Népújság, 1955. november (86-93. szám)
1955-11-03 / 86. szám
J ¥955. november 3. Csütörtök. NÉPÚJSÁG 5 Hogyan valósulnak meg a rózsái IX-es akna műszaki fejlesztési tervei? Megbolygatott hangya- foolyhoz hasonló a rózsái IX-es aknaüzem a mostani napok- an. A terv teljesítéséért fá- •adozó, hangya szorgalommal dolgozó emberek előtt nyitott kérdésként áll: amióta a főte-< lep szénkészlete kifogyóban van, s egyre kevesebb a fejtési lehetőség, milyen jövő vár •a IX-es aknára. Az aggodalmak eloszlatására, a kérdés tisztázására Máté József főmérnöktől kaphatunk kielégítő választ: „Való igaz, hogy kifogyóban van a szénkészletünk, de komoly aggodalomra még sincs semmi ok. Fejtéseinktől mintegy 14 méternyire lefelé 1.10—tői 1.50 anéter szénvastagságú alsóte- lep rejti magában értékes kincseit. Sok kutatás, kísérletezés, s nehézség közepette be tudtuk bizonyítani, hogy alsó telepünk is művelhető, s ki is ,kel hoznunk onnan a szenet. Ezzel körülbelül 8—10 évvel tudjuk megnövelni a IX-es akna élettartamát. Megkezdtük a feltárásokat, sőt október 17-e óta kísérletképpen már egy frontunk is dolgozik az alsó telepen.“ Nem könnyű hát a rózsái ^bányászok feladata. Szívós munkával kell meghódítaniok, birtokukba venniökezt a nagy és számukra még új, ismeretlen széntelepet. A tervek szerint a munkahelyek előkészítésére közel 1300 méter elővá- Jást kell végezniök. Az új i munkahelyek berendezéseit, gépesítését szintén saját erejükből, nagyobb arányú beruházások nélkül kell megvaló- sítaniok. A- gépek, szállító és kaparóberendezések átszerelése szintén nagy feladat: Kétségtelen, hogy ilyenkor, ilyen döntő roham megvalósításához fejlett harci eszközökre, magasabb színvonalú műszaki kultúrára van szükségük a termelés rózsái harcosainak. Hogyan készültek fel erre, mit valósítottak már meg a műszaki fejlesztési tervekből, a dolgozók javaslataiból a IX-es aknán? Több mint két hónap telt már el az augusztusi üzemi értekezlet óta. Két hónap távlatából már nehéz dolog lenne az értekezlet eredményességét vitatni. A közös megbeszélés eredményeképpen elkészítették az üzem műszaki fejlesztési tervét. Megvalósítására szeptember hónapban kilenc újítási javaslat született, de ebből csak néhányat találtak életképesnek. Nézzünk meg ezek közül néhány olyan jó elgondolást, melynek alkalmazása már folyamatban van, s mely azt bizonyítja, hogy bányászaink gondolkodó, ötletes emberek. Nagy János, az I-es front lőmestere, aki már régi bányász itt, sokat beszélt arról, hogy a felszabadulás előtt sikeresen alkalmazták a lâncœ réselőgépekei. Miért ne lehetne megpróbálni most is? A Tröszt gépészeti osztálya helyén valónak találta a javaslatot, s ígérte, hogy gondoskodni fog egy ilyen berendezésről. Természetesen ez régi típusú gép. A technika és a gépesítés azóta rohamléptekkel fejlődött, s ma már a Sze- más-féle réselőgép van divatban. Ebből is kapnak hát egyet a jövő évben s ha ez beválik, úgy évenkint tovább szaporítják azok számát. Sípos Antal területi főmérnök ötletes javaslata az elővá- jások menetének 20 százalékkal való meggyorsítását segíti. A réseléssel kiszedett meddő helyére egy alul csúszógörgőkkel ellátott erős vaslemezt tesznek, erre robbantják rá a szenet. A robbantás után kihúzzák a vaslemezt a rajta levő szénnel együtt, s azt fokozatosan engedik rá a kapa- róra. Az új eljárás fölöslegessé teszi a nehéz fizikai munkát igénylő lapátolást, s biztosítja a kitermelt szén tisztaságát is. A gépműhelyben jelenleg öt ilyen vaslemez szerkezet készül, s már csak napok kérdése, hogy a termelés szolgálatába álljon. Az újító mozgalom egyik nagy sikerének lehet elkönyvelni Kiss Antal elgondolását. Terve szerint csak egy rostát kell szerelni az üzem bunkerébe, s máris tiszta, pormentes szenet tudnak előállítani. így elkerülik, hogy a kötélpályán havonta több vagon por utazzon Petőfibányá- ra. Miután tiszta szenet szállítanak, bátran kérhetik a Tröszttől, hogy most már ne vonják le termelésükből a magas porszázalékot. Nyilvánvaló, hogy a rózsaiaknak előnyükre válik ez az újítás. Említésreméltó Vincze József javaslata is, aki a fűrészlapok kíméletes szállítására tett megvalósítható javaslatot. Haluska Zoltán ötlete ezután kerül megvalósításra, ha a helyzet úgy kívánja, ö a szállítási üzemzavarok elkerülése végett a IX-es és a XII-es szalagfejek beépítésén javasolt módosításokat. Szinte Öröm végigmenni az alsó telep északi fő- légvágatán. A tiszta, és egyénei vágat tartós vasbetongerendákkal van ácsolva. Biztonságosabb, mint a faácso- lat, s tartósságánál fogva jóval olcsóbb is. A munkaszervezésijén is tapasztalhatók olyan' jelenségek, melyek azt példázzák, hogy a IX-es akna vezetői és dolgozói harcolnak az újért Jelenleg még egy, nemsokára kettő, s a jövő év elejére pedig minden frontjuk ciklusgrafikon szerint dolgozik majd. így dolgoznak jelenleg a XV-ös front emberei s munkájuknak meg is van > gyümölcse. Teljesítményük • -15 százalékkal haladja meg a többiekét. Igen helyes, hogy az üzem vezetői minden front munkájáról állandóan grafikont vezetnek, hadd lássák a dolgozók egész napi munkájuk menetét, s lassan- kint hadd szokjanak hozzá a ciklus szerinti termeléshez. A hasznos módszerek és újítások mellett néhány más tapasztalat azt bizonyítja, hogy kissé vontatottan halad a műszaki fejlesztés ügye. A javaslatok nagvrészét még csak ezután akarják megvalósítani. A tervek szerint egy műszaki és sztahanovista kört is kellett volna alakítaniok az elméleti tudás elmélyítésére. Sajnos, ez még mindig csak tefv — s az Szem vezetősége helyiség hiányára hivatkozik. Egy másik terv szerint a technológiai fegyelem megszilárdítása végett minden dolgozóval kiselőadások formájába» isA Hatvani Cukorgyárban is lelkesen készülnek a Nagy Októberi Forradalom méltó megünneplésére. A gyár dolgozói november 7-én forradalmi műszakot tartanak, de a verseny máris folyik. Most kampányban, az egyéni és brigádversenyek mellett elsősorban a műszakok versenyét kísérik nagy figyelemmel a dolgozók. A műszakok főbb versenyfeltételei : a nyersrépa mennyiségi feldolgozása és hogy a feldolgozott répából mennyi kész terméket, azaz cukrot tudnak előállítani. Jelenleg Magyar István műszakja vezet 12.56 vagonos műszakonkénti cukorelőállítással, második Kőműves László műszakja 11.75, harmadik Ősim Imre műszakja 11.60 vagonos cukorelőállítással. mertetni kellene a nyolcórás műszak pontos és szakszerű menetét, a robbanóanyag normákat, a biztosítási módokat, a rakodást, szállítást és egyét tennivalókat A műszakiakat már tájékoztatták mindezekről, de a fizikai dolgozókat még most sem. A párt és szakszervezetnek több gondot kellene fordítani az újító mozgalomra, mint a műszaki fejlesztés egyik igen fontos eszközére. Nem kerülne nagy fáradságba, ha a szakszervezet átvenné és alkalmazná a Petőfi- bányai jó tapasztalatokat, ahol az újítók népszerűsítésével, falitáblákkal, ötletnapokkal segítik ezt a fontos mozgalmat Kazareczki Béla üb. elnök felsorolja, hogy különböző értekezleteken, üléseken segítik az új technika fejlesztését. Mindez jó dolog, de még nem minden. Az értekezletek, a szavak és határozatok helyett inkább kézlzelfogható segítséggel, több eleven gyakorlati munkával támogassák a dolgozók újítási javaslatait. A második ötéves terv nagy csatája előtt égető szükség van a rózsái IX-es aknánál is a jó felkészülésre, munkaszervezésre. a termelőeszközök és gépi berendezések technikai fejlesztésére. Gondoljon erre minden fizikai és műszaki dolgozó ezekben a napokban, s teremtsenek naeyobb becsületet a műszaki fed esetés fi evének. Cső vár István A három műszak nemes versengése mellett a november 7-i versenyszellemnek köszönhető, hogy a gyár dolgozói 29-én reggelre 24 óra alatt 36 vagon cukrot állítottak elő és ezzel megdöntötték az idei 35.5 vagonos rekordjukat. A dolgozók jó munkáját bizonyítja az is, hogy napi tervüket rendszeresen túlteljesítik. Az előirányzott napi 214.5 vagon helyett átlagosan n-.p> 218 vagon cukorrépát dolgoznak fel. A evár kollektívája szép eredményeket ért el a cukorveszteség csökkentésében is, mert azt jóval a megengedett alá, 1.2 százalékra csökkentették. A gyár dolgozói november 7 tiszteletére e szép eredményeik további fokozására tettek vállalásokat. I— >■«— Huszonnégy óra alatt 36 vagon cukor A társadalmi munka ereje A sajtó, a rádió gyakran közöl hírt arról, hogy az országban itt, vagy ott ismét átadtak egy napközi ol-hont, Kultúrházat, mozit, iskolát stb. a lakosságnak. Ilyen hírt gyakran lehet olvasni, hallani megyénk területéről is. A fel- szabadulás óta ez — bár minden esetben új, nagyszerű érzést vált kl a dolgozókor^ — nem újság. Ma már szinte természetes, hogy abban a községben, vagy városban, ahol kórház, óvoda, vagy éppen iskola szükséges, államunk, a dolgozó nép állama megépítteti. Egyik költőnk találóan az egész országot egy nagy építőállványhoz hasonlította, s joggal, mert a felszabadulás óta nincs olyan eldugott település hazánkban, ahol ne építettünk, vagy ne építenénk valamit, ami a dolgozó nép életét teszi szebbé, kényelmesebbé. E nagy építkezéseknek az utóbbi években egyre inkább jellemző sajátossága lesz a társadalom aktív tevékenysége: a társadalmi munka. Különösen mióta a városok, községek helyi város, vagy községpolitikai tervvel dolgoznak, nőtt és mutatkozott meg a társadalmi munka ereje, eredménye, így van ez hatvanban is. Bár az állami terv 1957-ben egy új nyolctamtermes iskola megépítését irányozta elő Új Hatvan részére, a városi párt végrehajtó bizottság kezdeményezésére g lakosság úgjj határozott a helyi várospolitikai terv tárgyalásánál, hogy túlnyomórészben helyi erőkből, társadalmi munkával már az idén felépítenek egy kéttan- termes iskolát Ö-Hatvan külső perifériáján. Az elhatározást tett követte, összefogott mondhatni a város apraja- nagyja, s az elmúlt napokba* munkájuk eredményeként kedves ünnepség keretébe* adták át a közoktatásnak az új iskolát. A típus terv szerint az épület felépítése 30Í ezer Ft-ba került volna. A társadalmi munka révén azonbaa a dolgozók 96.000 Ft-ból építették fel. Kik voltak az építői? Nehéz lenne mind felsorolni. Csömör József, a városi pártbizottság titkára, akinek a szakmája kőműves, több mint 200 órát dolgozott az iskolán. Berényi János 30 napot, de munka után részt vettek a pedagógusok, az üzemek dolgozói is. A cukorgyárból Pesz- leg Ferenc és még jó néhá- nyan, a MÁV dolgozói, a tűzoltók, s a magán kisiparosok is kivették részüket az építkezésből. Természetes, nem maradt el az ipari munkásság mögött h parasztság sem. Nagy Albert, a gazdakör elnökének a vezetésével nagy segítséget nyújtottak fogat jaikkal az anyag helyhez szállításához. A téglagyár dolgozói például munka után társadalmi munkával 20 ezer téglát gyártottak az építkezésnek. De nem maradtak, el a diszistálc, a fiatalok sem az építkezésről. Egyszóval megmozdult űi egfSz város, aï eredmény: több, mint 200 ezer forint megtakarítás, amit a városi tanács más célra, kutak, utak stb. létesítésére hasz náthát fel. íme, így válik a társadalmi munka szocialista fejlődésünk jelentős tényezőjévé, szocialista államunk támogatásával hatalmas erővé. És az új iskola falán büszkén hirdeti a márványtábla: „Épült 1955. évben, a dolgozók áldozatos munkájával.“ S. M. ■innf— Teljesítették november 7 tiszteletere tett vállalásukat a Gyöngyösoroszi Ércelőkészítőmű és Ércbánya dolgozói Az idei bányásznap alkalmával felavatott új Gyöngyös- óroszi Ércelőkészítőmű és ércbánya dolgozói szeptemberben azt az ígéretet tették, hogy szeptember havi tervükhöz viszonyítva 18 tonna dúsított ólom és 36 tonna cinkporral tetőzik be október havi tervüket. Az ércbánya dolgozói azt vállalták, hogy november 7-e tiszteletére 1000 tonna ólomércet adnak előirányzatukon felül. Vállalták azt is, hogy a 250 méteres mély függőaknát víztelenítik és ezen a mélyszinten október végén megkezdik a további kutatásokat. A gyöngyösoroszi ércelőkészítő és ércbánya dolgozói határidő előtt becsülettel teljesi tették ígéretüket. A vállalt 18 tonna ólomszínpor helyett 25 tonnát, a 36 tonna cink- színpor helyett pedig 50 tonnát adtak népgazdaságunknak!. A bánya vízzel elöntött függőaknáját pénteken reggelre teljesen víztelenítették s szombaton már az akna mélyén is megkezdték a munkát. I A VONAT kifutott a Keletiből. Az ablaknál álltam, csodáltam az ősz színeit, a vérvörösen lebukó napot, a halványkéken ködlő alkonyati mezőt. Hűvös szél csapott az arcomba, visszahúzódtam a fülke sarkába. Velem szemben jóízűen falatozott egy idősebb asszony, a másik sarokban egy vasutas bóbiskolt. Köztük egy fiatalember ült. Ismerősen rám mosolygott. Valahol az agyam egyik zugában hirtelen felderengett, hogy valahonnan ismerem én ezt a fiút. Megszólal: — Ügye, nem tetszik megismerni? — Sárosi Jozsó, Serjózsa Debrecenből, a Gyerekvárosból. — Hitetlenkedve mértem végig jól szabott ruháját, széles vállait. — Te lennél az, Jozsó? — szégyenlősen mosolygott, mintha bocsánatot kérne a meglepetésért, amit okozott. A vonat csattogva, zakatolva rohant az éjszakába. Közben Jozsó mesélt. Elmondta azt is, hogy Kazincbarcikára megy és elektromérnöknek készül, gyakorlati idejét ott tölti. Beszélgetésünk során visszaperegtek az évek. Háború után történt, tavasz- szal. A Gyermekbarát Egyesületnél dolgoztam. Az volt a célunk, hogy a csavargó, éhező árva gyerekeket összeszedjük, foglalkozzunk velük. Nem volt könnyű dolgunk. A gyerekek ugyan eljöttek az élelemért, ruháért, de azután eltűntek és néhány hét múlva kiéhezetten, rongyosan jöttek ismét vissza. Másképp kellett megnyernünk a gyerekeket, így létesült a 93-as Ady Endre Gyermekotthon. Csak nappal foglalkoztunk itt a gyerekekkel. Egy régi ház első emeletén, sok áldozatkész kommunista asszony segítségével próbáltunk otthont varázsolni számukra. Öcska padok, rozoga asztalok, a falon színes papírrózsák, köztük Schönherz, Rákosi és Hámán Kató képei. Néhány magunk készítette játék, melyeknek formáit ügyetlen kezekkel rajzoltuk ki. De mégis otthona lett a csavargóknak. Reményi Irén, aki örök hadban állt a háború és nyomor tenyésztett tetvek- kel, a Labbant lány nyomorék, béna öccsével, a nagyorrú Kádár, aki Amerikába vágyott, a két Sütő, akiket mostohái anyjuk üldözött el hazulról és az ifjú vezető Nagy Imre. Ezek voltak a 15 évesek, ők segítettek toborozni, felfedezni nyomorgó, kolduló, csavargó gyerekeket. így került hozzánk Sárosi Jozsó is. MOST IS látom, haja, mint a kukoricakóc, úgy hullt a szemébe, rongyos szürke pufajkája ragadt a piszoktól, hosszú nadrágja cafatokban lógott vézna lábain és spárgával átkötött női cipő volt a lábán. Akkoriban sok mindent láttam már. Halált, nyomort, éhezést. De mindig újból szíven ütött az, ha éhező gyermeket láttam. Olyan volt Jozsó, mint az űzött vad, minden pillanatban készen ar- Igaz, hetek teltek el, amíg el- ra, hogy szökjék, fusson. Meg- mesélte, hogy nem tudja, hol próbáltunk beszélni vele, de az apja, az anyja pedig csak konokul hallgatott. Fejét úgy néha engedi be, mert az állo- szegte le, mintha az asztalba más közelében laknak és on- akamá fúrni. Hogy hívnak? nan férfiak járnak a lakásuk— semmi felelet Éhes vagy? ba. Van még egy testvére, de — Csend. Szeretnél ittmarad- nem tudja hol. Sokáig üres, ni? — Csak a kezében reme- elhagyott házakban aludt, vol- gett a sapka, s a remegés a tak ott öregek is. De most testén is át-, meg átfutott, már jó idő van, kint alszik a Szemébe akartam nézni, hogy kertekben. — Csak éhes, nabeszéljek vele. Segíteni sze- gyón éhes voltam. — A kofák rettem volna rajta. De mikor néha adtak valamit enni, az- felemeltem állát, hogy a sze- után társa akadt és ha nem mébe nézzek, úgy kapta el fe- adtak, hát szereztek. Egy éj- jét, mintha pofon akarnám jel barátjával megtámadtak ütni. Az arcán nedvező sebek egy embert, oroszul kiabáltak vöröslöttek, ajka cserepes volt, rá, le akarták húzni a ruháját, mint akit magas láz gyötört, de lármát csapott és segítsé— Nem csináltam semmit — gére futottak. Azóta nem mert suttogta. Félt. Rögtön gyanút kimenni az utcára, társát meg fogtam, hogy a toborzó körút elfogták, egyedül maradt. Az a két Sütő részéről túl radi- anyja összeköltözött egy sza- kális lehetett. Igaz, jót akar- harin csempésszel és most már tak, de ezzel elriasztották Jo- sohasem engedi be. Legutóbb, zsót. — No, menj — mondtam amikor haza akart menni, egy — menj, s mivel nem tehet- tűzpiszkálót dobott a fejére, tem mást, kezébe nyomtam a — Odahúzta a kezemet kuko- fűrészpor ízű bucit és egy tej- ricaszín haja közé, hogy meg- konzervet. Másnap ismét meg- mutassa a sebét. Azt is eljelent, egy szót sem szólt, mondta, hogy már 14 éves mintha csak megegyeztünk lösz. Nem nézett ki tíznél volna, megkapta a tejét és bu- többnek. ciját. Talán egy hétig tartott Elhatároztuk, hogy felkeres- mindez. Addig már szaporo- sük az anyját és végleg elhoz- dott a kis kollektívánk is. zuk Jozsót. Az Erzsébet utcán És vékonyan, nagyon véko- laktak, a csempészek, feketé- nyan felhangzott az első da- zők, kerítők és prostituáltak lünk is. Éppen énekeltünk, utcájában. Biztos búvóhely amikor belépett. Talán még volt, a sok lebombázott ház szutykosabb volt, de a sze- pinceszövevénye. Jozsóék is me már nem volt olyan riadt, egy ilyen pincében laktak Leült közénk és hallgatott, de Nem volt biztonságos ebben már ott volt velünk, aztán az időben itt járni, de velem lassan beszélgetni kezdtünk, jöttek a „93-as Ady Endrések“, mellettem az erélyes Szabóné, a gyerekek „anyja“. Ahogy beléptünk, áporodott, savanyú szagot éreztünk. Sza- naszéjjel piszkos edények, az ételmaradékokon legyek raja, mocskos fehérneműrongyok széjjel dobálva és egy szeny- nyes szalmazsákon ott feküdt Jozsó anyja. Elnyűtt arca szürke volt, csak pofacsontján virított az éjszaka pirosí- tójának foltja. De legborzalmasabb talán ebben a nyomorban és szennyben a rikítómintás selyempongyolája volt. Mikor meglátott bennünket, felült, ránk bámult s röviden elmondott kérésünkre rikácsolni kezdett. Leírhatatlan ocsmány szavak áradata folyt a szájából. Majd felpattant a zsákról s ha el nem kapjuk fejünket, egy lábos örök nyomot hagy arcunkon. Azután, mint mikor egy gumilabda szétpukkant, kiszusszant belőle a düh, visszazuhant vackára. Nagynehezen mégis sikerült rábeszélni inkább a pénzzel, mint az ékesszólássaL hogy mondjon le Jozsóról, írja alá a nevét, mert csak így helyezhetjük el új környezetbe, az akkor alakuló Gyermekvárosba. NÉHÁNY ÉV múlva, talán 1948-ban mint úttörő vezető kikerültem a Gyermekvárosba is. Sok egyéb munka, a többi gyerekekkel való foglalkozás közben rég elfeledtette velem Jozsót. Csak akkor jutott ismét eszembe, mikor beléptem a Gyerekváros kapuján. Uj szürke ruhát kaptak, nehéz volt megtalálni az egykori szutykos ótvaras gyerekeket. Az egyik nevelő hozta elém. Haja most Is homlokába hullt, de szemébe* öröm villant. Öröm, ezekben a kiégett, űzött vad, szomorú szemekben. Foglalkozása volt, s így csak néhány percet beszélhettünk. — Jó itt, Jozsó? Jó ám, tetszik tudni, villany- szerelő műhelyben dolgozom ^ már rádiót is csináltam. Csak — szomorú emlékezés árnyalta be két szemét. Szeretném ha meglátogathanám az anyámat — szégyenlősen suttogta ezt, mintha bűnt követne él. — Mégis csak anyám, úgy-e? Aztán elfutott a többiek után. A vezető elmondta, hogy Jozsót itt Serjózsának nevezték, Makarenko könyvéből vették ezt a nevet, mert hasonlított Makarenko Serjózsájához, — jó gyerek, fegyelmezett, de időnként búskomor és nem eszik, csak maga elé bámul. Miért nem küldtétek még haza — kérdeztem. Látni szeretné az anyját. Nem akartuk kockáztatni — felelte, — attól féltünk, hogy ismét lopni, csavarogni küldi majd a fiát. Még sokszor találkoztam Serjózsával, láttam, mikor zászlót húzott fel a reggeli so- rakozóhoz, látam kis rádióját a Gyertnekváros. kiállításán, mesélték azt is, hogy egyszer elszökött, anélkül, hogy szólt volna és tíz nap múlva tért vissza rongyosan, soványan — az anyjához ment. Azután elköltözött a Gyermekváros, szétszóródtak a fiúk műhelyekbe, iskolákba, ki, az életbe. Több mint 300 csavargó, tolvaj gyerekből lett derék, becsületes ember, úgy, mint Serjózsából, aki most majd az Erőmű villamosberendezését szereli Kazincbarcikán. Toros Károlyné
