Népújság, 1956. április (27-34. szám)

1956-04-18 / 31. szám

1956. április 18. szerda NÉPÚJSÁG 3-fit. Cl „Szakmunkás lettem“ Angliai találkozás Mint a XASZSZ jelentette, N. A. Bulganyin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének tagja április 15-én 14 órakor Nagybritannia kormányának meghívására úton Anglia felé különvonaton megérkezett Kaliriyingrádba. Délután, 17 órakor N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov a Baltyijszkij kikötőből az Ordzsonikidze cirkáló fedélzetén elindult Portsmouth felé. Londonban lázas készülődés folyik a szovjet vendégek méltó fogadására. Eden miniszterelnök cs Selwym Lloyd külügyminiszter személyesen fogadja majd a pályaudvaron a szovjet vendégeket, akiknek különvonata délután 2.15 órakor érkezik meg a Viktória pályaudvarra. Lázas elő­készületek folynak a Claridge-szállodában is. ahol 50 szobát foglaltak le Buganyin és Hruscsov elvtársak, valamint kí­séretük számára. Aligha túlzás azt mondani, hogy egész Anglia készül a szovjet államférfiak angliai látogatására. Az angol közvélemény túlnyomó részén kívül vezető poli­tikai körei is érzik, hogy az angliai út önmagában is a nemzetközi viszonyok változását jelenti. Nem egyszerűen úgynevezett „udvariassági látogatás“- ról van szó, nemcsak a genfi kormányfői értekezleten meg­teremtődött személyes kapcsolatok továbbfejlesztéséről. Victor Yaís munkáspárti képviselő vasárnap kijelentette Londonban: „Bulganyin és Hruscsov látogatásának alkal- ! mat kell nyújtani arra, hogy sürgősen új gondolkodásmód J alakuljon ki“. Ez a megállapítás is igazolja, hogy Angliában ; is egyre inkább érzik: a szovjet vezetők a nemzetközi hely­zet valamennyi fontos kérdését akarják majd megvitatni az angol államférfiakkal, olyan színvonalon, amelyen a genfi kormányfői értekezlet óta nem volt példa és alkalom. Az Observer diplomáciai tudósítója vasárnap azt írta, hogy a brit és a szovjet vezetők közötti tárgyalások „min­den valószínűség szerint három fő témára, a kereskedelem, a leszerelés és Közép-Kelet kérdésére összpontosulnak majd“. A tudósító hozzáfűzi; „Most már elismerik a szovjet vezetők őszinteségét, a hagyományos fegyverzetek csökken­tése iránti érdeklődésüket illetően“. A most kezdődő londoni látogatás a második világhá­ború óta az első nagyszabású alkalom a Szovjetunió és egy nyugati nagyhatalom viszonyának kétoldali megbeszélésére. Kétségtelen, hogy egy ilyen tárgyalás sikere új elemet vin­ne a nemzetközi kapcsolatokba, új lehetőségei teremtene a szovjet—angol és ezen túlmenően a szovjet—amerikai vi­szony további megjavítására, — a nemzetközi helyzet egé­szének megjavítására, az általános béke megszilárdítására. Ezt tudják, ezt érzik ma Angliában is, s nem véletlen, hogy olyan nagy felháborodást keltett az a disszonáns hang, amelyet John Slessor, a légierők marsallja ütött meg egy Nyugat-Németországban mondott beszédében a szovjet vezetők látogatásával kapcsolatban. A dühös ki­rohanás azonban teljesen ellentétben áll az angol közhan­gulattal, amely őszinte és baráti érzéssel, s a tanácsko­zások sikerébe vetett hittel várja a szovjet vendégeket. A farabló vitla országos méretű elterj esztéséért . Parádi István, Petőfibánya gépműhelyének egyik legjobb ifjúmunkása még 18 éves sem volt, amikor kézhezkapta a hivatalos írást arról, hogy mától kezdve mint elektro-la- katos szakmunkást alkalmaz­zák és fizetik a vállalatnál. 18 éves és már szakmunkás. A két évig tartó szorgalmas mun­ka, tanulás és a szakma iránti szeretet meghozta a gyümöl­csét. Azóta is csaknem min­den nap a gépműhely udva­rán lévő vastag páncélpajzsok mellett, vakítófényű hegesztő- pisztollyal a kezében láthatjuk Parádi Istvánt. A fiatal szak­munkás komoly feladatot lát el. Társaival együtt a kísérleti frontfejtésen alkalmazott acél­pajzsokat tartja rendbe, ki­egyengeti a nagy nyomástól elhajlott részeit, hegeszti a repedéseket. Munkájával így segíti elő, hogy zavartalanul dolgozhassanak a kísérleti frontfejtésen, hogy győzelmet arathasson az új technika. Munkatársai, s az idősebbek is egyaránt csakis jót monda­nak erről a csendes, szerény fiatalemberről. Nemcsak azért, mert becsületesen elvégzi munkáját, hanem azért is, mert mindig hallgat a jó szó­ra, megfogadja az idősebbek tanácsait. Mi az oka annak, hogy Így megbecsülik ezt a fiatalembert hogy fiatal kora ellenére is szakképzettséget, elismerést s jó keresetet tudott biztosítani magának? Nem nehéz választ találni a kérdésre, ha meg­hallgatjuk Parádi Istvánt. Mondja el ő maga, minek kö­szönheti eddigi sikereit: Ezelőtt két évvel kezdtem tanulni a szakmát s nem taga­dom, eleinte bizony nehezen ment. Pedig igazán szerettem már akkor is a lakatosszak­mát, nagy kedvem is volt dol­gozni. Már az általános is­kola utolsó évében elhatároz­tam, hogy csakis elektro-laka- tos leszek. Igen ám, de nem ment olyan könnyen. Meg kellett ismerkedni a munka fortélyaival, mesterfogásaival. Meg kellett tanulni a fogók, reszelők, vasfűrészek, hegesztő pisztolyok használattá, s már kezdetben rájöttem, hogy csu­pán rátermettségből, tanulás nélkül nem sokra vihetem. Tanulóidőm első évében min­den héten három napon át is­kolába jártunk. Hiába fájt a szívem a gépműhely forgataga, a szerszámok zaia után, tanul­ni kellett: fizikát, vegytant, műszaki rajzokat. Most látom csak igazán, mennyire nem volt hiábavaló. A második évben hetenkint már csali egy napot tanul­tunk, és így több idő jutott a közvetlen gyakorlati tapaszta­latok elsajátítására. Itt meg idősebb mestereimtől: Horváth Józseftől, s Rezsnyák Mihály- tól tanultam sok hasznos dol­got. Megmutatták, hogyan kell összehegeszteni az eltörött ka­parószalag részeit, s hogyan kell szétszedni és összerakni az F 4-est, hogyan kell bán­ni a szalagvágó-géppel. Mun­katársaim segítsége mellett te­hát az állandó tanulás volt az, ami rendes szakmunkássá tett. Tanulás nélkül nem lennék képes még most sem a mű­szaki rajzok olvasására, nem tudnék ezeknek megfelelően Mint a vendéglátóipar dol­gozója, szeretnék hozzászólni az ifjúsági vitához. Kötelessé­gemnek érzem, hogy elmond­jam véleményemet, hisz a mi munkánkhoz is közel áll az if­júság életének egy része, és igen sok fontos problémája. Örömmel mondhatjuk, hogy egyre többen vannak olyan fiatalok, akik a normális ke­retek között, a mai ifjúsághoz méltóan szórakoznak, rende­sen elfogyasztják italukat, be­szélgetnek, nevetgélnek, tán­colnak. Szinte öröm, s jóleső érzés nézni az ilyeneket. Sajnos, a másik véglet is gyakran tapasztalható. Sokan vannak, akik elfeledkezve ma­gukról, vétenek a társas együttélés és szórakozás sza­bályai ellen, mértéktelenül fo­gyasztanak, duhajkodnak. Ezek részegségükben sokszor nem nézik, mit tesznek, sok esetben népgazdasági vagyon­ban is komoly károkat tesz­nek. Letépik a díszítéseket, plakátokat, elgurítják a hor­dókat, stb. Magaviseletük za­varja a többieket, sok kelle­metlenséget és bosszúságot okoz a pincéreknek, s nem utolsósorban saját maguknak okoznak vele anyagi, s főleg erkölcsi károkat. Nem is be­szélve arról, hogy másnapi munkájukra, termelésükre is káros kihatással van az előző • esti mértéktelen duhajkodás. pontos és lelkiismeretes mun­kát végezni. így értem el, hogy képesítésem után az első hónapban már 1400 forint volt a keresetem s azóta sem pa­naszkodhatott!. A gépműhely dolgozói ré­szére most kezdődik egy laka­tos továbbképző tanfolyam. Parádi István az elsők között jelentkezett, tanulni akar ez­után is. Ezt bizonyítja az is, hogy nemrég vásárolta meg a Géprajz olvasás című szak­könyvet. Csakis dicsérni lehet törekvéseit, s mint a maga­sabb műszaki kultúra egyik lelkes élharcosát állíthatjuk követésre méltó példaképként a többi ifjúmunkások elé. Pa­rádi István magaviseletével, szorgalmával és tetteivel bizo­nyította be, hogy helyes uta­kon jár. (CS. I.) Több példát lehetne felsorol­ni arról, hány, meg hány ilyen duhaj társaságot tiltottunk már ki vendéglőnkből. És — sajnos, — hogy az ilyen em­berek között igen szép szám­mal találunk munkás- és pa­rasztfiatalokat is. Mai fiatalságunk számára már boldogabb életet, jó kere­seti lehetőségeket teremtett államunk. Az a hiba, hogy so­kan visszaélnek ezekkel a le­hetőségekkel, könnyelműek, nem becsülik meg magukat, nem tudnak párhuzamot von­ni a régi ifjúság élete és az ő életük között. Szerintem a jobb életkörülmény, a nagyobb kereset nem feltétlenül kész­teti arra ifjúságunknak ezt a részét, hogy magukról megfe­ledkezve, a szórakozásnak ezt a káros, visszataszító és veszé­lyes módját válasszák. Társadalmunknak és az if­júság szervezetének, a Dísz­nek éppen ezért feladata töb­bek között az is, hogy a poli­tikai nevelés mellett a helyes viselkedés, a normális szóra­kozás és magatartás szabályai­ra is nevelje fiataljainkat. Mi, vendéglátóipari dolgozók is a magunk módján igyekszünk megteremteni a rendes szóra­kozás feltételeit, s nekünk is célunk, hogy munkánkkal, ud­varias kiszolgálásunkkal ne­veljük az ifjúságot. Kemecsei Lajos vendéglátóipari dolgozó II pártsajtó terjesztői HUPCSIIi GÉZÁN® petöfibányai lakos, 17 új olvasót szervezett be pártlapjaink számára DOBROZSI GABOR szintén Petőfi- bányán 21 új előfizetővel gyarapí­totta az olvasótábort Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiváló munkájuk el­ismeréséül Pásztor Lajosnak, a rózsaszentmártoni IX-es ak­na vájárának, Dóra Miklósnak, a IX-es akna lőmesterének, Hanesz Jánosnak, a szűcsi Xl-es akna vájárának, Kovács g. Józsefnek, Petőfi altáró vá­járának, Oláh Sándornak, a Gyöngyösi XII-es akna front- mesterériek, Koczka István­nak, a szűcsi Xl-es akna vá­járának a „SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM”, míg Kranczicki Imrének, a gyöngyösi XII-es akna vájárá­nak, Gyöngyösi Ferencnek, Petőfi altáró vájárának a „MUNKA ÉRDEMÉREM” ki­tüntetést adományozta. Jelentős eseményre készül­nek a Mátravidéki Szénbá­nyászati Tröszt dolgozói. E hó 25-én a Szénbányászati Mi­nisztérium, a Népszava Szer­kesztősége és a Bányász Szak- szervezet közös rendezésében ankétot tartanak, melynek célia a farabló vitla megis­mertetése lesz. Az ankéton részt vesznek a szomszédos bányaüzemek vezetői és a töb­bi szénbányászati trösztök képviselői is. A megjelentek Petőfi altáró ^ ^ Merre tart ifjúságunk? Nekünk, vendéglátóipari dolgozóknak is célunk az ifjúság nevelése A pártoktatás különböző tan­folyamain most tanulmányozzák a Szovjetunió Kommunista Párt- , ja XX. kongresszusának anyagát. Első témaként a nemzetközi hely­zetről, a jelenlegi nemzetközi fej­lődés néhány elvi kérdéséről ta­nulnak a résztvevők. Ezen belül egyik legnagyobb érdeklődést keltő, legvitatottabb kérdés a há­borúk elhárításának lehetősége. Ennek megértéséhez kívánunk segítséget nyújtani. A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy a háborúk eredete az osztályharcban le­ledzik. Mielőtt osztályok let­tek volna — az ősközösségi társadalomban —, nem volt háború. Amikior az osztályok, vele az osztályellentétek meg­szűnnek a szocializmus, a kommunizmus világméretű győzelmével, — többé nem lesz háború sem. A XX. században az embe­riség elérkezett ahhoz a for­dulóponthoz, amikor elkezdő­dött a proletárforradalmak, a szocializmus megvalósításának korszaka. Mindamellett eb­ben az évszázadban az embe­riség átélte történelmének két legvéresebb világháborúját. Még az első világháborút meg­előzően, a marxisták kifejtet­ték: amíg fennáill az imperia­lizmus, addig elkerülhetetle­nek a háborúk. Most az SZKP XX. kongresszusa azt hirdette: a háborúk többé nem végzet­szerűen elkerülhetetlenek. El­lentétben áll-e egymással a két állítás? Látnivaló, hogy ellentétben áll. Elvileg új te­hát a XX. pártkongresszus tétele. A központi bizottság beszá­molója mély marxista—leni­nista elemzéssel, a jelenlegi nemzetközi erőviszonyok, az utolsó évtizedben végbement erőeltolódás mérlegelésével jutott az új tételre. A marxis­ta—-leninista társadalomtudo­mány számára az egyedüli helyes kiindulópont a tételek, törvények megfogalmazására nem lehet más, mint az adott A XX. KONGRESSZUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ A háborúk elkerülhetőségéről helyzet konkrét elemzése. így tehát a maga idejében helyes volt a háborúk elkerülhetet­lenségéről szóló törvény, ma pedig a pártkongresszuson el­fogadott új törvény áll helyt. Nézzük csak meg, milyen volt az az időszak, amikor Lenin a háborúk elkerülhetet­lenségéről szóló törvényt ki­dolgozta, megvilágította: „A szocializmus és a háború’’ cí­mű, 1915-ben készült klasszi­kus művében, az első világhá­borúról szólva, azt írta: ,,..A kapitalizmus..., mint impe­rialista kapitalizmus, a nemzetek legnagyobb elnyomója lett,,,, any- nyira fejlesztette a termelőerőket, hogy az emberiségnek vagy át kell térnie a szocializmusra, vagy pedig évekig, sőt évtizedekig vé­gig kell szenvednie a „nagy“-ha- talmak fegyveres harcát, amelyet azért folytatnak, hogy gyarmatok, monopóliumok, kiváltságok és mindennemű nemzeti elnyomás segítségével mesterségesen fenn­tarthassák a kapitalizmust“. — (Művel 21. kötet, 304. o., Szikra, 1951.) Lenin ezen állításának iga­zolásául e műben rengeteg statisztikai adattal alátámaszt­va, külön fejezetet szentel annak a ténynek, mit jelent a kapitalizmus számára a gyar­mat-rendszer, hogy szinte az egész világ gazdasági erőfor­rásai felett rendelkezik. E művében — mint egész mun­kásságában — Lenin lángoló szavakkal hívja fel a mun­kásosztályt: fogjon össze a há­ború ellen. A háborúk elkerülhetetlen- , ségéről szóló törvény érvény­ben maradt az októberi forra­dalom győzelme után és ér­vényben volt a második világ­háború előtt is. A föld egy- hatodán létezett ugyan a Szov­jetunió, az első szocialista ál­lam és kétségtelenül erősödött a munkásmozgalom. Mind­azonáltal az imperializmus összehasonlíthatatlanul na­gyobb gazdasági erőforrások­kal, a burzsoázia nagyobb be­folyással rendelkezett. így sem gazdaságilag, sem politikailag nem voltak jelen olyan társa­dalmi erők, amelyek a há­borút elhárították vlolna. Merőben más a mai nem­zetközi helyzet. A háború előtt a szocializmus a szárazföld egyhatodát, az emberiségnek nem egészen egytizedét, a vi­lág ipari termelésének kb 6-7 százalékát fogta át. Most lét­rejött a szocialista világrend- szer: a Keleti tengertől a Csen­des Óceánig szocialista típusú államok vannak, amelyek a szárazföldnek több mint egy­negyedét, a föld lakosságának és ipari termelésének több mint egyharmadát magukban foglalják. A szocialista világ- rendszer létezése a legfőbb tényező a háború elhárításá­ban. A szocialista világrendszer államai következetes, elvi bé- kepolitikájuk vitelében nin­csenek egyedül. A béke meg­óvásában azonos nézeten van­nak velünk a gyarmati sors­ból a közelmúltban szabadult nagy és kis országok — köz­tük India, Indonézia, az arab országok, más ázsiai és afri­kai országok —, amelyek szemben állnak az imperializ­mussal. E „békeövezet" az emberiség nagyobbik részét teszi ki. Létezik és egyre erő­södik a nemzetközi békamoz­galom, amelynek megszám­lálhatatlan, sok százmillió hí­ve van az imperialista, vagy leigázott országokban is. Nyilvánvaló, hogy hatalmas változások mentek végbe az­óta, amikor a háború elke­rülhetetlenségéről szóló tör­vényt kidolgozták. Az impe­rializmus már nem az egész világot átfogó rendszer, gaz­dasági lehetőségei is megfo­gyatkoztak. Mélyülnek belső nehézségei és az egyes im­perialista országok közti el­lentétek. Ugyanakkor a szo­cialista országok a gazdaság fejlődésének üteme tekinteté­ben messze elhagyták a tő­kés rendszert, így a világ ter­melésén belül egyre nagyobb a részarányuk. E gazdasági fejlődés azon­ban korántsem jelenti azt, hogy az imperializmus ma már nem törekszik háborúra, vagy teljesen lehetetlen volna neki háborút kirobbantania. Ma is teljes mértékben igaz, hogy a profitszerzés, a le­igázás eszköze számukra a há­ború. Amint a központi bi­zottság beszámolója a XX. pártkongresszuson rámutatott: a monopoltőkések érdekeltek az „erőpolitika” folytatásá­ban, mert számukra a há­borús hisztéria eszköz a ter­jeszkedés igazolására, az adó­emelésre, amelynek révén a hadimegrendelések milliárdjai a monopoltőkések zsebébe vándorolnak. Csakhogy a mai világhely­zetnek az a jellemzője, hogy az imperialisták nem dönt­hetnek kónyük-kedvük szerint egy háború kirobbantásában. A háború nem pusztán gazda­sági kérdés, hanem politikai is. „Ma hatalmas társadalmi és po­litikai erők vannak — hangsú­lyozta a kongresszusi beszámoló —, amelyek komoly eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy nersak megakadályozzák az imperialistá­kat a háború kirobbantásában, ha ezt megkísérelnék, hanem egy­szersmind megsemmisltően visz- szaverjék az agreszorokat, meg­hiúsítsák kalandorterveiket.“ A háború elhárításában kü­lönös felelősség nyugszik a munkásosztályon. A munkás- osztály ma óriási erővel ren­delkezik. Döntő szerepet tölt be a szocialista országokban. Az olyan országokban, mint Anglia, Franciaország, a Né­met Szövetségi Köztársaság, Belgium, Hollandia, Svédor­szág, Norvégia, Finnország, egyre nagyobb a szerepe, az Egyesült Államokban pedig a lakosság túlnyomó többségét alkotja. Ezért égetően szüksé­ges a munkásosztály, a mun­kásmozgalom egységbe tömö­rítése, együttes fellépése a békeharcban. Ha a munkás- osztály egységesen lép fel, maga köré tömörííheti az említett országok összes de­mokratikus erőit, képes elszi­getelni a hábjorúra törekvő imperialistákat. Fontos tényező a háború el­hárításában az a körülmény, hogy a szocialista és más bé­keszerető államok megfelelő véderővel is rendelkeznek, korszerűen felszerelt hadsere­geik minden feladatnak képe­sek megfelelni, amelyet or­szágaik, népeik békéjének megvédése követel. A háborút tehát nem lehet elkerülhetetlennek tekinteni, és az embereken, minden egyes emberen múlik a béke megvédése. A mi viszonyaink között a szocialista építő­munka új sikerei, dolgozó né­pünk öntudatos egységben felsorakoztatása pártunk és kormányunk politikája mögé — ezek a legnagyobb béketet­tek, amelyekre a dolgos hét­köznapok mindegyikén módja nyílik minden becsületes em­bernek. egyik frontján közösen megte­kintik a vitla működését, utá­na pedig az ankéton az újítás feltalálója: Koósz Pál és kivi­telezője; Gömöri István tart előadást. Az ankét rhegrende- zése nemcsak a farabló vitla megismerését, hanem országos méretű elterjesztését is szol­gálja. Hét városi pártbizottság már válaszolt az egriek kihívására Az egri városi pártbizottság — mint jelentettük — az or­szág több városi pártbizottsá­gát sajtóterjesztési versenyre hívta. A pécsi és a salgótarjá­ni pártbizottság már előzőleg, a miskolci, hatvani, szegedi, gyöngyösi, szolnoki pártbizott­ság pedig a napokban közölte, hogy elfogadják a versenyki­hívást. Valamennyi pártbizott­ság felajánlást tett a Szabad Nép, Tartós Béke és a megyei lap terjesztésére. * NÉPÚJSÁG SSSSÍS2K ELINTÉZTE Káló Erzsébet káli lakos pa­nasszal fordult szerkesztősé­günkhöz, hogy édesanyja 1955. évi adóhátralékát rosszul állapították meg. Közbenjá­rásunkra a megyei tanács pénzügyi osztálya kivizsgálta nevezett panaszát és megálla­pítást nyert, hogy valóban az adóhátralék kiszámításánál 1000 forintos számszaki hiba történt. Ezért az adóterhet a járási tanács törölte.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom