóló propaganda munkát. Ki kell elégítenünk a dolgozók érdeklődését, ismertetni kell a Szovjetunió népeinek életét, kultúráját, az. ipar, a mező- gazdaság, technika és tudomány területén elért hatalmas eredményeket. Ezt a munkát azonban szervezeteink egyedül nem képesek megoldani, hisz a Magyar—Szovjet Barátság ügye az egész ország ügye és ezért ebből részt kell vállalnia a Hazafias Népfrontnak, a DISZ-nek és minden egyes állami, társadalmi és tömegszervezetnek. Különösen fontos szerep vár a Szakszervezetre, hogy a továbbiakban elvégezze mindazokat a feladatokat is, amelyeket eddig az üzemekben a Béke Bizottság és az MNDSZ és a Hazafias Népfront végzett. A Szakszervezetnek az MSZT-vel közösen az eddigieknél sokkal többet kell foglalkozni a műszaki fejlesztéssel s a fejlett munkamódszerek alkalmazásának bevezetésével. Szélesíteni kell az MSZT- szervezetek propaganda munkáját is. Az eddigieknél többet kell foglalkozni a magyar vonatkozású rendezvényekkel és segítséget kell adni más szerveknek az ilyen rendezvények előkészítéséhez. A választmány tagjai örömmel fogadták azt a bejelentést, hogy az MSZT-szervezetek továbbra is mint önálló tömegszervezetek dolgoznak. Természetesen ez az önállóság nem zárja ki, sőt előírja a legszorosabb együttműködést a többi szervvel. — Ahhoz, hogy szervezeteink megtudják oldani az előttük álló feladatokat .szükséges, hogy szervezetileg megerősödjenek, vezetésre alkalmas aktívákból egészítsék ki a vezetőségeket, megfelelő politikai munkával állandóan növeljék az MSZT taglétszámát. A választmányi ülés résztvevői hozzászólásaikban Ígéretet tettek a legszorosabb együttműködésre, több értékes javaslat hangzott el ,az együttműködés tartalmával, módszereivel kapcsolatban. A választmányi ülés a jól dolgozó aktívák meg jutalmazásával ért véget. FIATAL ORVOSOK A nap bekandikál az ablakon. Megcsillogtatja a folyosó fehér padjait. Egy-egy beteg sápadt arcát szinte átlátszóvá teszi a fény. Ott ülnek a pádon, a rendelésre várva, az ambulancia előtt. — A jól ismert erős „kórház szag” átjárja a ruhákat. Aki nem szokta meg, annak bizony nyomasztó e levegő. ... A kórtermek ajtaja nyitva áll, a betegek pihennek ágyaikban. Fehérruhás ápolónők sietnek felfelé a lépcsőn. Munkájuk sürgős és felelősségteljes. A rendelő ajtaja kinyílik. Szőke, vékony arcú orvos lép ki rajta. — Kérem a következőt — mondja, öreg néni áll fel, s totyog az ajtóig. A fiatal orvos, Esztergomi László — besegíti az ajtón. Utána behívja a többieket is. Vért vesz, vizsgál, kötöz, leletet készít. Magas, vékony alakján fehér köpeny, kék szemével buzgón ellenőrzi kezének munkáját. A műszerek villognak az üvegasztalkán. Aki ritkán kerül orvosi rendelőbe, megille- tődve néz e műszerekre és mesterükre, — az orvosra. A nagy fájdalmak megenyhülnek, elmúlnak a kezelések után. ... Szép feladat orvosnak lenni. Életet menteni. Sok fáradság, lemondás, mozgalmas tanulás kell ahhoz, hogy valaki idejusson. Aki eljutott eddig, az méltó arra, hogy az emberek az életüket, legdrágább kincsüket az orvosra bízzák. Elnézem e fiatal orvost munkája közben. Huszonhat éves■ Csendes, szorgalmas, igyekvő férfi. Hivatását nagyon szereti. Tavaly végzett Szegeden, egy éve lesz lassan, hogy Egerben van. Ez alatt az idő alatt sokat tanult és tapasztalt. Nem egyedül van. Legjobb barátja Fe- renczi Miklós szintén vele jött Szegedről. Ferenczi ellentéte barátjának. Fekete, villogó szemű, energikus fiatalember, ö is szorgalmasan dolgozik, részt vesz a kórházi DISZ munkájában. Összesen öten jöttek a szegedi egyetemről. Lelkiismeretesen, odaadóan dolgoznak, megállják helyüket. Szeretik is a kórházban őket. Nem hoznak szégyent a szegedi egyetemre, ahonnan már sok kiváló orvos indult el. A napi munkájuk után, délutánonként közös szobájuk terasszán beszélgetnek, tanulgatnak, olvasgatnak. Közben pedig fel- hallatszik hozzájuk el-elmosódva a kórház lüktető, izgalmas élete. A mentőautók szirénája, hordágyvivők léptei és az ápolók cipőinek kopogása. Még néhány hónap, és a szegedi barátok elvárnak egymástól. Ki-ki a maga hivatásérzete szerint üzemi, kórházi, körzeti, honvéd orvos lesz. Kísérje őket útjukon a kötelességérzet, hivatástudat, — hisz munkájuk nyomán visszaadják sok-sok embernek az egészségét, ami legnagyobb kincsük. Ruttkay Judit, tanítónő Megyénkben legjobb begyűjtő község: Karacsond p A járási begyűjtési hivatalok jelentései alapján a megyei szerv elkészítette a községek begyűjtési értékelését, az éves tervhez viszonyítva május 31-ig, húsmázsában. Az összes község közül legjobb munkát most is a karácsondi községi tanács begyűjtési szerve végzett, ezért sikerült 80.7 százalékkal megszerezni a vezetést. Egy tizeddel maradt le Szarvaskő község, a kiváló eredményért dicséret illeti. A további első 10 eredménye a következő: 3. Abasár 79.4, 4 Mátraballa 79., 5. Mo- nosbél 78.2, 6 Egerbakta 75.7 7. Gyöngyössolymos 75.3, 8. Nagyfüged 74.7, 9. Tamaszent- mária 70.5, 10. Felnémet 70.4 százalékkal. A legjobb és legrosszabb községek között rendkívül nagy a százalékkülönbség. Begyűjtésben utolsó községünk Atány, még csak 31.4 százaléknál tart. Rendkívül gyenge munkát végzett Poroszló (31.6). Kerekharaszt (318), Kömlő (32 4), Gyöngyöshalász (33.), Pély (33.7), Mátraszentimre (34.1), Besenyőtelek (34.2), Erdőtelek (34.9), és Tiszanána (35 százalék). Szeretettel köszöntjük megalakulásának hatodik évfordulóján a Dolgozó Ifjúsági Szövetséget Hat éve éppen, hogy 1950 június 17—18-án megalakult a magyar fiatalok egységes szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a DISZ. A párt, a magyar dolgozó nép akkor azt a nagy és nemes feladatot tűzte a DISZ elé, hogy dicső példaképéhez, a lenini Komszomolhoz méltóan egyesítve a dolgozó ifjúságot, váljon a szocializmus építésének rohamcsapatává, nevelje a magyar fiatalokat a haza, a párt, a dolgozó nép, a munka szeretetére. A párt, egész dolgozó népünk határtalan szeretetek s bizalmát fejezte ki e nagy megbízatás. S ma, hat évvel a DISZ alakuló kongresszusa után büszkén állapíthatjuk meg: nem csalódtunk a DISZ-ben, nem csalódtunk ifjúságunkban. Teljes joggal állapíthatta meg pártunk Központi Vezetősége a DISZ II. kongresz- szusához írt levelében: „Az elmúlt tíz év eredményei, — amelyeket dolgozó népünk, pártunk vezetésével és a kommunizmust építő Szovjetunió önzetlen, baráti támogatásával elért —, elválaszthatatlanok a magyar ifjúság, a DISZ lelkes, odaadó munkájától” Életünk, országépítő munkánk minden területén elsők között találhatók a fiatalok. Hősi helytállásukról, áldozatos munkájukról mesélnek: Inota, Sztálinváros, az első termelőszövetkezetek, a Három hetes verseny a A gyöngyösi Autóközlekedési Vállalatnál háromhetes versenyt tartanak június 11- től 30-ig a féléves terv sikeres befejezése érdekében. A háromhetes verseny szempontjai kiterjednek a vállalat minden részlegének munkájára. A gépkocsiknak például szemlétől szemléig futó- j javítás nélkül kell közlekedni. Szerepel még többek között Gyöngyösi Váltógyár, Mohács sziget újjáépülő házai. Persze nem voit könnyű, s különösem nem volt göröngymentes a DISZ, az ifjúság útja idáig. A nagy feladat teljesítése mellett emberekkel, nézetekkel kellett megküzdenie, hogy a párt által kijelölt egyedüli helyes úton tudjon haladni. Szervezeteit megpróbálták bomlasztani, munkájukat gátolni. Mások éltető elemétől, a párttól akarták elszakítani. Valamennyien csúfos kudarcot vallottak. Ifjúságunk ma egységesebb, erősebb, mint bármikor is volt, és ebben az egységbe» követi tántoríthatatlanul pártunkat. Ez nem utolsó sorban a DISZ érdeme. Mi a titka vajon, hogy ifjúságunk a DISZ-be tömörülve, ilyen nagyszerű eredményeket volt képes viszonylag rövid idő alatt elérni? Az, hogy a párt, mint szerető édesanya, őrködött és őrködik felette. Ott volt bölcsőjénél, támogatta és bátorította az első lépéseknél, féltő gondossággal őrködött felette és irányította útját. Ez a szeretet, féltő gondoskodás, a párt irányítása a biztosíték továbbra is, hogy ifjúságunk, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége vezetésével a jövőben még nagyobb sikereket tud majd elérni. Köszöntjük a fennállásának hatodik évfordulóját ünneplő DISZ-t és további sikereket kívánunk munkájukhoz, melyet a nép, a haza felvirágzásáért végeznek. tWIWIMHI féléves terv sikeréért a kalauzoknál a bevételi tervteljesítése, illetve túlteljesítése, a gépkocsivezetőknél az üzemanyag megtakarítás. A versenyben a legjobb eredményt elért dolgozók között jutalmakat osztanak ki. A jutalmak között 15 köve* svájci karórák, nyári cipők, cigarettatárcák, öngyújtók szerepelnek. A külpolitikai laelyæet Belga államférfiakat hívtak meg a Szovjetunióba A Le Peuple szerdai száma írja. hogy a belga miniszterelnököt és külügyminisztert hivatalos látogatásra hívták meg a Szovjetunióba. Van Acker belga miniszterelnök és Spaak külügyminiszter még ez év folyamán megbeszéléseket folytat Moszkvában a szovjet politikusokkal Értesülések szerint augusztusban Rey gazdaságügyi miniszter utazik Moszkvába, majd ősszel belga—szovjet kulturális egyezmény kötésére kerül sor, amelyet Collard közoktatásügyi miniszter ír alá. Az ENSZ ázsiai-afrikai csoportja a Biztonsági Tanács elé viszi az algériai kérdést Az AP. hírügynökség jelen- | tése szerint az ENSZ ázsiaiafrikai csoportja titkos ülést! tartott, amelyen először vett részt Tosikau Kasé japán nagykövet is. A csoport elhatározta, hogy kérni fogja a Biztonsági Tanács sürgős ősz- j szehívását az algériai kérdés ! megvitatására. A csoporthoz I tartozó 23 ország közül 13 azonnal aláírta a kérést. Gu- newardene, Ceylon küldötte, a csoport elnöke megállapította, hogy a csoport egyhangúlag követeli Algéria függetlenségét, véleménykülönbség csak a kérdés megvitatásának módjában áll fenn köztük. Az Egyesült Államok nem akar kínai-amerikai külügyminiszteri találkozót Az Egyesült Államok elutasította a Kínai Népköztársaság kormányának javaslatát, hogy a kínai és az amerikai külügyminiszter mielőbb üljön össze — jelenti a londoni rádió. Az T^FP híre szerint a külügyminiszteri találkozót az Egyesült Államokban bizonyos „előzetes feltételek teljesítésétől teszik függővé.” Bojkottálják a franciákat Egyiptomban Az egyiptomi sajtó híreket közöl az egyiptomi dokkmunkások szombaton életbe lépett franciaellenes bojkottjáról. A portszaidi és az alexandriai kikötőben horgonyzó francia hajók rakományát nem rakják ki. Az alexandriai taxisofőrök is bekapcsolódtak a bojkottba. Nem szállítják kocsijukon azokat az utasokat, akik francia hajóval érkeznek. A francia főkonzul felkereste Alexandria kormányzóját és kérte, hogy lépjen közbe a dokkmunkások szakszervezeténél a bojkott megszüntetése érdekében. A kormányzó kitért a kérés teljesítése elől. Az olasz koimányférfiak hajlandók ellátogatni Moszkvába Sajtóhírek szerint Segni miniszterelnök a keddi minisztertanácson annak lehetőségére utalt, hogy a szovjet részről a közel jövőben meghívás érkezik majd az olasz kormányférfiakhoz egy moszkvai látogatásra. Segni azt a véleményét fejezte ki, hogy a meghívást olasz részről kedvezően kell fogadni.