Népújság, 1955. május (35-43. szám)

1955-05-01 / 35. szám

ELŐRE A NAGYÜZEMI SZOCIALISTA MEZŐGAZDASÁG ERŐSÍTÉSÉÉRT ÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSÉÉRT! 1/ Gyurkó Géza: cÆ izéyiy RETTENETESEN szégyelte magát. A fene belé, hat éve dolgozik, még beteg se volt soha, mulasztani meg... no, íszen... szép is }ett volna, nem olyan ember ő. Tudja, mi a beesület. De hát most? Úgy érezte, hogy mindenki őt nézi, gúnyosan, megvetően, hogy no fiú, szép kis sztahanovista vagy te! Csak úgy ellógni a munkát, mi? Felnézett cipője orráról, amelyet nagy elmé- lyiiltséggel tanulmányozott ed­dig — de senki sem nézett rá gúnyosan, nem is szóltak hoz­zá. Persze, mit is szóljanak, pont hozzám. Már szóba sem állnak velem — s olyan ke­serű lett a szájaíze, mint teg­nap hajnalban, amikor kegyet­len fejfájással ébredt. Az a pi­szok Kovács Feri, az vitte őt az hasba. Úgy bírja az az italt, hogy más ember a vizet sem. Ú meg berúgott, csúnyán, még az asztalt is feldöntötte otthon. A gyerek felsírt, az asszony csak tátogott a meglepetéstől, tegnap meg nem jött be a mű­szakba. Hogy a fene ette vol­na meg a második fröccsöt. Mert a második viszi a bűnbe az embert. — Csorba Vendel — ijedten kapta fel a fejét, mikor nevét olvasták. No most . >. most. — Izé. ; ; hogy is mondjam csak, tegnap feküdtem le, mert «.. hát.. ; — topogott nagy kínban, hogy is mondja el ott­honmaradása történetét. Mert azt csak úgy, egymondatban.. s szóval azt nem lehet. — Jól van — legyintett Kó- feai Jani báesi. az aknász — majd elmondod--»*-, s már óa*. dúlt is befelé a bányába. A brigád tagjaj, köztük Csorba, kényelmes léptekkel bandukol­tak utána. FELLÉLEGZETT, hát ez könnyen ment. Nem is szóltak. De nagy marha vagyok, hogy így begyulladtam. Utóvégre sztahanovista volnék, soha nem mulasztottam, még szép, hogy nem kezdett el velem kiabálni Jani bácsi. Tudja, hogy nem ez a természetem. A kis Takács (a termete, s ko­rántsem a kora miatt kapta a kicsinyítő jelzőt) kérdezte csak meg, míg félrehúzódtak a rob­bantás alatt, hogy mi az, csak nem névnapoztál be valahol? De ő is inkább csak tréfának szánta a kérdést, mintsem célzásnak. Otthon az asszony még min­dig hallgatott. Rendkívül szí­vére vette, hogy hat esztendő után részegen és hajnalban jött haza az ura, meg, hogy ráadásul dolgozni se ment másnap. Hallgatott hát ő is, játszott a gyerekkel, megsze­gezte a nyulak ketrecét — el­telt a délután is, az este is, s lassan az egész hét. A kelle­metlen emlék úgy elsülyedt a lázas napok tengerébe, mint egy rosszul épített, s csak úgy kísérletképpen vízrebocsátott hajó. Egy este, bérfizetés után ki­sétált az utcára. Az asszony, meg a gyerek még délután el­mentek az anyjáékhoz, üres volt a ház, csak a két belga nyúl ugrált ide-oda szűk ket­recében. Álldogált egy ideig a kapu előtt, mélyeket lélegzett a friss tavaszi levegőből, az­tán elindult felfelé az úton. A kocsmából a lámpafénnyel ve­gyest hangos nevetés szűrő­dött ki. Hívogató fény volt ez, olyan, amely egyaránt vonzza az éjjeli bogarakat, meg az egyedülálló embert. Belépett, innen is, onnan is köszöntöt­ték. Kért egy fröccsöt, s leült az egyik asztalhoz. Nagy Mis­ka vitte a szót, régi bányász, megjárta mind a hét világot, s mint ilyen ember, magába szí­vott mindent, amit látott, hal­lott, rendszex-telenül, kapko- dóan. Bőven szórta felszedett bölcsességét, de elég meggyő­zően védeni is tudta a maga igazát. Csakhogy ezek az igazságok néha elég fur­csán hangzottak, s főleg nem mindenkor voltak hasznosait. Olyan izgága embernek ismer­te mindenki, aki jól bánik ugyan a csákánnyal, csak a természete — szóval ott hi- bádzott valami. Csorba mon­dat közepén kapta Nagy Mis­kát, amint örökké borostás ál­lát vakargatva, éppen a bére­zésről fejtette ki egyéni véle­ményét. — ; ;. szóval mondjon, aki amit akar, az én csákányom nem fejti ki másnak a forintot ; -. Magam kezéből éltem min­dig, ezután is úgy akarok. En­gem sem dajkált senki, én sem leszek pesztonka a vén fejem­mel ... Ki hallott ilyet, hogy idejöjjön valaki a bányába, oszt tanítsam pénzért, méghoz­zá az én pénzemért. Mindig a mi bőrünkre találnak ki vala­mit .. ; VARGA GYURI fiatal, olyan harminc éves forma bá­nyász ellenkezni próbált: — Csak van azért ebben igazság. A mi frontunkon van két-három jó szenelő vájár, kiverik a 12 köbmétert is. Mi meg épp hogy teljesítjük a normát. A front persze még mindig kevés szenet ad... Az volna a jó, ha mindnyájan megadnánk a 12 köbmétert.. § nem? — Hát ki tiltja azt meg ne­ked. Én nem. Tőlem ákár'á"T4 ' köbmétert is. Csak ne az -én pénzemen. Nem igaz, Csorba? Csorba, hogy ilyen váratla­nul rántották be a beszélgetés­be, amelyet csak félfüllel hall­gatott, bólintott, hát hogyne, persze. Bár az agyába ott- mo­toszkált, amit a legutóbbi ter­melési értekezleten hallott, s maga is helyeselt, hogy hát sok szén kell, ahhoz meg sok jól teljesítő bányász. Neveljék tehát jó bányászokká a gyen­gébbeket, azok, akik értenek a mesterséghez, meg volt ott szó a fegyelemről is< meg miegy­másról. De hát úgysem váltja ő itt meg a világot. ; : — Na, látod — vágott az asztalra diadalmasan Nagy Miska —, ő sztahanovista és neki is ez a véleménye. Nem szoktam én csak úgy a levegő­be beszélni — emelte fel a poharát, s jót húzott belőle. Aztán valami vidám történet­be fogott. Csorba már nem is emlékszik vissza, hogy mibe, csakhogy ittak, sokat, Nagy Miska meg vált, húzta az asz- szonnyal, hogy az a férfi ott­hon, s a pénz, amit még nem adott oda az asszonynak, jócs­kán megcsappant. Otthon éb­ren volt még Erzsi, s amint meglátta a részeg urát, egyből rákezdte: — Hát most már ez mindig így lesz? Hát most már te is felcsaptál a részegek közé? Te, részeg sztahanovista. Hol a pénz, add ide... ! — No, Erzsikém, ne izélj már. Nem vagyok én részeg, már hogy is volnék — próbálta bizonygatni ingadozó józansá­gát, de nem valami nagy si­kerrel. CSORBA TÁTOTT szájjal horkolt, az asszonyt némán rázta a sírás, ott feküdt az ölében a pénz — ami megma­radt. — Én édes jó istenkém, hát most már ez így lesz, mindig így lesz. Mi ütött ebbe az em­berbe, mi történhetett vele? Hajnalban hiába rázta fér­jét, keljen már fel, itt van az ideje, hogy műszakba indul­jon, Csorba fel-íelhorkanva tiltakozott az ébresztés ellen, majd a fal felé fordult, újból elaludt. A jelenet megismétlődött: ismét félszegen magyarázkodni próbált Kókai Feri bácsi előtt a rákövetkező nap reggelén, az ismét intett, s elindultak a bányába. A munkában nem le­hetett semmi változást észre­venni — egyelőre. De Csorba mind gyakrabban eljárt a kocsmába, később már a boros házakhoz is, egyre gyakrabban keveredett haza részegen, s hol elment ilyenkor másnap dolgozni, hol nem. Otthon rendre követte egymást a ve­szekedés, kevesebb lett a fi­zetés — s egy éjszaka, miután Nagy Miskáék kigúnyolták, hogy még mindig annyira tart az asszonytól, arculütötte ve­szekedő feleségét. A pofon éle­sen csattant a szobában, Csor­ba is kijózanodott egy pilla­natra, érezte, hogy most vala­mi megbocsáthatatlan történt, hogy ezzel az élete egy darabja zárult le, talán mindörökre. S egy nagyobb ivás után két nappal, mikor műszakra ment, az öreg aknász figyelmeztette: — Vendel, figyellek, jó lesz, ha abbahagyod, már régen je­lentenem kellett volna, hogy igazolatlanul mulasztasz.. : Ajánlom, ez legyen az utolsó. Csorbában felforrt a vér. Vele beszélnek így, a sztahano­vistával, aki ha.akar, egy óra alatt elvégez annyit, mint más egy műszak alatt. Nagy Mis­kával, meg Kovács Ferivel az­tán nem lehetne így beszélni. Igazuk volt, nem szabad hagy­ni, mert kölyköt csinálnak az emberből. — Tartsa a száját Jani bá­csi. míg szépen van... ne üs­se az én dolgomba az orrát — vágta vissza dühösen. Az öreg aknász csak hüle- dezett, de egykettőre megtalál­ta a kellő hangot. — Egy fiam, velem ne szem- telenkedj, mert itt én vagyok a vezető, nem fröccsért, de munkámért. Különben, amit megmondtam, ahhoz tartsd magad — és faképnél hagyta a veresedő Csorbát. Ahogy lefelé ballagtak a munkahelyre, a kis Takács odakeveredett az aknászhoz. jól nem — Jani bácsi.:; csináltuk. *— Mit? — mordult vissza az öreg. — Majdnem késő... bizony, majdnem ... Nem lett volna szabad ennyire elnézned, s nem lett volna szabad nekem ennyire hallgatnom. Az öreg elértette, kiről is, miről is van szó, de hallga­tott. Egymás mögött lépeget­tek a szűk vágatba, mígnem egyszer csak hátraszólt, hal­kan, hogy csak Takács hallja. — Te vagy közöttünk a kommunista, beszélj vele, én meg jelentem... S DÉLUTÁN, a műszak után Takács, meg Csorba együtt bandukoltak hazafelé, nagyo­kat hallgatva. Csorba várt, érezte, hogy mondani akar ne­ki valamit Takács, az meg a szavakat keresgélte. — Talán szép nyarunk lesz végre . :, mit gondolsz? Csorba felnézett a szép nya­rat bizony még soványan Ígé­rő szürke égre, s helybenha- gyólag bólintott. — Te nem mehetsz üdülni... tudod? — Miért? — sztahanovista vagyok ... Különben is éppen az idén akartam végre az asz- szonnyal nyaralni. — Megérdemli, derék asz- szony a feleséged ... Csorba elvörösödött és siet­ve helyeselt. — :..De mégsem viheted, lógtál komám .. ; jobb is, ha nem hivatkozol a sztahanovis­ta címre. — Mit akarsz velem, leckéz­tetni, ezért jössz velem? — állt meg hirtelen, inkább za­vartan, mint dühösen Csorba. Takács nyugodtan intett. — Azt... leckéztetni. Tehe­tem, mert jóval idősebb va­gyok. Engem csillekötéllel ver­tek meg egyszer, mert elalud­tam lent a bányában, pedig már akkor húsz órát voltam bent és még 15 éves sem vol­tam. Úgy vertek öregem, hogy még ma is érzem a csontjaim­ban a verést... Te meg — le­gyintett — lassan már úgy jársz dolgozni, mint ahogy az ember szomszédolni jár. Ha kedve van hozzá . ; : — Nem igaz, érted! Nem igaz. Nem tagadom, mulasztot­tam, de hat év alatt soha... soha nem mulasztottam. És most lógósnak, talán . ; ; talán egyenesen csirkefogónak né­zel? Mond, hát csirkefogó va­gyok én? Takács hallgatott, előhúzott két cigarettát, egyiket oda­nyújtotta Csorbának, rágyúj­tottak. — Azt nem mondtam, de ar­rafelé indultál. Fiatal Vagy, becsületet szereztél hat év alatt, igazad van. S hat hónap alatt majd eljátszottad . ;. Hal­lottam, vered az asszony!, ke­vés pénzt viszel haza, Nagy Miskával, meg Kováccsal iszol, nyakra-főre, pedig mindkettő megrögzött iszákos agglegény. Egyelőre még csak a szabad­ság, meg a hűségjutalom úszik, az sem kis dolog, de aztán jön a becsület. Abból pedig csak egy van az ember­nek, azt hagyjuk mi a gyere­kekre. A bányászbecsületet, érted komám? Csorba mereven nézte a föl­det, mintha oda lenne írva a védekezése. De elszórt, apró széndarabokon kívül semmit, de semmit nem látott a földön, amit felhasználhatna védeke­zésre . . : —Szégyelem, Takács elvtárs nagyon szégyelem... — mor­mogta elkomorodva a foga alatt, talán, először szólítva elvtársnak a kis Takácsot. — Az a könnyebb, szégyel- ni — felelt vissza emez. Attól még maradhat minden a ré­giben ... Változtatni, s tanul­ni abból, amit , tettünk ... szóval úgy gondolom, az a bá­nyászhoz méltó. Nem?... Na én erre megyek, üdvözlöm a feleséged és hát... próbálj gondolkodni azon, amit mond­tam. Mi várni tudunk rád ... Csorba egyedül maradt, az­tán lassan elindult ő is haza­felé. A ház előtt megállt egy pillanatra, szokása szerint le­sunyta a fejét, majd hirtelen benyitotta a kaput, s belépett rajta. A kapu élesen csattanva be­zárult Csorba Vendel bányász mögött. ÜNNEPI JELENTÉSEK Üdvözöljük új élüzemeinket Egyéves küzdelem után az Egri Dohánygyár dolgozói új­ból elnyerték az élüzem ki­tüntetést és a vele járó zász­lót. Az élüzem ünnepélyt áp­rilis 3-án tartották meg. Szabó Lászlómé megnyitó szavalata után a dohányipar kiküldötte Dobos József elvtárs köszön­tötte a gyár dolgozóit és át­adta az élüzem kitüntetéssel járó zászlót. Beszédében el­mondotta, hogy a Dohánygyár munkásai az élüzem kitünte­tést az első negyedéves terv 102,5 százalékos túlteljesítésé­ért az egy főre eső termelé­kenység növeléséért, az 5,9 szá­zalékos anyagmegtakaritásért kapták. Ezért a kitüntetés mellett több dolgozónak pénz­jutalmat is nyújtott át. ár. Vendrei Géza, a Dohánygyár igazgatója rövid beszédében az előttük álló feladatokat ismer­tette. Felhívta az üzem dol­gozóinak figyelmét arra, hogy a jövőben is lelkes munkával, a második negyedéves terv túl­teljesítésével, az olcsóbb és jobb termeléssel tartsák meg az élüzem kitüntetést. Ezután többeknek pénz- és különféle tárgyjutalmakat nyújtott át. A Recski Ércbánya dolgozói az első negyedévben elért ki­váló eredményeikért szintén megszerezték az élüzem kitün­tetést. Az ünnepélyt május 1-én tartják meg, ahol a dol­gozókat megvendégelik és a legjobbakat munkájuk elisme­réséül jutalomban is részesí­tik. Az élüzem kitüntetést a kö­vetkező üzemek nyerték még el: a rózsái IX. akna. a Mát- ravidéki Erőmű, a Gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár, az opci Fémtermia Vállalat Gyöngyösi Kitérőgyár A Gyöngyösi MÁV Váltó- és Kitérőgyártó Üzemi Vállalat dolgozói méltó eredményekkel köszöntik nagy ünnepüket. Kü­lönösen a Beloiannisz szege- cselő-brigád végzett példamu­tató munkát. A brigád 133 százalékos teljesítményt vál­lalt a nagy napra, de 160 szá­zalékos átlagot ért el. Nem­csak a tervüket teljesítették magasan túl, hanem gondosan bánva az anyaggal, ötszázalé­kos megtakarítást értek W anyagfelhasználásukban. Nem kisebb az az eredmény sem, amelyet Gecs László géplakatos és csoportja ért eb Arra tettek ígéretet, hogy a gyár új daruját, az előirány­zott tíz nap helyett, hat nap alatt helyezik üzembe az új darupályán. Vállalásukat túl­teljesítve, öt nap alatt helyez­ték üzembe a munkában igen sokat segítő új gépegységet, A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt... A Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt dolgozói a felsza­badulási versenyben 8 ezer tonna szenet adtak negyedévi tervükön felül. A verseny len­dülete áprilisban sem hagyott alább, amelynek bizonyítéka, hogy a Tröszt bányászai ápri­lis 29-én reggelig esedékes ha­vi tervükön felül S00 tonna szenet adtak. Május 1 tiszte­letére pedig ezer tonnára növelik. Az élenjáró budapesti üze­mek felhívását olvasva elha­tározták, hogy ők is csatla­koznak az éves tervek mielőb­bi teljesítéséért indított ver­senymozgalomhoz. Úgy hatá­roztak. hogy augusztus 20-ra, valamint a bányásznap tiszte­letére 10 300 tonnával szár­nyalják túl előirányzatukat: Év végére ezt a minőség pon­tos betartásával, valamint a bányafa és a robbanóanyagok gazdaságos felhasználásával 15 050 tonnára emelik. Eves tervüket pedig december 25-re teljesítik. Ennek megvalósítá­sáért a bányaüzemek műszaki vezetői, kötelezettséget vállal­tak, hogy a bányában rövid időn belül egy-két tartalék­frontot állítanak üzembe. Azt is megfogadták, hogy év végé­re az első negyedévhez viszo­nyítva egy százalékkal növe­lik az egy főre eső termelési értéket. A UvLspcd Vállalat Az egri „Élüzem“ jelvénnyel kitüntetett Belsped Vállalat dolgozói a megyei áruszállítási tervek maradéktalan teljesíté­sével készültek a munkásosz­tály nagy ünnepére. Ünnepi műszakot tartottak, s a mű­szak ideje alatt számos igen kiváló teljesítmény született Ezek köczött is kiemelkedik Veréb János, aki 141,7 Papp György, aki 139,6, Somogyi Si­mon, aki 189,1 százalékban teljesítette vállalását. Nagygombosi Tangazdaság Az utóbbi időben kedve­zőbbre fordult időjárás nagy lendületet adott a Nagygombo­si Tangazdaság dolgozóinak május 1-i készülődésére. Pél­dás munkával, 6zép eredmé­nyekkel köszöntik a munkás- osztály nagy ünnepét. A ku­koricát kis kivétellel majd­nem mind elvetették, a legkor­szerűbb agrotechnika alkalma­zásával — négyzetesen. A ku­koricavetésben különösen Geri Ferenc Zetoros végzett igen jó 1 munkát, naponta átlagban 14 és fél holdat vetett el. Nem maradtak el a munka eredményeiben az állatte­nyésztés, elsősorban a tehené­szet dolgozói. Arra tettek ígé­retet, hogy a fejési átlagot 10,7. az istállóátlagot 12 liter­re emelik. Haller György s a többi kiváló fejős munkáját dicséri, hogy május 1 előtt né­hány nappal teljesítették fel­ajánlásukat. A faiu ünnepi jelentéseiből. Méltóan ünnepük a péter- vásárai gépállomás dolgozói a 11. szabad május 1-ét. Len­dületes és szervezett munká­juk eredményeképpen április 26-án. egy teljes hónappal a határidő előtt befejezték s 105,4 százalékkal túlteljesítették ta­vaszi tervüket. A megye főütőere a Buda­pest—Miskolci vasútvonal mellett húzódik Adács község. Az itt dolgozó parasztok az utóbbi időben egyre lendülete­sebb munkát végeztek, megja­vult a begyűjtés is, de külö­nösen a tavaszi szántás-vetés­ben mutatnak példát az egész megyének. A község tavaszi vetéstervét teljesítette. A jók között is a legjobb az Előre Termelőszövetkezet, melynek tagjai a faluban elsőnek, ápri­lis 26-án végeztek az összes tavaszi vetésével, illetőleg ül­tetésével. További eredményes mun­kát a növényápolás nagy csa­tájában is az adácsiaknak! Dolgozó parasztok! Teljesítsétek állami kötelezettségeiteket. erősítsétek a munkás-paraszt szövetséget —szabad hazánkat!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom