Népújság, 1955. augusztus (62-69. szám)

1955-08-25 / 68. szám

NÉPÚJSÁG Ï955. angnszttrs 25, csü törtöt: A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL \ tömegsiker jegyében folyt le a megyei spartakiád döntője India megszakította utolsó kapcsolatait Portugáliával India a hétfői goai véreng­zés elleni tiltakozásul pénte­ken megszakította utolsó hiva­talos kapcsolatait Portugáliá­val. Felszólította Portugáliát, hogy zárja be konzulátusait Bombayban, Madraszban és Kalkuttában. Az indiai kormány ugyanek­kor bejelentette, hogy bezárja a Goában működő indiai fő- konzulátust. „Az amerikai történelem legpusztítóbb ártíze“ A Reuter hírügynökség je­lentése szerint az amerikai történelem legpusztítóbb ár­vize vasárnap fokozatosan apadni kezdett. A legtöbbet szenvedett Penn­sylvania állam, ahol az eddigi adatdk szerint 74 ember vesz­tette életét és 20 000 ember lett hajléktalanná. A rendőr­ség szerint a halottak száma tovább emelkedik majd, mint­hogy a mentőmunkálatok so­rán újabb holttesteket talál­nak. A halottak száma elérte a 165 főt, s legalább ugyan- ennyien eltűntek. A francia-marokkói tárgyalások A kelet-franciaországi Aix- les-Bainsben hétfőn elkezdőd­tek a francia—marokkói tár­gyalások. A tárgyalásokon francia részről úgynevezett ötös bizottság vesz részt. En­nek tagjai: Edgar Faure mi­niszterelnök, Antoine Pinay külügyminiszter, Robert Schu­man igazságügyminiszter, Pierre July, a tuniszi és ma­rokkói ügyek minisztere és Koenig tábornok, hadügymi­niszter. A bizottság tagjai hét­főn reggel több mint két ©ra hosszat tanácskoztak a marok­kói nagyvezérrel. Jugoszláv gazdasági küldöttség utazott a Szovjetunióba Szvetozár Vukmanovics- Tempónak, a jugoszláv szövet­ségi végrehajtó tanács alelnö- kének vezetésével szombaton gazdasági küldöttség utazott a Szovjetunióba. Vulkmanovics- Tempo a Tanjug munkatársa előtt kijelentette, hogy a kül­döttség a szovjet gazdasági ve­zetőkkel megvizsgálja a két ország közötti eddigi árucsere­forgalmat és fejlesztésének le­hetőségeit. Összeütközés a dél-franciaországi Albiban a sztrájkoló acélgyári : dolgozók és a karhatalom között \ Vasárnapra virradóra hevesi incidensekre került sor a dél-j franciaországi Albiban a sztráj- ! kóló acélgyári dolgozók és a 5 karhatalom között. Az összetűzés során a tűnte- J tők és a karhatalom képviselői* körében számos sebesülés tör-í tént. A rendőrök több tűnte- < tőt letartóztattak. ! Vasárnap az Albiban lévő ! acélgyár dolgozói tömeggyűlést < tartottak és követelték a no-< hamrendőrök visszavonását. < Jó eredmények a vidéki országos asztalitenisz-mérkőzésen Az Egri Bástya férfi asztalitenisz-csapata legyőzte a Miskolci Építők férfi csapatát A vidéki csapattól 5 éve veret­len Miskolci Építők férfi asztali­tenisz csapatát 11:8 arányban le­győzte az Egri Bástya férfi asz­talitenisz csapata. A mérkőzésre a Tanítóképző Intézet tornatermé­ben szépszámú közönség előtt került sor. Egri Bástya —Miskolci Építők 11:8. Győz: Leel—össy 3. Ruttkay 2. Láng 2. Bárkány a Leel—össy — Bárkány-pár 2 és a Ruttkay— Láng-pár, valamint Túri 4, Biró 2, Jámbor és a Túri—Jámbor-pár. A miskolciak Farkas László, az egriek Budai nélkül álltak ki. Bár a találkozó barátságos jellegű volt. mégis komoly jelentőségű volt, mert mindkét csapat az őszi osztályozó mérkőzések egyik erőpróbájának tekintette. Az eg­riek fejlődését akkor mérhetjük le. ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évi OB I-es osztályozón a miskolciak 11:0 arányban győz­tek. Az egriek közül mindenki nagyszerűen játszott. Női mérkőzés: Miskolci Építők — Egri Bástya 11:0. Győz: Farkas Anna 2, Farkas Teréz 2. Horkai 2. Papolcái 2. a Farkas Anna— Farkas Teréz-pár 2 és a Horkai— Papolcai-pár. Az OB I-es csapat fölényesen győzött a tartalékos egriek ellen. Fiú ifjúsági mérkőzés: Miskolc! Építők —Egri Bástya 10:4. Az egri ifjúságiak túlnyomó részt egy fél éve versenyeznek, míg a mis­kolciak nagyrészt több éve. Bár­kány Péter 2 győzelmet szerzett s igen jó teljesítményt nyújtott. Hart Géza, Paulik és Mossóczy szintén jól játszottak. A Miskolci Építők férfi és női csapata nyerte az Egri Bástya országos Davis Kupa versenyét 32 férfi és 16 női csapat vett részt az Egri Bástya országos versenyén. Miskolci, pécsi, ceg­lédi, gyöngyösi, ózdi és még szá­mos nagy város versenyzői ve­télkedtek az első helyért. A ver­seny jó megrendezés mellett ke­rült lebonyolításra. Eredmények: Férfiak: a legjobb 4 közé ju­tásért. Miskolci Építők I: Ceglédi Törekvés II. 3:1. Ceglédi Törek­vés III: Egri Bástya II. 3:2. (Az Egri Bástya II. Budai—Leel — össy felállításban játszott. Budai mindkét mérkőzését megnyerte, Leel—össy már fáradt volt az előző napi nagy küzdelemtől.) Ceglédi Bástya—Egri Bástya I. 3:2. (Ruttkay. Láng felállításban játszott a Bástya, Ruttkay nyert 1 egyénit, megnyerték a párost és 2:1 arányban vezettek. A hát­ralévő két egyénit azonban el­vesztették. Ruttkay már fáradt volt. Láng pedig idegesen ját­szott.) Ceglédi Törekvés I—Mis­kolci Építők II. 3:1. Döntőbe jutásért; Miskolci Építők I—Miskolci Bástya 3:0. Ceglédi Törekvés I—Ceglédi Bás­tya 3:2. Óriási küzdelem volt itt is. A Törekvés csak szerencsével győzött. Döntő: Miskolci Építők—Ceg­lédi Törekvés 3:2. Győz: Túri 2 és a Jámbor—Turl-pár. illetve Gyura 1, Kárpátj 1. Színvonalas, hatalmas küzdelem volt. Túri ra­gyogóan játszott. Női elődöntőbe jutásért: Mis­kolci Építők—Pécsi Bányász 3:0, Ceglédi Törekvés—Miskolci Épí­tők II. 3:0. Női döntő: Miskolci Építők— Ceglédi Törekvés 3:0. Egy pilla­natig nem volt vitás a Farkas­lányok győzelme. Eger város „Tizek” bajnok­ságára a harmadik nap került sor. R, V. Az alkotmány ünnepén rendez­ték meg a megyei spartakiád döntőjét Egerben. Mintegy há­romszáz falusi sportoló színes, tarka tömege vette birtokába az egri stadiont ezen a szép. nagy ünnepen, hogy bizonyítsa a fa­lusi sport fejlődését, életerejét. A végig kitűnő rendezésben le­folyt versenyt színpompás felvo. nulás vezette be, a járások fegyel­mezett, szép, életerős sportcso­portjainak részvételével. Nagy Sándor elvtárs, a DISZ megyebi­zottság részéről üdvözölte a rész­vevőket, majd megkezdődött a négy sportágban a verseny, (at­létika, kerékpár, röplabda, tor­na). Atlétikában több Jő eredmény született. Kiemelkedik Szabó Teréz magesugró és távolugiró, Varga Ilona súlylökő. eredménye a nőknél, míg a férfiaknál Egyed, Répásí és Bartos ért el figyelem­reméltó eredményt. A verseny ke­retében megjutalmazták a hat já­rás három-három legjobb sport­vezetőjét, akik a legtöbbet és" leg­eredményesebben dolgoztak a falusi sport fejlesztéséért. A tornaversenyben csak a po­roszlólak neveztek. Árvízvédel­mi munkájuk miatt azonban nem jelentek fneg a rajtnál. Az IvITSB azonban nevezi őket az országos szpártákiádra. Megérdemlik! A verseny rendezősége ez év. ben igen szigorú volt a nevezé­sek elfogadásánál, nem tűrve sem­mi szabálytalanságot, tgiy a hely­színen meg kellett semmisíteni jó néhány nevezést, korhatáron aluliak indítása, vagy nem falusi dolgozó nevezése miatt. A szigo­rúság, a szabályok helyes szelle­me,feletti őrködés miatt több „ér­dekelt” erősen felzúdult, méltat­lankodott. Nem volt Igazuk! A falusi szpártákiád a rabisi dolgozóké, s ennek a versenynek lefektetett szabályai vannak, amelyeket nem szabad megsér­teni. Vegyék ezt már egyszer tudo­másul a „mindenáron” síken fel­mutatni akaró sportvezetők! A Megyei TSB feKi'vizsgálja az ered­ményeket és ahol további sza­bálytalanságokat fedez fel, meg­semmisíti a gyöze’mct. vagy he­lyezést. Az 1955. évi országos fa­lusi szpártákiádon nem képvisel­heti Heves megye fa'i isi sportolóit csak falusi sportoló. A SZPÁRTÁKIÁD EREDMÉNYEI. Atlétika: Nők: 100 m: 1. Kovács (egri já­rás) 15.9, 2. Pál (gyöngyösi járás) 16.6, 3. Simanyák (gyöngyösi já­rás) 16.7. 500 m: 1. Adám (gyöngyösi Já­rás), 1:41.4, 2. Berényi (gyöngyösi j.) 1:41.7. Magasugrás: 1. Szabó (Füzes­abonyi j.) 130. 2. Mihályfi (Füzes­abonyi j.) 120. 3. Csömör (hevesi j) 120. Távolugrás: 1. Szabó (füzesabo­nyi járás) 391, 2. Pál (gyöngyösi járás) 380, 3. Gurics (hevesi já­rás) 360. Súlylökés: 1. Varga (pétervásári járás) 7.39, 2. Illés (gyöngyösi já­rás) 6.63, 3. Kovács (egri iárás) 8.50. Gránátdobás: 1. Berényi (gyön­gyösi járás) 39.24. 2. Vidra (gyön­gyösi járás), 37.72. 3. Varga (pé­tervásári jlírás) 35.60. Férfiak: 100 m: 1. Somogy! (fü­zesabonyi járás) 13. 2. Kádár 13.1, 3. Bukta (füzesabonyi j.) 13.5. 400 m: 1. Németh (füzesabonyi Járás) 61.7. 2. Zagyva (pétervásá- rai járás) 62. 3. Tóth (gyöngyösi Járás) 62.1. 1000 m: 1. Tóth (füzesabonyi já­rás) 3:00.2. 2. Kifusz (pétervásá- rai járás) 3:04. 3. Barátfai (Hevesi járás) 3:08.8. Magasugrás: 1. Egyed (hevesi Járás) 165. 2. Czakó (hatvani Já­rás) 150. 3. Varga (hatvani járás) 145. Távolugrás: 1. Szántó (péter­vásári járás) 549, 2. Magos (gyöngyösi járás) 538. 3. Somogyi (füzesabonyi járás) 530. Súlylökés: 1. Répási (hatvani já­rás) 10.51. 2. Kepes (hatvani já­rás) 9.77 3. Veres (egri járás) 9.58. Gránátdobás: 1. Bartos (hevesi járás) 60.30. 2. Magos (gyöngyösi járás) 58.26, 3. Jakab (hevesi já­rás) 55.62. Női röplabdában: 11. füzesabo­nyi járás. Férfi röplabdában: 1. hatvani járás. 2. füzesabonyi járás. Női kerékpár (10 km): 1. Jakab (füzesabonyi járás), 22 perc, 2. Szúrom! (egri járás) 22:05, 3. Szá­lai (füzesabonyi Járás) 22:30. Férfi kerékpár (20 km): 1. Baj- záth (egri járás) 35 perc, 2. Var­ga (gyöngyösi járás) 36.30, 3, Gál (hevesi járás) 37 perc. A falusi spartakiád megyei döntőjének pontversenyében: 1. füzesabonyi járás 106 pont­tal. 2. gyöngyösi járás (98). 3. he- vési járás (56), 4. pétervásári já­rás (55). 5. egri járás (49). 6. hat­vani Járás (40). A legjobb járás címért nagy harcot vívott a két első. Megle­petés a hatvani járás utolsó he­lyezése. Heves és Pétervására kö­zött mindössze egy pont különb­ség volt... Az egri járásnak job­ban kellett volna szehepelniel Lovcsányi Jenő Felvonul a szpártákiád megyei döntőjének győztese, a füzesabonyi _ . ____ járás csapata. R ADIO MU.SOR Szombat, augusztus 27* Kossuth-rádió: 8.10: Induíók és tánccá fúvószenekarral. — 8.50: Vidám operettrészletek. —« 10.10: Zenekari hangverseny. «— 10.58: A Zeneművészeti Főisko­la hallgatóinak hangversenye. — 11.30: Ismeretterjesztő elő­adás. — 11.40: Magyar szerzők kőrusmüveiből. — 12.10: Köiiy- nyű zene. — 13.00: Híres pri­ée pil> a súlygolyó, ki tudja hol áll meg, de egész biztos, a 10 méteren felül. L Egészséges, boldog, vidám ifjúság. mások műsorából. — 13.40: A Szovjet Honvédelmi Miniszté­rium fúvószemefaara Játszik. — 14.15: Szovjet írók müvet szovjet zenében. — 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.40: „Minden a káderektől függ. — 16,00: Román szórakoztató zene. — 16.40: Albert Schweitzer Bach müveiből orgonái. — 17.10: A Fővárosi Népi Zenekar játszik — 17.40: Válaszolunk haliga tóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.05: Utón — útfélen. — 19.10: Zenés es­ték Budapesten ... — 20.20: Tarka-barka. — 22.15: Tánc éj­félig. — 0.10: Vidám népdalok. Vasárnap, augusztus 28. Kossuth-rádió: 4.30—7.59-ig: Reggeli zene. — 8.10: Édes anyanyelvűnk... — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotó- amatőrök öt perce. — 9.00: Ze­nés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A lusta kisrigó. Gyermekopera. — 11.00: Látoga­tás a könyvek, hanglemezek és zeneművek boltjában. — 12.15: Jóebédhez szól a nóta. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát! — 13.30: Rádiólexikon. — 14.15: Helyszíni közvetítés Bukarestből. A román rádió szimfonikus zenekara játszik. — 15.25: Egy hét a külpolitikában. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Napfényes Szicília. Zenés irodalmi műsor. — 17.00: Román zenei hét. — 17.40: Kincses Ka­lendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. — 20.25: Tánczene. — 20.49: Donizetti: Szerelmi bájital. Daljáték két felvonásban. — 23.00: Tánczene. — 0.10: Bura Sándor és zene­kara játszik. Tenisz Az Egri Bástya és az Egri Épí­tők közös rendezésében III. oszt. minősítő verseny volt a kétnapos ünnepen. Férfi egyes: 1. Szálkái (Soproni Haladás). 2. Káló (Egri Építők). 3. Szabó (Egri Építők). Férfi páros: 1. Szálkái. Szent- marjay (Soproni Haladás—Selypi Kinizsi), 2. Káló, Sz. Molnár (Egri Építők). Női egyes: 1. Csathó (Egri Bás­tya), 2. Lucskay (Egri Bástya). Céllövés A Heves megyei TSB II. osztá­lyú minősítő versenyt rendezett Égerben, egyéni és csapatver­seny-számokban. A versenyen megyei csúcs szü­letet. amelyet az Egri MÖHOSZ jó erőkből álló együttese ért el. Egyéniben: 1. Mezei (Egri MÖHOSZ) 266 kör, 2. Czina (Egri MÖHOSZ) 257. 3. Karsai (Miskolci MÖHOSZ 249. Csapatban: 1. Egri MÖHOSZ 1250 kör (megvet csúcs), 2. Mis­kolci MÖHOSZ 1114. 3. Egri MÖ­HOSZ B. 1057. Atlétika Az MTSB által rendezett atlé­tikai versenyen hat megyei csúcs és több jó eredmény született. Jobb eredmények. Nők. 100 yard: 1. Braun Herta (Egri Bástya) 12.9. 400 m: 1. Csiba Irén (Gy. Kini­zsi) 68.8. Magas: 1. Braun Györ­gyi (E. Bástya) 138. Távolugrás: 1. Bóta Rózsi (Egri Bástya) 495.2, Braun Györgyi 455. Súiylőkés; 1. Király Eta (Gy. Kinizsii 9.03. Diszkoszvetés: 1. Király Éta (Gy. Kinizsi) 30.97. Gerelyvetés: 1. Treiberné Bognár Lili (Gy. Kini­zsi) 36.97. Férfiak. 100 m síkfu­tás: 1. Kubecky Imre (Egri Bás­tya) 12. 300 m: 1. Kubeczky Imre (Egri Bástya) 38.8. Megyei csúcs. 2. Eperjesi Antal (Gy. Kinizsi) 39, ifi megyei csúcs. 800 m: 1. Bakos Lajos (Egri Bástya) 2:06.3, 3. Béres (EVM) 2:15. 2000 m: 1. Kiss Antal (Gy. Kinizsi) 5:50.2. Mácsár (Egri Bástya) 6:08.3. Ma­gasugrás: 1. Bogdán György (Gy. Kinizsi) 165. Távolugrás: 1. Bog­dán (Gy. Kinizsi) 592. 2. Ébner (Egri Dózsa) 575. Súlylökés, ser­dülő: 1. Csányi Barna (Egri Bás­tya) 14,83. megyei csúcs. Súlylő- kés: 1. Halyag József (Gy. Bá­nyász) 11.56. 2. Citrom (Gy. Ki­nizsi) 10.99. Diszkoszvetés: 1. Ha­lyag József (Gy. Bányász) 38.42, megyei csúcs. 2. Citrom Tibor (Gy. Kinizsi) 34.57. ifi megyei csúcs. Gerelyvetés, serdülő: 1. Csányi Barna (Egri Bástya) 50.75, serdülő megyei csúcs. Gerelyve­tés: 1. Király (Gy. Kinizsi) 44,03. (Bakondi Ferenc.) Erős küzdelmek a megye* labdarúgó-bajnokságban A megyei labdarúgó bajnokság I legutóbbi fordulóját több szoros | eredmény jellemezte. A vezető Egri Bástya csak az utolsó perc­ben lőtt góllal hozta haza mind a két pontot Bélapátfalváról, míg a nagy vetélytárs Hatvani Törek­vés ugyancsak az utolsó percek­ben kapott góllal hagyott egy ér­tékes pontot Egerben a végig nagv lelkesedéssel és jól játszó Egri Dózsa elleni mérkőzésen. A másik éllovas, a Gyöngyösi Kini­zsi is csak verejtékes győzelmet ért el az Egercsehi Bányász együttese ellen, s nagy küzdelem volt a Hatvani Kinizsi—Rózsa- szentmártonl Bányász mérkőzé­sen is. Meglepetés a selypiek sima győzelme g Gyöngyösi Bá­nyásszal szemben, de a Lőrinci Vasas is könnyebben vette az akadályt, mint az várható volt a papírforma alapján. Az Egri Va­sas javuló játékkal győzött a lel­kes Füzesabonyi csapat ellen. Mindent egybevetve megállapít­ható. hogy csapataink erősen fel­készültek az őszi idényre és „senki sem akar lemaradni” el­vének alapján további kiegyenlí­tett küzdelmek, izgalmas, színvo­nalas mérkőzések várhatók a hátralévő fordulókban, úgy az élcsoportban, mint a hátrább! helyeken! Eredmények: Egri Dózsa—Hatvani Törek­vés 2:2 Petőfibánya—Lőrinci Vasas 0:2 Selyp—Gyöngyösi Bányász 2:0 Hatvani Kinizsi—Rózsaszent­márton 2:1 Gyöngyösi Kinizsi—Eger­csehi Bányász 2:1 Bélapátfalvi Építők—Egri Bástya 1:2 Egrt Vasas—Füzesabonyi Törekvés 3:0 Az Egri Dózsa harca az 0B H-bsn maradásért EGRI DÓZSA-KISTEXT 4:3 (2:2) Eger, 800 néző. Vezette: Harcos Egri Dózsa: Barta — Kiss I., Kiss II. — Lakatos — Szabó. Bán, Tassy. Góldobók: Bán (3). Tassy (1). A kiesés szempontjából igen fontos, sorsdöntő mérkőzésen az Egri Dózsa lelkes, helyenként jó játékkal vívta ki a győzelmet. A csapat minden tagja átérezte a mérkőzés jelentőségét és igyeke­zett tudásának legjavát adni, nyújtani. Főleg a két hátvéd tűnt ki. akik gyakran állították meg a Kistext-támadásokat. Lakatos sokat dolgozott, támadásból és védekezésből egyaránt kivette a részét. Bán ezúttal gólképesnek bizonyult, amelyben nagy része van a két másik csatárnak is. Szabónak és Tassynak. A csapat­ból egyedül Bartának nem ment úgy a játék, mint az tőle tudása alapján elvárható. Benne volt két gólban, amelyeket rendes formá­jában könnyen háríthatott volna. A hátralévő két mérkőzésre rendszeresebb edzéssel, nagyobb szorgalommal kell készülnie Bar­tának. hogy csapatának erőssége, megbízható pontja legyen a bent- maradást eldöntő mérkőzéseken. Tudása, nagy mérkőzés tapaszta­lata alapján joggal várják a Dó- zsa-szurkolók, hogy a népszerű „talpas” a legjobb formájában véd vasárnap Tatabányán és azt követöleg itthon a MÁVAG elleni Az egri sportbarátok, szurko­lók, sportolók sok sikert kíván­nak az Egri Dózsának a tatabá­nyai mérkőzéshez és remélik, hogy idegenben is folytatják a vasárnapi jó szereplésüket. Egernek nem közömbös, hogy az OB I-es csapat mellett van-e egy másik erős együttese a vízi­labdában! Erre gondoljanak a Dózsa-játékosok a tatabányai mérkőzésenl Kádas Géza javuló formában úszott Eger város bajnokságában Eger üszóbajnokságát az alkot­mány ünnepén este, villany mel­lett rendezték meg. ifjúsági, fel­nőtt számokban. A bajnoki ver senyt néhány kiegészítő szám beiktatásával bővítették, örven­detes volt Kádas Géza javuló for­mája 100 gyorson, kitűnő Fábián J. Í00 m pillangóban elért ideje. Jónak mondható Gyergyák 100 háton elért, minden megszorítás nélküli eredménye, valamint Hiba 100 ifi hátúszásbani ideje. A ki­egészítő számok közül kiemelke­dik a három tizenegyéves kis­lánynak az 50 méteres gyors­úszásban elért kitűnő eredményei Felnőtt bajnoki számok; 100 m gyors: 1. Kádas (Egri Bástya) 59.1, 2. Mezei (E. Bás­tya) 1:03.9. Kádas 28.2-re úszta az első ötven métert, könnyedén, minden erőlködés nélkül. Ha a világítás nem zavarja, jobban si­kerül a fordulója, s így ideje még jobb lett volna. A látottak alap­ján. bajnokunk 58 körüli formá­ban vanl 100 m hát: 1. Gyergyák (Egri Bástya) 1:11. 100 m női gvors: 1. Csuhány (Egri Bástya) 1:11.2. 2. Nagy (E. Bástya) 1:12.5. Ifjúsági bajnoki számok: 100 m férfi pillangó: 1. Fábián (E. Bástya) 1:10.6. 2. Korepta (E. Bástya) 1:15. 100 m férfi hát: 1. Hiba (E. Bástya) 1:13.7, 2. Kollányi (Gyön­gyösi Kinizsi) 1:18.1. 200 m férfi mell: 1. Fábián B. (E. Bástya) 2:48.1. Kiegészítő számok: 50 m úttörő gyors: 1. Ringen- hann 34.81 2. Frank 36.1, 3. Vaj- dovtes 36.1. (Mind a hárman az Egri Bástya versenyzői.) 200 m férfi sordülő gyors: 1. Pócsik (E. Bástya) 2:57.3. 100 m serdüiő leány gyors: 1. Mezei (E. Bástya) 1:16. 100 m serdülő leány hát: 1. Kelecsényi (E. Bástya) 1:31.7. 100 m serdülő leány mell: 1. Gaál (E. Bástya) 1:34. 2. Dániel 1:36.6. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Fellegi (Diósgyőri Vasas) 1:04.7, 2. Korányi (E. Bástya) 1:06.2. Ökölvívás Egri Vasas—Belügyi karhata­lom, határőrség válogatott 12:8. Eger, 800 néző. Az Egri Vasas öklözök szép győzelmet arattak a kitűnő erők­ből álló válogatott csapat elleni A találkozó a Pedagógiai Főis­kola udvarán felállított szorító- ban folyt le, nagyszerű hírverése­ként az ökölvívó sportnak. Győz­tesek: Jaczkó, Barta J., Bálint. Barta Zs.. Kalanovits (Egri Vasas), illetve Törőcsik Páter. Kun. Döntetlen a Pogonyi—Bacsó és az Argyelán—Paudics mérkőzés. NEPÜJSAQ Az MDP Heves megye) Párt­bizottságának lapja Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasé-nap. Szerkeszt) a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Mártírok tere 7. Postahók: 23. Telefon: 24-43. 24 44. 24-45 Szikra Lapnyomda Budapest VIII,. RSkk Szilárd utca S, Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály. Terjesztik: a Megyei Postahíva tál Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfl. zetési díj egy hóra 3.50. egy ne­gyed évre 10.50 forint. Előfizet­hető a postahivataloknál és kés> besftőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom