Népújság, 1956. február (9-17. szám)
1956-02-25 / 16. szám
NÉPÚJSÁG Am február té. 4 A „Két évi mátkaság“ bemutatója elé A mai napon ismét nagy napot ünnepelhetünk fiatal színházunk történetében. Új bemutató napja érkezett el és ez mindig ünnep a színház dolgozóinak és a színházlátogató, színházát szerető közönségnek. De ez a bemutató több mint az eddigiek, nagyobb ünnep, nagyobb öröm mindnyájunk, nak, nagyobb feladat,, nagyobb felelősség a színház művészeinek. Ma este, mikor a színház vörös függönye felgördül, egy új darab indul el útjára. Földes Mihály: Két évi mátkaság című drámáját az országban először az egri Gárdonyi Színház mutatja be. Erre a drámára még nem rakódott rá a siker csalogató patinája, nem írtak róla az újságok kedvező kritikákat, nem terjedt el róla, hogy jó-e a darab, vagy esetleg rossz. Új, kltaposatlan mesgyén indul el a színház lelkes művész kollektívája, érezve a felelősséget egy új magyar dráma sorsáért. Mert azt mindnyájan tudjuk, hogy ez a dráma jó. Érzik ezt a szereplő művészek, érzi ezt a rendező , és azok, akiknek módjukban i Földes Mihály, a „Két évi mátkaság" írója volt elolvasni, vagy felolvasását végighallgatni. Soraiból izzó drámaiság, az igazság szenvedélyes keresése, az ember boldogságra való törekvése csendül ki. Szereplői mai emberek, parasztok, munkások, értelmiségiek, fiatalok, öregek, szerelmesek, akik szeretnek, gyűlölnek, harcolnak az újért, vagy éppen a régiért, örülnek, szenvednek — élnek. És a nézőtéren munkások, parasztok, értelmiségiek ülnek, akik egy-egy figurában saját egyéniségüket, saját életüket ismerik fel. Egy ilyen drámát jól, igazán előadni nem könnyű feladat. Az irodalomban komoly viták folynak. Vannak írók, akik eltértek a párt • irányvonalától. Megbírálták sokan és sokszor — és jogosan — íróinkat, hogy nem írnak mai tárgyú drámát. Jogos bírálat érte azokat a színházainkat, amelyek a könnyebb utat választva, nem lűztek műsorukra új magyar darabot. És mialatt ezek a viták dúltak, az egri színházban lázas munka folyt a mai bemutató sikere érdekében. Mi, heves megyeiek, örülünk ennek az új magyar drámának. örülünk annak, hogy színházunk vállalkozott erre a feladatra, örülünk és büszkék vagyunk, hogy egy új darab az egri színpadról indul el a siker útján. Bízunk Földes Mihályban, aki már a Mélyszántással bebizonyította, hogy tud és bátran hozzá mer nyúlni mai éle tünk nehéz problémáihoz, bízunk művészeinkben, akik színház rövid fennállása óta többször tanújelét adták tehetségüknek, akaratuknak és lel kesedésüknek. És természetesen bízunk, nagyon bízunk Eger és megyénk fejlett, napról napra kultúrálódó közönségében. hogy örömmel várja ezt a drámát. Nehéz így többet mondani és többet írni erről a bemutatóról. Minden szónál beszédesebb lesz a közönség felcsattanó tapsa, mely az író és a művészek munkáján túl a darab gondolatának, az igazságnak is szól majd. Talán még csak annyit: ezen az ünnepen köszöntjük az írót, a színház művészeit és dolgozóit. Izgatottan várjuk a pillanatot, mikor kialszanak a nézőtér lámpái, kigyúlnak a rivalda fényei és megkezdődik a játék, amelyre ők is olyan nagy izgalommal kécvíil tolr HÍREK «SS A szovjet hadsereg megalakulása évfordulója alkalmából csütörtökön délután Eger város pártszervezetei, tömegszervezetei, dolgozói elhelyezték koszorúikat a szovjet hősök emlékművénél, este 6 órakor pedig az egri helyőrség, a városi MSZT, a városi DISZ bizottság és a városi MÖHOSZ elnöksége díszünnepséget rendezett a tisztiklubban. A díszünnepség elnökségében foglaltak helyet a megyei és a városi pártbizottság, a megyei és a városi tömegszer--------------------------—------------------------------------------------------v ezetek és a honvédség képviselői, valamint Eger kiváló dolgozói. A megnyitó szavak után Iványi János őrnagy elvtárs mondott ünnepi beszédet. Méltatta a szovjet hadsereg nagyszerű harcos múltját, erejét és jelentőségét a béke védelmében. Az ünnepi beszéd elhangzása után — az ünnepség második részében — a Suha— Csemiczky-együttes, az Állami Áruház és a Járási Kul- túrház ének-, illetve tánckara adott műsort. Nyilatkozik Gál István. a rendező bert és a többi fiatal, és régi színész egyforma izgalommal egymást túlszárnyaló műgonddal kezdtek a nehéz feladathoz. Van a darabnak egy körülbelül 10 perces monológ képe, mely egyben a legfontosabb fordulópontot jelenti, Molnár, a főhős számára. Ilyen terjedelmű monológgal még szintén nem találkoztunk egyetlen drámában sem. Természetes. hogy mindezek a darab sűrű paraszti levegője, helyes interpretálása igen nagy problémát jelentenek Ma már azonban bátran mondhatjuk, hogy színész és rendező túl vannak a nehézségeken. Biztosak vagyunk abban hogy Földes Mihály nehéz, nem könnyen megoldható, színész és rendező számára komoly feladatokat tartalmazó darabját jól oldjuk meg, és az egri közönség egy nagyon szép este élményével távozik színházunkból. A SZÍNHÁZ MŰSORA: KÉT ÉVI MÁTKASÁG Színmű 3 felvonásban SZEREPLŐK : Molnár György Molnárné Józsi, a fiúk Tatus, Molnár apja Sugár Erzsi : Pacséri . . Hetes! Julika Anti . . . Borsa Reszegi . . Takács . , Vékony Zsiga Pataki . . Szomjas . . Rozá . . Feri . . Gonda György Mihályi Vilcsi Almássi Albert Forgács Kálmán Lóránd Hanna Balázs Andor Sebestyén Éva Kovács Emil Károlyi István Szili János Juhász János Szabó Imre Ujlaky Béla Kenderessí Tibor Szirmai György Sárközy Zoltán Történik 1955 decemberében Rendező: Gál István Díszlet és jelmeztervező: Bozó Gyula m. v. Színházi hírek — AZ EGERBEN már nagy sikerrel bemutatott Idegen gyermek című bohózat márciusban, a barátsági hónap idején egy héten keresztül szerepel a színház műsorán. A vígjáték főszereplői: Mihályi Vilcsi, Károlyi István, Dobi írisz, _ Szabó Imre, Fontos Magda, Forgács Kálmán. — MÁRCIUS 3-án a Magyar—Szovjet Barátsági Hónap megnyitója alkalmából az egri Gárdonyi Színházban díszelőadást tartanak, melynek műsorában fellépnek a színház művészei is Február 25. Egerben, este 7-kor: mátkaság (bemutató). Február 26: Egerben, este mátkaság. Két évi 7-kor: Két évi Február 27: Egeresemben 17.30 és 8 órakor Mama. Február 28: Egerben, este 7-kor: Két évi mátkaság. Hevesen este 7-kor: Pacsirta. Február 29: Egerben, este mátkaság. 7-kor: Két évi — A GÁRDONYI SZÍNHÁZ március hónapban tájelőadásokon Földes Mihály: Két évi mátkaság című drámáját és Lehár: Pacsirta című operettjét játsza. Március 3-ig tart a tanítási szünet Az oktatásügyi miniszter tekintettel az időjárásra — az óvodákban, az általános és a középiskolákban a tanítási szünetet március 3-ig meghosz- szabbította. A szünet utáni első tanítási nap március 5. (A napközi otthonok a szünet ideje alatt változatlanul I továbbra is működnek.) Az Országos Filharmónia, a megyei békebizottság, a megyei tanács népművelési osztálya és pedagógus szakszervezet február 27-én, hétfőn este 8 órakor az Állami Zeneiskola Bartók-termében Mozart hangversenyt rendez. A hangversenyen közreműködnek Béréi Mária ének, Kenéz Ernő, az Állami Operaház tagja ének, Sopronyi Mária zongora. Bókái Csaba hegedűművészek. A műsoron a C-dur szonáta, az E-moll szonáta, az az A-dur hegedűverseny III. tétele, a B-dur rondó és a török induló zongorán hangzik majd el. Bérei Mária Mozart legszebb dalát, az Ibolyát és a Figaro házasságából részleteket énekel. Kenéz Ernő a Varázsfuvolából énekel részleteket. A Mozart hangverseny bérleten kívüli rendezvény. A Park szálló fehérterme, ahol esténként vidám párok keringenek a zenére, most ünnepi gyűlés színhelye. A Bükk-fennsík favágói, a Tisza- parti hullámtéri erdők dolgozói, csemetekerti asszonyok, lányok adtak itt egymásnak találkozót, — ma adják át üzemüknek, a Nyugatbükki Erdőgazdaságnak az élüzem jelvényt. A győzelem elérése hosszú, szívós és tervszerű munka eredménye, hiszen már nem egy olyan negyedév volt, amikor súrolták az élüzem szintet, azonban valami mindig „becsúszott”. Most, az utolsó negyedévben azután kiharcolták maguknak az elsőséget az ország erdőgazdaságai között. A gazdaság megalakulása óta eltelt két esztendő munkájáról adtak számot ezen az ünnepi gyűlésen, néhány szóban a lényeget mondták el, ebben is kifejezésre juttatva, hogy az erdei munkások nem a szavak, — a tettek emberei. És hogy a tettek dícséret- reméltók, arra bizonyíték az reszt szervezet színjátszó csoportja február 19-én nagy sikerrel adta elő Jókai: A Debreceni Lunátikus című színművét. A színjátszó csoport most a szomszéd községekbe is ellátogat. A színdarab betanításáért Szabó Judit tanítónőt illeti dicséret. — A TTIT fizika-kémiai szakosztálya és az egri OFOT- ÉRT „A fényképezés tudománya és művészete” címmel előadássorozatot indít. Az első előadás február 27-én „Modern és speciális fotó objektí- vek szerkezete és működése” címmel lesz. — A FÜZESABONYI járási kultúrház február 25-én, szombaton este 7 órai kezdettel a népi együttes „Lakodalmas”-át mutatja be. Az előadást vasárnap este megismétlik. — A GYÖNGYÖSI MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalat Színjátszó csoportja Slotwins- ki és Skowrinski: Az igazgató nevenapja című háromfelvo- násos vígjátékát adta elő február 18-án a gyöngyösi tisztiklubban. A bemutatott vígjátékot február 25—26-án este 7 , órai kezdettel a járási kultúr- j házban is megismétlik. { — KISKÖRÉN a Szülni Munkaközösség az elmúlt heten rendezte meg a jó tanulok bálját. A belépőjegy ezen a bálon a jó bizonyítvány volt. — A NOVAJI népi együttes felelevenítette a régi novaji szokást, a ,Remelést”. A faluban házról-házra járva, különböző maskarákban vonultak, minden háznál szeretettel fogadták őket, a kapott ajándékokból vacsorát készítettek, s reggelig együtt szórakoztak a fiatalok. — TENK községi DISZ szervezet fiataljai sikeresen mutatják be Csizmarek: Bújócska című színművét — BEVEZETTÉK a telefont az egri Nagy József Termelőszövetkezetbe. A posta dolgozói, nem törődve a hideggel, régóta vajúdó, fontos problémát oldottak meg a termelőszövetkezetnek azzal, hogy a telefont bevezették. —A MARKAZI általános iskola szülői munkaközössége az iskolások részére nagyszabású farsangi bált rendezett, mely- ■ nek jövedelméből az újonnan épült iskola felszereléseit egészíti ki a Szülői Munkaközösség. (Halasi János.) — TISZANÁNÁN megalakult a népi együttes. Harmincegy tagú tánccsoport, 36 tagú énekkarral, 6 tagú népi zenekarral. A tagok legnagyobb száma a Petőfi tsz-ből tevődött össze. A TBC elleni küzdelem hetén kilenc egészségügyi előadást rendeztek a hatvani járás területén. Petőfibányán többszáz főnyi hallgatóság előtt Dr. Répási Károly tartott vetítőképes előadást a TBC leküzdéséről, — JÓL SIKERÜLT énekversenyt rendeztek Balaton községben az úttörők. A versenyen legjobban Kormos Ágoston, Kurtán Borbála és Molnár Ferenc szerepelt. — A PARÁDI MNDSZ március 7-én, a Nemzetközi Nőnap tiszteletére nőnapot rendez. Ezen a napon 16 dolgozót jutalmaznak meg azok közül, akik már 10 éve MNDSZ tagok. (Schütz Jánosné.) — A RECSKI ÉRCBÁNYA színjátszó csoportja hetek óta tanulja Jacobi: Leányvásái című operettjét. Az operettet Recsken a bányászotthon'oan szombaton, 25-én mutatják be. A színjátszók Nagybátonyban, Mátranovákon, Egerben, Pa- rádfürdőn és Pétervásáron is előadják az operettet. — A RECSKI ÉRCBÁNYA 44 lelkiismeretes dolgozója négy hét óta egyfolytában leállás nélkül végzik a termelést, hogy a fagyveszélyt elhárítsák. Ha az Ércelőkészítőmű vasárnapi szünnapon leállna, csak tavasszal lehetne folytatni a termelést. — HEVES megyében 1955- ben 878 új családi ház építését kezdték meg állami kölcsönök segítségével. Ebből 452 lakásba már be is költöztek. arannyal díszített vörös selyem vándorzászló, amit Riedl Gyula, az Országos Erdészeti főigazgatóság és a Medosz központ nevében adott át a gazdaság dolgozóit képviselő Wagner Lajos igazgatónak. Szó esett arról is, hogy nemcsak a mennyiségben, az önköltség csökkentésében is jelentős eredményeket értek el. Egy negyedév alatt egy forinttal csökkentették a szállítási költségeket tonna/kilométe- renkint. Az önköltségcsökkentés titka, a jobb munkaszervezés, a gépkocsik jobb kihasználása. E kettő eredménye azonban nemcsak az önköltség csökkentését, hanem a szállításnál dolgozó emberek keresetének növekedését is magával hozta. Kiosztották a jutalmakat is a gazdaság legjobb dolgozóinak. Pénzjutalmat, okleveleket kaptak, s a legjobbak — köztük Csermák Lajos, az egri erdészet vezetője. Kiss F. Pál fakitermelő, Barta Zsíros Lajos — Kiváló Dolgozó jelvényt. A MOZIK MŰSORA Egri Vörös Csillag Filmszínház: Február 25—29: Mary hercegnő (szovjet). Február 26-án, vasárnap délelőtt matiné : Szibériai rapszódia (szovjet). Egri Bródy Mozi: Február 25-én: Egymillió fontos bankjegy (angol). Egri Béke : Február 25—27: Egy pikoló világos (magyar). Egri Szabadság: Február 25—26: Három testőr (francia). Gyöngyösi Szabadság: Február 25—27: Nagy népek barátsága (szovjet). Február 26-án, vasárnap délelőtt matiné: Vasöklű Bogdán (szovjet). Gyöngyösi Puskin: Február 25—29: Fiam. a tanár úr (olasz). Február 26-án, vasárnap délelőtt matiné: Cselszövés. Hatvan: Február 25—27 : Mühlenbergi ördög (német). Február 26: Bizalmas levél. Füzesabony: Február 25—27: Taxi úr (francia). BARANGOLÁS AZ IRODALOMBAN Az első forduló helyes megfejtése a következő: 1. Bacsányi János, 2. Utóhang Csel halomhoz, 3. Gvadányl József, 4. Apáti Ferenc, 5, Jósika' Miklós, 6. A vén cigány, 7. Katona József, 8. Amadé László, 9. Bornemissza Péter, 10. „Éneklem fársáng napjait, s Dorottyát“, 11. „Nemzetek, országok! kik rút kelepcében...“, 12. Eötvös József, 13. Kisfaludy Sándor, 14. Esze Tamás. összeolvasva: Buga Jakab éneke. Hibák: a Vörösmarty-idézet helyesen: „Elzengette dalát...“ és nem elzengte. Továbbá: Gvadányi művének teljes címe: „Egy falusi nótárius budai utazása“, de nem „Peleskei nótárius“ mert azt Gaál írta. Pontot adtunk annak a megfejtőnek Is, aki rámutatott, hogy Bornemissza „Elektrája“ nem fordítás a szó mai értelmében, hanem átdolgozás, A vezetők állása az első forduló után: 1. Gyónt Gyula Gyöngyös, 18.5 p., 2. Simon Ferenc Eger 18. 3—5. Fábián István Eger, Gyimessl Béláné Gyöngyös, Petrán Katalin és Valéria Eger, 17.5, 6—7. Iszlai Tibor, Vincze Ottó Eger, 17, 8—12. Farkas Péter Szihalom, Lukács Mária, Molnár András, Juhász József, ifj. Bodó Mihály Eger 16.5, 13. Czibolya László Hort, 16 p, 14—17. Böjthe Éva, Bóta Mária, Eger, Nagyfejeő László, Koncz Béla Gyöngyös 15.5, 18—21: Robotka János Lőrinci, Deák János, Szlko- ra Éva és Karácsony József Hatvan, Illyés István Eger, 15, 22. Frecskó István Eger 14.5, 23—24: Hegedűs László Hatvan, Langer István Eger 14, 25. Kovács Tibor Hatvan 13.5, 26. Balogh Béla Eger 13 ponttal. A második fordulóban a nyuga ti klasszikus irodalommal foglalkozunk. 1. A világirodalom melyik nagy műve végződik ezekkel a szavakkal: „Műveljük meg kertjeinket“? 2. Heine komikus éposza. 3. Goethe öt felvonásos színműve a németalföldi szabadságharcról. 4. Fiatalon elhúnyt angol forradalmár költő, legismertebb költeménye az „Oda a nyugati szélhez“. 5. Vergilius hőskölteménye. 6. A felvilágosodás írója, ő írta „A társadalmi szerződést“. 7. Flaubert kisvárosban játszódó regénye. 8. Ifjúsági kiadásban is jól ismert, útijegyzetek alakjában Írott nagy szatirikus mű szerzője 9. Az első nagy angol költő, a „Canterbury mesék“ szerzője. 10. Múlt századbeli amerikai költő. 11. Milton angol költő éposza. 12. Shakespeare „Szentlvánéji álom“ című színművének tündér- királya. 13. Olasz költő, nevét főleg szonettjeiből ismerjük. 14. Itt játszódik le a „Tamás bátya kunyhója“ című regény. 15. Nagy angol realista író, főműve a „Hiúság vására“. 16. Egy veronai szerelmespár története, a világirodalom legnagyobb drámaírója dolgozta fel. 17. Dán meseiró. összeolvasva: megkapjátok Bernard Shaw történelmi színmüvének címét. A beküldés határideje március 1, Oj megfejtőink figyelmét felhívjuk arra, hogy mind az egyes pontok megfejtését, mind az összeolvasás eredményét be kell küldeni. A felfedezett hibákért továbbra ts külön pontot adunk, Különös öröm olyan darabot rendezni, amely először kerül a közönség elé. Különös öröm, különös megtiszteltetés, s persze nagy gond is. Földes Mihály: „Két évi mátkaság” című darabjánál, unelynek dramaturgiai munkáját is én végeztem, a legizgalmasabb feladat színpadra állítani, azokat a paraszt, munkás és értelmiségi típusokat, amelyek eddig sohasem, vagy igen ritkán szerepeltek a színpadon. Az öreg tanító, Reszegi a kupec, az anya, Rozs bácsi stb., stb.... mind új öröm és új nehézség a rendező számára. Persze ezekből az örömökből és nehézségekből nemcsak a rendező kap. Mihályi Vilcsi, Gonda György, Lóránd Hanna, Károlyi István, Szili János, Almásy AlÉlüzem lett a Nyugatbükki Erdőgazdaság Mozart- hanaversenv Eaerben üíszfinnepseg a szovjet hadsereg meg* nlflliiilásániik fill. évfnrilDlnifl »lka Imáitól