Népújság, 1956. május (35-42. szám)

1956-05-12 / 37. szám

NÉPÚJSÁG 1956. május 12. szombat Leonov : ARATVYHIIVTO — A Gárdonyi Géza Színház új bemutatója ­FILM: EGY HIDEG, esős őszi este Karajev akadémikus megér­kezik eltűnt ifjúsága színhe- ; lyére. Egykori szerelmének : emléke vonzza a kisvárosba. : Huszonhat éve nem járt itt már. Amikor elment, szegény tanító volt és végzetesen sze­relmes. Imádottja apja — po­faszakállas, rangos hivatalnok — megvetően kikosarazta. Hogy mer egy ilyen szürke kis tanító szemet vetni az ő Masájára? Jöjjön el érte — Aranyhintón... És Karajev eljött arany­hintón. Világhírű tudós, rang­ja, neve, pénze van. Özvegy­ember, felnőtt fiú apja, de a régi szerelem — vagy inkább a régi megaláztatás — em­léke most Is él benne. Eljön, hogy lássa Masa Gorosinát, s hogy megmutassa: látod-e, ki lett belőlem.... Süvölt a szél, zuhog az eső, veri a kisváros omladékáit, színig tölti a bombatölcsére­ket. Röviddel a háború után vagyunk. Szerte a pusztulás képei: szétbombázott házak, sebesült katonák, szeretteik­től megfosztott emberek. S a meggyötört kisváros élén egy asszony áll: az egy­kori Masa Gorosina. Ezzel kezdődik Leonov „Aranyhintó”-ja. Alig huszon­négy óra pereg le a négy fel­vonás alatt, amíg a függöny utóljára összecsapódik. De eb­be a huszonnégy órába renge­teg minden sűrűsödött. Embe­rek találkozása, emlékezése, vívódása, egyéni életük vála- szolatlan, fájó kérdései — és a legfőbb kérdés, amelyből a többi kisarjad: merre van a boldogság? Hogyan lehet bol­dog az ember? Ez a kérdés az „Aranyhintó” lényege, a mondanivalója pedig az, ahogy erre válaszol. emberség, amely a vívódások, szenvedések poklában sem hagyja cserben őket, minden­nél zengőbb himnusza a szov­jet emberek erejének, az em­beri boldogságba vetett hit­nek. * LEHETETLEN nem látni azt az újszerűséget, amelyet Leo­nov darabja a legtöbb háború utáni szovjet drámához képest jelent. Amikor az „Aranyhintó" első változata készült (később, amikor a Művész Színház már műsorra tűzte, Leonov saját írói ösztönére hallgatva, átír­ta a darabot) — szóval ami­kor a színdarab megszületett, még csak 1946-ot írtak. Mégis azt a törekvést érezni benne, amelyre most a XX. kongresz- szus szólította fel az írókat: merítsenek mélyebben az élet valóságából, merészebben és igazabban ábrázolják az em­bert. Az „Aranyhintó” újsze­rűsége az, hogy kendőzetlenül ábrázolja az életet, nem fél a sötétebb színektől, s a való­ságnak megfelelően közvetet­nek mutatja az egyéni és a társadalmi problémák össze­függését. Nem választja el a kettőt egymástól (hogyan is lehetne kiszakítani az embert kora társadalmából, amely­nek terméke és részese?) de nem is tesz egyenlőségi jelet kettő közé. A szocialista társadalom győzedelmeske­dett és indul tovább újat te­remtő útján, de ennek a tár­sadalomnak a tagjai nem sza­badulnak meg egycsapásra a háború mély nyomaitól. FILOZÓFUS dráma, hiszen az emberi élet nagy kérdéseit veti fel, s nincs híjján a szim bólumoknak sem. Jelkép a címben szereplő aranyhintó is — a boldogság könnyű, csillo­gó útjának jelképe. Filozofikus voltát mutatja az is, hogy kér­déseket támaszt, gondolatokat ébreszt a nézőben, nem fejező­dik be a negyedik felvonás után, hanem folytatódik bennünk. Tetszett, vagy nem tetszett, de kényszerít, hogy gondolkozzunk, vitázzunk róla. Amellett filozófiája egyál­talán nem elvont, általános valami, hanem nagyon is kéz­zelfogható. Mert hiszen az nem elvont dolog, hogy egy nagy reményekre jogosító, fia­tal csillagász megvakul a há­borúban és semmi áron nem akar beletörődni abba, hogy ezután már csak muzsikus lesz, lármás mulatságok har- mónikása. Hogy egy tizenki­lenc éves lánynak választania kell két férfi között — az egyik ez a vak harmónikás, gyerekkori szerelme, Tyimosa Nyeprjahin, aki a küzdelmes életet, a bizonytalan jövőt — meg a tiszta szerelmet jelenti neki; a másik pedig a már említett Karajev professzor fia, aki mellett változatos^ színes élet és jómód várja. Az aranyhintó. Nem könnyű a vá­lasztás egy tizenkilencéves leánynak, aki csupa szív ugyan, de tapasztalatlan, ki­forratlan ember. Mint ahogy nem könnyű annak a gárdaez­redesnek a sorsa sem. akit se­besülése miatt nyugállomány­ba helyeznek, s szinte egy­szerre veszti el élete értelmét, katonatiszti hivatását és a né­met bombától elpusztult fele­ségét, kislányát. NÉHÁNY KRITIKUS sze­mére vetette Leonovnak, hogy nyomasztó a darab levegője, nem érezni az „Aranyhintó”- ban a győzelem örömét, a há­ború után megindult újjáépí­tés sodró áradását. Kétségte­len, hogy Leonov hősei az élet­től megtépázott emberek; kit a háború perzselt meg kinek pedig, mint Masa elnökasz- szonynak, családi élete tört össze az öregség küszöbén. Mégsem tudok egyetérteni ez­zel a szemrehányással. Leo­nov hőseinek mélyről kell fel­kapaszkodniuk a napfényre, összetörtén, sajgó izmokkal és természetesen ezt nem sike­rül a történés huszonnégy órá­ja alatt véghezvinniük. De megteszik az első néhány mé­tert. Az az elnyűhetetlen élet­vágy, az a cicomátlan, tiszta EZ AZ ÚJSZERŰSÉG jól kivehető a jellemek rajzában is. Leonov nem formál fekete fehér alakokat, a jó és a rossz erkölcsi fogalmának emberek­be kristályosodott pólusait. Vannak derekabb, vannak hit­ványabb emberek, de tökéle­tesen jó, vagy tökéletesen rósz ritkán akad. Az „Arany­hintó” hősei élik a maguk éle­tét, úgy cselekszenek, ahogy egyéniségüknél fogva az adott helyzetekben cselekedniük kell Persze, ne felejtsük — nem felejti el Leonov sem —, hogy ezeket az egyéniségeket a tár­sadalom alakította ki, hogy egymáshoz való viszonyuk, helyzetek, amelyekbe kerül­nek, közvetett, vagy egészen közvetlen összefüggésben van­nak a szovjet társadalom rend­jével, intézményeivel. Itt van például Masa, i kisváros tanácselnöke, Kara­jev hajdani szerelme. Fiatal korában engedett szülei aka­ratának és lemondott arról férfiről, akit szeretett. A da­rab kezdetén megtudjuk róla, hogy Scselkanovnak, a gyufa gyár igazgatójának felesége. Megtudjuk azt is, hogy házas­sága boldogtalan, hogy férje gyáva és önző ember, aki bajtársait cserben hagyva, ki­bújt a frontszolgálat alól és feleségét csalja. De Masa még­sem válik sajnálatraméltó, sze­rencsétlen asszonnyá, mert az eltelt huszonhat év alatt em­berré érett, egy város gondja nyugszik a vállán. Munkájá­ban találja meg élete értelmét, az elvesztett boldogságot. Jó­zan, egyszerű, melegszívű asz- szony, szereti az embereket, éjjente néha, fáradtan az egésznapos munkától, előveszi újjáépülő városa jövendő tér­képét, képzeletben végigsétál a széles utcákon, a susogó Vagy ott van Berjozkin ez­redes. Egyenes, kemény, igaz ember. Megsebesült, légnyo­mást kapott és nyugállomány­ba került. Itt áll előttünk ma­gányosan, kiszakadva környe­zetéből, a hadseregből, amely­nek évtizedekig aktív tisztje volt, elpusztult felesége és kislánya nélkül. Beszédére, vi­selkedésére rányomja bélyegét a sebesülés, a nyomasztó bá­nat. De nem tört meg, csak el­kábult a rettenetes csapások alatt. Jellemének acélfénye, biztos ítélőképessége átragyog szomorúságán, új célt keres az elvesztett helyett és meg is ta­lálja. Másfajta ember Karajev, az akadémikus. Fiatalkori mega­láztatása volt a hajtóerő, amely mind előbbre vitte a fel- emelkedés útján. De jellemé­nek fejlődése elmaradt tudá­sa, pozíciója mögött, öntelt, önző ember lett KarajevbőL Leereszkedően beszél ifjúkori barátjával, s amikor a régi megaláztatás emléke kiújul benne, nem restel a lerombolt városkában külföldi útjainak csillogásával hencegni, azzal az ananásszal, amelyet Párizs ne­onfényei alatt evett. A „fekete-fehér” jellemábrá­zolás szerint az írónak a tudo­mányban is kártevőként, idealista elméletek híveként kellett volna ábrázolnia Kara­jevet. De Leonov utalást sem tesz erre. Nem vonja kétségbe, hogy Karajev kiváló tudós, a társadalom hasznos tagja, de ez egy csöppet sem akadályoz­za abban, hogy emberségben elmarasztalja az akadémikust Karajev ebben a darabban nem a szovjet tudósok, vagy pláne az akadémikusok képvi­selője. Az „Aranyhintó“ nem tudósokról szóló mű, ennélfog­va Leonov megengedte magá­nak azt az írói szabadságot, hogy a szereplő akadémikus nem „az” akadémikusokat, hanem „egy“ akadémikust je­lentsen — aki mellesleg a szov­jet társadalomnak nyilvánva­lóan még ma is létező típusa. lombok alatt. Derék asszony Maria Szer- gejevna? Már hogyne volna az! Joggal tisztelik és szeretik a város lakói. És ez a derék, becsületes asszony csaknem elköveti ugyanazt a hibát, amelyet egykor Masa Gorosinaként el­követett. Aranyhintóra akar­ja ültetni a lányát, bizonyta­lanul, szégyenlősen ugyan, de ellenzi a vak fiúval való há­zasságát. És tengernyi hántás, megaláztatás után csak most, a darab folyamán szánja rá magát, hogy kiadja férje útját. EZEK AZ EMBERI hibák nem homály ősit ják el ennek a derék, önfeláldozó asszonynak a nagyságát. Gyöngeségében még emberibb lesz, még köze­lebb kerül a nézőhöz — hiszen nem önzésből fakad a gyönge- sége, kislányát félti csak, nem látva tisztán, hogy a boldogság­hoz rögös út vezet, s az arany­hintó előbb-utóbb árokba for­dul. AZ ARANYHINTÓ nem tö­kéletes alkotás, nem hibátlan remekmű. Számos kiváló drá­mai eszköze mellett (milyen hatásos gondolat például, hogy az egyik főszereplő, Scselka- nov egyszer sem jelenik meg a színen és mégis kidolgozott alak, szerves része a cselek­ménynek!) — szerkezetileg aránytalanságot érzünk. Az első három felvonás seregével veti fel a kisebb-nagyobb em­beri problémákat és a negye­dik felvonás nem elég arra, hogy minden bogot kioldjon. Azt hiszem, ez lehet az oka annak a kielégítetlenségnek, mely sok nézőben maradt az előadás után. Akad még más is. Leonov csodálatos művészettel jellem­zi az embereket. Minden alak­jának más a beszédmodora, a stílusa, szavaikban néha egy­máshoz való viszonyuk legfi­nomabb rezdüléseit is érezzük. De Leonov elmulasztotta azt, hogy Marka (az elnökasszony lánya) és Tyimosa kapcsolatát részletesen és a darab egészé­hez méltó mélységgel érzéke- keltesse. Pedig a két fiatal sorsának kibontakozása érez­teti leginkább az író alapvető mondanivalóját. Erről a kap­csolatról inkább hallunk a da­rabban, mint látjuk. És jó lett volna, ha a néző valami köze­lebbit is megtud arról, hogyan akarja a vak Tyimosa helyre­hozni az életét. Mi akar lenni, ha csillagász nem lehet? Mate­matikus, vagy filozófus, vagy író? Kell, hogy legyen valami­lyen terve, nyilvánvalóan nem egy-két órát töltött már a jövő kitervelésével. Leonov egyik nagy erénye, hogy nem mond ki mindent, nem nézi kisgye­reknek a közönséget, hogy mindent a szájába rágjon. De ebben az egy esetben úgy éreztem, hogy a ki-nem-mon- dás nem szerencsés, bizonyta­lanságot hagy az emberben. Lényegesen kevesebbet időz­tem a hibáknál, mint a darab erényeinél. Nem mintha vala­mi százalékosan kiszámítható arányt tudnék erények és hi­bák között. Hanem azért, mert egy gondolatot, érzést, képzele­tet ébresztő művet, egy drá­mát, amelyben az élet lükte­tését, meleg emberi szívek do­bogását érezzük, más mércével mérünk, mint egy középszerű, se hideg, se meleg darabot. Shakespeare-nek vannak olyan logikai és időrendi tévedései, amelyeknél lényegesebben kis- sebbeken is fennakadunk — egy rutinos tákolmányban. Shakespeare megveszteget ben­nünket: annyit ad, úgy elkáp­ráztatja a szemünket, hogy je­lentéktelennek érezzük min­den botlását. Az összehasonlításban van van némi túlzás, de annyi biz­tos, hogy az „Aranyhintó“ az újat, költészetet, emberisme­retet adó művek közé tartozik. A GÁRDONYI Színházat már azért is dicséret illeti, hogy elő mert venni egy ilyen nehéz. új színdarabot. Az „Aranyhintónak" nincsenek még kialakult hagyományai, eddig még egyetlen lengyelor­szági előadása (a napokban adták elő Csehszlovákiában is) a kritika szerint teljesen félre­sikerült volt. A Gárdonyi Színház előadá­sára ennek az ellenkezőjét mondhatjuk. A rendező — Kalmár András — felfogásá­ban teljesen Leonov elgondolá­sait követte és kidolgozásában is túlnyomórészt megvalósítot­ta ezeket az elgondolásokat. Ebben a darabban kevés a színpadtechnikai probléma, a szereplők elhelyezésének nin­csen különösebb fontossága. Annál fontosabb az alakítások finom és pontos kidolgozása, a szavakat kísérő emóciók és a kimondottak között bujkáló emberi gondolatok, szándékok érzékeltetése. Úgy érzem, ez nagyszerűen sikerült. Bőd Teréz a Gárdonyi Szín­ház megszületése óta legna­gyobb alakítását nyújtotta az elnökasszony szerepében. Min­den mozdulata, hangjának min­den árnyalata híven érzékeltet­te ezt a bonyolult asszonyi lel­ket. Az ő alakításának kö­szönhető, hogy Masa egyéni­ségét illetően egy pillanatra sem bukkant fel kétség a né­zőkben, jóllehet a darab szö­vege után ez az alak váltotta ki a legtöbb vitát a kritiku­sokból. Nagyszerű művészi teljesít­mény volt Forgách Kálmáné is (Tyimosa szerepében). Kí­sérteties volt, ahogy a vakot játszotta, nem is szemével, hanem fülével „nézett” arra, akivel beszélt, arca rezzenés­telenül meredt előre, s az alakítás szuggesztiója alatt szinte látni véltük kiégett szemét. És ami ennél még több: megtalálta a helyes egyensúlyt Tyimosa szeren­csétlensége és emberi nagy­sága között. Károlyi Istvánnak nem ez az eiső kiváló alakítása, egysí- kúbb szerepeket is nagyon színesen és emberien játszott, — itt nem kellett mást tennie, „csak” visszaadni az író al kotta összetett jellemet. Azt hiszem, akik őt látták már Karajev akadémikus szere­pében, megértik, milyen em­ber áll előttük a színen. Lóránd Hanna friss és üde alakításánál (Marka) azt is meg kell jegyeznünk, hogy sok újat hozott eddigi szerepeihez képest, megnyerő színészi egyénisége mélyült és gazda­godott ebben a szerepben. A legnehezebb feladatok közé tartozott Ruttkai Ottóé Berjozkin ezredes szerepében. Ű is megtalálta a helyes arányt, az igaz ember és a be­tegséggel, bánattal sújtott ember bonyolultságát. Az első felvonásban ő volt az, aki elő­ször érzékeltette a darab sa­játosan orosz légkörét. Minden dicséretet megérde­mel Balázs Andor az egysze­rű, derék Nyeprjahin alakítá­sáért. Leonov elképzeléséhez híven minden helyzetben más és más volt, viselkedésével tökéletesen kifejezte Tyimo- sához, fiatal Dasenykájához, egykori barátjához, vagy az elnökasszonyhoz való mély em­beri viszonyát. Cseresznyés Rózsa igen meggyőzően és mulatságosan elevenítette meg a múltból visszamaradt „úri­asszonyt”. Nagyon értékes volt Kenderesi Tibor alakí­tása is Rahuma fakir alakjá­ALI BABA A Gyöngyösi Szabadság má­jus 12—16-ig szellemes fran­cia filmvígjá­tékot, az „Ali babát” mutatja be. Az Ali ba­ba nem új tör­ténet, az Ezer­egyéjszaka me­séjéhez tarto­zik és bizonyá­ra sokan isme­rik Ali baba kedves kaland- ait. Egy keleti kis város gaz­dag és fukar kereskedőjéről szól a történet, akinek csupa­szív szolgája Ali baba (Femandel). Az ő kalandjairól szól a kedves, bá­jos és végtelenül szellemes vígjáték. Közben a színes fil­men megelevenedik Kelet minden színpompája, ragyogása. PT)ozik n^ŰSORA: Egri Vörös Csillag Filmszínház: Május 12—15: ördögi kör (német). Május 13-án délelőtt 11 órakor matiné: Kősziv (német). Egri Bródy Sándor: Május 12—16: Koncert (jugo­szláv). Egri Béke: Május 12—14: Kati és a vad­macska (magyar). Egri Szabadság: Május 12—13: Modem kalózok (szovjet). Gyöngyösi Szabadság: Május 12—16: AU baba (francia). Május 13-án: délelőtt 11-kor matiné: Harc a sínekért (francia). Gyöngyösi Puskin: Május 12—14: Koncert (Jugo­szláv). Május 15—16: Elveszett melódiák (osztrák). Május 13-án matiné délelőtt 11: \ Kis szökevény (amerikai). Hatvani Vörös Csillag: Május 12—14: Tengerparti ta­lálkozás (német), Május 15—16: Mágnás Miska (magyar). -> Május 13-án de. matiné: Gyapot-., tündérke (szovjet). Füzesabony : Május 12—14: Befejezetlen elbe-V szélés (szovjet). A SZÉPSÉG ÉS FIATALSÁG TÁNCA A szépség és fiatalság tánca elevenedett meg az Alpári Gyula Közgazdasági Technikum növendékeinek ritmikus balettjében »4« Híres emberek . . . Rejtvénypályázatunk utolsó for­dulójának megfejtése a következő: Elben István, Gina Loilobrigida, Yves Montand, Pudovkin, Irene Dunne, Krencsey Marianne, Orlo­va, Lawrence Oliver, Olthy Mag­da, Victorio de Sica, Bara Margit (Itt a helyes felelet b-betűvel kez­dődik, de a film címében ezen a helyen I-betű van.), Latabár Kál­mán, Andrejev Borisz, Gerald PhUippe, Orson Welles, Sarkadi Imre. összesítve: Egy pikoló vilá­gos. Az öt forduló helyes megfejtése­ként 1. Varga Istvánná, Eger, Gár­donyi utca 22. nyert: 20 totószel­vényt, 95 pontszámmal. Ambrus Józsefné, Eger. Csákány utca 1. nyert 20 totószelvényt 95 pontszám­mal. Petrán Katalin és Valéria, Eger, Rózsa utca 5. nyertek 20 to­tószelvényt, 95 pontszámmal. 2. Hajós Gyuláné, Eger, Zsebköz 1. nyert egy kétszemélyes kávéfőzőt, 94.5 pontszámmal. Szeredi Mária, Eger, Menház u. 31, nyert 1 doboz csokoládét, 94.5 pontszámmal. Gál Kálmán, Füzesabony, nyert egy hőpalackot, 94.5 pontszámmal. 3. Böjthe Éva, Eger, Zsebköz 3., nyert egy nagy üveg kölnit, 94-es pontszámmal. 4. Cinder Kálmán. Gyöngyös, Árpád u. 8, nyert egy Gamma-öngyújtót. 5. Helmberger Lajos, Eger, Györgyényi u. 9. könyvjutalmat nyert. 6—7—8. Mé­száros Katalin, Hatvan, Tárnál Me­litta és Bradács Miklós, Apc 83.5, 81 és 80 pontszámokkal nyertek könyvjutalmat. Könyvjutalmat ka­pott még Szikora Éva és Kará­csony József, Hatvan is. A jutalmakat postán küldjük széjjel. A jövő héten új nagy olim­piai rejtvénypályázatunk indul, melyen sok értékes jutalmat nyer­hetnek a résztvevők. MŰSORI: Vasárnap délután 2 órakor és es­te fél 8 órai kezdettel adják az Aranyhintót. Az esti előadás rádió- felvétel miatt kezdődik későbben. Bélapátfalván vasárnap este 8 órakor: Pacsirta. ban, akinek a darab belső cse­lekményéből némileg kieső, de azért eredeti, érdekesen meg­rajzolt egyéniséget juttatott az író. Jól játszott Forgách Tibor is (Karajev fia), valamint Déri Mária a pergőnyelvű, ízes be­szédű Dasenyka szerepében. Az epizódisták közül meg kell említenünk Fülöp Máriát, Molnár Ivánt, Sárközi Zol­tánt és Almási Albertet. Sajnos, az epizód alakítások nem mindig sikerültek jól, kü­lönösen a negyedik felvonás­ban nem, ahol amúgy is hiány­érzetet keltett az érezhetően nagyobb társaság egy lánnyal és két fiúval való „jelképe­zne”. A díszletek puritánság k- ban is művésziek voltak, intet­tek a darab levegőjéhez.' A jelmezek is jók voltak, bár talán lehettek volna oroszo­sabbak is — az egy-két oro­szos viselet meglehetősen ki­ütközött a többi közül. Végül emlékezzünk meg ar­ról is, akiről többnyire el szoktak felejtkezni: a fordító­ról. Roboz László fordítása először hangzott el színpadon és ami fordításnál a legna­gyobb dicséret: egy pillanatra sem emlékeztetett bennünket ! arra, hogy nem magyarul ír­ták ezt a darabot. Bő szó­kinccsel, a beszéd természetes ritmusával adta vissza Leonov I hajlékony, változatos, költői I nyelvezetét. GACS ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom