Népújság, 1955. június (44-52. szám)

1955-06-12 / 47. szám

8 NÉPÚJSÁG 1955. június 12. vasárnap. saura Pártunk Központi Vezetősége­tek június 8-i határozata kimond­ja, hogy lakosságunk tejjel és hússal való jobb ellátása, vala­mint egész mezőgazdaságunk fejlesztése érdekében az állatte­nyésztésen belül elsősorban a szarvasmárhatenyésztés a legfon. tosabb feladat. Különös súllyal áll ez a határozat megyénkre, melyben az elmúlt évek során nem emelkedett, hanem komoly mennyiségben csökkent a szarvas­marhaállomány. Ezért helyes és jogos, hoqy rendőrségünk kemény kézzel fel­lép azok ellen, akik e határozat betartását szabotálják, akik spe­kulációval, fekete vágásokkal sértik törvényeinket, megzavar- jak ellátásunkat. A napokban ilyen feketevágok kerültek rendőrkézre. A BM hatvani városi osztálya Őrizetbevétel mellett büntető el­járást indított Diczki János ku- lák, szihalmi lakos ellen, mert május hónapban a hatvani vásár alkalmával egy darab borjút já­ratiévá! nélkül megvásárolt és azt engedély nélkül levágta. Ezen­kívül a nagykökényesí földműves­szövetkezet húskimérőjéből kény­szervágásból eredő húst vásárolt, kilogrammonként 11 forintos ár­ban és azt Hatvanban és Szidal­mon 21 forintért értékesítette. Büntető eljárás indult Keresz­tesi Lajos tarnamérai lakos ellen is, mert Bencze János tarnazsa- dányi lakostól egy darab borjut vásárolt és azt engedély nélkül levágta. Lukács Illés gyöngyöshalászi lakos ellen is eljárás indult, mert június hónapban borjút vágóét enqedély nélkül. Dolgozó népünk elvárba, hogy a rendőrségi leleplezés folytán kézrekerült feketevágók felett sürgősen mondjon ítéletet bírósá­gunk. Egri Vörös Csillag. Június Zsurbin-család (szovjet)... 13—15: Szerelem engedély nélkül. Egri Dózsa filmszínházban jú­nius 12-től balettvi2fsgák, majd a Miskolci Déryné Színház vendég- szereplése. Gyöngyösi Szabadság: Június 9—15: Az eladó kísértet (angol). Gyöngyösi Puskin. Június 10— 13-ig a HÚséff próbája (szovjet). Hatvani Vörös Csillag: Június 12—15: Első számú közellenség (francia). Füzesabony: Június 12—13: Budapesti tavasz (magyar). 14— 16: Tavaszi vihar. A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL JÚNIUS 13-TÓL 16-IG Hétfő, június 13. Kossuth-rádió: 8.30: Zenekari hangverseny. 10.10: Tóth József énekel. 10.30: óvodások műsora. 11.00: Operarészlet. 11.30: El­beszélés. 12.10: Rádiójátékok ze­néiéből. 12.45: Mit kell tudni a letanuszfertőzésekről? 13.00: Gen- csi Sári és Melis György énekei. 14.25: Úttörő-híradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 15.40: Köny- nyü zene nagyzenekarra. 16.00: Ifjúsági fejtörő. 16.25: Gyermek­rádió műsora. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: Egy falu — egy nóta. 18.00: Riportműsor. 18.20: Kórushangverseny. 18.40: Az Ifjú figyelő postája. 19.00: Lá­togatás a könyvek, hanglemezek és zeneművek boltjában. 20.15: Corneille tragédiája. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Hazánk zenei életéből. 23.15: Kosárlabda Európa-bajnokság Budapesten. 23.45; A Rádió zenekara játszik. 0.10: Népdalok, Petofi-rádió; 14.00: Orosz ope­rákból. 15.00: Vidám kottafejek. 15.40: A sötét folyó. Regényrész­let. 16.00: Délutáni hangverseny. 17.00: A Zeneművészeti Főiskola DíSZ-kórusának hangversenye. 17.25: Filmzene. 18.40: Petres Zsuzsa énekel. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.50: Báthy Anna és Palló Imre énekel. 20.21: Sporthíradó. 20.41; Tánczene. 21.10: Népdalok, csár­dások. 21.40: Versek. 22.00: Klasszikus operettekből. 22.30: if i. Rácz Béla és zenekara játszik. Kedd. június 14 Kossuth-rádió: 8.30: A salgó­tarjáni népi zenekar játszik. 9.00: Indulók. 10.10: Zenés kirá idulás a világ körül. 11.00.- Nők negyed­órája. 11.30: Magyar fúvósegyüt­tesek műsorából. 11.50: Versek. 12.10: Magyar népi muzsika. 13.00: Könnyű hangszerszólók. 13.30: Oscar Strauss operettjei­ből. 14.25: Hangverseny gyerme­keknek. 15.00: Operarészletek. 16.40: Magyar szerzők kórus mű­veiből. 17.10: Válaszolunk hall­gatóinknak. 17.30: Szív küldi. 18.20: A Rádió tánízenekarának műsora. 18.55: Elbeszélés. 19.25: Bartók zongoramüvei. 29.20: Hí­res nőalakok Puccini operáiban. 20.50: Szülőknek nevelésről. 21.10: Békedalok. 21.20: A Rádió énekkarának hangversenye. 22.25: Szovjet népek dalaiból. 0.10: Ma­gyar nóták. Petőií-rádiö; 6.50: Szól a har­monika. 14.00: Népek zenéje, la.00: Könnyű zene. 15.30: Em­ber születik. Elbeszélés. 16.00: Színes magyar népi muzsika. Ií .00: Kamarazene. 17.30: A ma­gyar békemozgalom fejlődése. 17.45: Tánczene. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00: Vihar után. Színmű három felvonásban. 21.15; Operettrész- lehtk. 22.00: Zenekari hangver­seny. Szerda, június 15 Kossuth-rádió; 8.30: Operarész­letek. 10.10: Régi muzsika. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Kórus- hangverseny. 11.30: Legenda a nyulpaprikásról. 12.10: Tánczene a Csehszlovák Rádió műsorából. 13.00: Zenés irodalmi műsor. 13.20: Radies Béla Jenő és zene­kara játszik. 14.25: Ottörő-hir­adó. 14.50: Kamarazene. 16.00: Zenekari hangverseny. 16.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 17.1.0 Nemzetközi kérdések. 17.25: Ma­gyar népdalok. 18.00: Közös dol­gainkról. 18.15: Szív küldi. 19.15: jó munkáért szép muzsikát. 20.20- Zongoraműsor. 20.36: Mej- tusz: Az if.iú gárda. Opera három felvonásban. 22.15: Tíz perc 1. politika. 0.10: Boross Jolán éne kel. Petofi-rádió; 14.00: Művészle mezek. 14.40: Könnyű zene. 15.20: Szórakoztató zene. 16.20: He gyan lettem író. Elmondja Paie tai Boris. 16.40: Operarészletek. 17.40: Kamarazene. 18.30: M újság a tudomány és a technika világában? 18.50: Hajdu-Bihai megyei népi együttes műsorából 19.30: Az épülő kcmmunizmi.tr nagy országában. 20.00: Madri­gálok. 20.20: Sporthíradó. 20.40: A magyar irodalom története. 21.20: Nyári Károlv és zenekara játszik. 21.45: Miért egészséges a napozás? 21.55: Paul Robeáon és a Déliek férfinégyese énekel 22.25: Zenekari hangverseny Csütörtök, június 16. Kossuth rádió: 3.30: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. 10.10; Népzene. 10.50; Délelőtti hang­verseny. 11.30: Elbeszélés. 12.10: Operarészletek. 13.00; A tudo­mány és a vallás a világ keletke­zéséről. Könyvismertetés. 13.20: Huszita Jenő'operettjeiből. 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora. 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 16.00.- Szív kül­di. 16.20; Verses, zenés irodalmi műsor. 15.56: Hanglemezek. 17.10. Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egy falu — egy nóta. 18.00; Ipa­ri műsor. 18.20; Fiatal művészek hangversenye. 19.30: Tánczene. 20.20: „Lázadás Hangszerország­ban’ ’. Zenei tréfa. 21.00- Benjá­min László szerzői estje. 22.25: Tréfás magyar népdalok. 23.00: Éji zene. 0.10: Csárdások. Petőfi rádió. 6.50: Kórusok. 14.00: Zenekari muzsika. 14.40: A Rádió népi zenekara játszik. 15.00: Török Gyula két elbeszélé­se. 15.43: Hárfaműsor. 16.00: Szórakoztat,-; zene. 16.30: Zene­szerzői arcképek. 17.30: Eeszélő atlasz. 18.25: Bernards háza. Színmű 3 felvonásban. 21.15: Johann Strauss keringőiből. 2130: Sporthíradó. 21.50: Vidám kóru­sok. 22.20; Zenekari hangver­seny. Kőbányai Téglagyár felvesz agyagbányászokat, kemeneemira. kásokat, préselöket. _ 18 éves k ortól fiúkat, lányokat. Szállás éa étkezési lehetőség biztosítva. Je­lentkezés: Bpest, X., Jászberényi út 41 007. hrsz. Munkaügyi Osz­tály. NePOJSAO Az MDP Heves megyei Párt- bizottságának lapja Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasi-nap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőse» és kiadóhivatal: Egei. Mártírok tere 7. Postafiók: 28 Telefon: 24-43. 24-44. 24-45. Szikra Lapnyomda Budapest Vili. Rökk Szilárd utca 6 Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály Terjesztik: a Megyei Postahiva tai Hírlaposztálya és a hírlap- kézbesítő postahivatalok Elöfi zetési díj egy hóra 3.50. egy ne gveH évre 10.50 forint Előfizet hetö a postahivataloknál és kéz- besllőknél. 0o/^»sd ptnrasztnk! Tfrmvliï.s~*Àrf>tkt>ae tek ! Tszes-iafjak ! Kössetek sertéshizlalási és bacon-nevelési szerződést Jó átvételi árak 400 forint előleg, — nyári prémium az augusztus végéig átadott sertésekre. Mennyiségi prémium 5—20 db-ig 80 fillér, 21 db-tól 1 forint kg-ként, melyet társulással is megkaphatnak a szerződők. Hizlalási idő legalább 2 hónap. Bővebb felvilágosítást az Állatforgalmi Vállalat járási kirendeltségei és körzeti felvásárlói adnak. A VIT jelvényszerző versenyek megindulása elé Iskoláink testnevelésének és sportjának helyzeteiig. Pártunk és tanácsunk vezető szervei ez év márciusában fog­lalkoztak megyénk iskoláinak (általános és középiskolák) test­neveléséről és sportmunkájárói. Ezeken az értekezleteken el­hangzott értékes bírálatok és útmutatások után hatalmas fej­lődés mutatkozik gyermekeink testi nevelésében. Ha általános iskoláink sport- programját nézzük, azt láthat­juk, hogy nem volt hiábavaló az elvégzett munka, hiszen a torna- versenyek során 46 iskola, az évben első ízben rendezett kézi­labdában 51 iskola, labdarúgás­ban osztatlan iskolák kivételével, atlétikában szintén majd minden Iskola versenyez a körzeti, já­rási, városi bajnokságban, ahonnan a bajnokok június máso­dik felében a megyei bajnoksá­gok döntőjében vesznek részt. A mennyiségi és szervezettségi eredmény után nem maradt el a minőségi eredmény sem. Az országos bajnokságok során %z egriek megnyerték' a kézilabda- bajnokságot, számos helyezést értek el az atlétikában és ke­rékpározásban az egriek és a füzesabonyi pajtások is, Buda­pesten. Ezeken a bajnokságokon a kis pajtások nagy lelkesedését, szép versenyzését igen sok néző, szülő boldogan izgulta végig és sokszor tapssal jutalmazta a jövő kis Puskásait, Földesieit, Keleti Ágneseit . Még jobb és szebb eredménye­ket érnénk el, ha úgy a járási oktatási osztályok, mint az út­törő szervek jobban támogatná­nak és segítenének a szervezés­ben, de főleg a mozgósításban az igen lelkes testnevelőket a bajnokságok megrendezésénél. A különféle bajnokságok meg­rendezésében, sót anyagi támo­gatásában külön ki kell emelni az Egri Bástyát, ameiy sport­kör értékes díjakkal, érmekkel, felszerelésekkel sietett segíteni a pajtások testnevelésének és az utánpótlás biztosításának fontos kérdéséi. Igen sok nagy sport­kör példát vehetne az Egri Bástyától. Nincs szebb sport- feladat, mint az igen hálás kis úttörőkkel való foglalkozás, ez kötelességünk is. A sportmun­kához hasonlóan az iskolai testnevelés is sokat fejlődött. Testnevelőink, a nem szakosak is. helyesen látják a helyesen megtartott testnevelési órák ked­vező hatását az iskola életére, és igyekeznek már nemcsak rá­adás órát tartani, hanem szak- felügyelő és testnevelési előadó áltat bemutatott mintatanítások, és tájékoztatók alapján jobb és eredményesebb testnevelesi órá­kat is. Nagyon segíti a jobb és ered­ményesebb testnevelést a szakos tanárok (sajnos még nem mind) lelkes munkája, kik fáradságot nem kímélve, önzetlenül járják a. 3—4, hozzájuk beosztott álta­lános iskolát, ahol szakmai se­gítségükkel támogatják a nem szakos nevelők munkáját. Középiskoláink sportélete is tovább fejlődött. Minden közép­iskolánkban a Káli Gimnázium kivételével (itt hiányzik a tárgyi és személyi feltétel) jó testneve­lési és sportmunka folyik. A tavasz folyamán lezajlott torna, vívás, atlétika, kosárlab­da. labdarúgás, atlétikai verse­nyek úgy minőségileg, mint tö­megesség szempontjából szín­vonalasak voltak. Az első ízben megrendezett labdarúgó-bajnokság, az Eger­ben megrendezett országos úszó- verseny és vízipolő-tcrna igen nagy sikernek könyvelhető el, ahol színvonalas és szép ver­senynek voltak tanúi a nézők. Mmoséglieg is komoly fejlődés -olt tapasztalható az elmúlt idő- Pfil'. az e#f‘ Dobó Gimnázium tornaszcsapaia országos baj­nokságon elért negyedik he­lyezése. az egri Dobó Gimnázium országos úszóversenyén elért eisó, az egri Közgazdásági Teeh- niKum harmadik, a hatvani is­kolák ötödik helyezése, vala­mint az egri válogatott csapa­tok (torna, kosárlabda, vívás) a miskolci válogatottak felett ara­tott 4:l-es győzelem, stb. mind azt igazolják, hogy iskoláink sportéletében nagy fejlődés és mozgolódás van. Reméljük, hogy a két hét múlva megren­dezésre kerülő országos atléti­kai pályabajnokságon is szép Heves megyei eredmények fog­nak születni. Az iskolai testnevelésről adott igen szép képet az egri nagy­tömegű és élményszerü év- végi tornabemutató Egerben, ami az egri testnevelő tanáraink jó munkáját tükrözte. Gerzovich József Közép és általános iskolai sporteredmények Általános iskolai Eqer városi labdarúqó-Dajnoksáq: 1. Eger III. sz. ált isk. 2. Eger V. sz. ált iskola. A két csoportgyőztes döntőjét a III. sz. ált Iskola és V. sz. ált isk. pajtásai a stadion gyepén vasárnap játszották !e, ahol a III. sz. iskola lelkes és szép játékával 3:1 arányban győzte le az V, sz. isk. pajtá­sait. Középiskola: szerdán Gyöngyö­sön játszotta le a Hatvani Vegy­ipari T. és az Egri Kozgazd. T. a megyei középiskolai labdarúgó döntőt, ahol a Vegyipari Techni­kum lelkesebb csapata 2:1 arány­ban győzte le a képzettebb, de fáradtabb egrieket. A bajnoksá­got tehát a Hatvani Vegyipari T. nyerte meg. 2, Egri Közg. Techni­kum, 3. Egri Mezögazd! Techni­kum i. Gyöngyösi Mezögazd. Technikum. Vasárnap mintegy 350 résztve­vővel rendezte meg a MT okt. oszt. a megyei középiskolai atlé­tikai bajnokságot Egerben. Jobb eredmények: Nők; 100 m síkfutás: 1. Bata Teréz 12,8 (Egri Tanítóképző). 400 m síkfutás: 1- Halmócki Borbála (Gyöngyösi Gimn.) 67.8. 4X 100 m váltó; 1. Egri Tanítóképző A-csapata 54.8. Magasugrás: 1. Balázs Judit (Egri Leánvgimn.) 143 cm. Magasugrás csapatban: 1. Egri Leánygimná­zium 122.6. 2. Egri Tanítóképző 121 cm. Távolugrás: 1. Bóta Ró­zsi (Tk.) 477. 2. Bata Teréz (Tk.) 467. 3. Dobos Katalin (Tk.) 461. Távolugrás csapatban.- 1. Egri Ta­nítóképző 445 cm. Súlylökés: 1. Hegedűs Györgyi (Egri Lg.) 10,77. Díszkoszverés: 1. Hegedűs Györ­gyi (Lg.) 34.45. Gerelyhajítás: 1- Hegedűs Györgyi (Lg.) 31.21. Há­rompróba; 1. Bóta Rózsi (Tk.) 1549 pont. 2. Dobog Katalin (Tk.) 1492 pont. Férfiak: 100 m síkfutás: 1. Bukucs Ferenc (Dobó gimn.) X1.6. 400 m síkfutás: 1. Ébner Gábor (E. D.) 57.5. 1500 méter- 1 Má- csár József (Et.) 4.19. 4 X 100 m váltó: 1. Egri Közg. T. 51.2. 4 X 400 m váltó: -1. Egri Közg. T. 4.10. 2. Egri Tanítóképző 4.13. 4X 1000 m váltó: 1- Egri Közg. T. 11:56.8. Magasugrás: t. Nikhá- zi (G. E. D.) 160 cm. 2. Jakab György (E. D.) 160 cm. Magas­ugrás csaoat: 1. Egri Dobó gim­názium 149 cm. Távolugrás: 1 Vámos György (Egri K. T.) 570. Távolugrás csapat: 1. Egri Dobó gimnázium. 327 cm. Súlylökés: 1. Burovicz János (E. K. T.) 10.32. Súlylökés csapat: 1. Egri Köz­gazd. T. 8.54. Diszkoszvetés- 1- Soós Gyula (E. K. T.) 31.20. Ge­relyhajítás. I. Marmoly Gyula (E. K. T.) 41.26. Gerelyhajítás csapat- 1. Közgazgasági Techni­kum Eger 36.36. ötpróbában: 1. Nagy Gyula (Gyöngyösi gimn.) 1317 pont. Az összesített pont­versenyt és a vándordíját végle­gesen az Egri Tanítóképző nyerte 397 ponttal. 2. Egri Közg. Tech­nikum 330 pont. 3. Egri Dobó gimnázium 173 pont. 4. Egri Leánygimnázium 163 pont. 5. Gyöngyösi gimnázium. 54 pont. Sajnálatos, hogy a hatvani is­kolák nem vettek részt a verse­nyen, mert a benevezést és a versenyt nem küldték be időre. Ebből tanulhatnak, hogy a pon­tosság a sportban is erény. Saj­nálatos továbbá hogy az Egri Közgazdasági Technikum a pont­versenyt a lányok nem indítása miatt vesztette el. Nem volt zavartalan a megyei ifjúsági labdarúgóválogatott felkészülése Vasárnap megindulnak a küz­delmek a „Magyarország ifjú­sági válogatott bajnokcsapata" címért. A résztvevőket négy csapatba osztották, a csoport- győztesek játszanak majd egy­mással az első helyért. Heves megye csapatát Budapest IV.. Nógt-ád, Borsod. Hajdú és Sza­bolcs megyék csapataival a III. csoportba osztották be. A megyei ifjúsági keret fel­készülése nem volt zavartalan. Az előkészületi munkák április­ban — az MTSB-nél történt hosz- szadalmas vizsgálatok miatt — úgyszólván teljesen szüneteltek, majd edzőváitózás is történt: Varjú Vilmos helyett a hatvani Seréss Gyula vette át a keret irányítását. Májustól kezdve aztán tervszerű munka kezdő­dött, a fiúk hetenkint kétszer edzőméj-kőzést játszottak. Leg­utóbb Füzesabonyban egy ve­gyescsapat ellen 8:3 arányban győztek, majd Gyöngyös ifjú­sági válogatottjától 3:2-es vere­séget szenvedtek. A vereség ellenére jól mozgott a keret és úgy tűnik, mintha a támadósor játéka felülmúlná az elmúlt évek csapataiét. A megyei 1. o. bajnoksággal párhuzamosan fo­lyó ifjúsági bajnokság új tehet­ségeket hozott felszínre, a ré­gebbről ismert játékosok pedig határozottan megerősödtek. Itt elég, ha az Egri Bástya Taká­csát, Tomsóját, az Egri Vasas Kelemenjét, a gyöngyösi Makait, Mielőtt bútort vásárolna, te­kintse meg a Jászárokszállási Füldmüvesszövetkezet május 1-én megnyílt BUTOR SZAKÜZLETÉT. A legszebb háló- és konyha­bútorok garnitúrában és dara­bonként is megvásárolhatók. Komplett háló garnitúrák már 3601 forinttól kaphatók. Az újonnan megnyiit üzletben mezőgazdasági kisgépek és fel­szerelések is széles választékban kaphatók. Szeretettel várjuk a környék kedves vásárlóit. Jászárokszállási Földmű vesszövetkezeL Hét punira nőtt Pétervására előnye a negyei H. o.-ban Sok meglepetés akadt a megyei II. o. bajnokság vasárnapi for­dulójában. Aoc súlyos vereséget szenvedett otthonában a kitünően játszó Gyöngyösi Törekvéstől, míg Recsk Pusztaszikszón, Heves pedig Tarnaszentmárián hagyta mind a két pontot. így a jó for­mában lévő Pétervására biztosan halad a bajnokság felé. Bizonyos mértékig meglepetésnek ' számít az utolsó helyezett Verpelét adá- csi pontszerzése valamint a gyengén szereplő erdőkövesdiek nagy gölarányú győzelme a Siro- ki Vasas ellen. Az Egri Bástya II. továbbra is „gyengélkedik”, ez­úttal tehetetlen támadósora miatt kapott ki. Eredmények: Gv. Vasas—Péter­vására 1:3, Apc—Gy. Törekvés 1:5, Pusztaszikszó—Recsk 2:0. Tarnaszentmária—Heves 4:1, Máíraderecske—Egri Bástya II. 1:0, Adács—Vernéiét 1:1, Erdö- kövesd—Siroki Vasa« 5:2. A II. o. bajnokság állása 1. Pétervására 12 11 _ 1 43:10 22 2. Gy. Törekvés 12 7 . 1 4 27:20 15 3. Apc 11 7 1 3 22:22 15 4. Recsk 11 6 1 4 22-22 13 5. Heves 12 5 3 4 17:20 13 6. Mátraderecske 12 5 5 28-22 12 7. Tarnaszentmária 12 4 o 5 24:20 11 8. Adács 12 4 3 5 ’ 17:17 11 9. Pusztaszikszó 12 4 3 5- 17:22 11 10. Sírok 12 4 2 6 24;27 10 11. Gy. Vasas 12 4 2 6 18:28 10 12. Egri Bástya II. 12 4 1 7 19:24 9 13. Erdőkövesd 12 y 4 6 13:29 8 14. Verpelét 12 l 4 7 12;25 6 a füzesabonyi Mencsiket, vagy a selyp! Szokolát említjük. Sajnos a fent elmondottakon kívül más okok is gátolják a jó felkészülést. Egyes sportkörök egyszerűen nem törődtek a vá­logatott csapattal, nem tulajdo­nítottak fontosságot szereplésük­nek. Ezek a sportkörök és sportvezetők úgy tátszik nem tudják, hogy egy-egy megye labdarugósportját az ifjúsági válogatott eredményei fémjel ■ A, ,.mi megyénk válogatott­ja eddig még minden évben gyengén szerepelt e tornák so­rán s úgy véljük, nem nehéz párhuzamot vonni a gvenge szereplés és felnőtt csapataink NB. Il.-bol való kihullása kö­zött .... Az ifjúsági bajnokságban ki­válóan szereplő Hatvani Törek­vésből egyetlen egy játékost sem találunk a keretben! Nem másért, mert a közös edzések­ről többízben is távolmaradtak. Mondanivalónkat egészítsük még azzal ki, hogy az MTSB is csak az utóbbi időben nyújtott megfelelő támogatást "az ifjúsá­gi bizottságnak. Vasárnap tehát újból vizsgáz­nak Heves megyei ifjúsági lab­darúgói. Az egri stadionban ket­tős mérkőzésre kerül sor: 14 órakor Nógrád—Hajdú, 16 óra­kor pedig Borsod—Heves csa­patai játsznak egymással. Heves megye csapata az alábbi játékosokból kerül ki: Lezsák, Takács, Tomsó, Trego- va, Miskolci (Egri Bástya), Czél, Kelemen (Egri Vasas), Szokola, Szűcs (Selyp), Mencsik, Román (Füzesabonyi Törekvés) Makai, Keszthelyi (Gy. Kinizsi). Június 12-én (vasárnap) indul meg a VIT jelvényszerző ver­senysorozat első versenye Eger­ben. Az egri stadiont birtokuk ha veszik a tömegek. Izmos ka­ik repítik a diszkoszt, dobják súlygolyót. Ruganyosán kerül­nek a rnagasugró-léc fölé, s több métert repülve a levegő­ben érnek földet a távolugrás­ban. Erő, szépség, ügyesség, egészség, népünk életereje mu tatkozik meg ezekben a verse­nyekben, amelyeket a DISZ TI. kongresszusának tiszteletére rendez a városi TSB. A hat vei- senyszámban való eredményes ’ szereplés esetén a résztvevők megkapják a Világifjúsági Ta­lálkozó gyönyörű kivitelezésű jelvényét. À versenyen részt ve­hetnek 14 életévüket betöltő kortól mindkét nembeli sporto­lók, dolgozók, iskolai tanulók. A VIT jelvényszerző verseny keretében hat meghatározott számban kell eredményt elérni, az alábbiak szerint: 100 m futás, magasugrás, grá­nátdobás. 400 m futás, -távolug- rás, súlylökés. Négy korcsoport­ban, az érvényes pontérték táblázat alapján . versenyeznek a sportolók: 1940—41 évben születtek, 1935—39. 1930—34, 1929-ben, vagy előbb születtek. A pontértékelés a korcsoportok­nak megfelelően történik. A sportköröknek, üzemeknek, iskoláknak, intézményeknek szép feladata ezeknek a tömegverse- nyeknek felkarolása, elősegít­ve az ifjúság és a felnőtt dolgo­zók sportolását, védve azoknak a sporton keresztül Is egészsé­gét, s nem utolsósorban sok örömmel, vidámsággal teli na­pokat szereznek tömegeik szá­maim a szép egri stadionban! Reméljük, hogy mindent el­követnek az illetékesek (edzők, sz. o. vezetők, sportköri elnök­ségek, üzemi sporíi'elelősök, test­nevelő-tanárok, DISZ sportfele­lősök stb.), hogy a VIT jelvénj’- szerző versenyek elérjék a ki­tűzött célt: minél több ifjú, le­ány, felnőtt férfi és nő tegyen hitet a sportkultúra mellett a DISZ II. kongresszusának szel­lemében. annak tiszteletére! Szépen fejlődnek a Bástya fiatal úszói Jól sikerült úszervsenyt ren­dezett vasárnap az Egri Bástya úszószakosztálya. A fiatalok is­mét jól rnutakoztak be a szép számmal egybegyűlt közönség­nek, és néhány számban egé­szen jó eredmény született. Kü­lönösen az úttörő Frank hátú szása, a serdülő Gál mellúszása jelentett élményt, ez a két kis­lány komoly ígéret a jövő szá­mára. De ott vannak a többiek is: Stecz. Szabó S., Vajdovics, Mezei, Kelecsényi — mind megannyi tehetség. A fiúk közül Bolya, Korényi, Denk, Bodnár és Korponai mutattak jó formát. Eredmények. 50 m útörő le­ány hátúszás: 1. Frank 43,3, 2. Vajdovics 44.7. 3, Erdélyi 48.1. 50 m úttörő fiú piUangóúszás: 1. Bolya 41.9, 2. Katona 42.8. 3. Bodnár 43.1. 100 m. serdülő leány hátúszás: 1. Mezei 1:31, 2. Kelecsényi 1:32, 3. Bóta 1:49.2. Versenyen kívül indult Nagy Éva és Gyergyák Magda, Nagy Éva 1:25.9, Gyergyák pe­dig 1:28-as időt ért el. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Korényi 1:05.5, 2. Póesik 1:10, 3. Frank 1:13.3. Verse:1 yen kívül Korep- ta: 1.04. Gyergyák Károly (há­ton) 1:10.4. 100 m női mellúszás: 1. Kiss Judit 1:34.2. 2. Gál 1:34.6, 3. Bácskái: 1:35.3. 50 m. úttörő leány mellúszás: 1. Stecz 44.7, 2. Szabó 45,6, 3. Horváth 48,5, 50. m. úttörő fiú mellúszás: 1. Denk 43.2, 2. Korponai 43.3. 3. Gál 44.9, 50. m. úttörő fiú gyors: 1. Bodnár 33.9, 2. Katona 35.2, 3. Bolya 37.1. 4x100 m női korosztálynél­küli gyorsúszó-váltó; 1. Bás­tya A csapat (Szabó, Bocs­kai, Kiss J„ Gyergyák N.) 2:21.2. ,2. D. csapat 2:22.2, 3. C. csapat 2:25.2. A váltóban ki- tőnű idők születtek. Gyergyák 30.7, Csuhány 32,2, Nagy Éva 32.2. Kelecsényi 34.2, Mezei 34.7-et úszott. A váltóban indu­ló 16 versenyzőnek az átlaga sportköri viszonylatban kiváló. ki egri ..Zalka Máté'1 lövészklub fiatal versenyzői kitünően szerepeitek a területi versenyen A MAÖHSZ Salgótarjánban ren­dezte meg területi lövészverse­nyét. ahol az Egri „Zalka Máté’’ lövészklub csapata — jó egyéni teljesítmények után — a II. he­lyet szerezte meg. A nyílt irányzékű kispuska lövészetben Pápista Gyula 258. Trencsénviné Imre Rózsi 238. Mezei Miklós 227, Alexa Béla 226, Bóts József 212, összesen 1161 köregységet értek el. A bármilyen rendszerű kis­puska számban pedig Pápista Gyula 257, Mezei Miklós 248. T. Imre Rózsi 244. Alexa Béla 740, Bóta József 240 köregysé­get lőtt. összesen 1229 kör. A felsoroltak közül ki kell emelnünk T. Imre Rózsi eredmé­nyét. mellyel megszerezte a II. osztályú sportoló címet. Az Egri Lakatosárúgyár sztahanovista he­gesztője szorgalmasan készült a versenyre, példát mutatva „Dobó Katicá” utódainak. Különösen az álló testhelyzetben elért 87 kö­rös eredménye kiváló. Meg kell említenünk, hogy 'T. Imre Rózsi napi 8 órai villanyhegesztés után tartja edzéseit, ami nem nagyon használ a szemnek. Legalább is célíövés szempontjából item! Ili. osztályú minősítést ért el Mezei Miklós, a MÁV Fütöház főmozdonyvezetöje, de minder remény megvan a II. oszt, szint­elérésére is. A lövészkiub rövidesen meg alakítja ötalakos pisztoiylövő- szakosztályát amely iránt máris nagy érdeklődés nyilvánult meg. A céllövészet szép és nemes sport, A MAÖHSZ minden felté­telt biztosít a fiataloknak. Rajta, kapcsolódjatok be a lövészklub munkájába! Murányi László SPORT SOROKBAN ÚSZÁS: Bakó Jenő. az Egri Bás­tya mesteredzője a magyar úszó- válogatottak egy csoportjával Hamburgba utazott. LABDARÚGÁS. Az egri városi bajnokság állása; 1. Szpartakusz 6 nonttal 29:5 gólaránnyal, 2. Építők 6 ponttal. 16:17. 3. Törek­vés 5 ponttal 3:7. 4. Dózsa II. 3 ponttal, 6:6, 5. Bervai Vasas 3 ponttal 10:16. 6. Lakatosárúgyár 3 ponttal. 3:25, 7. Traktor 2 pont­tal 1:0, 8. Bástya III. 2 ponttal, 7;9 gólat-ánnval. KÉZILABDA: Megyei bajnoki eredmények: Gvöngvösi Kinizsi— Hatvani Kinizsi (férfi) 49:42, Hat­vani Kinizsi—Gyöngyösi Kinizsi (női) 54:40. Mindkét mérkőzést Gyöngyösön játszották. Lőrinciben szintén két találko­zóra került sor. Az Egri Kinizsi férfi csapata 71:39 arányban győ­zött a Lőrinci Vasas ellen, míg a Lőrinci Vasas női kézilabdázói 27:22 arányban bizonyultak jobb­nak az Egri Építők együttesénél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom