Népújság, 1955. november (86-93. szám)

1955-11-26 / 92. szám

1955. november 26. szombat NÉPÚJSÁG \ Társadalom- és Termé- szettudományi Isme­retterjesztő Társulat Heves megyei Szervezetének no­vember 13-án tartott elnök­ségi ülésén felvetődött az a gondolat, hogy a Szervezet klubhelységének nevet kelle­ne adnunk, Eger város vala­melyik haladó gondolkodású nagy fiát választva névadó­jának. A magam részéről Ko­vács János nevét javasoltam. Mivel azonban maguk az eg­riek is eléggé elfeledték már Kovács János emlékét, — bál* utcát is neveztek el róla — úgy gondolom, nem lesz érdektelen a klub névadójá­nak végleges megválasztása előtt röviden ismertetni váro­sunk nagy fia életművét. Kovács János nagyapja, László, 1730 körül Karancs-* ságon működött, mint iskola- mester. Fia, János, Egerben telepedett le, s mint szorgal­mas polgár, csakhamar tagja lett a városi kistanácsnak, majd malombíróvá választot­ták meg. Felesége, Kovács Katalin, szintén igen jóravaló munkásasszony volt. Ezeknek az egyszerű, plebejus szárma­zású szülőknek volt a gyer­meke a mi Kovács Jánosunk, aki 1764. évben augusztus 25-én született Egerben a sze­minárium köz- és a Széche­nyi utca sarkán lévő házban. A kis János gondos nevelés­ben részesült. Tanulmányait Egerben kezdte meg. Kilenc éves volt, mikor édesapja az egri gimnáziumba beíratta, tizenöt éves korában pedig már a lyceumban jogot hall­gatott. 1781 szeptember utolsó napján János búcsút vett szülőföldjétől és Bécsbe távo­zott. „Elhagyván kedves ha­zámat, Eger püspöki várost“ — írja naplójában —, hogy ezen fővárosban a német nyelven kívül a törvényeket is megtanulván, további sze­rencsémet keressem.“ A szerény, de jó megjele­nésű és művelt ifjú hamaro­san bekerült nevelőnek előbb a Bánffy-, majd a Pálffy- családhoz. De Kovács János kiváló egyénisége nemcsak a Bécsben élő magyar arisztok­rata körök, hanem a császári udvar figyelmét is felkeltet­te. I. Ferenc császár 1815-ben megbízta Kovácsot, hogy Ferdinánd trónörökösnek, va­lamint testvéreinek, Raj- ner és Lajos főhercegeknek a magyar nyelvből és iro­dalomból oktatást adjon. Az udvarnál azonban nem sokáig volt szükség szolgálataira, már 1821-ben felmentették. A császár Kovácsot érdemei­nek elismeréséül 1827-ben a gyűrűn és szalagon függő nagy polgári érdeméremmel tüntette ki, s kinevezte ágens­sé a magyar kir. udvari kan­celláriához. Kovács iá vos V«) (1764- 1834) háza előtt lévő nagy piacra, és minekutána ott a földre te­rítettek, azt.... összetöretvén és szaggattatván azon kép, annak minden darabocskái tűzre vettessenek ott helyben; ebből a tűzi megtiszteltetés­ből származandó hamut a ra­bok szorgalmatosán söpörjék össze és azt nem valamely hamvas korsóba, vagy veder­be tegyék, hanem az Eger folyó vizébe hányják: hadd vigye le azt a Tiszába! — ez majd általadja a Dunának, amely azt tovább leviszi Nap­kelet felé (a honnan jön sze­gény földünkre a Világosság!), a Fekete tengerig.“ ÍVJ ajd így búcsúzott Eger x városától: „Hálátlan kebeledbe, Rád vagyon itt célzás, Érseki Város Eger.“ S mégis az a Kovács János, akit Eger városa, illetve az érsekség oly mélyen megsér­tett és megalázott, annyi ben- sőséggel, oly rajongó lelke­sedéssel és szeretettel csün­gött szülőföldjén, hogy annak leghumánosabb intézetét, az általa alapított egri városi kórházat és szegénygondozó intézetet végrendeletében je­lentékeny vagyonának általá­nos örökösévé tette. Az elöljáróság nem teljesí­tette Kovács Jánosnak azt a kérelmét, hogy arcképét meg­semmisítsék. A képet egyelő­re a levéltárban helyezte el. Városunk nagy fia 1834 ápri­lis 12-én hunyt el Bécsben Kovács János csontjai a bécsi waeringi temetőben porlad­nak. A halott ellenfél már nem veszedelmes. Most már Pyrker érsek sem ellenezte a kép ünnepélyes kifüggeszté­sét. A díszközgyűlést 1834 má­jus 8-án tartották meg az egri városháza nagyterében. Kovács János „becsülni tu- dá a földet» melyben létét vévé.“ A szülőföld, a haza szeretetének demokratikus érzése fűtötte szívét idegen­ben is, ahova sorsa vetette, de minden érverésével s ideg­szálával, alkotásával és csele­kedetével magyar és egri ma­radt. Kovács János a papsáe legkönyörtelenebb terrorja dacára is szívén viselte a vá­ros fejlődésének érdekeit; bár nem érhette meg harcának gyümölcseit, bár sorsa sok megaláztatáson keresztül ala­kult, küzdelme még sem volt hiábavaló. Jelképesen véve szavait: képének hamvait az Eger folyó vize levitte a Ti­szába, ez átadta a Dunának, amely tovább levitte a Nap­kelet felé, a Fekete tengerig, ahonnan szegény földünkre végre 1945-ben felragyogott a Világosság és visszaadta Ko­vács János igazi képét, embe­ri nagyságát nekünk, szocia­lizmust építő egrieknek. Ha az egri papság gyűlölte az élő Kovács Jánost, akkor a mi városunk igazi fiát, az egri hősök méltó szabadságszere­tő utódát látjuk benne, küz­delmét pedig úgy tekintjük, mint Eger város antikleriká- lis hagyományainak egyik ki­emelkedő fejezetét. f] gy gondolom, méltán viselhetné a Társada­lom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat He­ves megyei Szervezetének eg­ri értelmiségi klubja a „Ko­vács János“ nevet, akinek mélységes és tiszta lokálpat­riotizmusa, lángoló hazaszere­tete, tettekben megnyilvánuló hazafias érzése, antiklerika- lizmusa, egri létesítményei egyaránt buzdítólag hathat­nak a Társulatban tömörülc irodalmárok, jogászok, taná­rok, orvosok stb. felé. Dr. Szántó Imre, főisk. tanár zei in. K ovács János mindvégig nőtlen maradt. A gazdag do­tációk jómódú életet biztosí­tottak számára, de ő vagyo­nának tekintélyes részét ne­mes hazafiúi célokra fordítot­ta. Eperjesen 1821-ben tete­mes áldozattal megalapította Felsőmagyarország első köz­hasznú nyilvános könyvtárát. Közel 7000 forintnyi nemes áldozattal megvetette alap­ját a máig virágzó egri vá­rosi kórháznak és szegénygon­dozó intézetnek, melyeket halála után általános örökö­seivé ,rtt meg. Most is őrzi az alapító emlékét az egri II. sz. közkórház homlok-pár­kányzatán az egyszerű felírat: „Kovács János elszegényült földjének.“ A helybeli sze­génysorsú diákok segélyezése céljából 12.000 ezüst pengőnyi alapítványt létesített, „hogy az egri Lyceumban első évi bölcselkedést tanuló egri ifjak részt nyerhessenek.“ Kisebb alapítványai közül csak né­hányat sorolunk fel: alapít­ványt tett a kolozsvári kór­ház javára, a protestáns ifjak javára, 1000 pengő forintot küldött az Akadémia céljai­ra, s adományt tett a nemzeti játékszín javára. Jelmondata híven tükrözi egyéniségét: „Szép meghalni, hazám, érted, vagyis élni sokáig, S hasznos tettekkel szolgálni holtig a közt.“ De Kovács egyéb „hasznos tettekkel“ is szolgálta szűkebb pátriáját, Eger városát. Ab­ban az időben Eger püspöki város már hosszú évtizedek óta két hatalmas pert folyta­tott a kettős földesuraság, az egri érsekség és a fő káptalan Nagyváradtól Kolozsvárig váltakozó a táj. A lankás, bé­késen összeborulo szőlőhegyeket a zord, vadregényes szik­lák váltjók fel. A Kőrös szűk völgyében sok kis vízierőmű dolgozik a régi vízimalmok helyett. Hatalmas fatelepek sorakoznak és a tajtékos habú folyón óriási farönkök úsz­nak alá. Tengerszemek, vízesések, kékre festett román há­zak rohannak el mellettünk. Hosszú alagúton fut át a vo­nat, átrobog a havasi legelők üdezöld foltjai között. A ré­tek az őszi kökörcsintől kéklenek. Magasra rakott havasi szénaboglyák tövében lassú cammogású fekete bivalyok le­gelnek. A vonat magas viadukton halad át, a völgyek fö­lött, és odalent ezernyi csodás szín pompázik. A rozsda­barna és sárga falevelek között élénk határt vonnak az óriás magasra nőtt fenyők. Egyre beljebb haladunk Erdély szíve: Kolozsvár felé. Kolozsvár a kultúra városa Talán a Fellegvárról kell először az idegennek Kolozs­várra letekinteni. Hatalmas havas csúcsok fogják körül a kettőszázezer lakosú régi, történelmi várost. — A völgyben fekszik és sok ut­cája fut fel meredeken a hegynek, a régi budai utcák­ra emlékeztetve. A Szamos lomha, ezüstös csíkja ketté­szeli a várost. Amott az Óvá­ros, balról pedig az aránylag újnak nevezhető gyártelepek. Gyerekkoromban, mikor le­néztem' a Fellegvárról a gyár­telepekre, hosszú baraksorok húzódtak a magas gyárkémé­nyek tövében. Tudtam, hogy a fekete kátránytetejű bara- kok a bőrgyári dolgozóké, az „egyszerű“ tetejűek az Iris telepieké, a porcelánosoké. A cukorgyár, dohánygyár, tele­fongyár, harisnyagyár csak kéményekkel hivalkodott, el­nyomva az alatta húzódó apró kalibákat. És most, hogy le­néztem az új városrész felé piros cserepes kis házak tűn­tek szemem elé — új mun­káslakások, közöttük nagy parkok, kertek. Eltűntek hát a város szégyenfoltjai. Ha hátatfordítunk az új te- . lepnek, előttünk emelkedik a gótstílű, hatalmas Szent Mi­hály templom, sok-sok apró csúcsíves tornyával. Régi ba­rokkházak veszik körül a négyszögletű főteret, ahol Má­tyás király monumentális szobra áll. Kicsit közelebb, a Malom-árok felé Mátyás ki­rály szülőháza látszik, és az Óvár, korabeli templomaival, házaival, azután a Bethlenek és a Báthoriak emlékei; az ősi református kollégium, a bástya. Látni innen a Kaján­tó völgyét, a Hidelvét, a messzi monostori utat, a györgyfalvi utat, amelyen — még most is gyakran előfor­dul —, télen farkascsorda té­ved be Kolozsvár felé. Nehéz is lenne felsorolni a város töméntelen történelmi neve­zetességét. Talán a kolozs­vári testvérek szobrát kellene megemlíteni, amely az Egye­temi Könyvtár előtt áll, s melynek mását Prágában hatalmas méreteiben is elké­szítették. Ez a szobor 1287 óta áll Kolozsvár utcáján. Szent György lovagot ábrázolja a sárkánnyal. Menjünk le a hegyről, ke­resztül az új Szamos-hídon és lépjünk be a kultúra egyik várába, a magyar Bolyai Egyetemre. Tízezer egyetemi hallgató A Magyar Tudományegye­tem régi épület ugyan, de csak felszabadulás útán fogadta be a tudományra nagyon is szomjas fiatalokat. A régi román királyság nemhogy magyar egyetemet nem tűrt, hanem a román egyetemről is kizárta a magyar hallga­tókat. Az 1927-es véres diák- tüntetések. a rossz emlékű numerus nullus, a vasgárdis­ták terrorja elriasztotta a magyar fiatalokat a felső ok­tatástól. Ma már majdnem 2000 hallgatója van a Bolyai­nak és a marosvásárhelyi ma­gyar orvoskaron közel 800-an .tanulnak. Csak egy pillanatra lépjünk be az egyik szemináriumra. Magyar irodalomról van szó. Gyönyörű, tiszta magyarság­gal beszél egy leány, összeha­sonlítja Eminescu és Petőfi líráját. Citál és szaval átszel- leműlten, szépen. Petőfi leg­szebb szerelmes versét mond­ja, a: „Szeptember végé“-! A kislányt Balázs Annának hív­ják, mindössze 16 éves, ami itt nem ritkaság az egyete­men, hiszen Romániában a 10 általános iskola után már egyetemre is kerülhetnek az odavágyók. Anna györgyfalvi oarasztlány, irodalom tanár­nőnek készül, de lehet, hogy színésznő lesz. Él-hal Vörös­marty Ilmájáért, de szívesen eliátszaná Melindát is a Bánk '->ánból. Tanára, Cseh Gyula, sok könyvvel gazdagította a >*omániai iskolák magyar iro­dalomtörténetét. Mennyi lelkes, ragyogó sze­mű fiatallal találkoztam itt Kolozsváron. Az Egyetemiek Házában a kétemeletes mo­dern egyetemi klubban, a hat­van holdas botanikus kert­ben, amely arról híres, hogy a világ minden országából található itt valamilyen nö-1 vény. Esténként elözönlik a színházakat is s régi diák­szokás szerint déli egy órakor végigsétálnak a négyszögletű Főtéren. Karcsú, villogó sze­mű román lányok, szép, pi­rosarcú, barnahajú magya­rok, szőke, magas szász fiuk találkoznak és beszélik meg egyetemi tapasztalataikat. Itt találkoznak a „Babes“ román egyetem diákjai, a hegedűto­kot cipelő zeneakadémisták- kal, vagy a barna kordbár­sony kabátos ifjú művészek­kel, a képzőművészeti főisko­la hallgatóival. Erre jönnek a klinikákról az orvoskariak, tüntetve karjukon a fehér kö­penyükkel. Csak egy, vagy két fordulót tesznek, s eltűnnek az Egyetemiek Házában hogy a menza-asztalnál bábeli nyelvzavarral magyarul, ro­mánul és németül beszélges­senek egymással. Jól műkö­dik az IMSZ, a romániai DISZ szervezet, gyakran tar­tanak irodalmi estéket, zene­esteket és érdekes, az ifjúság problémáit feltáró vitákat. A középiskolák sem valla­nak szégyent. Három magyar anyanyelvű középiskolája, a régi unitárius kollégiumban, a Bethlen kollégiumban és az aránylag újabb leánygimná­ziumban nyertek elhelyezést. E sorok írója itt járt gim­náziumban. Ánrily Laj >s ma­gyar tanár, költő szájáról les­te a szót. Tőle tanulta meg először Petőfi verseit, Arany balladáit és a Szózatot. Innen szaladt délben — akkor még vad kis csikó módjára — a Házsogárdi rétre, amely ak­kor a magyar diákok kedvenc tanulóhelye volt, hogy t'eiét befúrja az illatos hangafűbe és talán százszor is egymás­után elmondja Áprily délben elmondott szavait. (Folytatjuk.) TÖKÖS KAROLYNÉ ►H Műsoros ruhabemutotók Az egri Kiskereskedelmi Vállalat az elmúlt hét folya­mán három helyen: Bélapát­falván, EgercsehilDen és Eger­ben műsoros ruhabemutatót tartott. A bemutatókon a ma­gyar készruhaipar legújabb őszi és téli modeljeit láthat­tuk. A bemutatott ruhák kö­zül nagy sikert arattak az őszi és téli ruhamodellek, az 1300 forintos női sötétkék ve- lurkabátok és a bamaszínű, 1500 forintos, tiszta gyapjú férfikabát, összesen 76 külön­féle készruhát mutattak be ellen: az úrbéri (urbariális) per, melyben a város bizo­nyos területi jogokat és a raj­ta esett sérelmek orvoslását követelte magának a kettős földesurasággal szemben és e felszabadulási (elibertationa- lis) per, hogy Eger a szabad királyi városok sorába emel­tessék. Eger úrbéri pere, amely egyre bonyolultabbá kezdett válni a 18. század második felében, arról győz­ték meg a város közönségét, hogy „számíthatatlan bajai­nak rögtönös és gyökeres or­voslását“ csak úgy eszközöl­hetik ki, ha megszabadulva a kettős földesuraság szárnyai alól, a szabad királyi városok sorába emelkedik. Eger leg­jobbjai mindig a papi uralom elleni kemény küzdelemtől remélhették a város boldogu­lását és emelkedését. Az egri felszabadulási per­nek, — amely II. József ural­kodása idején már-már siker­rel végződött — 1795 január 27-én királyi döntés vetett vé­get, amely orvosolta ugyan a város több sérelmét, de vég­rehajtásának mindjárt a kez­detén újabb sérelmek támad­tak, újabb per keletkezett, amely újabb határozattal 1834-ben fejeződött be. Ebből ismét más alakban támad! fel a végnélküli viszály. Egei püspöki város a 19. század első felében is minden kövei megmozgatott, hogy felszaba­dulhasson a kettős földesura­ság igájából, még lehetőleg addig, míg. az elnyomás és jogtalanság által el nem pusz­tul. De hiába volt a városnak minden erőfeszítése, az 1804- ben érseki rangra emelkedet! egri főpapok továbbra is ma­kacsul szembe szegültek a vá­ros felszabadulásával. A város sokat kilincseli a felsőbb hatóságok­nál. Most azonban Eger szeren­cséjére olyan valakije él' Bécsben, aki valósággal ra­jongott szülővárosáért, ak: jártas is volt, okos is volt, jc összeköttetésekkel is rendel­kezett, azonkívül oly gazdag ember, hogy inkább ő adotl pénzt a városnak: Kovács Já­nos. Eger püspöki városnak mine a két pere az udvari kancel­láriánál hevert elintézetlenül A város vezetősége 1807-ber közakarattal Kovács János nevezte ki teljes meghatalma: zottjának, hogy a várost i jövőben Bécsben az udvar kancelláriánál képviselje Csak annak lehet fogalmi arról, hogy mennyi fáradsá got, mennyi ügybuzgalmat fej tett ki, s mennyi áldozató hozott Kovács szülővárosi életbe vágó fontosságú kér désének, a felszabadulásnál kedvező elintézése érdekében aki időt és fáradságot nerr kímélve áttanulmányozz! Eger város úrbéri és felszaba dulási perének több mint fél­mázsás iratanyagát az Egr Állami Levéltárban. Nem kétséges azonban hogy az egri érsekek milyei szemmel nézték Kovács Já nosnak a város felszabadító sát célzó működését. Fuch; Xavér Ferenc (1804—1807) é; nagyszalatnyai báró Fische: István (1807—1822) magya roknak születtek ugyan, di hűtlenek lettek a magya néphez; lelkes kiszolgálói a uralkodóház magyarellene politikájának. Erre az elfaju lásra céloz a bátor szókimon dásáért országszerte híres er ki plébános, Blaskovics An drás (1749—1825), amikoi Fuchsot „Öexcellentiáji Fuccs“-nak, báró Fischer „Őexcellentiája Fuser”-nei nevezte el. Eger város 1812 ben, tehát Fischer érsek ide jében. harmadszor tett kísér letet, hogy kivonja magát : kettős földesuraság fennható sága alól. De az érsek nem a: az ember volt, aki könnyei engedett. Rengeteg időt töl tött Bécsben; ágált, magya rázkodott, intrikált, vesztege tett. Kovács Jánosnak vol elég dolga kivédeni az érsel ütéseit. Midőn pedig az ér sek visszatért Egerbe, ékte len dühbe gurulva magáho? rendelte a főbírót, a nótá­riust és durván leszidta őket, hogy „Bécsben úgy adták el, mint tyrannust.“ Végh János így ír erről sógorának, Kovács Jánosnak Bécsbe: „Azt mon­dotta az érsek: Keresik a ki­rályi városságot, de tudják meg, hogy abbul semmi sem lesz... ésfha a rajtam való reverándamgt is eladom, még­is megmutatom, hogy rajtam nem triumphálnak“ (diadal­maskodnak). Majd így foly­tatta a feldühödött érsek: „Nem bánom, ha elpusztulnak is, kész vagyok minden jöve­delmemet Egerbül elveszteni, csak erőt vehessek rajtok és megtörhessem őket.“ ischer érnek 1822-ben meghalt. Az utód, Pyrker László, csak 1827-ben került az egri érseki székbe. Ezt az öt esztendőt (1822—27) a vá­ros is, Kovács János is igye­kezett jól kihasználni. Ter­mészetesen Pyrker is elköve­tett mindent, csakhogy el­gáncsolhassa a város rang­emelési törekvéseit. Az érsek szintén magyar szülőktől származott, de egész életében német plundrát viselt, néme­tül írt és gondolkodott, mint az uralkodóház kedvenc híve és alázatos kiszolgálója. Ko­vács János ekkor már bete­geskedett, az érsek manőve­reit nehezen tudta ellensú­lyozni. Betegeskedése igen nyugtalanította a város kö­zönségét. 1826-jpan, majd 1830- ban az egri főbíró és a tanács is esengve kérték, hogyha be­teges is, „méltóztassék ezután is, valamint eddig, édes szülő­földjét és Hazáját érdeklő tárgyaknak előmozdítását esz­közölni.“ Kovács János ál­landóan szemmel tartotta ,kedvgs szülő földjének ter­hes bajait.“ De az egriek is tudták, hogy Kovács János­nak mennyire szívén fekszik a hazának boldogíthatása, „Édes láncokkal von a haza bennünket, Nehezen felejtjük szülötte földünket“ — fejezi be egyik levelét Kovács. Eger város közönsége levél­ben felkereste Kovács Já­nost, hogy olajban festett arc­képét Eger város számára küldje meg. Kovács megha- tódottan küldte el unokaöcs- csének, Végh József egri ügyvédnek a Miklóssy Józseí bécsi festőművész által készí­tett mellképét, hogy Eger vá­ros díszközgyűlés keretében helyezze el nagy fiának arc­képét a városháza tanácster­mében. Kovács János a képen balfelé néz, mellén a Meritis nagy éremmel, jobbjában pa­pírlap. Háttérben az egri piac az Érsek (most Marx Károly; utca felől nézve az Eged is lát­szik. A festmény elkészítésé­nek költségeit Kovács János viselte. A díszközgyűlés azon­ban elmaradt, s a képet a vá­rosi Levéltárban „ad acta‘ tették Sogora, Végh József, 1832 szeptember lö-án értesített« Kovácsot a történtekről. M: volt e furcsa eljárás oka? Az1 hiszem, nem nenez kitalálni Eger város 1833-ik évi jegy­zőkönyve (252. 1.) elárulja hogy „mellképéneic a bíró teremben való kifügesztése c méltóságos földes uraság ál­tal altatott meg.“ Kovács Já­nos jogos méltatlankodássa válaszolt Végh Józsefnek „Érsek Eger városa Neme: Tanácsa a tulajdon tömlöcé- ben levő rabok által, a por­kolábnak vezetése alatt vites­se le a nagy képemet a váró: Jól dolgosnak as újonnan alakult Győzelem Taxes tagjai Ez év júliusában több egyé­nileg dolgozó ellátogatott a mezőtárkányi Szabadság, Győ­zelem és Ezüstkalász Tsz-be. A párt és a tanács kommunis­táinak felvilágosító munkája nyomán a látogatás sikerre vezetett. Október 2-án az egyéniek Rózsaszentmárton- ban Győzelem néven tszcs-t alakítottak, 13 taggal. Nem sokkal később még két tag ír­ta alá az ívet, amely a szebb és jobb élet útját jelenti a dolgozóknak. A kis csoport 150 hold szántón, 9 hold gyümölcsös­sel és öt hold szőlővel kezdte meg a gazdálkodást. Eddig 40 hold őszi búzát, 15 hold őszi árpát vetettek. Németh Károlyt választották elnök­nek, aki a vezetéshez és a kertészethez is jól ért. Úgy tervezik, hogy a jövőben hat holdon kertészetet létesítenek, így segítik a környék bányá­szainak zöldségellátását. Kormos Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom